Az, hogy a magyarok nem mernek hitelt felvenni, nem egyszerű bizalmi vagy lelki kérdés. Egy háztartás akkor vesz fel hosszú távú hitelt, ha kiszámíthatónak érzi a jövedelmét, az árakat, az állami szabályozást, a munkahelyét és a saját jövőjét. Ha ezek közül több is bizonytalan, akkor a hitel nem lehetőségként jelenik meg, hanem kockázatként.

A 2008-as válság emléke csak az egyik réteg. A mélyebb ok az, hogy Magyarországon sokan megtanulták: a gazdasági szabályok gyorsan változhatnak, az infláció elviheti a tervezhetőséget, az állami beavatkozások torzíthatják a piacot, és a támogatott hitelek világa nem mindenkinek egyformán hozzáférhető. Ilyen közegben teljesen racionális óvatosság alakul ki.

A vállalati oldalon is hasonló a kép. Ha ugyanazok a cégek veszik fel újra és újra a támogatott hiteleket, akkor nem egészséges hitelpiaci dinamika látszik, hanem egy szűkebb, rendszerhez jobban kapcsolódó kör ismétlődő finanszírozása. A kérdés így már nem az, hogy van-e elég banki pénz, hanem hogy van-e elég bizalom, átlátható verseny, kiszámítható gazdaságpolitika és valódi növekedési tér.

Spirál Dinamika felől ez narancs szintű gazdasági nyelvnek látszik: növekedés, hitel, versenyképesség, pénzügyi aktivitás. Csakhogy alatta erősen működik a kék és vörös tapasztalat is: szabályfüggés, állami kontroll, kiszolgáltatottság, védekezés. Az egyensúlyi válasz nem az lenne, hogy az embereket bátrabb hitelfelvételre biztatjuk, hanem az, hogy olyan gazdasági környezet épül, ahol a hitel nem túlélési kockázat, hanem tervezhető fejlődési eszköz.