Orbán után

2026 áprilisának legnagyobb luxusa, hogy Orbán Viktor ne legyen fontos.

Nem fontos.

De egy közel 40 éves politikai pályafutás és egy 16 éves korszak befejezése a politikai folyamatok és személyiségek elemzését illetően megérdemel néhány mondatot.

Május 9-én az első olyan országgyűlés alakul meg 1990 óta, amelynek Orbán Viktor nem lesz a tagja. Ez tényleg egy nyomasztóan hosszú korszak vége.

A távozó miniszterelnök a be nem ülésről szóló döntésével ismét nem azokat csapja be, akik ellene szavaztak, hanem azokat, akik rá szavaztak, akiknek azt ígérte még, hogy még vereség esetén is a parlamentben képviseli őket.

Egy kétharmados országgyűlésben azonban nem védené a többség által bármikor felfüggeszthető mentelmi jog, emiatt tehát nem érdemes bemennie. A szemtől szembeni politikai vitákból pedig már régen kivonult. Az egész kampány arról tanúskodott, hogy kizárólag a saját színpadképében képes helytállni, sőt abban sem, gondoljunk csak a győri ökölrázásra. A kisebbségi helyzetből folytatott vitákban való helytállással még csak nem is kísérletezik.

Azt, mennyire lehet komolyan venni, hogy most aztán a közösségek és a mozgalom építésére szánja idejét, politikai szempontból könnyű eldönteni: úgy tűnik, elsősorban Orbán az, aki megfeledkezik arról, hogy az egykori polgári köröket ő maga küldte a senkiföldjére, amikor már nem kellettek, és ő volt az is, akinek az elnöklete alatt a Fidesz az államigazgatás hatalmi-választási alkalmazásával helyettesítette és vélhetően fel is számolta a hagyományos pártszervezetet. Ha Orbán útnak indul a közösségei felfedezésére, akkor minimum egy tapasztalt dakota nyomkeresőre lesz szüksége.

Idővel persze az is kiderül majd, hogy Orbán politikai jelenmaradási szándékát nem írja-e felül ugyanúgy néhány új szempont, mint ahogy a parlamenti képviselőséggel kapcsolatos korábbi kijelentéseit. Ma már senki nem lepődne meg azon, ha Orbán nem várná meg a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének és működőképességének helyreállítását.

Az esetleges vereség utáni gyors visszatérés forgatókönyve hetek alatt omlik össze. A magyarázat benne van Orbán korábbi szavaiban. 2002-ben így beszélt a vereséget követően: "Valaki azt mondta, hogy a kormány nem megbukott, hanem vesztett, ami nagy különbség. Az emberek szemében ez a kormány nem bukott meg, csak elveszítette a választást. Nem látok semmiféle olyan örömöt, ami a közvéleményben hasonló politikai változások után lenni szokott."

Most, 2026-ban a közvélemény nagyobb része folyamatosan jelzi az örömét, hogy a bukás bekövetkezett. Lehet hosszú utóvédharcokat folytatni, kísérletezni az erózió fékezésével, de amíg egyetlen Fidesz-vezető sem tudja legalább a tényleges támogatottságuk valódi számait kimondani, addig nem lehet helyes következtetéseket levonni.

De ez tényleg legyen az ő gondjuk.

Ami mindebből ténylegesen az országra tartozik, hogy véget érhet a kötcsei nem-demokrácia világa. 2009 szeptemberében mondta el Orbán a tényleges rendszeralapító beszédet, benne ezzel a mondattal: "huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli".

Orbán után a magyar társadalomnak, valamennyiünknek arra van esélye, hogy a viták természetességével közelítsük meg a nemzet ügyeit, ami alkalmassá tehet minket arra, hogy ezentúl az értékválasztásokat és a konkrét megoldásokat alaposan mérlegelve szülessenek döntések, és ez legyen egy új kormányzás természetes társadalmi környezete.

Sok mindenen, sok mindenkin múlik, hogy sikerül-e majd, de az Orbán Viktor nevű akadály elmozdításának nem elégséges, de szükséges feltétele teljesült.

Túléltük Orbánt.