Nagy dilemmában vagyok ezekkel az interjúkkal kapcsolatban. Lehet, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de ez az interjú is abban erősít meg, hogy nem kellene teret adni ezeknek az embereknek. Hagyjuk őket eltűnni a süllyesztőben.

Fábián nagyon jól kérdez. Többször kezdtem el a tévével kiabálni, és aztán Fábián két másodperccel később pont azt mondta/kérdezte tőle, amire kiakadtam.

De látni kell, hogy ez felesleges. Pszichopatákkal nem érdemes ilyen beszélgetésbe kerülni, mert nem lehet rá hatni. Ez a Peti gyerek is láthatóan élvezi a helyzetet. Látom, hogy az első pohár víz fél óra alatt elfogyott. De látom azt is, hogy milyen sokat mosolyog. A lelkiismerettel rendelkező ember erről azt gondolhatja, hogy kínjában, meg hogy meg van szorongatva.

Én sokat dolgoztam pszichopatákkal. Számukra ez a helyzet izgalmas. Pozitiv értelemben.

Tolja a narratívát arról, hogy ő egy jó ember, csak jót tett, nagyon cuki ő. Sajnos nagyon sokat bántják őt. Személyesen egy angyal. Hát hogy körülötte a többiek mit csináltak, arról ő nem tehet,az nem az ő felelőssége,nem is tud róla.

Ahogy Fábián is mondja, nem teszem fel hatodszor ugyanazt a kérdést. Mert tudja, a tizedik alkalommal is elkerülné a választ.

Nem érdemelnek ezek korrekt bánasmódot. Vannak határok, amiket százszorosan túlléptek. Ezeken a határokon túl szerintem már nem beszélgetés van.

A bíróságon is sokan kezdenek bele hosszú, szívfacsaró mesékbe az ártatlanságukról. De ott ezt nem hallgatják meg. Vannak tények, akkor is ha ők azt mondják hogy nincs.