Egyetemisták / Gimnazisták/ frissen végzettek

Szerintem rátapintottál a lényegre: "eltöltöm az időm a semmire és közben nem csinálok semmit." Csinálni kell valamit. Ezek **lehetnek** a legszebb éveid, de szerintem legtöbbünk túl későn eszmél rá, hogy elvesztegettük. A gimnazista és egyetemista lét azért szép, mert már (jogi értelemben) nem vagy gyerek, kezdhetsz önállósulni, kezdenek kialakulni a nézeteid, ízléseid, van öntudatod, de közben szabad vagy mint a madár, (jobb esetben) nincsenek valódi felelősségeid, gondjaid. Laza napok, az év fele szünet. Tökéletes idő arra, hogy rendbe szedd a mentális egészséged, hogy a testeddel és egészségeddel foglalkozz, könnyű barátkozni és bármi újba belekezdhetsz. 31 évesen nem azt mondom, hogy a kései gimnazista, vagy egyetemista éveim voltak a legboldogabbak, mert most sokkal boldogabb vagyok és sok szempontból jobb helyzetben vagyok, jobb ember vagyok most, viszont határozottan ezek voltak a leggondtalanabb éveim. Igazából semmilyen "felnőtt" dologgal nem kellett foglalkoznom, nem kellett aggódnom. Csak azzal kellett törődnöm, hogy legyen némi félretett pénzem nyárra meg a hobbijaimra aztán éltem világomat. Tanulás, beadandók, vizsgák, mind játék. Néha idegőrlő, fölhúzzák az agyad, úgy érzed nem tehetsz semmit bizonyos visszásságok ellen, de gondtalan játék az egész. Teli vagy reménnyel, mindig várod a következő dolgot, nagy álmaid vannak, hogy na majd te befutsz, majd te megváltod a világot és napfény, haverok, buli lesz az élet. Így utólag jó lenne újra élni azokat az éveket a mai érettségemmel és tudásommal. Nem szorongani annyit a csajozáson, a jövőn, már tizenévesen elkezdeni gyúrni, jobban értékelni azokat a dolgokat, amiket akkor adottnak vettem. Meg hát a mai politikai-gazdasági helyzetet elnézve visszasírom a 10-15 évvel ezelőtti állapotokat. Szóval nagyon jók tudnak lenni ezek az évek, ha megvan hozzá a "háttérországod" és ha tudatos vagy. Az anyagi támogatás még meg is lehet sokaknak, viszont a tudatosság el nem ítélhető módon hiányzik a fiatalok 99%-ából. Elvégre ez az egész életkor pont arról szól, hogy eljussunk érzelmileg és mentálisan erre a szintre. Meg kell élni, bele kell menni a dedós szerelmekbe, szívbántalmakba, drámákba, összeveszésekbe, rossz döntésekbe, elvesztegetett időbe, stb ahhoz, hogy igazán fölfogja az ember, mi fontos és mi nem.