Rákay Philip: Az ellenzéki nyilvánosság csak a hibákat emelte ki 16 éven keresztül
Azért drága Kálmán, mert az elvárás egy kormánytól hogy működő országot 'csináljon'. Az elvárás nem az hogy legyen egy kettő lobogtatható eredmény, hanem hogy minél kevesebb emberéleteket tönkrevágó hiba legyen, és minél több embernek adjon lehetőségeket.
"Azért drága Kálmán, mert az elvárás egy kormánytól hogy működő országot 'csináljon'"
Az elvárás többes: Van egy ideológiai alap, miszerint ez egyfajta nemes feladat a köz és a többség érdekében vállalni és tenni. Ez az egyik. A másik ami kicsit "egyszerűbb" az az, hogy ezért mellette bőven kapnak fizetést is, tehát egy ilyen "szerződés" is van a társadalom felé, amit: teljesíteni kell.
És azt gondolom, hogy a második része ennek a dolognak viszonylag feledésbe merül akkor, mikor számonkérés van, hogy itt bizony egy fizetett munkahelyről is van szó, ahol ennek az elvárása is megjelenik, mint: tisztességes munkavégzés a kifizetett munkáért egyszerűen.
Pontosan értik, csak leszarják.
"Figyi, elzavartak minket mert elloptunk mindent és mert aljas módon kormányzunk."
"Jó, de azért ne adjuk fel, még azért visszatérhetünk 4 év múlva. Pozicionáljuk az egészet úgy, hogy csak nem értettek meg minket, meg aztán mondjuk hogy ezeket csak vérgőzös bosszú hajtja, miközben mi nem is csináltunk semmi rosszat, és hogy ideje lenne fátylat borítani a múltra, megbocsájtás, ilyenek. Próbáljuk minimalizálni a kárt a kommunikációval, aztán ha jön valami világégés, majd visszajövünk megmenteni az országot."
Ok-Mode-813@reddit
Én a Z+-on (zéplusszon) nőttem fel. Már akkor is rühelltem.
Quasarrion@reddit
Kurva anyád kell minden video végére 👍
Pleasant_Ad8054@reddit
Azért drága Kálmán, mert az elvárás egy kormánytól hogy működő országot 'csináljon'. Az elvárás nem az hogy legyen egy kettő lobogtatható eredmény, hanem hogy minél kevesebb emberéleteket tönkrevágó hiba legyen, és minél több embernek adjon lehetőségeket.
Meg fogják valaha érteni miért vesztettek?
Material-Switch1042@reddit
"Azért drága Kálmán, mert az elvárás egy kormánytól hogy működő országot 'csináljon'"
Az elvárás többes: Van egy ideológiai alap, miszerint ez egyfajta nemes feladat a köz és a többség érdekében vállalni és tenni. Ez az egyik. A másik ami kicsit "egyszerűbb" az az, hogy ezért mellette bőven kapnak fizetést is, tehát egy ilyen "szerződés" is van a társadalom felé, amit: teljesíteni kell.
És azt gondolom, hogy a második része ennek a dolognak viszonylag feledésbe merül akkor, mikor számonkérés van, hogy itt bizony egy fizetett munkahelyről is van szó, ahol ennek az elvárása is megjelenik, mint: tisztességes munkavégzés a kifizetett munkáért egyszerűen.
Calm_Friendship_7668@reddit
Pontosan értik, csak leszarják.
"Figyi, elzavartak minket mert elloptunk mindent és mert aljas módon kormányzunk."
"Jó, de azért ne adjuk fel, még azért visszatérhetünk 4 év múlva. Pozicionáljuk az egészet úgy, hogy csak nem értettek meg minket, meg aztán mondjuk hogy ezeket csak vérgőzös bosszú hajtja, miközben mi nem is csináltunk semmi rosszat, és hogy ideje lenne fátylat borítani a múltra, megbocsájtás, ilyenek. Próbáljuk minimalizálni a kárt a kommunikációval, aztán ha jön valami világégés, majd visszajövünk megmenteni az országot."
Radiant_Anybody_3951@reddit
Bocs Kálmi. Nem voltatok hanem vagytok. És lesztek amúgy a föld kering a nap körül Ti vagytok az orbán seggnyalói. Pont. Vége a mondatnak.
Darahian@reddit
Jót tett neki a vágás. 🤔
Relative_Reveal_7425@reddit
Tűpontos helyzetértékelés.
imabotdontworry@reddit
Egy angol úr
zomol@reddit
Nem bírom megunni ezeket a vidiket, ahova be van a végére vágva Griffin. 😂 100/100
IndaPerpetuum@reddit
youtube? :D