Ne használjuk és ne hagyjuk használni Magyarokat lekicsinylő, és hülyéző kifejezéseket.
Posted by 1CaptainObvious1@reddit | hungary | View on Reddit | 86 comments
Egy gondolat szeretnék megosztani veletek. Nekem mindig is fájt amikor itt a redditen (is) elő előkerült az hogy ilyen hülye a Magyar, vagy tudatlan és társai. Éveken át ment a mérgezése a társadalomnak. 90 előtt is majd lelassult és Orbánék meg kicsit a maximálison túlra csavarták. De egyezzünk meg abban ha most a szavazatokkal az emberek nagy többsége leváltja a fideszt és ezt a mocsadék bandát dacára mindennek, sajátítsuk el azt hogy tiszteljük egymást.
Most Határon kívül és belül is hihetetlen összefogást látok hogy változás legyen és még ha egy 200-as közösségből egy ember is aki mást akar akkor is mindenki megérdemli az elismerést, és a tiszteletet.
Ha ezt nem tesszük meg sokkal könnyebben fognak ezen túl is éket verni közénk és egymásnak uszítani minket.
Panamapipa@reddit
Már bocsi, de az aki az ukránoktól retteg, a magyar-orosz közös történelmünk után Putyin faszára van rácsavarodva és a vitrinében ott virít Orbán Viktor fényképe Jézus és Szűz Mária között az igen is olyan kibaszott debil,hogy már 16 éve tapsol annak hogy a saját szarával etetik meg újra meg újra. Ez nem a választani tudó népesség 5, hanem 35 százaléka. Ez a magyar társadalom harmada. Igen, a magyar társadalom harmada ekkora kibaszott nagy kretén.
VitellianFeasts@reddit
Egyetértek. A magyaroknak mint közösségnek nincs egészséges, magabiztos nemzeti identitása már évtizedek óta, csak a felülkompenzálás van jobbról és az önostorozás, szégyen balról. Egy önértékelési problémákkal küzdő magánembernek sem segítene egyik sem, hanem az együttérzéssel végzett radikális önreflexió a megoldás.
Vermivilion@reddit
Egy traumatizált társadalom kórképe, ami nem tud és nem is akar szembenézni a sérelmeivel, önmagával, a múltjával és a hibáival. Ahelyett, hogy a kezdetben fájdalamsan szembenéznénk ezekkel a dolgokkal és elindulnánk a gyógyulás útján inkább infantilis állapotban ragadva a legkártékonyabb megküzdési és önpusztító stratégiákkal áltatjuk és bódítjuk el magunkat.
VitellianFeasts@reddit
Igen, de erre a szégyen (amit a te kommentedben is látok) nem megoldás, éppen ellenkezőleg, együttérzésre és bátorságra is szükség van. Kertész Ákos elhíresült mondata az egyik legkárosabb, legmérgezőbb reakció volt, ami csak tovább rontott a helyzeten.
Mardred@reddit
De, például szégyen, hogy egy 100 éves döntés miatt még mindig megy a butthurt, ahelyett, hogy man the fuck up, és kihozzzuk abból a legjobbat, ami van. Nem pedig a nem létező után megy a sírás.
VitellianFeasts@reddit
Nem véletlen sajnos, hogy a hozzád hasonlóan gondolkozó magyarok a személyes traumákkal se tudnak mit kezdeni, és annyi a reakciójuk, hogy mit bőgsz már, a múlton úgyse lehet változtatni, szedd össze magad, egy férfi nem sír és a többi toxikus duma. Éppen ellenkezőleg, az elfojtással, az érzelmek meg nem élésével csak a sebet lehet nyitvatartani.
Ráadásul Trianon csak egy volt a magyarok közösségének egy csoportját kollektívan sújtó huszadik századi traumákból, és mindegyik le volt fojtva, nem lehetett beszélni róla. Ez a "sírás" éppen az elgyászolatlanságot jelzi.
Mardred@reddit
Ez nem maszkulin duma, hanem tény. Fáj Trianon, de ne tegyük már azt a nemzeti öntudat központi elemévé. Lehetne az mondjuk a rengeteg szabadságharcunk, ahol a végtelen mennyiségű ellenséggel szemben is ki mertünk állni, vagy Széchényi, az építő, vagy az államalapítás, ahol képesek voltunk meghozni az áldozatot, hogy aztán együtt tudjunk élni a többi európai néppel.
A magyar nép tökös volt, tökös, és tökös is lesz, csak ezt el kéne hinni. Vannak sebeink, amikről gondoskodunk, ugyanakkor büszkén viseljük őket.
VitellianFeasts@reddit
Három okból került Trianon meghatározó szerepbe. Egyrészt az a méretű területi és személyekben mérhető veszteség bármelyik másik országot traumatizálta volna, hát még egy ex-birodalmat, ráadásul a győztes felek bosszúállóak és mohóak voltak. Utólag visszanézve sajnos logikus volt, hogy Magyarország később Németország mellé fog állni, akik hasonló veszteséget szenvedtek el akkor, sőt talán még örülnünk is kell, hogy nekünk csak egy Horthy jutott, nem egy Hitler.
Másrészt Trianon traumája azóta sem lett elgyászolva: sem a Horthy-korban, aminek a nacionalista politikája a túlkompenzálást választotta, sem pedig a második világháború után, amikor az állampárti "antifasizmus" és a szocialista internacionálé miatt lett tabusítva, elnyomva.
Harmadrészt pedig a szomszédaink sem tudták begyógyítani a saját történelmi traumáikat, ami abból adódott, ahogy a dualizmus bánt el az ő születő nemzetiségi mozgalmaikkal, és ezt duplán verték le Szlovákiában, Romániában, Szerbiában a határ túloldalán ragadt magyarokon. Nem véletlen, hogy ezekre a nagyon is valós félelmekre és rossz tapasztalatokra hatva tudta átvenni a fidesz az irányítást a határon túli magyar politika felett is.
Még egyszer, a "man up" meg "legyél tökös" az nem terápia, hanem csak egy rossz megküzdési mechanizmus kiterjesztése az egész közösségre, holott az egyszeri férfinak se tesz jót, ha azt hiszi, hogy egy férfinak mindig erőt kell mutatnia, illetve hogy a gyász megélése gyengeség, és ezért el kell fojtani.
ThrowawaypocketHu@reddit
Ha lenne awardom, adnék neked.
Tökéletesen összefoglaltad a helyzetet.
VitellianFeasts@reddit
Köszi!
Haunting-Dingo8013@reddit
Évszázadok
VuurniacSquarewave@reddit
Nekem a párommal kialakult egy külön holland pajzs identitásunk erre, én meg is tanultam gyakorlatilag folyékonyan a nyelvet, sokat jártunk ott és ki tudja még mi jön vagy sem, nem tudni... de nem érezzük magyarnak magunkat, én igazán hollandnak sem mert van ott is mit kritizálni, de valami világpolgárnak még csak csak... és ezért az elmúlt talán 50-100 év történelme mind felelős, és az emberek is akiket ezek az időszakok erőszakosan vagy csak számításból de kitermeltek.
1CaptainObvious1@reddit (OP)
Én több mint 10 évig éltem hollandiában. Rengeteget tanultam tőlük és olyan lehetőséget kaptam amit itthon soha. Viszont elegem is lett belőlük, de egyszerűen azért mert én nem vagyok olyan ember aki oda kell. Ez a gond addig nem jött rendesen elő amíg nem lett gyerekem, viszont az hogy az opvangba dobjam be pár hónaposan amíg az anyja azon tépelődik mi van vele mert az ottani gyerekek nem sírnak mert nem veszik fel őket, nekem nem hiányzik. Ezen felül az ott eddig elnyomott gondok kezdenek felszínre törni. Volt hogy megmondták nekem kerek perec menjek haza mert elegendő pénzt adnak magyarországnak és nem kellek ide, és az ehhez hasonló megnyilvánulások, "szalon-idegengyűlölet" egyre sűrűbben jött velem szembe pedig nagyon nagyon jó helyen és kiemelt munkakörben dolgoztam.
gerusz@reddit
Azért csak sikerült a fidesz megszavazni négyszer kétharmaddal, ebből kétszer ráadásul 50% fölötti eredménnyel. Ha a 320+ millió amcsit lehülyézhetjük, mert nyolcvanmillió holdkóros már kétszer megszavazta a leggennyesebb fekélyt, amit valaha a hátán hordott a Föld, és még nyolcvanmillió baszott elmenni szavazni ellene, akkor azért jogos azt is mondani négy orbáni kétharmad után, hogy a medián magyar hülye.
1CaptainObvious1@reddit (OP)
Azért a fideszék éppen hogy behúzták a felét az nem kétharmad, arról azért szólhatunk hogy merkel mama sokáig védte a pénzek se apadtak, megrovás is vicces volt sokáig csak most a fejükre is szarik és nekik is égő. Ha be tudta volna fogni a pofáját és nem lenne ennyire fontos az összezárás akkor még most is áramolnának a pénzek és végtelen ideig tudna a nyakunkon ülni. Ennyi erővel a történelembe valaha volt rohadékot mind az őt elviselő nép számlájára írhatod. Akkor szerinted ki az aki sokkal felvilágosultabb mint a magyar akit ilyennel nem lehet beszívatni. A németek egy ilyen diktatúra és gazdasági fellendülés folyamatával miután hitlert megszavazták többször is felégették a fél világot, pedig azok nem hülyék, igaz?
gerusz@reddit
PONTOSAN.
Mi ezzel a probléma?
Hát pedig de, a 30-as években kibaszottul hülyék voltak. Ők is akkor ébredtek rá, hogy talán nem volt olyan gecijó ötlet hitlert megszavazgatni, amikor a szövetséges haderők átlépték a német határt.
1CaptainObvious1@reddit (OP)
"Hát pedig de, a 30-as években kibaszottul hülyék voltak."
Meg előtte is mert ha jól rémlik mintha egy másik háborút is eljátszottak volna.
"Ja, és tegyünk hozzá még egy kis apróságot. Magyarországon az elmúlt 16 évben nem volt katonai diktatúra, nem jártak halálkommandók, és ugyan a választási rendszer közel sem volt fair, többek között az EU tagságunknak hála szabad volt a választás." Ezzel azért rendesen vitába szállnék. Most pont úgy tűnik bármelyik pártot szavaztad meg régen végül is a fideszre szavaztál, vagy neked mi jött le az utóbbi idők híreiből? Mivel nem jártak halálkommandók és nem volt katonai diktatúra eddig úgy nézte a többi állam hogy itt maguknak okoznak hülyeséget, de leszarjuk őket mert a szabályokat betartják felénk. Most azért bukik orbán mert az utolsó 6-7 évben azokat se tartotta be, (nyilvános árulás, vétózás, zsarolás) és hirtelen nincs pénz, van elszigetelés, és valamiért az egész világ titkosszolgálata szivárogtat róluk. Szájer volt a figyelmeztetés de nem értették meg.
Ha a hitleri németországot nem győzték volna le a mai napig az a rendszer lenne benne. Miután gyámság alá kerültek a németek hirtelen nagyon "megvilágosodtak". Azóta szerinted pedig igazi példanép? A fenét csak elkenték a szájukat, és azóta sunnyognak radar alatt, pedig a mai napig hangzik olyan blődség nagy német vállalat leszármazottaktól, hogy lőrinc is csettintene ha értené, hogy azért nekik jól jövedelmezett az az idő.
gerusz@reddit
Tehát akkor szerinted még mindig hülyék a németek, mert megszavazták anno hitlert, de azért a magyarokat ne hülyézzük kéremszépen, ők csak orbánt szavazták meg négyszer. Csak kibújt az excepcionalista szög a zsákból!
1CaptainObvious1@reddit (OP)
nem, hanem szerintem egy olyan folyamatot aminek a vége ezek a félkegyelmű vezetők és minden népben felbukkan időről időre (a különbség csak a hatalom amit össze tudnak szedni) itt kifejezett magyar hülyeségnek titulálnak holott ez úgy tűnik egy teljesen globális folyamat. Tehát ezért kár a hülye magyar mantrát mondogatni, mert úgy tűnik ha másoknál is összejönnek azok a körülmények amik ezt okozzák pont ugyan ide lyukadnak ki csak a szar amit sikerül okozniuk lesz nagyobb. Mi viszont, ahogy a vicc is mondja kis nép vagyunk és csak egy csőcselékünk van.
Wooden-Contract-2760@reddit
Kajak nagybetűvel írtad a Határ szót? Az egy dolog hogy nagy Magyarnak érezzük megunkat, meg leljük örömünket a Hazánkban, de hogy Határ?!
A magyaroknak kijáró szóbeli tisztelet szerintem a magyar helyesírási szabályok megtartása mellett is kifejezhető választékos szóhasználattal, átgondolt, higgadt stílussal, a hagyományos, régies szavaink megőrzésével, jövevényszavak kerülésével, stb.
1CaptainObvious1@reddit (OP)
ez csak egy hiba ami véletlenül maradt benne.
"Miért érzem azt, hogy ez egy békítő mihazánk-poszt?!" Nem tudom, nem ismerlek, de talán paranoia?
ui. Kijavítottam egy hejesírási hibádat ha már ilyen maximalista vagy.
Syfogidas_HU@reddit
Kisbetű a magyar és a határ szó is.
1CaptainObvious1@reddit (OP)
Igen, javítva. A határ eredetileg mondat eleje és elfelejtettem javítani.
Dennis_a_komisz@reddit
Egyetértek, de a magyar nyelvet is tiszteljük meg azzal hogy nem nagybetűvel írjuk a népneveket.
1CaptainObvious1@reddit (OP)
jogos, javítva. a fideszt meg már leszarom hogy kell írni :)
Keichii96@reddit
Ne csak akkor tiszteljük egymást ha leváltjuk a Fideszt(de persze azért váltsuk le).
Az eddigi ellenzék sikertelenségének egyik fő oka ez a Magyarország irányába való mély lenézés, hogy ők azok akik majd Nyugatot csinálnak ebből a szerencsétlen buta nemzetből. Ráfüggtek erre a morális felsőbbrendűségre. Ahhoz hogy sikeresek legyünk azzal kezdődik hogy elhisszük hogy sikeresek lehetünk és nem nézzük le magunkat.
Ha tetszik ha nem közel 2 millió szavazója lesz vasárnap a Fidesznek, ezek az emberek nem buta szolgák, csak személyek akik gazdasági/szociális okokból nem kapnak értelmes tájékoztatást vagy teljesen el vannak idegenedve az ellenzéktől az elmúlt 16 év performansza után amit meg tudok érteni.
Kobaljov@reddit
De, vannak köztük nagyon buta szolgák is, járj többet szegény kisfalvakba.
Mardred@reddit
Buták mondjuk a Tiszások között is vannak, mert úgy néznek MP-re, mint valami nemzeti hősre, holott csak egy populista lózungokat puffogtató, egoista, aura farmer.
Amivel nem tűnnek nekem többnek, mint azok, akik Orbánt imádják még most is.
Kobaljov@reddit
Igen az ország egy része nincs túl magas szinten és őket is meg kell győznöd ha 2/3-ot szeretnél
Keichii96@reddit
Persze meg vannak nagyon buta ellenzéki szavazók is. Kis faluban nőttem fel szóval nem kell ilyen helyekre többet járnom sztm. :)
Kobaljov@reddit
Akkor nem értem, hogy miért írtad általánosságban hogy "ezek az emberek nem buta szolgák"
Keichii96@reddit
Pontosan ezért, általánosságban értettem, nem kizárólagosan.
BarkaPali@reddit
A politikai szimpatia nagyreszt erzelemvezerelt, meg azok tobbsegenel is, akik ertelmiseginek erzik magukat. Nem a tajekoztatas hianya az oka a szegenyeknel a Fideszre szavazas, hanem hogy erzelmi alapon meg tudta fogni oket a Fidesz.
Amit a korabbi ellenzekrol irsz, es ez nyilvan a 2000-es evekben hatalmon levo MSZP-re is igaz, ott meg felcsereled az ok-okozatot, nem ok neztek le Magyarorszagot, hanem a Fidesz sajatitotta ki a magyar nemzettudatot, pontosabban epitett helyette egy sajatot, hogy csak az a magyar, aki veluk van, az ellenoldal politikajat pedig sikeresen atcsatornazta oda, hogy barmi rosszat mondanak a Fideszrol, azt a magyarokra mondjak. Magyar Peterrel szemben ez a fegyver azert hatastalan, mert egyreszt kozuluk jott, masreszt mivel jol ismeri a fegyver termeszetet, ezert sikeresen megforditotta.
Keichii96@reddit
Egyetértek hogy érzelemvezérelt, de a tájékoztatásnak akkor is van egy nagy szerepe, mert a párod is lecseréled hogyha megtudod hogy megcsal, nagyon sokat bomlott volna ez az érzelmi kötődés ha másképp jutnak el a hírek ezekhez a csoportokhoz. Nyílván nem az győzte volna meg az embereket 2018ban hogy értesítik őket milyen veszélyes a magyar gazdaság kitettsége a német iparnak és hogy túl kevés a magas hozzáadott érték, hanem ha látták volna hogy élnek azok az emberek akik a nép egyszerű fiainak ábrázolják magukat.
Semmiképp se akarom elvenni a Fidesz felelősségét a kialakult helyzetben, de ez a fenhordott orr politizálás szerintem már a kilencvenes évektől jellemző, SZDSZes hagyaték a magyar politikában de ugyanúgy jellemezte az MSZPt is. A Fidesz ebben lehetőséget látott és nagyon erősen és sikeresen építkezett rá, az az ellenzék politikai tehetségtelenségéből fakadt hogy ez ilyen jól működött. Jobbik ilyen téren politikailag tehetségesen manőverezte magát, mentes volt ezek alól a gondok alól, sajnos ők a középre fordulás közben identitás válságba keveredtek és nem vették olyan sikeresen ezt a fordulatot mint pl a Fidesz(igaz úgy hogy a felsővezetésnek sosem voltak elvei könnyebb ezt megtenni). Látva mondjuk hogy kik pattantak ki onnan 2018 után lehet jobb is hogy bedőltek.
BarkaPali@reddit
Regi tortenet, de van egy baratom, akit anno rendszeresen csalt a baratnoje. Alkalmi csavokkal is, de volt egy allando szeretoje, plusz egy allando crash-e, akivel raadasul haverom elott is flortolgetett. A csaj emellett elegge el is nyomta a sracot, illetve penzseszsaknak is tekintette. Ez egyre jobban zavart minket a barati tarsasagban, ugy hogy a megcsalasra meg nem volt egyertelmu bizonyitekunk, de a csaj nagyon nagy pofaval muvelte mindezt, mint utolag kiderult, volt akiknek verte is a mellett, hogy ugyis mindig neki fog hinni.
Vegul lebuktattuk a csajt, a srac eloszor az egyertelmu bizonyitekot nem akarta megnezni, mert hogy o bizik a baratnojeben. Vegul elolvasta, meg a baratnoje is beismerte. Szakitottak, aztan 6 honap mulva ujra osszejottek, kesobb osszehazasodtak, van 2 gyerekuk, a nagyobb talan 10 eves is elmult mar.
Csak eszembe jutott a hasonlatodrol. Vannak akik akkor sem akarjak latni a problemat, ha a szemuk elott van, vagy egyszeruen fontosabb nekik a kotodes parhoz vagy parthoz, mint a tenyek.
Az MSZP kontraszelektalt balfaszok gyulekezete volt, es nem lattam, hogy fennhordtak volna az orrukat Gyurcsanyig. Az SZDSZ-nel lehet benne valami, de szerintem ezt a kepet a Fidesz sokkal nagyobbra fujta, mint amekkora volt.
A Jobbik meg annak a termeke, hogy egyreszt Csurka lefekudt a Fidesszel, a szelsojobbos szavazok meg a Fideszt ugyanugy ruhelltek mint az MSZP-t (nem veletlen ma sem, hogy letezik a Mi Hazank, van egy szelsoseges csoport, amit a Fidesz nem tud integralni a szavazobazisaba), masreszt az MSZP szegeny szavazoi partoltak at hozzajuk.
roycedos@reddit
Most vasarnap kiderul van meg eszuk, vagy mennek a kukaba a derek, intelligens magyarok
Specialist_Week_9979@reddit
Mi értelme azt mondani, hogy a magyarok olyanok meg ilyenek? Olyanok a magyarok, amilyennek nevelik a gyerekeiket és ahogyan változtatnak magukon. Ha változtatnak, akkor már holnap másak lehetnek. El lehetne engedni ezt a statikus gondolkodást.
Nucleus-of-Assertion@reddit
az igaz magyarok a magyarok által elüldözött magyarok, a magyarok sose tudnak összefogni egymás ellen. mivel a ruszkik elleni harc hőseiből az utolsó seggnyalójukká váltunk, disszidálás után más nemzetiségűnek fogom hazudni magam, csak még nem tudom hogy lengyel vagy török legyek. hülyék!
Upstairs_Emotion7183@reddit
Jaj, hagyjuk már ezt a pátoszt. Földbe állt a gazdaság és jött egy szexi és ügyes ellenzéki vezéralkat. Ennyi történt. Ettől a magyar nem lett okosabb, sőt, sokatmondó, hogy amíg megy a szekér, addig jó nekik a szoft Kádár-rendszer meg a putyinizálódás is, csak jöjjön a 17. havi nyugdíj meg a propaganda orrba-szájba. Szóval bocs, részemről nem lett jobb véleményem a magyarokról. Akiket még mindig kis betűvel írunk.
WildLatteAvocado@reddit
16 éve geci hatalomban tartják Orbánt. Nem lehetnek a legélesebb kés a fiókban.
andrograf@reddit
Ha valamit megtanultunk A szavazat ára című filmből, akkor az az, hogy már évek óta elcsalják a választásokat.
Upstairs_Emotion7183@reddit
Jaj, ugyan már, az emberek többségének tökéletesen megfelelt ez a rendszer, amíg földbe nem állt a gazdaság. Sőt, nagyon sok embernek még földbe állt gazdasággal is megfelel. Ne áltasd magad.
Kobaljov@reddit
Bőven voltak akik csalás nélkül is rájuk szavaztak
WildLatteAvocado@reddit
Egyre cikibb ez a narratíva :D
Dajdaj-@reddit
De
FailedButterfly@reddit
A "Fogadj örökbe egy volt fideszest" alapítvány a jövőben nagyot menne, ha lenne.
redmond-z@reddit
Ez egy igénytelen buta, megvezethető nemzet. Orbán ide vagy oda, az alapvető műveltség és kritikai érzék, igényesség nem politikai hovatartozás kérdése. Ezek mind hiányoznak az emberek többségéből. De tényleg, néha hányingerem van ha itthon vagyok, megannyi buta, arrogáns, bunkó embert látni a hétköznapokban, hogy rossz kedvem lesz.
mexpejn@reddit
Mondjuk az a másik nagyon szimpatikus cuki dolog amikor elköltözöl de visszajárkálsz köpködni a közegbe amiről ilyen véleménnyel vagy.
Kobaljov@reddit
Ha elhallgatná a valóságot az nem vinne előre.
mexpejn@reddit
Nem kell elhallgatni csak ne nekünk mondja ha én seggfejnek tartok egy társaságot akkor szerintem az a normális hogy kerülöm őket és nem megyek oda hozzájuk ezt állandóan közölni velük.
redmond-z@reddit
Állandóan? Ez egy fórum, OP bedobott egy témát, emberek megosztják a véleményüket.
mexpejn@reddit
Szerintem elég érthetően elmondtam az előző kommentemben hogy mire gondolok olvasd el még egyszer ha nem világos.
Kobaljov@reddit
Vagyis gyakorlatilag elhallgatod.
redmond-z@reddit
Itt lakom. 🤣
Inevitable-Wing1208@reddit
A több fiatal felnyomja a hangulatot.
mexpejn@reddit
Értem, csak félreérthetően fogalmaztál. Azért ha van tengerpart vagy mondjuk hegyek az nagymértékben hozzájárul a lelkibékéhez szerintem ez többet számít mint sokan gondolnák ezért én ezen nem csodálkozom. A magyar seggfejekre meg előbb felfigyelsz ebből sem következik hogy ne lenne mondjuk lengyel seggfej vagy német seggfej, most mondtam valamit csak te a magyar nyelvre figyelsz fel.
Typical-Craft-4816@reddit
én itt lakom és ugyanez a vélemènyem. a magyarok egy seggfej nemzet.
Straight-Fondant7952@reddit
10/10
Lehet zárni a posztot
Explorer_1990_@reddit
Akármennyire is faj az igazsag OP, ez a nép rendkívüli módon szolgalelkű, cselédnép. Az apakép sokakban erős, ha kap egy tál krumplilevest akkor leszarja mi van körülötte, ha már krumplilevest sem kap akkor hirtelen minden gond lesz neki.
Decadoarkel@reddit
Ki kell ábrándítsalak, nincsen az a nemzet ami nem viselkedne pont úgy ahogy a magyar 80 év kommunizmus/ner után. OP annyit mondott, hogy ha elestél felállsz és leporolod a kabátod, nem a sárban fetrengsz.
Explorer_1990_@reddit
Hát érdekes módon Románia, Lengyelország, Csehország nem tudott újratermelni egy NER-t, mint ami nálunk van.
captain_pannonia@reddit
Romániában megválasztották Georgescu-t az első fordulóban csak kizárták majd Simiont is egy hajszálon múlt.
Which-Echidna-7867@reddit
Lengyelország is mehet a PiS-szel
Straight-Fondant7952@reddit
Kell a legvidámabb barakk életérzés. Ebben szocializálódtak generációk és sikeresen örökítették ezt tovább. Egy kiló krumpli boldoggá és elégedett emberré varázsolja a többséget.
A kisebbség meg úgy is ex-német mentalitású (sváb) mindenszarista akinek Svájc sem lenne elég jó.
Na ezen két csoport közt megy az adok veszek hatalmi pozíció
__Polarix__@reddit
És ebben a vezetőség sem kivétel, lásd Orbán-Putyin kapcsolat.
IX_MINDMEGHALUNK_XI@reddit
A tisztelet és elismerés nem alanyi jogon jár.
CardioBatman@reddit
Az, hogy nem különböztetsz meg valakit hátrányosan a nemzetisége miatt, mindenkinek alanyi jogon jár.
Cickanykoma@reddit
Köszönöm az itthon elnyomott szlávok nevében! /s
Decadoarkel@reddit
A másik tisztelete pont hogy alap dolog normális embereknél
tesznyeboy@reddit
Az alapvető emberi tisztelet minden más embernek alanyi jogon jár. Az más kérdés, hogy pár pillanat alatt el lehet veszíteni, de alapból én mindenkinek megadom.
BarkaPali@reddit
Azoknak nem jar, akik 2-3 evtizeden at hazaaruloztak azokat, akik nem veluk vannak politikailag, hacsak nem bocsanatkeressel kezdik.
Szemszelu_lany@reddit
A tisztelet és elismerés nem ugyanaz a szint mint a normális hangnem.
IX_MINDMEGHALUNK_XI@reddit
Én ilyen 16 év után nem fogok leállni jópofizni azokkal, akiknek az ország megnyomorítását köszönhetem.
Sea_Series_9453@reddit
szerintem itt inkább azokról az emberekről van szó, akik jönnek szembe veled az utcán. Persze köztük is vannak Fideszesek de jó része éveken keresztül meg volt vezetve propaganda stb. által. Szerintem nekik is ugyanúgy meg lehet adni a lehetőséget, hogy úgy viszonyulok hozzájuk, ahogy fordított esetben én is szeretném.
tesznyeboy@reddit
A magyarnak valamiért nagyon kell a megerősítés, hogy különleges. A hungarista turulmagyar, aki szent istvánra veri a faszát, meg a mindenszarista "szolgalelkűezanép" magyar igazából ugyanannak az érmének 2 oldala. Ugyanúgy nem tudja, vagy nem akarja felfogni, hogy a magyar igazából nem sokban tér el a környező népektől, és hogy egyáltalán nem olyan különleges valaki, csak azért mert magyar. Se több, se kevesebb.
ThrowawaypocketHu@reddit
Minden nép különlegesnek hiszi magát.
És minden népnek megvannak a nemzeti mítoszai, hősei. Felesleges ezt is a magyarok ellen felhozni.
redmond-z@reddit
A hungarista turulmagyar 95%-a ilyen lepukkant alkesz, nyelveket nem beszélő, buta csöves. Iskolai végzettségük meg a 8 általános körül mozog.
andrograf@reddit
Mondjuk ezt kellene az embereknek felfogni, hogy semmivel sem vagyunk kevesebbek. Talán ezért is akar sok ember túl kompenzálni. Pont mint a kisebbségi komplexus. Ha valakit egyfolytában lenéznek, akkor védelmi mechanizmusra kapcsol.
__Polarix__@reddit
Mondjuk a Szent István-fan turulmagyar az extra vicces tekintve hogy mi lett a pogányokkal az ő ideje alatt
Theorbato@reddit
Kraszna Horkant . . .
Alternative-Mango-52@reddit
Ehhez mondjuk jó lenne ezt nem követelni, hanem kiérdemelni
This-Fig-6816@reddit
Csak kerdem, akkor ide most a magyar ciganyok is beletartoznak?
captain_pannonia@reddit
Szokták mondani hogy elbaszott dolog ez a kiválasztott nép és társai mentalitás de ennek az inverz szélsősége nem kevésbé elbaszott dolog
uzaygoblin@reddit
Hülye magyarok, magyar hülyék. Bocsânat, hülye Magyarok, Magyar hülyék.
Shoo_o@reddit
Are you hungry?
feketebarany@reddit
Majd hétfőn, ha bizonyítottak.