Wáberer támogatása
Posted by napokotafosok9999@reddit | hungary | View on Reddit | 352 comments
Wáberer György nagyvállalkozó tegnap egy interjuban azt
allitotta, hogy másfél éve támogatja a TISZA-t,
összességében tobb mint 100 millió forinttal.
Miután ez a hír eljutott hozzám, megnézettem, mi igaz
ebböl. Nos: a valasztások elott 5 nappal (!) valóban atutalt
5x20 millió forintot a TISZA számlájára. Elötte tudomásom
szerint @@semmit.
Mi a TISZA-nál nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden, így a párt finanszírozása is törvényesen és transparensen
zajlott és zajlik.
Halásak vagyunk azert, hogy több tizezer honfitarsunk
támogatott minket a rendszerváltó kártyán keresztül.
Még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy
barmelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek
hozzánk, vagy hogy bárki úgy érezze, hogy ránk való
hivatkozással bármilyen elönyt szerezhet, legyen az akar
csak önmarketing.
Ezért az 5x20 millió forintot Wáberer Györgynek hétfön
visszautaljuk.
Akitöl a jövöben bármilyen, jogilag vagy morálisan
kifogásolható kérés érkezik az általa utalt támogatásért
cserébe, vagy azt latjuk, hogy valamilyen elönyre akar szert
tenni, annak szintén visszautaljuk a támogatását.
Továbbá a törvényes határidön belül elszámolunk minden
beérkezett támogatással és nyilvánosságra hozzuk az 500
ezer forint feletti tamogatást biztositó személyek neveit.
Törvényesség, transzparcia, TISZA. Rendszerváltás.
ptechm@reddit
Ondi, nézd! Gerinc.
Pajszerkezu_Joe@reddit
-Szia Gyuri! Elmesélnéd miből vetted az első ~~kamionod~~ volántefut és hungarocamionod?
-Nem.
-Ok szia.
Tesz-vesz@reddit
ahogy Csányi az OTP-t. az is köztulajdon volt. ha sikeres, akkor a magyarok felvirágoztatására kéne használni őket. A Budapest Airport Zrt. a Szerencsejáték Zrt. után a második legnagyobb hasznot hozó vállalata országunknak,
1910-20 környékén a MÁV teherszállítása a GPD harmadát hozta csak szólok hogy ezt is privatizálták most a hazaárulók. abból volt igényes a személyszállítás, lehet ezt is vissza kéne venni.
Gullible-Fennel-5702@reddit
A máv cargot 2008 - ban adta el a most hatalomra került brigád.Azok az akkori szocik most mind a tiszánál landoltak.
Pajszerkezu_Joe@reddit
Melyikek is? Mutasdad, tényleg érdekel
Cautious-Concept457@reddit
Annyival egészíteném ki, hogy a sokat szidott MÁV teher üzletág eladása után a Fidesz államosította a GYSEV-et, majd Tiborcznak eladta a teherszállítási részüket. Mindig az fáj, amit már nem tudtak ellopni, megelőzte őket más 😂
Tesz-vesz@reddit
fideszes férgek
Secret-Ad-7849@reddit
“Minden nagy vagyon mögött bűn rejtőzik.” -Balzac
thiccdikenergy@reddit
Első magyar Forbesban 2012 környékén volt egy interjú arról hogyan indult a wabi. Tulajdonképpen faszi hitelkepes volt több száz millió forintra, abból megvette a céget. Hogy mi volt a fedezete ennek máig nem tudjuk biztosan.
FrokamiRed@reddit
A Waberer szamara készült logisztikai szoftvert adtuk, és ma is az működik ott.
A vállalat történetét van módon ismerni, nem újságokból.
Nem volt soha problémás kérdés számomra.
Rough-Echo7132@reddit
Elég későn ébredt rá hogy az amibe beleszállt az maffia és korrupció...nyilván rájött időközben, hogy olyan dolgok is belekeverednek a pénzügyi dologba amit még dörzsölt emberként is feláll a hátán a szőr.
sok ilyen vállalkozó van még.
Nem véletlenül mondta Orbán hogy semmi nem lesz elfelejtve, akkor már érezték hogy szálnak ki a buliból a cégek.
Több még maffia szerűbb működést kérhetett a vállalkozóktól, azok meg beintettek Orbánnak.
ptechm@reddit
Hogyan legyél milliárdos tldr: fektesd be ügyesen a több száz millió forintodat.
FrokamiRed@reddit
AFA csalásból, az egész Hungarokamiont.
StaffordQueer@reddit
Az elmúlt 2 évben hatalmas szkeptikusa voltam MP személyének (nem a Tiszának mint mozgalom, hanem MP-nek mint a vezetője), de mindig megmondtam, hogy ha beigazolja a hozzá fűzött ígéreteket, akkor nem szégyellem megkövetni.
Szóval tényleg hatalmas riszpekt neki, hogy tényleg nem csak a szája jár, hanem úgy is cselekszik, ahogy az egy igazi, normális tartással és elvekkel rendelkező hazafitól elvárható. Hatalmas örömömre szolgál, hogy tévedtem vele kapcsolatban. Bocsánat Péter, és remélem folyamatosan kérhetek bocsánatot az elkövetkező 4 évben!
Gullible-Fennel-5702@reddit
Még semmi knkrét cselekedete nem volt,de nem is lehetett mert még nincs beiktatva.Mondjuk azon kívül hogya sógit betette igaszságügyminiszternek. Jobb ha a családban marad, mint korábban.
Reasonable-Quit-3177@reddit
Vicces, hogy itt redditen meg próbálták ezt is kimagyarázni, mert nyilván a Tiszával kapcsolatban mindig minden jó.
anygal@reddit
Ha másfél év alatt ötször 20 misit odadobott volna a rendszerváltásra az szerintem teljesen rendben lenne, neki ez aprópénz. Magánszemélyként azt csinálsz a pénzeddel, amit szeretnél, én is szoktam utalni alapítványoknak pl. Az viszont kurvára nincs rendben, ha 5 nappal a választás előtt átutal 5-ször 20 misit, aztán azt kamuzza, hogy már másfél éve támogatja a Tiszát.
External_Bullfrog_44@reddit
Nem ezt mondta, MP posztjában ez hibás. Valószínűleg nem látta az interjúkat (nyilván nincs ideje ezzel foglalkozni, és jobb is ha nem teszi), csak valami elmondás vagy komment alapján szezett tudomást róla.
Waberer a következőket nyilatkozta (minden interjút láttam vele): kb. másfél éve szimpatizál a TISZÁval. Tenni a következőket tette, elmondása alapján:
A választás előtt kb. két héttel tett ki egy posztot, amiben a választáson való részvételre buzdított (pártnév, vagy egyéb preferenciák megjelölése nélkül).
Kb. 5 nappal a valasztás előtt támogatta a TISZAt 100M-el.
Ennyi.
anygal@reddit
Az ég világon semmi értelme 5 nappal a választás előtt támogatni egy pártot, max annyi, hogy utólag elmondhatod, hogy "támogattam őket". Ha másfél évvel ezelőtt kezdi és párhavonta utalt volna 20 misit, akkor azt mondom, hogy szuper. Így viszont csak haszonleső.
External_Bullfrog_44@reddit
Ok, csak én nem erről beszéltem.
Ezzel egyébként nem mondtál ellent annak, hogy MP posztjában hibásan szerepel az, hogy Waberer azt állította másfél éve támogatja a TISZÁt. Ha gondolod olvasd át újra a kommentem, nem az a témája hogy Waberer "jó vagy rossz ".
anygal@reddit
"Én a Tisza-programot másfél éve támogatom, ez anyagi támogatás is." Szó szerint ezt mondta Wáberer. Innentől kezdve nem tudom miről beszélünk.
north_bright@reddit
Erre már valószínűleg nem fogsz választ kapni, a sógor-sztoriban is írták a kommenteket, hogy "nem is tuti, hogy az", "honnan veszi mindenki, hogy az" (csak színesebb nyelvezettel), mikor a Tisza is megerősítette, akkor gyorsan csend lett, 0 önreflexió.
Már maga az alapszituáció is komikus, hogy egy kompromittáló tényt elfogadásához azt a feltételt köti valaki, hogy konkrétan az erősítse meg, akit kompromittál.
anygal@reddit
Válaszoltam neki :)
north_bright@reddit
Kedves tőled, csak épp nem a ténymegállapításra reagáltál.
Amit tenned kellett volna, az az, hogy visszamész és átszerkeszted az eredeti kommentedet, és kihúzod azt a részt, amiben azt írod hogy Wáberer "azt kamuzta", és utána írod zárójelben, hogy azóta tájékozódtál, és megtudtad, hogy nem hazudott ilyet.
Ezt úgy hívják, hogy a tévedés beismerése.
Helyette elkezdtél egy full más dologról beszélni, hogy valamiben azért igazad legyen. Mert amúgy igen, elég gyanús dolog választások előtt nagy összeget utalni, aztán választások után szívességeket remélni. Csak épp ezt senki nem kérdőjelezte meg, és nem erről volt szó.
anygal@reddit
"Én a Tisza-programot másfél éve támogatom, ez anyagi támogatás is." Szó szerint ezt mondta Wáberer, aztán kiderült, hogy a száz milliót konkrétan 5 nappal a választás előtt küldte. Nálad talán ez nem kamuzás, nálam kurvára az, mert ezzel a mondattal igenis nagyon erősen azt sejttette, hogy már régóta a Tisza támogatója, mégpedig a saját szavaival, konkrétan ezt mondta.
Safe_Cardiologist267@reddit
De neked ez miért furcsa? Sokan támogattuk a rendszerváltást pénzzel, de nem haknizunk ezzel a médiában és nem kérünk érte semmit csak egy demokratikus országot. Aki nem így tesz, annak vissza kell adni, transzparens módon. Ez így szerintem kóser.
globusporifera@reddit
Azért álljunk meg egy pillanatra!
Sokkal tisztábbak a dolgok mint eddig, de:
MP nagyon szépen megírja itt a dolgokat, hogy nem is tudta milyen támogatást kaptak tőle, de csak MP mellett állva pezsgőzött az első sorban ez az ember a választás estéjén... és a másik több tízezer támogató, meg aktivista meg nem.
Downtown-Pin-210@reddit
Szerintem túl nagyot kért tőle Gyuri bá.
External_Bullfrog_44@reddit
Mondjuk ezt benézte. Ugyanis Waberer a következőket nyilatkozta (minden interjút láttam vele): kb. másfél éve szimpatizál a TISZÁval. Tenni a következőket tette, elmondása alapján:
A választás előtt kb. két héttel tett ki egy posztot, amiben a választáson való részvételre buzdított (pártnév vagy egyéb preferenciák megjelölése nélkül).
Kb. 5 nappal a valasztás előtt támogatta a TISZAt 100M-el.
Ennyi.
Most két dolgot tudok elképzelni.
1, MP-hez nem az interjúkban elhangzott információk jutottak el, hanem valami torzított verzió (valaki mondta valakinek...). Mivel nyilván nincs ideje minden interjút személyesen megnézni, érthető hogy csak hallomásból tud sok dologról.
2, Attól tart hogy valaki(k) majd ki akarják forgatni az interjúkban elhangzott dolgokat úgy, mintha a TISZA Waberer lekötelezettje lenne (mondjuk 100M nevetségesen kis összeg, de ezt most hagyjuk).
Az pozitív hogy gerincet mutat, azt viszont sajnálom hogy hibás infókra támaszkodik. Mondjuk ebben az esetben semmi jelentősége, csak nem szeretem a felületességet.
Historical_Sun93@reddit
Én is néztem indent (is) és én is pontosan úgy látom, ahogy leírtad.
Arra tudok még gondolni, hogy esetleg Gyuri bácsi esetleg már megpróbált kérni valamit, amitől mi nem hallottunk és ennek szeretnék elejét venni anélkül, hogy ezt nyilvánosságra hoznák, mert az mindigkét félnek még ennél is kellemetlenebb lenne.
Downtown-Pin-210@reddit
Egészen biztos, hogy cserében kért valami olyasmit, vagy olyan pozícióba akarta ültetni az embereit, amely miatt megérte visszautalni nagy nyilvánosság előtt a pénzt.
Wáberer szerintem túltolta a biciklit.
External_Bullfrog_44@reddit
Lehet, nem tudjuk. De azért ezt elég valószínűtlennek tartom.
ptechm@reddit
Nem vagyok milliárdos, de 100M-t tapasztalataim szerint a khecigazdagok nem utalgatnak jófejségből, rendszerváltói boldogságból.
Ennek ellenére persze nem tudjuk, hogy kért-e valamit, de hihetőnek hangzik, hogy valamit akart kapni a pénzéért.
External_Bullfrog_44@reddit
Lehet. Az is lehet hogy csak élhető országot akart kapni érte, mint a többi adakozó. Neki is ugyanazokat a plakátokat kellett bámulnia mint bárki másnak, stb. Nem mondom hogy nem szeretett volna mást is, de szerintem ez olyan 40-60 %, a változást akart javára. Az összeget túl kicsinek gondolom ahhoz, hogy valami komoly dologra gondoljon. De ettől még lehet hogy "bepróbálkozott ", csak béna volt.
Efficient_Energy2620@reddit
Az nem várható el hogy naponta hírfolyamon csúszkáljon...Ami a forrásokat illeti, majd megtapasztalja, hogy melyik milyen...
CharnamelessOne@reddit
Szerintem a 2. pontról van szó, és megfontoltan sejteti Wábererről, hogy hazudik.
Kicsit emlékeztet arra a nyilatkozatra, amit egy Puzsérral közös rendezvény lemondása mellé adott ki, mikor Puzsér ellen lejáratókampány indult egy pedofíliával kapcsolatos, kiforgatott kijelentése alapján.
Azt írta benne, hogy "a gyermekek sérelmére elkövetett mindenféle bűncselekmény kapcsán zéró tolerancia van érvényben, ahol nincs helye értelmezési kérdéseknek", holott Puzsér nem a pedofil bűncselekmények irányában mutatott toleranciát, hanem a pedofil hajlamú, de önmegtartóztató emberek felé, és ezt MP is pontosan tudta.
Amikor PR-megfontolásból eltávolodik valakitől, akkor direkt látványosan égeti fel a hidat.
Rough-Echo7132@reddit
Tulajdonképp nem több mint bármelyik választó polgár.
Az aktivisták sőt erősebb redditesek többet raktak bele....akár egy két mémmel. vagy Facebok posztal
Rough-Echo7132@reddit
Napi Top1 mindent elmond mi folyt itt
Jadekristaly@reddit
Szokatlan a magyar politikában.
takevi@reddit
Szerintem ptechm a gerincet MP-re írta, nem Wábererre.
cptmpeterson@reddit
qwertkjl@reddit
ne haragudjatok de azt senki nem gondolhatja hogy errol nem tudtak a tiszan belul, ha az eredmenyvaron mar ott pezsgoztek wabererrrel… ez mindket oldalrol inkorrekt es hatasvadasz kommunikacio
Lazy-Oil-490@reddit
Istenem, de jó gondolkodó embereket is látni. Eddig itt nem nagyon sikerült.
magicat100@reddit
Szerintem nem lett volna gond ezzel a pénzzel, ha nem kamuzza azt, hogy másfél éve támogatja a pártot, plusz ha ezzel nem haknizik nyilvánosan.
norbert400@reddit
Nyilván. Valoszinuleg arrol van szo, hogy mo mossa kezeit mert a ven kapitalistanak ugy sincs ellene semmi bizonyiteka. Maskor majd nem nyilatkozik hulyesegeket.
sybvisuals@reddit
Engem tiszás szavazóként az a feltevés érdekelne, hogy ha nem veri a mellét Wáberer nyílvánosan, akkor is visszautalják a pénzt? Tudom tudom, agymosott fideszbérenc vagyok, de esküszöm szeretném valaki véleményét meghallgatni, hogy ez most a zseniális pr stunt mellett valóban egy őszinte cselekedet volt-e. Ha valaki erre válaszol utána megyek vergődni ígérem. 😃
Lazy-Oil-490@reddit
Nyugi, így sem lesz ez visszautalva. Színház az egész, nevetséges.
reddit_dive@reddit
nem, ha nem emberkedik ezzel a Wáberer csak akkor derül ki, hogy ennyivel támogatta a pártot, amikor majd nyilvánosságra hozzák az 500.000 feletti támogatókat. ezzel szerintem a tiszának is az volt a célja, hogy arc vesztés nélkül ki tudjanak jönni a dologból és ne süthesse rájuk senki, hogy ez lesz az ő háttér országuk (ha az összeírásig nézi egyáltalán valaki a könyvelésen (?) kívül bárki, hogy honnan éppen mennyi pénz jön be)
ParticularPhrase4757@reddit
de egyébként sok tízezer támogató közül hogy tudná napi szinten számon tartani hogy kik támogatják? Oké 20 milliót nem utal bárki, de nem biztos ez sem hogy névhez köthető, simán utalhatta vmi cégeken keresztül, és ennyi dolog után amikkel foglalkoznia kellett, nem hiszem hogy személyesen lett volna ideje figyelgetni ezeket.
szty1@reddit
Nem lehet, hogy fogalma sem volt a támogatásról, amíg nem kérkedett vele Wáberer? Ott van a poszt végén, hogy nyilvánosságra hozzák az összes nagyösszegű támogató kilétét. Számomra ez megnyugtató, mert nyilván párton belül sem lehetnek tisztában mindenkivel, hogy ki kicsoda. Majd a közösség kimazsolázza azokat, akik vélhetően hátsó szándékkal adományoztak.
sybvisuals@reddit
Igen, ez szerintem is lehet. Nem tudom mennyire anonim az adományozás. Bár nyílván Wáberer is a hasonló milliárdosok amúgy sem bírták volna magukban tartani, hogy melyik oldalon is állnak. Köszi a válaszod!
Theorbato@reddit
Azért a félmillán felüliek nyilvánosságra hozása már kurvára necces.
Mi még épp alatta vagyunk, de rohadtul nem szeretnénk a nevünket látni!
napokotafosok9999@reddit (OP)
Ezt a törvény szabályozza.
Theorbato@reddit
Vagyis nyilvánosságra hozható úgy, hogy pl. mi nem tudtuk, hogy erre adtunk felhatalmazást?
EzmegaziS@reddit
Nah, ezt még szokni kell.
Lazy-Oil-490@reddit
az emberek hülyítését? mit kell ezen szokni, régóta megy
Eorlings@reddit
Teljesen abszurd ez az elfogultság ami itt a Tiszával kapcsolatban van. Pont annyira gondokoznak a magukat nagyra tartó redditorok, mint a fideszes nyuggerek.
Vajon mennyire reális az, hogy MP-nek 1 hónapig foglama se volt róla, hogy beérkezett 100 millió forint támogatás Wáberertől? Jah nem vettük észre, csak most, hogy Wáberer lenyilatkozta ezt, most lett kellemetlen és gyorsan vissza is utaljuk meg magyarázunk a transzparenciáról egy kicsit.
Közben meg a győzelmi ünneplésen együtt pezsgőztek. Ott van a videó Wáberer oldalán.
Ha ezt a fidesz, mkkp, mi hazánk bárki más csinálná már habzó szájjal követelné mindenki a magyarázatot.
Látom jól működik a legyünk kritikusak az új kormánnyal is elhatározás.
Lazy-Oil-490@reddit
Annyira hülye itt mindenki, hogy az valami fenomenális. Okosabbnak képzelik magukat a fideszeseknél, de még náluk is idiótábbak.
Meskoot@reddit
Szerinted MP-nek volt arra ideje vagy kapacitása, hogy foglalkozzon a kampánypénzek érkezésével? Nyilván volt erre delegált embere, ahogy írja is most nézte meg személyesen a dolgot. Ha Wáberer kussol lehet felhasználják a pénzét, de így teljesen érthető lépés, hogy figyi tesó, ha csak azért küldted, hogy jobb legyen az optikád akkor nem kell.
Beautiful-Rule34@reddit
:D
Ha ~~kádár~~ ~~orbán~~ magyar tudta volna, nem hagyta volna…
Old_Agency_1480@reddit
Választás előtt 5 nappal, 12-5=április 7. Az még nincs egy hónap. Ha már kritika.
Eorlings@reddit
Ok :D
mymeymeys@reddit
Látom nehezen megy a szövegértés de segítek: Wáberer "anonim" adományával nem volt morális probléma, bizonyára sok más nagyvállalkozó is utalt nekik szerintem ennél többet is (valljuk be 100m aprópénz egy ilyen üzletembernek). A probléma ott kezdődött, hogy ezzel kezdte futtatni magát, meg a tisza párthoz dörgölőzni.
Eorlings@reddit
Inkább a saját agyhalottságodon próbálj segíteni valahogy. Látom nem megy a gondolkodás.
Gerapppa@reddit
Szóval: Magyar Péter már beiktatása előtt 100 milliókat utal az őt támogató milliárdosoknak!!4!!4!4
/s
Own_Ebb_9322@reddit
Tulajdonképpen itt ugyanazt az összeget utalják oda vissza.
Ennek így egyetlen nyertese van: a bank aki leveszi a kezelési költséget.
A bank akivel utalgatnak? Erste.
Na ugye?
Significant_Peace866@reddit
sírok :DDD
AnalysisExpertoir@reddit
Waberer tultolta a szereplést.
Bitter_Leather_8319@reddit
A vizes emberke is csak akkor váltott csónakot, amikor már szinte biztos volt a kormányváltás...
Ez van. A milliárdos gerinc sajnos elég vacak.
fuckre5identadvisor@reddit
Szerencsere egyre tobbeknek esik le, hogy nincs olyan, hogy bal vs. jobb, milliardosok vs. mindenki mas van.
Reasonable-Quit-3177@reddit
Soha nem fog ez leesni elég embernek, a milliárdosok milliárdokat nyomnak abba, hogy mindennel foglalkozz, csak ne ezzel.
AstraView5979@reddit
lásd USA
Sad-Check-1536@reddit
"üzemszerű" működés. ezeket nem érdekli a hatalom, a pénz érdekli. és ezen a szinten már ilyen mennyiségű pénz a politika nélkül nem nagyon lehetséges. Ezért mindig azzal vannak jóban, aki épp hatalmon van. Vagy hát legalábbis eddig ez volt a recept.
whoisrobi@reddit
Lehet ezt ám úgy is, hogy nem vagy jóban, hanem közömbösen. Pepsi-bácsi is örült a támogatásnak annó.
Comfortable_Dig7210@reddit
De lepontoztak meg valasztas elott, mikor leirtam kb ugyanezt. Hogy nem kell attol az embertol se elajulni.
AstraView5979@reddit
nem is is ájultunk, nyugi, hiszen az akkori interjújában se volt teljesen őszinte, sőt...
Comfortable_Dig7210@reddit
Mondjuk itt rengetegen Gulyas G-t meg Orbi Bazsit is elkezdtek rogoton felszopni, hogy ok tuti teglak es belulrol bomlasztottak a fideszt…. szoval hihetetlen mikbe vannak emberek csak mert valaki bebofog valamit, aminek se alapja, se semmi
dorosadragon@reddit
Mondjuk a választás után szembe jött velem fb-n olyan reels videó nála, ahol bent pezsgőzött velük a vip-ben. Most pedig azt hirtelen nem is találom.
talicska_@reddit
https://www.facebook.com/share/r/1LrM2b6Ts1/
Senior_Strawberry_51@reddit
Azt kell megértened, hogy ők több ezer családnak adnak kenyeret. Muszáj sajnos a mindenkori kormánynak nyalniuk.
New-Manufacturer8333@reddit
mert nekik van is mit veszíteni. IT-s sanyi 3 millióval a számláján könnyen dobálja a szart.
katatondzsentri@reddit
Mindjárt elered a könnyem.
CheassyPoool@reddit
Bojár Gábornak pl picit több veszíteni valója van, mimt nekem, mégse az utsó 5 napban jött rá, hogy nem is olyan jó ez a ner
AstraView5979@reddit
így van. aki már látta, mennyire elsöprő erejű a tisza, és csak akkor állt át, annak a kiállása sem teljes értékű, mert bármikor kollaborálhat a korábbi patkánybrigáddal, ha az érdekei úgy kívánják meg.
HugeRipeAvocado@reddit
valamiért milliárdos geciket olvastam...
IX_MINDMEGHALUNK_XI@reddit
Az is valid.
Alone-Work6751@reddit
Igen, elég megnézni az amerikai milliárdosokat is...
ZealousidealPush7010@reddit
Aki édesítőszeres vizes löttyött gyárt és értékesít, attól minden gonoszság kitelik
veveryseserious@reddit
na ezért is szarom le a sógor kinevezését
OptimalCarpenter3819@reddit
Lehet, hogy másfél éve vett egy tiszás bögrét, aztán a választás előtt betol 5 nappal 100 milliót (amit már fel sem tudnak használni a kampányban), és akkor Wáberer állítása igaz. Csak hiteles nem lett tőle.
Mexlaron@reddit
Pont annyira hiteles, mint az alábbi ózdi kinderkommamdó
Normal-Record2439@reddit
Vagy csendben ad és nem kérked vele
MarkMew@reddit
Ja. Ha másfél-két éve tolja meg őket, és nem reklámozza, az mindjárt másképp festene, de ez így csak helyezkedés lol.
StaffordQueer@reddit
Már az EP választásokkor küldte, csak elfelejtette aláírni a tranzakciót a netbankjában. Ezért ment 5x20milla, mert az 5 külön utalás volt a Tisza alakulása óta, de csak most mentek át!
Practical_Duck_3731@reddit
kérdezték tőle, csak másodjára mondta meg
de egy mocskos fideszes
Aranka_Szeretlek@reddit
Csak a valasztasok elotti 100 millioval
Anxious-Spread-2337@reddit
Ne felejtsük el, Wáberer nemcsak a Tiszát támogatta, a választások tisztaságát is, legalábbis ígéretben (csalások jelentésének honorálása pénzzel). Nyilván akkor szállt be amikor már a Tisza győzelme látszott, de a tisztességes 2/3-hoz tényleg hozzá akart járulni
moltisanti93@reddit
Tökre hiteles lett volna, ha a választás előtti hónapokban is így nyomatja. Választás előtt 1 héttel kezdte el, amikor már nagyon látszott a süllyedő hajó.
pst2lndn2bd@reddit
HurkaGyurka lett tole
DivingFeather@reddit
Az volt a legarcpirítóbb, amikor az interjúban mondja, hogy "nyertÜNK". Max a párt politikusai mondják T/1ben. Túltolta Wáberer, nem kicsit.
AstraView5979@reddit
vagy mélyen kussol róla
ghosdog69@reddit
Vagy lapít mint sz@r a fűben... Bukott a mecénás flash...
Cezar_furdokostoloja@reddit
Hirtelen más lett a lányzó fekvése 🤔
Estefania83@reddit
Aztakurva
Hamusesital@reddit
Nem szivesen szavaztam MP-re, de ennek a csavonak van f*sza🤝🏽(deakdani vibes😆)
Hamusesital@reddit
Remelem Molnar Zoli kepviselo cegugyei is rendezve lesznek!🙂
klisox@reddit
Kedves Wáberer úr ügyesen helyezkedő hiéna.
Pebble-Sorter-8128@reddit
A legtöbb gazdag egy hiéna.
3ndreW@reddit
Ezt az igazságot, sokan nem akarják hallni.
synthwave_zoltan@reddit
Mert nem igaz, csak sok ember szereti kiventillálni a világ problémáit gazdag emberekre.
Az tény hogy van pár aki pszichopata lesz a pénztől, de nincs egy éles határ.
StarWarsKnitwear@reddit
Hát még a szegények.
Swimming_Ad1181@reddit
Pont, hogy szarul helyezkedő. Ha 2025 eleje óta támogatta volna őket akkor ügyesen helyezkedett volna. Az ügyesen helyzkedő az a Majka.
ivankarez@reddit
Hát annyira nem ügyes a fenti poszt alapján.
Expensive_Host_4540@reddit
akkor lett volna ügyes, ha mint "kockázati tőke" még 2024-ben megteszi a fogadását a Tiszára. ez így olyan, mint ha akkor tolta volna be a nagy pénzt, amikor a black jack asztalnál már a kezében lett volna a 21
szukebbpatriarka@reddit
Nekem baromira nem volt szimpatikus Wáberernek (és az ásványvizes fickónak) ez a last minute feltűnése. Ha egy éve vagy akár fél éve kiállnak és vállalják azt a szarvihart, ami ezzel jár, az teljesen más helyzet. Ők a szememben kurvára nem bátrak. Nagy Blanka például bátor volt, felszólalt egy tüntetésen és egyből tönkre akarta tenni a hatalom és még lehetne sorolni ilyen bátor embereket. A Tisztelt Nagyvállalkozó urak akkor lapítottak, mint szar a fűben, pedig nekik sokkal több eszközük lett volna megvédeni magukat, mint például egy diáklánynak.
kmate1357@reddit
Nagyvállalkozóként egy olyan rendszerben ahol seperc alatt rádküldhetik a NAV-ot meg még 3 másik hivatalt, vagy akár einstandolhatják is a vállalkozásaidat, 100X is meggondolod hogy melyik politikai formáció mögé és mikor állsz be. Lehet hogy elég sokkal vezetett a Tisza már jó ideje, de azért bent volt a köztudatban a para hogy vajon milyen atombombát dob le a fidesz a választás előtt egy hónappal. Gondolj bele mi történt volna ezekkel az emberekkel ha pl a 21-es előválasztás után elragadtatják magukat a nagy ellenzéki hévben, és beállnak MZP mögé. Mára már teljesen ki lennének semmizve.
Expensive_Host_4540@reddit
ez így igaz, de akkor meg nem kell a választások előtti hetekben jópofiskodni, amikor már úgy tűnik, hogy a kijövetelnek nem lesz semmi retorziója
nyugodtan csinálhatta volna azt, hogy csendben támogatja a Tiszát, csak ugye az egyrészt rizikós lett volna (2024-ben még nem lehetett azt tudni, amit most április elején), másrészt annak nem lett volna PR értéke
synthwave_zoltan@reddit
Azt én sem értem hogy ennyi pénzzel minek kell még neki a PR.
kmate1357@reddit
Ezek az emberek ismertek, sokan adnak a szavukra, szóval a maguk módján ők is influencerek. Szerintem nem baj ha nyilvánosan kiálltak, függetlenül attól hogy mikor, biztos vannak olyan szavazók akiket ők fordítottak át.
katatondzsentri@reddit
Mi van?!
A legtöbb gazember.
glitterykitten9@reddit
ez! miért nem lehet a finishben is kussolni akkor??
moltisanti93@reddit
És ha semmi sumákolás nem ment, akkor mit talált volna náluk a nav? Szerinted MP-n nem próbáltak fogást találni? Csak nem tudtak.
talicska_@reddit
Ez igaz. De ha ezek után parolázol, mintha első soros lennél, az levágós és felsülsz vele, ahogy a példa is mutatja.
Practical_Duck_3731@reddit
Bojár megtette
synthwave_zoltan@reddit
Én azt is megértem ha valaki nem akarja vállalni a szarvihart. Ennyi pénzzel felelős vagy azokért is akik a te cégeidnél dolgoznak... (nyilván máskor ez a felelősség sok milliárdost kevésbé érdekel, de attól még én így látom)
Sadguy_8886@reddit
Nekem annyiból tetszett, hogy konkrétan előre jelezte a rendszer bukását. Már úgy értve, hogy onnantól nem csak 99, hanem 100%ban biztos voltam benne. De ettől még egyetértek veled.
Practical_Duck_3731@reddit
a médián is meg mondta ásványvíz nelkul
Szunyog_a_sarokban@reddit
Most azt mondod, hogy csapvizet ittak elemzés közben?
NyulontulOnInnenOff@reddit
Menteset!
Hickd3ad@reddit
Szobahőn 😮
DecentWoodpecker9929@reddit
Az a baj nekem pont, hogy szimpatikus volt ahogy sokan masoknak is, de ez most nagyon kiabrandito😅😅😅 lehet hozza szokott a fidesz rendszerehez, ahol nem kerulnek napvilagra az igazsagok.... de ez most nagyon kellemetlen szerintem, bar biztosan majd valahogy megprobalja megmagyarazni Waberer
zsebacsi@reddit
Palinkas es Szabo Bence ugyanilyen last minute volt. Azzal nem volt bajod?
Dear_Badger9645@reddit
Nekem nem dereng egyiktől se, hogy széttették volna a lábukat a Tiszának.
Faramuci módon pont Szabó Bence interjú indította be az igazi szarcunamit, amit aztán Wáberer is meglovagolt. Vagyis próbált. Csak előbbi a mai napig azt nyilatkozza, hogy ő egy rendszert szeretne szolgálni, ami az emberekért van, míg utóbbi szimplán helyezkedik.
zsebacsi@reddit
Waberer rengeteg szavazot hozott a tiszanak. A nyilatkozata vagy ahogy lehoztak a sajtoban nem volt szerencses. Ha nem a tisza nyert volna nem lenne ilyen visszautalas
Dear_Badger9645@reddit
Van erre valami kimutatásod?
Mert szerintem aki meghallgatta az első interjút, az össze tudta rakni, hogy ez a pali nem fog olyan sok szavazatot hozni (sőt) és annyira nem is volt neki szar korábban. Khm Pintér jó belügyminiszter, a MÁVos felügyelőbizottságban ülve büszkén mondta, hogy mekkora siker egy pótlóbusz stbstb
zsebacsi@reddit
Milyen kimutatas lenne? A katona es a nyomozora sincs kimutatas. Ezek legitimalnak es felerositik a media viszhangot. Waberer amigy egy hiteles elismert ember
NyulontulOnInnenOff@reddit
De, a két rendvédelmis hatása kimutatható, bekerült az embereket érdeklő "forró"-témákba, ha beleteszel kis munkát, adatokat is rendelhetsz a hatásukhoz (megjelenések, hivatkozások, megosztások, vélemények formálódása - itt kezdd a melót!).
Dear_Badger9645@reddit
Te jöttél azzal, hogy “rengeteg szavazatot hozott”. Gondoltam alá is tudod támasztani. Míg Szabó Bence esetén ő volt az első és a többi utána jött. Wáberer pedig épp most mutatja be, hogy milyen is valójában, szóval ezzel a kijelentéssel is várnék még egy picit.
ParticularPhrase4757@reddit
megint egy árnyalt gondolkodásra képtelen egybites. Szabó és Pálinkás a személyi szabadságukat kockáztatták a kiállásukkal, ezek a milliárdosok pedig SEMMIT
majorannah@reddit
Szabó Bence esetén hihető és életszerű az, hogy nem találkozott korábban olyan esettel, hogy a titkos szolgálat egy ellenzéki pártot akar szétverni, és konkrétan az ő osztályára gyakoroljanak nyomást, hogy őket használják fel arra, hogy koncepciós eljárás alá vonjanak egy 19 éves aktivistát, és ez volt egy olyan szintlépés, ami után a nyilvánosság elé kellett állnia.
Sőt, Szabó Bencének köszönhetően tudjuk egyáltalán, hogy mi történt. Magyar Péter még orosz hekkereket emlegetett a listázás után, tavaly ősszel.
Az ásványvizes fickó (a Wáberer interjút még nem láttam), semmi emlékezeteset, vagy egetrengetőt nem mondott.
Aggravating-Copy7783@reddit
Szabó Bencénél a Direkt36 időzítette a megjelenést, ő nem last minute kereste meg őket az információkkal. Mi több, felmondott és eljárás indult ellene.
moltisanti93@reddit
100%-ban egyetértek. Ezeknél még a nemzet csótánya meg győzike is gerincesebb volt, legalább rajta maradtak a süllyedő hajón
szokeszakall@reddit
Nekem egyik "sztár" vagy ismert ember interjúja sem szimpatikus, párat meghallgattam, de ne már, hogy a választás után kell kinyitni a szájukat, gondolok itt Tóth Verától majkán át Balogh Leventére pl.
Ha előtte is érte őket hátrány akkor simán kiallhattak volna, hogy na, a taktaharkányi falunapot is visszamondták, stb. Persze álljanak ki, ha csak egy ezreléknyit tovább rombolják a fideszt, rendben, de ettol még szimpatikusabbak nem lesznek.
B3T3G@reddit
Vannak ezek és vannak akik külföldre mentik a pénzeket. Ezek után már csak a második kategória fog játszani. gg
lemonloth@reddit
Ráadásul, amikor Nagy Blanka felszólalt, akkor még a Tiszás remény sem volt sehol.
InterestingWar7578@reddit
Az ásványvizes mindig eladja magát, mekkora sikeres. Aztán az apja volt volt az Olympus vezetője a módszerváltás előtt, privatizálták saját maguknak. Azt, meg hogy a Szentkirályi mint víz díjakat kapott a véletlen műve volt, repülőn mellé ült az egyik zsűri tag, a szervező.
Ok_Bar_5636@reddit
A legtöbb ilyen díj fizetős, az kapja, aki megveszi.
Resilient31@reddit
🏆
WeakStep3424@reddit
"nyilvánosságra hozzuk az 500 ezer forint feletti támogatást biztosító személyek neveit"
Mondjuk ezen fennakadt a szemem, de gondolom -remélem- megkérdezik a támogatókat is erről, illetve megvan a megfelelő jogi alap/háttér. Én semmi körülmények között nem akarnám, hogy a nevem nyilvánosságra kerüljön.
moistpancakewrangler@reddit
Nézz bele a Tisza korábbi beszámolóiba. Ott voltak a nevek eddig is. Pont a törvény miatt volt a rendszerváltó kártya legmagasabb fokozata éves 499,999 forintra belőve.
WeakStep3424@reddit
OK, köszi, nem tudtam.
csarmi@reddit
Elvileg kötelező 500 ezer felett a törvény szerint, ha jól tudom.
WeakStep3424@reddit
Így nyilván oké.
Basic-Emergency-2707@reddit
Sógornak elküdhetjük?
moistpancakewrangler@reddit
Inkább a nemzet vejének, sokba lesznek az ügyvédek.
64b0r@reddit
Tetszik ez az ország. Szívesen élnék itt.
Mardred@reddit
Ha ez képben meg is lesz örökítve, akkor tapsikolok, addig ezek csak nagy szavak.
Regular-Homework-537@reddit
De könyörgöm ezeknek a dolgoknak nyoma van, miért kell azt hazudni hogy "több mint másfél éve több mint 100 millióval"?!
PossibleCulture2199@reddit
Mert nem azt mondta, hogy másfél éve támogatja pénzzel. Hanem azt, hogy másfél éve támogatja, es ez anyagi támogatást IS jelent.
Impressive-Nature693@reddit
Igen. Telexes interjuban mar latszott hogy mismasol es ott is elmondta aztan, hogy penzzel csak recently tamogatja. De ugy kellett kihuzni belole.
Swimming_Ad1181@reddit
Fuh mennyit cringeltem ott a youtube kommenteken "Köszönjünk Wáberer úr, egy igazi hős". Mennyire naiv az átlag ember, hihetetlen.
AimLikeAPotato@reddit
Azt mondta hogy masfel eve tamogatja oket. Elhiszem. Meg hogy osszesen 100 millat utalt nekik. Ezt a kettot igy kulon kell nezni, nem hazudott. Udv a business es politikai vilagaban.
Regular-Homework-537@reddit
Végülis, ez jogos.
akosh_@reddit
Nem mondott ilyet Waberer. Waberer azt mondta, a választások előtt adott 100M-et.
Salt-Explanation-711@reddit
A támogatás sok mindent jelenthet, lehet hogy fejben támogatta a tiszát, csak nyilván féltette a pucáját, az összegnek pedig ebben az időablakban bármikor beérkezhetett a tiszához, ami igazzá teszi a mondatát, még ha érezzük is hogy nem teljesen kerek.
gomeZZZ81@reddit
az is lehet, hogy csak az AFR vacakolt az MNBben /s
Legitimate-Honey833@reddit
Mert elég kimondani, és ez pár embernek már igazság lesz. Ha sokat mondják, akkor pár héten belül le fognak állni vitázni, hogy "de igen támogatta 10 éve - dehogy támogatta 5 napja utalt"
Így működik a propaganda
Regular-Homework-537@reddit
Ez olyan kurva szomorú...
aradebil@reddit
5*20 millió? Csak nem addig utal ingyenesen? 😀 Vagy lehet qvikkal fizetett.
Delicious-Warning-16@reddit
nem csak a tranzakciós díj miatt van szerintem, hanem mivel utolsó pillanatban találta ki és utalta el nem is teljesült volna aznap az utalás ha 20 m Ft felett van csak 1-2 nappal később. Azt már nem merte valószínűleg bevállalni, hogy a választás előtt 3 nappal érkezik meg a cash. Ez az ember egy vicc basszus tényleg.
ixxorn@reddit
4 óra a nagyobb összeg
Delicious-Warning-16@reddit
ahogy én tudom a nagyösszegű utalások teljesítése banktól függ, meg számít h napon belül mikor indítja az utalást, plusz h egy bankon belül van-e mind a két számla, esetleg átmegy e bármilyen ellenőrzésen de lehet tévedek
Szunyog_a_sarokban@reddit
Ezen röhögök én is, hogy nem akart tranzakciós díjat fizetni.
FieryHammer@reddit
Fideszes propagandistává próbálok válni, kérlek értékeljétek, hogy teljesítek:
Magyar Péter még hatalomra se került, már megkezdte a felső 10.000 további gazdagítását. Facebook bejegyzésében büszkén írja, hogy a pártot támogató CIVIL adományokból, 100 millió (!) forintot utal egy őt támogató üzletembernek. Ez a tiszások országa!
Klint-Isztvud@reddit
Kicsit kretenebben, kicsit homalyosabban, es kicsit nagyobb bekepzeltseggel. Javaslom fuss neki ujra. (Fog ez menni, csak elegge le kell alacsonyodnod) Hiszek benned
No_Inflation_6596@reddit
Ennek a csavonak van fasza
ajnemtudokjobbat@reddit
Ez a csavo baszik
ixxorn@reddit
Ügyes mind a ket oldal ha igaz. Wàberer csak akkor tamogat amikor biztos a győzelem Magyar meg csak akkor utalja vissza amikor kiderül és kínossá valik.
Eddig nem tűnt fel hogy valaki beutalt 100 millió forintot?
fugebox007@reddit
5x20. Nem 1x100.
ixxorn@reddit
értem az utolsó 9 szamjegyet mar nem szoktuk nezni az egyenlegen...
fugebox007@reddit
Ez!
globusporifera@reddit
Azért álljunk meg egy pillanatra!
Sokkal tisztábbak a dolgok mint eddig, de:
MP nagyon szépen megírja itt a dolgokat, hogy nem is tudta milyen támogatást kaptak tőle, de csak MP mellett állva pezsgőzött az első sorban ez az ember a választás estéjén... és a másik több tízezer támogató, meg aktivista meg nem.
almodhi@reddit
Fidesz: Gyanús!!! Pár hét alatt 200 millió pénzmozgás Wáberer és a TISZA között!!!
Apprehensive_Put1007@reddit
Szegény Gyuri azt hitte, olyan mint a Fidesznél: pénzért lehet akármekkorát hazudni. Picsába ezzel az új világgal.
ZealousidealPush7010@reddit
Tudom hogy sokan szerették, de Bige is hasonló. Addig minden kormánnyal elvolt, amig nem jött a Kite felvásárlása körüli cirkusz.. akkor lett ellenzéki. Addig minden évben jó volt a képviselőkkel való vadászgatás
Any-Willingness391@reddit
Csak Bige akkor is már 3 éve harcol a fidessz ellen minimum, sőt több is mert már MZP mögé is beállt. Amúgy meg miért baj, hogy elvolt a kormányokkal? Mi oka és értelme lenne random harcba kellni a hatalom ellen? Hogy ellehetetlenítés alá kerüljön? Semmi értelme. Egy normális vállalkozó nem politizál, csak ha a szar és a gazdaság túl rossz lesz számára. Nála mind a kettő teljesült mert a csodás gázáraknak hála amit a fidesz kreált, a műtrágya gyára leállt...
ZealousidealPush7010@reddit
Nekem csak annyi problémám volt az egésszel, hogy a média és a kommentszekció őt helyezte a középpontba, nem pedig a gyári dolgozókat, akik ha a politikai harcok miatt egy gyárbezárás miatt elveszítik a munkahelyüket, az a vég. Tudom mert dolgoztam ott és sok idős kolléga csak a nyugdíjkorhatár eljövetelét várta, esélyük nem lett volna 3-5 évre munkahelyet váltani. De elég lett volna csak egy 2-3 három hónapos bérfizetés nélküli hónap is..Ez tüske volt és maradt is a szememben, tudom egyéni szociális probléma.
TravorFrancis@reddit
Abban szerintem semmi probléma nincs, ha egy nagyvállalkozó, aki valóban a piacról él jóban próbál lenni a mindenkori hatalommal, hiszen nem csak a maga osztalékáért dolgozik, hanem eltart rengeteg embert a saját és a beszállítóin keresztül. És ha ezek után @z adott hatalom ki akarja csinálni, vagy el akarja tőle venni a cégét, akkor minden erkölcsi alapja megvan, hogy ellenzékinek pozícionálj@ magát. Bige pedig pont ilyen.
kocacukor@reddit
Benézted Gyuri bá
imabotdontworry@reddit
Amigy mi kesz kapitany reszvenyeivel? Neki nem kene eladnia azt beiktatasa elott? Hisz tudjatja energetikai miniszterkent mozgatni (direkt nem direkt) a donteseivel
Acrobatic_Singer8318@reddit
Úgy tudom, hogy részvényei lehetnek, de cégben vezető szerepet nem tölthet be.
imabotdontworry@reddit
Lehet, de rosszul nez ki nem? Adja el, rakja sp500-ba vagy ahova akarja es nem erdekel senkit
Decadoarkel@reddit
Lol
Migiri91@reddit
Lol
Adept_Time3134@reddit
Jézus , ez nekem volt kellemetlen :D Esküszöm sajnálom Wáberert , szerintem ezt elolvasta és csak nézett ki a fejéből és értelmezni se tudta, hogy ez miért történik.
TravorFrancis@reddit
Ezek után kíváncsi vagyok, hogy a Tisza eredményvárójára valóban meghívták-e vagy csak simán betoppant oda is egy kis hírnévért? Mert akkor ott úgy tűnt, mintha tényleg már 1,5 éve komoly támogató lenne és ezért volt meghívva.
Clear_Crystal_42@reddit
csak az nem ment el oda, aki nem akart
TravorFrancis@reddit
De ő pezsgőzött is MP- vel
B_Right_Choice_23@reddit
Jó, de ő valahol belül ült a nagyok asztalánál, ha jól emlékszem.
poof-gone-in-the-air@reddit
Engem is erdekelne, hogy jutnak be a gazdagok MP mellé pezsgozni
Beautiful-Rule34@reddit
Pár nappal a választás előtt érkezett egy embertől 5x20 millió forint és fel sem tűnt azonnal ^^
Más már szét lenne szedve ezért.
ScouserHUN@reddit
Waberer volt az első számú jelölt a közlekedési miniszter posztra. Feltételeket támasztott, nem jött össze. Utána lett Vitézi. Most meg kell szüntetni a látszatát annak, hogy Gyuri bácsi ezért fizetett.
CLaz777@reddit
Mi az a transzparcia?
Typical_Chance_1481@reddit
Mièrt volt ez jó Waberernek?
Visible-Nothing-995@reddit
Lehet azt gondolta hogy folytatódik tovább az előző rendszer, csak egy szerepcsere történt.
False_Pie2687@reddit
Kis reklám
vahokif@reddit
Eddig nem tűnt fel nekik hogy utaltak nekik 100 milliót ?
LindaTailor99@reddit
Most van hóvégi zárás, most nézték a balance-ot. :/
HunStats@reddit
Több milliárd van a számlán, amit nem ő kezel, nyilván ezt nézegette utolsó héten, mikor 1 nap 8 helyen volt…
Difficult-Temporary2@reddit
valoszinuleg nem volt tobb milliard a szamlan, hiszen kampanyra meg mukodsre koltottek
ha mondjuk 100 nap alatt beszedtek 5 milliardot (elvileg ennel kevesebb jott), akkor napi 50 millio volt az atlag. Ha erre radobnak 5 nap 20 milliot, nincs olyan grafikon, amin ez nem ugrik ki
vahokif@reddit
És nincs egy könyvelő a Tiszánál akinek ez szemet szúrt?
Comfortable_Dig7210@reddit
Itt nem az osszeg a lenyeg a sztoriban
Quasarrion@reddit
Ez korrekt megint, de tényleg olyan nagy összegeket utaltak a Tiszának, hogy erről nem tudott MP és csak "egy volt a sok közül"? Ezt azért nehéz elhinni.
Loud_Butterfly2032@reddit
Mondjuk aki látszatot akar kelteni, ebből is azt hozza ki, hogy akkora titkos támogatók vannak a Tisza mögött, hogy 100 millió nem pénz nekik.
Outside_Cod_640@reddit
Jo, akkor Orban is utaljon vissza mindent Lölőnek. Igy fair.
mt9hu@reddit
?
Valaki nyelvtannáci jöjjön már ide picit, mert ez gyanús.
olliethemagpie@reddit
Az AkH. 288. szabálypontja alapján a mozaikszókhoz a toldalékokat olyan formában fűzzük, amilyet a kiejtett hangalakjuk megkíván, tehát: TISZA-t.
mt9hu@reddit
Köszi, ma is tanultam (no sarcasm, élvezem kijavítani az embereket és magamat is)
GrassExtreme@reddit
mp saját bevallása szerint nyelvtannáci, gondolom jól írta, mozaikszavaknál így kell írni, de hogy a "TISZA" mozaikszónak számit-e abban nem vagyok biztos 😃
thisismyusername4eva@reddit
Mozaikszónak számít, igen, azon belül is szóösszevonás (TIsztelet + SZAbadság). MP helyesen toldalékolta.
napokotafosok9999@reddit (OP)
Miért?
Same-Government1122@reddit
Sokat elárul Wábererről hogy akkor nyitott magán szuperkórházat budán mikor a fidesz szépen lezüllesztette az állami egészségügyet. Most is próbálna hasznot húzni a történtekből, csak most nem jött össze.
Clean_Company_368@reddit
De ehhez miért kellett nyilatkoznia wáberernek, hogy a pártban megtudják ezt? A választás óta eltelt 3 hét. És most hirtelen mert kiderült vissza kell utalni.
Old_Agency_1480@reddit
Nyilvánosan azt mondta, hogy másfél éve támogatja a Tiszát, összességében 100 millióval. Ezzel azt sugallta, hogy kb. negyedévente utalt 20 milliót, ami így nem igaz. Valótlant állított, ezért utalták vissza.
simpleansweronboard@reddit
Johet a szentkiralyis fasz aki kiszaritotta az alfoldet es most joemberkedik meg okoskodik.
GrassNo7577@reddit
Ja és tönkre tette a Pepsi márkát, mert még az utolsó Mirindába is édesítőszert a rakat 😃
pagyar_meter90@reddit
Mondjuk azért az alföld nélküle is kiszáradt volna 😀 de attól még a gerinctelen kurva anyját
TurnipAny5847@reddit
Most MP nek az volt a baja h waberer azt mondta hogy regota tamogatta anyagilag a tiszat es kozben meg nem regota csak? Segitsetek nem vagom mi a baj most
Temporary-Cobbler1@reddit
Szerinted miert 5 nappal a valasztasok elott tamogatja valaki a partot es miert nem 1-1,5 eve?
GrassNo7577@reddit
Balogh is hasonló szerintem. Mondjuk a szememben ismét nőtt Magyar.
TurnipAny5847@reddit
ez igaz infó? mármint hogy csak pár nappal előtte támogatta?
Far_Idea9616@reddit
Minden átpártoló oligarchát meg köll böcsülni, seregeink győzelme után mindet meg köll öllni!
GrassNo7577@reddit
Felkészül Balogh "aszpartám" Levente?
hiltur@reddit
w1g
Aetrias@reddit
A tamogatas az en olvasatomban nem feltetlenul anyagi.
talicska_@reddit
A támogatás nem feltétlenül anyagi. Stimmel.
Ha viszonzást vársz a cselekedeteidért, az viszont nem támogatás.
Emotional_Hand_6973@reddit
Ennek a hírértéke talán kisebb, mint sok másik dolognak ami a Tiszával történt, viszont a jelentősége annál nagyobb. Ez egy egyértelmű üzenet a nyilvánosság és a nagytőkések felé, hogy piaci érdekekkel való befolyásolással felesleges próbálkozni. Ez volt a NER gerince, amibe már könnyű volt belevegyíteni a zsarolást is.
Az az érzésem, hogy MP ezt az egészet azért csinálja, mert őszintén érdekli ez a dolog, mondhatni a rendszerváltás a hobbija. Senki nem szereti, amikor belepofáznak a hobbijába
ParticularPhrase4757@reddit
de itt nem ezek érdeklik az emberek, hogy csinál 10 teljesen korrekt, NER-el ellentétes folgot, hanem hogy egy véleményest szidjanak napokig akkor is ha jogszerű volt az is.
VallalomMagam@reddit
Nyilvánosságra hozzák az 500.000 Ft feletti összeget utaló személyek neveit? O_O
Acceptable_Beat303@reddit
a törvény kötelez
VallalomMagam@reddit
Nem tudtam. Köszi.
Még jó hogy csóró vagyok. XD
wupwuppp@reddit
Hietelen megijedtél mi? De szerencsere csak 480 ezret utaltál 😆
gomeZZZ81@reddit
hát engem se vert le a víz, hogy összeszámoljam, mennyit is vontak le a rendszerváltó kártyámmal... xD
ShrekChamp@reddit
O_O
Practical_Duck_3731@reddit
nézd meg a tavalyi Tisza-beszámolót
Pebble-Sorter-8128@reddit
Sztem sokan csak azért utalnak annyit hogy rajta lehessenek a listán
Warm_Swimming7190@reddit
Törvény
zedbike@reddit
A jelenleg hatályos törvényi előírásoknak megfelelően.
captain_pannonia@reddit
Ha tényleg 5 nappal a választások előtt történt akkor egyértelmű hogy helyezkedés történt. Egyébként semmi baj azzal ha üzletemberek nyerészkedés nélkül támogatnak egy pártot meggyőződésből,a gazdag embernek is ki lehet a fasza a fidesszel ilyen pl Bojár Gábor.
ParticularPhrase4757@reddit
meg semmi értelme nem is volt, választások előtti napokban már eldől minden. Ennek előtte lett volna értelme
wupwuppp@reddit
Lehet utálni vagy szeretni Bige Lászlót de végül csak igaza van ebben
indieHungary@reddit
A siras kerulget amikor osszehasonlitom ezt az elmult 16 evvel.
ChanceGuarantee3588@reddit
Mégis sikerült rokont választani a belügyminisztérium élére, plusz egy ex fideszest a közlekedés élére.
Nem teljes az öröm.....
ParticularPhrase4757@reddit
nem unjátok még ezt az óbégatást? Van 10 telejsen korrekt és dicséretes döntése, amire jön egy kissé véleményes (ettől független jogszerű) döntése, és ezen vergődtök napokig
kekvonatkerekpumpalo@reddit
Még mindig nem volt Vitézy “fideszes”. MP anno tag is volt, Vitézy tudtommal soha, államtitkár volt, de propit sem posztolt soha, abszolút a szakmai részével foglalkozott.
Clean_Company_368@reddit
Exfideszes az orbán anita, kármán andris, és mp is. És még tuti kihagytam valakit.
De amúgy igen vitézy dávid az a legaljasabb fideszes volt. Úgy tolta a propit a gyűlöletet hogy ihajj. Ki is tömte magát penzzel /s
SoseVoltJobb@reddit
Vitézy az elmúlt 2 évben megállás nélkül szapulta Lázárt. Sőt neki is részben köszönhető a maxiDubaj bukása. Őrült jó szakember, nézd meg youtube-on a videóit. Nem nagyon van nála jobban szakmaibb ember arra a pozícióra
StreetYak6590@reddit
Lázárt igen, de Orbánt viszonylag lightosan kezelte ahhoz képest. Ettől függetlenül jó lehet Vitézy, csak kicsit fura na
ImperialHeretic@reddit
Nem azért de ez eddig Fidesz 2.0.... ....abban az értelemben, hogy egyenlőre ez az aminek a Fidesznek kellett volna lennie a kreténesedés előtt.
gianni1986@reddit
Igazából több Fideszhez köthető ember van ott. Biztos van ott olyan is, aki a pénz miatt lett képviselő, de ha kihajítják őket időben, amint ez kiderül, akkor kevésbé zavar.
elisareedx@reddit
ja, mondjuk 3 éve még MP is az volt, valahogy őt mégsem baszogatjuk érte. ugyanezt a hozzáállást tanúsíthatnánk pl Vitézy irányába is első körben. ha pedig valaki szarul végzi a dolgát, akkor szépen haza kell küldeni
Mas723@reddit
Jézusom, de savanyú lehet az életed…
Popular_Knowledge398@reddit
Szar is büdös, Szűzanya is kurva.
mucsacso@reddit
na, hol vagytok fideszbotok? munkára fel!
nakemu@reddit
Ez melyik országban történt meg?
Lazyboi686@reddit
Ez eleg gigachad move
FirefighterDue6695@reddit
Mondjuk ez a választások előtt 5 nappalt nem értem… Valaki magyarázza már el
pagyar_meter90@reddit
Elmagyarazom: wabere benyalni akarta magát a tiszához
Jadekristaly@reddit
Mekkora patkány ez a csávó. Próbált volna helyezkedni. Jól tette MP, hogy beleállt és visszaküldte.
Sea_Cauliflower6357@reddit
Amúgy valószínű, hogy senki nem tudott a 100 millióról, mikor együtt pezsgőztek a választás után. Ugyan már.🤣
Csirkevok@reddit
Tetszik ez a hely, szívesen laknék itt.
Breaking_Bread_420@reddit
CsabHorv@reddit
TiSzaBadLand VS. FiDeszAnt
lako911@reddit
TSBL VS. FDA?
gabesz778@reddit
NEKEM EZ REMÉNYT AD!
villanyfaszu@reddit
Üdv itthon
pony-not-a-phony@reddit
Lassan hazaérünk
Csirkevok@reddit
❤️
SerendipityQuest@reddit
Ez egy fletó alakú ház baszod!
Commentality@reddit
Emlékeim szerint másfél éve támogatja őket, de anyagilag csak pár héttel a kampány vége előtt kezdte el. Legalábbis a interjúból erre emlékszem.
Ethical-Analyst@reddit
❤️🤍💚
Terrible_Bug_388@reddit
Akkor valójában nem támogatta, hanem lehúzta, tekintve, mennyibe kerül 100 millió utalgatása.
necsukolj@reddit
Csak én nem értem, hogy ezzel mi a baj? 😥 Ha gazdag lennék, én is hozzájárulnék ennyivel a nemes célokhoz.
Sad-Check-1536@reddit
Hát, csak ennek fényében kezd nagyon úgy kinézni a dolog, hogy Wáberer úr elsősorban inkább a saját túléléséhez igyekezett hozzájárulni egy új politikai rendszerben. Az ő szintjén 100M Ft nem nagy ár a túlélésért.
nekem a fura szál az egészben az, hogy én is tudok több cégről, ahova a narancspestis bekopogtatott, hogy "ide adod? Vagy tönkre teszünk...". ez volt a módszer.
Wáberer úr ezt nem mondta ki, csak ezt engedte sejtetni a - talán az első - Telex-es interjúban, ami vele volt. De konkrétan nem mondta ki, hogy kényszerítették arra, hogy a cégét szép lassan átadja TBRCZnak.
Csak az a fura nekem, hogy akiktől fenyegetéssel vették el a cégeiket részben vagy egészben, ott a korábbi tulajdonosok "eltűntek". Nem nagyon hallani olyanról, aki utána megjelent volna valamilyen pozícióban, pl. a MÁV igazgatótanácsában tagként, ahogy az Wáberer úr esetében történt. A jellemző forgatókönyv inkább az volt, hogy ráment az illető házassága, családja, teljes egzisztenciája. Extrém esetben pedig az élete, szó szerint.
A gondolatmeneted ott hibázik, hogy ezeket az embereket egy dolog érdekli, a pénz. Nekik minden és mindenki csak egy eszköz a még több pénzhez. És egy szint fölött a politikai is bejön a képbe, ha túl nagyra nőttél, és ott már politikai rendszereken átívelően kell a saját maguk és cégük túlélését biztosítani. Őket ez érdekli, semmi más. A magasztos eszmékből és nemes célokból nem lesznek akár Forint, akár Euró milliók vagy milliárdok.
AstraView5979@reddit
a választások előtti interjújában konkrétan cáfolta, hogy valaha bármire kényszerítették volna, riporteri kérdésre határozottan kijelentette - legalább kétszer -, hogy nem volt semmi ilyen, teljesen önkéntesen adta el nekik a részét.
Careful-Candle99@reddit
Valószinű az hogy más a szándék ha 1.5 éve támogattad a pártot nagy összeggel vagy ha 5 nappal a szinte biztos választás előtt, persze lehet tiszta a szándéka igy is, de lehet csak igazodoni akart az új kormányhoz.
AstraView5979@reddit
de miért lrez kényszert arra, hogy hazudjon?
Shiasugar@reddit
És utána ezzel haknizik
No-Activity1311@reddit
Az, hogy kamuzott azzal hogy másfél éve támogatja a Tiszát, ezt a 100 milkát is csak azért utalta hogy bizonyítsa valóban támogatta őket ( csak nem másfél éve ). Nagyot csalódtam Wábererben, azt hittem nem ilyen ember :(
Szunyog_a_sarokban@reddit
Mindig is ilyen volt.
EconomistCreative164@reddit
Sokszor értelmezik rosszul az ilyen embereket. Bigét is sokan a nagy rendszer elleni harcosnak gondolták. Közben csak annyi volt az indoka erre, hogy el akarták venni a cégét. Ha ez nincs, pont nem érdekelte volna.
Waberer ugyanez. Tetszeleg itt a nagy faszacsavóként, de a nagyinterjújában szépen letagad minden olyan dolgot, ami nem épp a jóságos képet erősíti róla..
Regular-Homework-537@reddit
Nekem is hatalmas csalódás.
Normal-Record2439@reddit
Az hogy a faszi most ezzel haknizik
Funny-Internal810@reddit
Ha ezt nem érted akkor elég alap szinten nem érted társadalmunk materiális helyzetét. Az ő szavazata és a kormányra való befolyásolása a támogatásával arányosan sokszorosát éri/érné a tiédnek
Feisty-Control-1696@reddit
Mosdatja magát és helyezkedik.
ZealousidealPush7010@reddit
A probléma a befurakodás elvtelen módon
TodayImLedTasso@reddit
Nagy különbség van aközött, hogy valaki másfél évvel ezelőtt nagy kockázatot vállalva állt be a Tisza mögé, meg aközött, hogy 5 nappal választás előtt, amikor már biztosra tudható volt, hogy a Tisza fog nyerni. Ennek semmi köze ahhoz, hogy mit mond a Fidesz.
Christine_Fury58@reddit
Meg pár nappal választás előtt már nem nyom annyit a latba.
Csirkevok@reddit
De 16 év rombolás után pont akkor amikor jól mérhető, hogy a másik fél fog nyerni? Mily véletlen egybeesés...
Sweaty-Jury-3791@reddit
Lehet rosszul állította be az utalás időpontját a mobilbankjában, és csak később ment át. 😢 Mindenkivel előfordul.
No_Antelope_4947@reddit
Tisztább és olcsóbb lett volna, ha párszor 10k-t utal két év alatt, és annyit mond, hogy caak mikroadományokkal támogatta a pártot.
ChanceGuarantee3588@reddit
Hm, ha nem akarjátok fenntartani a látszatát sem az elfogultságnak, oligarcháknak ilyesminek, akkor mit keres a miniszterek között Vitézy (Fidesz pártolta "szakértő") és Pósfai (rokon)?
breach_hu@reddit
hontbandi te nem is a tiszara szavaztal, te csibesz
ChanceGuarantee3588@reddit
Melyik állítással van a probléma?
Decathlonos rokon a belügyminisztérium élére nem pont az, amit ígérték.....
Ahogy Vitézy sem fedhetetlen előéletű.....
breach_hu@reddit
Mit/kit ígértek a belügyminisztérium élére? Egyébként Vitézyt én se kedvelem, de értem, hogy miért őt nevezték ki.
Szunyog_a_sarokban@reddit
Legalább hoznátok forrást erre a Pósfai rokonságra...
Unlikely-Beach-2959@reddit
Mert Magyar Péter nem volt fideszes?
Main_Yak6791@reddit
Pósfai is rokona? Nem csak az igazságügyminiszter?
Happy_Genghis_Khan@reddit
Wow, gyerekek én annyira de annyira reménykedek ebben hogy tenyleg minden jól fog elsülni... Wow gerinc
Seeklng@reddit
Heló, én is küldtem 200 misit és most itt flexelek vele a redditen, remélem nem küldik vissza nekem is
Számlaszám:
thinktank_bacsi@reddit
Respect. Tisza párt hülyének-nézése, top level. A jövőben fel kell készülni az oligarcha-korrupció készpénzes változataira is, például egy-egy ártalmatlan megbeszélés után távozáskor a szék mellett "felejtett" pénzzel tömött táskákra.
mifojikitt@reddit
Hogy lesz igy a nemzet fuvarosa? :D
Kacsalol@reddit
A napraforgók királya
Colin_Robinson_Jr@reddit
Még a logója is egy nap. Véletlen? Aligha.
videok4kereken@reddit
Vicc.az osszes embernek miert nem utaljak vissza? Miert csak a gazdag exneresnek?
False-Discipline-640@reddit
A Shellel az oldalukon ennyiért már le sem hajolnak🤪
Unlikely-Beach-2959@reddit
Tudtommal technikailag csak alkalmazott volt nem tulajdonos
A kettő nem összehasonlítható
Dear_Badger9645@reddit
Mondjuk az ilyen cégek általában részvényben is fizetnek, pláne ha vezető beosztású valaki. De ez amúgy részletkérdés.
IX_MINDMEGHALUNK_XI@reddit
False-Discipline-640@reddit
Lonely_Leadership215@reddit
Nekem már akkor furcsa volt Wáberer, amikor a választás körül megjelent interjúiban T.Pistát kb. majdnem elkezdte mentegetni.
Final_Environment895@reddit
Gyuri gyuri! Mas idok jarnak
Panamapipa@reddit
Ezt tuti Ruff Bálint tanácsolta MP-nek. Péterben is biztos van ennyi gerinc, de szerintem ezt tuti nem egyedül rakta össze fejben hogy ezzel a szituval mit kellene kezdeni.
macskahanyasomlett@reddit
MP 100 millióval tolja az UNO reverse-t
mudboxxx@reddit
A Tisza a globalista Wáberer Györgyöt pénzeli /s - Toroczkai László
Pajszerkezu_Joe@reddit
Unlikely-Beach-2959@reddit
Nem kérünk a helyeszkedő oligarchákból
ErikZorg@reddit
Hat off
thisguysdown@reddit
Transzparcia mi az
Delicious-Warning-16@reddit
Ez mekkora égés basszus iszonyatosan kellemetlen
Frequent-Buy-5250@reddit
Sose volt szimpatikus a bácsi, osztja az észt a platformjain minden témában, mint egy kócs. Pedig csak cégvezető.
Basic-Love8947@reddit
Amióta megnyerték ezt a választást ez már csak aprópénz a párt számára. Havonta többet kapnak a jelenlegi párt támogatási rendszerrel és ez csak a hivatalos támogatás.
Intelligent-Tip-1887@reddit
leszarom, a lényeg, hogy vissza utalja.
Ha most gyüjtést kezdeményez arra, hogy vissza utalja, mert már elköltöték akkor is így a normális.
Public_Recognition90@reddit
Ebben az ügyben nagyon pragmatikus, de a sógorával kapcsolatban nem?
Striking_Ad2057@reddit
Most akkor fordított vagyonadó lesz??😅😅
raging-fiend@reddit
Ez is egy jel. Egy jel hogy nem kivánják a milliárdos helyezkedéseket támogatni, ennyi hopiumot... fele igaz lesz is csodaország leszünk!
MaleficentTeacher832@reddit
Big W
Interesting-Let-2287@reddit
Mi van azokkal, akik megengedhették maguknak, hogy pl 505 ezer Ft-tal támogassák őket, de nem szeretnének nyilvánosságot? Vagy ezt előre közölték, hogy így lesz?
SerendipityQuest@reddit
Kikeltek a napraforgók
Shiasugar@reddit
Nem kellett volna az eredményvárón vele pezsgőzgetni, már akkor fishy volt az egész
CoatHuge884@reddit
Wábererben maradhatott valami tüske is, mert lehet jó pénzt kapott a cégéért, de nem biztos, hogy el akarta adni.
Ezt csak onnan tudom, hogy ebbe belefutott az egyik legjobb barátom is: piaci ár felett vették meg azt a családi vállalkozását, amit ők nem akartak eladni.
De a “nem”-et a NER nem fogadja el válasznak.
Natural-Raise-2725@reddit
Waberer 2016 ban a mid europa partnersnek adta el.Tiborcz ra par evre lett reszvenyes,elmondta mar parszor ezt
halodon@reddit
Pedig most majd sorra jönnek a napraforgók. Akik persze már ‘89 óta tiszások, vagy éppen csak belülről bomlasztották a fideszt végig.
Fabulous-Control5782@reddit
gondolta nyer rajta 1-10 mrdot, ha eddig így működött.
Altruistic-Local-541@reddit
i mean its a pr move but at least its a good one
InterestingWar7578@reddit
Gyuri bácsi mindig egy napraforgó volt. Rendszerváltás előtti időktől egészen mostanáig mindig jól feküdt az aktuális vezetőknék.
rendszervaltas@reddit
Ez a fajta hozzáállás maradjon is így, és a végén az EU legtisztességesebb demokráciája lesz Magyarország.
Classic-Activity7683@reddit
THE MAN, hölgyek és urak.
Menorel@reddit
Mennyivel jobb ennek az optikája…
InspectorSlight9596@reddit
Helyes döntés!
Remarkable-Cap3398@reddit
Akkor erről ennyit.
Salt-Explanation-711@reddit
Na ez egy korrekt eljárás.