Megszabadulás bontószökevénytől? Hogyan?
Posted by Tomonor@reddit | CartalkHungary | View on Reddit | 32 comments
Sziasztok, segítsetek már nekem, legyetek szívesek!
Van egy kis Peugeot 206-os bontószökevényem, amit eredetileg futárkodásra használtam immáron két éve. Az autó nagyon rossz állapotban van és társasházunk belső udvarán porosodik. Nincs rajta műszaki, nem indul be, akksija lemerült+valahol rossz az érintkezés is, kormányzár így szintén beragadt, elrohadt (lyukak vannak rajta) és gyakorlatilag a kocsi ott ragadt.
Szeretnék mihamarabb megszabadulni tőle, mivel még most is fizetem utána a súlyadót, illetve a kötelező biztosítását is. Az a gondom, hogy fogalmam sincsen hogyan indítsam el a folyamatot, teljesen idegen számomra az egész. Mivel a kocsi immobilis, így gondolom el kellesz vitetnem, viszont nem tudom, hogy most először autómentővel egyeztessek-e, vagy a kijelölt bontóval, egyáltalán a bontókat beveszik-e a kocsit, ezek milyen költségekkel járnak, stb. Egyáltalán az autómentő be tud jutni a ház udvarára, ahol a társasházon keresztül kell jutnia egy másfél méter magas belmagasságú átjárón?
Ezekre lennék kiváncsi, de leginkább arra, hogy hogyan tudnám ezt minél kisebb költséggel kivitelezni, ha már ez így alakult. Eladással nem szeretnék foglalkozni.
torcipepe@reddit
https://mohu.hu/hu/roncsauto-atvevohelyek
nonpluszultra@reddit
Most fizettek egy Suzuki Swiftért 54000ft-ot nekem a bontóban 3 hete. Annyit te is kapsz érte, ez fedi a trélert úgyhogy kb ingyen megúszod. Kb 50-60 ft-ot fizetnek kilójáért, országosan van szabályozva a MOHU által, nem bontónként változik. A helyedben sietnék amíg még él a szabályzat, ki tudja mi lesz a MOHU-val ;)
FostosBugyboka@reddit
told be a bontóba
Laca-Faca@reddit
Először bontót kell keresni és a kulcsszó a bontási igazolás. Ha azt azt tudnak adni, akkor viheted az autót. A kormanyzár nem számít, egy csörlő mindent megold... húztam ki fejre állt autót is 10 méteres töltés oldalon. Igaz annak már teljesen mindegy volt.
ExplanationFew2864@reddit
a kelleszből tippelem hogy nyiregyházi vagy, ha ott az auto, akkor szerintem sok bontó elérhető a közelben. Ingyen el fogják vinni sőt még pénzt is kapsz majd /kg alapján számolva. kapsz majd bontási igazolást, amivel ki tudod vonni. A debreceni taskó bonto tuti elviszi neked, talán még nyiregyről is, de szvsz találsz helyben is
Tomonor@reddit (OP)
Nahát, nem hittem volna, hogy egy szó alapján fogom doxxolni magamat 😃
ConsciousLow9690@reddit
mondjuk ha a trailer nem tud bemenni az udvarba de jön vele két ember, akkor üresbe téve azért csak ki tudjátok tolni odáig.. és igen, bontási igazolás kell, vagy esetleg adásvételi a bontóssal, aztán akkor intézi amit akar - de ezt inkább akkor szokták ha látnak benne fantáziát.
Tomonor@reddit (OP)
Tolni tudjuk, de mivel kormányzáras és az akksi offos több szempontból is, kormányozni nem tudjuk. A ház udvarán nem szemben áll, hanem van egy 90 fokos szög, amit meg kell tenni vele, hogy átjuthasson az átjárón
jeneiv@reddit
Ha amugy is bontoszokeveny, akkor egy jo eroben levi ember a kormanyzarat siman eltori
ConsciousLow9690@reddit
szívás, de megoldható. Mechanikus a kormányzár? Akkor kulcs be, kormányt próbáld tekergetni, kulcs forditgat, ettől ki tud ugrani. Ha már esp-s 12v közvetlenül a kormányzár biztosítékának helyére. De van autómentő akiknek van erre technikája. mint egy béka kb. ráemelik az első kerekeket, rárögzítik és annyi.
thegabe87@reddit
Taskóval eddig csak annyi tapasztalatom volt, hogy mentem alkatrészért. Poloból vettük ki, de aszerint árazták be hogy mibe kellett... Hiénák
PrintAltruistic4348@reddit
Milyen létező dologba kell Polo alkatrész ami nem egy Polo?
thegabe87@reddit
Touran. De bármely vw csoportos kocsi lehetett volna
PrintAltruistic4348@reddit
De a touran alkatrészek olcsóbbak mint a polo alkatrészek? Nehéz elképzelni.
thegabe87@reddit
Félre érted. Touranba kellett valami. Egy bontott poloból vettük ki és a touranhoz árazta, nem a polohoz
PrintAltruistic4348@reddit
Vagy na, fordítva akartam. A touran alkatrészek drágábbak mint a polo alkatrészek?
thegabe87@reddit
Cikkszám alapján megy, szóval nem kellene de hát bontó
somitomi42@reddit
Wilkommen bei Volkswagen AG, rengeteg kisebb-nagyobb alkatrész van, amin összevissza osztozik mindenféle Skoda-VW-Seat-Audi típus.
PrintAltruistic4348@reddit
Ja genau, aber, ezek az autók mind ugyanazok az egyenszarok, tehát nehét elképzelni hogy valamelyikbe is drágább lenne az alkatrészt mint bármely másikba.
Nyilván egy passat W8-ba drágább de hát abban nem is sok polo cucc van.
somitomi42@reddit
Pont azért surmóság a bontó részéről úgy beárazni, hogy hát Touranba lesz, akkor drágább, mint ha Poloba vinnéd el. Nem is hallottam még ilyet, hogy egyáltalán megkérdezik, mibe lesz, pedig szokásom bontóba járni.
Hungry_Income1277@reddit
Ez a kellesz ez miféle nyelvtani szerkezet, és miért pont Nyíregyházához kötöd? Van erről valami bővebb infod? Volt egy kollegám aki Pusztafaluról származik és ő használta ezt a szót 1x, de azt hittem hogy csak nyelvbotlás...
Tomonor@reddit (OP)
Nem tudom, de pontos volt.
ExplanationFew2864@reddit
Nincs tudomany mogotte, csak dolgoztam ott par evig es sokan hasznaltak, sehol mashol nem hallottam
Ryaaaaaka@reddit
Navnak is be kell küldeni egy papírt és ha azt engedélyezik akkor lehet menni tovább. Mi is pont most intézzük.
tredbobek@reddit
be_bal@reddit
Ügyfélkapun intézd el az ideiglenes kivonását addig is, hogy a költségektől mentesülj. Én covid alatt nem használtam az autót, se adót, se kötelezőt nem kellett így fizetnem.
Nonamee_1-@reddit
btw van egy pár cég aki ilyesmivel foglalkozik keress rá hogy roncsauto felvásárlás. valszeg kb ingyen elviszik. de ha azt vesszük hogy el kéne trélereztetned valahova ami városon bellül is 40-50k simán manapság, kapsz érte kilonként 60-70 foritot plusz okmáynirodai leadás, helyette "eladod" ingyen és elviszik te meg feltöltöd dap ba otthon az adásvételit. 40-50k minuszba kerülsz valszeg de sporolsz egy napot. lehet még fizetne is érte ilyen roncselszállító.
meg is hírdetheted hátha valakit érdekel de annyi indián fogja az idődet és az idegeidet rabolni hogy szerintem nem ér annyit.
Tomonor@reddit (OP)
Neeem, pont ezért nem szeretnék eladással foglalkozni.
Economy-Management19@reddit
Itt van egy hivatalos lista a roncsautó átvevő heyekről:
https://mohu.hu/hu/roncsauto-atvevohelyek
EconomistCreative164@reddit
Ahhoz hogy kivonasd a forgalomból, bontási engedély kell, amit szerződött bontóktól kaphatsz meg. A mohun fent van lista, hogy melyik cégek vehetnek át hivatalosan bontásra autót.
Első körben a navtól kell kérni egy engedélyt. FAJ kódos(?) vagy nem tudom pontosan mi a neve. A lényeg, hogy ott kapsz egy nyomtatványt amit kitöltesz, ők pedig tovább küldik a kiválasztott bontonak.
Egyeztetsz egy időpontot a bontoval és elviszed a kocsit.
Ha így csinálod, kapsz érte pénzt. Két kategória is van erre. A legtöbb azt hiszem 63 ft/kg.
Én így csináltam és egy fél agyvérzést kihordtam közben. Az egyszerűbb, hogy vannak cégek akik erre szerződnek. Itt egyébként szerintem van benne lutri is, plusz az ár sem tetszett amit ajánlottak.
Mj.: Érdemes résen lenni mert engem a bontoban is át akartak baszni, de első körben nem akarom ennyire lebonyolítani a választ. Ha van kérdésed szívesen válaszolok a saját tapasztalatom alapján.
Legjobbakat!
bkrnrb@reddit
Felhívsz egy bontóst, a többit intézi. Általában kapsz érte minimális vasárat (10-20e Ft körül súlytól függően), de ha macera elvitetni, ez az összeg nullázódhat. Azért fizetned érte valószínűleg így sem kell. Annyira csak meg tudjátok pár haverral mozgatni, h a csörlő kihúzza azon a szűk bejárón. Utána elmész a bontóshoz a forgalomból kivonós papírokért és rendszámért, és az egésszel elballagsz egy okmányirodába.
ric57r@reddit
Én a helyedben bérelnék kocsi mozgató zsámolyt és egy B-vel vezethető autómentőt amin van csörlő. Bontóval egyeztessél, hogy viheted e a kocsit. De mivel ezek a kérdések felmerültek benned, lehet az a biztos ha ezt megoldja egy autómentős és kb fedezi a költségeket amit ad a bontós a kocsiert. Utána bontási igazolással, rendszámmal, forgalmi- törzskönyvel bemész az okmányirodába és véglegesen kivonják.
Én a múlt héten adtam le egy éppen járóképes kocsit. 65Ft/kg-ot kaptam érte.
Ilyen esetben legközelebb pedig ideigelenesen vonasd ki mindenképpen, akkor nem kell rá fizetni semmit.