Hogyan juss el a zsíros parlamenti fizetésekig?

Lopj egy 2015-ös kampányfilmet
egy holland művészegyetemtől.

Ne csak az ötletet.
A ritmust is.
A vágást is.
A levegővételt is.
Azt a nézést is,
amikor valaki a távolba bámul,
mintha legalábbis megváltani készülne a világot,
közben meg csak egy újabb üres szlogent próbál eladni.

Csinálj belőle
egy politikai reklámot.

De ne olyat,
amit érteni lehet.

Hanem olyat,
amitől a néző öt másodperc után már azt kérdezi:
ez most pártfilm,
edzőcipőreklám,
egyetemi toborzó,
vagy valami túlárazott startupos idegösszeomlás?

Tegyél bele
három másik kampányra,
két lifestyle-márkára
és fél doboz társadalmi megváltásra elég vizuális közhelyet.

Mutass fiatalokat.
Sok fiatalt.
Futva.
Lépcsőn.
Hídon.
Tetőn.
Füstben.
Ellenfényben.
Mindig ellenfényben.
Mintha attól automatikusan megszületne a jövő.

Keverd végig a stílusokat úgy,
hogy a végére már te se tudd,
ez most egy politikai kiáltvány,
egy depressziós Nike-klón,
vagy valami pitchvideó,
arról, hogy hogyan lehet semmitmondást prémium csomagolásban eladni.

Mondd azt, hogy változás.
Mondd azt, hogy remény.
Mondd azt, hogy generáció.
Mondd azt, hogy jövő.
Mondd azt újra.
És újra.
És még egyszer.
Hátha egyszer tartalomnak tűnik.

Közben segíts annyit a rendszernek,
hogy még véletlenül se történjen semmi valódi.

Ne csak még egy kétharmad legyen.
Ne kettő.
Legyen még több.
Legyen történelmi
Legyen három.
Legyen tankönyvi példa arra,
hogyan lehet ellenzékinek kinézni,
miközben a végén mégis a hatalmat betonozod be.

Aztán jöjjön a nagy forradalmi póz.

Füst.
Zaj.
Kamera.
Lendület.
Jelszavak.
Műfüst.
Még több műfüs.
Mintha a politika nem munka lenne,
hanem egy túlírt vizsgafilm
harmadéves vizuálkommunikáció szakos hallgatóktól.

Csapj akkora jelenetet,
hogy mindenki azt higgye,
most aztán tényleg történik valami.

Aztán ne történjen semmi.

Ess ki.
Tűnj el.
Mérjenek egy százalék alá.
Ne indulj.
Ne magyarázd meg.
Ne tanulj belőle.

Csak indulj újra.

Ugyanazzal a zenével.
Ugyanazzal a vágással.
Ugyanazzal az üres tekintettel.
Ugyanazzal a kölcsönvett esztétikával.
Ugyanazzal a gondolattal,
hogy ha elég szépen van fényelve a semmi,
akkor majd valakik még egyszer megint megeszik.

Kezdd elölről.

Szavazz a momentumra.