Nekem ezzel kapcsolatban Pottyondy Edina mai posztja áll legközelebb a lelkemhez:

Én nem vagyok híve a megtorlásnak. Nem gondolom, hogy ha valaki világosítóként dolgozott a TV2-n, vagy tördelt a Magyar Nemzetnél, vagy kulturális műsort vezetett a köztévén, annak lakolnia kell bármilyen formában is a rendszer bűneiért.

A lelkiismeret pont arra van, hogy a gyarlóságainkat büntesse.

De! Az rohadtul felcseszett, ahogy Deák Dani bevonult a Partizánba, hogy szakmázzon egy kicsit a Fidesz választási vereségének az okairól, elnézést kérjen Hann Endrétől (és önérzetesen kikérje magának, hogy amúgy máskor ilyet nem tett), és elmagyarázza a nézőknek, hogy valójában azon szakmai sztenderdek alapján dolgozott, amikkel a Telex újságírója felgöngyölítette a gödi akkumulátormérgezést. Looooool!!!!

Ja! És nincs állami pénz a Megafon mögött, de nem mondja meg, hogy honnan vannak a tízmilliárdok erre a gyűlöletprojektre. Nagyjából ez volt az az utolsó pillanat, amikor azt kellett volna mondani, hogy ne haragudj, Dani, te kis fa”szopó, még most is hazudsz! Még most is hülyének nézed a magyarokat, azok után, hogy egy ország mondta azt, hogy ebből elég. Köszönöm, hogy itt voltál. Viszlát.

A Telex stúdiójában az űrispánasszony adhatta elő nagyjából ugyanezt.

Ezek a propagandisták és ezek a politikusok annak a rendszernek részei, ami emberek ezreit tette tönkre. Gyűlöletre uszítottak, hazudtak, mocskoltak, és segédkeztek az ország kirablásában, a demokrácia leépítésében. Két napja még azzal vádaskodtak, hogy ukrán ügynökök a velük szemben ülők, akik háborúba akarják vinni az országot.

Két hete még azzal fenyegetőztek, hogy ezeknek a poloskáknak nem lesz maradásuk az országban, ha újra nyernek. Pócs János például azt mondta egy tiszás aktivistának, hogy “13-án keressél magadnak egy másik országot bazmeg! Országot keressél magadnak te takony.”

És most, Berlin eleste után két nappal Mengele doktor asszisztense egy partizánnal beszélget a rádióban, és az övsömör kezeléséről diskurálnak.

Néha szóba kerülnek a haláltáborok, a pogromok, de az asszisztens simulékonyan elmagyarázza a rádióhallgatóknak, hogy hát ez volt a reálpolitika, nagyon jól működő recept, de most megunták az emberek. Meg egyébként se történt semmi érdemleges, ami ne fordult volna már elő. És amúgy bármikor örömmel elmegy bárkivel az övsömörről beszélgetni.

A partizán elégedett. A háborús idők után olyan jó egy könnyed életmód-magazinban dumcsizni. Előző nap egy közismert kápót látott vendégül, aki imádott cigányokat “viccből” kemencébe zárni, de most nagyon jó sztorikat osztott meg arról, hogy hogyan főztek 😉 Herman Göringgel birkapörköltet a birodalmi napokon.

Tényleg nem akarok egy véresszájú, reakciós őrült lenni, de ez egy durván Stockholm-szindrómás működés, asszisztálás a mosakodásukhoz.