Több mint 8 éve élek külföldön, és nem a rendszer miatt mentem el. Homályos tervekben létezett az, hogy majd 50 évesen, meg hasonlók, de vasárnap a Batyin állva (a felszólításra), az elmúlt 8 évben először komolyan elgondolkodtam rajta. És szerintem már ez is nagy dolog. Mert a miniszterelnök nem poloskának, balsorsnak vagy nyugati bolondnak tart, hanem értéknek. Volt, hogy a nagykövetet kérdeztem öt éve, hogy van-e olyan terv, hogy a külföldön, jó egyetemeken képzett fiatalokat haza akarják-e csábítani, hogy lássam, hogy szándék van-e egyáltalán. Akkor annyi választ kaptunk, hogy akinek szárnya van, az repüljön. Most meg az az üzenet, hogy hív a haza. Kurva nagy különbség. Nyilván, kutatás-fejlesztésben nem lesz holnap több munkahely, az egyetemek helyzete se egy hét alatt fog megoldódni, hogy egyáltalán tudjak hol dolgozni. De ha lesz szándék, és elindul valami, akkor jó lenne segíteni abban, hogy ezek a folyamatok elinduljanak egy nyugati irányba. 24 évig éltem otthon: magyar vagyok. Ez az anyanyelvem, a kulturális gyökereim, a nyelv, a zene, ezek velem maradtak és ma is fontosak. Nem a rendszer miatt mentem el, de az innováció hiánya, a közszolgáltatások állapota (nem akarom a gyerekeimet budapesti magánsulikba járatni, 50 felett meg egy rutinműtétbe belehalni), az urambátyám, az okosba megoldás, a társadalom borzasztó mentális állapota a hazámat egy utazási célponttá tette, nem az otthonommá. Nem fogok holnap hazaköltözni, de nem is akarom kivárni, hogy a kényelmesbe üljek bele, amit nem én teremtettem meg. És nem kell a svájci bérezés, hogy az ember hazamenjen és boldog legyen. Ha elindul valami egy jó irányba, akkor már az is öröm, hogy része az ember a változásnak, ha tehet valamit egy szebb jövő reményében. Na, akkor le kell ülni, és meg kell fontolni, mert erre csak otthon van lehetőség.