Ezt szerintem nem Hankó személye felől érdemes megközelíteni, hanem a kulturális közpénzosztás teljes működési rendje felől. Több NKA-bizottsági tag azt állítja, hogy nem azt a 34 oldalas, vitatott támogatási listát hagyták jóvá, amely később nyilvánosságra került, hanem egy jóval szűkebb beszámolót, amely csak a Jókai és Márai programokat tartalmazta. Ez akkor is súlyos rendszerhiba, ha igaz, és akkor is, ha védekezésként hangzik el. Mindkét esetben az látszik, hogy egy 17 milliárdos kulturális pénzosztásnál a felelősségi lánc nem volt világosan követhető.

Hankó politikai felelőssége nyilván vizsgálandó, de ha az egész történet ott zárul, hogy egy miniszterből bűnbak lesz, akkor pont az a rendszer marad érintetlenül, amelyik ezt lehetővé tette.

Egy kulturális finanszírozási rendszerben nem az a minimum, hogy utólag mindenki meglepődik. Az a minimum, hogy előre látható, ki döntött, milyen szempont alapján, milyen dokumentumra támaszkodva, milyen felelősséggel, és ki ellenőrizte ezt. Ha egy bizottság tagjai tényleg nem látták a teljes pénzosztást, akkor az nem felmentés, hanem egy másik súlyos kérdés: hogyan működhetett úgy egy felügyeleti testület, hogy közben nem volt rálátása arra, amiért a neve és intézményi tekintélye felelősséget sugallt?

Spirál Dinamika felől ez tipikus vörös–kék–narancs kompozit működés: a lojalitás jutalmazása, az intézményi forma mögé bújtatott döntéshozatal, és a közpénz stratégiai újraelosztása egyszerre jelenik meg. Az alulműködés itt az, hogy nincs valódi szakmai autonómia. A túlműködés az, amikor a lojalitási hálózat már a kultúra fogalmát is kisajátítja. Az egyensúlyi válasz az lenne, ha nemcsak neveket, hanem döntési folyamatokat, dokumentumokat, felelősségi köröket és ellenőrzési pontokat tennének nyilvánossá.

Ezért nem az a kérdés, hogy ki tud most elég gyorsan eltávolodni Hankótól. Az a kérdés, ki tudja hitelesen megmutatni, mit tett akkor, amikor ez a rendszer még működött, és milyen konkrét garanciákat támogat most azért, hogy ilyen többé ne történhessen meg.