Az a bajuk, hogy a rendszer szíve az, ami a valódi probléma volt. Orbán és a maffia módszerekre épített rendszer.
Ha pusztán a Fidesz "értékeit" nézzük, azokból a meleg és EU ellenességen kívül mindent a Tisza is képvisel. Előbbire ott van a Mi Hazánk, utóbbiban meg sosem lesz társadalmi többsége senkinek.
Én azért nem butítanám le EU és melegellenességre, vagy akár bevándorló ellenességre. Azért történt egy, s más azóta, mióta beléptünk, hozott elég sok szar döntést is az EU, voltak/vannak gondok a bevándorlókkal és a melegjogi mozgalmak is kitermelték a saját szélsőségeseiket. Meg ment azért a magyarok elleni hergelés olyankor is amikor jogos dolgokat hoztunk fel, szóval ez nem ilyen egyszerű.
Az a baj, hogy a Fidesz kampánya egyre jobban elbutult és ezáltal a létező problémákat is nevetség tárgyává tették, ezért manapság bármilyen kritika ezekkel a témákkal vagy az EU-val kapcsolatban rögtön bevonzza a "Fideszes vagy?" vádat.
A korrupció és a gyerekvédelem csődje után ez a legnagyobb bűnük.
Pedig először nekem is úgy tűnt most fideszes vagy. Nem az EU hoz szar döntést, mi is EU vagyunk, mi hozunk szar döntést. Ment nagyon a fidesz prooaganda hogy az EU diktál, új moszkva, stb.
Közben meg ott ülünk minden döntésben az asztalnál, mindenbe van beleszólásunk, és semmi nincs a mi jóváhagyásunk nélkül.
Persze a vitya ezt is elbaszta, miatta nagyon próbálják eltörölni a vétójogot, joggal.
Másszunk már ki Orbán Viktor meg a Fidesz seggéből, nem történelmi tényezők, olyanok, mint köröm alatt a piszok, jelentéktelen senkik. Én olyan geopolitikai döntésekről beszélek, amit az EU, pontosabban annak vezetése keményen elbaszott.
Ne legyél naív azoknak a véleménye számít a legjobban akik a legnagyobb országokkal és gazdaságokkal rendelkeznek, ráadásul az EU vezetése nagyjából önjáró, Von der Leyen figyelemreméltó hatalomközpontosítást hajtott végre az Európai Bizottság Elnöki széke körül. De ezt már az elődei is megtették.
Mi nem hozunk semmilyen sorsdöntő döntést, EU parlamenti képviselőket választunk és rajtuk keresztül, áttételes mechanizmusok miatt derül ki, hogy kik lesznek vezető poziciókban. Túl sok beleszólásunk nincs, annyi főleg nincs, mint a magyar politikában.
Soroljak hibákat?
Mi a faszt csinálnak a fővárosban?
A legjobb időszak (EU csúcspont): 1980.
Az Európai Unió GDP-je ekkor érte el relatív csúcsát az USA-hoz képest, az amerikai gazdaság méretének 1,16-szorosát (116%-át) tette ki.
Egy másik jelentős csúcspont 2008-ban volt, amikor az EU gazdasága (akkor még az Egyesült Királysággal együtt) szintén meghaladta az amerikai GDP-t, elérve annak nagyjából 110%-át.
2011 volt az utolsó olyan év, amikor az EU nominális GDP-je még magasabb volt, mint az Amerikai Egyesült Államoké.
Jelenlegi helyzet (2024–2026):
Az olló az utóbbi másfél évtizedben jelentősen kinyílt az USA javára.
2023-ban az EU GDP-je már csak az amerikai szint 67%-át érte el.
2026-os előrejelzések szerint az USA nominális GDP-je várhatóan 1,41-szerese lesz az Európai Unióénak.
- A Brexit kezelése (az Egyesült Királyság gazdaságilag ezerszer fontosabb ország volt, mint Magyarország, érdekes módon ott nem igazán igyekeztek, hogy benntartsák és egy gyökér Farage megnyerte a dolgot, ennek sosem szabadott volna megtörténnie)
- Brazil cukor ügylet
- Bevándorlás kezelése (a mai napig nincs megfelelően megoldva)
- Túl sokáig nem tartottak ellen az USA-nak (igazából most sem), a legutóbbi egyezség is Trumppal egyáltalán nem előnyös az EU-nak
- Egyáltalán nem foglalkoztak vele, hogy az USA folyamatos Közel-Keleti háborúi és beavatkozásai gerjesztik a leginkább a menekültválságot (még csak meg sem említették ezt)
- Az USA lényegéebn kicsinálta az EU korábbi legfontosabb gazdasági, vagy leendő gazdasági partnerit, ezzel elzárva bármilyen gazdasági terjeszkedési irányt. Reakció az EU-s vezetés részéről? Semmi!
Mondom mégegyszer ne legyünk navak. Trump egyszer igazat mondott, azt mondta, hogy véleménye szerint az EU az USA legnagyobb ellensége és viszont. Végül is kinek kellenek ellenségek, amikor ilyen barátaink vannak?
- Bizonyos kérdésekben egy hangos kisebbség által keltett közhangulati buboréknak akarnak megfelelni, de azt is rosszul mérik fel (atomenergia, zöld átállás elcseszése, stb.)
- Más kérdésekben meg teljesen figyelmen-kívül hagyják a európai polgárok véleményét (mezőgazdaság, bevándorlás, stb.)
- A föderalizációt valami csodaszernek tartják, de nem látják a fától az erdőt (ha a korábbi hibák nem lettek volna, föderáció nélkül is elég erős lenne az EU, illetve a föderalizáció nem garantál semmit és ha erőszakosan történik, akkor széthulláshoz is vezethet)
Mi nem hozunk semmilyen sorsdöntő döntést, EU parlamenti képviselőket választunk és rajtuk keresztül, áttételes mechanizmusok miatt derül ki, hogy kik lesznek vezető poziciókban. Túl sok beleszólásunk nincs, annyi főleg nincs, mint a magyar politikában.
Vétójogunk van, amit eddig az oroszok érdekében használtunk. Mi kellene még? Több joga van Magyarországnak az EU-ban, mint mondjuk Somogy önkormányzatának a Parlamentben.
Brazil cukor ügylet
Ha a Mercosurról beszélsz, a volág legnagyobb szabadkereskedelmi zónája lettünk arra válaszul, hogy az USA el akart minket szigetelni. Lehetne jobb a deal? Lehetne. De ennek és más ügyleteknek köszönhetően míg az EU-USA kereskedelem beesett, az EU-s exportok nőttek, és megnyertük a vámháborút.
Bevándorlás kezelése (a mai napig nincs megfelelően megoldva)
Tagállami hatáskör a bevándorlók kezelése, most erősebb közös EU-t akarsz vagy gyengébbet?
Túl sokáig nem tartottak ellen az USA-nak (igazából most sem), a legutóbbi egyezség is Trumppal egyáltalán nem előnyös az EU-nak
Az egész egyezség nagyjából értelmetlen, azt igértük, hogy magáncégek többet fektetnek az USÁ-ba, ami teljes nonszensz, mert nemhogy nem EU-s, nem is állami hatáskör. Praktikusan az USA elkezdett vámokkal játszani, megszopatta nagyjából magát, mi meg adtunk neki egy semmitmondó PowerPoint prezit nagy számokkal rajta.
Nem kedvelem az EU vezetését én se a neolib baromságaik miatt, de csendben összehoztak egy világkereskedelmi összeborulást az USA nélkül, lásd Kanada és Dél-Amerika (Monroe doktrína kuka), és elkezdték fejleszteni a hadsereget az amcsik teljes kizárásával.
Épül a cordon saniter
Egyrészt "cordon sanitaire", a szaniter a fürdőszoba. Másrészt pedig Irakban nincs háború, Irán az amcsiknak csak rossz, mert elvesztették az Öblöt és ott mindenki yuanban meg euróban akar kereskedni, erőből próbálják most visszacsinálni elég kevés sikerrel. Grönland nem "kérdés", dán terület, Európa közösen odaállt és küldött egy tripwire force-t és az USA meghátrált. Az Arab tavasz nem is értem hogy téma, Észak-Afrikával épp jóban vagyunk, Szub-Szaharában vannak most francia-orosz csatározások.
Ukrajna meg hát... szorosabb északi együttműködés, szorosabb EU-s katonai együttműködés, még az UK-t is visszarángatta egy kicsit, leválás az oroszokról, és gyakorlatilag megszüntette az orosz katonai fenyegetés kredibilitását.
Ha valahol "cordon sanitaire" épül, az az USA, akik elvesztették Kanada lojalitását (komolyan főműsoridőben latolgatják hogy EU-tagok akarnak-e lenni), Dél-Amerika is aláírta a Mercosurt az USA kizárásával, elvesztették az Őblöt és a Közel-Keletet Izrael kivételével (akik viszont hetente csinálnak hülyét belőlük), és a Távol-Kelet sem úgy alakul ahogy szeretnék.
Mi ez az ovodás visszaforgatás? Mégegyszer kérdezem, mikor szándékozol kimászni Orbán seggéből? Vagy most amikor már csak egy pondró, még mindig a csutidisznó alapján határozod meg azt, hogy mit gondolsz a világról? Neked még mindig a kolostormalac az igazodási pont? Antiorbán aztán fasza? De jó, így nem kell gondolkodni! Így is Orbán mondja meg neked, hogy mit gondolj, neked csak reciprokot kell belőle csinálni.
Viccet félretéve.
Kifejtettem, hogy nem kéne összetett folyamatok elemzését, pl geopolitikai, társadalmi vagy gazdasági folyamatokat ideológiai alapon megítélni. Az ezekre adott válaszokat, meg főleg nem.
"Én azért nem butítanám le EU és melegellenességre, vagy akár bevándorló ellenességre. Azért történt egy, s más azóta, mióta beléptünk, hozott elég sok szar döntést is az EU, voltak/vannak gondok a bevándorlókkal és a melegjogi mozgalmak is kitermelték a saját szélsőségeseiket. Meg ment azért a magyarok elleni hergelés olyankor is amikor jogos dolgokat hoztunk fel, szóval ez nem ilyen egyszerű.
Az a baj, hogy a Fidesz kampánya egyre jobban elbutult és ezáltal a létező problémákat is nevetség tárgyává tették, ezért manapság bármilyen kritika ezekkel a témákkal vagy az EU-val kapcsolatban rögtön bevonzza a "Fideszes vagy?" vádat.
A korrupció és a gyerekvédelem csődje után ez a legnagyobb bűnük."
Erre lefideszeztél, meg orbánozni kezdtél. Hoztál egy két közhelyet, amit mint szalmabáb nekem akartál tulajdonítani. De amúgy érdemben semmire nem reagáltál amtit írtam, csak egy mondatra az egészből. Demagógiából ötös, nem mondom!
"Pedig először nekem is úgy tűnt most fideszes vagy. Nem az EU hoz szar döntést, mi is EU vagyunk, mi hozunk szar döntést. Ment nagyon a fidesz prooaganda hogy az EU diktál, új moszkva, stb. Közben meg ott ülünk minden döntésben az asztalnál, mindenbe van beleszólásunk, és semmi nincs a mi jóváhagyásunk nélkül. Persze a vitya ezt is elbaszta, miatta nagyon próbálják eltörölni a vétójogot, joggal."
Mit kellett volna cáfolnom?
Aztán leírtam, hogy miket nem tartok jó iránynak.
"Másszunk már ki Orbán Viktor meg a Fidesz seggéből, nem történelmi tényezők, olyanok, mint köröm alatt a piszok, jelentéktelen senkik. Én olyan geopolitikai döntésekről beszélek, amit az EU, pontosabban annak vezetése keményen elbaszott...."
Erre azt mondod bot vagyok.
Te hol tanultál meg érvelni? Egy kő alatt vagy barlangban?
"Jó, másszatok ki a vitya seggéből. Kár hogy amit írtam nem cáfoltad.
Amúgy te egy bot vagy? Mez az AI fos?"
------
És te mit cáfoltál a legelső hozzászólásomból? Ráugrottál arra, hogy az EU, pontosabban az EU-s vezetés nem hozhat szar döntést, mert csak.
És különben is mi vagyunk az EU, tehát mi hoztuk a döntést? Hát én kurvára nem arra szavaztam, hogy az Amerika által csinált háborúk utáni menekültáradat ide jöjjön be. Vagy ne basszák szét a Közel-keletet, vagy intézze a problémákat az USA! Sőt arra sem szavaztam, hogy azért, mert nem Magyarországon bíráljuk el többmillió menekült/bevándorló kérelmét, hanem beadhatják a papírokat a külképviseleteken, és ha kiderül, hogy tényleg törvényes menekültek, akkor jöhetenek; 200 millió eurós bírság jár, illetve napi 1 millió eurós bírság, ráadásul úgy, hogy példátlan módon az Európai Bizottság által javasolt napi bírságot az Európai Unió Bírósága a 70-szeresére emelte.
Mi lett volna a megfelelő eljárás? Beengedni őket, évekig mennek a folyamatok, majd amikor pár év után kiderül, akkor megkeresni őket, és megkérni, hogy hagyják el az országok. Meg sem találod, meg eddigre már annyi időt töltött itt, hogy beadhat egy másik kérelmet, ami után akkor sem rakhatod ki, ha nem is volt menekült.
Ja amúgy, meg több biztonságos országon jött keresztül, sőt EU-s országon is, és csak azért kerülhetett a Szerb-Magyar határhoz, mert más EU-s országok nem regisztrálták, pedig kötelező lett volna.
Tetejébe a Lengyel határon már elég sok bevándorlót le is lőttek, sőt a Görög határőrök is öltek meg bevándorlókat, a tengerbe dobták őket. És semmilyen büntetést nem kaptak.
Ez elég lesz kis Lenin-fiú? Vagy már készíted a husángot, hogy leverd a vesém, mert merek kritikusan gondolkodni és nem beszopni minden vallási meg ideológiai faszságot?
Volt érdemi állítás, leírtam, hogy mi az amit nem látok jó iránynak.
Igenis bírálni kell az EU-s vezetést, ha baromságokat csinál, pont ezért, hogy jobban csinálja a dolgokat.
Annyi ember van itt kiakadva arra, hogy mit csinált a Fidesz az elmúlt 16 évben és ez jó, de érdekes módon az EU meg úgy lebeg itt, mint valami érinthetetlen szentség.
Az meg nem válasz, hogy AI fos.
Egyszerűen nem tudsz válaszolni az általam felhozott témákra.
Bocs, hogy megzavartalak, miközben arra recskáztál, hogy milyen tökéletes az EU és most már szépen hátradőlhetünk, eljött a Kánaán, nincs itt semmi látnivaló.
Tudod én nem fogadok el semmilyen tekintélyt, legyen az Isten, a nemzet, a nagybetűs PIAC vagy egy kibaszott doktor Dr. Dr. Habil, stb. Engem az érdekel, hogy ésszerű-e és igazolható-e valami, mennyire illeszkedik a valósághoz. És ha baromság, akkor az sem érdekel, hogy tetszik, kidobom a kukába.
Szia uram, ez a sub egy baloldali echochamber. Itt ha eltérsz a megszokott beszélőponttól, akkor Fideszes/Náci vagy.
Hogy hozzáadjak párat, a túlzott reguláció és bürokrácia és magas adók kinyírják az innovációt. EU nem fog felérni US gazdasági és innováció szintjére ezek miatt.
Az eredeti reakciómhoz semmi köze amiket írkálsz, Az eredeti állításom, hogy miért teszünk úgy mintha az eu rossz döntései valami kívülálló entitás lenne, miközben nyakig benne vagyunk, végig ott ültünk, mindenben tárgyaltak velünk is és mi is jóváhagytunk mindent. Erre elkezded sorolni hogy mik az eu rossz döntései. Chat GPT formázásban és színvonallal.
Vityasegget meg végképp nem értem hogy kavartad bele, annyit állítottam hogy ő intézte el hogy az EU ebből elkezdjen visszavenni, és megszüntesse a vétójogot.
Szerintem ne foglalkozz vele, ha megnézed OP kommentjeit minden témában tud írni akár egy könyvet is kommentnek, aminek a tagolása és szóhasználata mind AI-ra utal.
EoganmacConall@reddit
😅😅😅👍👍
Ok_Heat_9976@reddit
Az a bajuk, hogy a rendszer szíve az, ami a valódi probléma volt. Orbán és a maffia módszerekre épített rendszer.
Ha pusztán a Fidesz "értékeit" nézzük, azokból a meleg és EU ellenességen kívül mindent a Tisza is képvisel. Előbbire ott van a Mi Hazánk, utóbbiban meg sosem lesz társadalmi többsége senkinek.
HLJU@reddit
Én azért nem butítanám le EU és melegellenességre, vagy akár bevándorló ellenességre. Azért történt egy, s más azóta, mióta beléptünk, hozott elég sok szar döntést is az EU, voltak/vannak gondok a bevándorlókkal és a melegjogi mozgalmak is kitermelték a saját szélsőségeseiket. Meg ment azért a magyarok elleni hergelés olyankor is amikor jogos dolgokat hoztunk fel, szóval ez nem ilyen egyszerű.
Az a baj, hogy a Fidesz kampánya egyre jobban elbutult és ezáltal a létező problémákat is nevetség tárgyává tették, ezért manapság bármilyen kritika ezekkel a témákkal vagy az EU-val kapcsolatban rögtön bevonzza a "Fideszes vagy?" vádat.
A korrupció és a gyerekvédelem csődje után ez a legnagyobb bűnük.
Calm_Friendship_7668@reddit
Pedig először nekem is úgy tűnt most fideszes vagy. Nem az EU hoz szar döntést, mi is EU vagyunk, mi hozunk szar döntést. Ment nagyon a fidesz prooaganda hogy az EU diktál, új moszkva, stb. Közben meg ott ülünk minden döntésben az asztalnál, mindenbe van beleszólásunk, és semmi nincs a mi jóváhagyásunk nélkül. Persze a vitya ezt is elbaszta, miatta nagyon próbálják eltörölni a vétójogot, joggal.
HLJU@reddit
Másszunk már ki Orbán Viktor meg a Fidesz seggéből, nem történelmi tényezők, olyanok, mint köröm alatt a piszok, jelentéktelen senkik. Én olyan geopolitikai döntésekről beszélek, amit az EU, pontosabban annak vezetése keményen elbaszott.
Ne legyél naív azoknak a véleménye számít a legjobban akik a legnagyobb országokkal és gazdaságokkal rendelkeznek, ráadásul az EU vezetése nagyjából önjáró, Von der Leyen figyelemreméltó hatalomközpontosítást hajtott végre az Európai Bizottság Elnöki széke körül. De ezt már az elődei is megtették.
Mi nem hozunk semmilyen sorsdöntő döntést, EU parlamenti képviselőket választunk és rajtuk keresztül, áttételes mechanizmusok miatt derül ki, hogy kik lesznek vezető poziciókban. Túl sok beleszólásunk nincs, annyi főleg nincs, mint a magyar politikában.
Soroljak hibákat?
Mi a faszt csinálnak a fővárosban?
- A Brexit kezelése (az Egyesült Királyság gazdaságilag ezerszer fontosabb ország volt, mint Magyarország, érdekes módon ott nem igazán igyekeztek, hogy benntartsák és egy gyökér Farage megnyerte a dolgot, ennek sosem szabadott volna megtörténnie)
- Brazil cukor ügylet
- Bevándorlás kezelése (a mai napig nincs megfelelően megoldva)
- Túl sokáig nem tartottak ellen az USA-nak (igazából most sem), a legutóbbi egyezség is Trumppal egyáltalán nem előnyös az EU-nak
- Egyáltalán nem foglalkoztak vele, hogy az USA folyamatos Közel-Keleti háborúi és beavatkozásai gerjesztik a leginkább a menekültválságot (még csak meg sem említették ezt)
- Az USA lényegéebn kicsinálta az EU korábbi legfontosabb gazdasági, vagy leendő gazdasági partnerit, ezzel elzárva bármilyen gazdasági terjeszkedési irányt. Reakció az EU-s vezetés részéről? Semmi!
Mondom mégegyszer ne legyünk navak. Trump egyszer igazat mondott, azt mondta, hogy véleménye szerint az EU az USA legnagyobb ellensége és viszont. Végül is kinek kellenek ellenségek, amikor ilyen barátaink vannak?
- Bizonyos kérdésekben egy hangos kisebbség által keltett közhangulati buboréknak akarnak megfelelni, de azt is rosszul mérik fel (atomenergia, zöld átállás elcseszése, stb.)
- Más kérdésekben meg teljesen figyelmen-kívül hagyják a európai polgárok véleményét (mezőgazdaság, bevándorlás, stb.)
- A föderalizációt valami csodaszernek tartják, de nem látják a fától az erdőt (ha a korábbi hibák nem lettek volna, föderáció nélkül is elég erős lenne az EU, illetve a föderalizáció nem garantál semmit és ha erőszakosan történik, akkor széthulláshoz is vezethet)
HK-65@reddit
Vétójogunk van, amit eddig az oroszok érdekében használtunk. Mi kellene még? Több joga van Magyarországnak az EU-ban, mint mondjuk Somogy önkormányzatának a Parlamentben.
Ha a Mercosurról beszélsz, a volág legnagyobb szabadkereskedelmi zónája lettünk arra válaszul, hogy az USA el akart minket szigetelni. Lehetne jobb a deal? Lehetne. De ennek és más ügyleteknek köszönhetően míg az EU-USA kereskedelem beesett, az EU-s exportok nőttek, és megnyertük a vámháborút.
Tagállami hatáskör a bevándorlók kezelése, most erősebb közös EU-t akarsz vagy gyengébbet?
Az egész egyezség nagyjából értelmetlen, azt igértük, hogy magáncégek többet fektetnek az USÁ-ba, ami teljes nonszensz, mert nemhogy nem EU-s, nem is állami hatáskör. Praktikusan az USA elkezdett vámokkal játszani, megszopatta nagyjából magát, mi meg adtunk neki egy semmitmondó PowerPoint prezit nagy számokkal rajta.
Nem kedvelem az EU vezetését én se a neolib baromságaik miatt, de csendben összehoztak egy világkereskedelmi összeborulást az USA nélkül, lásd Kanada és Dél-Amerika (Monroe doktrína kuka), és elkezdték fejleszteni a hadsereget az amcsik teljes kizárásával.
Egyrészt "cordon sanitaire", a szaniter a fürdőszoba. Másrészt pedig Irakban nincs háború, Irán az amcsiknak csak rossz, mert elvesztették az Öblöt és ott mindenki yuanban meg euróban akar kereskedni, erőből próbálják most visszacsinálni elég kevés sikerrel. Grönland nem "kérdés", dán terület, Európa közösen odaállt és küldött egy tripwire force-t és az USA meghátrált. Az Arab tavasz nem is értem hogy téma, Észak-Afrikával épp jóban vagyunk, Szub-Szaharában vannak most francia-orosz csatározások.
Ukrajna meg hát... szorosabb északi együttműködés, szorosabb EU-s katonai együttműködés, még az UK-t is visszarángatta egy kicsit, leválás az oroszokról, és gyakorlatilag megszüntette az orosz katonai fenyegetés kredibilitását.
Ha valahol "cordon sanitaire" épül, az az USA, akik elvesztették Kanada lojalitását (komolyan főműsoridőben latolgatják hogy EU-tagok akarnak-e lenni), Dél-Amerika is aláírta a Mercosurt az USA kizárásával, elvesztették az Őblöt és a Közel-Keletet Izrael kivételével (akik viszont hetente csinálnak hülyét belőlük), és a Távol-Kelet sem úgy alakul ahogy szeretnék.
Calm_Friendship_7668@reddit
Jó, másszatok ki a vitya seggéből. Kár hogy amit írtam nem cáfoltad.
Amúgy te egy bot vagy? Mez az AI fos?
HLJU@reddit
Mi ez az ovodás visszaforgatás? Mégegyszer kérdezem, mikor szándékozol kimászni Orbán seggéből? Vagy most amikor már csak egy pondró, még mindig a csutidisznó alapján határozod meg azt, hogy mit gondolsz a világról? Neked még mindig a kolostormalac az igazodási pont? Antiorbán aztán fasza? De jó, így nem kell gondolkodni! Így is Orbán mondja meg neked, hogy mit gondolj, neked csak reciprokot kell belőle csinálni.
Viccet félretéve.
Kifejtettem, hogy nem kéne összetett folyamatok elemzését, pl geopolitikai, társadalmi vagy gazdasági folyamatokat ideológiai alapon megítélni. Az ezekre adott válaszokat, meg főleg nem.
"Én azért nem butítanám le EU és melegellenességre, vagy akár bevándorló ellenességre. Azért történt egy, s más azóta, mióta beléptünk, hozott elég sok szar döntést is az EU, voltak/vannak gondok a bevándorlókkal és a melegjogi mozgalmak is kitermelték a saját szélsőségeseiket. Meg ment azért a magyarok elleni hergelés olyankor is amikor jogos dolgokat hoztunk fel, szóval ez nem ilyen egyszerű.
Az a baj, hogy a Fidesz kampánya egyre jobban elbutult és ezáltal a létező problémákat is nevetség tárgyává tették, ezért manapság bármilyen kritika ezekkel a témákkal vagy az EU-val kapcsolatban rögtön bevonzza a "Fideszes vagy?" vádat.
A korrupció és a gyerekvédelem csődje után ez a legnagyobb bűnük."
Erre lefideszeztél, meg orbánozni kezdtél. Hoztál egy két közhelyet, amit mint szalmabáb nekem akartál tulajdonítani. De amúgy érdemben semmire nem reagáltál amtit írtam, csak egy mondatra az egészből. Demagógiából ötös, nem mondom!
"Pedig először nekem is úgy tűnt most fideszes vagy. Nem az EU hoz szar döntést, mi is EU vagyunk, mi hozunk szar döntést. Ment nagyon a fidesz prooaganda hogy az EU diktál, új moszkva, stb. Közben meg ott ülünk minden döntésben az asztalnál, mindenbe van beleszólásunk, és semmi nincs a mi jóváhagyásunk nélkül. Persze a vitya ezt is elbaszta, miatta nagyon próbálják eltörölni a vétójogot, joggal."
Mit kellett volna cáfolnom?
Aztán leírtam, hogy miket nem tartok jó iránynak.
"Másszunk már ki Orbán Viktor meg a Fidesz seggéből, nem történelmi tényezők, olyanok, mint köröm alatt a piszok, jelentéktelen senkik. Én olyan geopolitikai döntésekről beszélek, amit az EU, pontosabban annak vezetése keményen elbaszott...."
Erre azt mondod bot vagyok.
Te hol tanultál meg érvelni? Egy kő alatt vagy barlangban?
"Jó, másszatok ki a vitya seggéből. Kár hogy amit írtam nem cáfoltad.
Amúgy te egy bot vagy? Mez az AI fos?"
------
És te mit cáfoltál a legelső hozzászólásomból? Ráugrottál arra, hogy az EU, pontosabban az EU-s vezetés nem hozhat szar döntést, mert csak.
És különben is mi vagyunk az EU, tehát mi hoztuk a döntést? Hát én kurvára nem arra szavaztam, hogy az Amerika által csinált háborúk utáni menekültáradat ide jöjjön be. Vagy ne basszák szét a Közel-keletet, vagy intézze a problémákat az USA! Sőt arra sem szavaztam, hogy azért, mert nem Magyarországon bíráljuk el többmillió menekült/bevándorló kérelmét, hanem beadhatják a papírokat a külképviseleteken, és ha kiderül, hogy tényleg törvényes menekültek, akkor jöhetenek; 200 millió eurós bírság jár, illetve napi 1 millió eurós bírság, ráadásul úgy, hogy példátlan módon az Európai Bizottság által javasolt napi bírságot az Európai Unió Bírósága a 70-szeresére emelte.
Mi lett volna a megfelelő eljárás? Beengedni őket, évekig mennek a folyamatok, majd amikor pár év után kiderül, akkor megkeresni őket, és megkérni, hogy hagyják el az országok. Meg sem találod, meg eddigre már annyi időt töltött itt, hogy beadhat egy másik kérelmet, ami után akkor sem rakhatod ki, ha nem is volt menekült.
Ja amúgy, meg több biztonságos országon jött keresztül, sőt EU-s országon is, és csak azért kerülhetett a Szerb-Magyar határhoz, mert más EU-s országok nem regisztrálták, pedig kötelező lett volna.
Tetejébe a Lengyel határon már elég sok bevándorlót le is lőttek, sőt a Görög határőrök is öltek meg bevándorlókat, a tengerbe dobták őket. És semmilyen büntetést nem kaptak.
-----
De adok igazolványt elvtárs!!!!
Tessék itt egy cáfolat:
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sjf7ju/comment/ofr4r1n/?context=3
Vagy itt:
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1soek88/comment/ogt3rtu/?context=3
Meg itt:
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sjqmbz/comment/oftq2vg/?context=3
Vagy itt:
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sjpkld/orb%C3%A1n_viktor_h%C3%A9tf%C5%91n_amikor_r%C3%A1j%C3%B6n_hogy_a_hatalom/
Vagy itt:
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sjpcof/h%C3%ADrtv_gajdics_ott%C3%B3_el%C5%91_ad%C3%A1sban_megk%C3%B6sz%C3%B6nte_magyar/
Ez elég lesz kis Lenin-fiú? Vagy már készíted a husángot, hogy leverd a vesém, mert merek kritikusan gondolkodni és nem beszopni minden vallási meg ideológiai faszságot?
Volt érdemi állítás, leírtam, hogy mi az amit nem látok jó iránynak.
Igenis bírálni kell az EU-s vezetést, ha baromságokat csinál, pont ezért, hogy jobban csinálja a dolgokat.
Annyi ember van itt kiakadva arra, hogy mit csinált a Fidesz az elmúlt 16 évben és ez jó, de érdekes módon az EU meg úgy lebeg itt, mint valami érinthetetlen szentség.
Az meg nem válasz, hogy AI fos.
Egyszerűen nem tudsz válaszolni az általam felhozott témákra.
Bocs, hogy megzavartalak, miközben arra recskáztál, hogy milyen tökéletes az EU és most már szépen hátradőlhetünk, eljött a Kánaán, nincs itt semmi látnivaló.
Tudod én nem fogadok el semmilyen tekintélyt, legyen az Isten, a nemzet, a nagybetűs PIAC vagy egy kibaszott doktor Dr. Dr. Habil, stb. Engem az érdekel, hogy ésszerű-e és igazolható-e valami, mennyire illeszkedik a valósághoz. És ha baromság, akkor az sem érdekel, hogy tetszik, kidobom a kukába.
lord_angel@reddit
Szia uram, ez a sub egy baloldali echochamber. Itt ha eltérsz a megszokott beszélőponttól, akkor Fideszes/Náci vagy.
Hogy hozzáadjak párat, a túlzott reguláció és bürokrácia és magas adók kinyírják az innovációt. EU nem fog felérni US gazdasági és innováció szintjére ezek miatt.
Calm_Friendship_7668@reddit
látom írni tudsz, olvasni nem
HLJU@reddit
Ez gyenge volt, ne is tagadd.
Neked egyik sem megy.
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Calm_Friendship_7668@reddit
Jó akkor most hogy írtál 80 paragrafust az EU hibáiról, belinkelnéd hol írtam hogy nincs szar döntés? Vagy hogy mi ez a vityamánia?
HLJU@reddit
Majd később, most megyek aludni.
Calm_Friendship_7668@reddit
:D
Az eredeti reakciómhoz semmi köze amiket írkálsz, Az eredeti állításom, hogy miért teszünk úgy mintha az eu rossz döntései valami kívülálló entitás lenne, miközben nyakig benne vagyunk, végig ott ültünk, mindenben tárgyaltak velünk is és mi is jóváhagytunk mindent. Erre elkezded sorolni hogy mik az eu rossz döntései. Chat GPT formázásban és színvonallal.
Vityasegget meg végképp nem értem hogy kavartad bele, annyit állítottam hogy ő intézte el hogy az EU ebből elkezdjen visszavenni, és megszüntesse a vétójogot.
Egyiket sem vitattad.
De persze, én vagyok az értetlen.
TheTikiMax@reddit
Szerintem ne foglalkozz vele, ha megnézed OP kommentjeit minden témában tud írni akár egy könyvet is kommentnek, aminek a tagolása és szóhasználata mind AI-ra utal.
greenoctopus33@reddit (OP)
Azért az igazi elégtétel mégis csak az lenne, ha rácsok mögé kerülnének.