Amikor egy kormányközeli megszólaló arról beszél, hogy egy kommunikációs cég „a fél lakosság kontrollálására” alkalmas, akkor akaratlanul is kimond valamit arról, hogyan gondolkodtak eddig a nyilvánosságról.

Mert ha ez a cég valóban ekkora társadalmi befolyásoló erővel bírt, akkor a kérdés nem az, hogy most mire használhatná más, hanem hogy az elmúlt években mire használták azok, akik közpénzből felépítették, megrendelésekkel táplálták, és kampányról kampányra működtették?

Ez a vád így visszafelé sül el. Nem a jövőről árulja el a legtöbbet, hanem a múltról. Arról, hogy az állami kommunikációt nem közérdekű tájékoztatásként, hanem tömegbefolyásolási infrastruktúraként kezelték. És most, amikor ez az eszköz kikerülhet a kontrolljuk alól, hirtelen veszélyessé válik.

A legfurcsább az, hogy pontosan azok beszélnek kontrollról, akik tizenhat évig a közpénzből finanszírozott plakátkampányok, közmédia-üzenetek, ellenségképek, félelemkeltő narratívák és központilag vezérelt kommunikáció világában éltek. Ez így a legtisztább önleleplezés.

A kérdés ezért az: ha egy ilyen cég alkalmas „a fél lakosság kontrollálására”, akkor miért volt rendben, hogy ugyanez az infrastruktúra éveken át a kormányzati hatalom szolgálatában állt? És miért csak akkor lett probléma, amikor már nem ugyanazok rendelkeznek fölötte?