Mivel a múzeumokat az állam rövid pénzügyi pórázon tartja, azok vezetői nem egyenrangú partnerként tárgyalnak a műtárgyakat kérő hivatalokkal, különösen nem a fenntartó kulturális tárcával és a Miniszterelnökséget kezelő Várkapitánysággal. Azt hiszik ugyanis, hogy a nagyvonalúságukkal jó pontot szereznek, ami pénzügyi támogatásokban is meglátszik majd. De a legtöbbször csalódnunk kellett – mondja önkritikusan egy korábbi múzeumi vezető. A műtárgyakat elvben kiállításra vissza kellene adniuk a hivataloknak, ám a Szijjártó-féle Külgazdasági és Külügyminisztérium például túszul ejtette Benczúr Gyula híres Andrássy-portréját. Molnos Péter művészettörténész szerint 2023-ban hónapokon keresztül próbálta elérni, hogy legalább néhány évre a legméltóbb helyre, a tiszadobi Andrássy-kastély frissen elkészült kiállítására kerüljön. „Bár a kölcsönző Budapesti Történeti Múzeum kifejezetten szívesen adta volna gyűjteménye ékességét, hiszen rögtön felismerték: Tiszadob méltó és rendkívül látogatott környezetet nyújtana Andrássy Gyula legnépszerűbb portréjának, a minisztérium nemet mondott.”

A fővárosi fenntartású múzeumnak nem volt mit várnia és félnie a külügyminisztériumtól, ahol a hivatalos közlése szerint „minden jel szerint 2001 óta van kölcsönben”. Hogy miért érdemes ennyi ideig nélkülöznie a közgyűjteménynek ezt a csúcsdarabot? Mert a Fővárosi Képtárnak nincs állandó kiállítása – derül ki az intézmény válaszából.

Bár hivatalosan mindig azt mondják a múzeumok, hogy raktári anyagot adnak kölcsön, és néha egy-egy keretezést vagy kisebb restaurálást át is vállal a kölcsönző fél, hasznuk nem származik belőle, mert az állam soha nem fizet kölcsönzési díjat, és többnyire a szállítás költségét is a múzeumok állják.

Jobb modorú intézmények tényleg rábízzák a múzeumra, hogy mit ad, de volt olyan eset, hogy Lázár János – amikor a Karmelitában írodát kapott – titokban 13 képet rendelt magához a Demeter Szilárd által vezetett Magyar Nemzeti Múzeumból, amelyek közül aztán hármat választott ki, a többit visszaküldte, mint egy webáruháznak.

„Valószínűleg felpróbálták a falra őket, hogy melyik mutat jobban” – mondta a HVG-nek a múzeum egyik munkatársa. Az viszont nagy nyilvánosságot kapott, hogy Lázár személyesen ment a csaknem egy évtizede bezárt Iparművészeti Múzeumba műtárgyakat válogatni. Miután ez ellen a dolgozók demonstráltak, úgy tűnik, elment a kedve a múzeumi shoppingolástól, mert az Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK), amelyhez az Iparművészeti Múzeum is tartozik, kérdésünkre azt közölte: „A Lázár János miniszter kérésére 2025-ben kiválasztott bútorok továbbra is az Iparművészeti Múzeumban vannak, nem kerültek kiszállításra.”

Egy durvább esetre a HVG most bukkant rá. Amikor a Parlament termeit a magyar történelem jeles alakjairól nevezték el, Kövér László volt házelnök úgy gondolta, hogy egy-egy, a névadóról készült portréval is fel kellene dobni azokat. Ám a képekről nem hiteles másolat készítettek, vagy kölcsönbe kérték a Nemzeti Múzeumtól, hanem elrekvirálták azokat. 2024 májusában írta alá Demeter Szilárd azt a szerződést, amely több mint 60 műtárgyat ad vagyonkezelésbe az Országgyűlés Hivatala részére – tudta meg lapunk.

A szerződésnek ráadásul van egy titoktartási függeléke is, tehát a múzeum nem kommunikálhat arról, miért is adta át a gondjára bízott műtárgyakat térítésmentesen egy olyan hivatalnak, amely nem is múzeum. Annyit sikerült megtudnunk, hogy három műtárgycsoportról volt szó. Az egyik egy „restitúciós” igény volt: az 1950-es években ugyanis számos kép került a múzeumba a Parlamentből, mert az elvtársak nem akarták a Monarchia politikusait nézni. Ez jogos igény, bár az állam minden más restitúciós igénytől elzárkózik, elég lett volna tartós letétbe kérni a festményeket. A másik csoport az „elpusztult képek pótlása”, a harmadik pedig az újonnan elnevezett termek dekorációja – ezek a képek soha nem voltak a Parlamentben korábban. Akad köztük olyan is, egy Tisza Kálmán portré, amelyet Horovitz Lipóttól 1894-ben kifejezetten a Nemzeti Múzeum Képcsarnoka rendelt meg.

Hogy mennyire becsüli meg az Országgyűlés a meg- és visszaszerzett javakat, azt jól mutatja, hogy Magyar Péter Karmelitában készült videójában a Tisza-terem falán feltűnik Tisza István miniszterelnök Benczúr Gyula által festett portréja. 2024-ig ez a kép is a Képcsarnok gyűjteményébe tartozott. Eredetileg a Parlament képviselőházának elnöki fogadótermében elhelyezett képviselőházi elnöki portrégaléria számára készült 1915-ben, majd 1954-ben került a Nemzeti Múzeum Képcsarnokába. Egyike azoknak a képeknek, amelyeket az Országgyűlési Hivatala a tulajdonjog restitúciójára hivatkozva kért és kapott vissza. Ezért is különös, hogy végül mégis a Karmelitában landolt – mondja egy muzeológus.

2012-ben Tisza Istvan házelnöki székét pedig az újjászervezett Parlamenti Múzeum igenyelte vissza a Nemzeti Múzeumtól, amely az állandó kiállításból volt kénytelen kiemelni a tárgyat. Meglepődve tapasztalta az akkori vezető, hogy nem a múzeumba került, hanem Kövér László ült rajta a múlt hetig. Ha az új házelnök, Forsthoffer Ágnes nem ragaszkodik az erdetihez, talán ideje lenne egy másolattal helyettesíteni, a relikviát pedig betenni az országházi kiállításba, ahová való.

A múzeumi dolgozók megszokták, hogy különösen a kulturális tárca hivatalnokai bútorraktárnak nézik a közgyűjteményeket. „De amikor a választások után két nappal, április 14-én jött egy levél, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium egyik magas rangú hivatalnokának szeretnének kölcsönözni a Magyar Nemzeti Múzeum jelenkori gyűjteményből  egy szalongarnitúrát, úgy éreztem, hogy ezt a kérést már nem szabad kiszolgálni” – mondja Kuti Klára, az MNM főmuzeológusa. Először csak figyelmen kívül hagyta a levelet, de amikor néhány nap múlva sürgette a tárca, kerek perec nemet mondott.

A szakember azt mondja, nem is a miniszterek és államtitkárok érdeklődnek elsősorban a műtárgyak iránt, mert az ő berendezésükről elvben gondoskodik a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). (Amely a HVG-vel közölte: a főigazgatóságnak a minisztériumok ellátására 7 múzeummal van bérleti szerződése 225 darab műtárgy kölcsönzésére.) Így leginkább az alacsonyabb rangú, de felvágni igyekvő hivatalnokok helyeznek nyomást a múzeumokra, hogy kölcsönözzenek számukra néhány műtárgyat.

De kellő kreativitás esetén akkor sincs baj, ha a KEF kifogy a megfelelő bútorból. Szőcs Géza egykori kulturális államtitkárral történt meg, hogy az intézmény már nem tudott megfelelő stílbútort biztosítani számára, ezért megkereste Csorba Lászlót, a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, hogy kölcsönözzön számára. Csorba nem lelkesedett az ötletért, így felajánlotta, hogy a múzeum vesz egy art deco garnitúrát, és kölcsönadja az államtitkár dolgozószobájába, ha a tárca megfinanszírozza az adásvételt. Ez a sítlusú bútor épp hiányzott a gyűjteményből, és a műkereskedelemben volt is egy kvalitásos és felújított szett. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. Persze a sztori azt mutatja, hogyan tekintettek a politikusok, még az olyan magas kultúrájú személyek is, mint Szőcs Géza, a múzeumokra.