A pszichológiai etika egyik alapelve, hogy nem diagnosztizálhat személyes vizsgálat nélkül. Ugyanakkor közérdek esetén indokolt lehet nyilvános viselkedésminták elemzése, ha az a döntéshozatal megértését szolgálja. Ilyenkor nem személyiséget minősítünk, hanem működésmódokat írunk le.

A választási vereség utáni nyilatkozatnak egy alapvető lélektani feladata van: a veszteség valóságát összeegyeztetni az önképpel – pszichoanalitikus nyelven elvégezni a gyászmunkát. Szijjártó Péter Telex-interjúja és Kövér László Bayer Show-beli szereplése pontosan ezt a munkát nem végzi el. Helyette két különböző, de egymást kiegészítő védekező struktúrát mutat fel. Az egyik a sértett nárcizmus nyelve, a másik a hasított világ nyelve.

Szijjártó: a nárcisztikus sérülés

Szijjártó reakciói annak tankönyvi példái, amit Heinz Kohut nyomán nárcisztikus sérülésnek nevezünk. Amikor az újságíró arra kérdez rá, befolyásolhatták-e őt az oroszok, a válasz nem érv, hanem sértődés: „már a feltételezés is sértő”. Ez kulcsjelzés.

A sértett nárcizmus nem vitatkozik - a kérdés legitimitását vonja meg, és ezzel kivonja magát a racionális beszélgetésből. A vereség magyarázatában ugyanez a minta ismétlődik: a sikerek belsők, a saját érdem termékei, a kudarcok külsők, mások okozzák. Ukrajna, Brüsszel, külföldi titkosszolgálatok avatkoztak be. Mészáros Lőrinc meggazdagodása?

„Kérdezzék meg őt” - ez a Bandura által bűntudat nélküli morális kihátrálásnak (moral disengagement) nevezett művelet: a felelősség címzettjének elcsúsztatása. Tizenhat év közhangulata? „Nem ők az egyedüli felelősek.”

A legfinomabb mozzanat azonban a ál-reflexió: „Ha mindent jól csináltunk volna, nem veszítettünk volna.” A mondat nyelvtanilag beismerés, de tartalmilag tautológia - semmit nem nevez meg. Ez az, amit a reflektív funkció kutatói (Fonagy Péter és munkatársai) az ál-feldolgozás egyik formájaként írnak le: a beszélő birtokolja a reflexió formanyelvét, pontosan azért, hogy ne kelljen elvégeznie a reflexió munkáját.

Kövér László: a paranoid-skizoid pozíció

Kövér megszólalása ennél is mélyebb szintre lép. „Lehet, hogy a sátán most csatát nyert, de Jézus Krisztusé a győzelem.” Ez nem retorikai díszítés. Ez Melanie Klein paranoid-skizoid pozíciójának tiszta működése. Annak a korai pszichikai üzemmódnak, amelyben a hasítás (splitting) és a rávetítés (projekció) a vezető védekezési mechanizmus.

A világ kettéhasad: bent a teljesen jó (a közösség, amelynek „nyugodt lehet a lelkiismerete”, mert „az utolsó leheletéig dolgozott”), kint a teljesen rossz (a Sátán, Brüsszel, a megvezetett fiatalok).

A belül tűrhetetlen tartalmakat – felelősséget, agressziót, szégyent – az apparátus kivetíti külső tárgyakra, amelyek így a saját rossz hordozóivá válnak.

Amikor Kövér azt állítja, a Fidesz elutasításához a fiataloknak „se oka, se erkölcsi alapja” nem volt, ez a mondat a mentalizáció kudarca: lezárja a másik ember belső világát mint önálló gondolkodási teret.

Nem kérdés többé, miért szavaztak így: erkölcsi hiba, amit nem kell megérteni.

A hasítás ára a gondolkodás beszűkülése: ha a vereség a Sátán műve, akkor minden konkrét ok - a korrupció érzékelése, a kifáradás, a generációs elidegenedés – egyszerűen eltűnik a képből. Az önvizsgálatra szólítás és a „mindenkinek nyugodt lehet a lelkiismerete” együttes kimondása szintaktikailag önellentmondó, de pontosan ez a funkciója: elvégzi a reflexió performatív gesztusát, hogy kizárja a reflexió tartalmát.

Ugyanaz a feladat, két módon

A két reakció együtt ad ki valamit fontosat. Szijjártó az belső védelem nyelvén beszél: az önkép sérthetetlenné tétele befelé. Kövér az személyközi védelem nyelvén: a világ kettéosztása, hogy az önképbe semmi rossz ne kerülhessen be kívülről.

Mindkettő ugyanazt a lélektani feladatot oldja meg: hogyan lehet a vereséget úgy túlélni, hogy az önkép ne sérüljön.

A közös probléma ugyanaz: ez a működésmód megakadályozza a tanulást, mert kiiktatja a reflektív funkciót. Aki senkiben és semmiben nem találja meg a hibát, az nem tud változni.

Aki a választókat megtévedt gyerekeknek vagy a Sátán áldozatainak látja, az nem tud velük beszélni.

És a csavar itt van. Ugyanis nem feltétlen arról van szó, hogy ezek a politikusok rosszindulatúan hazudnának. A belső élményük szubjektíven valószínűleg őszinte. Éppen ez a gond: a védekezés olyan mélyre épült a tudatos szándék szintje alá, hogy a valósággal érintkező pont teljesen elveszett.

De ettől még a felelősségük tetteikért, szavaikéet elvitathatatlan, és nem mentesíti őket.