Akik aktívan, saját akaratukból vettek részt mások életének tönkretételében, azoknak szerintem nincs bocsánat. Ha ugyanis az ilyesmit meg lehet úszni, akkor meg fog történni újra.

.

Nézem Ruff Bálint rövid videóját, lásd lentebb (1. hivatkozás): Már sokadjára. És megint az van, mint sokadjára: Bálint megint sokkal jobban és tömörebben megfogalmazta, mint ahogyan én tudtam volna.

.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vonjuk le a tanulságokat

----------------------------------------------------------------------------------

Azt gondolom, hogy miközben 16 évnyi, az elejétől kezdve agresszív, a végén pedig már kétségbeejtően ostoba (és konkrétan hazaáruló) NER után tényleg új országot kell építeni, és tényleg az alapoktól kezdve kell ezt megcsinálni, nem szabad elmulasztani a tanulságok levonását sem.

.

A NER ugyanis egy olyan pusztító, és az ügyészség + a Kúria feletti kontroll miatt de facto büntetlenül működő propaganda-apparátust hozott létre és működtetett, ami, kiegészülve az állami szervek leplezetlen belpolitikai használatával, szó szerint emberek tízezreinek életét tette tönkre. Tudatosan, végiggondolva, jól megtervezett kampányokkal.

.

Az épp aktuális ellenség változott, de a módszerek csak annyiban, hogy egyre durvábbak lettek. Önállóan gondolkodó tanár? Normálisan dolgozni akaró egészségügyi vagy családügyi szakember? Civil szervezet? CEU-s oktató vagy diák (!)? Ellenzéki politikus vagy szimpatizáns? LMBTQ+ ember? Független újságíró? Ukrajnát leköpni nem hajlandó, a bajba jutott szomszédos segíteni akaró polgár?

Egykutya: ugyanúgy ütötték-verték őket a propaganda eszközeivel.

.

Sok tízezren költöztek külföldre a mocsok elől. Százak szorultak pszichológiai segítségre, és olyan is volt, aki véglegesen megtört. Szabó Zsolt alezredes, Hódmezővásárhely rendőrkapitányának, egy egészen kiváló és tisztességes rendőrnek a halálában a lejáratás tevőleges szerepet játszott - és sok ilyen példa van sajnos.

.

És ha az újrakezdés eufóriájában mindezt elfelejtjük, és - hasonlóan 1989-hez - elmarad a szembenézés, akkor mindez meg tud majd történni újra. Ugyanis, ha mindazok megússzák, akik ebben az egész rettenetben nevüket-arcukat adva, és/vagy vezetőként részt vettek, akkor ez azt fogja üzenni, hogy mindezt újra meg lehet tenni. Hogy akár ugyanők, akár mások újra létrehozhatnak ilyen apparátusokat és ugyanazt megtehetik, mint a NER - hiszen lám, meg lehet úszni.

.

Nem tudom, hogy van-e általános szabály arra, hogy hol kell meghúzni a felelősség határát, kik azok, akiknek "nincs bocsánat, hiába hát a bánat..." Nincs általános válaszom.

Személyes, egyéni válaszom van.

.

-Aki NER-es propaganda-intézményben vezető volt, annak nincs bocsánat. Aki mindebben önként, tudatosan részt vett, mindezt irányította, fejlesztette, azzal többet nem lehet szóba állni civilizált helyen.

.

-Aki a NER-es propagandához nevét, arcát adta, aki a szó erejével "úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt", azoknak szintén nincs bocsánat. Soha. Akár telesírja a Facebook-ot, akár nem. A "megafonosok" és hasonlók sorsa legyen az intő példa a jövő generációk számára, hogy ilyesmit soha többet ne lehessen csinálni. Azt nem tudom, hogy a büntetőjogi felelősség megáll-e, ezt a jogász kollégák jobban tudják - de azt igen, hogy ezekkel a figurákkal civilizált ember szerintem soha többet ne fogjon kezet, ne adjon nekik állást, ne fogadja be a családjába stb. Ezek az emberek számomra kiírták magukat a civilizációból.

.

Senki sem tolt puskacsövet a szájukba, hogy ezt tegyék. Senki sem kényszerítette őket, hogy a századik lejárató videót is megcsinálják. Ezek az emberek önként, pénzért döntöttek úgy, hogy nevüket-arcukat adják az országot elárasztó gyűlölet terjesztéséhez. Viseljék hát a következményeket- hogy az sorsukból okuljanak az utánuk jövők.

.

Ez alól egyetlen kivétel lehet, talán (és ebben sem vagyok biztos): ha az illetők valódi, tevőleges megbánást mutatnak és tevékenyen közreműködnek az általuk okozott károk, az általuk elkövetett bűnök feltárásában és helyreállításában. Aktívan, éveken át vezekelnek... akkor talán. Talán. De addig nem.

.

-Akik viszont nem exponált beosztottként, közszolgaként, adminisztratív vagy technikai munkatársként tették a dolgukat, ott óvakodnék bármiféle általános ítélkezéstől. Sok százezer (!) ilyen ember van, sok százezer különböző élethelyzetben. És a döntő többség tisztességes ember, aki ilyen vagy olyan, egyéni okból nem akart vagy nem tudott felállni. És karbantartóra, könyvelőre, közszolgára, ügyintézőre, étteremvezetőre, stb, az új, NER utáni Magyarországon is szükség van és lesz. Ők is részei kell, hogy legyenek az újrakezdésnek, azt hiszem.

.

És akkor lássunk néhány számot

------------------------------------------

Az én szakmámban adatokból célszerű dolgozni, nem megérzések alapján. Úgyhogy hoztam pár adatot arról, hogy nekem személyesen mit jelentett a NER propaganda rosszabbik végén lenni a gyakorlatban.

Haladjunk a durvábbaktól a kevésbé durvábbak felé.

.

a) Fenyegetésből szerencsére csak egyetlen egy olyan volt az elmúlt években, ami tényleg komoly volt. Természetesen konkrétan másnap jelentettem fel az illetőt. Ezt a rendőrség nagyon korrektül végig is nyomozta. Eléggé biztos vagyok benne, hogy az elkövető soha többet nem fog ilyesmivel próbálkozni.

.

b) Az elmúlt tizenhat évben kétszer veszítettem el kutatóintézeti állást egyértelműen politikai okokból. A munkámmal szemben soha nem volt kifogás, az egykori Stratégiai Védelmi Kutatóintézetből történő eltávolításom előtt pár hónappal még jutalmat is kaptam... aztán valahogy mégsem volt rám szükség a továbbiakban. Hiába tombolt a háború a szomszédos Ukrajnában, nem volt szükség az egyetlen emberre azon a rendszeren belül, aki előre tudta jelezni, hogy mi lesz. (És igen, Balázs, tudom, hogy te voltál.)

.

Persze, megoldottam nyilván. Jó vagyok abban, amit csinálok, beszélek néhány nyelvet, van elég jó nemzetközi kapcsolatrendszerem, szóval nem az éhhalál fenyegetett. Mindkét alkalommal szó szerint heteken belül lett új állásom. Az első alkalommal külföldre kellett költözni (ebből lett a végül csodálatosnak bizonyult három finnországi évem), a második alkalommal "csak" ingázós munka lett belőle Budapest és Berlin között.

.

De ha mondjuk lett volna saját családom, és főleg gyerekeim, mindezt SOKKAL nehezebb lett volna abszolválni. Onnantól ugyanis nemcsak a saját életemet változtatta volna meg a politikai nyomás, hanem a gyerekeimét is. És kisgyerekekkel akaratodon kívül, sietősen országot váltani az nem könnyű manőver - és ne legyen félreértés: az engem anno elintézők ugyanezt később más, családos kollégáimmal is megcsinálták, a lelkiismeret-furdalás árnyéka nélkül.

.

c) Gyalázkodó üzeneteket és kommenteket szó szerint ezrével kaptam. Nem számoltam már nagyon régóta.

.

d) Hétszáznál több olyan profilt tiltottam ki a saját Facebook-omról, amelyek anyáztak, személyeskedtek, szidtak, stb. Nem érveltek tehát (mert a kulturált vita kifejezetten hasznos), hanem fröcsögték a gyűlöletet.

.

e) Ami a NER médiát illeti, én konkrétan száznál hagytam abba a lejárató cikkek számolását. Az elmúlt 10+ évben nevezett a NER-es propaganda brit ügynöknek, amerikai ügynöknek, német ügynöknek, ukrán ügynöknek, Soros-ügynöknek, LMBTQ-ügynöknek (bármit is jelentsen ez ), voltam "az elemző, aki mindig téved", Bayer Zsolt a szokott kedvességével javasolta, hogy inkább Orbán Balázsnak vigyek pizzát, stb.

Csak a szenny színe változott, a szaga nem.

.

.

És mindez úgy történt, hogy három szempontból relatíve védett helyzetben voltam: egyrészt, sosem voltam belpolitikailag különösen exponált szereplő, nem voltam ellenzéki politikus, vagy ilyesmi.

Másrészt a különféle mellékállásaim miatt igazán erős egzisztenciális katasztrófa sosem fenyegetett.

Harmadrészt, anno Finnországban mi elég jó felkészítést kaptunk arról, hogyan működik az orosz stílusú propaganda, és hogyan kell neki egyénileg és társadalmilag is ellenállni (lásd az egész Jessikka Aro-ügy és következményei).

2015-ben könyvet írtam az oroszok ukrajnai hibrid háborújáról, 2016-ban a zseniális Katri Pynnöniemi-vel együtt könyvet szerkesztettünk az Ukrajnával kapcsolatos orosz információs hadviselésről - szóval, mire itthon is igazán eldurvult a NER, én már az korábbi, orosz példákból tudtam, hogy mi várható.

És még ezzel együtt sem volt könnyű, kicsit sem.

.

.

Szerencsém van, mert kivételesen jó név- és arcmemóriával áldott meg a sors. Mindenkire emlékszem, tényleg mindenkire.

És nem felejtek és nem bocsátok meg azok közül, akik mindezt tették velem. Soha, senkinek.

Új országot kell építeni - de új alapokon.