Milyen autóitok voltak eddig, melyiket miért szerettétek vagy utáltátok?
Posted by MoneyMeal4242@reddit | CartalkHungary | View on Reddit | 55 comments
A kérdes a címben. Nekem eddig szerencsém volt, minden autómat imádtam, annak ellenére, hogy egyik se túl egyedi gép, sőt, inkább tömegautóim voltak eddig.
Az első autóm egy 2004-es, 1.4 benzines kis Peugeot 206. Azért szerettem mert "ő volt az első". Az utak királyának éreztem magam a 75 lóerőjével. Kisebb problémák voltak vele a korából adódóan. Amit nem szerettem benne, hogy a klíma nagyon visszafogta és gyakran kellett tölteni is a klímát.
Utána egy 2012-es 508-ra váltottam 2.2-es HDi-vel. Ez teljesen a kis 206 ellentéte volt, nagy, majdnem full extrás (csak masszázsülés, memóriás ülés meg JBL hifi nem volt az extrák közül), baromi erős gép, jó úttartással. Egy 204 lóerős kényelmes fotel. 2017-ben vettem, imádtam, idén februárig hajtottam. Mindig azt mondtam, hogy akkor lesz új kocsim, ha ez kirohad alólam. Nagyon nehéz olyan dolgot keresnem, amit nem szerettem benne. Talán azt, hogy a pohártartó az kicsit kényelmetlen helyen volt a képernyő körül, illetve, hogy a head up gyakran nem nyílt fel magától indításkor, hanem gombbal kellett kinyitnom, de ezek apróságok. Nekem eddig ez a tökéletes autó. A kötelező szervizeken és 10000-enként olajon kívül mást nem kért. Megkönnyeztem mikor az új tulaj elment vele😥 Néha elgondolkozom, hogy jó döntés volt-e eladni. Fiatalítani akartam, mert még jó áron el tudtam adni, de az új 508-ak a formájukon kívül másban nem tetszenek.
Jelenleg egy 2020-as B8.5 Passatom van, 2.0 CRTDi, a 190 lovas. Legjobban a fogyasztás tetszik, városban felülről súrolom azt a fogyasztást amit az 508-al pályán produkáltam. Az alcantara ülések is brutál jól néznek ki. Tetszenek az új vezetéstámogató rendszerek, de ezek nélkül meglennék. Bár a DSG fürgébbnek érződik az Aisinnél, meg persze eléggé más a váltóprogram is néha azért érződik, hogy 60 Nm-el kevesebb van benne mint az 508-ban. Bár ez is hátbarúg ha kell, az 508-al kicsit dinamikusabbnak éreztem, de lehet, hogy a Passatot még nem ismertem ki eléggé. Illetve szerintem az 508 csendesebb is volt, főképp alacsonyabb fokozatokban.
faszkivanmar23@reddit
A jelenlegi daily-m, egy '98-as Dacia 1310. 35k kilométerrel vettem, most pörög át a 49k-n. Szeretem, mert egyedi, analóg, gyerekkori emlékeket idéz és mindenki megnézi az utcán. Utálom, mert nagyon gyakran hibásodik, a motor valószínűleg kuka, mert az alapjárat 400 és 900 fordulat között ugrál, annyira sok a misfire, szerelőt meg nem kapok hozzá (vagy nem vállalja el, vagy szar munkát végez).
Igaz, hülyeség volt 0 mechanikai tudással egy ilyen autót vásárolni, de legalább most már be tudok állítani egy karburátort és kisebb alkatrészeket cserélni.
Mivel első autó és egyedi járgány, valószínűleg egyhamar nem fogok megválni tőle, szívem szerint halálomig magamnál tartanám, még ha 2 motort és 3 váltót is kéne cserélni rajta.
Party-Cancel-350@reddit
Laguna II- imadtam de a legendasan fos IDE motoros volt Sport swift- 8 honaposan egy parkoloba leturta egy kamion Civic type-r- a vilag osszes penzet megerte Megane RS- a legujabb, imadtam BMW G30- evente 1-3 milliot vitt el, remek gep, de felesleges ekkora penztemetot tartani Most egy bmw-toyota supra-t hajtok eddig szeretem
Boba0514@reddit
melyik gen type-r volt?
Grat amúgy, a suprát alig irigylem :D
Party-Cancel-350@reddit
Gen 9 mar a turbos
anyatok1@reddit
Suzuki sx4 2006-os
Vw Jetta benzin 2008-as (igazi állatotvosi ló)
Aztán vettem egy benzines Alfa Giuliát és ennél jobb kocsim nem hiszem, hogy lesz.
Fluffy_Author212@reddit
2002-es Toyota Corolla E12 1.4-es Hatchback. Soha nem cseréltem le nem is cserélném. Párom is imádja. Méretéhez képest elég tágas, szörnyen megbízható, olcsó fenn tartani sose panaszkodott még, néha kell fújni levegőt a kerekekbe és ennyi. Korához képest a stílusa pedig mai napig megállja a helyét. :)
disconnect0414@reddit
Toyota carina II, bazinagy, bicikli is simán belefér, a világból kimegy, nem kell vele sokat foglalkozni.
Lada Granta aka dacia logan, és egyébb renault-nissan almárkák nevei. Megbizható, ócsó volt, megy rendben, bár bicikli egybe nem fér bele.
Barátnőmnek, sajnos az én nevemre seat leon 1.6tsi, egy szar, kontrukciós hiba mint általában a modernebb vw-k. Előző tulaj már hengerfej felújítást csináltatott rajta 40 ezernél... 50-nél kuplung, féktárcsa, csere. Meg persze a magyar utaknál szokásos toronycsapágy
Equivalent_Number424@reddit
1998ban apám vett nekem egy fityma 15 éves dízel Corsát, hidegben nem indult el, de sokat szoptam vele, ez volta a legrosszabb.
2004ben vettem egy fekete, fóliázott 206os peugeot, ezt azért szerettem, mert alacsony ára ellenére egy kis Batmobile volt, valamennyire csajozós autó, szerettem
2006ban angliában vettem egy hat éves honda civic vtec-et, ment mint a bolond, szerettem
2009ben vettem Magyarországon egy fekete mondeót, ettől gengszternek éreztem magam, szerettem
azóta csak szar autóim voltak, mert nincs pénzem, ami meg van, azt meg a gyerekemre költöm, ez van
flkrnfzk@reddit
Első autóm egy smart fortwo volt. Imadtam🥹❤️azota is mindig eszembe jut
aztan egy nissan juke, ritkan vezettem, 1 ev utan el is adtunk, nem hagyott maga utan urt😁
2017 egy c merci volt a kovetkezo, nagyon szerettem, elegans, szep darab volt, jo vezetesi elmennyel
aztan az elso szalonautom egy 2024-es plug in Range Rover Evoque full extra. Ez all legkozelebb a szivemhez. Imadom, en valogattam ossze kivul belul❤️
DKOKEnthusiast@reddit
Első saját autóm egy széjjelrohadt, kontár módon javítgatott '99-es Golf IV volt, az 1.9-es SDI motorral, a maga papíron 65 lőerejével, amit gyakorlatilag a bontóból hozattam ki ötszázvalahányezer kilométerrel. Szinte ingyen kaptam egy akkori kollégámtól, akinek nem volt szive pár tízezer forintért beadni a bontóba (főleg mert még volt majdnem egy év a műszakiból), így kemény 75 000 forintért plusz egy korsó sörért megvettem 18 évesen. Egy fostalicska volt, imádtam, habár majdnem egy milliót költöttem rá (így felnőttebb fejjel teljesen feleslegesen) hogy átrugdossam a következő műszakin. Rámatricáztam egy R betűt, hogy szebben nézzen ki. Egy kátyú okozta a halálát, konkrétan a teljes futómű elől gallyra ment, egy ismerősömnek adtam el, akinek igazából csak a motor kellett, pár éve amikor legutoljára beszéltem vele, azt mondta, hogy nála még ment az a motor 150 000 kilométert, így valahol 750 000 kilométer környékén lett kukázva.
Ezután egy ideig nem volt autóm, külföldre költöztem, nagyvárosba, ahol sem pénzem, sem igényem nem volt kocsira. Első felnőttebb állásom miatt viszont messze kellett ingáznom, így beruháztam egy 2009-es VI-os Golfra, a kétliteres TDI-vel, abba beraktam pár év alatt 120 000 kilométert. Ezt is nagyon szerettem, holott én valami hétfői gyártmányt foghattam ki, mert gyakorlatilag minden éves szervíznél előjött valami baja.
Emellé 2019-ben vettünk a párommal egy Seat Mii-t, amit a mai napig nyűzünk. Nagyon kellemes kis városi autó, a párom igényeinek tökéletesen megfelel, geci olcsó a fenntartása, gyakorlatilag kell neki az éves olajcsere és ennyi. Soha semmi baja nem volt.
2022 év végén eladtam a Golfot, és akkor vettem a mostani daily-met, a Polestar 2-t. Na ez messze a legjobb autó, amit én valaha vezettem, és annak ellenére, hogy elektromos, szerintem sokkal jobb vezetési élményt is nyújt, mint bármelyik belsőégésű, amit én próbáltam (jó, M-es bimmerben meg AMG merciben még nem ültem). Nagyon szeretem, sajnos már fel lett lőve a FB Marketplace-re meg a helyi hahura, mert hiába nagyon jó autó, sajnos két gyerekkel (mindkettő 3 alatt) egyszerűen túl kicsi, csomagtartóba éppenhogy elfér a babakocsi aztán csókolom. Még nem döntöttük el, hogy mi lesz helyette, de valószínűleg egy Polestar 4, esetleg egy ID.7 Tourer, az biztos, hogy maradunk a villany vonalon.
Mikoszfarbatosz@reddit
Tegnap adtam el az elsőt, egy '97-es Xantia kombi volt, a 2.1-es TD motorral. Nem volt olyan dolog, amit ne szerettem volna benn, egyedül néhány alkatrész beszerzés problémás, de külföldről egyik sem lehetetlen. Viszont szerettem benn, hogy a magyar utakat olyanná tette, mintha osztrák utak lennének, de ennek ellenére nagyon élénk kormányzása volt és a Hydractive futóművel, meg a passzív hátsókerékkormányzással kanyarban lehetett vele vicces dolgokat csinálni, még úgy is, hogy egy relatív nagy hajó. A második egy Omega B2 kombi, már a CR-es 2.5-ös BMW dízellel. Hatalmas, hátul hajt, gyönyörű a hangja és a formáját is imádom. Nem mellesleg apámnak több is volt, szóval az imádata gyerekkoromból maradt rajtam. Ez még friss ahhoz, hogy legyenek negatívumok.
Dinosbacsi@reddit
A jobboldali volt az első autóm, a bal a második és azóta is jelenlegi.
Nagyon szerettem a kis kupét vezetni, mert fürge és könnyen kezelhető volt. Külsőre is imádtam, mert ezt a bodykitet rajta nagyon élem. Mindig is zavart, hogy elől hajt és csak egy SOHC 90 lovas motor van benne. De a kis teljesítménye ellenére egész jól ment, irányíthatóságra pedig egyáltalán nem lehetett panasz. Sajnos volt vele gond bőven, amit persze az ember bevállal, amikor 300 ezerért vesz 30 éves autót, de értelemszerűen okozott kellemetlen pillanatokat bőven azért.
A mostani Laurel másabb, miben jobb, miben rosszabb. Pl. kormányzása egy csónakéhoz hasonlítható a Sunnyhoz képest és ezt megérezni egy átlagos 90-es tempónál is, ami tud zavaró lenni. Jelenleg külsőre is "unalmasabb", de majd meglátjuk, azzal mit sikerül kezdeni. Viszont megvan benne minden, amit a Sunnyból hiányoltam - nagyobb és erősebb motor, hátul hajt, tetőablak + egyéb mókás hasonló extrák. Gond ezzel is van, mégiscsak 40+ éves, de vicces módon megbízhatóbb, mint a Sunny volt.
HUNCronos@reddit
Elsősorban gratulálok, másodsorban kapd be.
Fun_Duty7768@reddit
Punto 1.3 jtd még a szüleimé volt de én is sokat használtam, kicsit lomha de keveset fogyasztott meg kb mindent kibírt soha nem felejtem el a téli hajnalt amikor óra szerint 190-et mentem vele. Sokat jártam vele csajozni fiatalságom egy része ehhez kötődik.
Megane II 1.9 dci - kevés km-rel, de elég elhanyagolt állapotban került hozzánk, sokszor volt baja az elektronika egy fos volt benne, ott is hagyott az úton, zabálta az olajat úgy is adtuk el. Amúgy lehetett volna szeretni, kényelmes volt jól ment de a megbízhatósága katasztrófa volt
Peugeot 407 2.2 hdi - első komolyabb kocsim, imádtam nagy kényelmes jól felszerelt, jól ment a két turbós hdi motor. Nem volt benne nagyon sok km de sokszor volt valami apróbb baja, meg a szerelő aki elvileg specialista volt sem igazán azon volt hogy mindent megoldjon.
BMW i3 - még alig volt belőle amikor hozzájutottam, konkrétan integettek az utcán meg megtapasztalhattam milyen egy BMW-t újonnan szalonból átvenni, ment mint a meszes világbajnok volt a fordulékonysága, kb nulla volt az üzemeltetési költsége csak az a fránya motorhang meg lett volna
Toyota Auris 1.6 - soha semmi extra baja nem volt, kicsit nekem lomha volt és kényelmetlen de azért lehetett vele csapatni, a váltóban búgott az ötödikhez tartozó fogaskerék úgy is adtuk el, rajtam kívül senkinek nem tűnt fel.
Octavia 3 1.8 tsi kombi - nekem nagyon bejött nem volt annyira kényelmes de hatalmas volt benne a hely, brutális méretű volt a csomagtartó. A 180 lóerő /1200 kiló kb versenyautót csinált belőle érzésre, bár a futómű nem feltétlen nőtt fel a feladathoz. Soha semmi baja nem volt a kopó fogyó alkatrészeken kívül, viszont pont rosszkor adtuk el valahogy nem ment a piac, közel 1 millával kevesebbért vitték el mint számítottam rá.
Bmw 318d f30 kombi msport - jó kis gép volt bár nem sokat használtam, iszonyat masszívnak érződött, kivállóan vettem a kanyarokat az m-es futóművel meg kerekekkel, nagyon dögösen nézett ki. Mellette viszont lomha volt túl nagyok voltak a kerekek rajta és az automata is érezhetően visszafogta, úton útfélen versenyezni akartak vele, de egy 7gen 1.6 sport civic-et sem tudott lehagyni
Peugeot 508 1.6 puretech gt 225 - közel fullos nagymacska újonnan szalonból. Egy álom volt, bruálisan kényelmes fogta az utat jól ment, 200 felett is simán gyorsult, mindig visszafordultam a parkolóban megnézni, viszont sokat jártam a szervizbe vele illetve kevés volt benne a hely.
VW Golf 7.5 1.6 tdi bluemotion - kis fordulékony közlekedőenyény, nekem nagyon lomha, viszont keveset fogyaszt és eddig jól bírja.
Bmw 230e active tourer xdrive msport - közel 330 lóerő aminek több mint a fele áramból jön 1700 kilóhoz, az eddigiekhez képest elképesztően brutálisan megy, teljesen kikapcsolható biztonsági elektronika simán keresztbe lehet rakni. Kompaktabb a mérete jól befér a parkolókba, de azért hely is van benne. Hátránya, hogy érezni a magasabb építést, ronda illetve senki nem gondolná hogy megy meg nincs meg a nagyobb bömösök road presence-e így nagyon nehezen szoktak elengedni ha sietek, aztán meg jön a meglepődés.
MoneyMeal4242@reddit (OP)
Cserénél én is szemezgettem az 508 puretech GT-vel, de én is ezt olvastam mindenhol, hogy jóval szűkösebb és rosszabbul pakolható mint az elődjei.
Avernusz@reddit
Mitsubishi Colt '95: közel 15 évig használtam úgy hogy amikor vettem is már nagyjából 15 éves volt. A motorja abszolút halhatatlan volt, amire szükség is volt mert az olaj és a hütövíz néha eltünt. Nem elfolyt, nem füstként távozott, tényleg eltünt és senki nem tudott rájönni hova. Olyan szinten ment olaj nélkül egyszer nyáron kb 40 fokos melegben vezettem Eger-BP autópályán és mikor hazaértem néztem olajszintet, egy csepp nem volt benne. De baja nem lett semmi. Imádtam, amikor bontóba kellett vinni a végén olyan érzés volt mintha a kutyám vinném elaltatni.
Hyundai Coupe GK 2.0: nagyon bejött külsöre, nagyjából másfél évig napi szinten követtem a tipus facebook csoportját, ami alapján arra jutottam hogy kellöen megbizhatónak tünik. Nem volt szerencsém, 3 év alatt 1.5 milliót költöttek egy olyanra amit attól a dealertöl vettem akit mindenki ajánlott. Végül rohadásnak is indult és 800ért tudtam eladni kb alkatrésznek. Viszont amikor épp ment azért pozitív volt, a pályán az emberek lehúzódnak mert azthiszik supra, meg vicces volt mindenki megnézte mert nem láttak még ilyet.
Ford Fiesta ST-Line: ezután érthetö módon egy olyan autót akartam ami megbízható, úgyhogy közvetlen Ford kereskedötöl vettem egy 1 éves Fiestát. Elsöre ijesztö volt a kevesebb mint 1 literes ecoboost, de ha rendesen van az olaj cserélve és a kocsi szervizelve akkor mostmár nincs vele gond. Ránézni mindig jó volt, ezzel a ráccsal meg lámpákkal kicsit olyan volt mint egy mini Aston Martin.
Ford Focus MK 4.5 ST: mindigis álmom volt egy ST-t venni (valszeg mert apámnak egy XR3asa volt a 90es években), viszont mivel elkaszálták és már a gyártása is befejezödött gyorsan kellett lépnem. A Fiestát azelött eladtam hogy a hitel lejárt volna és végtörlesztettem, de meglett. Találtam egy párezer kmes kék Editiont, amit egy nappal azelött vitt el valaki hogy mentem volna érte. De nem is baj mert feketében van egy sleeper feelingje, így tényleg csak olyan kihívók jönnek az autobahnon akik értenek is hozzá 😄 Külön érdekesség hogy úgy 100km-re vettem a gyártól ahol építették mert közben a környékre költöztem.
Ez a kocsi tényleg egy utolsó egy olyan erából ami már többet nem lesz. 2025ös gyártású de manuális, nem csipog semmi, nincs kötelezö sávtartás stb, arra találták ki hogy élvezd a vezetést. Most úgyérzem megtaláltam az igazit, ha valaha is lecserélem akkor valszeg egy Mustangra fogom
.
Apprehensive-Pause68@reddit
Trabant 601 - első autóm volt, imádtam. Opel Astra f 1.4 8 szelep - soha semmi baj nem volt vele, a kopó alkatrészeken kívül szinte nem cseréltem rajta semmit, pedig több mint 15 évet és 300 ezer kilómétert nyúztam, sajnos végült teljesen szétrohadt. Opel Astra G 1.4 16 szelep - szerettem, bár nem volt meg olyan sokáig, de tette a dolgát Audi A6 C6 2.7 v6 tdi s-line - mondjuk ez teljesen más világ, bár sokan félnek tőlük, eddig semmi gondom nem volt vele pedig már több mint 100 ezeret beletettem.
Plus-Beyond5251@reddit
Mitsubishi Lancer 1.3 1996 Suzuki Swift 1.3 2001 Mitsubishi Carisma 1.6 1999 Suzuki Swift 1.3 2000 Ford Focus 1.6 2001 Alfa Romeo 156 2.0 2005 Suzuki Swift 1.3 2000 Ford Focus 1.6d 2008 Mazda 2 1.2 2004 Ford Focus 1.6 2008
Ez így,kronológiai sorrendben. Általában ha autót kellett váltani valami okból kifolyólag,visszatértem egy már korábban ismert típushoz, mert annak ismertem a típushibáit,mire kell figyelni.
razhun@reddit
MX-5 ND 160HP: o volt az elso, ebben temessenek el
R8 Gen1.5 V10 Plus: imadom a hangjat es a sokoldalusagat
That's all, folks
schrodingers_cat314@reddit
A Miot teljesen jó daily. Meg isofix is van benne.
dfcwolf@reddit
Álomautóm az R8. Jó neked!
razhun@reddit
Ez a helyes (es sajnos ritkabb) hozzaallas! Nem irigykedni kell, hanem a masikkal orulni
dfcwolf@reddit
Úgy vagyok vele, hogy egyszer majd a garázsomban kell állnia egynek. Addig pedig mindenkinek örulök akinek van mert szerintem alulértékelt auto.
Critical-Mind5566@reddit
H Astra 1.6 benzin: 10 évesen került hozzám, 2 évet használtam. Nem volt vele igazán baj csak hiába a kevés km, minden kopó alkatrész nálam lett cserés (vezérlés, kuplung stb.) és mikor az okoskerék plusz üzemanyagpumpa jött volna illetve gumizni is kellett volna akkor elengedtem a kezét.
K Astra 1.4T: újként vettem, az egyébként garanciális kuplung munkahenger hiba volt az egyetlen hibája ami pont nyaralás előtt a lehető legrosszabbkor jött ki rajta, akkor kicsit haragudtam rá, de azon kívül szerettem, a LED-matrix lámpája királyság. 4 és fél évesen cseréltem, kellett feleségemnek az automata váltó.
Kia Xceed 1.5 T-GDi mHEV: 1.5 évesen került hozzánk, kicsit ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban, szerintem egy jó kiállású autó, de annyiszor kellett vele a kötelező szervizeken kívül járni vele a márkaszervizbe, hogy végül 3 évet sem volt nálunk (gyújtótrafó, rangatós DCT váltó, vízpumpa, kokszosodás stb.). Közben egyébként ki is nőttük, kellett egy nagyobb.
Renault Austral 1.33 TCe mHEV: szintén újként már a faceliftes került hozzánk, azért SUV mert kombi nem fér el a garázsban kényelmesen, meg feleségem is jól kilát, könnyebben parkol stb. Eddig pozitív a tapasztalat, egyedül a hangszórók minősége botrány, de még csak 8000 km ment bele.
+1 még a Kia-val egyidőben kellett egy második autó, a szomszédból került hozzám: Lexus IS200: '99-es évjáratú automata váltós sorhat benzin. Magasabb felszereltségű változat, de minden működik benne (elektromosan mozgatható fűthető ülés, elektromos tetőablak és tükrök, tempomat stb.). Volt vele meló, látszik rajta a kor főleg az alján, de szépen ki lettek javítva ezek, most már rendben van nagyjából. Kár hogy az automata mivolta miatt csak a ráfordított összeg nagyjából fele ami be is épült az autó árába, mert messze nem keresett annyira mint a manuális változatok. Ha egyszer továbblépek szinte biztos hogy maradok IS tulaj csak egy-két generációt frissítek majd :)
Federal-Definition73@reddit
Legelső autóm egy piros Lada Samara 1.5-ös volt már az 5 sebességes és 3 ajtós. Ezt a jogsim megszerzése után kaptam szüleimtől mint első autó. Nagyon nyers, fapados, de ettől függetlenül szerettem. Sok élményt adott. Nem volt szervó, az ablakok tekerősek voltak, klíma semmi. De pont ez volt benne a szép.
Második autóm egy 1996-os Audi A4 (b5) volt. 1.8 benzin. Ezt már a fizetésemből és az akkor félretett pénzemből vettem. Mondanom sem kell, hogy a Lada után ez egy űrtechnika volt. Egyszer hagyott ott, amikor az AC pumpa meghalt benne.
Harmadik autóm egy Audi A6 (c6) 2.4 V6-os benzines volt. Igazi utazó kocsi. Nem egy erőgép ami belepaszíroz az ülésbe. Hosszútávon kényelmes.
Jelenlegi kocsim egy 3.7-es V6-os Ford Mustang. Mindig akartam egy amerikai autót. Sose gondoltam, hogy az első orosz autóm után valaha is lesz egy amerikai. Ez már teljesen más világ. Nagy, erős de minőségben sokban elmarad az előző Audikhoz képest.
agattila@reddit
Skoda 120L - apámtól kaptam 18. szülinapomra. Utáltam az egész autót úgy ahogy volt. Szegény apám... 😞
Szűk 10 évvel később...
Citroen ZX - 1.4 benzin, első saját pénzből és kölcsönből vett autóm, imádtam, csajozni is jó volt 🤣 10 évig használtam, 20 éves korában adtam el, de egyáltalán nem látszott rajta az idő, műszaki vizsgán nem hittek a szemüknek
VW touran - 2 literes dízel, automata, eddigi legjobb autóm volt, nagy és kényelmes, úgy vezettem le benne órákat, hogy meg sem éreztem. Itt döntöttem el, hogy csak automata autóm lesz ezentúl
Toyota Prius 3 - na ez egy nagy csalódás volt. Technikailag imádtam a hibrid működését, de gyűlöltem beleülni is, hosszú távon borzasztó kényelmetlen volt, nem sokáig volt nálam. Akárhogy próbáltam nem tudtam megszeretni, viszont a hibrid/elektromos vonal itt tetszett meg
VW Golf 7 sportsvan - 1.6 dízel, jobban kedveltem mint a tourant, de utazási kényelemben nem volt ugyanaz sajnos. Fogyasztásban nagy bajnok volt, igazából sajnáltam megválni tőle, de nagyon sok lett a rövid városi autózás és nem akartam tönkretenni emiatt
Kia e-niro - ez van most, ez azért más világ mint az előzőek, városban verhetetlen fogyasztás és komfort, hosszú távon viszont nem mentem még vele, az egy nagy kérdőjel még mennyire élhető 🙂
DjSall@reddit
sumpick@reddit
Hát a H astrával így 9 hónapos tulajként csak egyet tudok érteni, de még egyszer sem hagyott cserben, bár bánom, hogy nem egy 1.7cdti-vel vettem :/
DjSall@reddit
nekem egyszer kifogyott olajból kb 2 hónap alatt, eldurrant egy hűtőcső a semmi közepén dombóvár és pécs között. Kb fél évig hajtottam se, aztán ment tovább.
sumpick@reddit
Ami tényleg az enyém volt az a mostani H Astra 1.4, de több gép is volt 3 év alatt a kezem alatt amiket huzamosabb ideig vezettem, aszerint írom le őket ahogy a legjobban tetszettek, összesített szempont alapján:
- Opel H Astra '07 1.4
tboldi@reddit
2006-os Honda Jazz 1.4 i-DSI: kicsit love & hate relationship, de már lassacskán 10 éve tart és még nincs vége. Kicsit szűkös a 194 centimhez, rövid utakon okés, de 40+ km-es távokon már kényelmetlen; a kormányzás mint egy buszé, marha sokat kell tekerni (3,7 fordulat a két végállás között); kevés a 83 póni, főleg klíma mellett; sok-sok tized sec a gázreakció, ennyi év után is hajlamos vagyok lefulladni vele tolatás után 1-esbe kapcsolva, mert hamarabb engedem fel a kuplungot, minthogy felpörögne a motor; a rozsdával és a fékszorulásokkal ismétlődő küzdelem… Viszont cipekedésre kiváló (magic seat!), 20 évesen sem zörög semmi a belsőtérben, a váltó kapcsolási érzete etalon a bowdenesek közt, és meglepően kevés rezonanciával, halkan jár a motorja.
2008-as Alfa Romeo MiTo 1.4 Turbo Benzina: a hibái és a 10 literes fogyasztása ellenére csak imádni tudom. A Jazz-hez képest kényelmesebb, gond nélkül elférnek a hosszú lábaim, jobban szól benne a zene, biztonságosabb (van ESP, ASR és 4 helyett 7 légzsák), és 180 lóval meg 290 nyúlmókussal már nincs a tápláléklánc legeslegalján. 😄 Utálnivalót hirtelen nem is tudok említeni, talán csak azt, hogy keményebb a futóműve, bizonyos úthibák szó szerint fájnak. Cserébe ügyesebben kanyarodik, szóval valamit valamiért.
Brief_Evening_8504@reddit
Óriási szerelmem volt egy Fiat Bravo MK2, 1.6 mJet 120le. Egymásnak voltunk teremtve, imádtam minden szögből, óriási rajok voltunk. De egy akkora gyökér, bunkó és leginkább hálátlan köcsög autó volt, hogy az már nem igaz. Ki volt nyalva segge, minden szart megkapott tőlem, de mindig volt vmi faszság és egyből trailerrel kellett vinni. Mindig hazahozott kivétel nélkül, de onnan már ő csak “taxival” ment tovább, mindegy hogy egy 5 ezer vagy egy 250 ezer forintos baja volt, akkor is. Utolsó pár hónapban már szorongva ültem benne, rettegve hallgatózva, hogy mi ez a hang mi az a hang, már a mellettem elhaladó autók hangját is bele hallottam 🤣 itt döntöttem el, hogy megy a háztól… aznap még azért adott rugó törést miután hazaértem vele 🤣 Most megint ilyet akarok venni, mert még mindig nagyon tetszik 🤣🙈
Square_Cheesecake187@reddit
Lexus is 250 volt az elso autom. Csak gyari alkatresz volt kb. hozza horror arakon, bor ulest fel evente ujra kellett festetni mert allandoan szarra kopott. Ezeken kivul jo volt. Most audi a5 2.0 tdi quattro van, fillerekbol megvan a szerviz a lexushoz kepest🥰😄
grizzlyhunter61@reddit
Nem volt még se japán, se német prémiumom, de meglepő, hogy a kettő közül az Audit olcsóbb fenntartani. Főleg hogy az A5 már nem egy sima Golf platform, mint az A3.
sowizoli@reddit
Nem túl meglepő azért a japánokhoz nagy általánosságban drága az alkatrész és kevesebb utángyártó van. Öcsémnek egy régi Yaris TS-e volt egy időben, ami kívülről csak minimálisan tér el egy sima yaristól, de minden sokszoros áron volt ami nem azonos a két autón.
Square_Cheesecake187@reddit
Igy-igy🙏🏻 vegre nem csak elvakult japan auto fanok kommentelnek h hulye vagyok h lecsereltem a japant nemetre😄
guargumi@reddit
Egy autom volt, W124, a tobbi csak valami gyenge utanzata az elobb emlitettnek.(Renault, Nissan, Citroen, Toyota, VW)
LenryNmQ@reddit
egy 97-es Passat szedán volt az első autóm 2014-ben. adagolós 1.9TDI, 110 ló. egy bunkó paraszt faszturbántól vettem meg, azt se engedte, hogy kipróbáljam. cserébe az autó makulátlan volt, a legmegbízhatóbb kocsim evör, szerencsére, mert kispénzű kezdő voltam. 4 évig volt meg, kicsúsztam vele egy lefagyott kanyarban, egy fa fogott meg, a kocsi kiflibe hajlott. szerencsére nem sérültem meg, más nem volt ott, de az autónak vége lett.
épp volt egy kotla, kicsit rozsdás, 2001-es 105 lovas PDTDI Passat kombim, amit akkor hoztam be Ausztriából (azt hittem nagy nepper biznisz lesz), azt kezdtem használni. szar volt a generátora, csúnyán lett kilakatolva, de legalább ment. végül bukóval adtam el pár hónap után, azóta se lettem autónepper.
ugyanekkor szinte ingyen meg tudtam venni a munkahelyemtől egy 410.000-et futott 131 lovas, Tiptronicos 2004-es Passatot. azt nagyon szerettem, az automataváltót különösen megkedveltem. nagy csomagtartó, stabilan működött mindig, de többet evett, mint a korábbi Passatok, 4 évig volt meg
egy idő után kitaláltam, hogy én W211-es Mercit akarok, úgyhogy 2022-ben vettem egy 2006-os E220-at. az első beleüléskor azt éreztem, hogy hazaértem. jó vele menni, kényelmes, szerintem jól is néz ki, baszott nagy hangár. hatalmas zen vele közlekedni. nem versenyautó, de nem is vársz el ilyeneket egy 17 mázsás dízel kombitól. cserébe normál hangerővel tudsz beszélgetni autópályatempó mellett is, és nekem ez többet ér, mint a kanyarképességek. azóta is ez a családi autónk.
a céges kocsim 13 éve ugyanaz: egy - mostmár 13 éves - Peugeot 208, 1.4HDi. elképesztő 68 lóerő, utcára néző ablakok, meg ilyesmi extrák. ki kell kapcsolnom a klímát, ha meg akarok előzni egy traktort, cserébe nem nagyon fogyaszt üzemanyagot (régebben 4.5, most olyan 5 körül járok vele), meg nem igazán szokott elromlani. ettől függetlenül örülnék, ha megkínálnának már egy másik kocsival, valószínűleg akkor is Peugeot-t választanék.
Lucifers_Guardian@reddit
Daihatsu Charade generációs 1.3 volt az első autóm kifejezetten szeretem pedig full fapad volt de ment mint a meszes második automat főleg a kényelme miatt szeretem ami egy 1999 jaguar stype volt de tankolni nem volt valami felemelő.
Cabinet-Comfortable@reddit
Hát kicsit offtopic de leírom a tapasztalataimat, hátha ennyi is értékes valakinek, vagy szívesen olvassátok.
1 sajátom volt/van össz. (meg 4 motorom, de ez ugyebár a "cartalk"):
2007 octavia 1.8 tfsi. Van egy profi szerelőm. Karban van tartva. És KURVAJÓ a kocsi. Nemtudom hogy mikor fogom lecserélni, annyira passzol a gáz-fék-kuplung-váltó-kormány reakciója, mintha a lelkitársam lenne. Kurva sokat fogyaszt (10+ város, 6.5 pályán, 7.6 kombinált), és annyi esztétikai sérüléssel vettem hogy meg se lehet számolni. De semmit se hiányolok belőle, nagyon szeretem ami van benne és imádom vezetni. Elkopott rajta minden szarság, de nem drága cserélni/javítani (csomi világításkapcsoló, kormányzár és gyújtáskapcsoló, vezérlés, injektorok, gyűrűk, szelepek, ülésfűtés, ajtókárpit, hangszórók, tekerőgombok).
szüleim autói amikhez volt szerencsém:
2005 fiat panda 5s manual: lsd.: szótár > "fapados". Egyébként annak jó volt ami. Egy viszonylag kis fogyasztású egyszerű és csini közlekedőedény (anyámé volt).
2015 suzuki splash 0.9L 5s manual: ebben legalább már légkondi volt, meg egy modernebb motor. 5.5 L/100km-el eljárt a városban is, és jó volt vele gyakorolni, kondiba járni, meg állásinterjúkra.
2010 (mild) és 2014 (plugin) prius: szégyentelen guruló számítógép. Nem is akar másról meggyőzni. Full űrhajó élmény, előre/hátra, jobbra/balra. Ennyi inputra van szüksége, és megy. Én imádom, akármennyire is "lomha, lassú, unalmas" a többség szerint. Szerintem van személyisége, megbízható, praktikus, kényelmes, szép.
2018 c-max: plugin hibrid 2.0 cvt. Egy faragatlan fenevad. A priushoz képest nagyon hirtelen jön az ereje, és mindenből kicsit nyersebb. Mintha a priust négyzetre emelték volna, csak elfelejtették kibalanszolni. Könnyebben kipörög, észre se veszed hogy milyen gyorsan mész. Az ülések puhábbak, a szervó erősebb, a féken nagyobb a rásegítés, a visszanyerős motorfék is erősebb, meg a váltó mechanika is kattogósabb.
2022 nissan leaf: elektromos. Az 1.8 tfsi a lelki társam. Ennyi szerintem elég ide.
2021 zoe: mint a leaf, csak szarabb (kisebb, könnyebb, keményebb, fapadosabb).
cégesek:
2017 dízel yaris - tetszett végülis, hiányzott a tempomat, és szűk volt a csomagtartónyílása.
2007 opel combo - csoda hogy ment még. Emiatt egyfajta tisztelettel ültem bele mindig (meg reménnyel, hogy elindul és haza is hoz). Ezen ismerkedtem meg a kormányzár fogalmával és működésével. Annyit tapasztaltam hogy rángatni kellett a kormányt hogy elforduljon a kulcs. A kollega szólt hogy az valszeg a kormányzár volt.
2020 proace - kurva kényelmes és jó vezetési élmény, csak nem voltak hátul ablakai és úgy necces volt parkolókban manőverezni. Asszem 6s manual biturbo dízel volt, de javítsatok ki ha nem létezik olyan. A start-stop rendszert imádtam.
2022 leon - izléstelen műanyag szar. Teli volt pakolva technikával, de MINDEN szarul volt benne megoldva. A lábam ujjától addig amit a szememmel láttam, sehol nem okozott jó élményt. Kemény, pontatlan, kényelmetlen, büdös, csúnya...
North_Bluejay_206@reddit
2001-ben lett jogsim 17 évesen. 2007-ben először saját autóm egy 2003-es 1.2 benzin VW póló. Imádtam azt a kocsit remek első autó volt mondhatom azon tanultam meg Debrecenben vezetni, 2010-ig volt meg és komoly baja nem volt. 2010-2016 Mazda 6 2.0 Diesel 2005-ös. Eleinte nagyon szerettem szép autó és jól ment de ekkoriban nem értettem a diselekhez pláne nem a kényes mazdákhoz így sajnos 2-szer is ellőttem a turbóját 2 éven belül ezért nagyon utáltam plusz minden hiba jött ki rajta sorba 2016-ban úgy örültem hogy túl tudtam rajta adni. 2016-2021 Ford C-mac 1.6 Diesel 2006-os. Nagyon szerettük. Ez volt az első családi autónk. Ennek is elszállt a turbója de egyrészt nem volt nagy költség masrészt 150 ezer körül ez kvázi normális ezeknél. Generátor baja volt még amúgy túl sok gond nem volt vele. 2021-től WV Touran 1.2 TSI 2013. Második családi autónk. Nagyon szeretjük még mindig megvan de hamarosan megy eladásra mert kapok céges autót. Komoly baja nem volt az 5 év alatt nagyon jól kiszolgál mai napig. 2022-2026 Honda Civic 1.8 2013. Nagyon szerettem. Második autónak vettük a Touran mellé munkába járni még ilyen városi szaladgálósnak. Főleg én jártam vele. Semmit az égvilágon nem kellett rá költeni az éves szervizben kívül tehát a Honda megbízhatósága nem legenda. Nagyon jól vezethető autó. 2026- Volvo XC-40 2022 B4. A Honda utódja lett. Hát. Más kavéház :) első prémium autónk és első automata is egyben. Kellett idő mire megszoktam vagy 2 hét de már nagyon imádom. Mindent tud amire szükségem van 197 lovas ami az elején furcsa volt mert nekünk ez már elég komoly ugrás az előzőekhez képest. Nagyon szeretem én is is feleségem is. Talán eddigi legszebb autónk. Céges autóm Skoda Karoq 1.5 TSI DSG lesz. Nagyon várom már. Ültem már benne és hát a Touran után otthon érzem magam benne :)
Absolutbence@reddit
Első autóm egy Fabia I kombi volt, 1.2 Htp, de az erősebb 12 szelepes! Imádtam am azt az autót, semmi nem volt benne, egy extra csak, a klíma, ami nem működött. De zseniális autó volt, annyira hogy ezen a vonalon maradtam, és ekkor lett az Octavia II Kombim, 1.6 Tdi, ami mèg most is megvan, és a mai napig nagyon fullos. Ő már eléggé ki van extrázva, koràhoz képest dalol fütyül. És a legújabb tag aki az Octavia mellé jött az A8 D2, 4.2 quattro, ő a régi álom, amit úgy hozott az élet h lehet egy nekem, és beleugrottam, nem egy könnyű menet, de imádom. Hétvégi/hobbyautó, és még egy darabig tuti meglesz.
ern0plus4@reddit
Datsun Sunny Coupe 1.6
SweetOutcome291@reddit
elso autom egy 2004-es toyota avensis 1.8 volt imadtam, ment tette dolgat, jo kis auto volt de sajnos motor hibasan vettem atbaszott a kereskedes szoval nem volt hosszu eletu max 1 ev. masodik autom egy opel astra j 1.6 benzin volt (2010) de nem szerettem nagyon lomha volt lehagytak vele stb szoval 1 ev utan levaltottam egy varosi futkoraszosra, most van egy kis 2003-as 1.4 vw polom, imadom. filleres hozza minden, halad, kenyelmes.
Teszla_@reddit
Ezek voltak eddig 2012 óta, időrendi sorrendben:
2001 Peugeot 307 1.6 (2 évig) 1999 Mazda MX-5 NB 1.6 (2 évig) 2002 Mercedes CLK 200 kompressor automata (7 évig), mellé jött egy 1993 Mercedes 300SE automata (w140, 3 évig) 2009 Fiat 500 1.2 (1 évig), mellé páromnak egy 2008 Opel Corsa D 1.2 (3 éve van meg) 2003 BMW X5 3.0i automata (2 évig)
Most csak a Corsa van, egyszerű, aránylag “igénytelen” autó, de pont ezért szerethető. Mindet szerettem végülis, de a kedvencem a CLK volt, sosem hagyott cserben, szar generátorral hazavitt, meg egy idegesítő hibája volt, hogy tekert de nem indult be csak sokadjára. Ezzel sokáig szívtam mire kiderült hogy az üzemanyag szivattyú reléje volt szar. Vicces volt amikor a kompom elől állva nem akart indulni. A rozsda miatt adtam el. Az MX-5 volt kétszer trélerezve, egyszer a fék fogott be, egyszer az önindító szart be talán, hajnalban. Ő is a rozsda miatt lett eladva. A w140-et szar váltóval vettem, de pont covid előtt volt és akkor nem tudtam megcsináltatni, így is adtam el, pár tíz km után eltűnt a 4 sebességből a 4., meg néha lámpánál indulásnál döntött úgy hogy gyökkettővel ment csak (újraindítás segített) xD Csomagtartózár is szivatott meg, nem nyílt miután lemerült az akksi, hátsó ülés nem lehajtható, ki kellett fúrni a zárat, kulcsot egy szakinak elküldtem Pestre, ő átlamellázott egy zárat és visszaküldte. A Peugeot egyszer nyaralásra indulva dobott Antipollution Fault hibát, amúgy nyugis 2 év volt. A Fiat 500-at nagyon szerettem, de rengeteget kellett rá költeni, hiába első tulajos, 60ezret futott autó volt, jöttek a bajok egymás után. Meg addigra jött a Corsa is, nem kellett két kisautó. A végén jött az X5, az ultimate pénznyelő, két év alatt több ment rá mint a vételára (váltófelújítás,nagykardán,katalizátor, 4 lambdaszonda, stbstb), ez meg azért tűrhetetlen volt, hiába volt fasza autó :D Amúgy soha egy hibakód, vagy lerobbanás nem volt vele.
Most marad a Corsa, jövőre meg szalonból új autó, elegem volt a szopórollerekkel.
andrewbushster@reddit
Eddigi legjobb autóm: Saab 9000 CSE 2.3 benzin. Az ergonómiája, az ülései, a fabetétes műszerfala teljesen egyedivé tette. A benzint szerette, meg a vége felé voltak elektronikai nyűgjei, de mindig mindenhonnan hazavitt. Az ötajtós formát azóta is imádom, sokkal esztétikusabb mint egy kombi, de rohadt sok minden belefér.
RIP Saab
Kifejezetten szar autóm nem volt, én ritkán (átlag 5-7 évente) cserélek autót, de akkor alaposan végiggondolom és nem sajnálom az időt a megfelelő darab megtalálására.
WayToFI@reddit
BMW E85 Z4, 3 liter, sorhat. arcod beszakad. imadom, de csalad miatt mennie kell, garazsban all. (elado :D)
egyebkent egy Boraval kezdtem, egyszeru, jo gep, imadtam. Most egy teslam van, szeretem ezt is.
keep_running-11@reddit
Ahogy már többször leírtam itt, egy időben a Fordokkal elég jól kijöttem. Hogy miért szeretem őket? Mókásak tudnak lenni. 😂
razhun@reddit
Kultura embere
AccomplishedSwim311@reddit
Golf 3 1.6 benzin - dögunalom. Honda Civic 1.6 VTi - imádtam. Ford Kuga 2.2 tdci - kényelmes dög kurva sok problémával. Toyota Prius3 -imádom, sosem válnék meg tőle. (Közben volt egy turbós Honda Civic VTi-m, 331 LE volt, de inkább eladtam, mert nagyrészt csak pihent a garázsban.)
thegabe87@reddit
Volt egy lelakott Touranom. Bármit tettem vele folyamatosan jöttek a hibák. Az előző tulaj elhanyagolt mindent, vagy tákolt. Amúgy összességében nem egy rossz típus.
mrbenedicht@reddit
1993 Astra F 1996 BMW 523 1998 BMW 318 Cabrio 1999 BMW 320ci 1997 BMW 528 2003 Opel Astra Turbo 1986 Honda Accord 2005 BMW 120d 2004 BMW 320ci 2006 Mustang 1995 Astra F 2000 Astra G 2000 Ford Focus 1999 Audi A4 2008 Seat Ibiza 2002 BMW 325xi 2012 Mustang GT 2006 Honda Civic 1.8 2015 Golf 7 2016 Volvo V60 2013 Mazda 6 2.5
emettlbrown@reddit
Elso autom 18-19 eves koromban volt egy Alfa Romeo 155, 2.0TS. Idealis valasztas-e elso autonak? Nem. Engednem-e a fiamnak hogy egy ~150 lovas auto legyen az elso autoja? Nem. Elmeny volt? IGEN!!!! 😅😇
Grande punto 1.2 -> gyenge de legalabb sokat fogyasztott. Szep auto, de itt ki is merulnek az “elnyok”
Most van egy 10 eves Duster-em, ujonnan vettem, 1.5dci… 4x4… en szeretem… baja meg nem volt, nekem a forma is tetszik.
Melle orokoltem egy dacia logant, 1.5dci szinten… duster se fogaszt sokat de ez meg annyit se, ha lenne benne klima vilagbajnok lenne. Munkaba elhord, celnak tokeletes (nem varos, 45km kb)
Mivel a jogositvanyaimbol elek… vezettem par jarmuvet.
A Mercedes buszokat es teherautokat nem szeretem, valahogy nem es kesz, mas tipusra nem vagyok allergias 😅
CsordasBalazs@reddit
Amiket vezettem napi szinten:
Nagyapámé/cégéé
Citroen BX: zseniális kocsi volt, de elég szarul öregedett, 20 évesen már többet volt szerelőnél, mint nálunk, mert minden kis szutyok gumi alkatrész, vagy hidro gömb kipurcant heti rendszerességgel. A legkényelmesebb kocsi ever.
Wartburg: kevésbé szerettem, veszettül fapados volt, és sose éreztem magam biztonságban benne.
2000-es Toyota Avensis: imádtam, nagyon megbízható, kényelemben teljesen oké volt.
Most volt neki egy Peugeot 208, ami úgy okés volt, de nem estem hanyatt, végülis budget kocsi, annak megfelelő.
Saját:
Mitsubishi Carisma: első saját kocsim, alapvetően olcsón vettem valamit a gyerek születése előtt, mikor összeköltöztünk asszonnyal. 400 ezer Ft volt, simán megszolgálta az árát, teljesen arany középút volt mindenben, nem fogyasztott se jól, se rosszul, nagyjából megbízható volt minden rajta, ami fontos, ami nem volt fontos, az már nem annyira, műanyag kis vackok adták meg magukat néha, de max bosszantó volt, nem kritikus.
Toyota Prius 3: 2010-es, kb 8 éve vettem 2.3 millióért. Igazi igásló, lassan meglesz vele a félmillió km, és megy. Nagyjából kényelmes, veszettül jól pakolható, szerintem megbízhatóbb konstrukció alig akad, fogyasztásban simán visszahozta az árát. Amikor kigurultam a kereskedőtől bekrepált a hibrid akksi, élő hibrid garanciával sima ingyé' csere volt. Annyira szeretem, hogy amíg megy, megtartom. Egyedül egy hasonló szériás (2012-15-ös) pluginre cserélném pár év múlva, az újabb generációsak egyszerűen nem annyira jól pakolhatóak és praktikusak.
Justadudey@reddit
2004-es Volvo S80. SX4-en tanultam és egy Yarist meg egy Nissan Micrát vezettem előtte. Gondolhatod, jópofa kontrasztváltás volt.