Olyan érzésem van, mintha valami harmadik világbeli putri diktatúrából elköltöztem volna mondjuk Norvégiába. Elképesztő életemben először ilyeneket hallani, kicsit túl szép is hogy igaz legyen lol
Bakker a faszit le akarta fizetni a Waberer 100 millával, soha nem derült volna ki, ment volna kampánytámogatásnak, a Wáberer végiturnézta a médiát mint kitálaló hős. Erre MP meg azt mondja nem, visszautalom a pénzt. Soha nem szabad bízni politikusokban, de MP tényleg mindent megtesz azért hogy ne legyen igaz ez a mondás.
Ott baszta el, hogy a Tisza párt számlájára küldte. Onnan hogy venné le nyom nélkül? Ez olyan,mint a navosnak beviszel egy borítékot. Persze, hogy lecsuknak.
Nekem is :/ De nézz vissza 2008-2009es Orbán interjúkat, ott ő is nagyon szimpi derék dolgokat mond, ezért érdekes hogy MP, győzelme csúcsán még mindig olyan dolgokat csinál mint amiket ígért, én soha nem fogom elhinni hogy ő nem egy ugyanolyan geci mint mindenki más, de az ember tényleg sokat tesz azért hogy rámcàfoljon.
Hát meg amúgy technikailag milliárd lehetőség van, végül is mindenki elfelejti, hogy mivel információs társadalom van így szinte bármely információhoz hozzáférhetsz, és akkor mondjuk egy Scihubról nem is beszéltünk
Előbb a házastársa volt igazságügyminiszter, most a testvére házastársa. Ilyen logikával egykor a keresztapja volt köztársasági elnök, most egy családtagjának a keresztapja kell hogy legyen. Szóval Gulyás Geri lesz.
Ja. Korrekt. Tetszik, hogy nem terel, meg mismásol, meg nem tagad semmit. Kimondja, hogy elvette MBM a hugát. Ez eddig jó. Kezdésnek jó, egyenes beszéd.
De hogy mennyire lesz tényleg ténylegesen gond ez a családi összefonódás, az majd csak idővel derül ki. Az biztos, hogy egy rossz mozdulat ettől a fickótól, és tőlem X-re nem számíthatnak.
Melléthei-Barna a Tisza Párt jogi igazgatója, két éve ő vezeti a párt jogi csapatát és a párt listájáról képviselői mandátumot szerzett, 23. volt a listán.
Melléthei-Barna már az indulásnál csatlakozott a párthoz. Amikor 2024 áprilisában Magyar Péter és Radnai Márk átvette az egri székhelyű Tisztelet és Szabadság Pártot, ő az első tíz belépő tag egyike volt.
A 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választás előtt ő volt a Tisza delegáltja a Nemzeti Választási Bizottságban, ezt a tisztségét 2024. május 22. és 2024. június 19. között töltötte be.
Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert, aki sorra indított pereket az őt rágalmazó propagandamédiumok ellen. 2025-ben például a Melléthei-Barna Ügyvédi Iroda képviselte a Tisza Pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen, amelyek az Index nyomán azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A lapokat helyreigazításra kötelezték.
Szóval megint mindenki fordítva ül a lovon, nem azért lett miniszter, mert MP sógora, hanem mert a választáson győztes TISZA-párt egyik alappillére a legeleje óta és mérhetetlen mennyiségű munkát tett abba, hogy leváltsuk az Orbán-rezsimet.
Vicces Magyar Pétert nepotizmussal vádolni, aki a 3 gyereke anyját dobta fel az ügyészségen, hogy információi vannak arról milyen illegális dolgok történnek.
Én is ezt figyeltem. Szerintem simán kezében a papírral is kiállhatna! Senki nem várja el, hogy mindent ilyen összeszedetten, fejből mondjon! Kicsit hiányzott a direkt kamerába nézés!
Csak simán ahogy kell 😃
Nekem meg az istennek nem dobja fel, csak egyszer a másik laptopom 😀 Neked miért dobja fel a smileykat? Mobilról nyilván alap 🙈😀
Sok videójánál tapasztaltam már, de szerintem nincs ezzel baj, aki tud beszélni többszázezer ember előtt is, felőlem helikopterből lógatott szöveget is olvashat
A tartalmával amúgy nincs baj, csak ez inkább reakció az elmúlt pár napra.
Tökéletes lehetőség lenne pár mondatban kikacsintani a bazis bal feléhez is, főleg úgy hogy bár a kommunistak elteritettek, Május 1. "ünneplése" nyugati eredetű.
Én kedves mosollyal nézem, hogy az a közösség, aki nem oly régen még bármilyen családtagnak adott állami kinevezésre habzó szájjal fröcsögött, az most azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen Peti bemondta, hogy ez így rendben van, és akkor mi ezt most elhisszük, hiszen most benne bízunk. Itt ekézték Orbán Gáspárt, hogy hogyan került ki hirtelen angol katonai akadémiára. Orbán papát a bányái miatt, holott őszintén, már volt bányája, mikor a fia miniszterelnök lett. Ugyanezzel védekezett az Orbán család. Hogy a családtagok nem tehetnek arról, hogy az após, a testvér, mittomén, hogy ki a miniszterelnök rokona.
A nászutas heteket éljük, amikor még a más szemében a szálkát, a sajátunkban a gerendát se. Rengeteg pozícióban segíthet egy megbízható és jó jogász, aki családtag. De a magyar jogásztársadalomban akadt volna még, aki legalább ilyen felkészült és megbízható.
A miniszterelnök és a miniszter közjogi viszonya a magyar kormányban hordoz egyfajta alá-fölé rendeltséget. Függőségi viszonyban van a miniszter, hiszen a miniszterelnök jelöli és ő is kezdeményezi a felmentését.
A sógor most országgyűlési képviselő lett, kapott tuti listás befutó helyet, mellé egy miniszteri posztot, ezekkel együtt akkor most MP tesója otthon tud maradni az első közös gyermekükkel, hiszen biztonságban a család.
Majd egyszer visszautalok még erre a bejegyzésre, hogy van még a csőben családtag, aki már ott ül hasonló posztra várva.
Lehetett volna példát mutatni, hogy most máshogy csináljuk. Biztos, hogy vannak még kiváló, becsületes, tisztességes és jól felkészült jogászok az országban, akik mondjuk a közjog, az alkotmányjog területén releváns tapasztalattal bírnak, nem csak a nemzetközi versenyjog területén.
Ugyanis Melléthei-Barna Márton nem a legfelkészültebb jogász, pláne nem ezen a területen, amit most elvállal. Kicsit ez most olyan, hogy akkor most egy valóban kiváló és tapasztalt bőrgyógyász fog szívátültetést végezni.
Nem kell mindenkiről azonnal lekapni a szenteltvizet, ezzel is egyetértek. De MP politikájában a szimbólumoknak kiemelt szerepe van. A magyar zászlónak, a Szent Koronára letenni kívánt eskünek, és a feddhetetlenség fenntartásának, annak a bizonyításának, hogy most másfele mennek majd a dolgok.
És ez a történet most valós kételyt ültethet el sokunkban, hogy tényleg ez fog-e történni.
Nem gondolom, hogy te két hányás között megérted a probléma lényegét. A miniszterek a magyar közjogi rendszerben a miniszterelnöknek felelnek. A miniszterelnöktől függ a kinevezésük és a felmentésük is.
Tehát a miniszterelnöknek képesnek kell lennie elfogulatlanul és objektíven megítélni egy miniszterének a tevékenységét és fellépni, ha nem jól dolgozik.
Ez az elv bicsaklik egy óriási nagyot, ha gyerekkori barátod, jelenlegi sógorod és egyben az unokaöcsédnek vagy unokahúgodnak az apja az egyik minisztered.
Egy vasárnapi ebédnél majd bemondod, hogy figyi hugi, én ki fogom rúgni a férjedet, mert nem jól látja el a feladatát?
Próbáljátok kihúzni a fejeteket a Tisza oltárából és engedni egy értelmes vitát. Mert ezt akartuk.
Pont ezt irtam, ellentétben Gazsival akit felhoztál elrettentő példának,már eldugni se tudtak rendesen, MBM jogi vezetője a tiszának az elejétől kezdve, végig ott állt MP mellett.
Igen, ott sántít a felvetésed, hogy nem felkészült igazságügyminiszterségből. 20 év jogi karrier nem elég akkor nem tudom mi az elvárás. Tekintve, hogy nem a régi igazságszolgáltatási tákolmányból választott, már pozitív.
Nagyon-nagyon fontos és kiválóan megfogalmazott vélemény. Én kicsit belefáradtam a napokban a szájtépésbe, de az írásodban a saját is hangomat hallom, köszönöm.
Ajtókopogtatóként elégséges a kigyúrt kettősszekrény alkat, a többihez szerintem már több képesség kell. A börtönőri munka viszont engem érdekelne mi kell hozzá?
Nem "csak" egy kormánytag. Az igazságügyi miniszter. Az egyik hatalmi ágról beszélünk. Ennek az embernek is részt kell venni az elszámoltatásban. Ez nagyon visszaéghet a tiszára, felesleges támadási felület.
MP itt kimondja, hogy a hatalmi ágak szétválasztásának még a látszatát is el akarják kerülni. Erre kinevezi a sógorát...
Törvényben szabályoznám, hogy miniszterek között ne lehessen családi kapcsolat.
Ők ugyanabban a hatalmi ágban vannak. A végrehajtói ághoz tartozik az igazságügy, ahova az egész kormány. A bírói ág az független. A felesége ezért is függeszti fel a bírói tevékenységét.
Technikailag igen van kapcsolat. De szerintem a szigorú értelmezés szerint a szétválasztás az azt jelenti, hogy nem befolyásolják és nem avatkoznak be a bírói döntésekbe.
Persze olyan törvényhozásokkal, amikkel korlátozol vagy felülírod a bíróságok lehetőségeit tágabb értelemben sértheted a szétválasztást, de ez igaz általános jogi módosításokra is nem feltétlen csak politikai/öncélú szándékkal szerintem.
Tegnap én is kifejeztem a nemtetszésem, de azt gondolom, hogy ez így már korrekt. Bár én amúgy is könnyen megbocsátok. 😄 (Annyi, hogy ezt a videót tegnap este is ki lehetett volna rakni, nem hagyva időt/teret a kétkedésnek meg a politikai támadásoknak.)
Nem mondod?!!! És akkor most hasra kellene esnem a megtiszteltetéstől?
És a régebbi sziget alapító milyen előnyökkel jár a kevésbé régi redit tagsághoz képest, mármint azon kívül, hogy érthetetlenül ugortok itt néhányan minden faszságra
Én úgy gondolom hogy ez korrekt. Még nem adott okot arra, hogy kételkedjek abban amit mond. Viszont soha többet nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy vak lojalitással elhiszünk mindent amit az állampárt mond. Optimista vagyok, bizonyítsák be, hogy nem csak a szájuk nagy.
Ideje volna hangolni a fejekben, mert nem lehet mindig mindent elsőre jól csinálni. Az elmúlt 16 évben pont telibesz@rta volna a kormány a hőbörgést. MP-ék legalább visszajelzés alapján felismerték a hibát és kijavították. Én ezt tartom reális elvárásnak és a szintnek, amit meg kellene ugrani. A "nem lehet hibázni" kultúráját felejtsük már el, mindig lesznek kisebb-nagyonb hibák. Mindig.
Oké de erről mindenki jó előre tudhatta hogy balhé lesz belőle és lehetett rá készülni, ahogy anno a belengetett szobás videónál is "megelőző csapást" alkalmaztak úgy itt is ezt kellett volna. Mostmár mindegy, annyira azért nem volt nagy ügy, csak a korábbi jó kezelés után furcsa baki.
Még mindig irreálisnak érzem az elvárásaidat. Teljesen más szitu a példa, amit hoztál és a mostani. Akkor kampány volt, minden csak a kommunikációról szólt, mindent megforgattak, megnéztek minden oldalról, hogy nehogy beleszaladjanak vmibe. Most máshol van a fókusz: egy működő apparátus kell összerakni egy jó kormányzás lehetőségének megteremtésére, hazahozni az uniós pénzeket, építeni a diplomáciai kapcsolatok, stb. Sokkal több dolog van az asztalon, sokkal több felé kell figyelni, sokkal több hibázási lehetőség van.
Ez csak ezen a subon tűnik fel, illetve annak az 50-100e embernek, akik már-már betegesen követik a politikát. (Ennek amúgy nagyon örülök, hogy vannak ennyien) A maradék szavazó állampolgárnak bőven elegendő volt 24 órával később kijönni ezzel a videóval.
Legkésőbb a választási eredmény óta, 18 napja tudták, hogy minisztereket kell jelölniük (de ezen gyanítom már jóval korábban elkezdtek gondolkodni) és azt is mindenki tudja, hogy ha valaki ebben az országban, ilyen súlyos uram-bátyám előzmények után a sógorát jelöli akkor ezt 5 perc alatt kiderítik és telekürtölik vele a sajtót és a közösségi médiát, így azokat leszámítva akik nem használnak internetet kb. estére mindenki tudni fogja és más a szaga a fdolognak ha előre beszél róla meg amikor utólag. Ez így hiba volt, nem nagy, kicsi és könnyen túl tudunk lépni rajta, de hiba.
Neked az a tapasztalatod az elmúlt 2 hétből és a miniszterek bejelentéseiből, hogy itt bármilyen magyarázat vagy szakmai érv bármit megspórol? Minden második miniszternél ugyanaz ment, mint tegnap :D
Pár nem elégedett júzer mindig lesz, az normális alapzaj, ami nagyon kiemelkedett az a tegnapi rokoni meg Rubo volt, ami kicsit az Vitézy (bár itt inkább többen örültek neki mint ahányan a múltját emlegették) meg valamennyire Ruszin-Szendi hogy nem lesz-e neki túl nagy ez a kabát, a többiekről nem volt nagyobb diskurzus mert nem is annyira ismertek még, így bizakodó alapállás van. (én csak a Redditet nézem, hogy FB-n mi ment arról nem tudok nyilatkozni)
Vitezynek nincs takargatni valoja, meg lepapirozott korupcios ugye sincs. Az M3 metro az egyetlen ciki dolog a karrierjeben, de ott is inkabb tanu mert tarlos meg a fidesz a feje folott dontott.
Az új budapesti utasbiztonsági szolgálat sem tűnik nagy sikertörténetnek eddig, bár azt befolyásolják külső tényezők is (ahogy azt előre meg is jósolták)
Mivel nem lett fopolgarmester egy ilyen fospermet valosult meg abbol amit kitalalt egy olyan bkk-nal amit olyan emberek vezetnek akiknek bortonbe kene olvaso kort vezetni maximum.
Egy dolog a biztos, a BKV/BKK korul elmult 30 eveben egyedul akkor tortent valami elore mutato valtozas amikor a Vitezy volt ott.
Elotte utana olyan emberek magyaraznak meg hozznak donteseket akik utoljara gyerekorukban ultek bkv-n mert meg nem volt jogsijuk. A kozlekedesi miniszterekhez hasonloan.
A pofátlan összejátszás a Fidesszel az önkormányzati választások alatt nem számít ugye. Sem az idióta populista programja ami szimplán arra épült hogy neki nem Karácsony a neve.
Az LMP-t még az európai zöldek is kirúgták Vitézy támogatásáért annyira egyértelműen a fidesz embere. De valahogy a magyaroknak fontosabb a Karácsony gyűlölete mint az hogy majdnem visszaadták Orbánnak a fővárost.
Persze most hogy a Fidesz megy el nem lesz érdemes Vitézynek velük üzletelni és nyilván így boldogan felveszi a rendszerváltó szerepet. De azért ne felejtsük el hogy ez egy kétszínű fideszes senkiházi aki szarrá bomlasztotta az ellenzéket még néhány éve és majdnem odaadta a fővárost Viktornak.
Korrekt. Ha fogja a kimondhatatlan nevű igazságügyi miniszter hozni azt, amire mandátumot kaptak (pl. az alkotmány megreformálása, veszélyhelyzeti szabályozás kivezetése), akkor el fogjuk nézni.
Remélem ezután a redditezők nagy része megnyugodott és lenyugszik! Iszonyatosan nyomasztó volt olvasni a sok hitetlenkedő és vádaskodó kommentet. Hagyjuk bizonyítani az új kormányt! ✌🏻🇭🇺❤️
provokatív kérdés: nem baj, hogy van köztük exFideszes? Nem valami olyasmi volt az eredeti elképzelés, hogy senki nem.lehet, aki az előző rendszerben bármilyen szinten is szerepet vállalt?
Végignéztem és engem meggyőzött, mindössze 2 kérdés maradt bennem:
1 terveznek-e érdemben foglalkozni Marczingós Lászlóval és az általa képviseltekkel.
2 terveznek-e bármit kezdeni, az kirobbanó MVM botránnyal és az okosmérőórákkal?
szemelyes tapasztalatbol mondom, hogy kurva nagy koponya a teruleten es sztem viszonylag pozitiv, hogy koran beallt a tiszahoz. volt egy cikk arrol, hogy egy nato meetingen anno slava ukrainizett es a fideszben nem neztek ezt jo szemmel
Sulyok után a Subreddit kollektíven tölti be a köztársasági elnöki pozíciót. Mostantól minden törvényjavaslat rajtunk megy át, és abszolút vétó jogot követelünk. Az államfő mostantól az erhungary.
Ezek mellett egyszerű felcsúttöbséggel végezhető alkotmánymódosítás. Semmilyen problémát nem látok előre ezzel a rendszerrel.
Bullshit. Ez nettó mellébeszélés a botrány után. Komolyan nem értem, itt senki se fogja fel, hogy mennyire gond egy ilyen lépés? Hogy miért gond a nepotizmus és milyen következményekkel jár, ha rosszl sül el? Bár mondjuk a fidesz 16 év is belefért, szóval fölösleges a kérdés is… MKKP 2.0, majd lesz valahogy…
Sure bro, biztos egy év alatt ismerkedtek meg és házasodtak össze… mi baj lehet egy kis nepotizmusból, amikor miniszterek családon belül alá-fölérendeltségi viszonyban vannak, a történelemben is annyiszor jól sült el…
Tegyük fel úgy van, ahogy te állítod. Azért mert "családtag" nem lehet jó szakember? Illetve akkor vessük rá az első követ ha faszságot csinál, addig meg jó munkát kell neki kívánni. A vergődésetektől nem fog változni a helyzet.
Hogyne lehetne jó szakember. Miniszter és egyéb vezető beosztású politikus nem lehet abban a kormányban, aminek a feje a sógora. Nyugodtan szakemberkedhet egy államtitkárságon vagy szakmai bizottságban, ahol nem döntéshozó, de nem egy kulcsminiszterium fejeként.
Amég átlátható döntést hoz és el vannak mondva a miértek mint eddig is felőlem az anyukája is lehetne miniszter. Az Orbán kormány alatt is le szarta volna mindenki ki kinek a kije ha tette volna a dolgát és tudta volna hogy mit csinál nem pedig csak lopnak. Most ugyan ez van, Ha tudja érti a dolgát és átláthatóan teszi az országért pont nem érdekel hogy a sógora-e vagy nem.
Oda írtam a miérteket de mondok még. Már akkor a TISZA jogásza volt amikor még 10-en voltak a pártban és távolról sem látszott hogy ebből lesz valami. Ezért hagyta ott a karriert. Ekkor még a sógora sem volt. De gondolom ez nem számít.
Az időrendi sorrend nem változtat azon a tényen, hogy a kinevezés összeférhetetlenség mellett valósul meg. Egyik kizárja a másikat. Ha előbb lett volna miniszter, mint MP sógora akkor is. Ha a Guadalupe-i Szent Szűzanyát nevezi ki, de rokonok az akkor is nepotizmus lenmr, akárhogy próbálod szépíteni…
Nem azt szarják le kinek a kije, hanem pontosan tudják, ha Magyar célja a családja kitömése lett volna, akkor állami közbeszerzések milliárdjait adja a Melléthei ügyvédi irodának és nem pedig transzparensen kormányzati feladatot ad neki.
Melléthei pedig nem elsősorban a sógora, hanem az ember, akit ismer és akiben bízik, aki az első 10 között csatlakozott a tiszához és vezeti a jogi csapatot az első perctől kezdve. Emiatt és a szakmai felkészültsége alapján lett igazságügyi miniszter. 2 éve dolgozik a rendszerváltáson, ő vezette a jogi szakbizottságát a tiszának.
Lehet itt nepotizmust kiálltani, de az nem nepotizmus, hogy azt kéred fel egy bizalmi pozicióra, aki 2 éven keresztül jogi vezetőként segített neked, hogy elérd a célod.
Sem Lölő sem Tiborcz nem miniszterek voltak. Vajon miért? Hát igen, mert a miniszterség egy transzparens, számonkérhető közfeladat, állami megrendelésekből milliárdosnak lenni meg nem transzparens. Ha a célja az lenne, hogy megtömje a családját vagy a sógorát, akkor nem miniszternek teszi meg, hanem állami megbízásokkal kitömi a Melléthei ügyvédi irodáját. Ezt a tényt szándékosan ignorálod vagy csak a kognitív diszonnancia kerekedik felül?
Termeszetesen lehet, es nem hiszem, hogy barki ezt kifogasolja. De semmilyen szempontbol nem jo, hogy ilyen kotelek van miniszterelnok es miniszter kozott, ezen szerintem nincs mit magyarazni.
Nyilvan ettol fuggetlenul meg mindig a seggemet verem a foldhoz, hogy idaig eljutottunk, ez mindenesetre ugy gondolom, egy meggondolatlan lepes volt.
Én sem örülök a dolognak, de mindennek más a fekvése ha transzparensen csinálják, vagy ha sunnyogva. Sajnos ebben volt egy fél napos sunnyogás is. Szóval ha ezzel kezdi tegnap a bejelentést, akkor azt mondom, hogy a bizalmam 70%-a megmaradt. De a magyarázat nélkül tegnap este lement olyan 30%-ra, így meg visszajött olyan 50%-ra.
Sokan lehet látják, hogy ez gond, de úgy vannak vele, hogy...
A. Én a Tiszára szavaztam. Ergo most kormánypárti vagyok. A kormánypárti dolga a kormány seggét védeni, még akkor is, ha zavar a dolog, vagy kényes.
B. Gyűlölöm a Fideszt, felőlem MP még a legvisszásabb dolgokat is megteheti, de a Fideszt ne... A FIDESZT NE!! BÁRMIT CSAK A FIDESZT NE!!
C. Nem lehet, hogy ennyi embernek ez legyen a véleménye.. Lehetetlen.. Ez szervezett... Ez nem lehet spontán... A fideszpropisok állnak a háttérben. (Persze, tény, hogy ők is megpróbálják ezt meglovagolni, hangulatot kelteni, de csak azért, mert valamire ráugrik a Fidesz, még lehet igaza. Anno MZP mondta, hogy ha a Fidesz ellenzékbe kerül, valószínűleg ők lesznek a legnagyobb "emberjogi aktivisták" és a "jogállamiság őrei")
Meg nincs hatalmon de mar nyomokban fidesz 2.0 az uj kormany. Mar megvolt a bunozokkel pacsizas, csaladi kor mediaban es kormanyban, regi fideszes kulcs alakok miniszternek, ignoralt korrupcios vadak. Ennek az orszagnak mar annyi, geci szomoru.
Ellene vagyok, hogy sógort neveztek ki minszternek, de nagyon örülök, hogy nem rejtegeti, hanem transzparensen elismeri kiemelt nyilatkozatban, ráadásul végre nem "jó vergődést XD" stílusú, lekelező módon.
Lehetett volna jobban csinálni, de milliószor jobb, mint szaladni a sajtó elől, lapítani, ha elkapnak, akkor pedig személyeskedni, terelni, hogy most jössz a templomból, és hazudni.
Igazán nem akarom a leendő miniszterelnököt kioktatni, de ezt úgy kellett volna csinálni, hogy én veszem feleségül a húgát és akkor mindjárt tisztább lett volna ez a helyzet. Nem kell mindent túlbonyolítani.
lehet transzparens ebben is, de ez mindig ugyanolyan ingoványos talaj marad (az elfogultságot nem tudod irányítani, nem tudod majd mindig objektíven látni a hibákat sem)
AlternativeEmu5566@reddit
Olyan érzésem van, mintha valami harmadik világbeli putri diktatúrából elköltöztem volna mondjuk Norvégiába. Elképesztő életemben először ilyeneket hallani, kicsit túl szép is hogy igaz legyen lol
KovaLaMa@reddit
Bakker a faszit le akarta fizetni a Waberer 100 millával, soha nem derült volna ki, ment volna kampánytámogatásnak, a Wáberer végiturnézta a médiát mint kitálaló hős. Erre MP meg azt mondja nem, visszautalom a pénzt. Soha nem szabad bízni politikusokban, de MP tényleg mindent megtesz azért hogy ne legyen igaz ez a mondás.
Abszolút filmszínház.
Frequent-Buy-5250@reddit
Ott baszta el, hogy a Tisza párt számlájára küldte. Onnan hogy venné le nyom nélkül? Ez olyan,mint a navosnak beviszel egy borítékot. Persze, hogy lecsuknak.
KovaLaMa@reddit
Hát szokásos vesznek 3 10 milliós fekete súgógépet 100 millárt, 70 milla profit, badabing badabumm
RyuuHUN@reddit
Pedig nekem baromi szimpatikus volt Waberer az első interjúban. 😞
KovaLaMa@reddit
Nekem is :/ De nézz vissza 2008-2009es Orbán interjúkat, ott ő is nagyon szimpi derék dolgokat mond, ezért érdekes hogy MP, győzelme csúcsán még mindig olyan dolgokat csinál mint amiket ígért, én soha nem fogom elhinni hogy ő nem egy ugyanolyan geci mint mindenki más, de az ember tényleg sokat tesz azért hogy rámcàfoljon.
Frequent-Fox4453@reddit
Ugyan ezt mondtam én is a napokban
Terrible_Bug_388@reddit
Magyar se kutya, de most tanulhatunk norvégül?
wrrrryyyyyyyyyyyyyyy@reddit
technikailag finnugor nyelvet beszélünk, és Norvégiában is vannak Számik, meg Finnország is ott a közelben, szóval close enough
Terrible_Bug_388@reddit
Huhh, akkor megmenekültünk, azt hittem megint férfi-nő-ablakban kell gondolkodnom.
AsadaSobeit@reddit
Hát meg amúgy technikailag milliárd lehetőség van, végül is mindenki elfelejti, hogy mivel információs társadalom van így szinte bármely információhoz hozzáférhetsz, és akkor mondjuk egy Scihubról nem is beszéltünk
SerDavosHaihefa@reddit
"egyetemista korom óta ismerem"
Ha egy kolesz szobából, akkor leszopok itt mindenkit...
Pumpkinpatch365@reddit
emberem szaladsz a faszerdő felé
Puncius_Pinatus@reddit
Hali
Frequent-Buy-5250@reddit
Becsekkolok ide.
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
Beszél az igazságügyi miniszter és családi viszonyról is
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
A húga pedig felhagy a bírói pályával a ciklus idejére
d1722825@reddit
Tudnak amúgy a bírók a képzettségükkel valamilyen más szerepkörben is dolgozni, mondjuk a versenyszférában?
New-Manufacturer8333@reddit
a bátyja miniszterelnök, a férje igazságügyi miniszter. nyilván nem fog egy napot se dolgozni ezután, majd mi eltartjuk.
Csetreszeslany3@reddit
Látom te folyamatosan ezen pörögsz tegnap óta. Nem unod még?
New-Manufacturer8333@reddit
de, nagyon is unom, ezért szavaztam a fidesz ellen. hiába
Csetreszeslany3@reddit
Dehogy szavaztál te a fidesz ellen! 😅
pony-not-a-phony@reddit
Na, meg is van az egyik mediános válaszadó, aki utólag máshogy emlékszik :D
mt9hu@reddit
Persze, a férje zsíros állása mellett nem lesz szükség arra, hogy dolgozzon /s
Jokepu@reddit
Pedig elítélhetett volna.
Potential_World_2421@reddit
Te pedig magadnak válaszolgatsz
Potential_World_2421@reddit
Leírás helyett
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
És ez fáj neked?:D
WeakSinger3076@reddit
Szia Lajos
WeakSinger3076@reddit
Szia bazdmeg /s
WeakSinger3076@reddit
Kutyáidat sétáltatod?
MarkMew@reddit
Hát baszd meg!
Beautiful-Gur5771@reddit
🙂
Potential_World_2421@reddit
Miért vagy ennyire befeszülve? Ha nem tesz valaki /s-t a mondat végére azt senki sem érti?
EzmegaziS@reddit
Csak bizonyos réteg, többnyire.
Medium_Ideal_1618@reddit
Teljesen korrekt, még semmit nem tettek, már a látszatát is kerüli.
OptimalCarpenter3819@reddit
Nagyon hiányzott neki, hogy igazságügyminiszter legyen a családban, de Juditot nem tudta meggyőzni.
Better-Web-731@reddit
Judit majd köztársasági elnök lesz. /s
OptimalCarpenter3819@reddit
Előbb a házastársa volt igazságügyminiszter, most a testvére házastársa. Ilyen logikával egykor a keresztapja volt köztársasági elnök, most egy családtagjának a keresztapja kell hogy legyen. Szóval Gulyás Geri lesz.
RyuuHUN@reddit
Kobaljov@reddit
Better-Web-731@reddit
És a kör bezárul.
Beautiful-Gur5771@reddit
Ja. Korrekt. Tetszik, hogy nem terel, meg mismásol, meg nem tagad semmit. Kimondja, hogy elvette MBM a hugát. Ez eddig jó. Kezdésnek jó, egyenes beszéd.
De hogy mennyire lesz tényleg ténylegesen gond ez a családi összefonódás, az majd csak idővel derül ki. Az biztos, hogy egy rossz mozdulat ettől a fickótól, és tőlem X-re nem számíthatnak.
Ferni0817@reddit
Melléthei-Barna a Tisza Párt jogi igazgatója, két éve ő vezeti a párt jogi csapatát és a párt listájáról képviselői mandátumot szerzett, 23. volt a listán.
Melléthei-Barna már az indulásnál csatlakozott a párthoz. Amikor 2024 áprilisában Magyar Péter és Radnai Márk átvette az egri székhelyű Tisztelet és Szabadság Pártot, ő az első tíz belépő tag egyike volt.
A 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választás előtt ő volt a Tisza delegáltja a Nemzeti Választási Bizottságban, ezt a tisztségét 2024. május 22. és 2024. június 19. között töltötte be.
Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert, aki sorra indított pereket az őt rágalmazó propagandamédiumok ellen. 2025-ben például a Melléthei-Barna Ügyvédi Iroda képviselte a Tisza Pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen, amelyek az Index nyomán azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A lapokat helyreigazításra kötelezték.
Szóval megint mindenki fordítva ül a lovon, nem azért lett miniszter, mert MP sógora, hanem mert a választáson győztes TISZA-párt egyik alappillére a legeleje óta és mérhetetlen mennyiségű munkát tett abba, hogy leváltsuk az Orbán-rezsimet.
WideWorry@reddit
Necces ez a kinevezes, lehet magyarazni, de annyira nem nagy nev a szakmaban, hogy az indokolja nincs nala jobb a feladatra.
Marad a nepotizmus.
dobikasd@reddit
Olvass már utána könyörgöm
Green-Bullfrog-6858@reddit
Simán nem tudja mit jelent a nepotizmus :D
Ferni0817@reddit
Vicces Magyar Pétert nepotizmussal vádolni, aki a 3 gyereke anyját dobta fel az ügyészségen, hogy információi vannak arról milyen illegális dolgok történnek.
Due_Youth_4446@reddit
Dehat egy percet sem dolgozott még :(
fussForrestfuss@reddit
igen. most még tartanak a mézeshetek, utána már csak az ilyen transzparens, korrekt működés ami a további bizalmat építi sokunkban
Gokwds3@reddit
Ez a legelső videó ahol nagyon látni hogy olvasta, márk megint elkúrta a fekete súgógépet 😃
WatercressNo7323@reddit
Én is ezt figyeltem. Szerintem simán kezében a papírral is kiállhatna! Senki nem várja el, hogy mindent ilyen összeszedetten, fejből mondjon! Kicsit hiányzott a direkt kamerába nézés!
b-612-@reddit
Az jobban zavar, hogy nincs a kép közepén és a könyökéből levágtak picit. Teljesen hiteltelen emiatt. /s
Organic-Poetry8953@reddit
🤣🤣🤣🤣
Swimming_Mention464@reddit
:D
Gokwds3@reddit
hogyan írsz : D -t?? nekem automatikusan mindig beugrik a cringe szmájli
Baskyran@reddit
Akartam írni, hogy valószínűleg PC-ről és nyomtam volna a végére egy smiley-t, erre b+ nekem is átváltott, Mi ez a szar újítás?! :o
Cautious-Concept457@reddit
Milyen rendszer, melyik böngésző? Először arra gondoltam volna, mobilon valamelyik gyártó ezt állította be, de asztali gépen más lehet
Baskyran@reddit
Win10, Chrome. Telóról ritkán írok.
Kerestem a reddit beállításai között, hátha ki lehet kapcsolni, de vagy nem, vagy nagyon eldugták...
Easy-North2167@reddit
Hmm, :D
Impressive-Farm420@reddit
:D telefonról
Swimming_Mention464@reddit
Csak simán ahogy kell 😃 Nekem meg az istennek nem dobja fel, csak egyszer a másik laptopom 😀 Neked miért dobja fel a smileykat? Mobilról nyilván alap 🙈😀
Gokwds3@reddit
bárhogyan próbálom PC-ről, amint egyberakom space nélkül átmegy
Witch-for-hire@reddit
Ha kapsz arra választ, hogyan lehet normális : D nyomni, kérlek csinálj erről egy posztot, mert engem is nagyon idegesít.
Swimming_Mention464@reddit
Na nekem meg sehogy nem megy PCn 🙈
Cautious-Concept457@reddit
Windows alatt Start és pont billentyűkombinációval elő tudod hozni az emojikat
Swimming_Mention464@reddit
Akkor félrenyomtam mikor sikerült, köszi szépen! 😻😀
Kobaljov@reddit
Meg nem teljesen középre volt állítva hanem kicsit balra
Beautiful-Gur5771@reddit
Szerintem ezt most rapidban raktáknössze, a felzúdulás miatt. Nem.volt ideje memorizálni, még félig se.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Igen, Rubovszky Ritát meg előre szondázták. Legalábbis eddig ez volt a mantra. Továbbra is oriási megfejtésekben :D
Valuable_Floor_1300@reddit
A szeme úgy mozog jobbra-balra, mint Jakab Péter a politikában
Fit-Discussion7265@reddit
Ijjjjj
New-Income3919@reddit
Orbán is olvas. De az ő szövege gagyi súgógép ide vagy oda.
HighnLaw@reddit
Eddig minden ilyen videón lehetett látni, hogy olvassa.
dailyvicodin@reddit
Nagyon sokat romlott a szeme, mondta is. Ez nem sima súgógép, ez teleprompter és szerintem vagy túl kicsi vagy túl messze van.
fussForrestfuss@reddit
az a film legjobb sztorija 😄 volt aki megcsinálta a számlálót,hogy hányszor modta ki Márk,hogy súgógép 😄
Potential_World_2421@reddit
Sok videójánál tapasztaltam már, de szerintem nincs ezzel baj, aki tud beszélni többszázezer ember előtt is, felőlem helikopterből lógatott szöveget is olvashat
Gokwds3@reddit
nem kritizáltam 😃
knox7777@reddit
Ez amúgy mitől ünnepi beszéd?
A tartalmával amúgy nincs baj, csak ez inkább reakció az elmúlt pár napra.
Tökéletes lehetőség lenne pár mondatban kikacsintani a bazis bal feléhez is, főleg úgy hogy bár a kommunistak elteritettek, Május 1. "ünneplése" nyugati eredetű.
Lost_Assumption_1790@reddit
Programjunk
princeofdakkar@reddit
Én kedves mosollyal nézem, hogy az a közösség, aki nem oly régen még bármilyen családtagnak adott állami kinevezésre habzó szájjal fröcsögött, az most azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen Peti bemondta, hogy ez így rendben van, és akkor mi ezt most elhisszük, hiszen most benne bízunk. Itt ekézték Orbán Gáspárt, hogy hogyan került ki hirtelen angol katonai akadémiára. Orbán papát a bányái miatt, holott őszintén, már volt bányája, mikor a fia miniszterelnök lett. Ugyanezzel védekezett az Orbán család. Hogy a családtagok nem tehetnek arról, hogy az após, a testvér, mittomén, hogy ki a miniszterelnök rokona.
A nászutas heteket éljük, amikor még a más szemében a szálkát, a sajátunkban a gerendát se. Rengeteg pozícióban segíthet egy megbízható és jó jogász, aki családtag. De a magyar jogásztársadalomban akadt volna még, aki legalább ilyen felkészült és megbízható.
A miniszterelnök és a miniszter közjogi viszonya a magyar kormányban hordoz egyfajta alá-fölé rendeltséget. Függőségi viszonyban van a miniszter, hiszen a miniszterelnök jelöli és ő is kezdeményezi a felmentését.
A sógor most országgyűlési képviselő lett, kapott tuti listás befutó helyet, mellé egy miniszteri posztot, ezekkel együtt akkor most MP tesója otthon tud maradni az első közös gyermekükkel, hiszen biztonságban a család.
Majd egyszer visszautalok még erre a bejegyzésre, hogy van még a csőben családtag, aki már ott ül hasonló posztra várva.
Lehetett volna példát mutatni, hogy most máshogy csináljuk. Biztos, hogy vannak még kiváló, becsületes, tisztességes és jól felkészült jogászok az országban, akik mondjuk a közjog, az alkotmányjog területén releváns tapasztalattal bírnak, nem csak a nemzetközi versenyjog területén.
Ugyanis Melléthei-Barna Márton nem a legfelkészültebb jogász, pláne nem ezen a területen, amit most elvállal. Kicsit ez most olyan, hogy akkor most egy valóban kiváló és tapasztalt bőrgyógyász fog szívátültetést végezni.
Nem kell mindenkiről azonnal lekapni a szenteltvizet, ezzel is egyetértek. De MP politikájában a szimbólumoknak kiemelt szerepe van. A magyar zászlónak, a Szent Koronára letenni kívánt eskünek, és a feddhetetlenség fenntartásának, annak a bizonyításának, hogy most másfele mennek majd a dolgok.
És ez a történet most valós kételyt ültethet el sokunkban, hogy tényleg ez fog-e történni.
Írtam ezt úgy, hogy én a változásra szavaztam.
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
Mondjuk remélem meghallgattad amit mondott mielőtt ezt idehánytad. Jóval a házasság előtt már sokat tett a Tiszáért.
princeofdakkar@reddit
Nem gondolom, hogy te két hányás között megérted a probléma lényegét. A miniszterek a magyar közjogi rendszerben a miniszterelnöknek felelnek. A miniszterelnöktől függ a kinevezésük és a felmentésük is.
Tehát a miniszterelnöknek képesnek kell lennie elfogulatlanul és objektíven megítélni egy miniszterének a tevékenységét és fellépni, ha nem jól dolgozik.
Ez az elv bicsaklik egy óriási nagyot, ha gyerekkori barátod, jelenlegi sógorod és egyben az unokaöcsédnek vagy unokahúgodnak az apja az egyik minisztered.
Egy vasárnapi ebédnél majd bemondod, hogy figyi hugi, én ki fogom rúgni a férjedet, mert nem jól látja el a feladatát?
Próbáljátok kihúzni a fejeteket a Tisza oltárából és engedni egy értelmes vitát. Mert ezt akartuk.
Quasarrion@reddit
Kurva mindegy, a miniszterelnök sógora az igazságügyi miniszter. Ezt nehéz magyarázni.
Medium_Ideal_1618@reddit
Pont ezt irtam, ellentétben Gazsival akit felhoztál elrettentő példának,már eldugni se tudtak rendesen, MBM jogi vezetője a tiszának az elejétől kezdve, végig ott állt MP mellett.
Medium_Ideal_1618@reddit
Igen, ott sántít a felvetésed, hogy nem felkészült igazságügyminiszterségből. 20 év jogi karrier nem elég akkor nem tudom mi az elvárás. Tekintve, hogy nem a régi igazságszolgáltatási tákolmányból választott, már pozitív.
Kobaljov@reddit
Orbán háborúba vitte volna a fiát.. /s
_parafrazis@reddit
Nagyon-nagyon fontos és kiválóan megfogalmazott vélemény. Én kicsit belefáradtam a napokban a szájtépésbe, de az írásodban a saját is hangomat hallom, köszönöm.
Successful-Common978@reddit
Milyen szakma, irányultság megszerzésére van szükség ahoz, hogy a vagyonvisszaszerzésnél tudjak elhelyezkedni?
CuriousInitial1682@reddit
Ajtókopogtatóként elégséges a kigyúrt kettősszekrény alkat, a többihez szerintem már több képesség kell. A börtönőri munka viszont engem érdekelne mi kell hozzá?
gejzabejla@reddit
Nem akármilyen antré.
fido_75@reddit
Oeregslemi@reddit
Ejnye OP, átvertél, direkt a cím miatt hallgattam végig, és egyszer sem mondta, hogy éljen május elseje, a munkásosztály nemzetközi ünnepe
Quasarrion@reddit
Nem "csak" egy kormánytag. Az igazságügyi miniszter. Az egyik hatalmi ágról beszélünk. Ennek az embernek is részt kell venni az elszámoltatásban. Ez nagyon visszaéghet a tiszára, felesleges támadási felület. MP itt kimondja, hogy a hatalmi ágak szétválasztásának még a látszatát is el akarják kerülni. Erre kinevezi a sógorát... Törvényben szabályoznám, hogy miniszterek között ne lehessen családi kapcsolat.
Dangerous-Network602@reddit
Ők ugyanabban a hatalmi ágban vannak. A végrehajtói ághoz tartozik az igazságügy, ahova az egész kormány. A bírói ág az független. A felesége ezért is függeszti fel a bírói tevékenységét.
Quasarrion@reddit
Az igazságszolgáltatás része a bíráskodás és a végrehajtás is. Ezért itt kapcsolatban áll a két hatalmi ág.
Dangerous-Network602@reddit
Technikailag igen van kapcsolat. De szerintem a szigorú értelmezés szerint a szétválasztás az azt jelenti, hogy nem befolyásolják és nem avatkoznak be a bírói döntésekbe.
Persze olyan törvényhozásokkal, amikkel korlátozol vagy felülírod a bíróságok lehetőségeit tágabb értelemben sértheted a szétválasztást, de ez igaz általános jogi módosításokra is nem feltétlen csak politikai/öncélú szándékkal szerintem.
undibajsz@reddit
Tegnap én is kifejeztem a nemtetszésem, de azt gondolom, hogy ez így már korrekt. Bár én amúgy is könnyen megbocsátok. 😄 (Annyi, hogy ezt a videót tegnap este is ki lehetett volna rakni, nem hagyva időt/teret a kétkedésnek meg a politikai támadásoknak.)
LordLacko@reddit
Ja, miután botrány lett belőle megy a tűzoltás. Ne legyél már ennyire naiv…
ManUell-17@reddit
Milyen tűzoltás megy fidesznyik? Itt hergelitek az embereket meg faszságot állíttotok a nagy semmiért. Hajrá, jó vergődést
LordLacko@reddit
Bohóc koma régebb óta vagyok Sziget-alapító, mint amennyi idős az accountod :)
ManUell-17@reddit
Nem mondod?!!! És akkor most hasra kellene esnem a megtiszteltetéstől?
És a régebbi sziget alapító milyen előnyökkel jár a kevésbé régi redit tagsághoz képest, mármint azon kívül, hogy érthetetlenül ugortok itt néhányan minden faszságra
LordLacko@reddit
Pazt
ManUell-17@reddit
Azt otthon, a kedves családodnak
Green-Bullfrog-6858@reddit
Oriási kognitiv disszonancia lehet Lacko :D
undibajsz@reddit
Ezért mondom, hogy ha tegnap rakták volna ki, az jobb lett volna.
New-Manufacturer8333@reddit
de hát milyen jó kiállású és szépen beszél és kisujjesküt is tesz hogy nem fognak családtagoknak pozíciót osztani mint ahogy 20 éve eddig csinálta
Front_Candidate3559@reddit
Így legyen, támogatunk!
ScreamSonic@reddit
Pankotai Lili már telesírta a témával az internetet.
RaidenHUN@reddit
Crazy-Industry5761@reddit
Orbán Viktor won't eat his cereal.
KovaLaMa@reddit
A mi Ryam Goslingunk
ssipiczki@reddit
Én úgy gondolom hogy ez korrekt. Még nem adott okot arra, hogy kételkedjek abban amit mond. Viszont soha többet nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy vak lojalitással elhiszünk mindent amit az állampárt mond. Optimista vagyok, bizonyítsák be, hogy nem csak a szájuk nagy.
Kobaljov@reddit
Úgy lett volna jobb ha ez a videó egyből a jelölés hírével együtt jött volna, megspórolt volna pár felesleges kört az emberekben.
zyxel2000@reddit
Ideje volna hangolni a fejekben, mert nem lehet mindig mindent elsőre jól csinálni. Az elmúlt 16 évben pont telibesz@rta volna a kormány a hőbörgést. MP-ék legalább visszajelzés alapján felismerték a hibát és kijavították. Én ezt tartom reális elvárásnak és a szintnek, amit meg kellene ugrani. A "nem lehet hibázni" kultúráját felejtsük már el, mindig lesznek kisebb-nagyonb hibák. Mindig.
Kobaljov@reddit
Oké de erről mindenki jó előre tudhatta hogy balhé lesz belőle és lehetett rá készülni, ahogy anno a belengetett szobás videónál is "megelőző csapást" alkalmaztak úgy itt is ezt kellett volna. Mostmár mindegy, annyira azért nem volt nagy ügy, csak a korábbi jó kezelés után furcsa baki.
zyxel2000@reddit
Még mindig irreálisnak érzem az elvárásaidat. Teljesen más szitu a példa, amit hoztál és a mostani. Akkor kampány volt, minden csak a kommunikációról szólt, mindent megforgattak, megnéztek minden oldalról, hogy nehogy beleszaladjanak vmibe. Most máshol van a fókusz: egy működő apparátus kell összerakni egy jó kormányzás lehetőségének megteremtésére, hazahozni az uniós pénzeket, építeni a diplomáciai kapcsolatok, stb. Sokkal több dolog van az asztalon, sokkal több felé kell figyelni, sokkal több hibázási lehetőség van.
Ez csak ezen a subon tűnik fel, illetve annak az 50-100e embernek, akik már-már betegesen követik a politikát. (Ennek amúgy nagyon örülök, hogy vannak ennyien) A maradék szavazó állampolgárnak bőven elegendő volt 24 órával később kijönni ezzel a videóval.
Kobaljov@reddit
Legkésőbb a választási eredmény óta, 18 napja tudták, hogy minisztereket kell jelölniük (de ezen gyanítom már jóval korábban elkezdtek gondolkodni) és azt is mindenki tudja, hogy ha valaki ebben az országban, ilyen súlyos uram-bátyám előzmények után a sógorát jelöli akkor ezt 5 perc alatt kiderítik és telekürtölik vele a sajtót és a közösségi médiát, így azokat leszámítva akik nem használnak internetet kb. estére mindenki tudni fogja és más a szaga a fdolognak ha előre beszél róla meg amikor utólag. Ez így hiba volt, nem nagy, kicsi és könnyen túl tudunk lépni rajta, de hiba.
zyxel2000@reddit
Igen, egyetértek
Green-Bullfrog-6858@reddit
Neked az a tapasztalatod az elmúlt 2 hétből és a miniszterek bejelentéseiből, hogy itt bármilyen magyarázat vagy szakmai érv bármit megspórol? Minden második miniszternél ugyanaz ment, mint tegnap :D
Kobaljov@reddit
Nem, egyáltalán nem volt minden második miniszternél akkora mint tegnap
Green-Bullfrog-6858@reddit
Szerintem Rubovszkynál nagyobb is volt, de ugye nehéz ehhez támpontokat találni, hogy megmérd :D
Kobaljov@reddit
Rubovszkynál nagy volt, de te minden második miniszterre állítottad ezt
Green-Bullfrog-6858@reddit
Azt mondtam ugyanaz ment minden második miniszternél, nem pedig azt mondtam, hogy minden második miniszternél akkora(úristen very big).
Ugyanaz ment=fideszes, korrupt, szentfazék, orbán unokaöccse, zsírleszívás.
Közös volt ezekben, hogy mindig volt fél tucat júzer, aki drámai hangon bejelentette, hogy na ez NA EZ hatalmas hiba, itt a vége.
Kobaljov@reddit
Pár nem elégedett júzer mindig lesz, az normális alapzaj, ami nagyon kiemelkedett az a tegnapi rokoni meg Rubo volt, ami kicsit az Vitézy (bár itt inkább többen örültek neki mint ahányan a múltját emlegették) meg valamennyire Ruszin-Szendi hogy nem lesz-e neki túl nagy ez a kabát, a többiekről nem volt nagyobb diskurzus mert nem is annyira ismertek még, így bizakodó alapállás van. (én csak a Redditet nézem, hogy FB-n mi ment arról nem tudok nyilatkozni)
Illesbogar@reddit
Felmentés vagy megbocsáltás nem jár, kivéve ha Vitézy vagy mint kiderült.
WideWorry@reddit
Vitezynek nincs takargatni valoja, meg lepapirozott korupcios ugye sincs. Az M3 metro az egyetlen ciki dolog a karrierjeben, de ott is inkabb tanu mert tarlos meg a fidesz a feje folott dontott.
Kobaljov@reddit
Az új budapesti utasbiztonsági szolgálat sem tűnik nagy sikertörténetnek eddig, bár azt befolyásolják külső tényezők is (ahogy azt előre meg is jósolták)
WideWorry@reddit
Mivel nem lett fopolgarmester egy ilyen fospermet valosult meg abbol amit kitalalt egy olyan bkk-nal amit olyan emberek vezetnek akiknek bortonbe kene olvaso kort vezetni maximum.
Kobaljov@reddit
És mindezek tudatában mégis erőltetve lett
WideWorry@reddit
Egy dolog a biztos, a BKV/BKK korul elmult 30 eveben egyedul akkor tortent valami elore mutato valtozas amikor a Vitezy volt ott.
Elotte utana olyan emberek magyaraznak meg hozznak donteseket akik utoljara gyerekorukban ultek bkv-n mert meg nem volt jogsijuk. A kozlekedesi miniszterekhez hasonloan.
Kobaljov@reddit
4-es metró..
Illesbogar@reddit
A pofátlan összejátszás a Fidesszel az önkormányzati választások alatt nem számít ugye. Sem az idióta populista programja ami szimplán arra épült hogy neki nem Karácsony a neve.
Az LMP-t még az európai zöldek is kirúgták Vitézy támogatásáért annyira egyértelműen a fidesz embere. De valahogy a magyaroknak fontosabb a Karácsony gyűlölete mint az hogy majdnem visszaadták Orbánnak a fővárost.
Persze most hogy a Fidesz megy el nem lesz érdemes Vitézynek velük üzletelni és nyilván így boldogan felveszi a rendszerváltó szerepet. De azért ne felejtsük el hogy ez egy kétszínű fideszes senkiházi aki szarrá bomlasztotta az ellenzéket még néhány éve és majdnem odaadta a fővárost Viktornak.
Wrong_Ask8917@reddit
Korrekt. Ha fogja a kimondhatatlan nevű igazságügyi miniszter hozni azt, amire mandátumot kaptak (pl. az alkotmány megreformálása, veszélyhelyzeti szabályozás kivezetése), akkor el fogjuk nézni.
GentlePersuader91@reddit
Remélem ezután a redditezők nagy része megnyugodott és lenyugszik! Iszonyatosan nyomasztó volt olvasni a sok hitetlenkedő és vádaskodó kommentet. Hagyjuk bizonyítani az új kormányt! ✌🏻🇭🇺❤️
ph4nt4sm0@reddit
provokatív kérdés: nem baj, hogy van köztük exFideszes? Nem valami olyasmi volt az eredeti elképzelés, hogy senki nem.lehet, aki az előző rendszerben bármilyen szinten is szerepet vállalt?
Antique_Release1236@reddit
romulusz?
ph4nt4sm0@reddit
Végignéztem és engem meggyőzött, mindössze 2 kérdés maradt bennem: 1 terveznek-e érdemben foglalkozni Marczingós Lászlóval és az általa képviseltekkel. 2 terveznek-e bármit kezdeni, az kirobbanó MVM botránnyal és az okosmérőórákkal?
ph4nt4sm0@reddit
Rébusz?
Own-North9279@reddit
Ha mondani kellene valakit aki nem szimpatikus az inkább Romulusz lenne.
Antique_Release1236@reddit
szemelyes tapasztalatbol mondom, hogy kurva nagy koponya a teruleten es sztem viszonylag pozitiv, hogy koran beallt a tiszahoz. volt egy cikk arrol, hogy egy nato meetingen anno slava ukrainizett es a fideszben nem neztek ezt jo szemmel
Kobaljov@reddit
Mi volt az oka annak, hogy nem az eredeti, pl. YouTube-os videó volt linkelve?
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
Amikor kitettem.meg csak facebookon volt fent
Kobaljov@reddit
Így érthető, köszi!
iPatrickDev@reddit
Hallatszik a hangunk itt az erhun. Kicsit olyan mintha valóban emberekkel kommunikáló kormányunk lenne, még továbbra is olyan szürreális.
HarderThanSimian@reddit
kedves subreddittársaim, végre megszereztük a kormányi befolyást. éljen az r/hungary-kormány! éljen a brainrot árnyékhatalom!
Kobaljov@reddit
A népszavazásokat ezentúl a pár ezer aktív felhasználó fel- és lecsútjaival fogjuk intézni
HarderThanSimian@reddit
Sulyok után a Subreddit kollektíven tölti be a köztársasági elnöki pozíciót. Mostantól minden törvényjavaslat rajtunk megy át, és abszolút vétó jogot követelünk. Az államfő mostantól az erhungary.
Ezek mellett egyszerű felcsúttöbséggel végezhető alkotmánymódosítás. Semmilyen problémát nem látok előre ezzel a rendszerrel.
Kobaljov@reddit
És szombaton fost törvényjavaslatok is lehetnek!
ParticularPhrase4757@reddit
nem csak emiatt beszélt róla, nyilván máshol is ezt mantrázza az összes fideszes
Naive-Horror4209@reddit
Nemcsak a fideszesek
LordLacko@reddit
Bullshit. Ez nettó mellébeszélés a botrány után. Komolyan nem értem, itt senki se fogja fel, hogy mennyire gond egy ilyen lépés? Hogy miért gond a nepotizmus és milyen következményekkel jár, ha rosszl sül el? Bár mondjuk a fidesz 16 év is belefért, szóval fölösleges a kérdés is… MKKP 2.0, majd lesz valahogy…
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
Botrány? Milyen botrányXDD
LordLacko@reddit
Hogy a sógorát nevezi ki igazságügyi miniszternek. A Tisza-echochamberen kívül ez mindenhol megütötte az ingerküszöböt…
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
A sógorát, aki már azelőtt többet tett a Tiszáért mint bármelyik képviselő mielőtt a házasság megtörtént volna
LordLacko@reddit
Sure bro, biztos egy év alatt ismerkedtek meg és házasodtak össze… mi baj lehet egy kis nepotizmusból, amikor miniszterek családon belül alá-fölérendeltségi viszonyban vannak, a történelemben is annyiszor jól sült el…
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
Tegyük fel úgy van, ahogy te állítod. Azért mert "családtag" nem lehet jó szakember? Illetve akkor vessük rá az első követ ha faszságot csinál, addig meg jó munkát kell neki kívánni. A vergődésetektől nem fog változni a helyzet.
LordLacko@reddit
Hogyne lehetne jó szakember. Miniszter és egyéb vezető beosztású politikus nem lehet abban a kormányban, aminek a feje a sógora. Nyugodtan szakemberkedhet egy államtitkárságon vagy szakmai bizottságban, ahol nem döntéshozó, de nem egy kulcsminiszterium fejeként.
Due_Youth_4446@reddit
Amég átlátható döntést hoz és el vannak mondva a miértek mint eddig is felőlem az anyukája is lehetne miniszter. Az Orbán kormány alatt is le szarta volna mindenki ki kinek a kije ha tette volna a dolgát és tudta volna hogy mit csinál nem pedig csak lopnak. Most ugyan ez van, Ha tudja érti a dolgát és átláthatóan teszi az országért pont nem érdekel hogy a sógora-e vagy nem.
LordLacko@reddit
Na ez a legszomorúbb… hogy leszarja mindenki hogy kinek ki kije, ezért tart itt az ország, mert a szolgalelkű struccpolitika a legegyszerűbb.
Due_Youth_4446@reddit
Oda írtam a miérteket de mondok még. Már akkor a TISZA jogásza volt amikor még 10-en voltak a pártban és távolról sem látszott hogy ebből lesz valami. Ezért hagyta ott a karriert. Ekkor még a sógora sem volt. De gondolom ez nem számít.
LordLacko@reddit
Az időrendi sorrend nem változtat azon a tényen, hogy a kinevezés összeférhetetlenség mellett valósul meg. Egyik kizárja a másikat. Ha előbb lett volna miniszter, mint MP sógora akkor is. Ha a Guadalupe-i Szent Szűzanyát nevezi ki, de rokonok az akkor is nepotizmus lenmr, akárhogy próbálod szépíteni…
Due_Youth_4446@reddit
Rendben. Akkor majd az idő el dönti melyikőnknek van igaza.
LordLacko@reddit
A nepotizmus helyességét az idő dönti el? Bro…
Due_Youth_4446@reddit
Bro kicsit csillelj le mert nagyon túl pörgöd :D Azt dönti el az idő hogy jó embert választott-e és működik a dolog vagy nem. ne forgasd ki a szavaim.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Nem azt szarják le kinek a kije, hanem pontosan tudják, ha Magyar célja a családja kitömése lett volna, akkor állami közbeszerzések milliárdjait adja a Melléthei ügyvédi irodának és nem pedig transzparensen kormányzati feladatot ad neki.
Melléthei pedig nem elsősorban a sógora, hanem az ember, akit ismer és akiben bízik, aki az első 10 között csatlakozott a tiszához és vezeti a jogi csapatot az első perctől kezdve. Emiatt és a szakmai felkészültsége alapján lett igazságügyi miniszter. 2 éve dolgozik a rendszerváltáson, ő vezette a jogi szakbizottságát a tiszának.
Lehet itt nepotizmust kiálltani, de az nem nepotizmus, hogy azt kéred fel egy bizalmi pozicióra, aki 2 éven keresztül jogi vezetőként segített neked, hogy elérd a célod.
Naive-Horror4209@reddit
Ne gyere már ezzel a dumával, hogy jó szakember, nem ez a baj. Lölő is jó szakember, Tiborcz meg tehetséges vezető.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Sem Lölő sem Tiborcz nem miniszterek voltak. Vajon miért? Hát igen, mert a miniszterség egy transzparens, számonkérhető közfeladat, állami megrendelésekből milliárdosnak lenni meg nem transzparens. Ha a célja az lenne, hogy megtömje a családját vagy a sógorát, akkor nem miniszternek teszi meg, hanem állami megbízásokkal kitömi a Melléthei ügyvédi irodáját. Ezt a tényt szándékosan ignorálod vagy csak a kognitív diszonnancia kerekedik felül?
strapOnRooster@reddit
Termeszetesen lehet, es nem hiszem, hogy barki ezt kifogasolja. De semmilyen szempontbol nem jo, hogy ilyen kotelek van miniszterelnok es miniszter kozott, ezen szerintem nincs mit magyarazni.
Nyilvan ettol fuggetlenul meg mindig a seggemet verem a foldhoz, hogy idaig eljutottunk, ez mindenesetre ugy gondolom, egy meggondolatlan lepes volt.
Acrobatic_Quiet_3706@reddit (OP)
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1t0pdge/comment/ojaqoqz/?utm_source=share&utm_medium=web3x&utm_name=web3xcss&utm_term=1&utm_content=share_button
Z0155@reddit
És még így is kisebb gond mint bármi ami a fideszben történt.
LordLacko@reddit
Ne relativizáljunk. Ha nyakon öntenek fossal az akkor is fos, ha csak egy pohárnyi és akkor is, ha egy vödörnyi…
undibajsz@reddit
Én sem örülök a dolognak, de mindennek más a fekvése ha transzparensen csinálják, vagy ha sunnyogva. Sajnos ebben volt egy fél napos sunnyogás is. Szóval ha ezzel kezdi tegnap a bejelentést, akkor azt mondom, hogy a bizalmam 70%-a megmaradt. De a magyarázat nélkül tegnap este lement olyan 30%-ra, így meg visszajött olyan 50%-ra.
JogallamiJoe@reddit
Sokan lehet látják, hogy ez gond, de úgy vannak vele, hogy...
A. Én a Tiszára szavaztam. Ergo most kormánypárti vagyok. A kormánypárti dolga a kormány seggét védeni, még akkor is, ha zavar a dolog, vagy kényes.
B. Gyűlölöm a Fideszt, felőlem MP még a legvisszásabb dolgokat is megteheti, de a Fideszt ne... A FIDESZT NE!! BÁRMIT CSAK A FIDESZT NE!!
C. Nem lehet, hogy ennyi embernek ez legyen a véleménye.. Lehetetlen.. Ez szervezett... Ez nem lehet spontán... A fideszpropisok állnak a háttérben. (Persze, tény, hogy ők is megpróbálják ezt meglovagolni, hangulatot kelteni, de csak azért, mert valamire ráugrik a Fidesz, még lehet igaza. Anno MZP mondta, hogy ha a Fidesz ellenzékbe kerül, valószínűleg ők lesznek a legnagyobb "emberjogi aktivisták" és a "jogállamiság őrei")
Better-Location-9807@reddit
Gondolom akkor most jó időpont lenne a Melléthei-Barna család gyarapítására, ha már a kedves feleség szünetelteti a bírói pályafutását /s
visegrad_glorious@reddit
Meg nincs hatalmon de mar nyomokban fidesz 2.0 az uj kormany. Mar megvolt a bunozokkel pacsizas, csaladi kor mediaban es kormanyban, regi fideszes kulcs alakok miniszternek, ignoralt korrupcios vadak. Ennek az orszagnak mar annyi, geci szomoru.
Dry-Public4858@reddit
Magyar Péter nők szoknyája mögé bújik ezért lemondatta húgát /s
Kobaljov@reddit
A napszemüvege is biztos tőle volt!! (Marika, DPK különleges erő)
Nnarol@reddit
Ellene vagyok, hogy sógort neveztek ki minszternek, de nagyon örülök, hogy nem rejtegeti, hanem transzparensen elismeri kiemelt nyilatkozatban, ráadásul végre nem "jó vergődést XD" stílusú, lekelező módon.
Kobaljov@reddit
Ők is tudták hogy balhé lesz miatta, így érdemesebb lett volna már a jelölés bejelentésekor ezt is elmondani.
Nnarol@reddit
Nagyon helyes :) Jó is lesz ez így.
Naive-Horror4209@reddit
Az lett volna transzparens, ha már bejelentéskor elmondja. Ez így tűzoltás egy kicsit
Nnarol@reddit
Lehetett volna jobban csinálni, de milliószor jobb, mint szaladni a sajtó elől, lapítani, ha elkapnak, akkor pedig személyeskedni, terelni, hogy most jössz a templomból, és hazudni.
SweatyMongoose2590@reddit
Az oké hogy sógor, de vallásos? Lili kérdezi.
Kobaljov@reddit
Átvallásos poén..
wrrrryyyyyyyyyyyyyyy@reddit
valszeg mind katolikusok, de lehet hogy nem mind tartják
SweatyMongoose2590@reddit
Erről még nem tudom hogy mit gondoljak, még meg kell kérdeznem pár belpesti ismerőst..
szukebbpatriarka@reddit
Igazán nem akarom a leendő miniszterelnököt kioktatni, de ezt úgy kellett volna csinálni, hogy én veszem feleségül a húgát és akkor mindjárt tisztább lett volna ez a helyzet. Nem kell mindent túlbonyolítani.
Kobaljov@reddit
Ilyen névvel nőt? /s
Efficient_Energy2620@reddit
Nem vicces.
SweatyMongoose2590@reddit
De
TabbyCattyy@reddit
...Mi?
EndreBacsi@reddit
Vmiert ez jutott eszembe erről: reggel húgom, este dugom. De passz miért. Végezetül: rokonnal csak kotonnal.
b-612-@reddit
Kobaljov@reddit
Derűsek vagyunk, DERŰSEK!
whitewalker111@reddit
Na szep. Igazsagugyi miniszter = MP huganak ferje. Kezdodik elorol
Personal-River6811@reddit
A húga mivel nemrég ment férjhez, lehet, hogy most az anyai örömöknek fogja szentelni magát.
GurgaPeti@reddit
Az a helyzet, hogy nem igazán értem, miért kellett egy ekkora támadási felületet nyitni már a 0. percben. Na, mindegy, staying positive...
No-Spread3780@reddit
Jók a programok csak sok köcsög van
Admirable-County-101@reddit
"sajat teruletukon, mar mind mind bizonyitottak" --> Bizonyitottan kedves sogor!
Ribbentroppi@reddit
lehet transzparens ebben is, de ez mindig ugyanolyan ingoványos talaj marad (az elfogultságot nem tudod irányítani, nem tudod majd mindig objektíven látni a hibákat sem)
PhiloZoli@reddit
Ja és kell egy bálterem hatvanpusztára. /s
fussForrestfuss@reddit
tökös és korrekt
kocacukor@reddit
woeguy@reddit
Hála a Népnek, és a Tiszának, bent is maradunk!
pagyar_meter90@reddit
Szerintem Magyarország bent marad.
Bent is kell neki.
Maradni.
Rare_Walrus_1666@reddit
Korrekt