Akkora hiba ez is, de nem baj. Mindig azt hiszik, hogy majd ők jól ellesznek számkivetettként és ellovagolnak a naplementébe a pénzzel. Viszont, EU-s tagállamokban azonnali letartóztatás lesz.
Valamennyit el tudsz lenni más népeknél, de nyelvet nem beszélő retardokról van szó…
Én amúgy nem értem, hogy mi folyik fejekben.
Loptak, csaltak és hazudtak 16 évig majd akkorát koppantak hogy a holdról is látszott, a két tartó tiszt szinte rögtön dobta Orbánt és még mindig nagy a szájuk.
Mi a faszra?
Annyira utálja őket mindenki az EU-ban, szerintem még a "szövetségeik" is, hogy nem tudnak majd hova menni sírni, mennek kopogtatni majd brűzselbe, hogy dikk bánt az MP? Még pluszt pénzt fognak dobni börtön építésre.
Ötletelést kértem a Geminitől: Igen, lehetséges, de ez a legnehezebb feladat, mert a „törvényesített rablás” (state capture) ellen a hagyományos jogszabályok nem védenek. Ahol sikerült, ott nem finomkodtak, hanem radikális, sokszor brutális eszközöket vetettek be.
Íme a sikeres nemzetközi receptek arra, hogyan törik le az ilyen vagyonkoncentrációt:
A "Fordított Bizonyítás" (UK, Írország, Olaszország)
Ez a leghatékonyabb fegyver, amitől a legjobban félnek.
Hogyan működik? Nem az államnak kell bizonyítania, hogy loptál, hanem neked kell bizonyítanod, hogy a vagyonod legális forrásból származik.
Eszköz: Az Unexplained Wealth Order (Megmagyarázhatatlan Vagyoneredet). Ha egy tisztviselőnek (vagy strómannak) van egy 2 milliárdos kastélya, de a hivatalos jövedelme csak havi 1 millió, a hatóság azonnal zárolja a vagyont. Ha nem tudja számlával igazolni a fedezetet, az állam elkobozza.
Példa: Olaszországban így szedték vissza a maffia által strómanok nevére íratott cégeket és szállodákat. Nem kellett börtönbe csukni a „Don”-t, elég volt elvenni a pénzt a könyvelőtől.
A "Teljes Átláthatóság" (Skandináv modell, Észtország)
Itt nem azért nincs ilyen korrupció, mert az emberek jobbak, hanem mert nincs hova bújni.
Nyilvános adóbevallások: Norvégiában vagy Finnországban bárki megnézheti, mennyit keresett és mennyi adót fizetett a szomszédja vagy a miniszterelnök. Nincs banktitok a hatóság előtt.
Digitális nyomkövetés: Észtországban minden állami költés digitális és visszakövethető. Nincs „papíron” elveszett pénz, mert a rendszer nem engedi. Ez megakadályozza a mala fidei (rosszhiszemű) pályázatokat.
A "Belső Tisztogatás" (Románia - DNA)
Ezt már érintettük: egy teljesen független, külföldi hátszéllel megtámogatott ügyészség, ami nem fél a nagyvadaktól.
A kulcs: A DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) vezetőjét nem a helyi politikai elit, hanem gyakorlatilag az EU és a közvélemény védte. Amikor elkezdtek lecsukni minisztereket, a rendszer megremegett, mert a „tiszttartók” rájöttek: senki nincs biztonságban.
A Vagyonkezelők és Ügyvédek Büntetése (USA, Svájc új iránya)
A modern oligarchák nem a saját nevükön tartják a pénzt, hanem ügyvédi irodákon és alapkezelőkön keresztül.
A módszer: Az állam elkezdi büntetni a „segítőket”. Ha egy ügyvéd vagy bankár segít elrejteni a lopott vagyont, ő is megy a börtönbe, és a bankja elveszíti a licencét.
Eredmény: A „Klementinák” és a privátbankárok hirtelen nem merik vállalni a kockázatot. Ha nincs, aki kezelje a pénzt, a vagyonkoncentráció megáll.
Mi kellene ehhez itthon?
Ahhoz, hogy a magyar „brutál vagyonkoncentrációt” vissza lehessen fordítani, nem elég egy kormányváltás. Olyan rendszerváltó jogszabályok kellenének, amik fájnak:
Visszamenőleges vagyonvizsgálat: Mindenki, aki közpénzből gazdagodott (Gullerék, Tiborczék, alapítványi kurátorok), számoljon el az utolsó fillérig.
A magántőkealapok „kibontása”: Törvénybe foglalni, hogy állami pályázaton vagy alapítványban nem vehet részt olyan cég, aminek a végső tulajdonosa nem nyilvános.
A KEKVA-vagyon visszaállamosítása: Kimondani, hogy az ingyenes vagyonátadás alkotmányellenes volt, mert sértette a közjót.
Szerinted a magyar társadalom „gyomra” bevenné ezeket a drasztikus, sokszor a jogállamiság határait feszegető intézkedéseket (pl. a visszamenőleges elvételt), ha cserébe visszakapná a közvagyont?
Úgy látszik nem érted: ezt minden nap, nagyon következetesen el kell mondani, és felszínen kell tartani. Akkor fog megtörtenni, ha a kritikus tömeg akarja. Ha nem akarja, nem fog megtörténni. Igenis minden nap legyen téma
realRionna@reddit
Főleg, hogy még az utolsó pillanatokban is kifosztják az államkasszát.
zomol@reddit
Akkora hiba ez is, de nem baj. Mindig azt hiszik, hogy majd ők jól ellesznek számkivetettként és ellovagolnak a naplementébe a pénzzel. Viszont, EU-s tagállamokban azonnali letartóztatás lesz.
Valamennyit el tudsz lenni más népeknél, de nyelvet nem beszélő retardokról van szó…
pablohun2@reddit
Én amúgy nem értem, hogy mi folyik fejekben. Loptak, csaltak és hazudtak 16 évig majd akkorát koppantak hogy a holdról is látszott, a két tartó tiszt szinte rögtön dobta Orbánt és még mindig nagy a szájuk. Mi a faszra? Annyira utálja őket mindenki az EU-ban, szerintem még a "szövetségeik" is, hogy nem tudnak majd hova menni sírni, mennek kopogtatni majd brűzselbe, hogy dikk bánt az MP? Még pluszt pénzt fognak dobni börtön építésre.
nemethbuda@reddit
Doájen
DharMahn@reddit
tököm az a doájen? gondolom valami Dajcstomi megszólalás, de akárhogy ejtem ki, fingom sincs mi akar lenni
már többször láttam, google nem ad ki semmit
MarkMew@reddit
404, nem található
DirectDimension1209@reddit
Ötletelést kértem a Geminitől: Igen, lehetséges, de ez a legnehezebb feladat, mert a „törvényesített rablás” (state capture) ellen a hagyományos jogszabályok nem védenek. Ahol sikerült, ott nem finomkodtak, hanem radikális, sokszor brutális eszközöket vetettek be.
Íme a sikeres nemzetközi receptek arra, hogyan törik le az ilyen vagyonkoncentrációt:
Ez a leghatékonyabb fegyver, amitől a legjobban félnek.
Példa: Olaszországban így szedték vissza a maffia által strómanok nevére íratott cégeket és szállodákat. Nem kellett börtönbe csukni a „Don”-t, elég volt elvenni a pénzt a könyvelőtől.
A "Teljes Átláthatóság" (Skandináv modell, Észtország)
Itt nem azért nincs ilyen korrupció, mert az emberek jobbak, hanem mert nincs hova bújni.
Digitális nyomkövetés: Észtországban minden állami költés digitális és visszakövethető. Nincs „papíron” elveszett pénz, mert a rendszer nem engedi. Ez megakadályozza a mala fidei (rosszhiszemű) pályázatokat.
A "Belső Tisztogatás" (Románia - DNA)
Ezt már érintettük: egy teljesen független, külföldi hátszéllel megtámogatott ügyészség, ami nem fél a nagyvadaktól.
A kulcs: A DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) vezetőjét nem a helyi politikai elit, hanem gyakorlatilag az EU és a közvélemény védte. Amikor elkezdtek lecsukni minisztereket, a rendszer megremegett, mert a „tiszttartók” rájöttek: senki nincs biztonságban.
A Vagyonkezelők és Ügyvédek Büntetése (USA, Svájc új iránya)
A modern oligarchák nem a saját nevükön tartják a pénzt, hanem ügyvédi irodákon és alapkezelőkön keresztül.
Mi kellene ehhez itthon?
Ahhoz, hogy a magyar „brutál vagyonkoncentrációt” vissza lehessen fordítani, nem elég egy kormányváltás. Olyan rendszerváltó jogszabályok kellenének, amik fájnak:
Szerinted a magyar társadalom „gyomra” bevenné ezeket a drasztikus, sokszor a jogállamiság határait feszegető intézkedéseket (pl. a visszamenőleges elvételt), ha cserébe visszakapná a közvagyont?
HunStats@reddit
El is kell számoltatni mindet
Freddious@reddit
No shit Sherlock, amilyen jól megtippelted a választási eredményt, ez most annyi M1 szintű semmihamburger
Legitimate-Honey833@reddit
Úgy látszik nem érted: ezt minden nap, nagyon következetesen el kell mondani, és felszínen kell tartani. Akkor fog megtörtenni, ha a kritikus tömeg akarja. Ha nem akarja, nem fog megtörténni. Igenis minden nap legyen téma
Salt-Explanation-711@reddit
Szerintem fontos megjegyezni hogy a döntéshozók nehogy elfelejtsék.
Outrageous-Poem-4965@reddit
Ami nem bosszú!

rigolya@reddit
Miután 20 évig a saját személyes érdekeik mentén irányították, befolyásolták a gazdaságot és közszférát a nerfidesznyikek?!
Mennyi életet tettek tönkre kényük-kedvük szerint?!
Még szép hogy van!
atomgomba@reddit
nagyon remélem, h lesz is! és utána lehetőleg a szavazóik is kezdjék el a szembenézést...