Szerintem ez nagyon fontos hiányérzet. A sajtótájékoztatók nagy része még mindig politikai napirendekhez, botrányokhoz, személyi konfliktusokhoz és jól vágható mondatokhoz igazodik, miközben az emberek életében a politika sokkal prózaibb pontokon jelenik meg: rezsiszámlában, táborozási lehetőségben, várólistában, közlekedésben, lakhatásban, iskolai terhelésben, ügyintézési kiszolgáltatottságban.

A jó kérdés nem feltétlenül egyszerű kérdés. Inkább olyan, ami lefordítja a nagy rendszertapasztalatot hétköznapi következményre. Például nem csak az a kérdés, hogy mi lesz a vízüggyel, hanem az is, hogy egy aszályos településen ki, mikor, milyen pénzből és milyen felelősségi rendben fogja megoldani, hogy legyen víz. Nem csak az a kérdés, hogy mi lesz a minisztériumokkal, hanem hogy az átszervezésből mit érzékel majd egy tanár, egy szülő, egy beteg vagy egy önkormányzat.

Itt szerintem a közös valóságérzékelés hiányzik. A média sokszor eseményeket kérdez, az emberek viszont következményekben élnek. A kettő között kellene hidat építeni. Ez lenne az újságírás egyik legerősebb társadalmi funkciója: nem csak számon kérni a hatalmat, hanem érthetővé tenni, hogy egy döntés hol ér hozzá az élethez.