Ennél undorítóbb dolog el se nagyon tudok képzelni átveri az embereket 20m megkapja más akár évtizedekig gyűjtöget ennyi pénz ö meg össze hazudja és elmegy az x-faktorba nem hiszem el hogy ilyen emberek léteznek.
A kontrollnak meg nagyon ajánlom hogyha a gyűjtés az ö számlájukra megy akkor egy forintot se adjon át neki!
azért juhi is erősen hajt arra, hogy szarrá inflálja az ügyet. itt ráadásul mindenkit lefideszbérencez, aki nem ért egyet azzal, ahogy farmolja a témát és szerinte irigyek vagyunk és el akarjuk lopni a penzt:
Juhi eléggé bekapta 2018-ban amikor a pártjával sikerült 0,66%-ot összekapirgálni - de szerencsére Fidesz 2/3 az lett ami persze nem az ellenzék agyhaláljának a hibája volt ugye...
a probléma valós, de nagy valószínűséggel nincs köze hozzá ismert politikusnak, és nem is emiatt kéne fontosnak lennie, hanem az áldozatok miatt és az állami mulasztás miatt.
Beugratas? Azert annak egy ilyen vad tenyleg durva akkor is ha egy fideszesrol van szo. Most egy orszag hiszi azt h olyan ember Ped aki nem is az? Meg igy tok hiteltelen az egesz. Deruljon mar tenyleg ki hogy kirol van szo. Akarki is az
Azért azt is hozzá kell tenni, hogy Sándor nem csak komoly traumákat szenvedett el, de nagy felelősséget vállalt magára, azáltal, hogy kiállt az emberek elé. A KlikkTV-s interjúban is elmondja, hogy annyira felkavaró volt neki erről beszélni a Kontroll-on, hogy utána rohama lett. Nem csodálom, ha ez ijesztő számára, és valamivel hátrább kell lépni. Arról nem is beszélve, hogy bár a Kontroll-os interjú egész rendben volt, a KlikkTV-s ettől messze elmaradt, felesleges részletekbe kérdezett bele az interjúztató, olyanokba, amik a történethez többet már nem adnak, csak arra jól, hogy az emberi ingerküszöböt megüssék. Felkészélütlen volt, eltévesztette a nevét, többször újraélette vele a traumáját, azon látványosan szörnyülködött (ami alapból természetes reakció de itt egy biztonságos helyzet megteremtése lett volna a cél). Az interjúban (mindkettőben) többször megjelent egy bújtatott áldozathibaztatás és nem utolsó sorban ezzel újraprodukálódott az az erőszak amit ő megélt csak most más köntösben. Nagyon sok egyéb szempontból nem volt tudatos és etikus az interjú. Épp ezért lenne fontos, hogy ne csak a “szenzáció”-ra utazzon a média, hanem ilyen esetekben törődjön az áldozatokkal is, ugyanis ezzel pont az ellentétes hatást érik el, és nem fognak felszólalni további áldozatok, ha olyan kérdéseket kapnak, hogy erőszaktól vagy szurkálástól lett véres a fal (KlikkTv-s interjú) vagy éppen a végén bemondják, hogy hol dolgoznak. Én is inkább visszavonulnék :)
Pedig mint egykori túlélője hasonló eseteknek én teljes mértékben átérzem a döntést, és semmi hiteltelenítő nincs benne. Aki alapszinten érti az ezzel kapcsolatos pszichológiai működést vagy egy teáskanál szintjénél több EQ szorult belé, az tudja, hogy ebben semmi hiteltelen vagy hiteltelenítő nincs. A többiek meg úgysem számítanak. Egy ilyen ügyben az első a túlélő újratraumatizálódásának elkerülése és az ő megélései, nem a politika.
Én már akkor kezdtem el kételkedni abban, hogy ez teljes kamu, vagy legalábbis nincs elég bizonyítéka, amikor kiderült, hogy Dobrev Klára is őt interjúvolta.
Már bocs, de nem mindegy, hogy ki a fasz az a "Zsolti bácsi"?
Zsolti bácsi egy jelenség, nem egy személy. Sándort 6 éves kora óta abuzálják... sokan. Nem Zsolti bácsi a kulcs, hanem a sok pedofil geci, akik közül Zsolti bácsi csak egy ismertebb név. Kurvára mindegy, hogy ki, az egész rendszernek buknia kell és nem egy, hanem sok-sok embernek kell hosszú időre börtönbe vonulnia.
Komolytalanná teszi ez az egész herce-hurca azt a dolgot, ami valójában nagyon is komoly. Ez tök szomorú.
5 perc hírnév meg az összetarhált lóvé jó azért?! Szomorú, ez is.
Ezt biztosan nem Sándor írta, elég a nyilatkozatot megnézni. Ezt valaki megfogalmazta helyette, ő nem tud ilyen választékosan és összefüggően írni/beszélni.
Ennek ellenére érthető a helyzete. Hogyan bizonyítasz egy "légyottot"? Évekkel ezelőtt történt. Gondolom nem volt ott más. Egyetlen bizonyító erejű dolog az lenne, ha Zsóti bácsinak más áldozatai is lennének és ők is előállnának.
Picit engedjük el most Zsolti bácsit és nézzünk a történet mélyére.. amiken ez a szegény srác átment, amilyen fizikai és lelki abúzusok érték őt egészen kisgyerekként, nekünk minimum együtt kell éreznünk vele és nincsen helye számonkérésnek. Számonkérni az egész elbaszott gyermekvédelmi rendszer lehet és kell is, azokat akik ehhez asszisztáltak és fèlrenéztek. Ezt a fiút inkàbb támogatnunk kell, amiért volt ereje és remélem marad is neki elegendő, ehhez az egész borzalmas ügynek a nyilvánosság elé kerüléséhez. Lépjünk most kicsit hàtrébb Zsolti bácsi szemèlyétől mert az a karbantartó aki őt hat évesen bántalmazta, ugyanolyan bűnt követett el, mégsem követeljük itt bőszen a nevét. Nagyon remèlem, hogy ez a fiú megnyugvást talàl majd és ebben itt most mi is segíthetünk neki, ha nem baszogatjuk feleslegesen.
biztos szarra leszek downvoteolva, de amikor hallgattam a nyilatkozatat, mar akkor sutott rola, hogy kamu. nem szoktam aldozatok sztorijait megkerdoejelzni, de valahogy ez az egesz rohadt gyanus volt, ahogyan beszelt, amilyen semmitmondo, tipikus sablonokat hasznalt, nekem egybol az ugrott be, hogy betanult valami szoveget, hogy meglegyen az 5 perc hirneve.
egyalataln nem tunt oszintenek es az egesz szenzaciohajhasz nyilatkozattal valo paradezas visszataszito. ha valaki tudja, ki a mocskos pedofil, akkor feljenenti, probal elbujni es kerulni a hirverest, csak az igazaaert kuzd a birosagon, nem pedig vegighaknizza a mediat es bedobja, hogy MAJD jon az info, mint valami szar folytatasos sorozatban.
egyszeruen nem tunt oszintenek es logikusnak sem. sajnos erre a ner-zsoltibacsi-pedofidesz vonalra sokan rakaptak, mert tudjak, hogy ez most a figyelemhez, nepszeruseghez es penzhez jolly joker kartya. ne gondoljuk, hogy aki utalja a fideszt, az mind automatikusan rendes ember, a nagy tomeg bevonzza az ilyen megelhetesi wannabeket is.
Én szoktam kételkedni bennük, főleg az ilyen történetek miatt. Persze most ki tudja vajon mi az igazság, de ez a sötétített szoba elég furcsán hangzott pl
hat igen, kicsit olyan ez, mint a metoo mozgalom. lehet, hogy 100-bol 99-en tenyleg igazat mondanak, de sajnos siman benne van a pakliban, hogy van egy-egy megelhetesi hazudodzo, ami azert is kurva karos, mert a valodi aldozatok torteneteit hitelteleniti el es a tarsadalom ketkedeset erositi.
mindenesetre azert az arulkodo, ha a mediaban hakinizik valaki a ‘bantalmazasaval’, de birosagra nem hajlando menni.
Én beszéltem a sráccal kétszer telefonon egy felajánlás kapcsán. Nekem teljes mértékben őszintének tűnt, csak instabilnak. Amit nem is csodálok, ennek a fiúnak nem volt mi stabilitást adjon, még az a csoda, hogy nem drogozik már és dolgozik. A Klikk-es interjúból kiderül, hogy egyrészt félti az életét, másrészt hogy kevéske a bizonyíték. Továbbá az interjúk, de főleg a Klikk-es nekem elég meredek volt, ami simán újratraumatizál egy áldozatot. Nem tudjátok elképzelni, hogy ez milyen iszonyatos, ha nem értetek hozzá.
Aki úgy nőtt fel, hogy szexelnie kellett egy sportcipőért, és két munkahelyen dolgozik, az nehezen fog lemondani 20 millióról. Az is érdekes, hogy az emberek csak azért adták az adományt, hogy ő mondjon ki egy nevet? Az lett volna logikus, hogy aki ezért, az Juhinak utal, aki meg azért, mert sajnálja Sanyit, az azért küld pénzt, mert attól ennek a fiúnak brutál szar élete volt.
Ha mindenkinek utalnanak penzt akinek kulonbozo okokbol szuksege van ra, akkor az emberek egesz fizetese erre menne el… valoszinuleg nem fogja megkapni a penzt mivel az adomanygyujto oldalak eleg kemenyen kezelik ha felmerul a csalas.
Ha egy felnott ember kiall a nyilvanossag ele akkor azert felelosseget kell vallalnia.. Szerinted korrekt lenne, ha en kiallnek, hogy Donald Trump pofon vagott aztan mikor megkaptam 1 milliard dollar adomanyt eltunok?
Látom nem érted. Nem azért kapta jó esetben, mert "pofán vágták" (rohadtul nem ilyen súlyú az ügy!!), hanem mert traumák sorozata érte, JPP részéről bizonyítottan, nem elég...? És akkor még ott van, hogy babakorától intézetben van, hogy 6 évesen ömlött belőle a vér a szexuális abúzus miatt a nevelőapja révén és hasonlók, hát én már csak ezért is adnék, adtam. Aki nem ezért adja, az nevet akart tőle megvásárolni. Annak Juhász Péter részére kellett volna adományozni.
Toled is a Zsolti bacsi ugy miatt kapta, mivel ezzel kerult ekkora kozonseg ele… Neharagudj de ha bemesz egy allami gyerekotthonba, ott minden masodik szemely hasonlo kinokon ment keresztul.. Nekik miert nem gyulik ossze fejenkent 20 millio?
Nem a pofont hasonlitom ehhez, hanem nem mindegy mivel megyek a hiradoba, hogy Trump vagott pofon vagy Jozsi bacsi a kocsmabol… Amerikaban volt egy olyan, hogy tobb ezer dollar osszegyult egy gyerek kezelesere, de a gyerek kozbe meghalt a szulok pedig benyeltek azert a penzt. Es ha te es sokan masok nem is ezert adomanyoztak neki, sokan igen, nekik mindenkepp visszajar a penz.
Tőlem nem ezért kapta, random segítek másoknak is hasonló helyzetben és nem csak pénzzel. De az első kommentem lényege nem ez volt, csak az emberek érzéketlenek, bele sem tudják képzelni magukat ebbe a helyzetbe. Örüljenek neki, hogy nem tudják, milyen ennyire traumatizáltnak lenni.
Egészségére, irreleváns a téma szempontjából. Aki ennyire nem kapott figyelmet gyerekkorában, az küzdeni fog a figyelmemért, és az még a jobbik eset, hogy ilyen módon, hidd el.
“Úgy érzem, nincs elég bizonyitekom…” De hat ez nem érzés kérdése, ott van mellette az ügyvéd, aki elmondja, hogy ez elég/nem elég. Tegnap még elég volt a kiegészítő tanúvallomás megtételéhez. Nem tudom már követni….
Egyszerű pedig: valószínűleg hazudott. Ezek a gyerekek nem szentek, nem véletlenül voltak ott, ahol (intézet). Biztos történtek bántalmazások, visszaélések, de elég fura volt, hogy egyik percben erről mesél, utána “légyszi kövessetek a tiktokon”.
Ajóédesanyádnesirasson!
Nem véletlenül voltak ott, hiszen elhagyták vagy kiemelték őket a családjukból, rendszerszintű nemierőszakot élnek át pici kortól, többek között ez a fiú is!
Ádozathibáztatás az nagyon jól megy, bújj el baszki és elő ne gyere, amíg meg nem keresünk!
Javítóintézetbe nem azok kerülnek, akiket elhagynak vagy kiemelnek a családból.
Te ezt mondtad. Én erre válaszoltam, hogy ez így nem igaz.
Nyilván egy gyáva pedofil szar az ilyen nyomorultakon próbálja meg elsősorban kiélni magát, hiszen az áldozatoknak a társadalom szélesebb körében nemhogy egy csepp hatalma, hanem "szavahihetősége" sincs.
biztos a jó magaviseletük miatt
Tipikus goalpost moving. Biztosan hazudik, mert a gyermekotthon javítóba küldte? Miért?
De ha akarod menjünk eggyel mélyebbre, simán a gyerekotthonba. Azt vágod, hogy pl a bicskei igazgatót el is ítélték, hogy a gyermekotthon 10 kiskorúját kényszerítette arra, hogy leszopja? Azt akkor meg biztosan tévesen ítélték el vagy mi? Szóval mitől is olyan abszurd feltételezni, hogy ilyen dolgok megtörténhettek a szőlő utcában is?
Nekem te vagy furcsa ezekkel a hárításokkal, meg ahogy áthelyezed a kaput mielőtt bemenne a gól és kiderülne, hogy az elmúlt két évet átaludtad. Kb. két éve erről beszél mindenki mindehol a témával kapcsolatban, hogy annyira szarok a nevelőintézetek, hogy szinte mindenki ilyen sorsra jut, mert már ott abuzálják a gyerekeket, és ez tömegesen fordul elő, erre te elkezded ezt a vitát a nulláról, hogy hátde az intééézsetbe rósgyerekek vannak neem? Igen, olyan gyerekek, akiket már szétbasztak mire oda kerültek.
Semmilyen vitát nem kezdek el, nem érdekel ilyen mélyen ez a téma. A srác már az első interjúban is shady volt, majd kiderült, hogy kamuzott, de a pénz, hype jól jött azért. Nincs ebben több.
Akkor polémiát, nem tudom, hogy hogy érthethető számodra. Jogod van bárkivel szemben bizalmatlannak lenni. Ne az intézményrendszerrel támaszd már alá, hogy nem hiszel valakinek.
Lesz egy pont ahol megérted, hogy azt írom, hogy ha van egy rossz érzésed valakivel kapcsolatban, az egy kibaszott érzés, és nincs szükség arra, hogy ezt alátámaszd logikailag semmivel baszd meg, mert ez egy érzés? Vagy teljesen hülye retardált fasz vagy baszd meg??
Angyalom, nem derült ki, hogy hazudott. Te akarod tényként beállítani a személyes véleményedet. Az, hogy javítóintézetből jött, még nem jelenti azt, hogy hazudik.
Az, hogy nem tudja bizonyítani szintén nem azt jelenti, hogy meg sem történt.
Egyelőre két tény van: 1. Juhász Péter Pált letartóztatták és nyomozás van folyamatban ellene osszefüggésben azzal, amik a Szőlő utcában és azon kívül történtek. 2. A kb 8 napot megért utódjáról meg videófelvételek is, ahogy veri a rá bízott gyerekeket.
Nem vagyok az angyalod. Egyébként, javaslom nézz rá a srác tiktok csatornájára, ott merőben más képet mutat magáról, mint a kontrollos interjúban😅 de ja, biztos nem hazudik
Az ügyvéd "azért nyugodt Sándor esetében, mert minden, amit péntekig elmondott, a Zsolti bácsis rész kivételével, mindenben megegyezett a korábbi közléseivel.
Sok minden múlik azon, hogy a másik sértett fiatalember „erre a körülményre” tesz-e vallomást – hangsúlyozta az ügyvéd. Mint fogalmazott, ez nem egy egyszerű történet: több évre visszamenőleg, bizonyítékok nélkül, kizárólag tanúvallomások alapján folyik az eljárás.
Kiemelte, hogy nagyon fontos lenne, hogy ha vannak még áldozatok, azok is előkerüljenek. Úgy fogalmazott: az, hogy az elkövető neve napvilágra kerül-e, és hogy ez mikor történik meg, az attól is függ, hogy lesznek-e, előkerülnek-e bizonyítékok, és lesznek-e újabb tanúk az ügyben, ami pedig nagyon lényeges lenne.
Sándor szerint az nem fordulhat elő, hogy soha ne tudjuk meg kicsoda Zsolti bácsi, szerinte egy fél éven belül mindez ki fog derülni, és neki ez megnyugvást fog adni."
Kiss Endre Farkas, azaz SoDI, trash celeb, az internet pöcegödre. A szoftverfejlesztő aki 40+ éves korára börtönbe és az anyja melléképületébe jutott Újszászon… ööö Púpszászon
Köszi, párszor már szembe jött velem YouTubeon, de egyszerűen nem hittem el, hogy az emberek, ha csak trash célból is, de komolyan eszmecsereket folytatnak vele a kommentekben. Ki képes végig hallgatni odafigyelve?
Ezt én sem értem. Ez ilyen érzésre ment eddig??? Senki, aki ott volt körülötte és interjút csinált vele meg az ügyvéd, meg senki nem mondta neki, hogy nem elég a bizonyíték, ami van??? Annyi hogy felismerte e tv-ben a hangját? Ez most komoly???
Sándor, köszönjük a bátor kiállásodat, nagyon nehéz lehet neked most (is). Remélem, hogy kapsz segítséget a veled történtek feldolgozásához! Nagyon nagy dolog volt ez, hogy elmondtad, még hosszú az utad, de szívből kívánom, hogy ezután legyenek melletted olyan emberek, akik jól szeretnek téged, és biztonságban vagy velük!❤️🩹
Beláthatatlan károkat tudott volna okozni ez a hülyegyerek, ha ez az egészbszarság a választások előtt történik. Az egész a tisza manipulációjaként lett volna feltüntetve. Viszont talán egyszerű módszer lehetne feljelenteni a srácot különösen nagy értékre elkövetett csalásért, és a hatósági eljárásban utána két lehetősége van: megnevezni zsolti bácsit, vagy azt mondani, hogy kamuzott.
Kicsit megértőbb reakciókat várnék. A szexuális bűncselekmények bizonyítása a legnehezebbek közé tartozik. Részben azért is mert az áldozatoknak kurvára megterhelő lelkileg. Nem is értem ezt miért kell kiírni. Ezt mondja hogy ezért nem bírja végigvinni. Van elég baja a JPP üggyel is. Nem azt mondja hogy kamu az egész... istenem
Egyébként pedig egy ilyen vallomás után ahol nem egyszer fordult elő korábbi esetekben, hogy furcsa körülmények között meghaltak, jól teszi, hogy a nyilvánosság előtt marad. Mindenki tudni fogja, ha történik vele valami és arra már lesznek bizonyítékok. De ez ne történjen meg inkább.
Mert nem ez a része a megterhelő baszki hanem, az hogy a szexuális traumáira újra meg újra vissza kelljen gondolni, az hogy ha kimond egy nevet bíróság előtt és nincs bizonyíték és nem jönnek elő mások, meg más aki alátámaszza az hamis tanúzás lenne ami büntetendő és nem akarja a jövőjét elrontani egy bizonytalan üggyel. Mindenkinek le kéne szarnia, hogy Zsolti bácsinak hívják-e az illetőt vagy nem csak derüljön ki az elkövető, mert valaki ott volt vele a szobában aki megerőszakolta gyerekként.
Az említett pendrive nem az összegyűjtött pénzre hajtók egyikénél, hanem az NNI-nél van, ha igazak Juhi értesülései. Ráadásul JPP széfjéből származik. Arról pedig, hogy ki mennyire hülye, majd döntsenek a downvote-ok.
Nekem ott volt furcsa a dolog amikor azt mondták nem nevezik meg. Egy ideig még talán érthető is volt (egyébként nem mert aki mögött egy ország áll meg 90 millió van gyűjtve Juhin keresztül) az bele merne állni egy esetleges elvesztett pár milliós becsületsértési ügybe, ha rendelkezik megdönthetetlen bizonyítékokkal..
Faszom, egy nevet kell mondani !!! Es eddig mi volt a bizonyitek ???
akkor mire gyult ossze a 200.000€???
az ugyved meg, hogy lehet ilyen balfasz ???
Elso vedence vagy a mi a fasz ???
Ezt a pénzt megkaphatta volna az a nő, aki mind a négy végtagját elvesztette egy szar nőgyógyász miatt, ha jól emlékszem, ott 160k€ lett volna a cél, csak sajnos nem fog sikerülni, mivel nem kapta fel a média, se egyik influencer.
Egy ország támogatta, rengeteg pénzt is kapott. Majd amikor komollyá válna a dolog, akkor megfutamodik, és megy helyette az X-Faktorba. Well, well, well…
a srác a tiktokját meg az instáját promózta a klikk tv interjúban, hogy kövessék, meg nézzék majd a tehetségkutatóban, mert most volt válogatón és tovább jutott. ( x faktor vagy megasztár nem tudom, az külön vicces lenne, ha a tv2höz ment)
Komolyan? Azt hittem teljesen tönkrevan a srác lelkileg, alig mer megszólalni is mások előtt (az egész interjúját nem láttam, csak részleteket) erre megy tehetségkutatóba?
Nem gondoltam hogy ma még ilyet írok, de ennek tényleg kamuszaga van.
hát, a második interjúban a baseball-sapka, mintás ing már más outfit volt, összeszedettebb válaszok, volt is olyan benyomás, mintha egy rapper ülne ott. ezek szerint valóban énekesi babérokra tör. persze mindenki másképp működik, de a kontrollos videó alapján, a kvázi pizsamaszettes, papucsos outfitben, kissé infantilizálva még máshogy hatott az egész
Akár mi is történt vele, amit most leművel az legalább annyira gusztustalan féreg dolog, mint az egész ügy. Előadja itt a nagy áldozatot, összegyűjt több 10 milliót, aztán még megy az X faktorba, gondolom azt is megnyeri, mert hát szegény kis árva, miken ment keresztül... aztán majd megy a különböző trashceleb műsorokba, mert hát ő "híres"...
Mikor írtam, hogy a gyűjtésnek eléggé lehúzás szaga van csak kaptam a lecsútokat.
Mindegy is, szerintem ez a Zsolti bácsi dolog nem fog továbbmenni soha, én nem is számítottam rá. Én azzal meg leszek elégedve, hogy Juhász Péter Pált bezárják és eldobják a kulcsot jó sok ideig.
Gondolj bele, zsoltibacsinak milliardjai vannak, ad felmilliardot akár egy aldozatnak, hogy tartjana szajat. Nemnfog ellentmondani neki a kis csórigyerek
De geci én nem hiszem el hogy ez nem igaz amit mondott. Ne csináljátok már hogy ezt meg lehet etetni ennyi médiával? Nem akarom elhinni bazdmeg. Inkább várok nem ítélkezek, de ha ez kamu volt akkor itt ebben az országban semmi sem fog soha változni. Elvesztem akkor a hitem szinte mindenben utánna. Ha ezt meglehet csinálni akkor MP bárki úgy fog minket átbaszni hogy észre se vesszük. Ilyenek lennénk mi magyarok? Nem akarom elhinni bazdmeg. NEM
Hasonlóan csalódottan és zavarodottan érzem magamat én is, hogy valószínűleg be lettem etetve... Szar érzés, hogy ennyire naiv voltam. A jót akartam feltételezni. :(
Én simán elhittem, hogy a kontroll nem mászik ebbe bele ha nincs valami erősebb bizonyíték a tarsolyban.
Hát nem volt.
Minden érintettnek a kurva anyját.
Belenyúlt a szarba a Kontroll, már az az interjú is nagyon félrement (ezt nem szabadott volna kiengedniük). Így is szenvedtek a többi nagy ellen, de ezzel elég nehéz lesz visszajönniük megbízható portálként
A kontrollnak ehhez mi köze van? Ugyanúgy teret adott egy embernek, hogy elmondja amit el akar, mint az rtl a Babákban megszólalt áldozatnak vagy a 444 a fiatal csajnak, aki JPP-ről nyilatkozott. Semmit nem csináltak sajtóetikailag rosszul.
Ok, akkor is tobbszor megosztottak… tekintve, hogy MP testvere csinalja a Kontrollt, ez eleg gaz.
Szabo Bence egyértelmű volt, hogy nem a ferditesre es hazugsagra epitette fel az interjut. Ennel a fiunal csak a kontrollos interjut neztem meg, es aradt belole a kamu a zsolti bacsis sztorinal. (Elhiszem, hogy szornyu gyerekkora volt es azt is, hogy jpp kihasznalta.. de a zsolti bacsist egy laikus se veszi be, nem ertem a kontroll hogy kajalta be)
Ok, hazudtál, úgyhogy most kitalálsz valami más irreleváns baromságot. A kontroll teret adott a jpp ügy koronatanújának, amit tett volna bármilyen mád sajtó is. Akit amúgy nem kihasznált jpp a vád szerint, hanem megerőszakolt. Többször.
Nem hazudtam, hanem nem pontos infot irtam, en az egy nappal ezelotti kontroll posztot neztem, de igen valoban rosszul irtam es nem ok inditottak a gyujtest hanem Bango Istvan. A Kontroll nem ad teret akarkinek, szerintem ez egy elhibazott dontes volt, en igy gondolom, te maskepp. Ahogy irtam, nekem csak a zsolti bacsis ugy santit a sztoriban, a tobbi lehet igaz.
A szöges ellentéte az igaz annak, amit írtál. Ha Bangó Sándor egy szélhámos és félrevezette a közvéleményt, azért nem a sajtó a hibás, aki teret adott neki. Mintha a telexet hibáztatnád, amiért egy fideszes hazudott egy telex interjúban. Nonszensz
A sajtó egyik dolga a forrást is csekkolni. Tudták, hogy ezzel nem csak kényes ügybe lépnek, de mellette az egyik "legnépszerűbb", legkeresettebb, közvélemény által legjobban vártba is (= hatalmas elérés, látogatottság jár vele). Valószínűleg azt gondolták, hogy ezzel nagyot nyerhetnek, és előbb mentek bele mint átgondolták volna.
A forrás koronaranú Juhász Péter Pál ügyében. Ha jelentkezik náluk új információkkal az említett koronatanú hogy el akar mondani valamit, akkor mit lellett volna csinálniuk? Szerinted mit nem csinált a kontroll, ami hiányosság?
Összemosod itt a dolgokat elég szépen. Nem az volt a gond, hogy beszéltek vele, hanem hogy leadták támasztékok nélkül. Attól még, hogy beszélsz vele, van szerkesztői mozgásod, döntéseid. Ez megvan, ugye?
Vagy nem kellett volna leadni amíg nincs előrelépés (kezdjük a 0. lépéssel, hogy ezügyben hivatalos vallomást tesz a srác a hatóságoknak), vagy teljesen nevek, utalások, lebegtetések nélkül előadni a sztorit. hogy volt ott még valaki, aki összedolgozott Juhász Pál Péterrel. Ez is nothing burger, de legalább nincs előadva az, hogy ők most itt kiderítették a nagy szálakat, közben pár napra rá hülyét csinálnak belőlük.
Sikerült két pad közé bevágódni az elérésekért - erről beszélünk itt, hogy ezzel nem csak az ügyet hiteltelenítették, hanem magukat is.
A srác hirtelen feltűnik mindenkinél aki az üggyel foglalkozik, megerősíti a korábbi pletykákat , majd szinte bevallja, hogy hazudott...
Ha één lennék a fidesz, pont ezt csinálnám. Megbíznék valakit, hogy nyomja a sztorit, menjen el mindenkihez, aki foglalkozott a témával, majd, jelentse be, hogy kamuzott..
Ezzel az egész történetet, és minden korábbi hiteles nyomozást, hiteles embert hiteltelenít.
Össze lehet hazugozni mindenkit , aki valóban érdemben foglakozott az üggyel.
Igen, de a felvételek nem hazudnak. Semjén a vadászházban, Schadl György, aki a kormány váltás miatt kaphat egy új hullámot, terhelő vallomást tehet a papíron lévő emberekre akikről gyűjtötték a bizonyítékokat
vagy, figyelj, azért mert van egy szkennelt papírdarab egy utalgatós felirattal meg valami vallásos bolond, aki elmond a juhinak egy pletykát még nem biztos, hogy van bármilyen zsolti bácsi...
Az simán lehet, hogy Zsolti bácsi nincs, és Semjénnek semmi köze a Szőlő utcai intézményhez.
De az is szinte biztos, hogy a papírra írt bizonyítékok léteznek vagy léteztek és zsarolhatóak (voltak) velük a politikusok.
A papíron több állítás is igaz, így Semjén pedig több, mint valószínű, hogy egy vadászházban cigány gyerekekkel orálozott. Hogy a felvétel megvan-e még bárhol, és előkerül-e majd, az más kérdés.
Lassan, de forognak a fogaskerekek. Türelem. Ha nem semmisítette meg a rendőrség a pendrive-okat mert "nem ehhez az ügyhöz tartoznak" akkor azt elő fogják majd venni később
De tudja, csak ezt kurva nehéz bíróságon alátámasztani ha nincs bizonyíték. Rajta kívül úgy tudom csak egy tanú van, a többieket meg nem fogják komolyan venni mert nem tudnak lejönni a drogról. Felvételek kellenének meg bútorok. Bútorok amiket mindkét tanú leírt különálló vallomások folyamán a szobáról ahol megrontották őket. Bútorok amiket azóta elszállítottak az intézményből, nem tudni hova... Lehet ha már egy kép is lenne a szoba korábbi berendezéséről vezetne valamerre. De tanuvallomásokon kívül nincs más és ennyi nem elég bizonyíték sajnos.
Vegulis csak átbaszott mindenkit, a pénzt összegyűjtötte, promózhatta a tiktok oldalát és bejelentethette hogy indul az x faktorban.. kurva anyját, hazug kis geci
Suttyónak tűnt az interjúnál is már, de mivel mindenki írogatta, hogy az “egész videót végigsírta”, nem akartam én írni, hogy szerintem az egészből semmi nem lesz. Dehát, a megérzések nem hazudnak🥲
Azt sajnos sokan szerintem elfelejtik/figyelmen kívül hagyják, hogy az ilyen helyekre a fiatalok nem jutalomból kerülnek és nem árt jobban figyelni arra, miket mondanak.
Azt olvastam hogy már csecsemőkorában állami gondozásba került, aztán 6 évesen nevelőszülőkhöz, aztán gyermekotthonba ahol bántották, megszökött, rossz társaságba keveredett stb. Bár a videót nem láttam, de ezek alapján azt gondoltam, hogy ebből az egészből nehéz kitörni, ezért jutott oda ahova. Most meg úgy tűnik, hogy kamu a történet?
Nekem már a kontrollos interjú is furcsa volt, de annyira nyomta mindenki ezt, hogy ők végigsírták az egészet, látszik rajta hogy jó gyerek és hasonlók, hogy akkor megtartottam magamnak azt a véleményt, hogy kicsit suttyó feeling az egész srác. Majd a következő interjúban már arról kezdett mesélni, hogy indul az X-faktorban, szavazzanak majd rá, kövessék tiktokon ÉS gyűjtést indított, saját magának🥲🥲 Valahogy szimpatikusabb lett volna, ha azt kommunikálja, ez a gyűjtés a hasonló sorsú gyerekeknek van.
Most meg hirtelen visszalép, mintha megijedt volna a nagy érdeklődéstől. Szerintem nem gondolta, hogy ez a lufi ekkorára fújódik majd.
Oh milyen meglepő, lement a kampány, megvolt a választás, megjöttek a guruló forintok és eurók, és egyből nem akarja végig vinni. Messziről bűzlött a story, ha valóban lett volna valami, akkor már ősszel kitálalnak, ehelyett ment a hergelés a semmire.
Az egész sub, meg a fél magyar közélet meg be is szopta mélytorokra. Gondolom elnézést meg senki nem fog kérni, hogy szánja-bánja, megint benyeltek egy kacsát. Mehet ez is Graz, Orbán veri a feleségét, Assad gépe Ferihegyen, meg a többi ilyesmi mellé.
Ne haragudj de ezen a subon rengetegen volatak azon az allasponton, kozottuk en is, hogy amig nincs bizonyitek addig vigyazzunk kire nyomjuk ra ezt a jelzot.
Hát a sub aktivitásának 05%-át az O1G csűrhe őrjöngése tette ki az elmúlt 2 évben, válogatás nélkül, bemondásra bárkit lepedofiloztak, mindenféle bizonyíték nélkül.
En a minap irtam le amit itt is leirtam es nem downvoteoltak. Amikor meg kirobbant a "botrany" par honapja akkor meg sokszor. En utalom a fideszt de aki nem pedo azt nem kell osszepedofilozni, meg akkor sem ha ok ezt teszik. Lasd Puzser ugye. Eleg ramutatni arra, hogy felmentettek egy pedo segitot meg kituntettek egy pedofilt ugy h mar regen volt ellene eljaras ebben az ugyben es tudni lehetett. Meghozza maga Orban terjesztette elo a parlamentban mai azert ritkasag.
Ez az, hogy tényleges áldozatoknak, bajbajutott embereknek meg nem adnak semmit. Pár éve meghalt a szomszéd, itt maradt 6 cica, senki nem segített, hiába gyűjtöttem nekik…
Nagyon jót fogok röhögni a sok hópihén, akik downvoteolgatták azokat, akik kételkedve fogadták a storyt, ha a srác lerántotta őket pénzzel és vesz belőle egy lakást. :DDDD ezért kell reálisan gondolkodni, érzelemvezérelt gondolkodás helyett...
Csinált Zsolti bácsis merceket? Az szép.... Én nem követem a munkásságát, vitaműsorok meg interjúk alapján gondoltam, hogy fasza csávó. De akkor lehet, hogy újragondolom. :D
Juhi bolond. Nem mondom azt, hogy hasznos, amit csinál, de bolond.
Megpróbálja magát eladni, mint az igazság harcosa, de nagyon sokszor látszik, hogy számításból teszi és mondja azt amit, nem pedig meggyőződésből. Krízishelyzetben látszik a legjobban, mennyire nem gondolja komolyan azt, amit hírdet.
Én is akarok, jézusom. Plusz amúgy a srácról lesüt, hogy bűnöző, attól még senkinek nincsen joga abuzálni senkit a javítóban sem, de nekem ez a srác csak egy pénzhajhász szélhàmosnak tűnik…
Én azt nem értettem az elejétől fogva, hogy miért nem az ügyészségen kezdte a turnét és utána interjúk, de rögtön. Majd, majd, majd megy az ügyészségre… több felnőtt, tapasztalt ember is felkarolta az ügyét, gondolom van saját jogászuk, elláthatták tanácsokkal stb. Miért volt fontosabb a nyilvánosság a jogi lépéseknél?
A másik meg, hogy ha nem lép elő bárki más, akkor a srác ennyi idő után hogy tudná bizonyítani az igazát? Én továbbra sem vagyon biztos benne, hogy nem igaz a sztori, de bennem már kezdettől ezek a kérdések motoszkálnak. De azért minden további nélkül előbb hiszek egy ilyen srácnak, mint bárkinek a keresztes narancs ligából…
Remélem megtalálja a lelki békéjét a srác. Szörnyű dolgokat élt át. Köszönjük, amit eddig tett, az is hatalmas teljesítmény és kívánom neki a legjobbakat az életben. Légy boldog, Sanyi!
Előbb kellett volna bemenni vallomást tenni, és utána interjút adni. Ezzel most azokat hitelteleníti, félemlíti meg, akik megfontolták, hogy elmondják ki az..
Ez egy nagyon fontos èszrevètel, a fidesz bukàsa òta a mèdia elèg balfaszul vàlogat mivel olyan embereket hívnak nyilatkozni akiket az ügyeszsègnek kellene kèrdezni (Szijjàrtò, Pòcs, stb…) Tökre felesleges a nyilvànossàg elött kèrdezni ami az igazsàgszolgàltatàs dolga lenne.
Igen, tènyfeltàrò / oknyomozò riporter ès a nyilvànossàg a NER elleni utolsò eszköz volt az Orbàn rendszer ellen. Mostmàr terelni kell a normàl mederbe, legyen kàdermisöprès meg jogàllam helyrelitàs azt tegyèk dolgukat a hatòsàgok.
Hozzá kell persze tenni, hogy ha a hatóságnak tudomására jut egy bűncselekmény gyanúja (közvádas), akkor hivatalból büntetőeljárást kell indítania, a lehetséges tanúkat be kell idézni, a tanúnak meg igazat kell mondania. Tanúvédelmet is lehet kérni. Kivéve, ha kiülsz a Kontrollba névvel címmel mert akkor nem fognak tudni megvédeni.
A média jószándékát nem vitatom, amellett hogy kell nagyon a kattintás. De mindenféle tanúvédelmi intézkedést ellehetetlenítenek ezzel.
Lehetett sejteni , hogy lesz aki az ország közhangulatát kihasználva/meglovagolva a könnyűpenz adta lehetőség miatt ki fog találni ilyen olyan történeteket. Ez van
Máris van 20 millája
Ez azért igazán undorító, mert a valódi áldozatok tragédiáját köpi le.
Azzal az allitassal, hogy o Zsolti bacsi aldozata: "Ha szeretnéd támogatni a fideszes gyermekvédelmi rendszer és Zsolti bácsi áldozatát, utalj bármekkora összeget, hogy Sándor új életet kezdhessen!"
Reportoltam, mas is tegyen igy, ez egy eleg nagy lehuzas volt.
"Komolyan vesszük a biztonságot. Ha aggályai lennének, kérjük, jelentse ezt az adománygyűjtést a űrlap segítségével."
Be kell hozza regisztralni.
Ezt irtam:
"This fundraiser presents unverified allegations as facts, stating that Sándor Bangó is a victim of “Zsolti bácsi,” a serious child abuse claim without publicly confirmed evidence. The organizer also claimed to have evidence and implied legal action, but later revoked these claims and stated he would not go to the police. This may mislead donors and raises concerns about deceptive fundraising. Please review for potential policy violations."
elég kellemetlen ez a gyűjtés így most. az emberek a kontroll interjú fényében (interjú után megy az ügyészésgre) kezdték küldeni neki a pénzt, én biztosan megvezetve érezném magam, ha utaltam volna
Még annyit, hogy azért remélem, hogy NAGYON hamar leállnak ezekkel a hangulatfokozó okosságokkal (Rácz: PetiKÉM a választás napján máN MoKbábA lesz!4!), Zsolti bácsi, Rémusz bá, meg a Dagi ÁLLÍTÓLAGOS "húúúúú, olyan parancsot adott!4! Ááá, ne tudd meg!4!" storyja. Kurvára nem leszünk velük addig türelmesek, mint a NER-rel voltunk.
En nem akartam kocsog lenni, de valahogy a kontrollos video utan olyan fura erzeseim voltak a gyerekkel kapcsolatban, mintha nem lenne oszinte. De igy az egesz kisugarzas.
Nyilvan en is ugy voltam vele hogy erzekeny tema, csak nem kene rosszra gondolni... hat igy mar kicsit talan konnyebb lesz.
Én a klikktv-s interjú után kérdőjeleztem meg mindent. Bemegy,elmondja ami miatt behívták,majd átevez arra hogy lakást akar venni,meg amúgy megy az x-factorba,kéne pénz zenetanárra is. Egyszerűen nem volt helye ott ennek-pláne,hogy már ment napok óta neki egy gyűjtés.
Ugyanígy voltam. Mindenki sírt a kontroll-os interjún, én meg nem értettem, és nem azért mert egy érzéketlen szar vagyok, hanem éreztem, hogy valami nem kerek. Nem csak a történetben, a sráccal is. Az ügyvéd körül sem stimmel valami. A második interjút már meg sem néztem, csak olvasom itt a fejleményeket. Szomorú, hogy ez lett az ügyből.
Igen, én se bíztam benne, már a hangszíne és hanghordozása is rossz érzéseket keltett bennem. Illetve ugye szinte 100%, hogy az interjút pénzért csinálta, erre volt a gyűjtés is.
Számomra több reszletnel, is santitott a történet.. bár ahogy mondta, jobb ebből kimaradni.
Remeljuk nem fogja majd egy autó “ veletlen “ elütni, vagy nem “ csuszik “ meg a Duna parton..
Már az elején is nyilvánvaló volt, hogy kamu ez az egész Zsoltibácsis sejtetés... így a választások után persze már értelme sincs, nyugodtam ki lehet szállni belőle. A legtöbb agyhalott úgyis pedózik tovább boldogan.
Közel 50.000 euro össze lett kalapálva. Ez így ebben a formában törvénytelen húzásnak tűnik. Erre már szerintem lehet tenni feljelentést és akkor biztosan lenne eljárás. Vagy Zsolti bácsi vagy pedig Bangó Sándor irányában.
Nagyon sokan támadták. Józan paraszti ésszel ezek a gyerekek/fiatal felnőttek, nem tudnak video bizonyítékot hozni. Legalább 4-6 sracnak ki kene állnia a hatosag elé, mert csak igy bizonyítható. Ezek a srácok állami gondozottak voltak, most már valoszinuleg bűnelkövetők, vagy droghasználók. Nem sok arra az esély hogy a hatósággal együtt akarnak működni.
Nem csoda, hogy a TISZA kimaradt ebből a történetből is.
Ez így ebben a Zsolti bácsis kontextusban már értelmezhetetlen, és valójában amúgy nem is egy áldozatnak kell terhelő vallomást adnia, hanem annak az összekötőnek akik a kuncsaftokat szálíltotta Juahász Péter Pálnak.
Ha az az ember meg van, akkor bűnrészesség, emberkereskedelem, minősített eset, 10 év alsó hangon, vagy dalol, hogy kik voltak.
Gondolom nem a helyi restiben ült egy sarokban és futottak be hozzá az ügyfelek.
Ez az egész Zsoltibácsizás a DK-tól ered, de valójában kb. a Blikk szintjén mozog már hónapok óta.
7 napos acc. Most ez vagy véletlen, vagy nem. Konkrétan látszódik, H piaci alapú a kontroll, mert mindenre is rászálltak, ami figyelmet hoz. Ezt a 444, telex és a többi is csinálták, ők is elbasztak sokszor. 444 amikor arccal kitette azt a Tiszás önkéntest akiről kiderült H pornozott ugyan ez pl. Beszopta a kontroll szépen.
Ez nem a fidesz..., a kontroll egy hírportál, az, hogy MP testvére alapította és piaci alapon működik abból egyenesen következik, hogy a TISZA csaotrnája?
Én értem, hogy 16 év fidesz-rezsim után azt gondolod, hogy kézenfekvő, hogy MP családjának nem lehet önerőből semmije sem, de a valóságban hemzsegnek a világban azok, akik rokona befolyásos és mégsem tesz nekik szívességeket és önállóan is tudják élni az életüket.
Ilyen récsöl meg hasonló semmit nem érő emberek után tudom, hogy ez lehetetlennek tűnik, de pedig bizony előfordulhat.
Hozzátév, hogy szerintem Magyarék ki se engedték volna ezt az interjút, ha valóban ők "uralnák" a csatornát.
Nem a Tisza csatornája attól még. Magyar Marci már akkor ellenzéki pártoknak dolgozott, amikor MP még a NER csecsén lógott, nem fog neki gondot okozni szemben állni.
A Kontroll kapott pénzt a Tiszától? Tudod ezt bizonyítani?
Nekem ott bukott meg a történet, mikor azt mondta, hogy ő nem is ismerte fel ott helyben "Zsolti bácsit" és csak a végén egy rövid ideig látta fényben + be volt gyógyszerezve.
Tehát évekkel később jött rá, hogy elvileg őt Zsolti bácsi abuzálta 14 éves korában. Még egy elég jó képességű gyereknek is nehéz lenne teljes bizonyossággal visszaidézni évek múlásával egy ilyen sokkhelyzetben, gyógyszerek hatása alatt átélt esemény szereplőjét, főleg ha nem is élőben látja újra az illetőt. Azt tudom elképzelni, hogy érték abúzusok és mikor kirobbant az ügy ő azt hitte vagy bebeszélték neki, hogy biztos őt is az a bizonyos Zsolti bácsi bántotta (akár ő volt az, akár nem)
Kedves polgártárs, kérlek, sorold fel, hogy milyen egyéni tapasztalatokra, vagy, milyen terápiás üléseken szerzett rutinra alapozva nyilatkozol ilyen magabiztosan arról, hogy egy abuzált gyermek milyen emlékeket, mikor, milyen események hatására, milyen formában idéz fel.
amúgy nem mondott ilyet hogy évekkel később. ezt te raktad hozzá. annyit mondott, hogy egy embert látott, akit nem ismert. Ez annyira nem nagy dolog. Később (lehet hetekkel később egy hónappal később, vagy fél évvel később) meglátta tv-ben, neten és összerakta az arcot a névvel. ebben önmagában az égvilágon semmi meglepő nincs.
Igazad van, hogy nem mondott konkrét időt, de konteksztusból úgy tűnik, hogy ez jóval késöbb történt. Másik dolog, hogy az emlékek rengeteget torzulnak. Mindenesetre jogilag bizonyíthatatlan, még ha igaz is. Hidd el, jobban örülnék én is, ha nem így lenne, de ez igy nagyon gyenge lábakon áll.
annyit mondott hogy akkor nem ismerte, később médiából ismerte fel. nem tudom egyeseknek ez miért tűnik úgy hogy közben évek teltek el. De ha úgy is van. Szerintem ha téged valaki agyonver az utcán és látod az arcát, de nem tudod ki, majd évekkel később meglátod valahol a képét, egészen biztos vagyok benne, hogy fel fogod ismerni, az ilyen emlékek nem "torzulnak" el. Beléd ég, rögtön felismered. Nem tudom hogy a story igaz/nem igaz, mi van a háttérben, de pont ebbe a részbe tök felesleges szerintem belekötni, hogy ilyen létezik-e.
"Szerintem ha téged valaki agyonver az utcán és látod az arcát, de nem tudod ki, majd évekkel később meglátod valahol a képét, egészen biztos vagyok benne, hogy fel fogod ismerni, az ilyen emlékek nem "torzulnak" el."
Sajnos ez csak a filmekben van így, a valóságban nagyon nagy a hibaaránnyal tudják az áldozatok beazonosítani az elkövetőket és ez a hibaarány annál nagyobb, minél régebben történt az eset a sértettel. Ebben sok minden közrejátszik, például a behelyettesítő emlékezet jelensége.
Aki egy kicsit is street smart vagy nem tegnap született, annak egyből lejött, hogy itt valami nem kerek. Persze utólag mindenki okosabb. Ha jól tudom volt még valami pendrive valami feltételekkel JPP nak a páncélszekrényében, amit az ügyészség a napokban erősitett meg. Ha valamin, akkor azon rajta kéne lennie egy ilyen felbecsülhetetlen értékű kompromatnak. Ha mégse akkor ezt valószínűleg itt lezártnak tekinthetjük.
Szerintem ez volt az az informátor, aki elhitette Juhival is, hogy ő végre tudja, ki az a Zsolti bácsi...tehát nem tudja senki, erre húzták fel az egészet...
Gratulálok egyébként, lassan mindenkinek gyűjtést indítunk, aki átsegít egy idős nénit az utcán.
Bakker nem BS az egyetlen, aki bizonyítani tudná Zsolti bácsi kilétét. Rajta kívül van még egy sértett/tanú, továbbá van egy pendrive, amit JPP trezorjából ástak elő és véül ott van maga JPP is, aki mindent tud és mindent látott, és aki nem szeretné egyedül elvinni a balhét. Ez így együtt elég erős lenne ahhoz, hogy a vád megálljon. Ezt lehetne további bizonyítékokkal is bővíteni, a Szőlő utca beléptetési naplója, mobiltelefon helymegahatározása, gépkocsi menetlevél, sofőr vallomása stb.
A srác saját magának is gyűjtött (ugyanazon a platformon) utána arra utaltak 20 misit kétezren, az nála is landolt.. Annyi lehetett volna ha nem is sikerül egymaga, de az ő részét végigviszi ebben az ügyben, ha már ennyien támogatták.
Juhi gyűjtésére még előállhat valaki más/ az mehet jótékony célra..
Gondolom kapott egy kiadós fenyegetést, és most ezért az itteniek is le fogják szólni szegényt. Kár hogy nem valamelyik itteni megmondóember volt az áldozat, ő simán elmondta volna mert ez ilyen nagyon egyszerű…
Mert az ugye elő sem fordulhat hogy egy javítóintézetes, zűrös srác pénzért kitalálta ezt? Áh, olyan nincs. Ahogy olyan se hogy ellenzéki politikus hazudjon vagy felüljön valami szenzáció hajhászásra. Neeem, köztük nincs ilyen.
Nem az hogy ilyen nincs de az a fura hogy mindenki, ügyvéd, média nem úgy általában az emberek, beszopta. Tuti megkeresik őket kamukkal sokszor és valami szűrő csak kialakul. Hogy ez a srác ilyen ügyes csaló legyen... Minden lehetséges persze de nem tudom
Az ügyvédnek pénze van abból hogy elvállalja, akkor is ha végül nem járnak sikerrel. A média teszi a dolgát és megírja, sok embert érdeklő sztori szóval nekik jó. Az ellenzéki politikus pedig szintén profitál rajta.
A tények eddig annyi hogy bizonyíték nincs, nemhogy Semjén ellen de konkrétan arrol sem hogy létezik valamilyen Zsolti bácsi aki politikus és érintett, viszont a botrány jól jött az ellenzeknek a kampányban és most is, és ne felejtsük el azt sem hogy egy csomó pénzt beszedtek amiről egyelőre nem tudjuk mi lesz vele.
hat meg annak milyen kovetkezmenye lesz az evtizedek alatt es nem egy hanem sokszaz gyerek eletere ha egy ilyen ugyet meguszhat egy politikus. Miert mindenki magara gondol csak? Szabo Bence ezert hos, a koz erdeket a sajat erdeke fole tudta helyezni.
Szerintem megkeresték, h lépjen vissza.
Vagy pénzzel vagy fenyegetéssel, a szerettein keresztül megzsarolva, de valahogy rászálltak. És megint sikerült nekik.
Ez csak megerősíti az elméletet, hogy csak figyelemelterelésnek dobták be megint, hogy eltereljék a figyelmet a botrányba fulladt miniszteri kinevezésekről.
Ezért kellett volna a Zirzen Janka otthon ügyét nyomni, ehelyett a "ismerek valakit, aki egyszer azt mondta, hogy, ja ez a Zsolt bácsi hangja" ügy helyett.
Pontosan lehetett tudni, hogy Juhász Péter Pál lányokar vitt ki a Zirzen Janka otthonból, éjszaka, kocsival. Tanú van, és lehet tudni kik voltak a lányok.
Erre mindenki nyomja Zsolti bácsit, mint süket a csengőt.
Nem kaptátok meg a napi botrány betevőt és egyből dühbe jöttök mint egy megvonásos drogos.
Ez a srác nem tartozik semmivel nektek!
Mit képzeltek magatokról ember?
Hozott egy döntést, ami nem tetszik nektek.
És egyből kijön belőletek a bántalmazó állat.
Iskolapéldája ez a kommentfal annak, ami vele sorozatosan megtörtént!!!
Na, így lesz Juhiból és MZPből "alsópolcos" politikus/influencer. Minden pletykába azonnal beleszállnak, terjesztik, lebegtetik. Aztán vígan esnek pofára, és nem tanulnak belőle. Ez de kibaszott szomorú.
Ha van Zsolti bácsi és az olyan magas rangú politikus, mint amilyennek mondják, akkor van kompromat. Ezt a kompromatot nyilvánvalóan nem az áldozatoknál kell keresni.
1 nap van hátra a gyűjtésből.
Az a több videófelvétel most éppen 90 millió forintot ér. Az illetőnek 90 napja van jelentkezni, utána nagyjából nulla forintot fog érni az ellenzékben lévő feltételezett személy ellen.
Ha valós a sztori, ki fog derülni, ez nem is kérdés.
kitalálta pénzért a zsolti bácsi dolgot, aztán rajött, h komoly a dolog es berezelt. a csávó már bejelentette, h megy az x faktorba, sajnálom nagyon, de nem tudtam komolyan venni egy percig sem
Most frankón arra fel nyomatták ezt az ügyet eddig, meg csináltak a nagy leleplezést, hogy a gyerek bemondott valamit?! Azt hittem, hogy ennél jóval több minden van a tarsolyukban, de úgy tűnik, hogy jól átbasztak mindenkit.
És ebben az a legdühítőbb, hogy ez kurva sokat árt a valódi ügyeknek, mert szépen hiteltelenít mindent. Nem vonom kétségbe, hogy megtörtént a sráccal, de bassza meg! nem volt ott mellette egy felelős ember, aki mondta volna mielőtt telekürtölik a médiát, hogy a bemondás kevés lesz? Aki nem a saját érdekeit helyezi előtérbe?!
Igazi óellenzéki tempó. Nagyon jó, hogy a Tisza távol tudott maradni ezektől. Ezeknek abszolút semmi értelme és élvezi a bizonyított ügyek élét is, pl Szőlő utca, Bicske.
Én tudom, hogy ki az a Zsolti bácsi, de nem mondom meg. Hihi! 😂😂😂
Aztán majd pár hónap múlva, amikor már eleget baszogattak érte, hogy mondjam má' meg, akkor írok egy bejegyzést az összes közösségi platformra, hogy "bocsi, félek a következményektől, úgyhogy kiszállok a témából, és többet nem vagyok hajlandó beszélni róla", majd törlöm az összes profilomat, hogy ne is tudjanak nekem írni többé ezzel kapcsolatban.
Jó buli lesz. Ugye?
Sajnos amilyen fasz voltam én elhittem, hogy a kontroll nem megy bele a sztoriba ha nincs valami erősebb bizonyíték raktáron.
Hát nem volt. Gratulálok magamnak is, a többi érintettnek meg a kurva anyját. Ideértve Juhit is.
#szomoru meg a jó édes anyukája. eddig ez ilyen metoo jellegű dolog amit juhiék eddig összebohóckodtak ezzel a sráccal. csak azért mert valaki azt mondja áldozat, hinni kell-e neki? ha juhi annyira biztos, akkor mondja ki a Semjén nevét, vagy akárki is az. 250k EUR-t már úgyis összekalapozott, fordithatja a saját maga megvédésére is felőlem.
nemrég irtam, hogy ezzel elhadházyzzák az emberek jóindulatát az ügyben és sajnálom, de eddig bejött.
Juhit magasról leszarják az emberek, az a nézettsége, ami volt az kb a korábbi buborékból volt. Juhira a kormányváltás után még úgysem kíváncsi senki. Nem fogynak a kegytárgyak sem... Szóval lehet ezért haknizik Zs. bácsival hónapok óta úgy, hogy egy brazil szappanoperában több értelem van.
Ne csináljunk már úgy, mint Juhi valami Chris Hansen vagy más p3dovadász lenni. Csak egy bukott politikus, aki influenszerré vált, hogy ne kelljen dolgoznia. Figyeld meg 2029-ben megint feltűnik majd valamelyik kerületben, mint jelölt.
Oké, tegyük fel Juhi belemondja a kamerába. És mit érünk vele? Bírósági ítélet fog születni belőle? Nem. Semmit nem ér el vele, csak magát megbírságoltatja.
Az első dolga az lesz a reddit legfelsőbb bíróságnak, hogy szétszedik, mert nem tudja bizonyítani.
Ha az eddigi pletykák nem győztek meg arról, hogy ki Zsolti bácsi, akkor Juhi állítása amit nem tud bizonyítani megfog? Mivel hitelesebb az?
Nekem is kivan a … hogy ezek a degeneráltak pedofilok még szabadlábon vannak, de ezt ne azokon vezessük le akik próbálnak tenni valamit az ügy érdekében.
Szerintem vàrjuk ki a végét, az ügyvéd is elmondta hogy két ember vallomása (mert elvileg van egy másik is) még nem elég és várják hogy mások is elö álljanak. Plusz a Juhi által összegyüjtött pénzre is van 30 napja bárkinek hogy jelentkezzen bizonyitékkal, gondolom sokan leakarnak majd csapni a pénzre. Kíváncsi leszek még mi lesz ebböl. 😄
Sejtettem hogy ez lessz :D Egy igazi kis b*zeráns. Rosszlányokon hirdeti magát. A volt intézetis társai már többször írták hogy egy igazi kamugép , és bent rendszeresen ő ajánlkozott fel másoknak.
Ha ez legit, akkor valószínű, hogy megfenyegették vagy lefizették, de leginkább mindkettő. Hát mindenestre ez az ügy nagyon el lett cseszve ezzel. Kb. az ilyen metoo ügyek szintjére süllyedt.
Egyszerűen felbasz, ha most visszatáncol és nem derül ki... akkor igazából annyi nincs benne, hogy esetleg megadja a lehetőségét annak, hogy másokkal soha ne történhessen hasonló. Gondolom akkor az adományokra sem tart igényt a gyerek. Hányingerkeltő...
Minden ilyen ügy nagyon nehezen bizonyítható. Eleve az, hogy valaki intézetis gyerekeket erőszakol meg, csak nagyon nehezen állja meg a helyét a bíróságon. Nincs családjuk, akik vinnék az ügyet, nincs vagyonuk, amiből ügyvédet fizetnének, nincs semmilyen képük sem arról, hogyan kéne ezeknek történnie.
Ennek most így akkor mi értelme volt? Nem szeretnék nagyon kötekedni sem, ez csak egy felvetés, de ezt az elejétől fogva lehetett volna tudni, hogy nincs elegendő bizonyíték szerinte. Főleg az nem tetszett nekem ahogy felhypeolták az egész ügyet, főleg a Juhi felől. Őszintén szeretném azt is megérteni, hogy persze nagyon durva következmények lehetnek, ha nem találnak terhelő bizonyítékot ahhoz a bizonyos személyhez.
Ha nincsen videó felvétele, bármilye, akkor le fogja tagadni és ez rágalmazás, beperelik, meghurcolják, évekig pereskedjen…
A zaklatóm is ezt csinálja, aztán nem is én vittem a rendőrségre az ügyet…
Az marha nehéz lesz, mert soha nem támogattam a fideszt. Számomra az az ember egy hiteltelen pénzvadász, gondolom a pénzt is el fogja jótékonykodni.
Nagyon megvezethetőek az emberek, meg miért attól derülne ki a sztori, hogy milliókat utalnak neki… Szerintem a másik gyűjtésből jött nekik az ötlet. Lehetne eltozított hanggal full névtelenül is interjút adni…
Remélem most sokan ràjönnek, hogy lehúzták őket. Mondjuk én nem kértem pénzt itt soha, de amikor a zakltómról kértem tanàcsot, olyan mocskokat írtak, hogy elképzelhetetlen, nem pénzt, hanem tanácsot akartam.
Én teljesen megértem, hogy nem meri felvállalni. Egy tönkretett srác, az elmúlt napokban az interneten is sok támadást kapott meg aztán valahogy biztos be is lett fenyítve Zsolti bácsi köreiből. És ha ki is mondaná akkor is az csak az ő szava lenne, ennél még több kell
És most ezekkel a megszólalásaival szerinted inkább ártott vagy használt? Szerintem inkább ártott, ezt a videó előtt kellett volna elhatározni rendesen.
Hát most az van, hogy a javítóba nem véletlen kerülnek a srácok. Azért még bizonyíték nincs számba kell venni, hogy talán nem mondanak teljesen igazat.
Hehehgehegeee!
Ne mondjátok, hogy nem csinálta jól!
Belengetett valamit, hogy összekalapozzon neki az “István” 50000 eurót. A sok hülye, meg utalt neki minden bizonyíték nélkül.
Elhiszem, hogy áldozat, de azt nem, hogy “Zsolt bácsi” áldozata. Főleg azért sem, mert “Zsolt bácsiban” sem hiszek, de az biztos, hogy komoly ügyfélköre és védelme volt Juhász Péter Pálnak, ha 100 milliókat kaszált. Azt a gecit kéne vascsővel verni, hogy beszéljen.
Várható volt, túl hamar csapott le mindenki az ügyre, mint a keselyűk, a megfelelő intézkedések nélkül. Ha igaz, sokat jelenthet a visszatáncolásban a hírverés és az elvárások, a másik eshetőséget meg inkább le sem írom.
Vonjuk le a tanulságot mi is, és legyünk mérsékeltebbek, türelmesebbek.
Csak bennem merül fel a gyanú, hogy az RTL benne van a hallgatásban? persze nem közvetlen zsarolás, azt nem tenné senki, csak mondjuk vázolták neki, hogy ha bíróságra fog járni akkor nem fog tudni fellépni.
Krionist@reddit
Ennél undorítóbb dolog el se nagyon tudok képzelni átveri az embereket 20m megkapja más akár évtizedekig gyűjtöget ennyi pénz ö meg össze hazudja és elmegy az x-faktorba nem hiszem el hogy ilyen emberek léteznek.
A kontrollnak meg nagyon ajánlom hogyha a gyűjtés az ö számlájukra megy akkor egy forintot se adjon át neki!
Jazmi-123@reddit
Tudjuk hogy kihez fut be az a pénz?
Krionist@reddit
Annyit sikerült kiderítenem hogy valamilyen alapitványhoz vagyis a gyűjtést nem a kontroll szervezte
Mysterious_Divide_86@reddit
Nem ítélkezem, de ha lehet ügyet hitelteleníteni, akkor ez most csillagos ötösre sikerült.
Clear_Crystal_42@reddit
azért juhi is erősen hajt arra, hogy szarrá inflálja az ügyet. itt ráadásul mindenkit lefideszbérencez, aki nem ért egyet azzal, ahogy farmolja a témát és szerinte irigyek vagyunk és el akarjuk lopni a penzt:
https://www.reddit.com/r/hungary/s/QfyPwTVPdz
Silent_Technology778@reddit
Kellemes 1 hetes acc
Complex-Road1010@reddit
Ez volt az a pont, ahol lemondtam a tagságom
pagyar_meter90@reddit
Mondjuk ez a Zsolti bácsis pólók, pulóverek árusítása tényleg kurvagáz... juhi is visszavehetne kicsit...
Clear_Crystal_42@reddit
fideszbérenc vagy te is akkor juhi szerint
Accurate_Program_207@reddit
Mondjuk az igazság ott kezdődik, hogy ezt egyedül rád és az egyhetes profilodra írta. Ha már leírod 100x, legalább az igazat:)
Clear_Crystal_42@reddit
hát nem, többesszámban írtad
pagyar_meter90@reddit
Hát akkor kapja be a faszomat juhi is
aldrinsmith90@reddit
Juhi eléggé bekapta 2018-ban amikor a pártjával sikerült 0,66%-ot összekapirgálni - de szerencsére Fidesz 2/3 az lett ami persze nem az ellenzék agyhaláljának a hibája volt ugye...
Khal-Frodo-@reddit
NoÁr legrosszabb napjait idézi
Fearless-Molasses963@reddit
Remélem jótékony célra fogja felajánlani a pénzt!!
marcabru@reddit
Az is hülye, aki egy jövőbeli tanuvallomásra adakozott
GrassNo7577@reddit
Nem elég jótékony eltartani egy bukott politikust? 😃
Clear_Crystal_42@reddit
lol hát persze hogyne :D
Mysterious_Divide_86@reddit
Egyetértek
Important-Channel776@reddit
Akkor ez mostantól egy álprobléma volt?
Dalywag@reddit
a probléma valós, de nagy valószínűséggel nincs köze hozzá ismert politikusnak, és nem is emiatt kéne fontosnak lennie, hanem az áldozatok miatt és az állami mulasztás miatt.
More_Comfortable_658@reddit
Mondjuk ha nincs hozza koze SZSnak akkor kurva gaz amit Sejtettek
Dalywag@reddit
ha engem kérdezel lehetett tudni, hogy beugratás és csak kíváncsiak voltak a reakciójára. Ő meg olyan rosszul reagált, hogy már attól gyanús lett
More_Comfortable_658@reddit
Beugratas? Azert annak egy ilyen vad tenyleg durva akkor is ha egy fideszesrol van szo. Most egy orszag hiszi azt h olyan ember Ped aki nem is az? Meg igy tok hiteltelen az egesz. Deruljon mar tenyleg ki hogy kirol van szo. Akarki is az
beigerabb1t@reddit
Azért azt is hozzá kell tenni, hogy Sándor nem csak komoly traumákat szenvedett el, de nagy felelősséget vállalt magára, azáltal, hogy kiállt az emberek elé. A KlikkTV-s interjúban is elmondja, hogy annyira felkavaró volt neki erről beszélni a Kontroll-on, hogy utána rohama lett. Nem csodálom, ha ez ijesztő számára, és valamivel hátrább kell lépni. Arról nem is beszélve, hogy bár a Kontroll-os interjú egész rendben volt, a KlikkTV-s ettől messze elmaradt, felesleges részletekbe kérdezett bele az interjúztató, olyanokba, amik a történethez többet már nem adnak, csak arra jól, hogy az emberi ingerküszöböt megüssék. Felkészélütlen volt, eltévesztette a nevét, többször újraélette vele a traumáját, azon látványosan szörnyülködött (ami alapból természetes reakció de itt egy biztonságos helyzet megteremtése lett volna a cél). Az interjúban (mindkettőben) többször megjelent egy bújtatott áldozathibaztatás és nem utolsó sorban ezzel újraprodukálódott az az erőszak amit ő megélt csak most más köntösben. Nagyon sok egyéb szempontból nem volt tudatos és etikus az interjú. Épp ezért lenne fontos, hogy ne csak a “szenzáció”-ra utazzon a média, hanem ilyen esetekben törődjön az áldozatokkal is, ugyanis ezzel pont az ellentétes hatást érik el, és nem fognak felszólalni további áldozatok, ha olyan kérdéseket kapnak, hogy erőszaktól vagy szurkálástól lett véres a fal (KlikkTv-s interjú) vagy éppen a végén bemondják, hogy hol dolgoznak. Én is inkább visszavonulnék :)
Penthakee@reddit
Mar egy jo ideje kurvagaz amit muvelnek, egyetertek, sikerult feltenni a vegere a koronat
Intrepid_Carpet347@reddit
Pedig mint egykori túlélője hasonló eseteknek én teljes mértékben átérzem a döntést, és semmi hiteltelenítő nincs benne. Aki alapszinten érti az ezzel kapcsolatos pszichológiai működést vagy egy teáskanál szintjénél több EQ szorult belé, az tudja, hogy ebben semmi hiteltelen vagy hiteltelenítő nincs. A többiek meg úgysem számítanak. Egy ilyen ügyben az első a túlélő újratraumatizálódásának elkerülése és az ő megélései, nem a politika.
Lonely_Fun245@reddit
Én már akkor kezdtem el kételkedni abban, hogy ez teljes kamu, vagy legalábbis nincs elég bizonyítéka, amikor kiderült, hogy Dobrev Klára is őt interjúvolta.
szekiur@reddit
Már bocs, de nem mindegy, hogy ki a fasz az a "Zsolti bácsi"?
Zsolti bácsi egy jelenség, nem egy személy. Sándort 6 éves kora óta abuzálják... sokan. Nem Zsolti bácsi a kulcs, hanem a sok pedofil geci, akik közül Zsolti bácsi csak egy ismertebb név. Kurvára mindegy, hogy ki, az egész rendszernek buknia kell és nem egy, hanem sok-sok embernek kell hosszú időre börtönbe vonulnia.
_k_b_k_@reddit
Szerintem meg kurvára nem mindegy, hogy ki az a Zsolti bácsi.
szuszk01@reddit
Komolytalanná teszi ez az egész herce-hurca azt a dolgot, ami valójában nagyon is komoly. Ez tök szomorú. 5 perc hírnév meg az összetarhált lóvé jó azért?! Szomorú, ez is.
Fun-Staff2802@reddit
Ezt biztosan nem Sándor írta, elég a nyilatkozatot megnézni. Ezt valaki megfogalmazta helyette, ő nem tud ilyen választékosan és összefüggően írni/beszélni.
Ennek ellenére érthető a helyzete. Hogyan bizonyítasz egy "légyottot"? Évekkel ezelőtt történt. Gondolom nem volt ott más. Egyetlen bizonyító erejű dolog az lenne, ha Zsóti bácsinak más áldozatai is lennének és ők is előállnának.
Complete_Series2623@reddit
Picit engedjük el most Zsolti bácsit és nézzünk a történet mélyére.. amiken ez a szegény srác átment, amilyen fizikai és lelki abúzusok érték őt egészen kisgyerekként, nekünk minimum együtt kell éreznünk vele és nincsen helye számonkérésnek. Számonkérni az egész elbaszott gyermekvédelmi rendszer lehet és kell is, azokat akik ehhez asszisztáltak és fèlrenéztek. Ezt a fiút inkàbb támogatnunk kell, amiért volt ereje és remélem marad is neki elegendő, ehhez az egész borzalmas ügynek a nyilvánosság elé kerüléséhez. Lépjünk most kicsit hàtrébb Zsolti bácsi szemèlyétől mert az a karbantartó aki őt hat évesen bántalmazta, ugyanolyan bűnt követett el, mégsem követeljük itt bőszen a nevét. Nagyon remèlem, hogy ez a fiú megnyugvást talàl majd és ebben itt most mi is segíthetünk neki, ha nem baszogatjuk feleslegesen.
Terrible-Example-@reddit
biztos szarra leszek downvoteolva, de amikor hallgattam a nyilatkozatat, mar akkor sutott rola, hogy kamu. nem szoktam aldozatok sztorijait megkerdoejelzni, de valahogy ez az egesz rohadt gyanus volt, ahogyan beszelt, amilyen semmitmondo, tipikus sablonokat hasznalt, nekem egybol az ugrott be, hogy betanult valami szoveget, hogy meglegyen az 5 perc hirneve.
egyalataln nem tunt oszintenek es az egesz szenzaciohajhasz nyilatkozattal valo paradezas visszataszito. ha valaki tudja, ki a mocskos pedofil, akkor feljenenti, probal elbujni es kerulni a hirverest, csak az igazaaert kuzd a birosagon, nem pedig vegighaknizza a mediat es bedobja, hogy MAJD jon az info, mint valami szar folytatasos sorozatban.
egyszeruen nem tunt oszintenek es logikusnak sem. sajnos erre a ner-zsoltibacsi-pedofidesz vonalra sokan rakaptak, mert tudjak, hogy ez most a figyelemhez, nepszeruseghez es penzhez jolly joker kartya. ne gondoljuk, hogy aki utalja a fideszt, az mind automatikusan rendes ember, a nagy tomeg bevonzza az ilyen megelhetesi wannabeket is.
Familiar-Career-5435@reddit
Egyetlen dolog miatt gondoltam, h kamu: az eset vegen felkapcsolta a villanyt.
Pretty-Salamander449@reddit
Nekem is gyanus volt a Kontrollos interjú. Az interjút tartó nő meg többször is a szájába adta a szavakat..
A Juhis összegyűjtött pénzt jobb lenne jótékonysági célokra odaadni, mert még várható pár opportunista "áldozat" feltűnése.
sotommy@reddit
Én szoktam kételkedni bennük, főleg az ilyen történetek miatt. Persze most ki tudja vajon mi az igazság, de ez a sötétített szoba elég furcsán hangzott pl
Terrible-Example-@reddit
hat igen, kicsit olyan ez, mint a metoo mozgalom. lehet, hogy 100-bol 99-en tenyleg igazat mondanak, de sajnos siman benne van a pakliban, hogy van egy-egy megelhetesi hazudodzo, ami azert is kurva karos, mert a valodi aldozatok torteneteit hitelteleniti el es a tarsadalom ketkedeset erositi.
mindenesetre azert az arulkodo, ha a mediaban hakinizik valaki a ‘bantalmazasaval’, de birosagra nem hajlando menni.
pagyar_meter90@reddit
Hát igen, ha végig sötétben volt, mi a faszért kapcsolná fel a villanyt a végén?
Nalarean@reddit
Te nem szoktad felkapcsolni a villanyt mikor kimész a szobából? Fura vagy…
farkendo@reddit
Az egész csak egy nagy xfucktor reklám
Retrospective_HUN@reddit
Kis szarházi, ha kamuzott remélem felnyomja valaki és nem kap egy forintot sem.
lighthousearth@reddit
Én beszéltem a sráccal kétszer telefonon egy felajánlás kapcsán. Nekem teljes mértékben őszintének tűnt, csak instabilnak. Amit nem is csodálok, ennek a fiúnak nem volt mi stabilitást adjon, még az a csoda, hogy nem drogozik már és dolgozik. A Klikk-es interjúból kiderül, hogy egyrészt félti az életét, másrészt hogy kevéske a bizonyíték. Továbbá az interjúk, de főleg a Klikk-es nekem elég meredek volt, ami simán újratraumatizál egy áldozatot. Nem tudjátok elképzelni, hogy ez milyen iszonyatos, ha nem értetek hozzá.
CrystalFox0999@reddit
Az is iszonyatos, hogy megprobal lehuzni egy orszagot csalassal
lighthousearth@reddit
Szerintem nem történt csalás, hanem az, amit leírtam, ezért írtam le ezt a kommentet.
CrystalFox0999@reddit
Ha magatol all el az adomanytol akkor igazad van
lighthousearth@reddit
Aki úgy nőtt fel, hogy szexelnie kellett egy sportcipőért, és két munkahelyen dolgozik, az nehezen fog lemondani 20 millióról. Az is érdekes, hogy az emberek csak azért adták az adományt, hogy ő mondjon ki egy nevet? Az lett volna logikus, hogy aki ezért, az Juhinak utal, aki meg azért, mert sajnálja Sanyit, az azért küld pénzt, mert attól ennek a fiúnak brutál szar élete volt.
CrystalFox0999@reddit
Ha mindenkinek utalnanak penzt akinek kulonbozo okokbol szuksege van ra, akkor az emberek egesz fizetese erre menne el… valoszinuleg nem fogja megkapni a penzt mivel az adomanygyujto oldalak eleg kemenyen kezelik ha felmerul a csalas.
Ha egy felnott ember kiall a nyilvanossag ele akkor azert felelosseget kell vallalnia.. Szerinted korrekt lenne, ha en kiallnek, hogy Donald Trump pofon vagott aztan mikor megkaptam 1 milliard dollar adomanyt eltunok?
lighthousearth@reddit
Látom nem érted. Nem azért kapta jó esetben, mert "pofán vágták" (rohadtul nem ilyen súlyú az ügy!!), hanem mert traumák sorozata érte, JPP részéről bizonyítottan, nem elég...? És akkor még ott van, hogy babakorától intézetben van, hogy 6 évesen ömlött belőle a vér a szexuális abúzus miatt a nevelőapja révén és hasonlók, hát én már csak ezért is adnék, adtam. Aki nem ezért adja, az nevet akart tőle megvásárolni. Annak Juhász Péter részére kellett volna adományozni.
CrystalFox0999@reddit
Toled is a Zsolti bacsi ugy miatt kapta, mivel ezzel kerult ekkora kozonseg ele… Neharagudj de ha bemesz egy allami gyerekotthonba, ott minden masodik szemely hasonlo kinokon ment keresztul.. Nekik miert nem gyulik ossze fejenkent 20 millio?
Nem a pofont hasonlitom ehhez, hanem nem mindegy mivel megyek a hiradoba, hogy Trump vagott pofon vagy Jozsi bacsi a kocsmabol… Amerikaban volt egy olyan, hogy tobb ezer dollar osszegyult egy gyerek kezelesere, de a gyerek kozbe meghalt a szulok pedig benyeltek azert a penzt. Es ha te es sokan masok nem is ezert adomanyoztak neki, sokan igen, nekik mindenkepp visszajar a penz.
lighthousearth@reddit
Tőlem nem ezért kapta, random segítek másoknak is hasonló helyzetben és nem csak pénzzel. De az első kommentem lényege nem ez volt, csak az emberek érzéketlenek, bele sem tudják képzelni magukat ebbe a helyzetbe. Örüljenek neki, hogy nem tudják, milyen ennyire traumatizáltnak lenni.
Kratomsucker@reddit
És arról mit gondolsz, hogy megy az X faktorban bohockodni?
lighthousearth@reddit
Egészségére, irreleváns a téma szempontjából. Aki ennyire nem kapott figyelmet gyerekkorában, az küzdeni fog a figyelmemért, és az még a jobbik eset, hogy ilyen módon, hidd el.
Broad-Ad210@reddit
Jaj hagyjuk már, dubajba tud nyaralgatni🤣🤣
pagyar_meter90@reddit
Én is így gondolom
LiaTsvsk@reddit
“Úgy érzem, nincs elég bizonyitekom…” De hat ez nem érzés kérdése, ott van mellette az ügyvéd, aki elmondja, hogy ez elég/nem elég. Tegnap még elég volt a kiegészítő tanúvallomás megtételéhez. Nem tudom már követni….
Cherry-Bliss22@reddit
Egyszerű pedig: valószínűleg hazudott. Ezek a gyerekek nem szentek, nem véletlenül voltak ott, ahol (intézet). Biztos történtek bántalmazások, visszaélések, de elég fura volt, hogy egyik percben erről mesél, utána “légyszi kövessetek a tiktokon”.
Momokardja@reddit
Ajóédesanyádnesirasson! Nem véletlenül voltak ott, hiszen elhagyták vagy kiemelték őket a családjukból, rendszerszintű nemierőszakot élnek át pici kortól, többek között ez a fiú is! Ádozathibáztatás az nagyon jól megy, bújj el baszki és elő ne gyere, amíg meg nem keresünk!
Cherry-Bliss22@reddit
Javítóintézetbe nem azok kerülnek, akiket elhagynak vagy kiemelnek a családból.
Dimblo273@reddit
a javítóba kerülő fiatalok körülbelül 40 százaléka a gyermekotthonokból érkezik
Cherry-Bliss22@reddit
Biztos a jó magaviseletük miatt🥲
Dimblo273@reddit
Te ezt mondtad. Én erre válaszoltam, hogy ez így nem igaz.
Nyilván egy gyáva pedofil szar az ilyen nyomorultakon próbálja meg elsősorban kiélni magát, hiszen az áldozatoknak a társadalom szélesebb körében nemhogy egy csepp hatalma, hanem "szavahihetősége" sincs.
Tipikus goalpost moving. Biztosan hazudik, mert a gyermekotthon javítóba küldte? Miért?
De ha akarod menjünk eggyel mélyebbre, simán a gyerekotthonba. Azt vágod, hogy pl a bicskei igazgatót el is ítélték, hogy a gyermekotthon 10 kiskorúját kényszerítette arra, hogy leszopja? Azt akkor meg biztosan tévesen ítélték el vagy mi? Szóval mitől is olyan abszurd feltételezni, hogy ilyen dolgok megtörténhettek a szőlő utcában is?
Cherry-Bliss22@reddit
Itt nem az elkövetőkről van szó. Le is írtam, hogy biztos történtek visszaélések. De ez a Sándor az első perctől furcsa volt.
gbr_7@reddit
Nekem te vagy furcsa ezekkel a hárításokkal, meg ahogy áthelyezed a kaput mielőtt bemenne a gól és kiderülne, hogy az elmúlt két évet átaludtad. Kb. két éve erről beszél mindenki mindehol a témával kapcsolatban, hogy annyira szarok a nevelőintézetek, hogy szinte mindenki ilyen sorsra jut, mert már ott abuzálják a gyerekeket, és ez tömegesen fordul elő, erre te elkezded ezt a vitát a nulláról, hogy hátde az intééézsetbe rósgyerekek vannak neem? Igen, olyan gyerekek, akiket már szétbasztak mire oda kerültek.
Cherry-Bliss22@reddit
Semmilyen vitát nem kezdek el, nem érdekel ilyen mélyen ez a téma. A srác már az első interjúban is shady volt, majd kiderült, hogy kamuzott, de a pénz, hype jól jött azért. Nincs ebben több.
gbr_7@reddit
Akkor polémiát, nem tudom, hogy hogy érthethető számodra. Jogod van bárkivel szemben bizalmatlannak lenni. Ne az intézményrendszerrel támaszd már alá, hogy nem hiszel valakinek.
Cherry-Bliss22@reddit
Alátámasztanám én a származásával is, de akkor meg az lenne a baj, hogy rasszizmus
gbr_7@reddit
Lesz egy pont ahol megérted, hogy azt írom, hogy ha van egy rossz érzésed valakivel kapcsolatban, az egy kibaszott érzés, és nincs szükség arra, hogy ezt alátámaszd logikailag semmivel baszd meg, mert ez egy érzés? Vagy teljesen hülye retardált fasz vagy baszd meg??
Cherry-Bliss22@reddit
Dehát nem is kell alátámasztanom, megtette a srác maga a visszalépéssel.
gbr_7@reddit
És nem megy baszd meg. Huszadszorra se.
Cherry-Bliss22@reddit
Viselkedj már. Nem a telepen vagy a haverokkal.
Particular_Guest_685@reddit
Angyalom, nem derült ki, hogy hazudott. Te akarod tényként beállítani a személyes véleményedet. Az, hogy javítóintézetből jött, még nem jelenti azt, hogy hazudik.
Az, hogy nem tudja bizonyítani szintén nem azt jelenti, hogy meg sem történt.
Egyelőre két tény van: 1. Juhász Péter Pált letartóztatták és nyomozás van folyamatban ellene osszefüggésben azzal, amik a Szőlő utcában és azon kívül történtek. 2. A kb 8 napot megért utódjáról meg videófelvételek is, ahogy veri a rá bízott gyerekeket.
Cherry-Bliss22@reddit
Nem vagyok az angyalod. Egyébként, javaslom nézz rá a srác tiktok csatornájára, ott merőben más képet mutat magáról, mint a kontrollos interjúban😅 de ja, biztos nem hazudik
Particular_Guest_685@reddit
Nem tudjuk, hogy hauzodott-e. Te sem, én sem. De te ezt állítod.
Elmúltam 30, nincs tiktokom.
thundR89@reddit
Ez igaz, viszont nem felmentés az abuzálásuk alól.
Helpful_Sleep5037@reddit
Ez a gyerek mondjuk baba kora óta lakott intézetben...
Cherry-Bliss22@reddit
Javítóintézetben?
Helpful_Sleep5037@reddit
Nevelőintézetben.
Cherry-Bliss22@reddit
Én a javítóintézetről beszéltem☺️
Helpful_Sleep5037@reddit
Én meg arról, hogy van aki egész életében nem tudja mi az a szeretet.
Rumcajsz_Herkules96@reddit
Annyira kurva erős lábakon nem áll az ügy:
Az ügyvéd "azért nyugodt Sándor esetében, mert minden, amit péntekig elmondott, a Zsolti bácsis rész kivételével, mindenben megegyezett a korábbi közléseivel.
Sok minden múlik azon, hogy a másik sértett fiatalember „erre a körülményre” tesz-e vallomást – hangsúlyozta az ügyvéd. Mint fogalmazott, ez nem egy egyszerű történet: több évre visszamenőleg, bizonyítékok nélkül, kizárólag tanúvallomások alapján folyik az eljárás.
Kiemelte, hogy nagyon fontos lenne, hogy ha vannak még áldozatok, azok is előkerüljenek. Úgy fogalmazott: az, hogy az elkövető neve napvilágra kerül-e, és hogy ez mikor történik meg, az attól is függ, hogy lesznek-e, előkerülnek-e bizonyítékok, és lesznek-e újabb tanúk az ügyben, ami pedig nagyon lényeges lenne.
Sándor szerint az nem fordulhat elő, hogy soha ne tudjuk meg kicsoda Zsolti bácsi, szerinte egy fél éven belül mindez ki fog derülni, és neki ez megnyugvást fog adni."
(Kontroll)
bitblueduck@reddit
ma este megyek vallomást tenni -> 3 hét -> fél év. haladunk.
remélem 3 év múlva lesz juhiéknak valami pártja, és az lesz a választási igéret, hogy nyilvánosságra hozzák Zsolt bácsi nevét.
Clear_Crystal_42@reddit
No-Problem-7139@reddit
Sodi, te vagy az?!
varegab@reddit
Nem sitten van?
izz420@reddit
Házi őrizetben 😄
varegab@reddit
Hűha, el kell mennem a sodforumra, erősen le vagyok maradva a lore tekintetben
izz420@reddit
Elég a pedia 😃 https://sodipedia.sodika.dk/wiki/Kronol%C3%B3gia:_2026
Csoker@reddit
De ez mi a geci amúgy?😂😂😂
izz420@reddit
Nem akarod magadnak, hidd el 😃
regor90@reddit
Kiss Endre Farkas, azaz SoDI, trash celeb, az internet pöcegödre. A szoftverfejlesztő aki 40+ éves korára börtönbe és az anyja melléképületébe jutott Újszászon… ööö Púpszászon
Csoker@reddit
Köszi, párszor már szembe jött velem YouTubeon, de egyszerűen nem hittem el, hogy az emberek, ha csak trash célból is, de komolyan eszmecsereket folytatnak vele a kommentekben. Ki képes végig hallgatni odafigyelve?
kabikaofficial@reddit
Sodipedia
varegab@reddit
🙏❤️
mephlaren@reddit
ne ne ne ezt most ne jo
na melo, csa
timodipurkt@reddit
Ahh random vekni lore
Siga666@reddit
Pontosan. Az a kontrollt magyarázó videó kizökkentett engem. Abból sugárzott hogy csak a pénzről szól.
Used-Garage-4261@reddit
Juhasz Peter Pal ellen megtette a vallomast.
OptimalCarpenter3819@reddit
Amit nem erősít, ha egy másik esetben hitelteleníti magát. Nehogy aztán azt köszönjük ennek a zsoltobácsizásnak, hogy Juhász Péter Pál végül megússza.
Evitagen11@reddit
Ezt én sem értem. Ez ilyen érzésre ment eddig??? Senki, aki ott volt körülötte és interjút csinált vele meg az ügyvéd, meg senki nem mondta neki, hogy nem elég a bizonyíték, ami van??? Annyi hogy felismerte e tv-ben a hangját? Ez most komoly???
LandDramatic5202@reddit
Az ő szava áll egy büntetlen előéletű emberével. Ő büntetett, es valoszinuleg neha drogozhatott is
GergoBacsiVokCs@reddit
> Úgy érzem, nincs elég bizonyitekom…
Kapott egy rakás pézt
Electronic-Host2044@reddit
Ha nem csatlakozik a másik tanú, akkor ő egymagában kevés, hogy erősen begyógyszerezve látta az elkövetőt.
egyherz@reddit
Sándor, köszönjük a bátor kiállásodat, nagyon nehéz lehet neked most (is). Remélem, hogy kapsz segítséget a veled történtek feldolgozásához! Nagyon nagy dolog volt ez, hogy elmondtad, még hosszú az utad, de szívből kívánom, hogy ezután legyenek melletted olyan emberek, akik jól szeretnek téged, és biztonságban vagy velük!❤️🩹
EGO1001@reddit
Beláthatatlan károkat tudott volna okozni ez a hülyegyerek, ha ez az egészbszarság a választások előtt történik. Az egész a tisza manipulációjaként lett volna feltüntetve. Viszont talán egyszerű módszer lehetne feljelenteni a srácot különösen nagy értékre elkövetett csalásért, és a hatósági eljárásban utána két lehetősége van: megnevezni zsolti bácsit, vagy azt mondani, hogy kamuzott.
Murmule@reddit
Szomorú vagyok, átverve érzem magam
Tomieez@reddit
Juhász és Kontroll együtt - igazi roncsderbi. És teljesen mindegy mit állítanak, a szekta azonnal elhiszi amit mondanak
GrandPuzzleheaded493@reddit
Kicsit megértőbb reakciókat várnék. A szexuális bűncselekmények bizonyítása a legnehezebbek közé tartozik. Részben azért is mert az áldozatoknak kurvára megterhelő lelkileg. Nem is értem ezt miért kell kiírni. Ezt mondja hogy ezért nem bírja végigvinni. Van elég baja a JPP üggyel is. Nem azt mondja hogy kamu az egész... istenem
Broad-Ad210@reddit
Ha annyira megterhelő, és ‘fél’ az utcára is menni, akkor miért megy az x-factorba, és árulta el hogy hol dolgozik?🥹
GrandPuzzleheaded493@reddit
Egyébként pedig egy ilyen vallomás után ahol nem egyszer fordult elő korábbi esetekben, hogy furcsa körülmények között meghaltak, jól teszi, hogy a nyilvánosság előtt marad. Mindenki tudni fogja, ha történik vele valami és arra már lesznek bizonyítékok. De ez ne történjen meg inkább.
GrandPuzzleheaded493@reddit
Mert nem ez a része a megterhelő baszki hanem, az hogy a szexuális traumáira újra meg újra vissza kelljen gondolni, az hogy ha kimond egy nevet bíróság előtt és nincs bizonyíték és nem jönnek elő mások, meg más aki alátámaszza az hamis tanúzás lenne ami büntetendő és nem akarja a jövőjét elrontani egy bizonytalan üggyel. Mindenkinek le kéne szarnia, hogy Zsolti bácsinak hívják-e az illetőt vagy nem csak derüljön ki az elkövető, mert valaki ott volt vele a szobában aki megerőszakolta gyerekként.
opsan1111@reddit
Sziasztok, Én tudom ki az a Zsolti bácsi, el is mondom nektek, de össze kellene rá gyűjteni 200 milliót. Mondom a számlaszámom.....
SeaEquivalent211@reddit
A napokban emlegetett pendrive ( rajta a névvel) még elvégezheti a melót, amiből ez a srác most kihátrált.
WarPhysical9625@reddit
HA létezik ez a pendrive akkor megvan Szabó Bence első munkája. De elvileg már egy ideje az NNI kezében van ez a pendrive és több rendőr is tud róla.
opsan1111@reddit
Hát persze. Ez olyan, mint hogy Orbán nem adja át a hatalmat? Elképesztő ez a hópium.
farkendo@reddit
Te tényleg ilyen hülye vagy? Az egész egy kamu, az emberek pénzére hajtott az összes
SeaEquivalent211@reddit
Az említett pendrive nem az összegyűjtött pénzre hajtók egyikénél, hanem az NNI-nél van, ha igazak Juhi értesülései. Ráadásul JPP széfjéből származik. Arról pedig, hogy ki mennyire hülye, majd döntsenek a downvote-ok.
hungariannastyboy@reddit
Juhinak a bizonyítéka bármire szóbeszéd
az MZP-kór
farkendo@reddit
Te tényleg mindent beszopasz? Áldozat vagy itt
Syfogidas_HU@reddit
xd mint általában
Clear_Crystal_42@reddit
ha létezik
ManIameverywhere@reddit
és az említette a meglétét aki gyűjtött több 100 millió forintot erre a semmi faszságra.
pagyar_meter90@reddit
Azt hiszed az a pendrive még megvan? Ha egyáltalán volt bármilyen pendrive..
dobos_ceg@reddit
Nekem ott volt furcsa a dolog amikor azt mondták nem nevezik meg. Egy ideig még talán érthető is volt (egyébként nem mert aki mögött egy ország áll meg 90 millió van gyűjtve Juhin keresztül) az bele merne állni egy esetleges elvesztett pár milliós becsületsértési ügybe, ha rendelkezik megdönthetetlen bizonyítékokkal..
Von_Bright@reddit
Faszom, egy nevet kell mondani !!! Es eddig mi volt a bizonyitek ??? akkor mire gyult ossze a 200.000€??? az ugyved meg, hogy lehet ilyen balfasz ??? Elso vedence vagy a mi a fasz ???
vipmailhun2@reddit
Ezt a pénzt megkaphatta volna az a nő, aki mind a négy végtagját elvesztette egy szar nőgyógyász miatt, ha jól emlékszem, ott 160k€ lett volna a cél, csak sajnos nem fog sikerülni, mivel nem kapta fel a média, se egyik influencer.
Lilla8@reddit
Micsoda? Ez mikor történt?
vipmailhun2@reddit
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1s9dptz/n%C5%91gy%C3%B3gy%C3%A1szati_rutinm%C5%B1t%C3%A9t_ut%C3%A1n_n%C3%A9gy_v%C3%A9gtagj%C3%A1t/
Sajnos még az összeg tizede se gyűlt össze, 138k€ (rosszul emlékeztem) a cél, és csak 4600-nál tartanak.
pagyar_meter90@reddit
u/andrasdoktor ezt esetleg fel lehetne "kapni"
opsan1111@reddit
Szarik rá
Character-Holiday345@reddit
A valag pénzből ami erre össze lett dobva jobb lenne, ha ennek a lánynak szánnának
Broad-Ad210@reddit
Én pont láttam.. beszéltük is itthon hogy neki bezzeg nincs gyűjtés.
Broad-Ad210@reddit
Nincs olyan jó ügyvéd, aki ebből a kamuból várat tudna építeni.
Total-Alternative-24@reddit
Egy ország támogatta, rengeteg pénzt is kapott. Majd amikor komollyá válna a dolog, akkor megfutamodik, és megy helyette az X-Faktorba. Well, well, well…
pagyar_meter90@reddit
Mi ez az X-faktoros baromság? Már sokadjára olvasom.. először azt hittem ez egy poén.. ugye poén?
Clear_Crystal_42@reddit
a srác a tiktokját meg az instáját promózta a klikk tv interjúban, hogy kövessék, meg nézzék majd a tehetségkutatóban, mert most volt válogatón és tovább jutott. ( x faktor vagy megasztár nem tudom, az külön vicces lenne, ha a tv2höz ment)
Jazmi-123@reddit
Komolyan? Azt hittem teljesen tönkrevan a srác lelkileg, alig mer megszólalni is mások előtt (az egész interjúját nem láttam, csak részleteket) erre megy tehetségkutatóba?
Nem gondoltam hogy ma még ilyet írok, de ennek tényleg kamuszaga van.
ExtremeCookie9072@reddit
hát, a második interjúban a baseball-sapka, mintás ing már más outfit volt, összeszedettebb válaszok, volt is olyan benyomás, mintha egy rapper ülne ott. ezek szerint valóban énekesi babérokra tör. persze mindenki másképp működik, de a kontrollos videó alapján, a kvázi pizsamaszettes, papucsos outfitben, kissé infantilizálva még máshogy hatott az egész
sadpiratelady@reddit
Az interjúba bemondta a srác meg hogy kövessék tiktokon🤦♀️
Regular-Homework-537@reddit
Ez csak vicc, ugye?
Retrospective_HUN@reddit
Ha nem az, akkor mehet a pénzből azt vehet magának egy keresztet, mert a népharag amit kapni fog... azt nem köszöni meg.
Regular-Homework-537@reddit
Az biztos. És azt kell mondjam, teljesen jogosan...
Retrospective_HUN@reddit
Akár mi is történt vele, amit most leművel az legalább annyira gusztustalan féreg dolog, mint az egész ügy. Előadja itt a nagy áldozatot, összegyűjt több 10 milliót, aztán még megy az X faktorba, gondolom azt is megnyeri, mert hát szegény kis árva, miken ment keresztül... aztán majd megy a különböző trashceleb műsorokba, mert hát ő "híres"...
Regular-Homework-537@reddit
Sajnos, így, ebben a sorrendben.
pagyar_meter90@reddit
Pff.. szarjon gecit akkor
szopomokus@reddit
már megvolt.
sluck01@reddit
Szerintem mar megtette
sadpiratelady@reddit
kábé
szamur@reddit
Mikor írtam, hogy a gyűjtésnek eléggé lehúzás szaga van csak kaptam a lecsútokat.
Mindegy is, szerintem ez a Zsolti bácsi dolog nem fog továbbmenni soha, én nem is számítottam rá. Én azzal meg leszek elégedve, hogy Juhász Péter Pált bezárják és eldobják a kulcsot jó sok ideig.
Aorta-Map@reddit
Gondolj bele, zsoltibacsinak milliardjai vannak, ad felmilliardot akár egy aldozatnak, hogy tartjana szajat. Nemnfog ellentmondani neki a kis csórigyerek
pagyar_meter90@reddit
Akkor most már kúrjon meg engem is a Zsolti bácsi, aztán perkáljon
Aorta-Map@reddit
A kár amit tett, megfizethetetlen, de amilyen állapitba sodorta ezzel az álsozatokat, így mar maga a szemely lefizethető.
sadpiratelady@reddit
Aki egy kicsit is élt már annak szerintem egyből lejött,hogy valami nem oké. Follow the money, always.
Used-Garage-4261@reddit
Ehhez nem kellett volna semmilyen Zsolti bácsi ,Eleg lett volna ehhez egy Juhasz Peter Pal
sasikaa@reddit
De geci én nem hiszem el hogy ez nem igaz amit mondott. Ne csináljátok már hogy ezt meg lehet etetni ennyi médiával? Nem akarom elhinni bazdmeg. Inkább várok nem ítélkezek, de ha ez kamu volt akkor itt ebben az országban semmi sem fog soha változni. Elvesztem akkor a hitem szinte mindenben utánna. Ha ezt meglehet csinálni akkor MP bárki úgy fog minket átbaszni hogy észre se vesszük. Ilyenek lennénk mi magyarok? Nem akarom elhinni bazdmeg. NEM
elisamachia@reddit
Hasonlóan csalódottan és zavarodottan érzem magamat én is, hogy valószínűleg be lettem etetve... Szar érzés, hogy ennyire naiv voltam. A jót akartam feltételezni. :(
Jazmi-123@reddit
Nem csak fekete meg fehér létezik, lehet az is hogy részben igazat mondott.
Mr_Golani@reddit
Én simán elhittem, hogy a kontroll nem mászik ebbe bele ha nincs valami erősebb bizonyíték a tarsolyban. Hát nem volt. Minden érintettnek a kurva anyját.
Jazmi-123@reddit
Ugyanez. Azt hittem jobban utánajárnak, beszélnek az ügyvéddel is.. tényleg, az ügyvédje vajon nem mondta a srácnak hogy ezt ne csinálja?
Mr_Golani@reddit
Lehet pont az ügyvédje mondta, hogy álljon le. Mindenesetre csalódás és főleg saját magamban, hogy nem vágtam le a kamut.
Marsi_Zsombor@reddit
Arra lennék kíváncs hogy ezeket a posztokat ki írja, mert biztos hogy nem az a megszeppent, egyszerű gyerek aki az interjúban "volt"
Accurate_Program_207@reddit
Mondjuk az igazság ott kezdődik, hogy ezt egyedül rád és az egyhetes profilodra írta. Ha már leírod 100x, legalább az igazat:)
tojasos_nokedli@reddit
Belenyúlt a szarba a Kontroll, már az az interjú is nagyon félrement (ezt nem szabadott volna kiengedniük). Így is szenvedtek a többi nagy ellen, de ezzel elég nehéz lesz visszajönniük megbízható portálként
Green-Bullfrog-6858@reddit
A kontrollnak ehhez mi köze van? Ugyanúgy teret adott egy embernek, hogy elmondja amit el akar, mint az rtl a Babákban megszólalt áldozatnak vagy a 444 a fiatal csajnak, aki JPP-ről nyilatkozott. Semmit nem csináltak sajtóetikailag rosszul.
blghdt@reddit
Hat peldaul inditottak neki egy gyujtest, ami hamarosan eleri az 50ezer euros celt?…
Green-Bullfrog-6858@reddit
Nem indítottak neki gyűjtést, maga indította az ember, a kontroll csak megosztotta, ahogy a partizan is megosztotta Szabó Bencének a gyűjtést.
blghdt@reddit
Ok, akkor is tobbszor megosztottak… tekintve, hogy MP testvere csinalja a Kontrollt, ez eleg gaz. Szabo Bence egyértelmű volt, hogy nem a ferditesre es hazugsagra epitette fel az interjut. Ennel a fiunal csak a kontrollos interjut neztem meg, es aradt belole a kamu a zsolti bacsis sztorinal. (Elhiszem, hogy szornyu gyerekkora volt es azt is, hogy jpp kihasznalta.. de a zsolti bacsist egy laikus se veszi be, nem ertem a kontroll hogy kajalta be)
Green-Bullfrog-6858@reddit
Ok, hazudtál, úgyhogy most kitalálsz valami más irreleváns baromságot. A kontroll teret adott a jpp ügy koronatanújának, amit tett volna bármilyen mád sajtó is. Akit amúgy nem kihasznált jpp a vád szerint, hanem megerőszakolt. Többször.
blghdt@reddit
Nem hazudtam, hanem nem pontos infot irtam, en az egy nappal ezelotti kontroll posztot neztem, de igen valoban rosszul irtam es nem ok inditottak a gyujtest hanem Bango Istvan. A Kontroll nem ad teret akarkinek, szerintem ez egy elhibazott dontes volt, en igy gondolom, te maskepp. Ahogy irtam, nekem csak a zsolti bacsis ugy santit a sztoriban, a tobbi lehet igaz.
Green-Bullfrog-6858@reddit
A szöges ellentéte az igaz annak, amit írtál. Ha Bangó Sándor egy szélhámos és félrevezette a közvéleményt, azért nem a sajtó a hibás, aki teret adott neki. Mintha a telexet hibáztatnád, amiért egy fideszes hazudott egy telex interjúban. Nonszensz
tojasos_nokedli@reddit
A sajtó egyik dolga a forrást is csekkolni. Tudták, hogy ezzel nem csak kényes ügybe lépnek, de mellette az egyik "legnépszerűbb", legkeresettebb, közvélemény által legjobban vártba is (= hatalmas elérés, látogatottság jár vele). Valószínűleg azt gondolták, hogy ezzel nagyot nyerhetnek, és előbb mentek bele mint átgondolták volna.
Green-Bullfrog-6858@reddit
A forrás koronaranú Juhász Péter Pál ügyében. Ha jelentkezik náluk új információkkal az említett koronatanú hogy el akar mondani valamit, akkor mit lellett volna csinálniuk? Szerinted mit nem csinált a kontroll, ami hiányosság?
Kratomsucker@reddit
A forrás koronatanú JPP ügyében?
Green-Bullfrog-6858@reddit
A gyerek akiről szo van a posztban. Ő koronatanú JPP ügyében, igen.
tojasos_nokedli@reddit
Összemosod itt a dolgokat elég szépen. Nem az volt a gond, hogy beszéltek vele, hanem hogy leadták támasztékok nélkül. Attól még, hogy beszélsz vele, van szerkesztői mozgásod, döntéseid. Ez megvan, ugye?
Vagy nem kellett volna leadni amíg nincs előrelépés (kezdjük a 0. lépéssel, hogy ezügyben hivatalos vallomást tesz a srác a hatóságoknak), vagy teljesen nevek, utalások, lebegtetések nélkül előadni a sztorit. hogy volt ott még valaki, aki összedolgozott Juhász Pál Péterrel. Ez is nothing burger, de legalább nincs előadva az, hogy ők most itt kiderítették a nagy szálakat, közben pár napra rá hülyét csinálnak belőlük.
Sikerült két pad közé bevágódni az elérésekért - erről beszélünk itt, hogy ezzel nem csak az ügyet hiteltelenítették, hanem magukat is.
Super_Hotel_8875@reddit
ALUSISAK FEL:
A srác hirtelen feltűnik mindenkinél aki az üggyel foglalkozik, megerősíti a korábbi pletykákat , majd szinte bevallja, hogy hazudott...
Ha één lennék a fidesz, pont ezt csinálnám. Megbíznék valakit, hogy nyomja a sztorit, menjen el mindenkihez, aki foglalkozott a témával, majd, jelentse be, hogy kamuzott..
Ezzel az egész történetet, és minden korábbi hiteles nyomozást, hiteles embert hiteltelenít. Össze lehet hazugozni mindenkit , aki valóban érdemben foglakozott az üggyel.
És honnan jött a srác? Hol jelent meg legelőször?
Kláránál...
Argonzoyd@reddit
Igen, de a felvételek nem hazudnak. Semjén a vadászházban, Schadl György, aki a kormány váltás miatt kaphat egy új hullámot, terhelő vallomást tehet a papíron lévő emberekre akikről gyűjtötték a bizonyítékokat
hungariannastyboy@reddit
vagy, figyelj, azért mert van egy szkennelt papírdarab egy utalgatós felirattal meg valami vallásos bolond, aki elmond a juhinak egy pletykát még nem biztos, hogy van bármilyen zsolti bácsi...
Argonzoyd@reddit
Az simán lehet, hogy Zsolti bácsi nincs, és Semjénnek semmi köze a Szőlő utcai intézményhez.
De az is szinte biztos, hogy a papírra írt bizonyítékok léteznek vagy léteztek és zsarolhatóak (voltak) velük a politikusok.
A papíron több állítás is igaz, így Semjén pedig több, mint valószínű, hogy egy vadászházban cigány gyerekekkel orálozott. Hogy a felvétel megvan-e még bárhol, és előkerül-e majd, az más kérdés.
hungariannastyboy@reddit
Ugyanennyire plauzibilis, hogy valaki szereti elhitetni másokkal, hogy neki hú de milyen infói vannak zsaroláshoz.
pagyar_meter90@reddit
Ja, felvételek a vadászházból amit soha nem látott senki...
Argonzoyd@reddit
Lassan, de forognak a fogaskerekek. Türelem. Ha nem semmisítette meg a rendőrség a pendrive-okat mert "nem ehhez az ügyhöz tartoznak" akkor azt elő fogják majd venni később
doomguy53@reddit
Alusisak fent. Végülis miért ne történhetett volna ez?
Connect-Region635@reddit
Az a baj ezzel, hogy ehhez profizmus kéne, az meg mint kiderült a Fidesznél nincs.
Fearless_Reveal_5780@reddit
Ez a Kontroll hibája..., túl sokat akart a szarka, nem bírta a farka.
TodayImLedTasso@reddit
A Kontrollon interjúját talán csak a HVG szemlézte, mások nem. És milyen jól tették.
Freddious@reddit
De most ezt nem értem. Ezt a srácot megbaszta Zsolti bácsi, de nem tudja ki volt, nem emlékszik?
Bocs h trágár geci vagyok, de világosítsatok már fel
GrandPuzzleheaded493@reddit
De tudja, csak ezt kurva nehéz bíróságon alátámasztani ha nincs bizonyíték. Rajta kívül úgy tudom csak egy tanú van, a többieket meg nem fogják komolyan venni mert nem tudnak lejönni a drogról. Felvételek kellenének meg bútorok. Bútorok amiket mindkét tanú leírt különálló vallomások folyamán a szobáról ahol megrontották őket. Bútorok amiket azóta elszállítottak az intézményből, nem tudni hova... Lehet ha már egy kép is lenne a szoba korábbi berendezéséről vezetne valamerre. De tanuvallomásokon kívül nincs más és ennyi nem elég bizonyíték sajnos.
Freddious@reddit
Értelek, köszönöm!
Consistent-Bite-6149@reddit
Nem hibáztatom. Kívánom Sándornak,hogy boldog és teljes életet tudjon élni , félelem nélkül.
Viszont nagyon tudni akarom most már,hogy ki a szemétláda,aki ilyen sok hatalommal bír,hogy senki nem mer előállni.
Jazmi-123@reddit
El is kezdi a boldog életét az összegyűjtött pénzzel, tehetségkutatóval, tiktokkal, esetleg celebséggel. Nem tűnik olyan félősnek.
pagyar_meter90@reddit
Vegulis csak átbaszott mindenkit, a pénzt összegyűjtötte, promózhatta a tiktok oldalát és bejelentethette hogy indul az x faktorban.. kurva anyját, hazug kis geci
Cherry-Bliss22@reddit
Suttyónak tűnt az interjúnál is már, de mivel mindenki írogatta, hogy az “egész videót végigsírta”, nem akartam én írni, hogy szerintem az egészből semmi nem lesz. Dehát, a megérzések nem hazudnak🥲
sirfrancisdrake96@reddit
Fú hallod mintha én írtam volna.🤚🤚🤚👌
Cherry-Bliss22@reddit
Azt sajnos sokan szerintem elfelejtik/figyelmen kívül hagyják, hogy az ilyen helyekre a fiatalok nem jutalomból kerülnek és nem árt jobban figyelni arra, miket mondanak.
Jazmi-123@reddit
Azt olvastam hogy már csecsemőkorában állami gondozásba került, aztán 6 évesen nevelőszülőkhöz, aztán gyermekotthonba ahol bántották, megszökött, rossz társaságba keveredett stb. Bár a videót nem láttam, de ezek alapján azt gondoltam, hogy ebből az egészből nehéz kitörni, ezért jutott oda ahova. Most meg úgy tűnik, hogy kamu a történet?
Cherry-Bliss22@reddit
Nekem már a kontrollos interjú is furcsa volt, de annyira nyomta mindenki ezt, hogy ők végigsírták az egészet, látszik rajta hogy jó gyerek és hasonlók, hogy akkor megtartottam magamnak azt a véleményt, hogy kicsit suttyó feeling az egész srác. Majd a következő interjúban már arról kezdett mesélni, hogy indul az X-faktorban, szavazzanak majd rá, kövessék tiktokon ÉS gyűjtést indított, saját magának🥲🥲 Valahogy szimpatikusabb lett volna, ha azt kommunikálja, ez a gyűjtés a hasonló sorsú gyerekeknek van. Most meg hirtelen visszalép, mintha megijedt volna a nagy érdeklődéstől. Szerintem nem gondolta, hogy ez a lufi ekkorára fújódik majd.
Vangorf@reddit
Oh milyen meglepő, lement a kampány, megvolt a választás, megjöttek a guruló forintok és eurók, és egyből nem akarja végig vinni. Messziről bűzlött a story, ha valóban lett volna valami, akkor már ősszel kitálalnak, ehelyett ment a hergelés a semmire.
Az egész sub, meg a fél magyar közélet meg be is szopta mélytorokra. Gondolom elnézést meg senki nem fog kérni, hogy szánja-bánja, megint benyeltek egy kacsát. Mehet ez is Graz, Orbán veri a feleségét, Assad gépe Ferihegyen, meg a többi ilyesmi mellé.
Jubilee_Street_again@reddit
Ne haragudj de ezen a subon rengetegen volatak azon az allasponton, kozottuk en is, hogy amig nincs bizonyitek addig vigyazzunk kire nyomjuk ra ezt a jelzot.
Vangorf@reddit
Hát a sub aktivitásának 05%-át az O1G csűrhe őrjöngése tette ki az elmúlt 2 évben, válogatás nélkül, bemondásra bárkit lepedofiloztak, mindenféle bizonyíték nélkül.
Jubilee_Street_again@reddit
En a minap irtam le amit itt is leirtam es nem downvoteoltak. Amikor meg kirobbant a "botrany" par honapja akkor meg sokszor. En utalom a fideszt de aki nem pedo azt nem kell osszepedofilozni, meg akkor sem ha ok ezt teszik. Lasd Puzser ugye. Eleg ramutatni arra, hogy felmentettek egy pedo segitot meg kituntettek egy pedofilt ugy h mar regen volt ellene eljaras ebben az ugyben es tudni lehetett. Meghozza maga Orban terjesztette elo a parlamentban mai azert ritkasag.
pagyar_meter90@reddit
Pedig Zsolti bácsi gépe már járó motorral várta a reptéren Semjén urat
Geff10@reddit
Mire van nagyobb büntetőtétel, a hamis vádra vagy a csalásra?
Amúgy még manapság sem működik a hazugságvizsgáló az 1:1 esetekben?
Jazmi-123@reddit
A hamis vádhoz kellene egy név is, ez így inkább csalás.
pagyar_meter90@reddit
A hazugságvizsgáló az kb olyan mint hogy ha a tarot kártyában hinnél.. simán ki lehet játszani
Geff10@reddit
Azért a tarotthoz ne hasonlítsuk. 90% feletti megbízhatósága. Ha mindkét félen elvégzik, még biztosabb az eredmény.
Még ha önmagában nem is bizonyíték, de elég lehetne kb.annyit még bebizonyítani tanúkkal, hogy a vádlott járt akkoriban a helyszínen.
MrCsalamade@reddit
A pénz vissza lesz fizetve?
False-Discipline-640@reddit (OP)
Nem fizetett neki senki
Kakapopofej@reddit
Ez?
False-Discipline-640@reddit (OP)
Ezt nem vágtam, meg is kapta a pénzt?
Jazmi-123@reddit
még nem
Retrospective_HUN@reddit
Remélem nem kapja meg a kis .... nem mondom, hogy micsoda... de most nem kicsit fog kapni.
sadpiratelady@reddit
Mivel ő indította így valószínűleg megkapja majd.
Clear_Crystal_42@reddit
20 misiért meg 5 perc hírnévért én is bemegyek a kontrollba semmitmondani
Upper_WestSide07@reddit
Ez az, hogy tényleges áldozatoknak, bajbajutott embereknek meg nem adnak semmit. Pár éve meghalt a szomszéd, itt maradt 6 cica, senki nem segített, hiába gyűjtöttem nekik…
pagyar_meter90@reddit
Mert más ember nem állhat elő bizonyítekkal? Úgy csináltok mintha csak neki lett volna gyűjtve a lóvé...
Weekly_Car956@reddit
Volt neki is dedikaltan egy gyujtes a sajat neven, mert lakast akar venni.
Pleasant_Resolve5678@reddit
Nagyon jót fogok röhögni a sok hópihén, akik downvoteolgatták azokat, akik kételkedve fogadták a storyt, ha a srác lerántotta őket pénzzel és vesz belőle egy lakást. :DDDD ezért kell reálisan gondolkodni, érzelemvezérelt gondolkodás helyett...
pagyar_meter90@reddit
Mondjuk én egy ft-ot nem utaltam neki, de így akkor azért vicces xD amúgy meg a kurva anyját
Pleasant_Resolve5678@reddit
Juhit sajnálom csak, szerintem egy fasza csávó, de ezzel jelentősen lerontotta a renoméját sokak szemében.
Upper_WestSide07@reddit
Na hát őt pont nem kellene sajnálni. Mellesleg elég szomorú, hogy a tisza belekeveredett ebbe a szánalmas játékba.
Most eljótékonykodja a pénzt, mint amikor írtátok?
Jazmi-123@reddit
a Tisza? Hol? Hogyan?
pagyar_meter90@reddit
"Mellesleg elég szomorú, hogy a tisza belekeveredett ebbe a szánalmas játékba."
Te mi a faszról beszélsz? A tisza egy másodpercig sem folyt bele ebbe az ügybe
Clear_Crystal_42@reddit
olvasd el a kommentjeit, aztán sajnáld, ha tudod egy kapzsi féreg az is
https://www.reddit.com/r/hungary/s/QfyPwTVPdz
Pleasant_Resolve5678@reddit
Csinált Zsolti bácsis merceket? Az szép.... Én nem követem a munkásságát, vitaműsorok meg interjúk alapján gondoltam, hogy fasza csávó. De akkor lehet, hogy újragondolom. :D
TodayImLedTasso@reddit
Felfordul a gyomrom attol a gondolattol, hogy valaki olyan bogrebol issza a reggeli kavejat, amin egy, a pedofiliara utalo szoveg van.
rendszervaltas@reddit
Juhi bolond. Nem mondom azt, hogy hasznos, amit csinál, de bolond. Megpróbálja magát eladni, mint az igazság harcosa, de nagyon sokszor látszik, hogy számításból teszi és mondja azt amit, nem pedig meggyőződésből. Krízishelyzetben látszik a legjobban, mennyire nem gondolja komolyan azt, amit hírdet.
Jazmi-123@reddit
mert ez csak neki ment, (ez nem a Juhi féle) és 47.000 eurónál tart jelenleg
Clear_Crystal_42@reddit
a kontrollosok külön neki gyűjtöttek
Green-Bullfrog-6858@reddit
A saját dedikált gyűjtését osztotta meg a kontroll. Ahogy anno Szabo Bence testverenek a gyujteset is megosztotta a partizan. Ebben nincs semmi.
Ok_Parsnip_868@reddit
Clear_Crystal_42@reddit
ez a kognitiv disszonancia milyen foka
One_Warthog_9215@reddit
hamarosan lehull a lepel
Nervous_Art_4508@reddit
kérdezzük meg gajdics ottót
MrCsalamade@reddit
Utalhatna nekem is a jövőm építésére, lassan le kellene cserélni a kocsit.
pagyar_meter90@reddit
Nekünk tereprendezés és kerítés kéne
ZerzenBluburbs@reddit
én csak kurvára be akarok baszni egy tatárbifsztek után, de ide is jöhetne pár millió, vannak távlati terveim is (elég hasonlóak, de na)
Dense-Aerie2561@reddit
Valaki keveri a szezont a fazonnal. Juhi gyűjtése ment a Zsolti bácsi elleni bizonyítékra, ez a gyűjtés nem arra volt.
Emergency-Tie6667@reddit
Milyen pénz ? Te honnan tudod, hogy kitől mit és mennyit kapott?
Weekly_Car956@reddit
Volt neki is dedikaltan egy gyujtes a sajat neven, mert lakast akar venni.
Upper_WestSide07@reddit
Én is akarok, jézusom. Plusz amúgy a srácról lesüt, hogy bűnöző, attól még senkinek nincsen joga abuzálni senkit a javítóban sem, de nekem ez a srác csak egy pénzhajhász szélhàmosnak tűnik…
AdHeavy7945@reddit
A Klikk megosztotta a számlaszámát, nagyon sokan utaltak/utalnak neki pénzt…még mindig.
AlteRedditor@reddit
Miről beszélsz?
Grumpy-Dumpling7866@reddit
Én azt nem értettem az elejétől fogva, hogy miért nem az ügyészségen kezdte a turnét és utána interjúk, de rögtön. Majd, majd, majd megy az ügyészségre… több felnőtt, tapasztalt ember is felkarolta az ügyét, gondolom van saját jogászuk, elláthatták tanácsokkal stb. Miért volt fontosabb a nyilvánosság a jogi lépéseknél? A másik meg, hogy ha nem lép elő bárki más, akkor a srác ennyi idő után hogy tudná bizonyítani az igazát? Én továbbra sem vagyon biztos benne, hogy nem igaz a sztori, de bennem már kezdettől ezek a kérdések motoszkálnak. De azért minden további nélkül előbb hiszek egy ilyen srácnak, mint bárkinek a keresztes narancs ligából…
pragmatic-opossum-86@reddit
Remélem megtalálja a lelki békéjét a srác. Szörnyű dolgokat élt át. Köszönjük, amit eddig tett, az is hatalmas teljesítmény és kívánom neki a legjobbakat az életben. Légy boldog, Sanyi!
Correct_Comedian6652@reddit
Előbb kellett volna bemenni vallomást tenni, és utána interjút adni. Ezzel most azokat hitelteleníti, félemlíti meg, akik megfontolták, hogy elmondják ki az..
TheWhiteKnight-6803@reddit
Ez egy nagyon fontos èszrevètel, a fidesz bukàsa òta a mèdia elèg balfaszul vàlogat mivel olyan embereket hívnak nyilatkozni akiket az ügyeszsègnek kellene kèrdezni (Szijjàrtò, Pòcs, stb…) Tökre felesleges a nyilvànossàg elött kèrdezni ami az igazsàgszolgàltatàs dolga lenne.
Penthakee@reddit
Igen, eljott az a pont amikor nem media kell, hanem meg kell varni a normalis igazsagszolgaltatas mukodesbe lepeset, es akkor cselekedni
TheWhiteKnight-6803@reddit
Igen, tènyfeltàrò / oknyomozò riporter ès a nyilvànossàg a NER elleni utolsò eszköz volt az Orbàn rendszer ellen. Mostmàr terelni kell a normàl mederbe, legyen kàdermisöprès meg jogàllam helyrelitàs azt tegyèk dolgukat a hatòsàgok.
Correct_Comedian6652@reddit
Hozzá kell persze tenni, hogy ha a hatóságnak tudomására jut egy bűncselekmény gyanúja (közvádas), akkor hivatalból büntetőeljárást kell indítania, a lehetséges tanúkat be kell idézni, a tanúnak meg igazat kell mondania. Tanúvédelmet is lehet kérni. Kivéve, ha kiülsz a Kontrollba névvel címmel mert akkor nem fognak tudni megvédeni.
A média jószándékát nem vitatom, amellett hogy kell nagyon a kattintás. De mindenféle tanúvédelmi intézkedést ellehetetlenítenek ezzel.
Flat-Hope9714@reddit
Lehetett sejteni , hogy lesz aki az ország közhangulatát kihasználva/meglovagolva a könnyűpenz adta lehetőség miatt ki fog találni ilyen olyan történeteket. Ez van Máris van 20 millája
Ez azért igazán undorító, mert a valódi áldozatok tragédiáját köpi le.
Jazmi-123@reddit
Lehet reportolni a gyűjtést, többet már megtettük.
indieHungary@reddit
50.000 eurot szedett ossze ezzel a trukkel 4fund-on: https://4fund.com/hu/akp6ay
Azzal az allitassal, hogy o Zsolti bacsi aldozata: "Ha szeretnéd támogatni a fideszes gyermekvédelmi rendszer és Zsolti bácsi áldozatát, utalj bármekkora összeget, hogy Sándor új életet kezdhessen!"
Reportoltam, mas is tegyen igy, ez egy eleg nagy lehuzas volt.
pagyar_meter90@reddit
Oké, én balfasz vagyok, hol kell reportolni?
indieHungary@reddit
Jobb oldali sav legalul:
"Komolyan vesszük a biztonságot. Ha aggályai lennének, kérjük, jelentse ezt az adománygyűjtést a űrlap segítségével."
Be kell hozza regisztralni.
Ezt irtam:
"This fundraiser presents unverified allegations as facts, stating that Sándor Bangó is a victim of “Zsolti bácsi,” a serious child abuse claim without publicly confirmed evidence. The organizer also claimed to have evidence and implied legal action, but later revoked these claims and stated he would not go to the police. This may mislead donors and raises concerns about deceptive fundraising. Please review for potential policy violations."
Jazmi-123@reddit
Oké, nekem is aggályaim vannak, szóval köszi.
pagyar_meter90@reddit
Köszi
thinktank_bacsi@reddit
De az összegyűlt támogatás-pénzt azért megtartja, ugye?
Jazmi-123@reddit
Hogy megy ez ilyenkor? Nem ő kezdte el a gyűjtést, gondolom... már megkapta a lóvét?
Different_Cap_1690@reddit
elég kellemetlen ez a gyűjtés így most. az emberek a kontroll interjú fényében (interjú után megy az ügyészésgre) kezdték küldeni neki a pénzt, én biztosan megvezetve érezném magam, ha utaltam volna
indieHungary@reddit
Reportoljatok minel tobben. En is igy tettem.
thinktank_bacsi@reddit
"elég kellemetlen ez a gyűjtés így most"
Akinek a zsebében van a pénz, annak nem kellemetlen. Lehet, hogy ez volt az eredeti terve.
Personal_Positive_53@reddit
Biztos, hogy nem mind. Gondolom, egy látható részére igényt fog tartani a "mentora" a befektetett időre, munkára hivatkozva.
Clear_Crystal_42@reddit
ha feleznek a kontrollal, akkor is jól járt mindenki
Personal_Positive_53@reddit
Ja, hát ők nem. Ezért is végtelenül aljasok a hamis vádlók.
Personal_Positive_53@reddit
Még annyit, hogy azért remélem, hogy NAGYON hamar leállnak ezekkel a hangulatfokozó okosságokkal (Rácz: PetiKÉM a választás napján máN MoKbábA lesz!4!), Zsolti bácsi, Rémusz bá, meg a Dagi ÁLLÍTÓLAGOS "húúúúú, olyan parancsot adott!4! Ááá, ne tudd meg!4!" storyja. Kurvára nem leszünk velük addig türelmesek, mint a NER-rel voltunk.
Straight_Stress_4448@reddit
En nem akartam kocsog lenni, de valahogy a kontrollos video utan olyan fura erzeseim voltak a gyerekkel kapcsolatban, mintha nem lenne oszinte. De igy az egesz kisugarzas.
Nyilvan en is ugy voltam vele hogy erzekeny tema, csak nem kene rosszra gondolni... hat igy mar kicsit talan konnyebb lesz.
Longjumping_Tax_813@reddit
Én a klikktv-s interjú után kérdőjeleztem meg mindent. Bemegy,elmondja ami miatt behívták,majd átevez arra hogy lakást akar venni,meg amúgy megy az x-factorba,kéne pénz zenetanárra is. Egyszerűen nem volt helye ott ennek-pláne,hogy már ment napok óta neki egy gyűjtés.
Straight_Stress_4448@reddit
Szerencsere en mar addig el se jutottam...
Fickle_Sweet_9506@reddit
Ugyanígy voltam. Mindenki sírt a kontroll-os interjún, én meg nem értettem, és nem azért mert egy érzéketlen szar vagyok, hanem éreztem, hogy valami nem kerek. Nem csak a történetben, a sráccal is. Az ügyvéd körül sem stimmel valami. A második interjút már meg sem néztem, csak olvasom itt a fejleményeket. Szomorú, hogy ez lett az ügyből.
szamur@reddit
Igen, én se bíztam benne, már a hangszíne és hanghordozása is rossz érzéseket keltett bennem. Illetve ugye szinte 100%, hogy az interjút pénzért csinálta, erre volt a gyűjtés is.
Minorihaaku@reddit
Soha nem rúgnék áldozatba, ezért nem is neki célzom, hanem mindenki b@szódjon meg, aki nem vall és ezért Semj- Zsolti bácsi szabadlábon maradhat.
saxcha@reddit
u/az_a_Juhi tudsz ennek a hátteréről valamit mondani? Elég szar az optikája így hirtelen, és nem feltétlen jó más áldozatokat tekintve
Then-Introduction610@reddit
Indits egy gyujtest szerintem ezt 1 millioert mar elmondja.
Syfogidas_HU@reddit
Elmondja, hogy jövő héten már eskü kiderül.
Mármint hogy tud-e valamit.
Mármint hogy igen vagy nem.
Cold_Pomelo_12@reddit
Számomra több reszletnel, is santitott a történet.. bár ahogy mondta, jobb ebből kimaradni. Remeljuk nem fogja majd egy autó “ veletlen “ elütni, vagy nem “ csuszik “ meg a Duna parton..
Working_Fishing_8295@reddit
Nem kellett volna a kirakatba tenni ezt a fiút 🫤
tike_myson_official@reddit
Hülye beszari fasz.
maretziii@reddit
Már az elején is nyilvánvaló volt, hogy kamu ez az egész Zsoltibácsis sejtetés... így a választások után persze már értelme sincs, nyugodtam ki lehet szállni belőle. A legtöbb agyhalott úgyis pedózik tovább boldogan.
The_Real_Tesseract@reddit
Közel 50.000 euro össze lett kalapálva. Ez így ebben a formában törvénytelen húzásnak tűnik. Erre már szerintem lehet tenni feljelentést és akkor biztosan lenne eljárás. Vagy Zsolti bácsi vagy pedig Bangó Sándor irányában.
LandDramatic5202@reddit
Nagyon sokan támadták. Józan paraszti ésszel ezek a gyerekek/fiatal felnőttek, nem tudnak video bizonyítékot hozni. Legalább 4-6 sracnak ki kene állnia a hatosag elé, mert csak igy bizonyítható. Ezek a srácok állami gondozottak voltak, most már valoszinuleg bűnelkövetők, vagy droghasználók. Nem sok arra az esély hogy a hatósággal együtt akarnak működni.
Double-Joke-6165@reddit
Tudom hova ment a heti lottóötös….b+
Low-Leek-9037@reddit
Megfenyegették eggyértelmű...
pagyar_meter90@reddit
Vagy nem.
dogo_fren@reddit
Sok ertelme volt ezt a fiut megkinozni, gratulalok mindenkinek aki reszt vett benne.
CrystalFox0999@reddit
Gondolom az 50.000 eurot azert meg akarja meg kapni 😂 remelem egy centet se kap
pagyar_meter90@reddit
Köszönje magának
Wasted_46@reddit
semmi gond, gondolom a pénzt is visszaadod?
Fearless_Reveal_5780@reddit
Nem csoda, hogy a TISZA kimaradt ebből a történetből is.
Ez így ebben a Zsolti bácsis kontextusban már értelmezhetetlen, és valójában amúgy nem is egy áldozatnak kell terhelő vallomást adnia, hanem annak az összekötőnek akik a kuncsaftokat szálíltotta Juahász Péter Pálnak.
Ha az az ember meg van, akkor bűnrészesség, emberkereskedelem, minősített eset, 10 év alsó hangon, vagy dalol, hogy kik voltak.
Gondolom nem a helyi restiben ült egy sarokban és futottak be hozzá az ügyfelek.
Ez az egész Zsoltibácsizás a DK-tól ered, de valójában kb. a Blikk szintjén mozog már hónapok óta.
Clear_Crystal_42@reddit
azt ugye tudod, h a kontroll a tisza csatornája? magyar péter testvére a tulajdonos.
Professional_Big6584@reddit
7 napos acc. Most ez vagy véletlen, vagy nem. Konkrétan látszódik, H piaci alapú a kontroll, mert mindenre is rászálltak, ami figyelmet hoz. Ezt a 444, telex és a többi is csinálták, ők is elbasztak sokszor. 444 amikor arccal kitette azt a Tiszás önkéntest akiről kiderült H pornozott ugyan ez pl. Beszopta a kontroll szépen.
Fearless_Reveal_5780@reddit
Mi az, hogy a TISZA csatornája?
Ez nem a fidesz..., a kontroll egy hírportál, az, hogy MP testvére alapította és piaci alapon működik abból egyenesen következik, hogy a TISZA csaotrnája?
Lucky_University_553@reddit
Végülis az eredményvárót sem ők szervezték és közvetítették, tényleg nem a Tisza csatornája. Oh wait!
Fearless_Reveal_5780@reddit
Én egy rakás médiát (HVG, 444, Telex) láttam ott közvetíteni.
Amúgy valóban volt a Kontrollnak egy eredményvárója, a Rákóczi téren.
Clear_Crystal_42@reddit
ugyan kérlek
Fearless_Reveal_5780@reddit
Én értem, hogy 16 év fidesz-rezsim után azt gondolod, hogy kézenfekvő, hogy MP családjának nem lehet önerőből semmije sem, de a valóságban hemzsegnek a világban azok, akik rokona befolyásos és mégsem tesz nekik szívességeket és önállóan is tudják élni az életüket.
Ilyen récsöl meg hasonló semmit nem érő emberek után tudom, hogy ez lehetetlennek tűnik, de pedig bizony előfordulhat.
Hozzátév, hogy szerintem Magyarék ki se engedték volna ezt az interjút, ha valóban ők "uralnák" a csatornát.
faszmacska@reddit
Magyarpéter testvére nem a tisza párt
Clear_Crystal_42@reddit
lölő nem orbánviktor. a tv2nek nincs köze a fideszhez!!!4!!!!
faszmacska@reddit
Te most direkt csinálsz hülyét magadból a pedo témán pörögve?
Fearless_Reveal_5780@reddit
Mondom, hogy a fideszből indulsz ki. Természetes reakció..., kell idő, amíg a fejekben ez átrendeződik.
HouoinKyouma007@reddit
A TV2 kapott pénzt a Fidesztől. A Kontroll kapott a Tiszától? Mesélj
HouoinKyouma007@reddit
Nem a Tisza csatornája attól még. Magyar Marci már akkor ellenzéki pártoknak dolgozott, amikor MP még a NER csecsén lógott, nem fog neki gondot okozni szemben állni.
A Kontroll kapott pénzt a Tiszától? Tudod ezt bizonyítani?
Lucky_University_553@reddit
Gondolom költői kérdés volt. Nem, nem tudta. :D
Fearless_Reveal_5780@reddit
Te mit okoskodsz öcsém?
InternalAd944@reddit
Nekem ott bukott meg a történet, mikor azt mondta, hogy ő nem is ismerte fel ott helyben "Zsolti bácsit" és csak a végén egy rövid ideig látta fényben + be volt gyógyszerezve.
Tehát évekkel később jött rá, hogy elvileg őt Zsolti bácsi abuzálta 14 éves korában. Még egy elég jó képességű gyereknek is nehéz lenne teljes bizonyossággal visszaidézni évek múlásával egy ilyen sokkhelyzetben, gyógyszerek hatása alatt átélt esemény szereplőjét, főleg ha nem is élőben látja újra az illetőt. Azt tudom elképzelni, hogy érték abúzusok és mikor kirobbant az ügy ő azt hitte vagy bebeszélték neki, hogy biztos őt is az a bizonyos Zsolti bácsi bántotta (akár ő volt az, akár nem)
Old_Agency_1480@reddit
Kedves polgártárs, kérlek, sorold fel, hogy milyen egyéni tapasztalatokra, vagy, milyen terápiás üléseken szerzett rutinra alapozva nyilatkozol ilyen magabiztosan arról, hogy egy abuzált gyermek milyen emlékeket, mikor, milyen események hatására, milyen formában idéz fel.
barnus@reddit
amúgy nem mondott ilyet hogy évekkel később. ezt te raktad hozzá. annyit mondott, hogy egy embert látott, akit nem ismert. Ez annyira nem nagy dolog. Később (lehet hetekkel később egy hónappal később, vagy fél évvel később) meglátta tv-ben, neten és összerakta az arcot a névvel. ebben önmagában az égvilágon semmi meglepő nincs.
InternalAd944@reddit
Igazad van, hogy nem mondott konkrét időt, de konteksztusból úgy tűnik, hogy ez jóval késöbb történt. Másik dolog, hogy az emlékek rengeteget torzulnak. Mindenesetre jogilag bizonyíthatatlan, még ha igaz is. Hidd el, jobban örülnék én is, ha nem így lenne, de ez igy nagyon gyenge lábakon áll.
barnus@reddit
annyit mondott hogy akkor nem ismerte, később médiából ismerte fel. nem tudom egyeseknek ez miért tűnik úgy hogy közben évek teltek el. De ha úgy is van. Szerintem ha téged valaki agyonver az utcán és látod az arcát, de nem tudod ki, majd évekkel később meglátod valahol a képét, egészen biztos vagyok benne, hogy fel fogod ismerni, az ilyen emlékek nem "torzulnak" el. Beléd ég, rögtön felismered. Nem tudom hogy a story igaz/nem igaz, mi van a háttérben, de pont ebbe a részbe tök felesleges szerintem belekötni, hogy ilyen létezik-e.
InternalAd944@reddit
"Szerintem ha téged valaki agyonver az utcán és látod az arcát, de nem tudod ki, majd évekkel később meglátod valahol a képét, egészen biztos vagyok benne, hogy fel fogod ismerni, az ilyen emlékek nem "torzulnak" el."
Sajnos ez csak a filmekben van így, a valóságban nagyon nagy a hibaaránnyal tudják az áldozatok beazonosítani az elkövetőket és ez a hibaarány annál nagyobb, minél régebben történt az eset a sértettel. Ebben sok minden közrejátszik, például a behelyettesítő emlékezet jelensége.
arneslotpenitentiary@reddit
MP-nek szerencsére szokás szerint volt elkerülni ezt az egészet
Select_Border_748@reddit
Jó tanácsadói is vannak. Pl Ruff Bálint.
Background_Name_4185@reddit
Nyugi, úgy is köpni fogják a Tiszát, hát mert Magyar Péter testvérének médiája beleállt.
Foreign-Reason8329@reddit
*esze
No-Spread3780@reddit
Valahogy sejtettem hogy ez lesz
Rosszabb igy mintha ki se pattant volna a botrány
Bizonyiték nincs
Elbulvárosodott a téma
Zsolti bácsi meg röhög a markába: megúsztam
Fragrant-Character66@reddit
Aki egy kicsit is street smart vagy nem tegnap született, annak egyből lejött, hogy itt valami nem kerek. Persze utólag mindenki okosabb. Ha jól tudom volt még valami pendrive valami feltételekkel JPP nak a páncélszekrényében, amit az ügyészség a napokban erősitett meg. Ha valamin, akkor azon rajta kéne lennie egy ilyen felbecsülhetetlen értékű kompromatnak. Ha mégse akkor ezt valószínűleg itt lezártnak tekinthetjük.
KurucHussar@reddit
Na pont ezért nem volt ez téma sok médiafelületen. Kurvanagy arcvesztés lett volna.
blghdt@reddit
Azert nem ertem, a kontroll hogy allhatott bele, raadasul osszegyujtottek neki mar majdnem 50ezer eurot
Professional_Big6584@reddit
Szimplán le lett sz*patva a kontroll
Domeee123@reddit
Kontroll nem független média.
Icy-Window-181@reddit
Nem ők gyűjtötték. A srác csinált magának oldalt a gyűjtéshez.
Responsible-Neat4867@reddit
Kibaszott hiteltelenné vált a csávó.
Resident_Spinach_767@reddit
Szerintem ez volt az az informátor, aki elhitette Juhival is, hogy ő végre tudja, ki az a Zsolti bácsi...tehát nem tudja senki, erre húzták fel az egészet...
Gratulálok egyébként, lassan mindenkinek gyűjtést indítunk, aki átsegít egy idős nénit az utcán.
TadpoleSea286@reddit
Bakker nem BS az egyetlen, aki bizonyítani tudná Zsolti bácsi kilétét. Rajta kívül van még egy sértett/tanú, továbbá van egy pendrive, amit JPP trezorjából ástak elő és véül ott van maga JPP is, aki mindent tud és mindent látott, és aki nem szeretné egyedül elvinni a balhét. Ez így együtt elég erős lenne ahhoz, hogy a vád megálljon. Ezt lehetne további bizonyítékokkal is bővíteni, a Szőlő utca beléptetési naplója, mobiltelefon helymegahatározása, gépkocsi menetlevél, sofőr vallomása stb.
Nehogy már nekünk kelljen mindent kinyomozni!
wupwuppp@reddit
Ő élete az ő döntése
BulmaSwan@reddit
Meg 2000 ember pénze...végülis yolo 🤣
wupwuppp@reddit
Juhinak es masnak aki gyujtott ebbe nincs felelossege?
BulmaSwan@reddit
A srác saját magának is gyűjtött (ugyanazon a platformon) utána arra utaltak 20 misit kétezren, az nála is landolt.. Annyi lehetett volna ha nem is sikerül egymaga, de az ő részét végigviszi ebben az ügyben, ha már ennyien támogatták.
Juhi gyűjtésére még előállhat valaki más/ az mehet jótékony célra..
wupwuppp@reddit
De gondolom a platformot hozzá pl a kontroll adta
De én ennyire nem voltam tisztában hogy saját magának gyűjtött
BulmaSwan@reddit
Hát a kontroll leadta az interjút tény. Meg berakta a linket ehhez.. De ez szépen ment is a levesbe így. 😅
Retrospective_HUN@reddit
Apja faszát, azt!
Friendly-Narwhal-386@reddit
Gondolom kapott egy kiadós fenyegetést, és most ezért az itteniek is le fogják szólni szegényt. Kár hogy nem valamelyik itteni megmondóember volt az áldozat, ő simán elmondta volna mert ez ilyen nagyon egyszerű…
True_Syllabub_0@reddit
Mert az ugye elő sem fordulhat hogy egy javítóintézetes, zűrös srác pénzért kitalálta ezt? Áh, olyan nincs. Ahogy olyan se hogy ellenzéki politikus hazudjon vagy felüljön valami szenzáció hajhászásra. Neeem, köztük nincs ilyen.
Like_linus85@reddit
Nem az hogy ilyen nincs de az a fura hogy mindenki, ügyvéd, média nem úgy általában az emberek, beszopta. Tuti megkeresik őket kamukkal sokszor és valami szűrő csak kialakul. Hogy ez a srác ilyen ügyes csaló legyen... Minden lehetséges persze de nem tudom
True_Syllabub_0@reddit
Az ügyvédnek pénze van abból hogy elvállalja, akkor is ha végül nem járnak sikerrel. A média teszi a dolgát és megírja, sok embert érdeklő sztori szóval nekik jó. Az ellenzéki politikus pedig szintén profitál rajta. A tények eddig annyi hogy bizonyíték nincs, nemhogy Semjén ellen de konkrétan arrol sem hogy létezik valamilyen Zsolti bácsi aki politikus és érintett, viszont a botrány jól jött az ellenzeknek a kampányban és most is, és ne felejtsük el azt sem hogy egy csomó pénzt beszedtek amiről egyelőre nem tudjuk mi lesz vele.
Weekly_Car956@reddit
Buzlik az egesz sztori, de a lakasra csak osszejott neki a penz amit akart plusz hamarosan teveben is lathatjuk
Rentalon@reddit
Juhász is.. minek ugrált, ha ninsy bizonyiték, szánalmas na.
Jubilee_Street_again@reddit
hat meg annak milyen kovetkezmenye lesz az evtizedek alatt es nem egy hanem sokszaz gyerek eletere ha egy ilyen ugyet meguszhat egy politikus. Miert mindenki magara gondol csak? Szabo Bence ezert hos, a koz erdeket a sajat erdeke fole tudta helyezni.
GrapeWise4425@reddit
Szerintem megkeresték, h lépjen vissza. Vagy pénzzel vagy fenyegetéssel, a szerettein keresztül megzsarolva, de valahogy rászálltak. És megint sikerült nekik.
pagyar_meter90@reddit
Jaj hagyjuk már ezt a szegény áldozat dumát.. nem kereste meg őt senki.
Hazudott és csak a pénz kell neki.
GrapeWise4425@reddit
lehet
LandscapePractical78@reddit
Miért nem kérdezik meg Juhász Péter Pált? Ő csak tudja, nem?
teveherevere@reddit
Bohózat. És ezt az interjú alatt nem tudta? Már akkor volt egy rossz érzésem, hogy ez egy nagy átbaszás lesz.
sotommy@reddit
Nem igazán értettem ezt az ügyet sosem. Zsolti bácsi mondjuk akkor is egy mocskos retek ha ebből semmi nem igaz
sysis@reddit
gratulálok a kontrollnak, remek munka
marcabru@reddit
Juhi is besegített
Basic-Emergency-2707@reddit
Ez csak megerősíti az elméletet, hogy csak figyelemelterelésnek dobták be megint, hogy eltereljék a figyelmet a botrányba fulladt miniszteri kinevezésekről.
maczikasz@reddit
Te irtad hogg a tanacs zoli nem lesz miniszter ugye?
Lucky_University_553@reddit
Mi fulladt botrányba?
Tyrandeh@reddit
kurvaanyja
Outrageous-Gene-565@reddit
Az csak faszba fulladt
macskahanyasomlett@reddit
Trollt nem etetunk! :D
Tyrandeh@reddit
erről tudnak ők is? legközelebb ne engedd hogy anyuka apuka testvérek legyenek, mert ebből csak te jössz létre
Personal_Positive_53@reddit
Mi van?! Miféle botrány?! Hagyjuk már a kamut!
Dalywag@reddit
404 botrány not found
Admin-Eradicator@reddit
😂😂😂 bohóc 🤡
Just-Piccolo-1684@reddit
Mire gondolsz?
bogrbobr@reddit
te vagy itt a kedvenc trollom
Dizzy_Expression_71@reddit
Ez a "rendkívüli bejelentés" posztjuk óta remek munka.
austurist@reddit
Ezért kellett volna a Zirzen Janka otthon ügyét nyomni, ehelyett a "ismerek valakit, aki egyszer azt mondta, hogy, ja ez a Zsolt bácsi hangja" ügy helyett.
Pontosan lehetett tudni, hogy Juhász Péter Pál lányokar vitt ki a Zirzen Janka otthonból, éjszaka, kocsival. Tanú van, és lehet tudni kik voltak a lányok.
Erre mindenki nyomja Zsolti bácsit, mint süket a csengőt.
Jóvanakkor.
pagyar_meter90@reddit
Ezek után le merem fogadni hogy nincs is semmilyen Zsolti bácsi
Specialist_Week_9979@reddit
Nem kaptátok meg a napi botrány betevőt és egyből dühbe jöttök mint egy megvonásos drogos. Ez a srác nem tartozik semmivel nektek! Mit képzeltek magatokról ember? Hozott egy döntést, ami nem tetszik nektek. És egyből kijön belőletek a bántalmazó állat. Iskolapéldája ez a kommentfal annak, ami vele sorozatosan megtörtént!!!
Sunabubus82@reddit
Na, így lesz Juhiból és MZPből "alsópolcos" politikus/influencer. Minden pletykába azonnal beleszállnak, terjesztik, lebegtetik. Aztán vígan esnek pofára, és nem tanulnak belőle. Ez de kibaszott szomorú.
Dense-Aerie2561@reddit
Ott van Juhi gyűjtése.
Ha van Zsolti bácsi és az olyan magas rangú politikus, mint amilyennek mondják, akkor van kompromat. Ezt a kompromatot nyilvánvalóan nem az áldozatoknál kell keresni.
1 nap van hátra a gyűjtésből.
Az a több videófelvétel most éppen 90 millió forintot ér. Az illetőnek 90 napja van jelentkezni, utána nagyjából nulla forintot fog érni az ellenzékben lévő feltételezett személy ellen.
Ha valós a sztori, ki fog derülni, ez nem is kérdés.
Mr_Golani@reddit
Belzebub win!
nightshift_manager@reddit
PrimaryMaize6580@reddit
Ahj, ezen most felröhögtem, és nagyon rosszul érzem magam miatta.
Clear_Crystal_42@reddit
kitalálta pénzért a zsolti bácsi dolgot, aztán rajött, h komoly a dolog es berezelt. a csávó már bejelentette, h megy az x faktorba, sajnálom nagyon, de nem tudtam komolyan venni egy percig sem
Dizzy_Expression_71@reddit
Ugye ez csak vicc, hogy megy az x-faktorba? Ugye...?
Clear_Crystal_42@reddit
ő maga mondta a klikk tv interjuban
HUNCronos@reddit
Mia Gecite kép helye
Szunyog_a_sarokban@reddit
HUNCronos@reddit
Köszönöm, rég láttam a hölgyet(?).
Szunyog_a_sarokban@reddit
Szia Gyula
Aldorfox@reddit
csaknorrisz@reddit
Used-Garage-4261@reddit
Attol meg a Juhasz Peter Pal ellen megtette a vallomast valoszinuleg nem kitalalta
Clear_Crystal_42@reddit
a zsolti bácsis részt találta ki. szövégértés...
Used-Garage-4261@reddit
Te meg tanulj meg ertelmezni
pagyar_meter90@reddit
A kurva anyját akkor.. már bocsánat, de a kurva anyját tényleg. Kellett a hírverés neki még a pénz, azt annyi.
Frequent-Buy-5250@reddit
Legal-Argument-7780@reddit
Most frankón arra fel nyomatták ezt az ügyet eddig, meg csináltak a nagy leleplezést, hogy a gyerek bemondott valamit?! Azt hittem, hogy ennél jóval több minden van a tarsolyukban, de úgy tűnik, hogy jól átbasztak mindenkit.
És ebben az a legdühítőbb, hogy ez kurva sokat árt a valódi ügyeknek, mert szépen hiteltelenít mindent. Nem vonom kétségbe, hogy megtörtént a sráccal, de bassza meg! nem volt ott mellette egy felelős ember, aki mondta volna mielőtt telekürtölik a médiát, hogy a bemondás kevés lesz? Aki nem a saját érdekeit helyezi előtérbe?!
greg0525@reddit
Kibaszottul unalmas mar ez!
No-Problem-7139@reddit
Ennyit a korona tanúról.... Gratulálok
Any-Engineering9504@reddit
Juhász Péter Pál ügyében korona tanú, ott vallomást is tett
Unlikely-Morning-610@reddit
Igazi óellenzéki tempó. Nagyon jó, hogy a Tisza távol tudott maradni ezektől. Ezeknek abszolút semmi értelme és élvezi a bizonyított ügyek élét is, pl Szőlő utca, Bicske.
Excellent_Package591@reddit
Én tudom, hogy ki az a Zsolti bácsi, de nem mondom meg. Hihi! 😂😂😂
Aztán majd pár hónap múlva, amikor már eleget baszogattak érte, hogy mondjam má' meg, akkor írok egy bejegyzést az összes közösségi platformra, hogy "bocsi, félek a következményektől, úgyhogy kiszállok a témából, és többet nem vagyok hajlandó beszélni róla", majd törlöm az összes profilomat, hogy ne is tudjanak nekem írni többé ezzel kapcsolatban.
Jó buli lesz. Ugye?
Clear_Crystal_42@reddit
előtte még kalapozzál össze százmilliót, külonben mi értelme?
Excellent_Package591@reddit
Jaja. Csupán a posztjaimhoz kapcsolódó hirdetésekből meg a klikkelésekből is össze lehet szedni jó ki summát. Gondolom.
Christi5664@reddit
Gondolom halálosan megfenyegették!
sysis@reddit
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sx2e0w/bang%C3%B3_s%C3%A1ndor/
itt lehet frissíteni a blocklistet
morcipaprika@reddit
Bírtam amikor az interjú alatti kommentekben mindenki áradozott, hogy milyen őszinte tekintete van, milyen bátor, hiteles stb.
Na, faszára húzta a fél internetet a zsoltibácsizással nem kevés pénzt kaszálva.
Mammoth-Effective-78@reddit
soha sem szabad pénzt kínálni vallomásért, soha
sirfrancisdrake96@reddit
Nagy igazság.
Clear_Crystal_42@reddit
sad juhi hangok
siposbalint0@reddit
Ennél nehezen lehetett volna elbalfaszkodni ezt az egész ügyet
Mr_Golani@reddit
Sajnos amilyen fasz voltam én elhittem, hogy a kontroll nem megy bele a sztoriba ha nincs valami erősebb bizonyíték raktáron. Hát nem volt. Gratulálok magamnak is, a többi érintettnek meg a kurva anyját. Ideértve Juhit is.
Terrible_Bug_388@reddit
Csak Hulé Éva ne menjen a Blikkbe kérlek!
Clear_Crystal_42@reddit
jöhetnek a heti 4-5 ki ölte meg jimmyt videók és merchek! iratkozz fel! inditom a gyűjtest! juhi voltam, puszi
tamist91@reddit
Pénz pénzecskeeeee 🫠🫠🫠
Kepes_Kornyika@reddit
Akkor most a ki az a zsoltibácsis pólókat felváltják a je suis zsoltibácsis pólók?
Clear_Crystal_42@reddit
juhi már küldte a nyomdába, hamarosan a webshopban!
akos508@reddit
Nevetos emoji
ElectricalMacaroon96@reddit
Őszintén szólva nem igen tudok mit mondani.
glinkamix@reddit
Ezt a gyereket a parlamentbe kéne beültetni olyan szépen palira vette az egész országot
bitblueduck@reddit
lehet nem leszek népszerű, de...
#szomoru meg a jó édes anyukája. eddig ez ilyen metoo jellegű dolog amit juhiék eddig összebohóckodtak ezzel a sráccal. csak azért mert valaki azt mondja áldozat, hinni kell-e neki? ha juhi annyira biztos, akkor mondja ki a Semjén nevét, vagy akárki is az. 250k EUR-t már úgyis összekalapozott, fordithatja a saját maga megvédésére is felőlem.
nemrég irtam, hogy ezzel elhadházyzzák az emberek jóindulatát az ügyben és sajnálom, de eddig bejött.
GrassNo7577@reddit
Juhit magasról leszarják az emberek, az a nézettsége, ami volt az kb a korábbi buborékból volt. Juhira a kormányváltás után még úgysem kíváncsi senki. Nem fogynak a kegytárgyak sem... Szóval lehet ezért haknizik Zs. bácsival hónapok óta úgy, hogy egy brazil szappanoperában több értelem van.
Ne csináljunk már úgy, mint Juhi valami Chris Hansen vagy más p3dovadász lenni. Csak egy bukott politikus, aki influenszerré vált, hogy ne kelljen dolgoznia. Figyeld meg 2029-ben megint feltűnik majd valamelyik kerületben, mint jelölt.
Amazing-Material4937@reddit
Oké, tegyük fel Juhi belemondja a kamerába. És mit érünk vele? Bírósági ítélet fog születni belőle? Nem. Semmit nem ér el vele, csak magát megbírságoltatja.
Az első dolga az lesz a reddit legfelsőbb bíróságnak, hogy szétszedik, mert nem tudja bizonyítani.
Ha az eddigi pletykák nem győztek meg arról, hogy ki Zsolti bácsi, akkor Juhi állítása amit nem tud bizonyítani megfog? Mivel hitelesebb az?
Nekem is kivan a … hogy ezek a degeneráltak pedofilok még szabadlábon vannak, de ezt ne azokon vezessük le akik próbálnak tenni valamit az ügy érdekében.
bitblueduck@reddit
ennyi igérgetés után szerintem fontos lenne kimondani.
pagyar_meter90@reddit
Utolsó bekezdeseddel full egyetértek
OliveCornet@reddit
Ez meg mi a faszom,mi értelme volt îgy ennek az egésznek?!
mulloyjoyboy@reddit
Vagy megfenyegették vagy lefizették vagy mindkettő.
Cherry-Bliss22@reddit
Vagy csak hazudott, mert látta, hogy felkapta a nép ezt az egészet
allaskhunmodbaszatln@reddit
már összegyűjt 20 milla mostmár lefele kell épiteni a sztorit
sadpiratelady@reddit
vagy hazudott
Clear_Crystal_42@reddit
vagy simán csak rájött, hogy nem kellene pénzért hazudni, mert megütheti magát
AdHeavy7945@reddit
Mindkettő.
elilyen@reddit
sok hűhó semmiért
Dazzling_Stretch_474@reddit
Szerintem vàrjuk ki a végét, az ügyvéd is elmondta hogy két ember vallomása (mert elvileg van egy másik is) még nem elég és várják hogy mások is elö álljanak. Plusz a Juhi által összegyüjtött pénzre is van 30 napja bárkinek hogy jelentkezzen bizonyitékkal, gondolom sokan leakarnak majd csapni a pénzre. Kíváncsi leszek még mi lesz ebböl. 😄
Annual-Tangerine-104@reddit
És a pendrive?!?😂
pagyar_meter90@reddit
Jaa.. az a pendrive nem is létezett soha..
No_Risk7756@reddit
Sejtettem hogy ez lessz :D Egy igazi kis b*zeráns. Rosszlányokon hirdeti magát. A volt intézetis társai már többször írták hogy egy igazi kamugép , és bent rendszeresen ő ajánlkozott fel másoknak.
pagyar_meter90@reddit
Igen, amit neten olvasol meg a haver haverjának a haverja mondta az mind igaz...
Ettől függetlenül sztem is kamuzott a gyerek
Strict_Debt_9410@reddit
Megértem, hogy nehéz neki, sajnálom, ami történt vele, de ezzel megbízhatatlanná és szavahihetetlenné vált a szememben. Bohóc.
faszmacska@reddit
Kár lenne Juhiért. Remélem az emberek látják, hogy ő nem ennek a gyereknek és nem ezért gyűjtött. Rip.
zombimester1729@reddit
Juhi bekajálta a rizsát.
faszmacska@reddit
Sanszos
Clear_Crystal_42@reddit
lol
zombimester1729@reddit
Ha ez legit, akkor valószínű, hogy megfenyegették vagy lefizették, de leginkább mindkettő. Hát mindenestre ez az ügy nagyon el lett cseszve ezzel. Kb. az ilyen metoo ügyek szintjére süllyedt.
pagyar_meter90@reddit
Vagy
ÉS MOST KAPASZKODJ MEG
hazudott.
Retrospective_HUN@reddit
Egyszerűen felbasz, ha most visszatáncol és nem derül ki... akkor igazából annyi nincs benne, hogy esetleg megadja a lehetőségét annak, hogy másokkal soha ne történhessen hasonló. Gondolom akkor az adományokra sem tart igényt a gyerek. Hányingerkeltő...
OVazisten@reddit
Minden ilyen ügy nagyon nehezen bizonyítható. Eleve az, hogy valaki intézetis gyerekeket erőszakol meg, csak nagyon nehezen állja meg a helyét a bíróságon. Nincs családjuk, akik vinnék az ügyet, nincs vagyonuk, amiből ügyvédet fizetnének, nincs semmilyen képük sem arról, hogyan kéne ezeknek történnie.
Ne baszogassuk szerencsétlent!
GrassNo7577@reddit
Nekem elegem van már Juhiból és mindenkiből, aki csak hasznot lát ebben. A srácot is egyre nehezebb hova tenni.
Sikerült ezeknek szappanoperát csinálni egy ilyen komoly ügyből.
SnooMemesjellies5620@reddit
Ennek most így akkor mi értelme volt? Nem szeretnék nagyon kötekedni sem, ez csak egy felvetés, de ezt az elejétől fogva lehetett volna tudni, hogy nincs elegendő bizonyíték szerinte. Főleg az nem tetszett nekem ahogy felhypeolták az egész ügyet, főleg a Juhi felől. Őszintén szeretném azt is megérteni, hogy persze nagyon durva következmények lehetnek, ha nem találnak terhelő bizonyítékot ahhoz a bizonyos személyhez.
HouoinKyouma007@reddit
u/az_a_juhi Egy picit el kellene gondolkodnod neked is
Clear_Crystal_42@reddit
majd mindjárt megírja, hogy irigy fideszbérenc vagy, aki el akarja lopni a pénzt, mint itt
https://www.reddit.com/r/hungary/s/QfyPwTVPdz
Normal-Record2439@reddit
Hírnév vadász
Upper_WestSide07@reddit
Ha nincsen videó felvétele, bármilye, akkor le fogja tagadni és ez rágalmazás, beperelik, meghurcolják, évekig pereskedjen… A zaklatóm is ezt csinálja, aztán nem is én vittem a rendőrségre az ügyet…
Normal-Record2439@reddit
Akkor minek jöttek ki ezzel a videóval?
Clear_Crystal_42@reddit
pénzért
Upper_WestSide07@reddit
Én mondtam nektek, hogy semmi értelme pénzt gyűjteni, mert érdemi előrelépés nem várható…
Clear_Crystal_42@reddit
én ezt mondom mindenkinek mióta juhi elkezdte a tarhálást
Upper_WestSide07@reddit
Százasával pontoztak le akkor… Ok, ha van fölösleges pénzetek…
Clear_Crystal_42@reddit
ugyanez. de ma juhi le is fideszbérencezett:
https://www.reddit.com/r/hungary/s/QfyPwTVPdz
Upper_WestSide07@reddit
Az marha nehéz lesz, mert soha nem támogattam a fideszt. Számomra az az ember egy hiteltelen pénzvadász, gondolom a pénzt is el fogja jótékonykodni.
Nagyon megvezethetőek az emberek, meg miért attól derülne ki a sztori, hogy milliókat utalnak neki… Szerintem a másik gyűjtésből jött nekik az ötlet. Lehetne eltozított hanggal full névtelenül is interjút adni…
Remélem most sokan ràjönnek, hogy lehúzták őket. Mondjuk én nem kértem pénzt itt soha, de amikor a zakltómról kértem tanàcsot, olyan mocskokat írtak, hogy elképzelhetetlen, nem pénzt, hanem tanácsot akartam.
jzp2107@reddit
bármilye?
lyally!
allaskhunmodbaszatln@reddit
meg 20 millió amit idióták már összedobtak neki
False-Discipline-640@reddit (OP)
Én teljesen megértem, hogy nem meri felvállalni. Egy tönkretett srác, az elmúlt napokban az interneten is sok támadást kapott meg aztán valahogy biztos be is lett fenyítve Zsolti bácsi köreiből. És ha ki is mondaná akkor is az csak az ő szava lenne, ennél még több kell
Normal-Record2439@reddit
És most ezekkel a megszólalásaival szerinted inkább ártott vagy használt? Szerintem inkább ártott, ezt a videó előtt kellett volna elhatározni rendesen.
Mi veszteni valója van amúgy?
False-Discipline-640@reddit (OP)
Szerintem is ártott, csak nem akarok nekimenni, mert nem akarja leplezni Zsolti bácsit
Western_Today_7475@reddit
Hát most az van, hogy a javítóba nem véletlen kerülnek a srácok. Azért még bizonyíték nincs számba kell venni, hogy talán nem mondanak teljesen igazat.
morc_1@reddit
Tegnap írtam egy Juhis poszt alá, hogy sosem tudjuk meg ki volt az. Úgy látszik igazam lett.
Slight_Gap6762@reddit
Aki homokba akarja dugni a fejét az azt fogja mondani hogy biztos lefizették. Aki meg átlát rajta az tudja hogy kitaláció az egész.
Megfenyegetett, lefizetett, gondterhes ember nem szokott X faktorba menni.
bogrbobr@reddit
ez komoly hogy megy az X faktorba??
Slight_Gap6762@reddit
Több embert láttam ezt írni, gondolom hogy nem írná mindenki ugyanazt poénként, szóval valós lehet.
Impressive-Nature693@reddit
szomoru es megy az X-faktorba. Aha.
Longjumping_Tax_813@reddit
Nem mondom,hogy hazudik,nem tudhatom. De hogy ezzel most rengeteget ártott az áldozatoknak,az biztos.
nightwica@reddit
Egy ilyen fontos ügyet ilyen mértékben bulvárrá senyveszteni... Undorító
Trick_Sherbert8052@reddit
Nem hiszem el, hogy Juhász Péter Pálnak ne lenne valami terhelő bizonyítéka Zsolt bácsiról...
needsomerave@reddit
Nesze adjatok oda a penzt minden jottment bohocnak
rendszervaltas@reddit
Hehehgehegeee! Ne mondjátok, hogy nem csinálta jól!
Belengetett valamit, hogy összekalapozzon neki az “István” 50000 eurót. A sok hülye, meg utalt neki minden bizonyíték nélkül.
Elhiszem, hogy áldozat, de azt nem, hogy “Zsolt bácsi” áldozata. Főleg azért sem, mert “Zsolt bácsiban” sem hiszek, de az biztos, hogy komoly ügyfélköre és védelme volt Juhász Péter Pálnak, ha 100 milliókat kaszált. Azt a gecit kéne vascsővel verni, hogy beszéljen.
Ignatius_D_Payne@reddit
Kamugyerek.
Nevermind1982X@reddit
Szerintem adják a pénzt Semjénnek, mert ő a történet áldozata.
stuxnet93@reddit
Akkor vége volt amikor a riporter csajra svenkelt a kamera és elmondta, hogy tudják ki a bácsi, de nem mondhatják blabla.
CustomerStrict3627@reddit
"Kipukkadt a lufi".
Semmit mondás évad 561. részel lezárult.
Carnation_77@reddit
biztos, hogy ez a srác profilja? Mintha neki eddig két keresztneve lett volna...
Jokepu@reddit
Valahogy sejtettem.
Full_Department8155@reddit
Milyen semjén???
Antique_Release1236@reddit
egy gagyi pletyka lett az egeszbol, engedjuk el
_parafrazis@reddit
Várható volt, túl hamar csapott le mindenki az ügyre, mint a keselyűk, a megfelelő intézkedések nélkül. Ha igaz, sokat jelenthet a visszatáncolásban a hírverés és az elvárások, a másik eshetőséget meg inkább le sem írom.
Vonjuk le a tanulságot mi is, és legyünk mérsékeltebbek, türelmesebbek.
Kratomsucker@reddit
Már az elejétől fogva kamuszagu ez az ügy, most akkor ezzel pont került ra
Significant_Peace866@reddit
Jól hallom megy az xfaktor-ba?
Csak bennem merül fel a gyanú, hogy az RTL benne van a hallgatásban? persze nem közvetlen zsarolás, azt nem tenné senki, csak mondjuk vázolták neki, hogy ha bíróságra fog járni akkor nem fog tudni fellépni.
Elbasztott egy ország ez még mindig.
jzp2107@reddit
dehát megy.
csak ebben az ügyben nem. jpp-ben igen
AdHeavy7945@reddit
Van az a pénz, amiért Sándornak is jó korpás lett a haja 😂
Zsibuci678@reddit
Na, ügyes, megvolt az 5perc hírnév, gratulálok.
Weekly_Car956@reddit
Vegerol most kihagyta, hogy hamarosan szerepel az X-Faktorban es majd nezzek
pagyar_meter90@reddit
Ezt a sok fasz buzi negatív kommentelőt itt..
woeguy@reddit
Nem látom a teljes nevét, szóval nem tekintem lezártnak az ügyet.
False-Discipline-640@reddit (OP)
Ki fog derülni, én biztos vagyok benne
woeguy@reddit
Legyen igazad!
HelonMead@reddit
Nem vártam tűkön ülve, hogy tőle tudjuk majd meg.
Azt hiszem, jobb is, ha nem valamelyik áldozat, hanem majd egy független nyomozóhatóság nevezi meg ezt a pedofil tetűt és baráti körét.
Weekly_Car956@reddit
Vegerol most kihagyta, hogy hamarosan szerepel az X-Faktorban es majd nezzek.
Gokwds3@reddit