Nekem feltett szándékom volt felhagyni ezzel és a választások után nagyon kis idővel teljesen kizárni magam még akár offolni a social media fiókjaimat is egy kis időre. De azért mert arra számítottam hogy lesz valami pici többség, remélhetően a Tisza javára és menni fog a kiabálás, igérgetés, maffiózózás és buzizás ami nagyjából semmi eredményt nem hoz magával.

Erre elsöprő győzelem, aminél mondjuk még mindig rettegtem hogy ez csak egy színjáték volt és Orbiék intézték úgy, hogy közülük valaki ellenük lesz és így garantálható valami hatalma mégis.

De aztán ránéztem a mögötte és körülütte álló gárdára, meghallottam a reakcióikat, a lesütött szemeket a menekülést, tagadást, és pánikot láttam azokon akiknek a távozását maximum természetes elhalálozás útján láttam lehetségesnek.

Erre még rájön hogy az egészségügyi miniszterjelölt az etikával is foglalkozó orvos? Hogy összetett mondatokban, értelmesen képes fogalmazni a miniszterelnök, az alelnök is? Hogy szakemberek lesznek felelősek területekért?

Álljon már meg a menet én ilyenről csak fantáziáltam, hát ilyenek miatt szeretem az összes ilyen fellázadó sztorit nagyon és könnyezek a hunger games-en hogy jaj milyen jó elképzelni hogy akár változás is lehetne.

Arról nem volt szó, hogy lehet hogy több millió ember van aki azt érzi hogy ha megszólal, kritikus, gondolkodik akkor le van buzizva mint az Idiocracy-ben. És lehet hogy nincsenek valódi többségben mert csak valaki ellen szavaztunk, de akkor is.

Arról meg aztán KÜLÖNÖSEN nem volt szó, hogy a magyar nép akinek meg lett tanítva hogy meghunyászkodjon, sírva vigadjon, elnyomást elfogadjon, kevéssel megelégedjen az majd példa és inspiráció lesz sok más országnak ahol szintén sokaknak van gondja az elnyomó jobb oldali autoriter hatalommal.

Arról nem volt szó, hogy nem hogy majd az unokám megtapasztalja milyen ha nincs OV, milyen ha lehetőség van teremtve rá hogy más értékek is képviselve legyenek a parlamentben (bizakodjunk) hanem hogy én megtapasztalhatom MÁR MOST.

Ez így már úgy érzem hogy nem politikusok mellébeszélésein való függés, - mert persze velem is ez van - hanem csillogó szemekkel figyeljük a soha álmunkban sem gondolt lehetőséget arra, hogy egy jobb helyen élhessünk.

Én ilyenre soha de soha nem gondoltam. Már elfogadtam rég hogy itt csak kamuzó politikusok lehetnek, csak annyi változhat hogy az gyik kicsit több morzsát dob mint a másik és kevésbé ütnivaló, és amúgy is nagyjából egymás szekerét tolják. Hittem a változásban de csak ilyenben, hogy icipicit kevésbé rossz. Soha nem is voltam tüntetésen sem, nem láttam hogy lenne értelme. Nem jó hozzáállás, de egyszerűen teljes apátia volt már.

Hittem abban, hogy ha befelé fordulok, és nem külső forrásból várom a boldogságot, ha elfoglalom magam hobbikkal és megteremtem magamnak a kis buborékom akkor majd átvészelhetem ezt valahogy és közösséget alkotok azzal a néhány emberrel aki még így gondolkodik.

Szarnék én a politikára, TV-t se nézek ezer éve, úgy kellett kitalálnom hogy hogy is kell m1-et nézni, és valószínűleg sokan, mert azt szoktuk meg, hogy nem érdemes rá figyelni.

De ha figyelünk, megtartjuk a kritikus hangot, felszólalunk újra, ha szembe megyünk a normalitással, akkor van is rá esély.

Nyilván ehhez nem kell feszülten figyelni de szerintem érthető hgoy egy ennyire vágyott helyzet megélésénél jelen akarunk lenni és képben.

Kitartás!