Ha lenne is szándék, a képesség mindenképp hiányzik.
Amúgy miért kell most hirtelen megújulni? Mióta azt hallgatjuk, hogy a Fidesz az egyetlen biztos választás, most akkor miért kell valami tök új, ami elbizonytalanítja az embereket?
Eleve nem értem ezt a megújulás témát. Nálunk nem történelmi pártok vannak, mint USA-ban a demokrata és a republikánus, hogy mindig adnak egy elnökjelöltet és cserélődjenek. Itt sokpártrendszer van. Pártok jönnek mennek, lehet jön majd egy új, és odapártolnak majd a fidesz szavazók. Itt egy párt kb addig tart, amig az alapítója politizál. Ha visszavonul, vagy kiesik a hatalomból, a párt is megszűnik. Ez nem olyan, hogy tovább lehet adni egy olyan pártot, amit egy kolesz szobában alapitottak régen.
Én jobban örülnék ha jönne 2-3-4 új és komolyan vehető párt, amik normális nézeteket vallanak. Ha az az ára, hogy a fidesz már teljesen csak a történelemkönyvekben lesz jelen, hát legyen így
Úgy fognak megújulni, hogy a Fidesz alját most beültetik a parlamentbe, ezek azok a politikusok akik mar semmire se jók. A Viktor meg majd csinál egy új pártot ami a valódi megújulás lesz. Bevált recept már láttunk ilyet. A régi Fidesz szépen el ketyeg pár százalékon az új Fidesz meg valószínű a parlamentbe is bekerül. Most mondanám, hogy alusisak off, de valahogy szerintem ez egy reális forgatókönyv.
Fogalmilag kizárt, mivel az egész párt Orbán személyi kultuszára épül, nélküle 2%-ra esne a párt, a vérjobberek átmennének Oroszkaihoz, a többi pedig apátiába kerülnének.
A fideszes szavazók nagyrésze nem elvek mentén politizál, gyakorlatilag nincs semmilyen politikai tudása, azért szavazott a fideszre, mert a fidesz a kormány, a fidesz a párt, a fidesz örök, és a fidesz nyer.
Most hogy ez egyértelműen megdőlt, átmennek a tiszához, mert a tisza a kormány, a tisza a párt, a tisza nyer stb. stb.
Ez a legutóbbi mediánból látszik is.
Egy részük biztos átmegy a mihazánkhoz, de nagyon kétlem, hogy a mihazánk komolyan meg tudna itt erősödni, annyira, hogy veszélyt jelentsen.
Inkább a pénztárcájuk alapján szavaznak, de extrém kockázatkerülő módon, és a nemzetközi helyzetet figyelmen kívül hagyva.
Kibontva az algoritmusukat: amíg nő a reálbérük, legyen ez a növekmény bármilyen kicsi, a kormányra fognak szavazni, mert ezt a növekedést a kormány érdemének tudják be, és ha a kormány változna, lehet, hogy ennyi növekedés se lenne. Amíg ez a szitu fennáll, addig leszarnak mindenféle botrányt; a miniszterelnök élő egyenesben erőszakolhatna halálra egy csecsemőt, akkor se fogják leszavazni, mert különben mi lenne azzal az 1% reálbér-növekedésükkel? És persze az ellenzék ígérhet nekik bármit: se populista "minden jobb lesz, örökélet, ingyen sör" típusú ígéretekre, se az összes még élő közgazdasági Nobel-díjas által jóváhagyott ötszáz oldalas programra nem fogékonyak, mert az csak ígéret, az 1% pedig már megvan, és inkább nem kockáztatják. A fidesz pedig éppen annyit csurgatott az EU-s lóvéból a társadalomnak, hogy ez a minimális reálbér-növekedés meglegyen belőle.
De a másik oldala az, hogy ha 1-2 évig csökkennek a reálbérek, akkor hirtelen elkezdik figyelni a botrányokat, a lopásokat, és az ellenzékre fognak szavazni, mert akkor már nincs reálbér-növekedés, amit kockáztatnának. Ez történt most, amikor 2022-ben elzárták az EU-s pénzeket, és mivel előtte 12 évig nem használták ezeket a pénzeket egy fenntarthatóan növekvő gazdaság kiépítésére, csak a lopásra és a gazdaság lélegeztetőgépen tartására, ezért ez egyből meglátszott a reálbéreken is.
A fidesz már többször megújult. Liberálisból nacionalisták lettek, kolesz szobatársakból polgári körök, orosz ellenesekből oroszpártiak, stb. Hogy megújulnak, az nem is kérdés. Eddig a pénzüket gyűjtögették, most megint költögetniük kell. Ilyen is volt már az elműltnyolcban. Ahogy kinéz, az európa parlamenti képviseletük, és az oligarcharendszerük élte túl az armageddont, meg a határon túli támogatottságuk. Ebből a háromból fognak gazdálkodni. És persze a szokásos orosz nagytestvérből, a titkosszolgálati támogatásból, amiből már 36 éve minden ellenségükkel leszámoltak. Hogy ez most nem sikerült, az nem jelenti azt, hogy nem fogják használni a továbbiakban. A Tisza minden jelöltjéről lesznek aktáik, főleg mert Magyar Péter telerakta a kormányát volt fideszesekkel. Ezekkel az is a gond, hogy már mindnek vastag bűnlajstroma van Orbán kezében. Például.
Én adom, legalább soha sem felejtjük el miért váltottuk le őket. Örülök, hogy nem hagyják kihunyni bennem, és sokunkban, az irántuk fortyogó gyűlölet, hányinger, megvetés, és számonkérés parazsát. Remélem még sokáig folytatják ezt, míg el nem tűnnek, mint egy kis párt a süllyesztőben, az összes görénnyel együtt, akit még nem helyeztünk el egy szigorúan őrzött fegyintézmény kényelmes priccsében jó hosszú időre, hogy a társadalom billogát megkapva a végén ugyanolyan senkikké váljanak, mint mindig is kellett volna lenniük!
TomanovicsGergely@reddit
Ha lenne is szándék, a képesség mindenképp hiányzik.
Amúgy miért kell most hirtelen megújulni? Mióta azt hallgatjuk, hogy a Fidesz az egyetlen biztos választás, most akkor miért kell valami tök új, ami elbizonytalanítja az embereket?
ketRovidFrontinnal@reddit
Ja. Maradjon a Tisza. Eszt má ismerjük eza biztos ezekmá megszették magukat nemlopnakmajd annyit.
ParticularPhrase4757@reddit
Eleve nem értem ezt a megújulás témát. Nálunk nem történelmi pártok vannak, mint USA-ban a demokrata és a republikánus, hogy mindig adnak egy elnökjelöltet és cserélődjenek. Itt sokpártrendszer van. Pártok jönnek mennek, lehet jön majd egy új, és odapártolnak majd a fidesz szavazók. Itt egy párt kb addig tart, amig az alapítója politizál. Ha visszavonul, vagy kiesik a hatalomból, a párt is megszűnik. Ez nem olyan, hogy tovább lehet adni egy olyan pártot, amit egy kolesz szobában alapitottak régen.
ComprehensiveWish523@reddit
Most ezt úgy mondod mintha a DK bezuhant volna attól, hogy Feri lelépe... oh...
laszlonator@reddit
Ferivel sem lett volna más az eredmény szerintem
ketRovidFrontinnal@reddit
Még az 1% let lett volna meg
Dinosbacsi@reddit
Igazából tovább lehetne adni, ha nem személyi kultuszként szól az egész a párt vezetőjéről.
Cheap-Fun802@reddit
sosem vedlettük le magunkról a törzsi rendszert
elilyen@reddit
azért volt-egy kettő történelmi: KDNP, MSZ(M)P, FkGP
Zka77@reddit
Folytatják
No_Birthday8829@reddit
Én jobban örülnék ha jönne 2-3-4 új és komolyan vehető párt, amik normális nézeteket vallanak. Ha az az ára, hogy a fidesz már teljesen csak a történelemkönyvekben lesz jelen, hát legyen így
Rendszer_valltaska@reddit
Ès ezek között egy se legyen Kutya, Vona, Klárika....
Rendszer_valltaska@reddit
Megújulni egy 55+ os csapat nem tud.
stevietree1@reddit
Úgy fognak megújulni, hogy a Fidesz alját most beültetik a parlamentbe, ezek azok a politikusok akik mar semmire se jók. A Viktor meg majd csinál egy új pártot ami a valódi megújulás lesz. Bevált recept már láttunk ilyet. A régi Fidesz szépen el ketyeg pár százalékon az új Fidesz meg valószínű a parlamentbe is bekerül. Most mondanám, hogy alusisak off, de valahogy szerintem ez egy reális forgatókönyv.
Fureba@reddit
Lesz új DK! 😍
Wrong_Ask8917@reddit
Fogalmilag kizárt, mivel az egész párt Orbán személyi kultuszára épül, nélküle 2%-ra esne a párt, a vérjobberek átmennének Oroszkaihoz, a többi pedig apátiába kerülnének.
tesznyeboy@reddit
A fideszes szavazók nagyrésze nem elvek mentén politizál, gyakorlatilag nincs semmilyen politikai tudása, azért szavazott a fideszre, mert a fidesz a kormány, a fidesz a párt, a fidesz örök, és a fidesz nyer.
Most hogy ez egyértelműen megdőlt, átmennek a tiszához, mert a tisza a kormány, a tisza a párt, a tisza nyer stb. stb.
Ez a legutóbbi mediánból látszik is.
Egy részük biztos átmegy a mihazánkhoz, de nagyon kétlem, hogy a mihazánk komolyan meg tudna itt erősödni, annyira, hogy veszélyt jelentsen.
gerusz@reddit
Inkább a pénztárcájuk alapján szavaznak, de extrém kockázatkerülő módon, és a nemzetközi helyzetet figyelmen kívül hagyva.
Kibontva az algoritmusukat: amíg nő a reálbérük, legyen ez a növekmény bármilyen kicsi, a kormányra fognak szavazni, mert ezt a növekedést a kormány érdemének tudják be, és ha a kormány változna, lehet, hogy ennyi növekedés se lenne. Amíg ez a szitu fennáll, addig leszarnak mindenféle botrányt; a miniszterelnök élő egyenesben erőszakolhatna halálra egy csecsemőt, akkor se fogják leszavazni, mert különben mi lenne azzal az 1% reálbér-növekedésükkel? És persze az ellenzék ígérhet nekik bármit: se populista "minden jobb lesz, örökélet, ingyen sör" típusú ígéretekre, se az összes még élő közgazdasági Nobel-díjas által jóváhagyott ötszáz oldalas programra nem fogékonyak, mert az csak ígéret, az 1% pedig már megvan, és inkább nem kockáztatják. A fidesz pedig éppen annyit csurgatott az EU-s lóvéból a társadalomnak, hogy ez a minimális reálbér-növekedés meglegyen belőle.
De a másik oldala az, hogy ha 1-2 évig csökkennek a reálbérek, akkor hirtelen elkezdik figyelni a botrányokat, a lopásokat, és az ellenzékre fognak szavazni, mert akkor már nincs reálbér-növekedés, amit kockáztatnának. Ez történt most, amikor 2022-ben elzárták az EU-s pénzeket, és mivel előtte 12 évig nem használták ezeket a pénzeket egy fenntarthatóan növekvő gazdaság kiépítésére, csak a lopásra és a gazdaság lélegeztetőgépen tartására, ezért ez egyből meglátszott a reálbéreken is.
noire_cotic@reddit
Orbán pont leszarja már, hogy mi lesz a Fidesszel.
zoley88@reddit
Póccsal, Budaival meg egyéb, egyéniben tönkrevert arrogáns senkikkel a Parlamentben nyilván nincs.
Alive_Fisherman8241@reddit
De mi az, hogy megújulás? A fidesz egy maffiaszervezet, nem egy párt.
Old_Tourist_69@reddit
yeahboii5@reddit
Ezen legit agyfaszt kaptam. Kellett 2 hét, hogy 🐍gyuljak
Crunchy_Sunshine7891@reddit
Igen szoval kikell talaljak ezutan honnan es hogyan lopjak a penzt
Wrong_Ask8917@reddit
A fidesz Orbán egyszemélyes projektje, olyan, mint a Hitgyüli Néneth Sándorral.
SnooMemesjellies5620@reddit
Pont ezért sem akarják elengedi Orbánt. Nincs Orbán, nincs FIDESZ sem. Ettől függetlenül is kíváncsi leszek, hogy mi lesz velük 1 év múlva. :D
gabro_cornelian@reddit
Nincs mód kijavítani a rendszer hibáit, ha az maga a rendszer.
Karabars@reddit
Meglepett Gulyás Pikachu face
WildLatteAvocado@reddit
Kormányzásra sem volt.
EmergencyComplaint89@reddit
Olyan sikeres lesz, mint a kampányuk megújulása az új kampányfővel, Orbán Bazsival. Észrevették, hogy szarok az adatok, de ugyanazt nyomták tovább.
elilyen@reddit
jó kis Vaas
wrrrryyyyyyyyyyyyyyy@reddit
jeffvader78@reddit
Ez nem feltétlenül baj. Maradjanak csak a régi bohócok mementóként, hogy a nép tudja, kikre nem kell soha többé szavazni.
No-Painting-9461@reddit
"ahogyan azt a nagy közgondolkodók, Kövér László, Bayer Zsolt, Gajdics Ottó, Demeter Szilárd" fura humora van
ItchyPlant@reddit
Mivel a fidesz identitását a...
...adja így, csomagban. A megújulás ötlete eleve szembe megy a 3. alaptétellel, így minden fasza.
Több fideszes képviselő és megmondóember konkrétan nem is érti, minek kéne megújulni.
Rare_Walrus_1666@reddit
Mikor volt erre szándék?
Mr_Peanut-5340@reddit
Megújulás? Értelmezhetetlen libsi szójáték.
Ok-Inspector1771@reddit
A fidesz már többször megújult. Liberálisból nacionalisták lettek, kolesz szobatársakból polgári körök, orosz ellenesekből oroszpártiak, stb. Hogy megújulnak, az nem is kérdés. Eddig a pénzüket gyűjtögették, most megint költögetniük kell. Ilyen is volt már az elműltnyolcban. Ahogy kinéz, az európa parlamenti képviseletük, és az oligarcharendszerük élte túl az armageddont, meg a határon túli támogatottságuk. Ebből a háromból fognak gazdálkodni. És persze a szokásos orosz nagytestvérből, a titkosszolgálati támogatásból, amiből már 36 éve minden ellenségükkel leszámoltak. Hogy ez most nem sikerült, az nem jelenti azt, hogy nem fogják használni a továbbiakban. A Tisza minden jelöltjéről lesznek aktáik, főleg mert Magyar Péter telerakta a kormányát volt fideszesekkel. Ezekkel az is a gond, hogy már mindnek vastag bűnlajstroma van Orbán kezében. Például.
Tarkajoz@reddit
Én adom, legalább soha sem felejtjük el miért váltottuk le őket. Örülök, hogy nem hagyják kihunyni bennem, és sokunkban, az irántuk fortyogó gyűlölet, hányinger, megvetés, és számonkérés parazsát. Remélem még sokáig folytatják ezt, míg el nem tűnnek, mint egy kis párt a süllyesztőben, az összes görénnyel együtt, akit még nem helyeztünk el egy szigorúan őrzött fegyintézmény kényelmes priccsében jó hosszú időre, hogy a társadalom billogát megkapva a végén ugyanolyan senkikké váljanak, mint mindig is kellett volna lenniük!
izzadokakoscsiga@reddit