És azzal az üggyel mizu amikor adathordózókat foglaltak le a Schadl-Völner ügyben, és az ügyészség megsemisítette, olyan néven, hogy "nem volt az ügyhöz köze"?! Azok lehettek a Zsolti bácsis felvételek (másolatai)?
Az Andrássy alkalmas lenne arra, hogy láncra verve végigmasírozzanak ezen emberek a nagyérdemű közönség előtt, akiket 16 évig bántottak, és elviseljék a rigmusokat meg a repülő tojásokat akár közszemérem sértő módon anyaszült meztelenül. Persze ez csak egy opció…
Én kimaradtam belőle szerencsére, bár szerintem nem olyan gáz. A jegyár meg a Fidesz mellé besorolódás és a látens ruszofília. Na ezek gázok. Csak a Kárpátia track jutott a posztról az eszembe.
"Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt."
Szájer még 2003-ban, Bécsben lebukott egy pedofil buliban, csak ez az ügy az akkori osztrák nagykövet asszony jóvoltából el lett simítva. Szájert ezután száműzték Brüsszelbe, hogy ne zavarjon sok vizet, csak hát...a többit meg már tudjuk.
Az egyik megírta a Fideszes melegellenes alaptörvény draftját az iPadjén, aztán a COVID kijárási tilalom alatt droggal a hátizsákjában menekült egy brüsszeli melegorgiáról.
A másik felszentelte Orbán milliárdos-megalomán főhadiszállását, aztán kiszivárgott bosszú-melegpornó miatt kényszerült távozásra.
Miért nincs ott Orbán (v), Lázár, Szijjártó, stb? Rogán meg a Győző kivételével egyértelműen a Fidesz pedo ügyeit gyűjtötted ide össze, közéjük rakva két meleg embert is.
Nekem Kaleta Gabor az akitol kivagyok. A gepen majdnem 20k gyermek pornograf kepet es videot talaltak, es Peruban volt nagykovet. Egy olyan orszagban ahol gondolom nem tul nehez szegeny kiskoruakat kihasznalni. A Fidesz elsikalta az egeszet, es meguszta 500k penzbirsaggal. En a rendorseg helyeben ot folyamatosan a latokoromben tartanam. Gondolom azota se hagyott fel a gyerekek molesztalasaval de mar csak a gyermekpornografia birtoklasaert is bortonben lenne a helye.
Az eredeti (xkcd) alkotásban az építmény valami hasznos dolog ("all of modern internet infrastructure"), ami könnyen össze tud omlani 1-2 kritikus elem hibájától.
A rendszer bűnei viszont se nem hasznosak, se nem épülnek egymásra. Ezért mondtam hogy félre van értve a mém.
Mikor kiállt a sajtó elé az otthonában molesztált lány, Böjte hitelteleníteni próbálta, sajtónyilvános szembesítést akart szervezni az áldozat és az elkövető közt.
Hilarion metropolita többször találkozott Orbánnal, és azért lobbizott, hogy kimentsen oroszokat a szankciók elől – állítja az orosz pap egykori titkára:
fojifesi@reddit
Eredeti:
https://xkcd.com/2347/
Lopsided_Surprise_57@reddit
És azzal az üggyel mizu amikor adathordózókat foglaltak le a Schadl-Völner ügyben, és az ügyészség megsemisítette, olyan néven, hogy "nem volt az ügyhöz köze"?! Azok lehettek a Zsolti bácsis felvételek (másolatai)?
HPhotoJourney@reddit
Az Andrássy alkalmas lenne arra, hogy láncra verve végigmasírozzanak ezen emberek a nagyérdemű közönség előtt, akiket 16 évig bántottak, és elviseljék a rigmusokat meg a repülő tojásokat akár közszemérem sértő módon anyaszült meztelenül. Persze ez csak egy opció…
TrainWreck_351@reddit
szerintem gyalogoljanak le ők is romániáig, lehetőleg télen
HUNtourist@reddit
Németh Szilárdon azért maradjon ruha! /s
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Juhász Péter Pál többször emlegette, hogy „Orbán Viktorral szoktak nevetgélni” – dokumentumfilm készült a gyermekvédelemről:
https://24.hu/belfold/2026/03/04/szolo-utca-juhasz-peter-pal-orban-viktor-gyermekvedelem/
Tyrandeh@reddit
vajon most is nevetgélnek e
Dense-Aerie2561@reddit
kegyelmi ügy
Itt összeszedtem a kegyelmi ügy idővonalát témában íródott cikkek alapján.
Kónya Endre, Vásárhelyi János, Kunstár Béla, Balogh Zoltán, ifj. Orbán Győző, Böjte Csaba, Novák Katalin, Lévai Anikó, stb
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Ment az upvote. Köszönjük!
Furiosa67@reddit
Schadl..Tiborc stb
MrGeorgeSorosSmite@reddit
Szereted a Kárpátiát?
Pajszerkezu_Joe@reddit
Szerintem 14-20 éves kor között legtöbbünknek volt egy ilyen időszaka amiről nem szívesen beszél
MrGeorgeSorosSmite@reddit
Én kimaradtam belőle szerencsére, bár szerintem nem olyan gáz. A jegyár meg a Fidesz mellé besorolódás és a látens ruszofília. Na ezek gázok. Csak a Kárpátia track jutott a posztról az eszembe.
Csontigod@reddit
A zenéjükkel nincsen baj, csak ne politizálnának... Ugyanez igaz sok másik magyar zeneszre
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
"Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt."
https://media1.hu/2024/02/21/megint-letoroltek-ifj-orban-gyozo-interju-bicskei-gyermekotthon-szgyf-weblap/
https://hvg.hu/itthon/20240213_SZGYF_Bicske_gyermekotthon_Orban_Gyozo
Puncius_Pinatus@reddit
Pedofil bosszúállók
yscst@reddit
Okádok.
Witty_Assist6335@reddit
Bese és Szájer sehol sincsenek a pedofilokhoz képest.
Bitter_Career9903@reddit
Szájer még 2003-ban, Bécsben lebukott egy pedofil buliban, csak ez az ügy az akkori osztrák nagykövet asszony jóvoltából el lett simítva. Szájert ezután száműzték Brüsszelbe, hogy ne zavarjon sok vizet, csak hát...a többit meg már tudjuk.
tormzria@reddit
Erről bármi forrás van? Vagy honnan van az értesülés?
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Két pillér a rendszerben...
Az egyik megírta a Fideszes melegellenes alaptörvény draftját az iPadjén, aztán a COVID kijárási tilalom alatt droggal a hátizsákjában menekült egy brüsszeli melegorgiáról.
A másik felszentelte Orbán milliárdos-megalomán főhadiszállását, aztán kiszivárgott bosszú-melegpornó miatt kényszerült távozásra.
Lazy_Mammoth7477@reddit
Miért mosod össze azt, hogy ők melegek, a pedofíliával?
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
"Magyarország 2010-2026."
Szólj ha ők nem voltak részei a rendszernek...
Lazy_Mammoth7477@reddit
Miért nincs ott Orbán (v), Lázár, Szijjártó, stb? Rogán meg a Győző kivételével egyértelműen a Fidesz pedo ügyeit gyűjtötted ide össze, közéjük rakva két meleg embert is.
Witty_Assist6335@reddit
Ez zavar engem is. ,,Elég", ha a szélsőjobb csinálja.
Alteronka@reddit
Kik 56 hóhérai?
MadMeska@reddit
Pl a Toroczkai nagypapája, az öreg Tutsek.
AdAdditional2484@reddit
kik hoztak ítéletet..
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Kormányzati kérésre tiltotta le a Youtube a Nancy-ügyről szóló videót, a feltöltőnél házkutatást tartottak:
https://atlatszo.hu/kozugy/2025/11/11/kormanyzati-keresre-tiltotta-le-a-youtube-a-nancy-ugyrol-szolo-videot-a-feltoltonel-hazkutatast-tartottak/
Dense-Aerie2561@reddit
Ebben az ügyben is remélem újraindul a nyomozás
Background-Waltz-894@reddit
valszeg ő nem olvassa, de ha véletlenül mégis, a narkós kurva anyádat Rogán Antal, és rohadj el a pokolban
Better_Transition814@reddit
Gondolom, csak elmentek hozzá és eltulajdonítottak minden adathordozót, amin megvolt a videó másolata, nehogy reuploadolja.
x-adri-x@reddit
Nekem Kaleta Gabor az akitol kivagyok. A gepen majdnem 20k gyermek pornograf kepet es videot talaltak, es Peruban volt nagykovet. Egy olyan orszagban ahol gondolom nem tul nehez szegeny kiskoruakat kihasznalni. A Fidesz elsikalta az egeszet, es meguszta 500k penzbirsaggal. En a rendorseg helyeben ot folyamatosan a latokoromben tartanam. Gondolom azota se hagyott fel a gyerekek molesztalasaval de mar csak a gyermekpornografia birtoklasaert is bortonben lenne a helye.
shattariddim@reddit
Picit hibás a kép, konkrétan a gyurcsány kormány teljesítményére épült az egész
Oltaru@reddit
Gyurcsány-kormàny —-> nokiás doboz, nem csinàltunk semmit, költségvetés eltitkolása
Zooty6@reddit
Nem kell Gyurcsányt mosdatni, annak idején ő is kimaxolta a kapdbe faktort. Egyikből se kérünk soha többé.
Arcjaqu@reddit
TardyFountain80@reddit
há hinyihá - Magyar "Vörös madár" Péter
Csontigod@reddit
Csak egy napszemcsi hiányzik MP galambrol
acecombine@reddit
női
Anxious-Spread-2337@reddit
Kun Béla is benne volt a NER-ben? Fú, ez mélyebben fut, mint gondoltam
thegigach4d@reddit
OvenCrate@reddit
Az üzenettel egyetértek, de ez a mém template nagyon félre lett itt értve
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
"K. Endre" kegyelmi ügye elég volt, hogy boruljon minden...
OvenCrate@reddit
Az eredeti (xkcd) alkotásban az építmény valami hasznos dolog ("all of modern internet infrastructure"), ami könnyen össze tud omlani 1-2 kritikus elem hibájától.
A rendszer bűnei viszont se nem hasznosak, se nem épülnek egymásra. Ezért mondtam hogy félre van értve a mém.
krmarci@reddit
Jó, de a fele már a kegyelmi ügy előtt borult.
Arcjaqu@reddit
Hirportálok szerint az Kónya Endre. Akkor miért irják mindenhol hogy K. Endre?
Appropriate-Cut-3569@reddit
Aztán viktor hol van?
NorbiPerv@reddit
ő a malter a téglák között. mindenben benne van és/vagy mindenről tudott és mindent engedélyezett nekik. egy egyvezetős rezsimben így megy.
Right_Experience9801@reddit
Nana Böjte Csabát hagyjuk ki ebből! A légynek nem ártott az az ember! A többiek mehetnek a levesbe, de ő egy példaértékű ember.
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Lematadt a /s.
Mikor kiállt a sajtó elé az otthonában molesztált lány, Böjte hitelteleníteni próbálta, sajtónyilvános szembesítést akart szervezni az áldozat és az elkövető közt.
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Ha csak egy videót néznél meg Böjte otthonáról, ez legyen:
https://youtu.be/x-rcK6k4FNk?si=8v6AWTmbeXqwSDMM
LightSideoftheForce@reddit
Gyurcsányék miért másik kupac? Ő is ennek a rendszernek a része, 2006 az alapja a 16 éves pedofidesz hegemóniának
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Hilarion metropolita annak ellenére kapott magyar állampolgárságot, hogy az FSZB-s kapcsolatai miatt megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon:
https://444.hu/2025/11/13/hilarion-metropolita-annak-ellenere-kapott-magyar-allampolgarsagot-hogy-az-fszb-s-kapcsolatai-miatt-megbukott-a-nemzetbiztonsagi-atvilagitason
Felvétel készült arról, ahogy Hilarion metropolita egy alsógatyában bemászik ministránsa ágyába:
https://hvg.hu/elet/20251106_hilarion-ministrans-szexualis-zaklatas-video
Hilarion metropolita többször találkozott Orbánnal, és azért lobbizott, hogy kimentsen oroszokat a szankciók elől – állítja az orosz pap egykori titkára:
https://444.hu/2025/10/22/tobbszor-talalkozott-orbannal-hilarion-metropolita-es-lobbizott-hogy-kimentsen-oroszokat-a-szankciok-elol-allitja-az-orosz-pap-egykori-titkara
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint:
https://24.hu/belfold/2025/10/22/semjen-zsolt-hilarion-metropolita-szexualis-zaklatas-homoszexualis-pap/
Smaragd512@reddit
Azért érdemes lenne megjelölni, hogy az eredeti képet Randall Munroe készítette egy transzatlanti legóhíd szerkezetének szemléltetésére.
KarmelitaOfficial@reddit (OP)
Karmelita felszentelése: