Kiderült, milyen volt a tábor, ahol egy kormánytisztviselő mindkét kezét elvesztette 1 éve
Posted by nightshift_manager@reddit | hungary | View on Reddit | 107 comments
Akkora a zaj és odáig ment az ingerküszöb, hogy tényleg nem lehet követni azt a mennyiségű tényfeltáró tartalmat, ami a rendszerváltás után adott.
Egy korábbi részlet után egy másikra is szeretném felhívni a figyelmet, persze akinek van rá kapacitása, nézze meg a teljes interjút Ádám Mónika járási hivatalvezetővel, ami érdekes betekintést nyújt a kormány alá tartozó államigazgatás teljes működésére.
(köszönet u/Weekly_Car956 -nak, aki kommentben hívta fel a figyelmem a nem elhanyagolható részletre)
Itt arról a "táborról" mesél, amit köztisztviselőknek ajánlottak, lehetőségként, a kontextust megismerve van egy olyan érzésem, hogy sok helyen sugalmazva "erősen" ajánlottként, ahol a felvételen szereplő hölgy is gyakorlati képzés keretében tankba ült, piszoly és gépkarabély kezelését, elsütését tanulta meg. A béke kormánya nevében állami köztisztviselőként, hovatovább nőként.
Igen, ez az a tábor, ahol kicsit több, mint egy éve, egy éles kézigránát letépte egy másik nő mindkét karját, aki titkárnőként dolgozott a miniszterelnökségen. Tőle gondolom elnézést kértek a hülye ötletért. A program záróünnepségén Szalay-Bobrovniczky Kristóf mondott beszédet.
Nucleus-of-Assertion@reddit
nem adok ötleteket, de a történelemtudomány kedvéért gyerekeket meg lehetne kérdezni arról, hogy milyen volt permanens fideszkampányban felnőni (igen ők nőttek fel és rugták seggbe most a fideszt, csak a meg nem ismétlődés kedvéért érdemes lehet direktben felfogható módon megmutatni, hogy mi volt ez a rendszer)
Business_General2011@reddit
A lövészetet még talán megértem. Egy csomó helyen van már szakember segítségével tartott élménylövészet is. De a kézigránát...pffff... Végtelenül sajnálom a megsérült hölgyet. Hihetetlen, hogy az orbán kormány mennyi embert megnyomorított. Kit így, kit úgy... :(
marcabru@reddit
A lövészet is nagyon para nullkilométeres résztvevőkkel. Az élménylövészet full más, ott asztalra lerakják megtöltve a fegyvert, te felveszed, elsütöd, visszarakod. A lövészeten meg kell tanulni csőretölteni és üríteni először. És ott áll húsz ember, aki közül ha egy is rossz sorrendben üríti, akkor el fog sülni. Óriási fegyelem kell, hogy a fegyver mindig a jó irányba nézzen, a gyakorlat végén senkinek ne maradjon golyó a csőben (ugye a tárat kivéve egy marad benn), mert egy karabéllyal öt embert át tud lőni. Baromira tapasztalt lövészetvezető kell hozzá.
Professional-Cold278@reddit
sikerult eljutnom tavaly texasba, es ha mar ott voltam, akkor elmentunk lovoldozni is. 2x5 perces video, egy papir, hogy megertettem es egy 'instructor' (tokjo arc oreg volt es jol is magyarazott) atment velunk mindenen. Majd azt mondta, hogy jo szorakozast. Netto 20 perc utan mar lottuk a celtablat, mellettunk 3-mal pedig John lovoldozott Desert Eagle-lel meg valami automata puskaval. Volt 1 felugyelo a teremben es az oktato is sokat jart ki-be. Neha odaszolt, ha valami nem tunt biztonsagosnak (nyilvan nem egymas fele tartottuk a fegyvert, csak mittom en nem teljesen a celtabla fele nezeztt, amikor leraktuk, hiaba nem volt benne tar/golyo ). Nyilvan itt ketten voltunk es nem 20an es az oktato teljese figyelmet nekunk tudta szentelni. Csoportos lovoldozesre biztos, hogy nem mennek. Ilyen helyre pedig barmikor ( bar kis korom ota lovoldozom apukaval legpisztoly/puska/gyongypisztoly/ij/nyilpuskaval barhol, ahol van celtabla es lehetoseg)
elembivos@reddit
Nem ravasz, elsutobillentyu!
zsirosdiszno69@reddit
Fixen gyerekként te voltál az aki szólt a tanárnak hogy volt házi
elembivos@reddit
Megcsináltad, nem?
kiskrumpli@reddit
Lemásolhatom?
kiskrumpli@reddit
Erről mindig ez jut eszembe:
KAFEClub@reddit
Sajnalom Pistike, de ez most csak 30%-os lett 😄
poppygodx@reddit
ezt vadászvizsgán ne mondogasd, mert sokan szeretik a hagyományos népies kifejezéseket a vizsgáztatók között
elembivos@reddit
Akkor biza a puskát nem tölteni, hanem felporozni köll, a Máriás mindenit!
Ok_Chicken_5452@reddit
És nem golyó hanem töltény.
poppygodx@reddit
"golyós vadászfegyver enters the chat"
tredbobek@reddit
Ravasz!
Tyrandeh@reddit
Kakas
varegab@reddit
Az nem kakas, hanem csappantyúra ráverő mozgantyú
These-Weekend8781@reddit
A róka a ravasz 😖 elsütőbillentyű 🤗
marcabru@reddit
Tudom direkt triggerelek , pun intended
Amugy meg kurvamindegy addig amig az ujjat nem rakja ra valaki indokolatlanul.
Business_General2011@reddit
Nagypapàm vadász volt. Nem ilyen kamuvadász, hanem az volt a foglalkozása. Fiatal koromban versenyeztünk, hogy ki tudja hamarabb szétszedni és összerakni a fegyverét. Lőszer külön páncélban elzárva. 1000szer mondta el, hogy töltetlen fegyver nincs. Egyszer egy ilyen szétszedés és összerakás után ráfogtam a fegyvert húgomra. Az elsütőt már nem volt időm meghúzni, akkora pofont kaptam tőle. Akkor ütött meg először és utoljára. Egy életre megtanultam a leckét.
tredbobek@reddit
Amikor expókon kint van a katonaság, és azt látom hogy egy puska csöve néz rám miközben egy gyerek játszik vele
(tudom közelben nincs sehol lőszer bele, az se biztos hogy működik az a fegyver, de ettől még triggerel)
Jolly-Line-833@reddit
De én ezt nem értem mikor mondják töltetlen fegyver nincs, miért ne lenne? Nyilván üresen sem tartjuk a fegyvercsövet senki felé ettől függetlenül. Én csak pisztolyok és egy két típusú AR meg sörétes kapcsán tudok nyilatkozni, de ha nincs tár benne, üres a cső és rángatom a szánt mint a hülye és nem lök ki egy lövedéket sem és belátok a csőbe ami üres az igenis töltetlen és teljesen biztonságos. Ettől függetlenül ismét elmondom, üresen sem fogunk senkire fegyvert.
Sure_Walrus_7307@reddit
Amennyire én tudom, ezt a mondást/szabályt alapvetően a "táras" automata, félautomata fegyverekre vonatkozóan terjesztették el, ugyanis ezeknél igenis előfordul az (ritkán) hogy a töltő mechanizmus betölt, ellősz mondjuk 21 toltenyt a rendelkezesedre allo 28-ból, nyilván nem számoltad le hogy az csak 21, a fegyver nem sut el, mert bármiféle mechanikai problemaja lehet, belenezel, elficcen a mechanika, az elsütőbillentyű mogotti bármilyen mechanizmus kiold, le se kell nyomnod a ravaszt és pofanlotted magad.
Vannak ilyen szempontból viszonylag biztonságosabbak, pl igen, kétlövetű akár sörëtes puskák, régebbi típusú egylövetű(mesterlövész, pl kar98), revolverek, stb amiknél a manuális töltés jelenléte miatt, a mechanika kevésbé összetettsége miatt a szamodra kontrollalhatatlan dolgok szama joval kevesebb. Persze ezeknél meg joval nagyobb az esely hogy becsípi az ujjadat, vagy hasonló, de valamit valamiért.
Természetesen nem arra vonatkozik a dolog ha most jott ki a gyarbol, es sose volt benne se tar se tolteny akkor egyértelműen nem lehet benne semmi. De ha valaha is hasznaltad mar, akkor nem nulla az esélye hogy akár a következő huncut helyzetbe kerülj:
Teljes tárat ellőtted,kivetted a tárat, letetted a fegyvert. Mikozben letetted a fegyvert a fegyvert akkora erővel tetted le hogy valami történt az adott gepkarabélyban, amitől az adott fegyver elsült. (elsült?!) elsült, ugyanis bár a tárat megnézted és az tényleg ures volt, a tár utolsó toltenye a csőbe volt töltve, de nem lőtted el. Erre nem volt rálátásod.
Bocsánat a hosszú példaert a végén, de ezt az esetet nagyjabol 40centire magamtól láttam megtörténni egy M4A1 (kifejezetten jó mechanikájú, friss szerzemény) fegyverrel. Attól hogy valaminek nem szabad megtörténnie, megtörténhet. Pl egy hadseregben rendzseres használat mellett az ilyesmik véletlen megesése radikálisan nagyobb mint mondjuk egy hobbivadásznál aki jó esetben ha mondjuk havi kétszer használnak bármilyen fegyvert.
Nagyjából ugyanezért tanítják állandóan mindenhol hogy SOHA ne tedd az ujjad a fegyvered ravaszára, hacsak nem lőni fogsz. Az világos hogy te nem vagy egy kreten es nem sutod el direkt a fegyveredet. DE BÁRMI MEGTÖRTÉNHET. Fegyverrel a kezedben nem érdemes megadni az esélyt a bárminek.
Jolly-Line-833@reddit
Igen ez gyakori hiba hogy tárral nézik üres-e a cső, szán hátra vagy töltőkar, üres a cső, elengedi be is töltötte és utána veszi ki a tárat, de tár nélkül ahogy írtam ha üres a cső nagyon csekély esély van rá, hogy bármi legyen benne, ugye ezért is szokták meg elcsettinteni üresen is. De persze bármi megtörténhet, nyilván csak kell különbséget tenni akkor is töltetlen és töltött fegyver között, de ahogy más kommentekben is írták és ésszerű is lehet, hogy fegyverhez nem szokott vagy értő embernek érdemes mindent élesként kezelni.
00BlackCat00@reddit
mert hiába "nincs megtöltve", nem elhanyagolható esélye van, hogy mégis. sokkal biztonságosabb, ha már az esélyét sem hagyod meg a dolognak, és ez egy ilyen könnyen érthető mantra, hogy töltetlen fegyver nincs.
a fegyverek nagyon veszélyes dolgok. még sok felnőtt ember sem tudja felmérni a következményét, hogy milyen következménye lehet egy-egy hibának. nem hiába, hogy viszonylag sok vadászbaleset is van.
Jolly-Line-833@reddit
Fentebb írtam eggyel amit ide akartam válaszolni, Bocsi 😂
TheReal_Peter226@reddit
Az egyszerű ember számára van ez a mondás aki szórakozásból vagy nemtörődömségből hadonászna a fegyverekkel másokra. Nekik jobb ha minden fegyver töltöttként van kezelve. Azt meg te magad tudhatod a saját kezeddel szétszedett vagy összerakott fegyverről hogy töltött-e vagy sem, de ahogy írtad különbséget nem tesz, mert azt sem fogod rá senkire.
Jolly-Line-833@reddit
A töltetlenséget inkább szállitás/takaritas szempontjából értettem nem aktív lövészet közben. Érdekes amúgy, mert egy sportlövészeti versenyen nem nagyon hallani balesetről, vadászbaleset meg minden évben legalább 2-3 előfordul. Érdemes levonni a következtetést erről :D De persze igazad van abban, hogy sokan nem megfelelő felelősséggel és szaktudással kezelik a fegyvereket.
nagybotond@reddit
pont ez a lenyege, hogy ne fogd ra uresen se senkire
Massive-Drive-6375@reddit
Kész csoda, hogy nem lett abból is baleset, ahogy írod, elsült fegyver rossz irányba fordítva
marcabru@reddit
Ilyesmire tud figyelni egy lövészetvezető. Ez nem befizetős élménylövészet, itt ordibálás megy, ha valaki nem úgy mozog, nem úgy fordul, és minden mozdulatot az egész társaság egyszerre gyakorol be, akár húszszor egymás után, amíg hólyagos a keze mindenkinek, amit lehet, még szárazon, lőszer osztás előtt.
Azzal viszont nehéz bármit csinálni, hogy valaki rámarkol két kézzel a kézigránátra (ami itt történhetett).
makacssafrany@reddit
Pedig "nem nehéz bármit csinálni" azzal, ha valaki rámarkol a gránátra. Nem adok képzetlen, civileknek a kezébe kibiztosított kézigránátot.
marcabru@reddit
No igen. Az pl egy jo megoldas
Massive-Drive-6375@reddit
Totál civil vagyok, voltam élménylövészeten 2x életemben, mindent megcsináltak neked, te csak kézbe vetted a fegyvert elsütötted, visszaadtad. Elképzelni se tudom, hogy egyébként irodisták/civileknek miért volt fontos ilyen fajta programokon részt venni, szerintem hatalmas rizikó és kockázat, nem tudom, mennyi lövészvezető jut mennyi emberre, de 10-20 emberre figyelni egyszerre… valahogy nem bíznék Manyi néniben a könyvelésről, hogy nem kalandozik- e el a keze és nem lövi- e el a heréimet véletlenül
katatondzsentri@reddit
Ez. Élménylövészeten is pontosan annyi ember van fegyverrel a kezében, ahány fő személyzet van, aki kitépi a kezedből, ha hülye vagy.
simplehistorian91@reddit
Első éleslövészeten sok kikepző és kikepzősegéd van. Általában vagy mindenkire jut egy vagy 2-3 emberre egy, akik ott állnak az ember mögött és figyelnek arra, hogy minden rendben menjen. Még késöbbi lövészeteken is több ember áll a lövő állomány mögött. Ha valaki mozog vagy véletlenül sorozatra állította a fegyvert arra ugranak, ha látják, hogy valakinek nagyon nem megy vagy akadály van (probléma a fegyverrel) annak odaállnak és segítenek vagy elveszik tőle a fegyvert. Amúgy meg kb ezt úgy kell elkepzelni, hogy nagyon kevés lőszert kapnak. Van hogy egy tárba csak 4-9 lőszer, pisztolynál meg 3 lőszert. Ezeket a fegyvereket 8 éves gyerekkatonák megtanulják kezelni Afrikában pár óra alatt.
Extra_Produce5507@reddit
Én még voltam sorkatona, a vége előtt nem sokkal. Már csak gyakorló gránátot kellett dobni, be sem mutatták az igazit, mert elfogyott. Azt mondtak, hogy ami van az stratégiai tartalék és nem lehet szétdobálni. Lehet azóta mondjuk szereztek valahonnan, hogy az irodai alkalmazottak tudjanak dobálni…
OneNectarine8948@reddit
Utolsó előtti sorozott állományban voltam tüzér (amúgy az önjáró löveggel egyet sem lőttünk!). Mi egy kis darab trotilt robbantottunk (kb. olyan mint a dinamit). Csak gyakorló gránátokat dobáltunk. Nekünk azt mondták van egy csomó gránát, csak olyan szarok, hogy a fele nem robban fel, és nincs kedvük a tűzszerészeket hivogatni.
edeskeseru@reddit
Tilos granatot igy kiadni, el sem tudom kepzelni mi tortenhetett ott. A granatveteshez kulonbozo vizsgakat kell teljesitenie mindenkinek. Csak akkor kerulhetne ember kezebe eles granat ha az osszes vizsgan atment. Sullyos hibak sorozata lehet a tortenet mogott.
Academic_Estimate692@reddit
A kézigránát dobás civileknek abszolút a világ legnagyobb faszsága. Olyan stresszfaktor elsőre ami még olyanoknak is nehéz lehet akik egyebként az alapkikézés többi részét gond nélkül vették. Az meg hogy erre az egész bohóckodásra amúgy mi szukség azt ne is firtassuk…
Hairy-Dog3523@reddit
Én valamikor régen nagyon sokáig hívatásos katona voltam. Nagyon sokszor dobtak vezetésemmel és írányításommal katonák kézigránátott. DE sohasem pár hetes katonák mindig 6-10 hónapos katonák. A dobás előtt két hét felkészités volt. Elméleti és gyakorlati foglalkozás és csak utána erős felügyelet alatt lehetett éles kézigránátott dobni. Én valahogy úgy tudom elképzelni hogy a kiképző élesítette a gránátott és adta oda hölgynek az pedig lefagyott ami sokszor volt és nem dobta el. Régen ez nem volt különösebb gond mert amíg el nem dobtad nem élesedett hiába húztad ki a bíztosító szeget. De ez csak agyalmány mert az igazságot csak az tudja aki ott volt és sajnos szokás szerint el sikálják az egészet.
Maximum-Fuel4239@reddit
Mint vèdelmi bizotsàg elnöke,beiktatni kène az akna hatàstalanítàst, ràdióaktív szennyeződès semlegesítèst, valamint a D20-as 122 milimèteres löveg irànyzàst- csaxolok!
Blueshoes_2007@reddit
Szerintetek a hölgy ki fog állni a nyilvánosság elé?
Babelfish666@reddit
Nem. A párom együtt volt vele rehabilitáción és nem csak a keze sérült meg, hanem az arca is, elég csúnyán... Nem fog kiállni...
Accurate-Ostrich-212@reddit
Tud beszélni? Hogy bírja feldolgozni, ami történt?
Babelfish666@reddit
Tud beszélni valamennyire, de nem volt túl közlékeny senkivel. Egy nagyon szép csaj, akinek lerepült a fél arca és elvesztette a karjait... Gondolhatod, hogy mennyire szeretne dumálgatni... :-/
No-Championship-9355@reddit
Meg ahogy írták, a mellei is odalettek... 😞
Puzzleheaded-Ebb-451@reddit
Hol írták?
Perimeter_System@reddit
És szerencséje volt, mert a támadó kézigránát öléshatára 3 méter...
Wild_Object3942@reddit
nem tudom mennyire lehet szerencsének nevezni... én inkább nem akarnék így élni
Blueshoes_2007@reddit
Arc nélkül is szoktak nyilatkozni emberek.
Wild_Object3942@reddit
En nem a nyilatkozasrol beszeltem, hanem arrol, hogy alapvetoen en ilyen merteku eletminoseg romlas mellett nem akarnek elni. De ez csak es kizarolag az en nezopontom.
Perimeter_System@reddit
Most ezt mondod. Hidd el, kritikus helyzetben nagyon bekapcsol ám az életösztön.
Wild_Object3942@reddit
Bro, en testileg egeszsegesen se erzem jol magam a boromben 🫠 orulnek ha nem akarnad nekem megmagyarazni mit gondolok es hogyan erzek.
Ha benned egy ilyen utan meg maradna eletoszton, plane nokent (ertsd, te mar nem fogsz randizni es meg a havi dolgodat se vagy kepes tobbe sajat magadnak rendezni, ne adj isten csaladod se lesz ha esetleg akartal), hat minden tiszteletem es elismeresem. En biztos, hogy kicsekkolnek, szamomra igy is nehez a legtobb nap.
Natural-Board-1389@reddit
Szegény es zongorozazott is. Azt irtak. De lehet tudni mi tortent? Kihuzta a biztositot es nem dobta el? Konkretumot sehol nem olvastam.
aradebil@reddit
orisái tankcsaták
Wild_Object3942@reddit
7 nagy, kihívásokkal teli küldetés!
BoroMonokli@reddit
Dick Assman befigyel
Otherwise-Badger1061@reddit
Van egy kiképzőtiszt ismerősöm, aki mesélt erről. Ahhoz, hogy ez megtörténjen nagyon-nagyon sok alapszabályt kellett áthágni. Ezzel kapcsolatban sem ártana néhány embert elővenni.
Available-Memory2234@reddit
Én kivagyok ezektől a reddites kinyilatkoztatásoktól, hogy civil kezébe nem adunk gránátot, meg hogy értelmetlen hülyeség az egész program. Ha van pontosabb infó, hogy hogy zajlott ez a kiképzés, vagy a gránátos rész hogy néz ki a gyakorlatban azt tök jó lenne tudni, engem ugyan érdekel a haditechinka, voltam lőni is párszor, és attól függetlenül, hogy a vezetés kitalál valami nem túl értelmes programot, meg esetleg nem sok haszna van ennek a programnak, még nem lesz minden katona, meg kiképző dilettáns barom, gondolom felfogják, hogy civilekkel van dolguk éppen. A civil + kézigránát kombó még nem kéne hogy borítékolható balesetet jelentsen, főleg hogy nem is tudunk más súlyosabb balesetről, de úgy általában hivatásos katonák körében is 1-2 súlyos vagy halálos balesetről tudunk az elmúlt kb 20 évben.
Otherwise-Badger1061@reddit
Nem én vagyok a kiképzőtiszt szóval elmondom, hogy more emlékszem. 1. Valami bulizás volt előzö nap. Konkrétan kimenő utáni napom nincs kiképzés hivatalosan. Ha van itt katona leírja értelmesen, de lenyeg, hogy az nap meg sem lehetett volna tartani. 2. Nem is értelek. Nem, nem adunk civilek kezébe éles gránátot. Mi faszért adnánk? Mert arran tudok kétszáz omot mondani, hogy miért nem. 3. Hivatásosok sem azzal kezdik a gyakorlást. Amig nincs meg az izom memoria - valami olyasmi volt hogy élesíted és átrakod a másik kezdbe és utána eldobod - addig a hivatasost sem veszelyezteted. Nem mesz vezetni sem autopalyara miutan leraktad a kresszt.
Available-Memory2234@reddit
Ja, hogy konkrétan erről az esetről beszélt?
A civil kezébe gránátot dolgot meg továbbra is kiforgatásnak érzem, miért nem, miért valami egyetemes iratlan szabály amit mindenki előhúz a zsebéből? Már a megnevezés is félrevezető szerintem, ha mondjuk valami közterületi bemutatón paroláznának éles gránáttal, azt adogatnák az arra járó random emberek kezébe, akkor jogos. De ez egy katonai program, ahogy a nő is elmondja a videóban aláírtak csomó papírt. Jó is a vezetés példa, ott is amíg nem szerzed meg a jogsit kvázi "civil" vagy, de attól még a kiképzésed alatt autóba ülsz, vezetsz kontrollált körülmények között. Ha ezek a kontrollált körülmények nem állnak fent, vagy egyértelműen szarul van megszervezve, nem adottak a biztonság feltételei akkor jogos a kritika, ehhez kapcsolódik a 3. pontod, illetve az amit korábban irtam, hogy attól, hogy valami inkompetens ember kitalálja a vezetésben a programot, attól a végrehajtók, a kiképző tisztek nagyon is ismerik azt amit csinálnak, nem tudom elképzelni, hogy csak úgy elsőre gránátdobással kezdenek.
Calm_Friendship_7668@reddit
Amúgy az egésznek a gyökere teljesen tipikus neres kreténség. Kitaláltak a kormánytisztviselőknek (saját maguknak) egy különleges tartalékos állományt, amire csak a hivatali dolgozók jelentkezhettek. Az egész lényege, hogy munkaidőben elmehettek rambósat játszani, (miközben munkanapnak számolták el), sokkal több mindent kipróbálhattak mint egy mezei tartalékos (lásd, éles gránátok), aztán kaptak utána fasza havi juttatást is a semmire. Csak ez először egyedül férfiaknak volt, de jelezték a hölgyek, hogy ilyet ők is szeretnének, szóval a legutóbbin indítottak nőknek is.
Amúgy ez teljesen önkéntes volt tényleg. (Előző bejegyzésből gondoltam ide is kirakom, itt aktuálisabb a kommentem)
BillerKee@reddit
Lehet csak lemaradt a /s, amennyiben nem:
A hölgyek nem jelezték, hogy szeretnének ilyet játszani. Sőt, inkább fel voltak háborodva, hogy a program nagy sikerére való tekintettel most lehetőséget biztosítanak a hölgyeknek is. Előbb 50 alatt, majd határ a csillagos ég, annyira jó program volt, hogy tőlünk 1 nő jelentkezett, férfiak egyáltalán nem. Nálunk nem volt külön nyomás erre - szerencsére.
No-Salad-6674@reddit
De én amúgy érteném egy három napos képzés lényegét ahol megismerkednek a honvédség felépítésével, adminisztratív feladatokkal, etc. Mert ha jól értem háborúban tényleg ez lenne a feladatuk. És akkor a végén, jutalomként, lehet egy kis lővészet, esetleg megnézhetnek egy Leopardot vagy akármi.
De annak hogy 40+ nők katonai kiképzést kapnak na annak tényleg semmi értelme.
allaskhunmodbaszatln@reddit
"háborúban tényleg ez lenne a feladatuk " nah, megvan minden városba az a néhány köztisztviselő aki ért is bármihez meg képes egy jogszobályt elolvasni/értelmezni/megírni, nem xyz-nak a rokona meg politikai kinevezet és pont mint covidkor az ő nyakukba borul az egész szar hogy szervezzék már meg ha lehetne
Calm_Friendship_7668@reddit
Lehet hogy nálatok nem jelezték nők, de alapvetően azért indítottak nekik is. És ahonnan én tudom, ott sem volt nyomás
Known_Hat_2415@reddit
Madár gecik 😂😂
Significant_Stop723@reddit
Amikor én szolgáltam, akkor teljes tilalom volt a kézigránát kiképzésen, mert egy századosnak lerobbantotta egy gránát a kezét, amikor egy soros nekibaszta az árok falának a gránátot.
Weary-Development468@reddit
Nekem valaki magyarázza el, hogy mégis mi a retkes lófasznak? Mire készültek ezek, mi indokolta ezt? Mert - és remélem nem haragszik meg miatta - de biztos hogy nem ezt a hölgyet küldöd ki elsőként a vassal védeni a hont. Azt nem is említve, hogy a hivatalnokoknak kulcsszerepe van az állam működtetésében.
Fearless_Reveal_5780@reddit
Mi indokolta ezt?
A nettó őrület és elmebetegség ami a rezsimet jellemezte, különösképpen az utóbbi pár évben.
Én értem, hogy teátrális túlzásnak tűnhet, de ezek gyakorló elmebetegek lettek a végére. Totális valóságvesztés, egyre irracionálisabb viselkedés, döntések.
CuriousInitial1682@reddit
Hova tovább egyre inkább érzem én is azt, hogy egy valóban elmebeteg ember volt hatalmon...az oké, hogy semmihez nem értő, dilettáns emberekkel vette magát körbe mert azoknak nem tűnik föl, hogy beteg (akinek föltűnik az meg kussol róla) DE könyörgöm hogy a faszomba tudták ezt eltitkolni külföldön??? Pl ficó hazajött trumptól és kijelentette róla, hogy tramp egy beteg ember...(jó oké, ficónak is van 800 pszihológus által aláírt és lepecsételt hivatalos dokumentuma arról, hogy bolond) DE legalább kimerte mondani a nyilvánvalót róla, amiről az EGÉSZ világ kussol és lapít.
krakoi90@reddit
Sajnos kurva egyszerű a magyarázat: bölcs vezetőink kiadták az ukázt, hogy szállítani kell a számokat, jobb hadsereg kell. Részben az elhanyagolt NATO kötelezettségek okán, részben akár az ilyen Gáspi féle középkori romantikus légvárak miatt.
Mivel a számok tök irreálisak voltak ezért a hatalmi piramis minden szintjén ki kellett találni valami "kreatívat". Valahol valakinek ez jutott az eszébe, mi lenne ha elzavarnánk a csinovnyikokat árokba bohóckodni, aztán kipottyanna a végén egy rakás tartalékos papíron.
Vezetőség örül, számok pipa. Gáspár herceg kezdheti is szervezni a keresztes hadjáratot, hisz maradna itthon csomó tartalékos megvédeni a hazát, ha esetleg gond lenne.
KITT_the_Cylon@reddit
A tartalékosi rendszer egy tovább vizezett formája. Ilyen téren valóban kevés az értelme, nem úgy a tartalékosi rendszernek. 3 módon lehetsz katona jelenleg. Hivatásos -> ő nekik ez az életük, hivatásuk, életpálya modell, innen megy nyugdíjba
Szerződéses -> aláírsz x évre a honvédséggel. Rendesen kiképzett állomány, általában specifikusan valami tudásodat tudod kamatoztatni a honvédségen belül, és a honvédség ezt a tudásodat használja fel. Harcértékük adott esetben ugyanaz mint a hivatásosnak.
Tartalékos rendszer-> ők egy elég alap kiképzést kapnak, gyakorlatilag munka mellett iskola mellett végezhető. Évi x nap van amire te döntöd el keretek közt mikor jelensz meg egyenruhában változatos milyen feladatokra. (Van ezen belül Ött meg Ömt de nem bonyolítom)
Ez az advéd a tartalékosi rendszer mégtovább vizezése, valószínűleg aki részt vett benne annak safari, honvédség meg elmondhatta hogy a tartalékos állomány megint nőtt több száz fővel.
Tartalékosokra azért még a felvetésedre annyit had mondjak el, hogy egy háborút a hivatásosok kezdenek, de a tartalékosok fejeznek be. Ha a hivatásos jól képzett állomány már elesett a kevésbé jó harcértékű de az átlag embernél azért messze többet tudó tartalékosok az utolsó "mentsvár" papíron. Szóval nem a hölgyet küldöd ki először vassal, de háború esetén rendkívül fontos és hasznos lehet a szolgálati formája amit vállalt a haza védelmében.
Calm_Friendship_7668@reddit
Hogy lehessen Rambósat játszani, és pénzt is kapjanak érte. Ezt a programot haveroknak hozták létre.
Tweaker87@reddit
Aki ezt kitalálta meg aki engedélyezte, azokat bilincsben szeretném látni, mihamarább.
Available-Memory2234@reddit
És milyen alapon?
FrankWTheCactus@reddit
Jól értem, hogy felnőtt emberek önként elmentek 2 hétre "táborozni" és ezért fizetést kaptak?
Natural-Board-1389@reddit
Nem taboroztatas, tartalekos kepzes volt,onkentes.
waces@reddit
Kepzele ugy,mint egy ceges csapatepitot. Az sehol nem a szabikeret terhere tortenik. Az onkent itt az erosen ajanlott szinezetet kapta. Es mivel a kozszolgak az adobol kapjak a fizetest igy igen.
Known_Hat_2415@reddit
Igen. Tőlünk.
AsGrblls@reddit
gerendáné alfonz piroska aljegyző be like amickor indul a békä kiképző táborba -bdsqrvlt
Markus4781@reddit
És ennek amúgy mi a halál volt az értelme? Ha háború lesz küldjük elôre az 50 éves titkárnôket vagy mi volt itt a gondolat?
Kobaljov@reddit
(A "tank" (harckocsi) amiben utazott valószínűleg inkább egy páncélozott szállító harcjármű (PSzH, pl. mint a régi BTR-80) vagy egy gyalogsági harcjármű lehetett (pl. az új Lynx/Hiúz), gyakran összekeverik őket civilek.)
Jokepu@reddit
Operett hadügyminiszterúrnak is éles gránátot adnék a kezébe, mutassa meg ő, hogy kell ezt csinálni.
balzzsamm@reddit
Én megtartanám a Csádi missziót. Küldeném az élére Bobót, mellé Babut, meg azokat, akik a rendszer éltetői voltak a seregben, had parolázzanak Afrikában....
NyulontulOnInnenOff@reddit
Én inkább a Csá!-misszióra küldeném őket.
Momokardja@reddit
Jössz egy kávéval, ami az orromon jött ki! 🤣
nemkompetens@reddit
Abba belegonddolt valaki, hogyha valós minősített helyzet lenne, akkor hogyan működne ah államigazgatás?mert akkor nem mindent a katonák csinálnak, az allamnak működnie kell Nem baj ha van katonai alapismeret, és nem nulláról megy a kapkodás.. Az alapkoncepció jó volt, a kivitelezés ment el
Complex-Road1010@reddit
Egy nato tagországban a civil lakosságnak nincs szüksége katonai tudásra, főleg nem fegyverismeretre
Acceptable_Lemon3904@reddit
Ajánlom nézz szét nato tagorszagok közötti, főleg eu-soknál
Open-Fee4296@reddit
Ebbe bele sem gondolok. Minden védelmi igazgatási gyakorlat (járási hivatal) papíron zajlik baj esetén. Na jó, feltöltöd egy Marathon Terra nevű programba ami tele van biztonsági résekkel. Azt a katyvaszt ami ilyenkor ott van....
Known_Hat_2415@reddit
Ha már a kormány tisztviselőket kellene háborúba küldeni akik lerobbantják a saját kezűleg🤡 akkor már inkább adjuk meg magunkat vagy nem tudom
Key-Location1376@reddit
''Főispáni értekezlet''…geciiii, ezt nem birom megszokni, annyira szekunder!😆
Desperate-Analyst67@reddit
Nagyon remélem, hogy előveszik újra az ügyet és megtalálják azt, aki felelős ezért a tragédiáért, ami történt. Egyértelmű felelős a honvédelmi miniszter, de valaki odavitte az éles gránátot és engedélyezte, hogy nulla tapasztalattal "gyakorolja". Felfoghatatlan. Azóta nagyon sunyít mindenki..
ChooPum6@reddit
Igazából az ő vagyonából kellene fizetni a járadékot a megrokkant hölgynek.
Grouchy-Explorer4098@reddit
Kurvára várom a kézigránátos ügy vizsgálatának az eredményét!
Kereksajttorta@reddit
Na igen! Egy a sok kozul, amit most fel kellene tarni!!
Wrong_Ask8917@reddit
Ezért remélem valaki börtönbe kerül.
Full_Department8155@reddit
Bobó!
feketebarany@reddit
Ráadásul csak a propaganda miatt ,hogy még hitelesebbnek tűnjön.
balzzsamm@reddit
Plot twist: nem tűnt.
miaszos@reddit
Ha gulatkeltés, bohóckodàs, ennyire volt, hogy híradóban lehessen magyaràzni a hûlyéknek.
horsewithnonamehu@reddit
Nem Lábatlanon tartották?
Queasy-Age-8957@reddit
Lábatlanon kéz nélkül? Törzsvendégek részére?
steelbro78@reddit
Az úgy kemény, nekünk 3 hónap volt a kiképzés a seregben és a végén dobtunk éles gránátot még 2001-ben.
Intelligent-Cow-817@reddit
Gyakorlatilag akkor letoltak velük zanzásítva egy önkéntes tartalékos kiképzést 25 nap helyett 2 hétben, tartalékos fizetés nélkül, (talán alkalmassági vizsgálat nélkül is), némi katonai vurstlival vegyítve, hogy lássák milyen "menő" dolgok vannak.
Alkalmasak nem lettek tőle semmire, egy hadiállapot esetén nekik a közigazgatásban nem is ez lenne a dolguk, hogy a frontvonalban lőjenek meg gránátot dobáljanak, hanem hogy koordinálják a helyi védelmet, de legalább jó sokba került, és megnyomorodott tőle örökre egy ember.