Vannak polgármesterek, akiknek köszönhetjük a fidesz egyeduralmának végét. Karácsony nem ilyen. - Vélemény
Posted by MeetSudden3540@reddit | hungary | View on Reddit | 101 comments
Elég ha Pintér Bencére gondolunk, akit nem lell senkinek bemutatni. De említhetjük Győrfi Mihályt, Szolnok polgármesterét, de akár Szabó Miklós mosonmagyaróvári polgármestert is, aki elsőkként szedette le a fidesz gyomorforgató plakátjait.
Nem is beszélve a számtalan kistepelülési polgármesterről, akik teljes alárendeltségben, országos visszhangra nem számítva dacoltak a fideszes hűbérurakkal és találkoztak a TISZA jelöltjeivel vagy helyben felszólaltak az igazságtalanságok ellen.
Karácsony Gergely nem ilyen, Karácsony Gergely semmit nem kockáztatott, cserébe például a saját évtizedes harcostársa, a pártjának az alelnöke,ex szóvivője, elnökségi tagja még a méltán hírhedt Humanistákat is megalapította. Állítólag Karácsony Gergely tudta nélkül.
Én azt a véleményt abszolút megértem, hogy a buli szabad és van olyan réteg Budapesten, aki legszívesebben Karácsony nevét vagy Karácsony pártot írta volna mindkét szavazó lapra. Na meg a DK szavazók sem maradhatnak ünnep nélkül. Hadd ünnepeljenek. Más kérdés, hogy elegáns-e a korábban bejelentett előtti éjszakára megszervezni egy ilyet, dehát a politika az nem mindig az eleganciáról szól.
De érdemes gondolni azokra a polgármesterekre, akik hozták szavazatot a fidesz elzavarásához, nem pedig vitték attól vagy próbálták vinni. Ők nem bulit szerveznek, miközben nyakig állnak a fidesz miatt az adósságban, hanem dolgoznak már most is a megválasztott képviselőkkel és informális egyeztetéseket szerveznek, hogy minél előbb rendbetegyék a városukat a fidesz károkozása miatt. Karácsonynak is prioritás ez nyílván, csak látszólag az eszközei mások.
Karácsony Gergely is releváns akar maradni, így érdemes ezt kezelni.
_repa_@reddit
azert hogy fovarosi rendezvenykent megtartottak az eddig legnagyobb prideot, annak ellenere h a geci betiltotta, az azert elegge fajhatott a fideszeseknek
MrCsalamade@reddit
Akkora dolognak tartják itt egyesek a prideot mintha amiatt bukott volna a fidesz...
Theorbato@reddit
abban az értelemben mindenképp, hgy a tömeg itt érezhette meg először a tényleges vltorás lehetőségét.
MrCsalamade@reddit
Ez pont nem igaz, volt bőven tömeg a tisza rendezvényein is.
ClassroomWrong2161@reddit
Nem akkora.
MrCsalamade@reddit
Valóban, mert nagyobb.
ClassroomWrong2161@reddit
Uff ez a valóság tagadás már tényleg valakikre emlékeztet.
Green-Bullfrog-6858@reddit
A tömeg először vidéken érezte az erejét nem a n+1. budapesti tömegrendezvényen. Olyan ugyanis volt 16 év alatt elég sok.
Theorbato@reddit
Nem. Vidéken élek.
Lefonn@reddit
Sajnálom, hogy számodra fontosabb volt a fideszes narratíva fenntartása, mint az állampolgárok melletti kiállás.
Appropriate-Ask-7351@reddit
Mindenkepp megvalósult volna…
ClassroomWrong2161@reddit
És a fidesz is le lett volna váltva egyszer, ha nincs MP. Lehet, hogy 4 vagy 12 év múlva, ezt nem tudjuk. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy hányan és milyen következményekkel mentek volna a Pridera. Az biztos, hogy KariGeri az ország legnagyobb Pridejának adott jogi hátteret.
Bence70290@reddit
Nem o szervezte, csak az elere allt mint politikus
Away_Repair_5287@reddit
De, a fővárosi önkormányzat szervezte..
Acrobatic_Singer8318@reddit
A jogi kiskaput kihasználva önkormányzati rendezvénnyé nyilvánította, de maga KariGeri mondta el, hogy a rendezvényt ugyanazok szervezték és fizették, akik a korábbi pride-okat is.
Kobaljov@reddit
De a jogi felelősséget ő vitte
Green-Bullfrog-6858@reddit
A mit?
Acrobatic_Singer8318@reddit
Így van, ezt vállalta, illetve papíron önkormányzati rendezvény lett, de a szervezést attól nem ő meg az önkormányzati alkalmazottak csinálnak, a költségeket sem Budapest állta.
Kobaljov@reddit
Igen, nem is ezt állítottam.
Acrobatic_Singer8318@reddit
De a user, akinek válaszoltam, ő ezt állította.
Away_Repair_5287@reddit
Az ügyészség mégis ellene emelt vádat
Acrobatic_Singer8318@reddit
Igen, de azt állítottad, hogy ő szervezte az eseményt, ami nem igaz.
kmate1357@reddit
Karácsony nyilvánította önkormányzati eseménnyé, ami jogilag védelmet nyújtott. A pécsi pride-nál pl nem volt ilyen, és ott elő is vették a szervezőket.
Fickle_West_1043@reddit
Ifjú Tiszásoknak mindenki ellenség? Ismerős mentalitás valahonnan..
SweatyMongoose2590@reddit
Nem ellenség, de felbasz hogy 0 munkával mondja magát rendszerváltónak. Az ilyen egy megélhetési féreg.
Away_Repair_5287@reddit
Nulla munkával?! Te vidéki vagy, igaz?
SweatyMongoose2590@reddit
Belpesti libsi vagy, igaz?
Fickle_West_1043@reddit
Nulla munkával? Kicsit vegyünk vissza az arcból a hülyeségekkel, Karácsonyt már akkor karaktergyilkolták mikor Magyar Péter még tűzbe ment volna Orbánért. A Pride kapcsán is az egész Tisza vezetés hallgatott, Karácsony pedig végigvitte.
Nagyon gyorsan fog leolvadni a Tisza támogatottsága ha MP nem látja be mennyire fontos a baloldali szavazók szimpátiája, ami Karácsony népszerűségében pont szépen látszik.
MeetSudden3540@reddit (OP)
Miért fontos? Miben fontos? Mármint tényleg érdekel, hogy szerinted a tiszának meg kell tartania a keményvonalas budapesti baloldali szavazókat(akik amúgy már az elmúlt 2 hétben is háborogtak gyakorlatilag mindenen és bármit), ahhoz, hogy releváns párt maradjon? Láttad a medián választások utáni közvéleménykutatását.
A kommentem nem rosszindulatú, próbálok kommunikálni, tényleg érdekel mire alapozod, amit írtál.
Fickle_West_1043@reddit
Látod mennyire a Fidesz eddigi mantráit írod? Ugyanezt a sallangot nyomták hogy Budapest nem számít, közben pedig a főváros az ország ötöde és politikailag aktív népesség. Ha már a Tisza kormány beiktatása előtt ott van a fejekben ez a főváros-vidék szethúzás, a miniszterelnök pedig nyíltan durcáskodik ilyen piszlicsáré ügy miatt.. Akkor mennyivel vagyunk előrébb mint az elmúlt két ciklusban?
Kakapopofej@reddit
Ki, Karácsony? Láthatnánk az idézetet?
"Hála nektek, rendszerzáró koncert" - ennyi a rendezvény.
Adam014gaming@reddit
Azért karácsony nem keveset dolgozott más ellenzéki vezetésű településekhez mérve.
pl. a Pride ami miatt azért nem lett senki meghurcolva mert önkormányzati szervezésű esemény volt.
MeetSudden3540@reddit (OP)
Az én posztomban ellenségnek nevezést biztos nem látsz.
Fickle_West_1043@reddit
Simán hazudsz? Komolytalan ez a beszélgetés ha ilyen Lázár szintű valóságtagadásban vagy.
Unlikely-Beach-2959@reddit
A halyrá tizsa az új halyrá fidzse
Komolyan mi ez a szektásság?
Acrobatic_Singer8318@reddit
Mindenkinek szabad joga, hogy milyen rendezvényt szervez, de KariGeritől az előző napra szervezést én sem tartom elegánsnak, amire MP-től kapott egy kretén választ. De hogy ezen így összekapni, egymást fideszesezni meg szektásnak hívni, na nekem ez az igazán kiábrándító, nem KariGeri szervezkedése és MP hülye kommentje.
Otherwise-Jelly819@reddit
Mint ahogy a pankotain is napokig lovagolni...látszik, hogy eddig annyira a gyűlölet keltésre voltunk kondicionálva, hogy ha most van egy kis ügy máris ugrunk.
ThrowawaypocketHu@reddit
Különben egészen nevetséges, hogy a magyarok azon sírnak, hogy két buli lesz egymást követő napokon és ők nem tudnak kétszer bulizni 😅
Kiváló önjellemzés erről a népről.
Meg számolgatni hogy melyik rendezvényen hányan voltak, mert nyilván az kurva sokat számít. Istenem. Van hová felnőni.
ClassroomWrong2161@reddit
A Magyar sír miatta, nem a magyarok. Meg páran akik kicsit túl nyomják a parasocial szerelmüket MP iránt.
TheUglybunny123@reddit
ezt sajnos MP kirohanása indította el. Nem szereti a konkurenciát.
ThrowawaypocketHu@reddit
Undorító ahogy viselkedik. Mondjuk (sokakkal ellentétben) én nem is vártam mást tőle.
Kobaljov@reddit
És a pénteki gyaníthatóan nem lesz (méretében) egy olyan hatalmas buli tekintve azt, hogy csak pár nappal korábban jelentették be és a helyszín sem olyan nagy (a rakpart meg egyébként is autómentes lenne a hétvégére és máskor is vannak koncertek a rakpart mentén (Pontoon, Viadukt, Manyi))
TheUglybunny123@reddit
Akkor most Katigeri az új Pankotai Lili az rhu-n? Nem unjátok, hogy ugyan úgy szítjátok a gyűlöletet, mint a fidesz? Az, hogy a fővárost nem tudta bedönteni a fidesz, az Karácsonynak köszönhető. Nem értem tényleg, miért kell emberek munkáját lehúzni attól, hogy egy aktuális kérdésben nem értsz vele egyet. MP meg tanuljon meg nem mindenen hisztizni. Egy főpolgármestern hozhat szabadon döntéseket. Ez van, ilyen a demokrácia.
chickenfogo@reddit
Elbénázták / meg sem próbálták annak köszönhető. Karácsonyt meg Fideszből ismert módszerek révén sikerült a főváros élére löknie a hagyományos óellenzéki pártoknak.
Tiborone@reddit
Ideje megy KG szidása, mert egy korrupt geciputtony ő is, hol voltál eddig
egycsaladregenyvege@reddit
A fideszes gondolkodásra hajazó tiszások gyorsan le fogják szalámizni a tábort. MP mögött összejött egy rendszerváltó koalíció, amiben neki természetesen nagy érdemei vannak, de anélkül biztos nem lett volna ekkora, ha a korábbi ellenzéki szavazók nem tanulják meg, hogy ebben a választási rendszerben egy tömbben lehet megverni a fidesz. A tisza szavazóinak ez a többsége még mindig. Ne tegyünk úgy, mintha innentől monopóliuma lenne a MP-nek a politikára. Nyugodtan politizáljon Karácsony is, meg mindenki, aki akar és a választásokon majd megmérjük, hogy hány embernek szimpatikus.
MeetSudden3540@reddit (OP)
Politizáljon Karácsony is, nem is szol a posztom arról, hogy ne politizáljon.
Kobaljov@reddit
Főleg ha a választási rendszer kiegyensúlyozottabbá lesz majd alakítva.
BenShealoch@reddit
Szerintem kár azon hisztikézni, hogy ki mikorra hova hirdetett bulit. Bulizzunk és ennyi.
MeetSudden3540@reddit (OP)
Egyetértek
NyulontulOnInnenOff@reddit
Így is van! Csakhogy ezek az arcok (Karácsony, Magyar) politikusok, nem buliszervezők - tudhatnak bulit szervezni, de a politikusok mindíg rendelnek valami egyéb célt is hozzájuk. Tehát be kee nekik szólni ha túltolják a dumát meg a konspirációt, és kiröhögni őket, ha verik a nyálukat mint az óvodások.
t2yeti@reddit
Azért arról emlékezz meg, hogy miatta nincs mini dubai.
Tényleg ekkora gond, hogy MP önmegünnepeltetése elött tart egy bulit?
Appropriate-Ask-7351@reddit
Nem miatta…
Lefonn@reddit
Miatta is...
Appropriate-Ask-7351@reddit
Megfogtad a lényeget, IS. Volt benne része, de messze nem csak az ő érdeme, szval ne is tulajdonítsuk már neki…
Lefonn@reddit
Persze. Ezt mondtam én is.
Nem lehet úgy tenni, mint ha neki nem lett volna szereoe benne, de azért nem ő volt az atyaúristen.
Csak remélem, hogy az erhu is a következő 4 év során a Magyar-kormány eredményeit is hasonlóan fogja értelmezni.
Appropriate-Ask-7351@reddit
Úgy legyen
t2yeti@reddit
Ezzel az erõvel a fidesz bukását se tulajdonítsuk MP-nek. Lol
Lefonn@reddit
Amúgy igen. Tekintettel arra, hogy több ezer, tízezer önkéntes is volt akik segítettek.
MP egy központi arc volt, de nem csak az ő érdeme volt a választási eredmény.
t2yeti@reddit
De
HouoinKyouma007@reddit
Azért ez így merész kijelentés, hogy miatta nincs mini dubai. A tiszának tudtommal több szavazata van a közgyűlésben, mint neki
t2yeti@reddit
Akkor kérdezrm úgy hogy megértsd. Kinek az ötlete volt?
HouoinKyouma007@reddit
A fideszen kívül konkrétan mindenki ellenezte a mini dubait, nem geri szarta a spanyolviaszt
MrCsalamade@reddit
Tényleg. Már megint más sikerein akar élősködni, ahogy eddigi politikai karrierje során végig tette.
B3T3G@reddit
Karácsony szerint az első ciklusa legnagyobb teljesítménye egy fidesztől lopott közvélemény kutatás volt. Ez a a rendezvény is valami hasonló udormány. Szerencsétlen hülye azt hiszi miatta vagy a melegek kiállása mellett mentek ki negyedmillióan a pride-re, holott az a rendszer elleni tüntetés volt. Igazi, megalkuvó helyezkedő, ügyeskedő elvek nélküli politikus
Acceptable-Pin6469@reddit
Relevant-Composer478@reddit
Hogy ki, milyen bulit szervez az nem érdekel, de szerintem most, hogy a NER eltakarodik és talán normálisabb viszonyok lesznek, érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy az ellenségem ellensége nem feltétlen a barátom.
Egy csomó ember összefogott, nagyon helyesen, a közös ellenség ellen, de szerintem egy nagy népi összeborulást várni, ahol egymás kezét fogva Kumbaya-t énekel majd mindenki az önámítás.
Politikusokról beszélünk.
kamasuka84@reddit
Nem gondoltad te ezt át. Egyrészt Győrfi régi MSZP-s arc. Másrészt MP meg Gulyás Gerinek "évtizedes harcostársa". Oszt'? Akkó' mi van?
MeetSudden3540@reddit (OP)
Az én érvem, hogy Karácsony a saját politikai túlélését priorizálta mindig is. Ennél számára nem volt magasztosabb cél. Ehhez képest voltak polgármesterek, akiknek meg igen.
Utálat pedig nincs bennem. Nincs is okom utálni, mert nekem nem ártott soha.
kmrle15@reddit
Egyetértek. Karigeri egész végig a NER házi ellenzéke volt, ezt ne felejtsétek el. Minden politikai elvbarátját becsapta, számtalanszor váltott oldalt, igazi politikai kalandor.
Ezekkel a vitákkal egy kvázi rendszerváltó figurát csinál belőle a közvélemény, pedig nem az. És maga a vita önmagában legitimálja, amit nem érdemel meg.
Az egyetlen erénye a túlélés, meg a hatalomban maradás. Semmilyen eredménye nincs zuglói polgármesterként és főpolgiként sem. Ezzel az erővel OV hatalomban maradási képessége előtt is kalapot lehetne emelni.
Zsenialis_otlet@reddit
Pankotai Lili velemenyet varom, addig nem tudom mit gondoljak.
Cickanykoma@reddit
Boldog és tudatlan vagy, mert Lili úrnő azt mondta. /s
Zsenialis_otlet@reddit
Siman! Ilyen kozponti kerdesben legalabb hasonloan kiemelkedo kozeleti szereplo megalapozott allasfoglalasara szomjazom. Anelkul lofaszt nem er az egesz.
Relative_Reveal_7425@reddit
Elég volt már a karácsonyból, jöjjön végre az újév.
Cickanykoma@reddit
És hol van Military Police nevében az Újév, he!? /s
Kobaljov@reddit
Karácsony teljes neve: Karácsony Gergely Szilveszter ;-)
gabor_legrady@reddit
Pride. Zárható a topic. Ott látszott hányan vannak a rezsim ellen. És igen, ez nem jelent MP támogatást, de ő volt az egyetlen értelmes választás rendszerváltásra.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Olyan tömegrendezvény, mint a pride volt kismillió budapesten. A vidéki rendezvényeken látszott mennyien vannak a rezsim ellen.
Kobaljov@reddit
És a Pride rendezését átvállalta Karácsony mivel pontosan tudta, hogy bírósági ügy lesz belőle amiben ő már jártas, de a civileket nem akarta ennek kitenni (lásd még a pécsi Prideot is).
Green-Bullfrog-6858@reddit
Kinyírtak a szigetet!!!!!!!444!!4!
Cickanykoma@reddit
A Tisza kinyírta a Fidesz Fesztivált reeeeee\~\~\~\~ !
Cickanykoma@reddit
A pénzlopós Pintérnek? LOLmárgecc....
thepeople95_@reddit
Nem mindegy ki mit szervez? Aki akar az erre megy,a másik arra ,van aki mindkettőre… kicsit olyan mintha MPnek fájna hogy nem róla szól valami pedig aztán az utóbbi időben minden róla szólt…
Green-Bullfrog-6858@reddit
Wonder why
False-Discipline-640@reddit
Esküszöm van itt néhány olyan tisza szektás akik mar nagyon közelítik a fidzse színvonalat
Beneficial_File_9547@reddit
Nem a semmiből bújt elő többszázezer Tisza-szavazó. Jórészük ugyanaz az identitásnélküli posztkommunista ügyeskedő, aki 2018-ban még semmit nem kifogásolt a fidesz politikáján, mert a 20 éves merdzsót tíz évesre tudta cserélni a szürkézésből.
Reasonable-Quit-3177@reddit
Ezt mindenki tudja kb fél éve legalább. Nem is kevesen vannak.
Sudden-Awareness-820@reddit
Őszintén kezdem azt hinni, hogy van egy erős réteg, akinek teljesen mindegy mi van, csak háborogni akar. Ez miért akkora ügy? Nem érdekel, hogy Karácsony mikor szervez bulit, nem érdekel, hogy MP mit írt. Amíg pénzek nincsenek elsikkasztva, amíg senkinek nem esik kára. Ez az egész vitatkozás annyira gyerekes
dannyspub_FS@reddit
KariGeri folyamatosan azon sírt a közgyűlési közvetítéseken is, hogy így nincs pénz, meg úgy van csőd. Május 9-re már be lett jelentve egy rendezvény a győztes párttól. Már pusztán anyagilag is jobb döntés abba a rendezvénybe beolvadni, mint saját bulit szervezni. Vagy ha futja saját rendezvényre, akkor kéretik, hogy a főpolgármester ne riogasson csőddel, mert már elinflálta annak a veszélyét a folytonos farkast kiáltással.
ImaginationAware5761@reddit
Miért nem volt pénze a fővárosnak? A szolidaritási lopóadó miatt. Mi történt a lopóadóval? Fel lett függesztve, MP által kihirdetve, hogy felül is vizsgálják az egész rendszert.
Logikus következtetés...? Rád bízom!
Beautiful-Gur5771@reddit
Karácsony arra nem volt képes, hogy budapest főpolgármestereként elszabotálja az iratmegsemmisítéseket. Elektronos hálózat hirtelen nagyon sürgőssé váló karbantartása a kerületben, stb. Igazi balfék.
Kakapopofej@reddit
Látom a "Karigeri egy geci" lemezt sikerült átörökíteni az előző kétharmadból.
Ok_Elderberry4161@reddit
Most komolyan azért megy a cirkusz és Kari Geri trashtalkingolása mert szervez egy bulit MP bulija előtt? Hány évesek vagytok baszki, de komolyan...
CoatHuge884@reddit
Lehet sokan emlékeznek KG elmúlt 20 évére – aki követi Puzsérékat, azok rendszeresen kapnak memóriafrissítést a kis köpönyegforgató angolna érdekcsoportok közötti tekergőzéséről.
Lefonn@reddit
Ha Karácsony tett volna ilyet, akkor tuti, hogy arról ment volna az online "diskurzus", hogy bemocskolja az óellenzéki a Tisza jelöltjeit.
Alternative-Fudge241@reddit
Teljesen esélytelen, Karácsony sokkal népszerűbb Redditen, mint MP. A "jófiú" imidzsével jobban eltudja itt adni magát a körúti értelmiségnek.
Endordolphin@reddit
vambaj
Away_Repair_5287@reddit
"Karácsony Gergely nem ilyen, Karácsony Gergely semmit nem kockáztatott"
Ja, semmit, csak a saját letartóztatását a Pride megszervezéséért.
Alteronka@reddit
Karácsony Gergely a magukat "liberálisnak" gondolók Orbán Viktora. Nem azért, mert ugyanazt csinálja, hanem mert körülötte is kialakult egy furcsa személyi kultusz, sokan automatikusan mentegetik, kimagyarázzák, vagy egyszerűen nem hajlandók érdemben kritizálni.
Közben ez a folyamatos jópofiskodás, himi-humizás körülötte nekem már borzasztó kellemetlen. Attól még, hogy valaki nem fideszes, simán lehet káros vagy számonkérhető a politikája. És pont azok csúsznak bele sokszor ebbe a felmentő logikába, akik amúgy Orbánnál teljes joggal utálják ugyanezt. Nem Orbán, nyilván, de valahol ugyanannak az éremnek a másik oldala: az egyik az illiberalizmust tolja kemény erőből, a másik meg a jóemberkedős, „de hát én csak kedves vagyok” politikai túlélést.
MrCsalamade@reddit
Ne nevettess már. A pártjának amikor még létezett sem volt támogatottsága, és főpolgármester is csak azért lett mert ő nem Tarlós István.
Away_Repair_5287@reddit
A pride megszervezésével a saját letartóztatását kockáztatta. Mi a véreres faszról beszélsz te?!