Pintér Bence - big ballz polgi
Posted by Hot-Communication-38@reddit | hungary | View on Reddit | 43 comments
Korábbi feljelentésemre ma délelőtt, 2026. április 28-án civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél, a létesítményüzemeltető, rendezvényszervező önkormányzati cégnél. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon ugyanis jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt van folyamatban nyomozás.
Érkezésükről telefonon értesítettek, kora délután pedig az irodámba is ellátogattak, hogy a Győr-Szol Zrt.-nél elfolyt 1,7 milliárd forintos lakáskassza-ügy újabb fejleményeiről kérdezzenek. Ebben az ügyben is büntetőeljárás zajlik, a gyanú különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette. A Városházán kollégáim segítségével átadtam a rendőrségnek – a februári tanúkihallgatásom óta általunk beszerzett – iratanyagot is. Több dokumentumot helyben át is néztünk a nyomozókkal, illetve bizonyító erejű videófelvételeket is a rendelkezésükre bocsátottam.
A nyomozókat többek között a Győr-Szol feletti tulajdonosi jogokat gyakorló, Fekete Dávid elnökölte, fideszes többségű Városstratégiai Bizottság, és a cég Antal Imre elnökölte, szintén fideszes többségű Felügyelőbizottsága érdekelte. Tagjairól, akik nagyrészt fideszes politikusok, információkat kértek: a rendőrökkel természetesen mindent megosztottunk.
Azt csináljuk, amit ígértünk: rendbe rakjuk Győrt, kisöpörjük a korrupciót. Így lesz majd pénz a városban a valóban fontos ügyekre.
A munka nagyja csak most kezdődött, Győrből indul Magyarország jobb irányba fordulása.
ketRovidFrontinnal@reddit
u/svvitzerland na hol vagy? Igen eltűnt a nagy pofád.
Normika@reddit
Na es az a fasszopo aki kurvazott a hajon? Nem jut eszembe a neve
mr_f1end@reddit
A hajón kurvázás, bár egy konzervatív politikusnál erős hátrány, de önmagában nem bűncselekmény. Valószínűleg Borkainál is csurrant-cseppent, de a győri ismerőseim pletykái alapján össze sem hasonlítható azzal, amint Dézsi "dézsma" Csaba csinált utána.
ketRovidFrontinnal@reddit
Partizán interjúban részletesen ecsetelte a korrupciós ügyeit és még ő értetlenkedett, mikor marci visszakérdezett, hogy mégis hogy gondolta, hogy ennyit lop. Egy trip az az egész videó.
Ja és 0 következmény, sőt, közgyűlésben ül.
Hot-Communication-38@reddit (OP)
Borkai Zsolt. Meglátjuk mi lesz vele, de azért ezzel a kettővel szerintem nem lehet egy lapon említeni. Pl.: neki köszönhetjük, hogy Győr polgármestere Pintér Bence lett. Ennél nagyobb szolgálatot nem tehetett volna.
Normika@reddit
Gondolom nem szandekosan segitett benne. Fogalmam sincs, hogy az ominozus videon kivul mit tett (lopott), vagy nem tett, de maga a teny, hogy visszamehetett a kozgyulesbe, hogy egyaltalan elindulhatott es az amit azota ott bemutatott, koztorvenyes kellene legyen. Lattam egy interjut a nacsasszonnyal a botrany utan egy-ket evvel, ahol nyilatkozott, hogy “ujra fel tud nezni a ferjere”, szerintem pont itt a redditen es egy user tokeletesen osszefoglalta, miszerint “nem tudhattuk elore ebben az egesz tortenetben, hogy a tekintetes asszony a legnagyobb kurva” :D
Kakapopofej@reddit
Hot-Communication-38@reddit (OP)
Jogos, bár ezzel szerintem semmi gond nem volt a szolidaritási adóig. Onnantól vitt mindent a Viktor, mint a piros hetes. A probléma inkább a források felhasználása volt, amíg tejben és vajban fürdött a város, addig elfelejtették megépíteni azt az 5000 lakást, amit beígértek az AUDI-nak. A víz- és szennyvízhálózat nem bírja el ezt a népességet már, a fejlesztések nem történtek meg. Borkai fele annyira se volt éhes, mint a Dézsma... a nert és a propagandát ráadásul távol is tartotta a várostól.
Tomsa00@reddit
Szal ha van valaki aki "a Dézsmánál" kétszer éhesebb, akkor már az ő bune se olyan nagy..?
z-1337@reddit
Azért azt ne felejtsük el, hogy Rákosfalvy Zoltánnal milyen ügyleteik voltak...Évekig dézsmáltak....
megatitan09@reddit
Fasztarisznya köcsögláda borkai bánatos szargerincű zsolt
sziazolee@reddit
Nocsak, elkezdtek végre dolgozni az urak? 16 évig mi a faszomat csináltak?
ketRovidFrontinnal@reddit
Alulról mindig is tették a munkájukat, legfelül volt mindig minden blokkolva.
Cickanykoma@reddit
Nem volt eddig semmi látnivaló a szutykos jobbágyoknak. /s
teveherevere@reddit
Ugyanazt amit mi. Én sem lángoló barikádon töltöttem a 16 évet.
young_immigrant@reddit
Én személy szerint nem szolgáltam ki a rendszert mint ahogy a szolgalelkű rendőrök tették, de kinek mi
Embarrassed_World_43@reddit
A szolgalelkűség alapkövetelmény a hatóságoknál. Eddig a fidesz parancsait követték. Ezután a Tiszáét fogják.
Wgyébként egy csomó helyen nem lehet leszerelni engedély nélkül a 10 éve fenttartott vészhelyzet. Gondolom a börtön lehetősége annyira nem kecsegtető nekik se.
young_immigrant@reddit
Azzal már meg tudnék elégedni, ha nem egy párt erőszakszervezeteként lépnek fel, hanem a törvényeket igyekeznének betartatni
PrimaryMaize6580@reddit
féltek.
Vegetable_Town_7405@reddit
Ha ilyen felos vagyok, nem rendornek megyek, hanem konyvtarosnak.
andrograf@reddit
Könyvtárosban több mersz van. Látnád mikor hajléktalanokat kell nekik kirakni, miközben nincs egyetlen férfi sem az épületben
eskh@reddit
Ha felulrol nem engedik, akkor nem fogsz ezen dolgozni egy ilyen hierarchikus szervezetnel
Least_Manager_7579@reddit
De tényleg. Most ezer számra mocorognak. Itt milliók lapítottak 16 évig. Szégyelljék magukat, egy generáció tönkrement ebbe a sok szarba, nem beszélve az egyéni tragédiákról.
CivilizedManners@reddit
Féltek.
Most tessék csak bepótolni és akkor ha sikerül időköziket kierőszakolni fideszes településeken akkor mehet is a buli.
Von_Bright@reddit
Sokkal belevalobb rendori felsobezetes kell aki ha kell szembemegy a parancsnokaval aki politikai nyomasra epp el akarja tusolni az ugyeket.
De a rang, a barsonyszek a rendori vezetoknek is tulnkenyelmes es ugyan ugy hatalomfuggo kontraszelektaltak, mint a politikusok. Ezet is tudtak ilyen jol egyuttmukodni az ugyek eltusolasaban
mr_f1end@reddit
" szembemegy a parancsnokaval, aki politikai nyomasra, epp el akarja tusolni az ugyeket."
Azért könnyű ezt így civilként mondani, de ha rendőr és szembe mész a paranccsal akkor nem kirúgnak, hanem általában letöltendő börtön jár.
Tauntaunt@reddit
Orbánnak elég volt annyit csinálnia hogy egy káderét nevezte ki főügyésznek (Polt). Onnantól már mehetett is a szabadrablás, mert minden fék és ellensúly megszűnt. Aki nyomozni akart kibaszták és annyi.
LastMorningbye@reddit
Apa, kezdődik! 👏
Warm-Nothing576@reddit
Hagytak elég időt a papírokkal kavarásra nekik…
According_Hold_7485@reddit
Pintér ”nagyfszú” Bence először cselekszik utána beszél, tanulhatnának tőle sokan!
ElConejoTonto@reddit
gróf Nagyfaszossy Pintér Bence
Crunchy_Sunshine7891@reddit
Nemreg talaltam ra pinter bence youtube csatornajara, nagyon nyomja tetszik!!!
Mersaul4@reddit
A nagyhalaknak is menjünk majd utána, légyszi.
Unreliable-Expert@reddit
👍
Unreliable-Expert@reddit
✨👍✨
halodon@reddit
Miért a Veszprém megyei rendőrségen van ez az egész győri ügy amúgy?
Merox91@reddit
Direkt rakták átt, hogy ne legyen részrehajlás/befolyásolás stb. Bevett gyakorlat.
mrsnowelephant@reddit
"Miután a hivatali vizsgálat számos további gazdasági szabálytalanságra bukkant az intézménynél, Pintér 2025 decemberében feljelentést tett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon. A megyei főkapitány az elfogultság látszatát elkerülendő a kapitányság kizárását kérte, így végül a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság rendelte el a nyomozást." - 444
https://444.hu/2026/01/24/pinter-bence-polgarmester-feljelentesere-nyomozast-indit-a-rendorseg-a-gyori-varosrendeszet-ellen
Due_Army_5947@reddit
Intelligent-Cow-817@reddit
Natural_Albatross566@reddit
Ilyen az, amikor a polgármester valóban kisöpri a korrupciót. Nem mismásol, és nem üzletel NER oligarchákkal mint Kovály Gergely.
Hot-Communication-38@reddit (OP)
Remélem Dézsi és Fekete következő heteiben kevés nyugodt éjszaka lesz. Szemétládák.
CivilizedManners@reddit
Remélem az őszt már a dutyiban töltik.