Nem értem, hogy senki se veti fel, hogy Vitézy a túlélés miatt ül át a Tiszába és MP-nek is jól jön egy lehetséges főpolgármester jelölt. Szerintem azért ültették be egyből a miniszteri székbe, hogy fel tudják épiteni a 29-es választásra.
A MÁV-nál nagyon-nagyon-nagyon sok tűz ég. Senki ne számítson rá, hogy ezeket Vitézy belátható időn belül el tudja oltani. Itt sok érve lesz szükség a legkisebb változáshoz is, a kassza pedig üres. Már az is kihívás lesz, hogy ne romoljon tovább a helyzet.
Ez a legnagyobb félreértés a MÁV-ot illetően. Tele van olyan emberekkel, akik már gyerekkoruk óta a szakmában vannak, akár azért, mert voltak gyerekvasutasok is, akár azért, mert a Mechwartba jártak, és egy tornaóra és egy magyaróra között Dominó 70 alapáramköröket rajzoltak a táblánál. Vitézy egyetlen dolga, hogy hagyja az évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező rendszermérnököket, főnökségvezetőket és vonalirányítókat kibontakozni szakmailag, és ehhez biztosítson elegendő pénzt. Ennyi lett volna Lázár dolga is, nem pedig "szarból várat építeni".
Ezt mondta el az interjújában. Lézer teljesen visszavágott minden már aktív beruházást (azokat is, amelyekre csak le kellett volna hívni a még létező uniós támogatást). Amit most gyorsan tudnak intézkedni az a mobil alkalmazás és tájékoztatás helyreállítása (nem vitézinfó).
Következő a megyeszékhelyi pályaudvarok felújítása, járműjavítók és szakemberek visszaszerzése, majd kb 1 évtized múlva beérkezhetnek a most (uniós pénzekbol) elkezdendő beruházások (sínek és vonatok).
ott teljesen más volt a setup. Buszoknál van egy erős piaci láb, annyit csinált hogy azt mondta a BKV-nak hogy mostantól a BKK a szervező, és ha szar a BKV akkor piacról megveszi ugyanezt. Vasútnál ezt nem lehet megtenni, vagy jóval nehezebb.
igen, ez érdekes gondolat. A Gysev nem tudja lefedni az országot, kérdés, hogy más tudná-e. Nem hangzik annyira könnyűnek, egy vonathoz több kell mint egy vezető. De biztos ebbe az irányba (több piac) kell lépni, ha javulni akarunk.
Azóta elég szépen fel lett újítva a BKK járműparkja, emlékszem olyan 2012 környékén még bőven Ikarus 260-assal jártam iskolába, már egy jó ideje egyet sem láttam forgalomban. Ez tudom mennyire Vitézy érdeme, de attól még így van.
Egyébként, mint naponta vonattal ingázó annak örülnék a legjobban, ha nyáron nem olyan olyan vonatokkal szállítának haza a dolgozó embereket, amin nincs légkondi, sokszor nem lehet lehúzni az ablakot és előtte órákig a napon tárolták, hogy biztosan 50 °C legyen bent. Persze minden utas izzad, mint az igásló, aki pedig rövidben van, annak tuti kidörzsöli a plüss szék a bőrét. Azért hihetetlen, hogy 2025 egy európia országban az embereket úgy szállítsák, mint máshol talán az állatokat sem. De hát ennyit ért az átlag ember Lázárnak meg a kormánynak.
Egy kicsit okoskodok, mert ez a volt Vitézynek az egyik újítása.
A BKK-nak nincs jármű parkja, a BKV-nak van, az Arrivának van etc...
A BKK megpályázza, hogy 85-ös vonalon szolgáltatni kellene ilyen olyan paraméterekkel (rendelkezésre állás pl..), és akkor a szereplők versenyeznek. Aki legjobb ajánlatot adja az megnyeri.
Konkrétan ki kell cserélni a sínhálózatot korszerűbbre. Sok esetben nem a vonatszerelmények miatt késnek/nme indulnak a vonatok hanem a sínek nincsenek jó állapotban.
Először valószínüleg a fő útszakaszokat fogják felújítani hogy tudjon menni gyorsvonat a nagyvárosok között. Új vagy "új " vonatokra is biztosan lesz beruházás a büdzsétől függ.
De egyébként Vitézy elsősorban a budapesti fonódó villamoshálózattal akar foglalkozni de gondolom hogy a máv-hoz is kitalál valamit
Nem csak a sínekkel van gond, hanem a komplett infrastruktúrával. Alépítménnyel, a pálya melletti növényzettel, biztosítóberendezésekkel, felsővezetékkel, áramellátással, vonatbefolyásolással, mindennel.
Ezt kb mindenre el lehet mondani Magyarországon, és ezért az egyik legnagyobb félelmem az hogy egy rakat idióta már a második nap ellenük fordul, mert nincs még minden IS megoldva
ha nem lenne szétbarmolva, szétlopva és 0-ról indulna ige, de 1-2 év el fog menni bürokráciára, jogászkodásra, beszerzések pöcsölésére, és hasonló papírmelókra, telexnek is mondta hogy ez nem rajta megy el, hanem a bürokrácián, az EU-n, meg minden filléres szaron :(
Mafyarországon egyébként nem kell ilyen szupergyors vonat. Elég az ha normálisan keresztül tud rajta menni a railjet.
Esetleg ha fellehetne készíteni a síneket olyan vonatra ami tud 200 km/h-val menni. Az ország egyik végéről a másikra 2 óra alatt. Sokan szerintem nem is ülnének autóba ha ez megvalósulna
Már csak a szükséges projektek előkészítése és megtervezése lefedi kb ezt a kormány ciklust. Olyan sok terv nincs a fiókban, vagy ami van az aktualizalni kell, es az is ido.
Vitézy el is mondta a telexes interjújában amikor Fábián Tamás kérdezte hogy egy éven belül milyen eredményekre számít és azt mondta hogy igazából semmire, max rendbe rakjuk a vonatinfót.
Hát...utána lehet :D de mostanában még ne számítsunk sokra, kibaszottul szét van a közlekedés, a vasút, ez idő, és pénz...és sajnos ninncs az a pénz, ami ezt rövid határidőn belül megoldaná...
Kalmoran@reddit
Nem értem, hogy senki se veti fel, hogy Vitézy a túlélés miatt ül át a Tiszába és MP-nek is jól jön egy lehetséges főpolgármester jelölt. Szerintem azért ültették be egyből a miniszteri székbe, hogy fel tudják épiteni a 29-es választásra.
Illustrious-Tooth702@reddit
Közlekedésügyi miniszter az szerintem negoybb presztízsű pozició mint Bp. főpolgármesterének lenni.
Egyébként nem gondolom Vitézyt karrierpolitikusnak vagy köpönyegforgatónak.
A 2 évvel ezelőtti főpolgármester választáson is független jelöltként indult.
namara10@reddit
Persze hogy nem köpönyegforgató. Ott próbálkozik, ahol van lehetősége :)
Illustrious-Tooth702@reddit
Köpönyegforgató akkor lenne ha eddig fikázta volna MP-t.
Karácsony Gergőt fikázta sokáig de Karigeri meg is érdemli szerintem mert inkompetens fasz
Kalmoran@reddit
RemindMe! 3 years
Soft-Mycologist1668@reddit
Vitézy az most érte el az álmát. Akkor is miniszter maradna ha nem fizetnének érte. Szerintem biztos nem lesz újra főpolgármester jelölt.
Fun_Perception8718@reddit
Kikérem magamnak. Konkrétan erről szól a bérletem.
kamasuka84@reddit
A MÁV-nál nagyon-nagyon-nagyon sok tűz ég. Senki ne számítson rá, hogy ezeket Vitézy belátható időn belül el tudja oltani. Itt sok érve lesz szükség a legkisebb változáshoz is, a kassza pedig üres. Már az is kihívás lesz, hogy ne romoljon tovább a helyzet.
Beneficial_File_9547@reddit
Ez a legnagyobb félreértés a MÁV-ot illetően. Tele van olyan emberekkel, akik már gyerekkoruk óta a szakmában vannak, akár azért, mert voltak gyerekvasutasok is, akár azért, mert a Mechwartba jártak, és egy tornaóra és egy magyaróra között Dominó 70 alapáramköröket rajzoltak a táblánál. Vitézy egyetlen dolga, hogy hagyja az évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező rendszermérnököket, főnökségvezetőket és vonalirányítókat kibontakozni szakmailag, és ehhez biztosítson elegendő pénzt. Ennyi lett volna Lázár dolga is, nem pedig "szarból várat építeni".
wintrmt3@reddit
Itt lesz a problema.
Brief_Building_8980@reddit
Ezt mondta el az interjújában. Lézer teljesen visszavágott minden már aktív beruházást (azokat is, amelyekre csak le kellett volna hívni a még létező uniós támogatást). Amit most gyorsan tudnak intézkedni az a mobil alkalmazás és tájékoztatás helyreállítása (nem vitézinfó). Következő a megyeszékhelyi pályaudvarok felújítása, járműjavítók és szakemberek visszaszerzése, majd kb 1 évtized múlva beérkezhetnek a most (uniós pénzekbol) elkezdendő beruházások (sínek és vonatok).
RealZolyS@reddit
A BKV milyen volt, mielőtt megcsinálta a BKK-t? Azt sem volt könnyű helyrepofozni, mégis kb 4 év alatt megoldotta. Én csodát várok.
No-Championship-9355@reddit
Semmit nem oldott, ellenben remekül rombolt.
Major_Application_54@reddit
Megoldotta?
RealZolyS@reddit
Ha emlékszel, hogy milyen volt a BKV, akkor tudod. Elképesztő mértékű javulás volt, nagyon gyorsan.
Spiritual_Still7911@reddit
ott teljesen más volt a setup. Buszoknál van egy erős piaci láb, annyit csinált hogy azt mondta a BKV-nak hogy mostantól a BKK a szervező, és ha szar a BKV akkor piacról megveszi ugyanezt. Vasútnál ezt nem lehet megtenni, vagy jóval nehezebb.
Halal0szto@reddit
Vasútnál papíron már most is indíthatna járatokat a mávon kívül más is, csak meg van oldva hogy ne akarjon.
PrimaryMaize6580@reddit
erről volt is téma nem, most lusta vagyok googlézni, de mintha ezt pont Vitézy mondta volna, hogy ezt ki kell szervezni piacra főleg a vidéket. (???)
ClassroomWrong2161@reddit
És szerinte ezt megtudja fizetni a vidékiátlag alatt kereső lakosság?
Spiritual_Still7911@reddit
igen, ez érdekes gondolat. A Gysev nem tudja lefedni az országot, kérdés, hogy más tudná-e. Nem hangzik annyira könnyűnek, egy vonathoz több kell mint egy vezető. De biztos ebbe az irányba (több piac) kell lépni, ha javulni akarunk.
OvenCrate@reddit
A brit vasút azért egy elég erős negatív példája a piacosított vasút intézményének. A profitérdek behozása ezt pont nem oldaná meg szerintem.
Jr_Steve_Brown@reddit
Nohab-GM Alapítvány mint piaci szereplő lecc go
ttadam@reddit
Róla se feletkezzünk meg.
https://trumanalapitvany.hu/
Halal0szto@reddit
Nem kell a gysevnek és nem kell lefedni az egész országot. Meg kell nézni más országban hogyan csinálják hogy több vasúttársaság van.
ClassroomWrong2161@reddit
Persze, volt pénz.
Major_Application_54@reddit
Nem mondom, hogy sheldoncooperi a memóriám, de azért közelében van. A drámai javulást nem éltem meg sem akkor, sem később.
vahokif@reddit
BKK szerintem világszínvonalú szolgálatást nyújt és nagyon sok helyen jártam.
cat_in_da_space@reddit
Azóta elég szépen fel lett újítva a BKK járműparkja, emlékszem olyan 2012 környékén még bőven Ikarus 260-assal jártam iskolába, már egy jó ideje egyet sem láttam forgalomban. Ez tudom mennyire Vitézy érdeme, de attól még így van.
Egyébként, mint naponta vonattal ingázó annak örülnék a legjobban, ha nyáron nem olyan olyan vonatokkal szállítának haza a dolgozó embereket, amin nincs légkondi, sokszor nem lehet lehúzni az ablakot és előtte órákig a napon tárolták, hogy biztosan 50 °C legyen bent. Persze minden utas izzad, mint az igásló, aki pedig rövidben van, annak tuti kidörzsöli a plüss szék a bőrét. Azért hihetetlen, hogy 2025 egy európia országban az embereket úgy szállítsák, mint máshol talán az állatokat sem. De hát ennyit ért az átlag ember Lázárnak meg a kormánynak.
ttadam@reddit
Egy kicsit okoskodok, mert ez a volt Vitézynek az egyik újítása.
A BKK-nak nincs jármű parkja, a BKV-nak van, az Arrivának van etc...
A BKK megpályázza, hogy 85-ös vonalon szolgáltatni kellene ilyen olyan paraméterekkel (rendelkezésre állás pl..), és akkor a szereplők versenyeznek. Aki legjobb ajánlatot adja az megnyeri.
Soft-Mycologist1668@reddit
40 éve üres a kassza.
Illustrious-Tooth702@reddit
Konkrétan ki kell cserélni a sínhálózatot korszerűbbre. Sok esetben nem a vonatszerelmények miatt késnek/nme indulnak a vonatok hanem a sínek nincsenek jó állapotban.
Először valószínüleg a fő útszakaszokat fogják felújítani hogy tudjon menni gyorsvonat a nagyvárosok között. Új vagy "új " vonatokra is biztosan lesz beruházás a büdzsétől függ.
De egyébként Vitézy elsősorban a budapesti fonódó villamoshálózattal akar foglalkozni de gondolom hogy a máv-hoz is kitalál valamit
kamasuka84@reddit
Nem csak a sínekkel van gond, hanem a komplett infrastruktúrával. Alépítménnyel, a pálya melletti növényzettel, biztosítóberendezésekkel, felsővezetékkel, áramellátással, vonatbefolyásolással, mindennel.
hgaben90@reddit
Ezt kb mindenre el lehet mondani Magyarországon, és ezért az egyik legnagyobb félelmem az hogy egy rakat idióta már a második nap ellenük fordul, mert nincs még minden IS megoldva
kamasuka84@reddit
Azért tegyük hozzá, hogy itt is elég sokat lehetett találkozni az "MP jön és egyből Kánaán lesz" mentalitással.
hgaben90@reddit
Nem mondtam, hogy a redditnek és az idiótáknak nincs metszethalmaza.
_repa_@reddit
mondjuk mar az is sokat segit ha nem kozpontilag kell megrendelni minden szart h biztosan el legyen lopva
Kooky_Use_4231@reddit
csodat vitezy sem tud tenni, tobb evtizet es sok szaz milliard ezt rendbe tenni
max a herdalas meg a lopas allhat le
Soft-Mycologist1668@reddit
Már az is hatalmas előrelépés lenne, ha költenének karbantartásra.
anygal@reddit
Nana, azért ez szerintem pont az a terület, ahol ha egy év alatt nem is, de azért egy teljes ciklus alatt bőven lehet már látható eredményeket elérni.
PrimaryMaize6580@reddit
ha nem lenne szétbarmolva, szétlopva és 0-ról indulna ige, de 1-2 év el fog menni bürokráciára, jogászkodásra, beszerzések pöcsölésére, és hasonló papírmelókra, telexnek is mondta hogy ez nem rajta megy el, hanem a bürokrácián, az EU-n, meg minden filléres szaron :(
Kooky_Use_4231@reddit
lathatot igen, csodat nem
greg1696935420@reddit
Hángérien lórájdá
YamOk1109@reddit
Illustrious-Tooth702@reddit
Mafyarországon egyébként nem kell ilyen szupergyors vonat. Elég az ha normálisan keresztül tud rajta menni a railjet.
Esetleg ha fellehetne készíteni a síneket olyan vonatra ami tud 200 km/h-val menni. Az ország egyik végéről a másikra 2 óra alatt. Sokan szerintem nem is ülnének autóba ha ez megvalósulna
YamOk1109@reddit
Nyilván nem úgy gondoltam, hogy ez a flotta kell, csupàn érzékeltetni szerettem volna hol tartunk mi...
TTGG@reddit
Hogy megváltozott Kelenföld, mióta elköltöztem...
PrimaryMaize6580@reddit
ott egy faluban laknak annyian mint az össz magyar lakosság :D kicsit más a dillema'
Wasted_46@reddit
viszont mi ez a zene? jó üszkös
matka_twoja_kurWa@reddit
XS Project - vodovorot
Final_Thing_4649@reddit
Slavic hardbass
EzmegaziS@reddit
Remélem ott is ki lesz vizsgálva hogy egyesek hogyan gazdagodnak.🙂
D-I-Kane@reddit
Mit akartok? Ez még elég jó állapotban van. Van ennél rosszabb is!
Unreliable-Expert@reddit
Low rider villamos
WellyChilly@reddit
Már csak a szükséges projektek előkészítése és megtervezése lefedi kb ezt a kormány ciklust. Olyan sok terv nincs a fiókban, vagy ami van az aktualizalni kell, es az is ido.
ttadam@reddit
Vitézy el is mondta a telexes interjújában amikor Fábián Tamás kérdezte hogy egy éven belül milyen eredményekre számít és azt mondta hogy igazából semmire, max rendbe rakjuk a vonatinfót.
kamasuka84@reddit
Ja igen, ha visszateszik a MÁV appba a térképet, már megérte.
Spiritual_Still7911@reddit
most is elérhető ez a funkció 3rd party appokon keresztül.
kamasuka84@reddit
Tudom, de valahogy egyik se az igazi.
Clean_Company_368@reddit
Én igenis csodát várok.
YamOk1109@reddit
Jubileum2020@reddit
Hát...utána lehet :D de mostanában még ne számítsunk sokra, kibaszottul szét van a közlekedés, a vasút, ez idő, és pénz...és sajnos ninncs az a pénz, ami ezt rövid határidőn belül megoldaná...
Relative_Reveal_7425@reddit
Hullámvasút. Mi ezzel a baj? Nem kell elmenni a vidámparkba.
zsoltsandor@reddit
Helyette jöhet ez: https://youtu.be/CFlhlZbeKgE