Az egészségügy lerablói - Vaszily Miklós családi cége
Posted by Thick_Gap_7499@reddit | hungary | View on Reddit | 24 comments
2020 nyara az egész ország és Vaszily Miklós NER-es médiamogul számára is emlékezetes maradt. Tavasszal Vaszily megjelent az Index.hu hirdetési bevételeit kezelő Indamediában. Nyár elején a szerkesztőség függetlenségjelzője „veszélybe" állt. Júliusban kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt, és a szerkesztőség nagy része felállt.
Az ország azt nézte, ahogy a NER az Origo, a TV2 és számos más médium után lenyeli Magyarország addigi legnagyobb hírportálját is. A független újságírás egyik utolsó nagy országos bástyáját.
Ugyanebben az évben egy kaposvári egészségipari cég, a Vatner Kft. is nagyot kaszált. Nem akkorát, amekkorát egy jól menedzselt középvállalkozás szokott. A cég árbevétele 2020-ban több mint ötszörösére nőtt - 2,5 milliárd forintról 13,1 milliárdra -, az adózott eredmény pedig 218 millióról 3,34 milliárd forintra ugrott. Majd 2023-ban 16,2 milliárd forintos árbevétel mellett 3,87 milliárd forintos adózás utáni nyereséget vett ki. Mindezt úgy, hogy az alkalmazotti létszám közel egy évtizede nem mozdul ki az 60 fő körüli sávból.
A 2020-as beszámoló szerint az előző évhez képest nem egy új ipari óriás született, hanem egy változatlan méretű cégen hirtelen átment egy hatalmas pénzfolyam. Aztán mindkét csúcsév után az árbevétel ugyanolyan gyorsan visszaesett a saját szintjére, mintha mi sem történt volna.
A Vatner Kft. 70%-os tulajdonosa, Vati Péter Vaszily Miklós sógora. A közös szál Vati-Vaszily Andrea egykori fejvadász - immár belsőépítész - a médiamogul húga, Vati Péter felesége.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot (KEF) azzal az indokolással hozták létre, hogy a kórházak nem tudnak versenyképesen beszerezni - a centralizált rendszer olcsóbb lesz. A logika papíron hibátlan volt.
A gyakorlatban a KEF és az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) nem az árat nyomta le, hanem a versenyt szüntette meg. A sok kis, tapasztalatlan intézményi beszerző helyett egyetlen kapu maradt: aki rajta van, az rajta van.
A Vatner Kft. a KEF-nél és az OKFŐ-nél 2022 óta egymagában 33 elnyert hirdetménnyel szerepel a közbeszerzési adatbázisban. 2020-tól a Családbarát Szülészet országos kiírásainak több tucat elnyert eljárása, az infúziós pumpa keretmegállapodások (ÁEEK, majd jogutód OKFŐ). 2023–2025 között az OKFŐ-tenderek sűrűsödnek: műtői eszközök, képalkotó berendezések, és a 2025. januári gyorsított, kétfős versenyben lezavart 1,23 milliárdos mobil CT/MR-tender, amelyen a Vatner Kft. mellett mindössze egyetlen másik ajánlattevő indult. A tárgyi paletta szétaprózódott; a beszerzői és a nyertes cím szinte minden tételen ugyanaz.
Nem saját termékek, hanem különböző beszállítók, alvállalkozók eszközeinek egy kézben összefogott, egy cég által beadott konstrukciójáról.
Srágli Attila, az OKFŐ Pályázati és Projektkoordinációs Igazgatóságának vezetője - vagyis az a tisztviselő, aki az EU-s forrásból finanszírozott egészségügyi eszközbeszerzések felett diszponál - 2024 decemberében személyesen mondott ünnepi köszöntőt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház felújított diagnosztikai tömbjének átadásán. A Vatner Kft. a Zala Megyei Szent Rafael Kórház egyik legrégebbi és leggyakoribb közbeszerzési nyertese.
Az OKFŐ budai Csalogány utcai székházától pár lépésre, a Jurányi utca sarkán van egy kis, barátságos kávézó, Budai Kettő néven. A teraszán az arra járók időről időre két feltűnően összeszokott, ambiciózus fiatalembert láthattak kávézni, egyeztetni.
De érdekes szál 2017-ben a Bp2017 vizes Világbajnokság félmilliárdos, közbeszerzés nélküli bútorbeszerzése is a Vatner Kft.-nél landolt, miközben éppen az MTVA-t vezette, a propagandagépezet csúcsán. Bár akkor még kevesen tudták a családi összefüggést. Majd 2018-ban a Magyar köztelevízió „saját tulajdonú kellékek digitalizálása" mintegy 400 millió forintos tendere - ugyancsak Vaszily-időszak - ugyancsak a Vatnernél kötött ki.
E mellett a Vatner több EU-támogatást is elnyert: 850 millió forintot egy önfertőtlenítő panelgyártó kapacitás kiépítésére Kaposváron, mintegy 116 millió forintot egy műtéti oktatórendszer fejlesztésére, 25 millió forintot raktár- és műszerpark fejlesztésre.
És itt ér össze a két történet:
A független média bedarálása és a forráshiányos egészségügyből kivett milliárdok nem külön világok.
Hanem ugyanannak a működésnek két oldala. Egy rendszeré, amelyet Nemzeti Együttműködés Rendszerének neveztek.
Tudjuk. Kövér László szerint a sátán műve volt a Fidesz bukása. Kövér aligha tévedett. És a sátán arca sem kérdés.
Ambitious-Wallaby323@reddit
sziasztok, sajnos lemaradtam a posztról, valaki meg tudná írni dm-ben, hogy kb mről volt szó?
Badassdesign@reddit
Övé a Budai pékség is? Be nem megyek többet ha igen.
Nucleus-of-Assertion@reddit
a négynégy főszerkesztője szokott róla mesélni hogy milyen csodálatos ember a vaszily
NoFace6644@reddit
Dolgoztunk "alatta" többen is egy rövid ideig. Igazi gáalástalan görény.
farkendo@reddit
Nem tudom van-e összefüggés de a Miki apja híres agyszebész. Amikor foci közben egyszer agyrázkódása lett, akkor is a fater nézte meg - lehet akkor ütött be véglegesen valamit?
FrokamiRed@reddit
Nem szimpatikus, de szép pondró arcú embör. Csak rohadna meg egy börtönben. Remélem még nem évültek el ezek az ügyek.
Acrosternum@reddit
Jó poszt! Gyűjtsük ezeket! Legyen minden feljegyezve.
woeguy@reddit
Az EÜ számomra érzékeny pont, szóval remélem, életfogytiglan!
Acrosternum@reddit
Reméljük hamar kiheveri.
Glass-Shock-2508@reddit
A belsőépítészet ilyen NER-feleség hobbi?
kahrei@reddit
ugyanezt akartam írni, ez valami hóbort lehet :D
Big-Tennis2579@reddit
Csinál egy board-ot Pinteresten meg kiválaszt egy geci drága vázát
✨ Atelier / Belső építész ✨
Independent_Fig426@reddit
De vigyázz, megölt 16 csehszlovákot!
Big-Tennis2579@reddit
Quasimodo ezt is megjósolta
szifon@reddit
Hahaha nem gondoltam volna hogy látok itt ilyen idézetet, kurvajo
ComprehensiveWish523@reddit
-Nézd ezt a dísztárgyat, 3gyedi kézműves termék 2 millió alatt nem nagyon kapsz iylet.
-Látom látom az ott rajta eredeti fa, 10 milliós tárgyakban láttam hason...
-Ne is folytasd jól látod 50 milliós egyedi szobrok esetén szotkam ezt modnani de most tudok adni egy jó akció...
-Rendben így tetszik akkor 120 milliós csomagban megveszem ezzel a starbucksos bögrével csomagban
Loud_Win8414@reddit
Nem hobbi, azok a pénzmosodák.
frunzi107@reddit
Igen. A divat a másik.
Scavolas@reddit
Srágli mögött "nagy" emberek álltak és "sokat" tudott, ezért tudott pozícióban maradni sőt feljebb lépni, amikor az ÁEEK átalakítása után KFI lett. Egy undorító görény, akinek fontos szerepe volt néhány tízmilliárdos állami projekt elsimogatásában, pl. Országos Telemedicina Keretrendszer létrehozása és a Telemedicina Pilot.
juergencabbage@reddit
Vaszily elvtárs, még mindig hüppögve sírsz mint egy kislány amikor foci közben valaki odapiszkál?
Amúgy szépen kikerekedett a fejed, ha érted mire gondolok.
AdAdditional2484@reddit
Ezek a "belsőépítész" feleségek.. kérdem hány van még belőlük?
Potential-Mention741@reddit
Andrea átdizájnolhatna 😄
Lopsided_Surprise_57@reddit
Jó poszt! Ezt be kéne küldeni a megfelelő helyre nem?
Thick_Gap_7499@reddit (OP)
Hova?