Ez miért kellett? Hamarosan jön Deák Dani és teleelemzi a médiát....
Talán szavazókat nem visz, de nem akarok már gondolni semmire, de ennek semmi értelme nem volt. Ráadásul óellenzéki hangulatot áraszt belőle ez, és nem illik a Tiszához.
Ki a faszt érdekli deákdani? Te elhiszed, hogy ettől bárki, a kormányvàltásra szavazna, azt fogja mondani, hogy “baszki, ez undorító, az oroszokat akarom inkább, röfit, meg hazaárulást”?
Kétlem, de nem biztos, hogy igazam van. Nem hiszem, hogy ez lesz a fidesz által várt, óriási fordulat. Kicsit túlreagálják ezt sokan, arról nem beszélve, hogy nem politikai rendezvèny, nem MP üzente ezt.
ja, de pont ezért simán megdobhatták őket még pár millával és azért írtam, hogy ügyes, mert azért valljuk be, jó ötlet volt így a fidesz részéről szabotálni az eseményt, így már ők is be tudnak számolni róla, csak egyből negatívan és még erőlködni se kell hozzá
Hát, ha csak egy nerhősőkös hamis zacsis akcióra tellett a fidesztől, akkor szerintem nagyon nem kell aggódnunk. Nyilván gáz, de a ruszki provokátoros előrejelzésekhez képest ez picsafüst.
Ha egy ember egyetlen tette alapján kéne minősíteni egy egész közösséget, akkor Fideszesként hogy tudsz még egyáltalán létezni? Minden reggel ráköpsz a tükörre?
Fu de kellemetlen és megmutatja mi volt mindig is a baj ezekkel a zenés táncos “tüncikkel”, komolyanvehetetlen. Hála Istennek, hogy a Tisza megjelenését követően nem csak ezek miatt kell fognia az embernek a fejét
GrassNo7577@reddit

InterestBig4004@reddit
Ki a faszt érdekli deákdani? Te elhiszed, hogy ettől bárki, a kormányvàltásra szavazna, azt fogja mondani, hogy “baszki, ez undorító, az oroszokat akarom inkább, röfit, meg hazaárulást”?
gd42@reddit
Igen, az idősek, akikez mondjuk épp sikerült volna meggyőzni az unokáknak.
InterestBig4004@reddit
Kétlem, de nem biztos, hogy igazam van. Nem hiszem, hogy ez lesz a fidesz által várt, óriási fordulat. Kicsit túlreagálják ezt sokan, arról nem beszélve, hogy nem politikai rendezvèny, nem MP üzente ezt.
gd42@reddit
Nem nagy fordulat, de minden szavazat számít. Amúgy simán múlnak ilyen hülyeségeken választások, ld. https://www.youtube.com/watch?v=l6i-gYRAwM0
Explorer_1990_@reddit
Ne legyetek mar ennyire szolgalelkuek hogy egy nyolcadrangú propagandista véleményetől rettegtek. Ki nem szarja le egy propagandista velemenyet?
GrassNo7577@reddit
Pénisz témában ott van a szeren
Lefonn@reddit
de azért egy ilyen kijelentés nem teljesen fedi a valóságot, mivel a rendezvény egy tiszától független rendezvény
GrassNo7577@reddit
Pont ezért nem lenne jó, ha összemosnák vele a Tiszát, de biztosan ez lesz.
Lefonn@reddit
Kétségtelen, de ez már olyan dolog, hogy semmi új nincs benne.
Zelenszkij finghatna, azzal is összemossák a Tiszát.
sumer-migrans@reddit
hú de kínos
tgtassap@reddit
ezért tuti fizetett a rogán, ügyes
7literlekvar@reddit
nem kellett, ez a csapat pont fideszes szoval mar a ner jol megtamogatta oket
Such_Sweet3380@reddit
Elnézést a tudatlanságomért, de ezek kik voltak?
gd42@reddit
https://www.facebook.com/hosokveszprem
Such_Sweet3380@reddit
Köszi, köszi. Közben veszett guglizással meglett. Idióták.
neuraxis95@reddit
akkor pedig egy kontra-lejárató cucc lehet, hogy a fidesz "emberei" nyilvánosan mutogatják a faszukat
tgtassap@reddit
ja, de pont ezért simán megdobhatták őket még pár millával és azért írtam, hogy ügyes, mert azért valljuk be, jó ötlet volt így a fidesz részéről szabotálni az eseményt, így már ők is be tudnak számolni róla, csak egyből negatívan és még erőlködni se kell hozzá
Explorer_1990_@reddit
Ez beteges üldözési mania hogy ha valamit nem Magyar Peter ural ellenzeki nyilvanossagban akkor az "Rogán akciója".
Nem ezen fog múlni a választás.
TinyCuteGorilla@reddit
ez azért sok. minusz egy szavazó :(
UnluckyPossibility37@reddit
És Karácsonyra szavazol helyette vagy Vitézyre?
No_Field7901@reddit
Azt ugye tudod, hogy az eseményt nem a Tiszá Párt szervezte?
Outside_Ant6896@reddit
Mennie kell a feljelentésnek, nyílvános rendezvényen, ahol kiskorúak is vannak, remélem kap majd egy kurvanagy bírságot ez a nyomorult geci
Explorer_1990_@reddit
Oke, folytassuk ezt a házmestertempót hogy mindért feljelentgetünk másokat, igazi fideszes tempó.
Outside_Ant6896@reddit
Mindenkit feljelentenék aki kiskorúak előtt mutogatja a faszát, sajnálom ha ez megbotránkoztat
Explorer_1990_@reddit
Csak röhögök rajtatok hogy mindenen hogy rinyáltok. És szerintetek ezen múlik a választas.
Outside_Ant6896@reddit
Ennek nincs köze a választáshoz részemről, csak simán kibaszott undorító és tükrözi az illető iskolázottságát
Explorer_1990_@reddit
Akkor megnyugodtam hogy legalabb nem egy Stockholm szindrómás komment jott. Igen, undorító volt. Lehet tovább lapozni. Fel van fújva az ugy.
Outside_Ant6896@reddit
Jólvan vasárnap behúzzuk a Tiszát utána úgyse fog senki emlékezni sztem erre az egész eseményre sem:d
indarye@reddit
Vagy folytassuk a következmények nélküli országot, ahol mindenkinek mindent elnézünk, mindegy mekkora kárt okoz, nehogy valaki leházmesterezzen.
Grouchy_Rabbit_7722@reddit
Hát, ha csak egy nerhősőkös hamis zacsis akcióra tellett a fidesztől, akkor szerintem nagyon nem kell aggódnunk. Nyilván gáz, de a ruszki provokátoros előrejelzésekhez képest ez picsafüst.
Educational_Bus_3951@reddit
Kurva gáz, de csak az embert minősíti.
Basic-Emergency-2707@reddit
Az egész ellenzèket. Ha tetszik ha nem.
Mursunka@reddit
Pedofil ügy is így zaklat?
Explorer_1990_@reddit
Oke birka, hiába erolkodsz.
MindlessAtmosphere27@reddit
Mégis hogyan? Akkor fogadd el hogyha Zsolti bácsi pedofil akkor az egész fidesz pedofil.
TotalLocal90@reddit
Ha egy ember egyetlen tette alapján kéne minősíteni egy egész közösséget, akkor Fideszesként hogy tudsz még egyáltalán létezni? Minden reggel ráköpsz a tükörre?
Tyrandeh@reddit
anyádat pedig én minősítem majd este
Ok-Ambassador-5304@reddit
agyhalott
Vast-Owl-9277@reddit
Retardált a fiatalember.
nameorfeed@reddit
Uristen de kibaszottul alpári alja viselkedés ez. Nem segitti a rendszerváltást, az biztos.
frutigerflow@reddit
Biztos jó pénzt kaptak a fidesztől
Normal-Record2439@reddit
https://i.redd.it/l0kem3g6keug1.gif
FieryHammer@reddit
Türhő paraszt, takarodhat ő is a gecibe. Ilyen megnyilvánulást semelyik oldalról ne fogadjunk már el, szégyen az is aki ezen ujjongott.
EasternImplement7495@reddit
Az egesz esemeny eddig gecikinos szerintem Duhongo elozenekar vibe.
Sparkling_Hails@reddit
Kellemetlen, szükségtelen viselkedés volt ez. Aztán utana meg berakjak Kardost az egyik legszebb dallal.
sziazolee@reddit
Expensive-Court-2365@reddit
kérdezném hogy mi a fasz, de ez csak egy here
BigDDani@reddit
Azért hétfői kormányinfón megkérdezhetné tőle valaki, hogy "Tudja-e, hogy kereste a rém?"
mrnm99@reddit
Fu de kellemetlen és megmutatja mi volt mindig is a baj ezekkel a zenés táncos “tüncikkel”, komolyanvehetetlen. Hála Istennek, hogy a Tisza megjelenését követően nem csak ezek miatt kell fognia az embernek a fejét
szlnnnn@reddit
Nem kellett volna…