Ez az első lépcsőfok volt, akkoriban volt egy Messier skála, de az csak a látszólagos fényességről szólt. Sok csillag volt rajta, de senki sem tudta, hogy ami fényesnek látszik, az közeli és halvány, vagy távoli és fényes csillag. Nem volt abszolút skála, magyarán mérőrúd. Henriette Lweitt rájött, hogy bizonyos változó fényességű csillagok fényereje és fényerejüknek változási sebessége között összefüggés van. Innentől már csak keresni kellett egy olyan közeli csillagot, ami háromszögeléssel megmérhető, majd keresni egy hasonló változó csillagot a Tejút szélén.

Mivel mindkét csillag egyazon fajtájú változó csillag, ezért őket már össze lehet hasonlítani és ebben az esetben, amennyivel halványabb, annyival messzebb is van.

Henrietta zseniális ötlete az volt, hogy feltételezte, hogy a Nagy-Magellán felhő a Tejúton kívül, de ahhoz közel van és a csillagai viszonylag közel vannak egymáshoz (a közöttük lévő távolság elhanyagolható, a felhő és a megfigyelő közötti távolsághoz képest). Ezért ha megméri ezt a távolságot, akkor kijön a Tejút körülbelüli mérete is. Ez több százezer fényévre jött ki a korábbi legfeljebb pár száz helyett. A Világegyetem hirtelen kitágult az emberiségnek és a mi kis világunk pedig összement.

Ez olyan nagy lett, hogy nem is hittek neki elsőre, el sem tudták képzelni, hogy a Tejút sok nagyságrenddel nagyobb lehet, sőt a Naprendszer nem a középpontjában van.

A megfigyelhető világegyetem sugara a tágulást is figyelembe véve körülbelül 46,5 milliárd fényév (vagyis az átmérője nagyjából 93 milliárd fényév).

Mivel az Univerzum csak 13,8 milliárd éves, a magyarázat a következő:

• Együttmozgó távolság: Amíg a legtávolabbi megfigyelhető objektum fénye eljutott hozzánk az elmúlt 13,8 milliárd év alatt, maga a tér is folyamatosan tágult. Így az az objektum, amelynek a fényét most látjuk, ma már sokkal messzebb van tőlünk, mint amikor a fényt kibocsátotta.
• Fénysebesség feletti tágulás: Fontos megérteni, hogy a tér tágulása nem korlátozódik a fénysebességre; a távoli galaxisok a tér nyúlása miatt "távolodhatnak" tőlünk gyorsabban is, mint a fény. Ezért vannak olyan égitestek, amik olyan gyorsan távolodnak, hogy a fényük sosem fog eljutni hozzánk. A számítások szerint jelenleg körülbelül 20 000 galaxis lépi át a kozmikus eseményhorizontot minden egyes másodpercben. Soha semmit nem fogunk róluk megtudni, ha sötét energia állandó. Ha lassul, akkor esetleg igen, ha gyorsul akkor meg a most látható dolgok is el fognak tűnni egy idő után az égről.