Súlyos ügyekben ébredt fel az ügyészség a választások után (pw)
Posted by seraggi_@reddit | hungary | View on Reddit | 13 comments
Nagyon megterhelte a Fideszt az MNB-botrány, ezért nem volt más választásuk, mint kikelni a luxizás ellen, és arról beszélni, hogy „minél hamarabb vonuljon börtönbe a Matolcsy-klán azon tagja, amelyik lopott”, meg hogy „az egész nem néz ki jól, de ha kiderül, hogy egy forint is szabálytanul tűnt el, akkor valakinek szorulnia kell, és annak szoros is lesz.”
Az első idézet Lázár Jánostól, a második Orbán Viktortól származik. Orbán ráadásul a bukás után úgy látta, Matolcsy György és a többiek mesés meggazdagodása is szerepet játszhatott a Tisza kétharmadában.
Spirited_Plan4326@reddit
Mondjuk inkább úgy, hogy lehullt a bilincs az ő kezükről.
Ven_dash@reddit
nope. Ebből az látszik, hogy eddig a fidesz alá dolgoztak, és most féltik a szarus kis állásukat. Ezeknek az intézményeknek kellett volna 16 évig megakadályozni, hogy ide jussunk! Pont azért vannak. Aki eddig elszabotált minden vizsgálatot, annak köszönöm, de nem hiszem el, hogy innentől majd rendesen teszi a dolgát.
Spirited_Plan4326@reddit
Rosszul látod. Nem dolgozhattak mert a NER nem engedte.
Ven_dash@reddit
Szegény Polt Péter, hát mindjárt megsajnálom. Annyira akart nyomozni, csak hát a NER, akinek ehhez semmi köze, nem engedte. Akkor az elvárható minimum az lett volna, hogy sajtótájékoztató hogy súlyosan sérül a jogállam, nem biztosítottak az Ügyészség működésének törvényben rögíztett keretei.
Spirited_Plan4326@reddit
Polt a NER része. Pont ő nem engedte dolgozni az ügyészeket.
netuddki303@reddit
mi garantálja hogy nem csinálják ugyanezt az új garnitúra alatt?
Spirited_Plan4326@reddit
Hülye kérdés. Kérem a következőt!
Infomaker6969@reddit
🎼lehull a lepel🎼
azepretaztszeretem@reddit
Nem lehet nem dúdolva hallani 😀😀😀
netuddki303@reddit
azt nem lehetne kérdőre vonni aki eddig nem csinálta azt amit kellett volna?
ZawiNull@reddit
A hátralévő időben az ügyészségen hatékonyabban tudják eltűntetni vagy meghamisítani a bizonyítékokat mint a rendőrségen, ahol akadnak még tisztességes emberek.
nightflightto2525@reddit
Tudom hogy epp eleg ranteles megy itt amugy is, de ez a ket faszkalap tenyleg azt hiszi, hogy senkinek nem tunt fel az o meses meggazdagadasuk? Viktor vagyonnyilatkozatat tenyleg csak a hivei hiszik el, es ok naprol napra kevesebben vannak. Ha lenne Magyarorszagon poly, arra fogadnek nagyobb osszegben, hogy majus elso feleben nagyon gyorsan fogja elhagyni Magyarorszagot.
Grouchy-Explorer4098@reddit
Rendőrök, ügyészek repülőrajt!!!