A hazahozás még kevés. Jól okosan, időt állóan kell elkölteni. Ha ismételten le lesz papírozva az eu-s forrás elköltése de valójában ismét az lesz a prioritás hogy adómentes legyen minden nő, akkor adtunk a szarnak egy pofont. Adómentes és segélyre vár már mindenki, csak dolgozni és befizetni nem akar. Kompletten át kell alakítani már mindent, ezt nem lehet hova foltozni. Támogatást az kapjon aki rászorul, de az sem feltételek nélkül. Legyen vége ennek, hogy szülünk pénzért, és jó nekünk a hátrányos helyzet mert ezért kapunk pénzt. Aki nem tanul, nem taníttatja a gyereket, az támogatást se kapjon.
Szerintem meg nyugodtan menjen business classen és érkezzen kipihenten nem elgémberedett lábakkal, sőt akár magángéppel is, amikor a sűrű program indokolja. Nem prolit kell játszani, csak nem kell túlzásba vinni a magaséletet közpénzen. Orbánnak meg Szijjártónak se szólt volna senki a magángépezésért, ha nem a budira is azzal mentek volna és nem tettek volna kitérőket Olaszországba pizzázni meg nem 5 millióért rendeltek volna szalámis szendvicseket a repülőre.
A segget azert nem kell kinyalni, igy is kolt eleget (ez pl lufthansa) es nem, ne magangepezgessen, ha lehet, a tobbi kelet-europai miniszterelnok sem magangepezik osszevissza …
Az az érdekes, hogy folyton Vityának csak a havi br bérét emlegetik, néha ki kellett volna mondani, hogy ez éves szinten hány millió. Talán hamarabb leesett volna páraknak, hogy mennyire nincs rendben.
Legtöbb európai járaton a Business az ugyan az mint az economy csak középső ülés le van zárva.
Ezen kívűl egyetértek veled nem a osztály a probléma hanem hogy visszaéltek vele
mondjuk egy másfél órás + 45 perces úton (frankfurtban átszálltak, ha jól látom) pont nem számít szerintem még 178 centivel se. persze, én se sajnálom tőle a business classt (se a közvetlen járatot) de teljesen megértem, miért economyra vette a jegyet. majd ha a cheetot látogatja, oda már szerintem többet fog ez számítani
Pontosan. Nyilván nem Wizz-el kell most utazgatnia majd, de ha pár havonta bedob egy ilyet, meg nem fog mondjuk Pozsonyba kormányzati géppel menni, már teljesen oké.
A honvédségi "nem kormánygép" Falconok voltak erre használva eddig, amiről nyilván hazudtak Fideszék minden alkalommal.
Nem tudom megítélni, hogy indokolt-e Magyarországon egy magángépet kormányzati célokra fenntartani, max információbiztonsági szempontból érheti meg, hiszen egy bérelt gépen bármikor könnyen lehallgathatók az utasok.
az A350-900ULR canberrába is eljutna leszállás nélkül (új zélandot meg hagyjuk, nem is létezik), és bőven felfér rá 100 propagandista. nem is értem, miért nincs még
általában csak a legolcsóbb jegynél kell fizetni érte. lufthansával még nem utaztam (szándékosan, azt most hagyjuk, amikor a britek elcseszték a járatot), de pl. a british airwaysnél ingyen volt, ha jól rémlik, az emiratesnél pedig volt az economy saver, amivel fizetni kellett volna, meg egy kb. 1-2%-kal drágább flex, amiben benne volt.
persze a speckó helyek (extra hely elöl, kétüléses sor hátul, preferált szekció a gép elején, stb) mindig fizetősek, de a gép közepén egy random economy helyért senki nem fog pluszt elkérni, ha van a jegy árában seat selection.
Egy, összekevered a tájékoztatást a marketinggel. Kettő, alapvetően nem az zavar, hogy ő posztol, hanem az, hogy minden pisszenését bemásoljátok r/hungary-ra 3x :) Akit érdekel, kövesse.
Szerintem a fidesz miat a legtovább elhúzza. Ne tudják megkörnyékezni, befolyásolni vagy felkészülni ellene. Jobb ha 8.-án megtudjuk, aztán szépen 9.-én meg el is kezd dolgozni.
Nem csak akkor irjuk, hogy mashova is megyunk, mert ugyan kis csusztatas, de szamit, hogy megint ott tartunk kamukaznak a politikusok. Meg egy kis kovetkezeteseget is elvarnek. Tudom a hivoknek ez faj, de nem tetszett a Vitezy kinevezes sem.
Lehet nem akart reggel 6-kor menni, az este 6-os meg már késő lett volna. Frankfurt és Brüsszel között meg van további vagy 5 járat a két idősáv között.
teveherevere@reddit
A hazahozás még kevés. Jól okosan, időt állóan kell elkölteni. Ha ismételten le lesz papírozva az eu-s forrás elköltése de valójában ismét az lesz a prioritás hogy adómentes legyen minden nő, akkor adtunk a szarnak egy pofont. Adómentes és segélyre vár már mindenki, csak dolgozni és befizetni nem akar. Kompletten át kell alakítani már mindent, ezt nem lehet hova foltozni. Támogatást az kapjon aki rászorul, de az sem feltételek nélkül. Legyen vége ennek, hogy szülünk pénzért, és jó nekünk a hátrányos helyzet mert ezért kapunk pénzt. Aki nem tanul, nem taníttatja a gyereket, az támogatást se kapjon.
Key-Monk6159@reddit
Bring back MALEV. 😛
HunStats@reddit
WildLatteAvocado@reddit
Bástyám ráadásként economy-n nyomja, tartsa meg kormányon is a jó szokását.
szofter@reddit
Szerintem meg nyugodtan menjen business classen és érkezzen kipihenten nem elgémberedett lábakkal, sőt akár magángéppel is, amikor a sűrű program indokolja. Nem prolit kell játszani, csak nem kell túlzásba vinni a magaséletet közpénzen. Orbánnak meg Szijjártónak se szólt volna senki a magángépezésért, ha nem a budira is azzal mentek volna és nem tettek volna kitérőket Olaszországba pizzázni meg nem 5 millióért rendeltek volna szalámis szendvicseket a repülőre.
rendszerkiugro@reddit
A segget azert nem kell kinyalni, igy is kolt eleget (ez pl lufthansa) es nem, ne magangepezgessen, ha lehet, a tobbi kelet-europai miniszterelnok sem magangepezik osszevissza …
Affectionate_Turn421@reddit
Teljes mértékben egyetértek. Orbánnal nem az volt a gond, hogy magángéppel járt, hanem minden más.
Kompotka985@reddit
Az az érdekes, hogy folyton Vityának csak a havi br bérét emlegetik, néha ki kellett volna mondani, hogy ez éves szinten hány millió. Talán hamarabb leesett volna páraknak, hogy mennyire nincs rendben.
gyurka66@reddit
Milliós tételek országos szinten semmik. Tőlem lehetne a képviselői alapbér 100 millió is ha ez megakadályozza a korrupcióra való igényt.
CharnamelessOne@reddit
Nincs az a pénz, aminél az ember ne vágyna többre.
A korrupció ellen kompetens hatóságokkal lehet védekezni.
Kolbak@reddit
Legtöbb európai járaton a Business az ugyan az mint az economy csak középső ülés le van zárva. Ezen kívűl egyetértek veled nem a osztály a probléma hanem hogy visszaéltek vele
b3nsn0w@reddit
mondjuk egy másfél órás + 45 perces úton (frankfurtban átszálltak, ha jól látom) pont nem számít szerintem még 178 centivel se. persze, én se sajnálom tőle a business classt (se a közvetlen járatot) de teljesen megértem, miért economyra vette a jegyet. majd ha a cheetot látogatja, oda már szerintem többet fog ez számítani
Difficult-Temporary2@reddit
az EP kepviselok amugy businessen szoktak ulni, azt fizetik nekik
TadpoleSea286@reddit
De most nem, mint EP képviselő, hanem, mint leendő miniszterelnök utazik.
Jokepu@reddit
Én proli vagyok és megszóltam őket érte.
HunStats@reddit
Pontosan. Nyilván nem Wizz-el kell most utazgatnia majd, de ha pár havonta bedob egy ilyet, meg nem fog mondjuk Pozsonyba kormányzati géppel menni, már teljesen oké.
tomi166@reddit
Nem úgy van, hogy protokoll elnökségi gépen utazni?
Normal-Record2439@reddit
Nincs ilyen
koreanlover1999@reddit
A Kádár-korszakban, és talán a Malév érában úgy emlékszem, hogy még volt.
rece_fice_@reddit
A honvédségi "nem kormánygép" Falconok voltak erre használva eddig, amiről nyilván hazudtak Fideszék minden alkalommal.
Nem tudom megítélni, hogy indokolt-e Magyarországon egy magángépet kormányzati célokra fenntartani, max információbiztonsági szempontból érheti meg, hiszen egy bérelt gépen bármikor könnyen lehallgathatók az utasok.
Difficult-Temporary2@reddit
valoszinuleg egy uj gepet kell majd venni, ha a feher hazat nem birjak atnezetni
TadpoleSea286@reddit
A két honvédségi Falcon leszállás nélkül repüli Washingtont, de abba nem fér bele 100 propagandista melléjük.
b3nsn0w@reddit
az A350-900ULR canberrába is eljutna leszállás nélkül (új zélandot meg hagyjuk, nem is létezik), és bőven felfér rá 100 propagandista. nem is értem, miért nincs még
poof-gone-in-the-air@reddit
Még nincs semmi tisztsége
tomi166@reddit
Még nincs, de a fentebbi komment azt mondta, hogy "tartsa meg kormányon is a jó szokását". Erre utaltam
Jokepu@reddit
Miattatok nem fogja, mert folytatjátok rá a nyálatokat folyamatosan...
Beautiful-Gur5771@reddit
Óriási marketingfogás lenne amúgy, még a business class is. Azon felül, hogy spórolna egy csomó pénzt.
iG6500@reddit
Hát szabad a miniszterelnöknek és a helyettesének egy gépen utazni? 🫣
TadpoleSea286@reddit
Még csak leendő.
Adam_227@reddit
azért az más szitu egy teremben lenni mint utazni. Semmilyen járműbe nem fogják együtt rakni POTUS-t meg VP-t
geri8077@reddit
Megvették egymás mellé a jegyeket? Mekkora luxizás komolyan mondom.
TravorFrancis@reddit
A nem fapadosoknál is külön kell helyet venni, nem automatikus, hogy az együtt vásárolt jegyek egymás mellé szólnak?
b3nsn0w@reddit
általában csak a legolcsóbb jegynél kell fizetni érte. lufthansával még nem utaztam (szándékosan, azt most hagyjuk, amikor a britek elcseszték a járatot), de pl. a british airwaysnél ingyen volt, ha jól rémlik, az emiratesnél pedig volt az economy saver, amivel fizetni kellett volna, meg egy kb. 1-2%-kal drágább flex, amiben benne volt.
persze a speckó helyek (extra hely elöl, kétüléses sor hátul, preferált szekció a gép elején, stb) mindig fizetősek, de a gép közepén egy random economy helyért senki nem fog pluszt elkérni, ha van a jegy árában seat selection.
iPatrickDev@reddit
Az semmi, lehet hogy még egy szalámis szendvicset is esznek? Milyönmég
Ok-Scheme-913@reddit
Sőt, lehet még csomagot is adtak fel!!
OkAuthor8998@reddit
Mi a szemüveg típusa?
nflfan033@reddit
Mandiner: Magyar Péter repülővel utazik,női napszemüvegben.
HUNCronos@reddit
Női repülőn.
nflfan033@reddit
Feminism Airline
Affectionate_Turn421@reddit
Csillárrá műtött airline.
redshirt6666@reddit
van ennek a mindenbe noi dolgokat belelato eroltetett latasmodnak egy diszkret baja.
Jazzlike-Insurance92@reddit
Mardred@reddit
Magyar Péternek női vannak, és napszemüvegben vele utaznak Brüsszelbe!
OppaiDragon3@reddit
PrÜssZeLbe! 🤪
triangle007hun@reddit
Es meg ferden is van rajta az a noi szemuveg
nflfan033@reddit
Hogy képzeli?!
Ok-Cartoonist-4458@reddit
MUTATJUK!
TadpoleSea286@reddit
És ehhez kibérelni egy egész nagy Lufthansa gépet? /s
Jazzlike-Insurance92@reddit
Viszi a propagandistakat is /s
Ok-Scheme-913@reddit
Hagyja is ott légyszi!!
Kompotka985@reddit
A repülőt?
TadpoleSea286@reddit
Kell a hely a testőröknek. /s
viobre@reddit
igen nagy valószínűsége van, hogy a gépen ülők nagyjából fele őt támogatja
TadpoleSea286@reddit
Biztosan tudom, hogy 2/3-a van a gépen! /s
Lofaszjanko@reddit
Sok a raklap, amin a pénz van
CuriousInitial1682@reddit
Meg a ferrarik is sok helyet vesznek el...
D0wnf3ll@reddit
Hát gondolom nem gyalog
Nervous_Art_4508@reddit
jó ez az új napszemüveg
Adam_227@reddit
azért az más egy teremben lenni mint utazni. Semmilyen járműbe nem fogják együtt rakni POTUS-t meg VP-t
Witty_Scientist123@reddit
💯💯💯
ConversationBoth4464@reddit
Haza fogják hozni azokat a pénzeket.
Zka77@reddit
Sztem az EUnak is erdeke hogy segitokesz legyen. Jutalom a ruszki kem kipucolasaert. Uzenet Bulgaria/Szlovakia fele.
CuriousInitial1682@reddit
Bizony fico brutálisan vergődik, nézi mi történik a barátjával, mert az lesz vele is!
No_Pepper4965@reddit
Ficoval szerintem nem lesz ilyen. A magyar-kártya sajnos mindig, mindent visz (sok környékbeli országban). Ha veszít is, majd visszajön 4 év múlva.
Ok-Scheme-913@reddit
Remélem azt azért nem business class-on hozzák, jó nagy plusz díjat kéne fizetni a súly átlépés miatt a sok arany tömbre
Status_Piglet_5065@reddit
Haza is kell nekik….
Hozni…
akosh_@reddit
Hagyjuk már ezt abba. Nem szeretnék minden lélegzetvételéről tudni.
Celeb vagy miniszterelnök?
Figura89@reddit
De igen, ez a jó irány. Nem burokban él, mint a régiek, tájékoztatja a szavazókat a döntésekről, következő lépésről.
akosh_@reddit
Egy, összekevered a tájékoztatást a marketinggel. Kettő, alapvetően nem az zavar, hogy ő posztol, hanem az, hogy minden pisszenését bemásoljátok r/hungary-ra 3x :) Akit érdekel, kövesse.
Figura89@reddit
Fotó nélkül jobban tetszene a tájékoztatás? Akkor nem lenne marketinges? Az FB fotókkal együtt működik jól.
Reddit már más tészta, azt nem MP teszi ki ide.
akosh_@reddit
Így van. Nem MP-t akartam támadni :)
Mylxen@reddit
Akkor ma már nem lesz belügy / igazságügyminiszter bejelentés
huncoka01@reddit
héten lesz azt mondta
Any-Willingness391@reddit
Szerintem a fidesz miat a legtovább elhúzza. Ne tudják megkörnyékezni, befolyásolni vagy felkészülni ellene. Jobb ha 8.-án megtudjuk, aztán szépen 9.-én meg el is kezd dolgozni.
Normal-Record2439@reddit
Miért, utána nem tudják megkörnyékezni?
Any-Willingness391@reddit
Akkor vedd a másik 2 pontot amit oda írtam.
Normal-Record2439@reddit
2 teljesen felesleges pontot írtál a 8 és a 9 után, hiszen helyesen így van: 8-án és 9-én
fdaneee_v2@reddit
Dikk
Any-Willingness391@reddit
Na taka :D
Primary-Network-2460@reddit
2-3 naponta szokta
Artistic_Cat_2401@reddit
Nem ugy volt, hogy eloszor Varso, aztan Becs es csak 3. allomas Brusszel?
cat78cat@reddit
Az majd akkor,ha már miniszterelnök lesz
sziszco@reddit
Hajrá Tisza 🇭🇺🇪🇺❤️🤍💚 Sok sikert!!!
Kobaljov@reddit
Csak azért tud odautazni, mert előtte Viktor megállította!! /s
Ok-Scheme-913@reddit
Hát persze - hát egy mozgó Brüsszelre hogy száll le a repülő??
Fine-Assistance-8285@reddit
Jaaaj nee,most fogják kitűzni mikor visznek minket a háborúba?Szólok anyának élezze meg a kenyérvágót..
Sea_Web187@reddit
Ez a pénzünkből már megvette a Lufthansát!!4!
CuriousInitial1682@reddit
Éjjel egy törvénnyel magára íratta! orbán elfelejtette a sok teendője közben...így járt.
Raidon04@reddit
Még nem is elnök de máris hazarendelték Brüsszelbe!!!! /s
zolij86@reddit
Én azt hittem Kijev a home location!
Own_Opinion8585@reddit
Kijev csak az alvállalkozó, Brüsszel a főnök.
zolij86@reddit
De hát az elmúlt hónapokban nem ezt mondták a plakátok, hanem hogy Zelenszkij a mastermind!
CuriousInitial1682@reddit
Zelensky a táskahordóját küldte a matyarok pénzéért prüsszelbe!
zolij86@reddit
Így már értem!
Weekly_Car956@reddit
Magyar Péter átfestette a honvédségi gépeket Lufthansasra /s
Mantel5@reddit
Vagy megvette!!44!!
CuriousInitial1682@reddit
Magára íratta éjjel egy törvénnyel...
One-Vacation-4810@reddit
Vagy eladta
Frequent-Buy-5250@reddit
Ha-za-á-rú-ló!
KaralabeZeller@reddit
egy szó!
MentalGrass5356@reddit
Es meg is novesztette oket, A320-at csinalt az A319-bol :D
Mate94@reddit
Így kell elfoglalni Brüsszelt!😆
Any_Ad_8776@reddit
Mondjuk miert nem egy kozvetlen geppel megy, ha mar menetrendszerint repul.
Logika itt is hianyzik.
Accomplished-Car-431@reddit
Szerencse, hogy te itt vagy aki képben vagy az összes részlettel.
Any_Ad_8776@reddit
Nem csak akkor irjuk, hogy mashova is megyunk, mert ugyan kis csusztatas, de szamit, hogy megint ott tartunk kamukaznak a politikusok. Meg egy kis kovetkezeteseget is elvarnek. Tudom a hivoknek ez faj, de nem tetszett a Vitezy kinevezes sem.
irekturmum69@reddit
Lehet nem akart reggel 6-kor menni, az este 6-os meg már késő lett volna. Frankfurt és Brüsszel között meg van további vagy 5 járat a két idősáv között.
Accomplished-Car-431@reddit
Ezer es egy olyan dolga lehet ami nem tartozik a nagyközönségre. Akár biztonsági akár egyéb okokból.
Francoskrumpli@reddit
Aki nem geciskedni megy Belgiumba.
Aggressive_Object255@reddit
de nem ma megy filmfesztiválozni is?
Jokepu@reddit
Mi ez az urizálás!? A wizzair már smafu?!
Accurate-Delivery981@reddit
Hihetetlenül jó érzés, hogy végre valaki nem harcolni megy a bürokratákkal a lövészárkokba, meg egyéb faszságok.
Impossible_Bid_6278@reddit
Ne is mondd. Full elszakadtunk a valóságtól az elmúlt 16 évben.
Friendly-Ad-961@reddit
Varsó, Bécs?
OptimalCarpenter3819@reddit
Van egy 60-as évek hangulata a képnek, csak a turbinát kéne kicserélni légcsavarra.
myFEARdlemma@reddit
Szerintem ez volt az eredeti.
Symerness@reddit
És akkor Péter, ledobta az atombombát! insertigazsagosjucikephere
sutyomatic@reddit
Born-Hotel-3299@reddit
STK-3F-Stalker@reddit
NAVRACSICSNAK IGAZA LETT!
Mazurvazul@reddit
Születésnapom van és most realizáltam hogy Péter nap is van 😆
tesznyeboy@reddit
De miért lufthansával megy brüsszelbe, vagy nem BP ről indul?
rolika75@reddit
Hát Strik kisasszony már szart sem ér?!?
Full_Department8155@reddit
Ursula bábja. Ukrán kém..
glinkamix@reddit
Mutatjuk: Ilyen csöves repülőgéppel utazik Brüsszel Peti női öltönyben
Jazzlike-Insurance92@reddit
vmxbrand@reddit
Hukapi@reddit
Ezeknek a posztoknak azért kicsit Viktor feelingje van
vmxbrand@reddit
Elmegy felvenni a fizuját? Vagy már azt ukrajnában kell neki? Összezavart a propaganda… /s
EndreBacsi@reddit
Monnyonle!
Yes_Man___@reddit
Oszt' ennek a posztnak mi értelme van? Telexet tudunk mi is frissíteni, de emellett ez nem is egy bréking nyúz...
Useful_Weakness2417@reddit
Brüsszel Péter 🤡
ImperialHeretic@reddit
Jól fizet a Prüsszel? Már saját Lufthansa gépre is telik? /s
Amacskarugjameg@reddit
Miért nem RÁJENER?
Beautiful-Gur5771@reddit
Pilóta lesz, vagy utas? Ruházat alapján nem tudom eldönteni 😀
Frequent-Buy-5250@reddit
"Kossuth Lajos nyomdokain haladva kérem a Szabad Világ támogatását Szabadságharcunkhoz!"
Manzaranita@reddit
Sosem fárad el?
Pitypangharcos1@reddit
Nyomod Petya!
A_SENKI@reddit
Tények ma este: "Matyar Péter repülőjegye pénzbe került! Mutatyuk!" /s