”Felszólítunk minden érintettet, hogy haladéktalanul távolítsák el a bűncselekmény révén megszerzett adatok alapján készült tartalmakat, és tartózkodjanak az adatok további felhasználásától„
A jó édes anyátokat, Mediaworks. Bezzeg a bűncselekmény révén megszerzett, civileket listázó, térképes keresőt nyugodtan lehozhatta a magyar nemzet nevű szennylap, ami a tiétek? Gebedjetek meg, undorító férgek vagytok, nem érdemeltek tisztességes bánásmódot, mert bűnözők vagytok, egy népet mérgeztetek éveken keresztül.
Á ez jó poén a Telextől, miután megpróbálták őket megfenyegetni, itt is közölték ugyanazt az infót 😄
és szerepel köztük egy ilyen feljegyzés is
"Zelenszkij lejárató cikkek -> Tamás telefonos segítséget kér majd Moszkvából„
A Mediaworks pénteken a Telexnek elküldött levelében az áll, hogy minden szükséges jogi lépést megtettek és meg is tesznek azokkal a vállalatokkal és személyekkel szemben, akik a jogellenesen megszerzett adatokat felhasználják, közzéteszik vagy azok tartalmát bármilyen módon terjesztik. ”Felszólítunk minden érintettet, hogy haladéktalanul távolítsák el a bűncselekmény révén megszerzett adatok alapján készült tartalmakat, és tartózkodjanak az adatok további felhasználásától„, írták.
Felszólítunk minden érintettet, hogy haladéktalanul távolítsák el a bűncselekmény révén megszerzett adatok alapján készült tartalmak alapján összeállított, szöveg alapú információcsomagtömegtől
Bármit, amivel le lehet járatni a Fidesz/Mediaworks birodalmat. Valószínűleg vannak benne érdekességek, a Telex szerintem a legenyhébb példát emelte ki, mert ők sem szeretnének fizetni a Mediaworks-nek.
Lécci ne terjesszétek ezeket az illegálisan kikerült adatokaaaat!!.!. Értem hogy voltunk olyan faszfejek hogy egy linket kirakott minden propagandalap amivel több százezer ember személyes adatait tette hozzáférhetővé de na!! Azt mi csináltuk ezt meg most ti! Büdös lipsik!!!
Easy-North2167@reddit
”Felszólítunk minden érintettet, hogy haladéktalanul távolítsák el a bűncselekmény révén megszerzett adatok alapján készült tartalmakat, és tartózkodjanak az adatok további felhasználásától„
A jó édes anyátokat, Mediaworks. Bezzeg a bűncselekmény révén megszerzett, civileket listázó, térképes keresőt nyugodtan lehozhatta a magyar nemzet nevű szennylap, ami a tiétek? Gebedjetek meg, undorító férgek vagytok, nem érdemeltek tisztességes bánásmódot, mert bűnözők vagytok, egy népet mérgeztetek éveken keresztül.
Vegetable_Town_7405@reddit
Visszanyalt a fagyi
Easy-North2167@reddit
Az akkor nyalt volna vissza igazán, ha az általuk benyelt milliárdokat is vissza kellene rakniuk a zsebünkbe. Attól tartok ezt nehezebb megvalósítani.
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Mélyen egyetértek.
Witch-for-hire@reddit
Á ez jó poén a Telextől, miután megpróbálták őket megfenyegetni, itt is közölték ugyanazt az infót 😄
tamasmt@reddit
...amikor a Mediaworks bocsánatot kér a Tiszavilág app miatt, egyenként, akkor majd megijedtek...
Legitimate-Honey833@reddit
Felszólítunk minden érintettet, hogy haladéktalanul távolítsák el a bűncselekmény révén megszerzett adatok alapján készült tartalmak alapján összeállított, szöveg alapú információcsomagtömegtől
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Ja, de ez szerintem a legenyhébb dolog, amit találtak.
Witch-for-hire@reddit
Én is nagyon várom a többit 😄
AsGrblls@reddit
lol. sok sikert kívánok az összes gecinek a meneküléshez.
rigolya@reddit
Mi van?!
Nem lehet névvel és címmel kitenni rendszerezve a kiszivárgott adatokat a netre?!
Mi ez a kettős mérce?!
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Pontosan az, aminek látszik: kettős mérce. Amit szabad Jupiternek... Innen is a jó qrva anyjukat!
rigolya@reddit
Bizony!
j krv nyjkt!
kmate1357@reddit
Hol tudom ezeket az adatokt elérni? Ha benne van egy bizonyos infó, akkor azzal le lehetne csukni a NER egyik kiszolgálóját.
Difficult-Temporary2@reddit
https://www.reddit.com/r/programmingHungary/s/c5txjnVf7r
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Sajnos erről fogalmam sincs. Érdeklődj a Telexnél.
townsquad@reddit
Arra lennék kíváncsi hogy miért? Mit gondoltak milyen értékes infot fognak találni abban a pöcegödörben?
Difficult-Temporary2@reddit
okkal felteteleztek, hogy van penzuk, es fizetni fognak inkabb
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Bármit, amivel le lehet járatni a Fidesz/Mediaworks birodalmat. Valószínűleg vannak benne érdekességek, a Telex szerintem a legenyhébb példát emelte ki, mert ők sem szeretnének fizetni a Mediaworks-nek.
Thundertbolt@reddit
Lécci ne terjesszétek ezeket az illegálisan kikerült adatokaaaat!!.!. Értem hogy voltunk olyan faszfejek hogy egy linket kirakott minden propagandalap amivel több százezer ember személyes adatait tette hozzáférhetővé de na!! Azt mi csináltuk ezt meg most ti! Büdös lipsik!!!
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Valahogy így... aztán ki tudja, mennyire fog hatni ez a kérés.
Fearless_Reveal_5780@reddit
Szar amikor visszanyal a fagyi...
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Igen, pontosan ez történik.
kalap_ur@reddit
Hogy is volt? A Tisza a hibás, amiért nem tudta megvédeni a felhasználóit az adatszivargastol?
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Ilyen az, amikor a fejedre hull a saját hazugságod.
Jokepu@reddit
Olyan körültekintően bánjanak az adataikkal a hekkerek, amilyen körültekintően bántak a kiszivárgott tiszások adataival ők maguk...
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Pontosan.
rigolya@reddit
Ki mentette le?
Overall_Beautiful990@reddit
Nem látom az adatszivárgásról posztoló Fideszes politikusokat, influenszereket!
Vegetable_Town_7405@reddit
Az ukránoknak küldték az adatokat, ez nemzetbiztonsági kockázat
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Én sem... bár nem is követem egyiket sem. De valószínűleg megmondták nekik, hogy kuss van.
Original-Ad7128@reddit
TiTKosSzoLGÁlaTi AkkCIjjÓ volt biztosan ez is
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Minden bizonnyal 😉
Perfect-Excuse-7430@reddit
...hogy hazudtak reggel, délben meg este?
Dear-Cranberry-34@reddit (OP)
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen féltve őrzött titkok lehetnek abban az anyagban...
ChooPum6@reddit
Adatszivárgás? Ez már inkontinencia (not buttocks 😄).
ptalovesddl@reddit
"Zelenszkij lejárató cikkek -> Tamás telefonos segítséget kér majd Moszkvából„
woeguy@reddit
...hogy orosz hackerek törték fel? /s