2011-ben húztam el Magyarországról. 2010-ben nagyon vártam egy változást. Egy pozitív változást a politikában. A Fideszben nagyon reménykedtem, örültem a kétharmados győzelmüknek, optimistán néztem a jövőbe.

Ez az optimizmusom 100 napig tartott. Az első intézkedései az új kormánynak (különadók, házi pálinkafőzés legalizálása, bankadó, NER meghirdetése) vagy erősen azon múlt, milyen lesz a bevezetése, vagy szimbolikus faszság.

Az új kormányba is egy csomó idegesítő fasz került. Ráadásul a kormány retorikája pont ugyanolyan harcias, megosztó volt, mint Gyurcsányéké. 2010 augusztusában döntöttem el, hogy külföldre költözöm, mert nem lesz itt semmi (jó) legalább egy évtizedig. Egy év múlva már Máltán kezdtem új életet.

Akármikor hazajöttem, csak a beteg propaganadát láttam. Rezsidémon, majd migránsok. Mivel akkor már én is migráns voltam, ezért nagyon szarul érintett ez, 2015-ben otthon éltem pár hónapot családi okok és harmadik országba költözés miatt, mentálisan csak úgy tudtam túlélni, hogy tudtam, hogy pár hét, vagy hónap, és megyek tovább.

Azóta megint elköltöztem, lett egy harmadik új életem, családom lett, otthonom, egzisztenciám, a gyerekünk kevert fajú, amikor megkaptam az itteni állampolgárságomat, azon is gondolkodtam, hogy leadom az otthonit (ha nem megy el a NER). Végülis most fellélegeztem, de a gyerekem továbbra se magyar állampolgár, kivárunk.

A választás óta nem voltam otthon, előtte egy héttel igen, jó volt érezni, mert benne volt végre a levegőben, hogy hamarosan vége ennek a lázálomnak. Most lehet örülni. Bár még csak pár hét telt el, más ez, mint a 2010-es fülkeforradalom. Valami megváltozott. Habár nem hiszem, hogy tartósan valaha is hazaköltöznék, de lehet, hogy élünk majd pár hónapot vagy 1-2 évet családilag otthon. Az oktatási rendszertől féltem a gyerekemet, de lehet, hogy ez is megváltozik. Ez is benne van a levegőben.