Nekem Kapitány István és Kátai-Németh Vilmos. Nagyon egyszerű, hogy miért. Mindketten ELKÉPESZTŐ dolgokat értek el önerejükből. A többiek is sikeresek, szó se róla, le a kalappal mindenki előtt. De ők ketten…. mondom, legendák.

Kátai-Németh fiatalon megvakult, amire mi volt a válasza? Elkezdte magát sajnálni? Lószart. Elvégez egy masszőr iskolát, aztán egy jogi egyetemet, majd elismert ügyvéd lesz, közben megtanul magas szinten és tanít két különböző harcművészetet, most meg bemegy miniszterként a Parlamentbe és vak újrakezdőként olyanokat olt a Fideszre, hogy a ruha meggyullad rajtuk, ezzel egyidejűleg olyan gondoskodást és empátiát mutat, hogy az embernek könnybe lábad a szeme. Vilmos, ha ezt valaha olvasod, a Jóisten, a sors, Buddha, vagy a véletlen teremtett erre, nem tudom, de te nagyobb és éleslátobb vagy mindannyiunknál.

Kapitány meg… Kapitány. 😆
Ez az a faszi, akinek adsz 10.000 forintot, befekteti, megforgatja és két hét múlva visszahoz 1 milliót. Kvázi benzinkutasból küzdötte fel magát a Shell Global alelnöki székéig. Magyarként ráadásul, ami az általános begyöpösödött környezet miatt egy extra handicap a modern üzleti életben. Ennyit elég is lenne tudni róla, de itt nincs vége. Rá van írva az is, hogy vezetésre született. Olyan magabiztossággal, odafigyeléssel és finom, kimért gesztusokkal árasztja el a tárgyalási partnereit, hogy esélyed nincs vele szemben. Közben az üzletágon belül is úgy hallom, egy igazi legenda (bár ebbe én nem nagyon látok bele). Valószínűleg azért nem ő még a római pápa, vagy az amerikai elnök, mert egyszerűen nem akar az lenni. Kapitány egy olyan biztosíték a gazdaság kimaxolására, meg a befektetett szürkeállomány minőségére, amit ésszerű alapon nem lehet megkérdőjelezni.