Szívem görcs, vérem szilvalé,

közeledem hetven felé.

Macskánk gyógyítja májamat,

ráborul és meleget ad,

vérrel fűtött kis termofor,

karmos talpakkal megtipor.

Állat-lényének deleje,

akár őserdő ereje.

Mint fűből szűrt tea,

áthat pezsdítő árama.

Tappancstól fülig fekete,

bundája, bajsza, termete,

de arcából süt élesen

kerek két citromszínű szem,

s az élő sötét vánkoson

ezüstös fényhullám oson.

Féléves múlt és bölcs nagyon,

tudós, tapasztalt doktorom.

De nem soká időz velem,

nem bír megülni egy-helyen,

nagyot szökken, nem is köszön,

már fönn cikáz a fatetőn.

Gombot, csatot butor alól

s elgurult pénzt előkotor,

mindent vizsgál, zugokba túr,

a kertben, házban ő az úr.

Ha lót-fut élettel tele,

én is száguldoznék vele,

feledném annyi évemet

s hogy vissza élni nem lehet.