Tuzson visszaülhet a Parlamentbe?
Posted by TadpoleSea286@reddit | hungary | View on Reddit | 13 comments
Nem tudom elfogadni, hogy Tuzson Bence bármilyen módon visszaüljön a parlamentbe.
Nem tudom elfogadni, hogy miközben gyerekekről, áldozatokról, elhallgatott történetekről és felelősségről beszélünk, azok, akiknek lett volna hatalmuk kérdezni, cselekedni és számon kérni, ugyanúgy helyet kapjanak a hatalom padsoraiban.
Amikor ő kimondta, hogy nincs kiskorú áldozat, az én tanúvallomásom már az NNI-nél volt.
Nem utólag találtam ki. Nem politikai ügyet akartam csinálni belőle. Elmondtam, amit átéltem. Elmondtam a hatóságoknak is. És mégis azt kellett hallgatnom, hogy nincsenek kiskorú áldozatok.
Tudják, mit jelent ez egy túlélőnek? Azt, hogy hiába beszélsz, hiába mész be vallomást tenni, hiába próbálod végre kimondani az igazságot, valaki a hatalom legmagasabb szintjéről egyszerűen letörli a létezésedet egy mondattal.
A Szőlő utcai ügy nem egy „botrány”. Nem kommunikációs hiba. Nem politikai kellemetlenség. Hanem gyerekek élete. Emberek élete. Elhallgatott évek. Olyan történetek, amelyeknek soha nem lett volna szabad megtörténniük.
És ha egy igazságügyi miniszter, egy kormánytag, egy döntéshozó ebben az egészben nem képes világos, emberi és felelős választ adni, akkor ne legyen ott, ahol törvényekről, igazságról és felelősségről döntenek.
Mert nem az erőszak a legrosszabb, hanem a közöny.
És én ezt a közönyt nem fogom többé csendben nézni.
HUNtourist@reddit
A demokrácia megcsúfolása és a választások semmibevétele amit a Fidesz jelenleg csinál.
Lehet, hogy a magyar választási törvények alapján törvényes, de attól még morálisan csőd, hogy egyszerűen semmibe veszik a SAJÁT választóik akaratát is és egyszerűen random ültetnek be embereket a parlamentbe.
De, ez jellemző a Fideszre. Még ilyenkor is az van amit akarnak. Reméljük, hogy utoljára!
Mondjuk, ilyen emberekkel akiket most beraknak, azért elég jó úton haladnak a 5% alá.
Mindenesetre, azt kurvára kivenném, hogy a listáról válogatni lehessen mandátum üresedés esetén. Szépen haladjunk csak sorban, ahogy a párt és utána pedig a választók megszavazták.
Otherwise-Badger1061@reddit
Ne haragudj, de ez hülyedég. Több mint 2 millio ember arra szavazott, hogy ezek a férgek beüljenek. El kell érni, hogy 5% alá menjenek 4 év alatt.
HUNtourist@reddit
A párt állított egy listát, amit vélhetően okkal azzal a sorrenddel alkottak meg.
Ha innentől kezdve nem számít a sorrend, akkor minek egyáltalán ez az egész? Legyen annyi a szavazólapon, hogy Tisza, Fidesz, akármi, aztán majd a párt eldönti utólag, hogy a megkapott mandátumokat kikkel tölti fel.
Szlovákiában például a lista sorrend kötött. Ha megüresedik egy mandátum, akkor nincs válogatás. Az jön, akit a szavazók utána beszavaztak. (Tény, hogy Szlovákiában viszont a választáson nem listát X-elünk, hanem listáról név szerint karikázunk képviselőket, tehát nálunk a lista sorrend a választáson "kötetlen", és a preferencia sorrend dönt a végén.)
Otherwise-Badger1061@reddit
Szerinted van akár 1 Fidesz szavazó is akit ez zavar? :D Szerintem nincs. De remélem tévedek.
HUNtourist@reddit
https://telex.hu/belfold/2026/04/28/radics-bela-borbely-adam-fidesz-jelolt-kritika
Playful_Guarantee723@reddit
Remélhetőleg Magyar Péter és a stábja valamint az új kormány tartja magát az ígérethez és elkezdik az elszámoltatást. Valószínűleg lassú lesz és talán még nekük Tisza szavazókna is kiábrándító eredményeket fog produkálni... De azt nagyon remélem, hogy akire csak felfüggesztett szabadságvesztést tudnak kiszabna, azokra halmazati büntetésként járni fog a közügyektől eltiltás is, hogy egy darabig nem tudjon se választani, se indulni és igy még hasznára sem lesz a fidesznek...
Stunning_Stable7229@reddit
Támogatnám egy első parlamenti ülésen, ezek a tanúk aki vállalja, nyilvánosan elmondja a véleményét ennek a fasz bandának....
Busy_Leopard_7541@reddit
nem lesz sokáig szabadlábon 😄
Aorta-Map@reddit
Annyira taszító ember az arccsontjábal együtt
Cickanykoma@reddit
Erről már kikérték a politikai szakértő Lili véleményét? /s
LordLacko@reddit
Attól függ keresztény-e, ha nem, akkor talán maradhat /s
Remote-Sundae-8076@reddit
"Lili". Nem lesznek túl sokáig bent, erre mérget vehetsz!
tomi166@reddit
Plot twist: Az új szuperbörtön neve Parlament lesz