nekem az elgondolkodtató, ahogy megvalósították az interjúkat. a kontrollosnál a rövid nadrág, póló, sőt inkább a pizsamaszettes hatás és a papucs olyan benyomást keltett, mintha a tudatlanságára, kiszolgáltatottságára, gyermekségére épült volna a megjelenés. az újabb videóban már más outfit érvényesült, máshogy működött beszélőként is, szerintem koncentráltabb is volt, amihez lehet a ruházat és a másféle légkör, viszonyulás is hozzájárult.

az újabb videónál inkább látszódott az, hogy nem kiszolgáltatott gyerekként van kezelve, elismerik és méltányosan kezelik a sérelmeit, traumáit, de nem tanárnéniskedik senki sem felette - indokolt az óvatosság, az empátia, de infantilizálni sem jó az áldozatot (ha jól emlékszem, Rennner Erika is negatívumként élte meg, amikor infantilizálták).

lehet semmi értelme ezt elemezgetni, csak amikor a kontrollos videót láttam, a ruházat nagyon megdöbbentett és elgondolkodtatott. vajon az interjúalany önreflexiói változnak? mennyiben befolyásolják a megjelenését és a légkört azok, akikkel leül beszélni? bizonyára mindkét esetben volt előinterjú, felkészülés, tervezgetés, ez minden interjú előtt szokás. ezzel most nem arra akarok utalni, hogy komoly kritikám van a kontrollos videóval kapcsolatban, vagy az újabbal, és azt sem akarom sugallni, hogy minden, ami médiatermék, az metakommunikációs és vizuális manipulációval akar a befogadókban szimpátiát kelteni, a bűnösökben pedig más célt elérni. nyilván, lehet az embernek, különösen a saját traumáival kapcsolatban egyszer olyan pillanata, amikor úgy véli, szembe tud azokkal nézni és jobban kontroll alatt tartja, kvázi el is távolítja magától és meghatározza, milyen értékei vannak és hogy ő több annál, mint ami történt vele, mert a legnehezebb része ez, és elindul a feldolgozás, megértés fázisába (gondoljunk Renner Erika útjára). ezt a tudatosabb, bátrabb megjelenést fejezte ki a baseballsapka és a mintás ing az újabb videóban, és lehet, hogy hozzájárultak ehhez a pozitív támogatások, a kapott segítség, bár az idő elég rövid volt ahhoz a két interjú között, hogy ilyen jelentős változás következzen be, ezért szerintem nagyban függött attól is a dolog, hogyan akarták bemutatni és ábrázolni a traumákat.

Renner Erika példájából azt is tudjuk, mennyire nehéz egy jó összeköttetésekkel rendelkező elkövető és szörnyeteg áldozatának lenni, harcolni az igazáért, megértetni a traumát, kitartani az egyébként rengeteg akadályt gördítő és befolyásolt igazságszolgáltatásnak akár már a nyomozati, feljelentési fázisában. akármi is a stratégia, ami ebben a nem demokratikus és nem független helyzetben kell alkalmazni, és indokolt, hogy legyen stratégia, jó lenne kivitelezni, és összedolgozhatnának azok, akik már tudják, ki az elkövető.