Kérhetsz. És kaphatsz, ha a cég hozzájárul. Nem ez a kategória, ha fogod magad és simán kiveszel a házipénztárból pár milliócskát. Se jogcím, se hozzájárulás, se más megkérdezése. Ja, hogy aztán gond van belőle? Érdekes, hogy egyesek min nem izgatják magukat!
Pancserság csak és nem más? Lehet, de hogy teljes gátlástalanságot mutat, az számomra egyértelmű. És hogy mindez közpénzekkel történik, az még aggasztó is.
Gergő hulláját gyalázza Marci. Kicsit olyan érzésem van így hallgatva mintha egy szófosásos gulyásgeri lenne. Kb. 50 fillér miatt megy a keresztre feszítés. De jogosan!! Remélem azért nem tűnnek el teljesen, csak gyomlálva lesz és professzionális háttérrel civilben vagy alapítványként működnek tovább.
Mihez képest lesz gyomlálva? Tavaly vagy tavalyelőtt a párttagok 80 %-a lecserélődött az MKKP-ban, és ezek egy jó része kirúgással történt. Egyik pártnak sem távozott ennyire sok tagja ilyen rövid idő alatt.
nem, ezt hazudta. "a film elkészülte" az hogy megnézetik Gergővel a tanúvallomásokat és arra reagálhat élőben, a kész filmbe pedig bevágják h mit reagált. de gergő nem bírt a lelkiismeretével, meg azzal hogy az állampárt zsarolja. ezért inkább továbbra is parazita, és továbbra is hitványkodik
Kérdezem, hogy te láttál-e már ilyet. Nem egy szokásos szerkesztés az biztos.
Persze ők se sajtó, hogy ne lehessen helyreigazítást kérni, ezt ügyesen eltanulták a fidesztől.
lejárató film? nem tényfeltáró? te melyik kutyás vagy? amelyiknek semmi gondja a fidesszel?
különösen hülyének kell lenni, hogy lejáratásról beszéljen valaki, mikor jogtalanul rúgták ki a régi kutyások 80%-át
pszichopata vagy?
Én az az ex-kutyás (mióta Gergő elengedte a pártot, én is) vagyok, aki a fidesz miatt emigrált :)
De megnéztem a filmet, nincsenek benne tények, sajnos. Emberek beszélnek, semmi hard evidence. Nekem azzal se lenne bajom.
Nézzünk még egy kummantást. Gergő szerint Borsodi Klaudia egy kiváló és pártatlan szakember. Ő felel szinte húsz éve a teljes 12. kerületi vagyongazdálkodásért (!!!) és a bérlakásokért.
június 9-én a Fidesz elveszítette a kerületet.
június 25-én a Borsodi Klaudia vezette vagyongazdálkodási iroda előterjesztésére a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság a következő határozatot hozta:
A döntés meghozatalakor Dr. Varga-Kovács Emese a 12. kerületi hivatal Népjóléti Irodájának a vezetője volt!!!
Tehát a kerületi népjólétért felelős vezetőnek a kerületi vagyongazdálkodásért felelős vezető javaslatára a Táltos u. 7. szám alatt egy 84 m2-es önkormányzati lakást adtak bérbe ÖRÖKRE havi 79.000 forintért.
Klaudia mint irodavezető a kolléganőjének mint irodavezetőnek.
De Borsodi Klaudiával és a megelőző 20 év kerületi vagyongazdálkodásával Kovács Gergelynek semmi problémája.
Ez a bérlakás vagyoni értékű jog, szerény becsléssel, 1,5 m Ft-os négyzetméteráron is a piacon 63 millió (!!!) forintos ajándék a kerületi szegényekért felelős irodavezető asszonynak.
Fun fact: az örökre szóló bérlakás megszerzése után dr. Varga-Kovács Emese lelépett a hivatalból, azóta Budatétény fideszes polgármesterének a kabinetvezetője.
Te, én vagyok annyira épeszű hogy nem egy kormánypárt határozza meg az életem hanem az hogy mire vagyok képes. Lehet Fidesz lehet Tisza, nekem teljesen mindegy, nem miattam voltak eddig hatalmon. Hanem a 70-80% exfideszes, most Tiszára szavazók miatt. Miattatok 🤪 Sok sikert kívánok a Tiszának de ha valamin megcsúszik remélem hogy az MKKP miatt lesz. Megérdemlitek.
megérdemeljük? mit? hogy kibasszanak minket az unióból? hogy ne számíthassunk a hatóságokra, ha bajunk van? hogy rajtunk röhögjön egész Európa? én bazmeg Európához akarok tartozni, kurva jó, hogy neked elveid vannak, de komolyan ér ez ennyit, amikor arról van szó, hogy Európa segglyuka maradunk/leszünk-e? nekem kölyköm van baszki és szeretem a hazám, nem akarok innen elmenni. a magyarok NEM ezt érdemlik. undorító a hozzáállásod.
Há' volt 16 éved reagálni :D Komolyan ti olyanok vagytok mint az a ACAB százados, aki Kaletát szabadon engedte 2020-ban és most összegyűjtöttetek neki annyit hogy eurómilliomos lett. Röhög a markába, tizenévek óta szolgálta a rendszert most meg "kitálalt". Na pont ilyenek vagytok.
te mi a faszomról beszélsz? mit kellett volna reagálni, pártot kellett volna alapítanom vagy mi a picsát vártál volna mégis az egyszeri állampolgártól? melyik részét nem érted annak, hogy konkrétan elképzelni sem lehet jelenleg azt, hogy bármilyen párt többet tudna ártani ennek az országnak, mint a fidesz? hogy a kormánypárt mit művel, hová züllesztette ezt az országot a szó minden értelmében, azt csak a hülye nem látja. szerinted innen hova van lejjebb? ha MP lerántja magáról az álarcot 13-án és Orbán klónja van alatta, aki ugyanazt folytatja, amit a fidesz csinál most, akkor is legalább megadtuk az esélyt magunknak arra, hogy valami változzon. ha nem fog, az geci szar, de legalább megpróbáltuk. nem fogja át a tudatom, hogy ezen mit nem lehet felfogni. ingyen sör, az, bazmeg…
de ha valami nagyobb baj történik, esetleg rákos leszel te, vagy a szeretted, ugyanabba a kórházba kerülsz majd, ahova mindenki más is, mert ilyen és komolyabb eseteket magánban nem tudnak kezelni... és lehet te is beledöglesz egy kórházi fertőzésbe, vagy levágják a végtagjaidat, mint annak a szerencsétlen lánynak, aki egy sima rutinműtét után szepszist kapott. de lehet akkor neked "erre áll fel", szíved joga.
Honnan gondolod, hogy lejárató? Nem lehet, hogy megtörténtek? Vagy minen csak lejáratás lehet ami csúnyát mer mondani a Kutyákra?
Ha pedig rájuk szavazol, akkor a Fideszt támogatod, ez tény, ők maguk ismerték be, hogy már az csoda lesz, ha az 1% összejön, mert még ez se annyira biztos.
Nem a Fideszt támogatom hanem a Tiszát nem szeretném támogatni. Azonkívül jogom van arra szavazni akire épp feláll. Most Gergőre, holnap másra. Én ettől jobban alszom! Ti? Milyen olyan lenni, úgy viselkedni mint egy fideszes? " Ha nem szavazol a Tiszára akkor a Fideszre szavazol" ... . Tényleg? L E SZ A R O M 💕
De, a Fideszt támogatod, nem hiába mondott rájuk pozitívat ma a közmédia, ilyet soha nem tettek az elmúlt 16 évben, ha csak egy DIÁK, egy sima DIÁK felmert ellenük EGY alkalommal szólalni, a propaganda médiát is ráeresztették, de valahogy az MKKP-t most dicsérték, kicsit, de dicsérték, miért is? Mert fontos nekik, és akarják, hogy szavazatokat vegyen el.
Miért viselkedünk úgy mint egy Fideszes?
Ezt kell megérteni, ez egy TÉNY, aki nem a Tiszára szavaz, az a Fideszre szavaz, az MKKP nem jut be, esélytelen, még a jelentéktelen EP alatt is csak 3,26%ot értek el, pedig ekkor még a Tisza újszülött párt volt, Nagy Dávid, Csoki, Gergő ámokfutásai előtt voltunk, és ahogy írtam, ők ISMERTÉK BE hangfelvételen, hogy lehet még az EGY százalék se jön össze.
Ez alapján bőven kijelenthető, hogy aki nem a Tiszára szavaz, az szereti, és támogatja a Fideszt, és semmi baja vele, hiszen ha valaki leakarja váltani, az miért szavazna arra, aki fixen nem fog bejutni?
Ha leírod nagybetűvel hogy tény attól még nem tény. De, nagyon jól tudom hogy az MKKP-ra leadott szavazatommal nem támogatom a Tiszát, és én ezt is szeretném. Hogy ezzel a Fideszt támogatnám? Lehet. De leszarom. Végül is nem az én szavazatommal lett 16 éven keresztül 2/3, hanem ismétlem a Tisza szavazók legalább 70% szavazataival. Jaaa, hogy most felébredtek hogy a Fidesz szar? Nahát, ideje volt :D . Attól még leszarom mit mond slimfit es az exfideszes bandája. Nem szavazok semmiféle jelenlegi vagy volt Fideszesre. Soha. Ezt ti nem mondhatjátok magatokról. Evvan, ingyen sör!
Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy ez TÉNY, a matek pedig nem jön ki. Van kb 3 millió Tisza szavazó a mérések szerint, és komolyan azt mondjuk, hogy ebből csak 1 millió szavazott eddig a Fidesz ellen? Biztos van Tisza szavazók közt pár százezer ex Fideszes, de a többség rohadt rég gyűlöli a Fideszt, arányokat nem ismerjük, lehet eddigi sok nem szavazóból lett Tiszás, és Fideszesből olyan, aki inkább nem megy el szavazni, stb, ezt nem igazán mérték még. Sose szerettem a Fideszt, és szerintem az itt levők bőven többsége utoljára, és előtte is ellene szavazott.
Mit számít, hogy MP Fideszes volt? Ettől még nem akarhat rendes országot? Nem léphet be az EU ügyészségbe? Ahogy írtam, egyszerűen tény, hogy aki nem rájuk szavaz, az a Fideszt segíti ezerrel, és semmi baja nem lesz azzal, ha Orosz gyarmat lesz az ország, nem hiába nem tértél ki erre, hogy miért tévednék.
Arra se válaszoltál, hogy miért nem lehet rosszat mondani az MKKP-ról? Mi van ha igazak az ellenük felhozott vádak? Mi van ha azok megtörténtek? Geri nem hiába nem akart vitázni azokkal, aki előálltak.
Hát, gratulálok ehhez a hozzáálláshoz. Remélem boldogan fekszel le este, miközben gyerekeket molesztálnak, prostituálnak, szegényeket zsarolnak és kiszolgáltatnak.
Te is pont olyan hülye vagy, mint akiket a fidesz megvezetett, csak még szándékosan rosszindulatú is. Jár a taps. 👏
Nem fogok az MKKP-ra szavazni és nem is értek egyet azzal, hogy mindenáron induljanak ebben a helyzetben.
Ami viszont idáig lejön ebből az interjúból, hogy ezek inkább világi b*lfaszok, mint korruptak. A Tiborcz-os sztori nem áll össze egyedül (majd lehet beszélnek róla), de ott se hiszem el, hogy le lenne fizetve, max fogva van. Vagy ott sincs semmi.
Kovács Gergő pedig emberileg nem való vezetőnek hosszútávon. Esetleg világi jó színész, hogy ilyen jól előadja az esetlent és vérbeli politikus valójában (csak éppen esik szét a XII. kerületi "frakciója" alig 2 év után).
A csávó szétszívta az agyát. Nem színész, csak ennyire szarom bele figura. Amivel nem lenne gond, ha nem közfeladatot ellátó személy lenne, aki nem kevés pénz felett rendelkezik.
Én szerintem inkább fogva lehet. Azért ha megnézzük a kormány szép kis “harcot” hirdetett a drogok ellen. Még Puzsért is megcibálták, aki aztán tényleg nem drogos. Viszont kg irányába semmi se történt.
Akkor minek hívnád azt, hogy nem emlékszik pénzek felvételére és hamisított, vagy nem hamisított aláírásokra? Volt pár napja, hogy felkészüljön és átnézze a dolgokat. Ha meg erre nincs ideje, vagy kedve minek megy be leégetni magát? Mivel ez nem volt más csak nettó beégés.
u/kamisin101 azokra az állításokra és kérdésekre SOHA nem válaszol ami egy kicsit is kényelmetlenebb, illetve nincs rá bekészítve magyarázat, szóval ne is várd hogy megjelenjen.
Jegyzőkönyv a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága 2024. október 29. napi nyílt üléséről
„Elnök: Köszöntöm a megjelenteket! Elkezdenénk akkor a frissen megalakult Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottságának alakuló ülését. […] de talán nem árt, ha egy kicsit megismerjük egymást és a gondolatainkat. Úgyhogy, mielőtt a kötelező napirendként és kezdésként a napirendeket elfogadnánk, én szeretnék teret engedni mindenkinek egy gyors bemutatkozásra, amennyiben erre igényt tart.”
„Kovács Gergely: Köszönöm! Sziasztok! Én Kovács Gergő, én nem értek semmihez, azért lettem politikus. A XII. kerületben vagyok polgármester, illetve a közgyűlésnek a tagja vagyok még itt a fővárosban. Köszönöm!”
Azóta se volt ott egy ülésen sem. Aki néha belenéz a közgyűlési közvetítésekbe, láthatja, a széke mindig üres. Így feleslegesen is tart fent egy helyet, bár ha Nagy Dávid ült volna be helyette, az se lenne jobb.
Posztoltam már máshova, de ne töröljétek, légyszi.
Gergő, Gergő, te erősen csúsztatsz.
A BDPST nagylelkűsége mellett elfelejtetted megemlíteni, hogy, miután megállapodtatok, hogy a Mártonhegyi u. - Karthauzi u. kereszteződésében található, valóban romos épület felújításába a BDPST / Tiborcz beszáll, és a telek körül szinte már csak Tiborcz telkek vannak, hirtelen, a kutyapártos képviselőkkel sem egyeztetett módon beadtad a testület elé, hogy adjátok el a Karthauzi u. 2. szám alatti ingatlant is, amiben egy gyógyszertár működik, és aminek a telekszomszédja szintén Tiborcz István.
Nahát, véletlenül történt ez is? Minden oldalon Tiborcz István, a középső épületbe besegít, hogy felújítja (Ugye igaz, hogy kávézót csináltak volna?), majd a megállapodás megszavazásának a napján te hirtelen eladásra bedobod a Tiborcz telkek közötti egyetlen még nem az ő tulajdonában álló épületet.
A képviselők vették le a napirendről az ügyet, mert te át akartad nyomni egyeztetés nélkül. És jelentősen áron alul! Igencsak nyomott áron...
Upszi. Vajon ki vette volna meg ezt az épületet? Miért pont akkor akartad eladni?
2024-ben még zavarta a Kutyapártot ez a beruházás:
KOVÁCS GERGŐ SOHA NEM HAZUDIK!!!! MOMENTUM HAZUDIK, TISZA HAZUDIK, FIDESZ HAZUDIK (mondjuk ez standard), KÉPVISELŐK HAZUDNAK, A HIVATAL HAZUDIK, MINDENKI HAZUDIK!!!
jaja minden lófaszt bele lehet magyarázni. sztem azt is ki lehet látni belőle, hogy nem véletlen a monogram egyezés karigerivel(KG=KG), ők ketten valójában egymást kúrják.
Rém kellemetlen interjú, de major props a Marcinak, hogy azért nem kíméli a KG-t. 2 hónap alatt nem tudta elolvasni a saját pártjának a programját, mert "olyan elfoglalt", de azért ezért a pártért ment a kardoskodás, mint a Tiszával szembeni """ellenfék"""
Csak szerintem néz ki úgy az elejétől kezdve mint aki nem csak tépett, hanem más is lecsúszott? És még azt is magyarázta, hogy de nem annyi pénzről van szó, mint az MSZP-nél és a Fidesznél. Süllyedjenek csak be 1% alá...
ncrb_05@reddit
Már az elején bebukta az interjút, mikor 0%-os személyi kölcsönre használták a párt pénzét.
NerevarineNo1@reddit
Viszont ha tényleg loptak volna nem lett volna rá szükség. 2m milla forint fing összeg
SquirrelOk7762@reddit
Az ilyesmi nem függ attól, hogy mennyi pénzről van szó. Ha a 2 millás ügy elsikkad, akkor a 20 millás és majd a 200 millás is el fog sikkadni.
NerevarineNo1@reddit
arra céloztam, hogy üti a másik vádat, hogy loptak
MeasurementRich1183@reddit
https://tudastar.money.hu/ismerteto/a-cegedtol-is-kerhetsz-munkaltatoi-kolcsont-es-bereloleget/
SquirrelOk7762@reddit
Kérhetsz. És kaphatsz, ha a cég hozzájárul. Nem ez a kategória, ha fogod magad és simán kiveszel a házipénztárból pár milliócskát. Se jogcím, se hozzájárulás, se más megkérdezése. Ja, hogy aztán gond van belőle? Érdekes, hogy egyesek min nem izgatják magukat!
Pancserság csak és nem más? Lehet, de hogy teljes gátlástalanságot mutat, az számomra egyértelmű. És hogy mindez közpénzekkel történik, az még aggasztó is.
FKeyR@reddit
Gergő hulláját gyalázza Marci. Kicsit olyan érzésem van így hallgatva mintha egy szófosásos gulyásgeri lenne. Kb. 50 fillér miatt megy a keresztre feszítés. De jogosan!! Remélem azért nem tűnnek el teljesen, csak gyomlálva lesz és professzionális háttérrel civilben vagy alapítványként működnek tovább.
SquirrelOk7762@reddit
Mihez képest lesz gyomlálva? Tavaly vagy tavalyelőtt a párttagok 80 %-a lecserélődött az MKKP-ban, és ezek egy jó része kirúgással történt. Egyik pártnak sem távozott ennyire sok tagja ilyen rövid idő alatt.
A maradékot kell gyomlálni akkor?
FKeyR@reddit
Ezt nem tudtam hogy új a kutya....akkor csak a régi gonosz kutyukat kell a új és friss kutyákat úgyis elmossa a víz vasárnap.
Nucleus-of-Assertion@reddit
Normal-Record2439@reddit
Azért nem ment be 3 nappal ezelőtt a Partizánba, amikor hívták, mert mostanáig tartott kitisztulnia az utolsó cigi ótav
Tesz-vesz@reddit
miért nem az ebek urában reagált? nagy barátnője volt Mérő Vera
izz420@reddit
Elmondta azt is. Az érdekes, hogy miért nem vállalta Mérő Vera az ATV-s meghívást, ahol egy az egyben vitatkozhattak volna, moderálás mellett.
Tesz-vesz@reddit
mit mondott el?
izz420@reddit
hogy a film elkészülte után akarták csak megkérdezni
Tesz-vesz@reddit
nem, ezt hazudta. "a film elkészülte" az hogy megnézetik Gergővel a tanúvallomásokat és arra reagálhat élőben, a kész filmbe pedig bevágják h mit reagált. de gergő nem bírt a lelkiismeretével, meg azzal hogy az állampárt zsarolja. ezért inkább továbbra is parazita, és továbbra is hitványkodik
izz420@reddit
Te láttál már ilyen dokufilmet?
Tesz-vesz@reddit
fogyi vagy?
izz420@reddit
Megint a személyeskedés. Nőjj már fel.
Te láttál már ilyen dokufilmet?
Tesz-vesz@reddit
mi a bajod az ilyen dokumentumfilmmel? nem lenne egyoldalú akkor?!
izz420@reddit
Kérdezem, hogy te láttál-e már ilyet. Nem egy szokásos szerkesztés az biztos.
Persze ők se sajtó, hogy ne lehessen helyreigazítást kérni, ezt ügyesen eltanulták a fidesztől.
LycheeBitter8808@reddit
De miért nem azokkal vitázik akik megszólaltak a filmben? Miért azzal akar aki rendezte a filmet?
izz420@reddit
Nem tudom, szerintem azért mert ők nem a lejárató film alkotói
Tesz-vesz@reddit
lejárató film? nem tényfeltáró? te melyik kutyás vagy? amelyiknek semmi gondja a fidesszel?
különösen hülyének kell lenni, hogy lejáratásról beszéljen valaki, mikor jogtalanul rúgták ki a régi kutyások 80%-át
pszichopata vagy?
izz420@reddit
Én az az ex-kutyás (mióta Gergő elengedte a pártot, én is) vagyok, aki a fidesz miatt emigrált :)
De megnéztem a filmet, nincsenek benne tények, sajnos. Emberek beszélnek, semmi hard evidence. Nekem azzal se lenne bajom.
LycheeBitter8808@reddit
Ez az értetlenkedés ilyen kutyás szokás? Nem is értem a fidesz miért gundalfot és pálinkás-t támadja az interjúztatók helyett.
izz420@reddit
Szerencsére a Fidesz nem támadja a telexet, a 444-et meg a partizánt :D Ma még nem röhögtem ekkorát, köszönöm :D
LycheeBitter8808@reddit
Szóval a gundalf és pálinkás ügyben a telexet és a 444-et támadta/támadja? Ez ám az alternatív valóság.
Sharp_Objective_1171@reddit
A filmben szereplőkkel lenne beszélni valója, nem Mérő Verával, el van tévedve a csöves herkás.
izz420@reddit
Azért jó látni, hogy csak ennyi maradt nektek, a személyeskedés :D
Big-Calligrapher-281@reddit
El van mondva normálisan de játszod a hülyét. Mire számítasz?
Sharp_Objective_1171@reddit
jó látni, hogy ki lett adva, nyomatni kell a lejáratás mesét 😀
Sharp_Objective_1171@reddit
Nem tisztult ki, ráküldte még a piros meg a kék pirulát is...
Gokwds3@reddit
Nem volt ideje elolvasni a párt programját, beszarok :D
StepMental3020@reddit
Kb. 14 oldal a Wordben amúgy, a kétharmada fellengzős bullshit. De egyben én nem is vagyok olyan fontos és elfoglalt mint ő.
Laredon@reddit
a viktor is annyit mondott ‘folytatjuk’
NerevarineNo1@reddit
és kb még büszke is rá
Normal-Record2439@reddit
Az éves beszámolókat se
princeofdakkar@reddit
Nézzünk még egy kummantást. Gergő szerint Borsodi Klaudia egy kiváló és pártatlan szakember. Ő felel szinte húsz éve a teljes 12. kerületi vagyongazdálkodásért (!!!) és a bérlakásokért.
június 9-én a Fidesz elveszítette a kerületet.
június 25-én a Borsodi Klaudia vezette vagyongazdálkodási iroda előterjesztésére a Tulajdonosi és Városfejlesztési Bizottság a következő határozatot hozta:
A döntés meghozatalakor Dr. Varga-Kovács Emese a 12. kerületi hivatal Népjóléti Irodájának a vezetője volt!!!
Tehát a kerületi népjólétért felelős vezetőnek a kerületi vagyongazdálkodásért felelős vezető javaslatára a Táltos u. 7. szám alatt egy 84 m2-es önkormányzati lakást adtak bérbe ÖRÖKRE havi 79.000 forintért.
Klaudia mint irodavezető a kolléganőjének mint irodavezetőnek.
De Borsodi Klaudiával és a megelőző 20 év kerületi vagyongazdálkodásával Kovács Gergelynek semmi problémája.
Szépen felújított önkormányzati házban 84 m2-es bérlakás havi 80-ért valakit érdekel?
Ez a bérlakás vagyoni értékű jog, szerény becsléssel, 1,5 m Ft-os négyzetméteráron is a piacon 63 millió (!!!) forintos ajándék a kerületi szegényekért felelős irodavezető asszonynak.
Fun fact: az örökre szóló bérlakás megszerzése után dr. Varga-Kovács Emese lelépett a hivatalból, azóta Budatétény fideszes polgármesterének a kabinetvezetője.
Ok_Procedure_8519@reddit (OP)
Kedves kutyások, ahogy írtam korábban, lecsútok terhe mellett kiteszem, ha lesz valami érdemi reakció a kutyák részéről.
Üdv, egy mélységesen csalódott, mérges immár exkutyás...
6a6ayagga@reddit
Én pont ezért a lejárató cucc miatt szavaztam rájuk. Listán! Csók és puszi.
danylp@reddit
Gratulálok, hivatalosan is a leghülyébb vagy a szobában. Látszik, hogy egyeseknek nem elég nagy probléma 16 év fidesz. Jöhet a lecsút, magánvélemény.
6a6ayagga@reddit
Te, én vagyok annyira épeszű hogy nem egy kormánypárt határozza meg az életem hanem az hogy mire vagyok képes. Lehet Fidesz lehet Tisza, nekem teljesen mindegy, nem miattam voltak eddig hatalmon. Hanem a 70-80% exfideszes, most Tiszára szavazók miatt. Miattatok 🤪 Sok sikert kívánok a Tiszának de ha valamin megcsúszik remélem hogy az MKKP miatt lesz. Megérdemlitek.
Strange_Direction604@reddit
megérdemeljük? mit? hogy kibasszanak minket az unióból? hogy ne számíthassunk a hatóságokra, ha bajunk van? hogy rajtunk röhögjön egész Európa? én bazmeg Európához akarok tartozni, kurva jó, hogy neked elveid vannak, de komolyan ér ez ennyit, amikor arról van szó, hogy Európa segglyuka maradunk/leszünk-e? nekem kölyköm van baszki és szeretem a hazám, nem akarok innen elmenni. a magyarok NEM ezt érdemlik. undorító a hozzáállásod.
6a6ayagga@reddit
Há' volt 16 éved reagálni :D Komolyan ti olyanok vagytok mint az a ACAB százados, aki Kaletát szabadon engedte 2020-ban és most összegyűjtöttetek neki annyit hogy eurómilliomos lett. Röhög a markába, tizenévek óta szolgálta a rendszert most meg "kitálalt". Na pont ilyenek vagytok.
Strange_Direction604@reddit
te mi a faszomról beszélsz? mit kellett volna reagálni, pártot kellett volna alapítanom vagy mi a picsát vártál volna mégis az egyszeri állampolgártól? melyik részét nem érted annak, hogy konkrétan elképzelni sem lehet jelenleg azt, hogy bármilyen párt többet tudna ártani ennek az országnak, mint a fidesz? hogy a kormánypárt mit művel, hová züllesztette ezt az országot a szó minden értelmében, azt csak a hülye nem látja. szerinted innen hova van lejjebb? ha MP lerántja magáról az álarcot 13-án és Orbán klónja van alatta, aki ugyanazt folytatja, amit a fidesz csinál most, akkor is legalább megadtuk az esélyt magunknak arra, hogy valami változzon. ha nem fog, az geci szar, de legalább megpróbáltuk. nem fogja át a tudatom, hogy ezen mit nem lehet felfogni. ingyen sör, az, bazmeg…
danylp@reddit
Köszönöm, én túlságosan felkúrtam magam ezen az arrogáns kis gecin, hogy így meg tudjam fogalmazni.
Tesz-vesz@reddit
akkor nem aksigyár mellett laksz te idióta, mert nem félsz a mérgezéstől meg a ráktól. az is rajtad áll mi? barom.
danylp@reddit
Sosem voltam fideszes, ez mellément. Szánalmas szar alak vagy, hányok tőled.
6a6ayagga@reddit
Akkor még jobban fogok aludni. Attól nem hánysz hogy mit visztek végbe itt, lassan 2-3 hónapja? Sok sikert!
danylp@reddit
Nem, mert mindenki tisztában van azzal, hogy mi forog kockán és hogy nem egyszerű a feladat.
superfosi@reddit
de ha valami nagyobb baj történik, esetleg rákos leszel te, vagy a szeretted, ugyanabba a kórházba kerülsz majd, ahova mindenki más is, mert ilyen és komolyabb eseteket magánban nem tudnak kezelni... és lehet te is beledöglesz egy kórházi fertőzésbe, vagy levágják a végtagjaidat, mint annak a szerencsétlen lánynak, aki egy sima rutinműtét után szepszist kapott. de lehet akkor neked "erre áll fel", szíved joga.
vipmailhun2@reddit
Honnan gondolod, hogy lejárató? Nem lehet, hogy megtörténtek? Vagy minen csak lejáratás lehet ami csúnyát mer mondani a Kutyákra?
Ha pedig rájuk szavazol, akkor a Fideszt támogatod, ez tény, ők maguk ismerték be, hogy már az csoda lesz, ha az 1% összejön, mert még ez se annyira biztos.
6a6ayagga@reddit
Nem a Fideszt támogatom hanem a Tiszát nem szeretném támogatni. Azonkívül jogom van arra szavazni akire épp feláll. Most Gergőre, holnap másra. Én ettől jobban alszom! Ti? Milyen olyan lenni, úgy viselkedni mint egy fideszes? " Ha nem szavazol a Tiszára akkor a Fideszre szavazol" ... . Tényleg? L E SZ A R O M 💕
vipmailhun2@reddit
De, a Fideszt támogatod, nem hiába mondott rájuk pozitívat ma a közmédia, ilyet soha nem tettek az elmúlt 16 évben, ha csak egy DIÁK, egy sima DIÁK felmert ellenük EGY alkalommal szólalni, a propaganda médiát is ráeresztették, de valahogy az MKKP-t most dicsérték, kicsit, de dicsérték, miért is? Mert fontos nekik, és akarják, hogy szavazatokat vegyen el.
Miért viselkedünk úgy mint egy Fideszes?
Ezt kell megérteni, ez egy TÉNY, aki nem a Tiszára szavaz, az a Fideszre szavaz, az MKKP nem jut be, esélytelen, még a jelentéktelen EP alatt is csak 3,26%ot értek el, pedig ekkor még a Tisza újszülött párt volt, Nagy Dávid, Csoki, Gergő ámokfutásai előtt voltunk, és ahogy írtam, ők ISMERTÉK BE hangfelvételen, hogy lehet még az EGY százalék se jön össze.
Ez alapján bőven kijelenthető, hogy aki nem a Tiszára szavaz, az szereti, és támogatja a Fideszt, és semmi baja vele, hiszen ha valaki leakarja váltani, az miért szavazna arra, aki fixen nem fog bejutni?
6a6ayagga@reddit
Ha leírod nagybetűvel hogy tény attól még nem tény. De, nagyon jól tudom hogy az MKKP-ra leadott szavazatommal nem támogatom a Tiszát, és én ezt is szeretném. Hogy ezzel a Fideszt támogatnám? Lehet. De leszarom. Végül is nem az én szavazatommal lett 16 éven keresztül 2/3, hanem ismétlem a Tisza szavazók legalább 70% szavazataival. Jaaa, hogy most felébredtek hogy a Fidesz szar? Nahát, ideje volt :D . Attól még leszarom mit mond slimfit es az exfideszes bandája. Nem szavazok semmiféle jelenlegi vagy volt Fideszesre. Soha. Ezt ti nem mondhatjátok magatokról. Evvan, ingyen sör!
vipmailhun2@reddit
Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy ez TÉNY, a matek pedig nem jön ki. Van kb 3 millió Tisza szavazó a mérések szerint, és komolyan azt mondjuk, hogy ebből csak 1 millió szavazott eddig a Fidesz ellen? Biztos van Tisza szavazók közt pár százezer ex Fideszes, de a többség rohadt rég gyűlöli a Fideszt, arányokat nem ismerjük, lehet eddigi sok nem szavazóból lett Tiszás, és Fideszesből olyan, aki inkább nem megy el szavazni, stb, ezt nem igazán mérték még. Sose szerettem a Fideszt, és szerintem az itt levők bőven többsége utoljára, és előtte is ellene szavazott.
Mit számít, hogy MP Fideszes volt? Ettől még nem akarhat rendes országot? Nem léphet be az EU ügyészségbe? Ahogy írtam, egyszerűen tény, hogy aki nem rájuk szavaz, az a Fideszt segíti ezerrel, és semmi baja nem lesz azzal, ha Orosz gyarmat lesz az ország, nem hiába nem tértél ki erre, hogy miért tévednék.
Arra se válaszoltál, hogy miért nem lehet rosszat mondani az MKKP-ról? Mi van ha igazak az ellenük felhozott vádak? Mi van ha azok megtörténtek? Geri nem hiába nem akart vitázni azokkal, aki előálltak.
Tesz-vesz@reddit
akkor visszaoszt neked is vagy tényleg agyhalott vagy?
andrograf@reddit
Hát, gratulálok ehhez a hozzáálláshoz. Remélem boldogan fekszel le este, miközben gyerekeket molesztálnak, prostituálnak, szegényeket zsarolnak és kiszolgáltatnak.
Te is pont olyan hülye vagy, mint akiket a fidesz megvezetett, csak még szándékosan rosszindulatú is. Jár a taps. 👏
6a6ayagga@reddit
Te, én nem szavaztam rájuk. Te? A családodból valaki? Naugye. 😄
Tesz-vesz@reddit
mit teszel ki?
Ok_Procedure_8519@reddit (OP)
"..ha lesz valami érdemi reakció a kutyák részéről."
Mondjuk YouTube-on is ugyan ezt csinálod. Rohadt unalmas
Tesz-vesz@reddit
mit csinálok utube-on? én?
Ok_Procedure_8519@reddit (OP)
Igen, te. Pontosan ezt.
Majd belejösz.
Tesz-vesz@reddit
k-ra nem kommentelek utube-on csak annyi a probléma csöpikém.
nem kell elmondanod h mi a lecsút. majd anyukádtól megkérdem
No-Salad-6674@reddit
Jól odaszóltál most bogyó
Tesz-vesz@reddit
én nem akarok érdemben kommunikálni?
Aggravating-Chip2007@reddit
Nem fogok az MKKP-ra szavazni és nem is értek egyet azzal, hogy mindenáron induljanak ebben a helyzetben.
Ami viszont idáig lejön ebből az interjúból, hogy ezek inkább világi b*lfaszok, mint korruptak. A Tiborcz-os sztori nem áll össze egyedül (majd lehet beszélnek róla), de ott se hiszem el, hogy le lenne fizetve, max fogva van. Vagy ott sincs semmi.
Kovács Gergő pedig emberileg nem való vezetőnek hosszútávon. Esetleg világi jó színész, hogy ilyen jól előadja az esetlent és vérbeli politikus valójában (csak éppen esik szét a XII. kerületi "frakciója" alig 2 év után).
Dear_Badger9645@reddit
A csávó szétszívta az agyát. Nem színész, csak ennyire szarom bele figura. Amivel nem lenne gond, ha nem közfeladatot ellátó személy lenne, aki nem kevés pénz felett rendelkezik.
Én szerintem inkább fogva lehet. Azért ha megnézzük a kormány szép kis “harcot” hirdetett a drogok ellen. Még Puzsért is megcibálták, aki aztán tényleg nem drogos. Viszont kg irányába semmi se történt.
NerevarineNo1@reddit
Egész rendben van, megálaszolja rostás szintű videó vádjait
Gokwds3@reddit
?? Minden kérdésére az a válasz, hogy nem tudja, vagy valaki más csinált rosszat helyette.
NerevarineNo1@reddit
Nem az a válasz, nézem az élőt. Ne.légy elfogult, én sem örülök, hogy nem léptek vissza.
Subboartist@reddit
Akkor minek hívnád azt, hogy nem emlékszik pénzek felvételére és hamisított, vagy nem hamisított aláírásokra? Volt pár napja, hogy felkészüljön és átnézze a dolgokat. Ha meg erre nincs ideje, vagy kedve minek megy be leégetni magát? Mivel ez nem volt más csak nettó beégés.
fummma@reddit
"Ne.légy elfogult" "rostás szintű videó vádjait" lol
Gokwds3@reddit
Abszolút az a válasz, nem vagyok elfogult.
Gokwds3@reddit
Marci nem kegyelmez. Már várom hogy a kutyák elkezdjenek vonyítani, hogy Marci is tiszás
Szóval eljött, minden hazugság majd
"hát én ezt nem tudom"
"nem voltam ott"
"figyelj ez nem az én feladatom"
"én nekem erre nincs rálátásom"
"én ezt nem tudom"
Ez kész :D u/kamisin101 ma túlórázni fog :D
Laredon@reddit
Marci egy ideje mar eleg visszafogott a kritikak ota :(
Gokwds3@reddit
nézzed meg
ez brutális volt
Laredon@reddit
lattam. szerintem a tegnapi livejaban jobban elasta magat. pedig ott meg ala is kerdeztek. de legalabb pityerges nem volt.
Great_Nobody2128@reddit
u/kamisin101 azokra az állításokra és kérdésekre SOHA nem válaszol ami egy kicsit is kényelmetlenebb, illetve nincs rá bekészítve magyarázat, szóval ne is várd hogy megjelenjen.
Gokwds3@reddit
mútkor szájkarakétozunk egyet, ha jobb családba születik méltó tanítványa lehetett volna Gulyásnak
lemonloth@reddit
Lemaradt a "nem emlékszem"
Rumcajsz_Herkules96@reddit
"Jelentős kihívás számukra megugrani a pénzügyi-számviteli fegyelem elvárásainak való megfelelést" - Marci kegyetlenül brillírozik.
princeofdakkar@reddit
Jegyzőkönyv a Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága 2024. október 29. napi nyílt üléséről
„Elnök: Köszöntöm a megjelenteket! Elkezdenénk akkor a frissen megalakult Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottságának alakuló ülését. […] de talán nem árt, ha egy kicsit megismerjük egymást és a gondolatainkat. Úgyhogy, mielőtt a kötelező napirendként és kezdésként a napirendeket elfogadnánk, én szeretnék teret engedni mindenkinek egy gyors bemutatkozásra, amennyiben erre igényt tart.”
„Kovács Gergely: Köszönöm! Sziasztok! Én Kovács Gergő, én nem értek semmihez, azért lettem politikus. A XII. kerületben vagyok polgármester, illetve a közgyűlésnek a tagja vagyok még itt a fővárosban. Köszönöm!”
SquirrelOk7762@reddit
Azóta se volt ott egy ülésen sem. Aki néha belenéz a közgyűlési közvetítésekbe, láthatja, a széke mindig üres. Így feleslegesen is tart fent egy helyet, bár ha Nagy Dávid ült volna be helyette, az se lenne jobb.
varegab@reddit
Nagyon gonzó, vagány gyerek ez a Kerkő
princeofdakkar@reddit
Posztoltam már máshova, de ne töröljétek, légyszi.
Gergő, Gergő, te erősen csúsztatsz.
A BDPST nagylelkűsége mellett elfelejtetted megemlíteni, hogy, miután megállapodtatok, hogy a Mártonhegyi u. - Karthauzi u. kereszteződésében található, valóban romos épület felújításába a BDPST / Tiborcz beszáll, és a telek körül szinte már csak Tiborcz telkek vannak, hirtelen, a kutyapártos képviselőkkel sem egyeztetett módon beadtad a testület elé, hogy adjátok el a Karthauzi u. 2. szám alatti ingatlant is, amiben egy gyógyszertár működik, és aminek a telekszomszédja szintén Tiborcz István.
Nahát, véletlenül történt ez is? Minden oldalon Tiborcz István, a középső épületbe besegít, hogy felújítja (Ugye igaz, hogy kávézót csináltak volna?), majd a megállapodás megszavazásának a napján te hirtelen eladásra bedobod a Tiborcz telkek közötti egyetlen még nem az ő tulajdonában álló épületet.
A képviselők vették le a napirendről az ügyet, mert te át akartad nyomni egyeztetés nélkül. És jelentősen áron alul! Igencsak nyomott áron...
Upszi. Vajon ki vette volna meg ezt az épületet? Miért pont akkor akartad eladni?
2024-ben még zavarta a Kutyapártot ez a beruházás:
https://www.facebook.com/100069075134936/posts/irodah%C3%A1zat-%C3%A9p%C3%ADt-a-tiborcz-f%C3%A9le-mag%C3%A1nt%C5%91kealap-tulajdon%C3%A1ban-lev%C5%91-c%C3%A9g-a-m%C3%A1rtonhegyi/726414279671070/
Ehhez képest 2025-ben itt az előterjesztés:
https://hegyvidek.hu/elidegenites-kijeloles
Itt van az együttműködési megállapodás a Fogaskerekű Svábhegyi megállóra ugyanazon a napon:
https://hegyvidek.hu/12nr-egyuttmukodesi
Az eladandó épület a 2. szám alatt jelölt szintén Tiborcz telek bal oldali szomszédja.
Na, ugye, hogy így kicsit más a történet?
izz420@reddit
Ez melyik testületi ülés volt? Mikori? Elolvasnám a vitát.
Thx
lemonloth@reddit
Hinnye
HegyvidekNews@reddit
KOVÁCS GERGŐ SOHA NEM HAZUDIK!!!! MOMENTUM HAZUDIK, TISZA HAZUDIK, FIDESZ HAZUDIK (mondjuk ez standard), KÉPVISELŐK HAZUDNAK, A HIVATAL HAZUDIK, MINDENKI HAZUDIK!!!
Laredon@reddit
TE IS HAZUCC'
HegyvidekNews@reddit
Ha én vagyok Kovács Gergő akkor nem. Akkor mindenki más.
pwd567@reddit
Monty Tacskó Repülő Cirkusza
szunyogpicsa@reddit
Elképesztő hogy ő bármiben vezető beosztásban dolgozik. Mint egy 15 éves komisz gyerek akit az iskolapszichológus próbál megérteni.
gaborauth@reddit
Azért lett volna jobb, ha Mérő Vera filmje a jövő héten jön ki, mert akkor nem lehet mire fogni az MKKP gyenge eredményét.
Így meg ráfogják, hogy ez a film miatt volt.
OkFaithlessness9944@reddit
De annak koszonhetoen legalabb az 1% sem lesz meg aztan fizethetik majd vissza a kampanypenzeket
Gokwds3@reddit
Aki rengeteg karmát akar az tegye ki a klippet ahol bevallotta hogy nem olvasta a pártjának a programját. Instant 9999999999 karma
ncrb_05@reddit
Remélem a testbeszédes srác csinál belőle elemzést. Azért egy Szabó Bence vagy egy Pálinkás Szilveszter interjú testbeszéd nem ilyen volt.
NerevarineNo1@reddit
Az a bohóc sarlatán? X D
Perfect-Classroom637@reddit
jaja minden lófaszt bele lehet magyarázni. sztem azt is ki lehet látni belőle, hogy nem véletlen a monogram egyezés karigerivel(KG=KG), ők ketten valójában egymást kúrják.
NerevarineNo1@reddit
Vagy! Valójában egy személy egy magasabb diemnzióban és csak két egyidejű 3d-s vetület!
HegyvidekNews@reddit
azért ez sértő egy KG-t összehasonlítani egy Szabó Becével és Pálinkással. ők nem pitiánerek mint Kovács.
Green-Bullfrog-6858@reddit
Vótmá
Ok_Procedure_8519@reddit (OP)
Hol? Mikor? Direkt leelenőriztem posztolás előtt, hogy ne legyen duplikátum
the_chewie_one@reddit
Rém kellemetlen interjú, de major props a Marcinak, hogy azért nem kíméli a KG-t. 2 hónap alatt nem tudta elolvasni a saját pártjának a programját, mert "olyan elfoglalt", de azért ezért a pártért ment a kardoskodás, mint a Tiszával szembeni """ellenfék"""
elfogadnadmartetetu@reddit
Így évek alatt eljutottunk odáig, hogy azért kétfarkú, mert hátulról Tiborczé, előről meg Orbáné van bennük.
Perfect-Classroom637@reddit
plasztikus kép, nice! :D
NerevarineNo1@reddit
Azért amit a program el nemolvasásárol beszél szégyen, miért engedi indulni a pártot ha szarik rá vagy mondjon le vagy váltsák le vagy valami.
Mysterious_Donkey552@reddit
Önkormányzatiság, any percent..
Prestigious-Visual88@reddit
De sikerült?
namara10@reddit
Értem a referenciát, de amúgy valld be, hogy nem érdekel 😃
Prestigious-Visual88@reddit
You got me
Sharp_Objective_1171@reddit
Csak szerintem néz ki úgy az elejétől kezdve mint aki nem csak tépett, hanem más is lecsúszott? És még azt is magyarázta, hogy de nem annyi pénzről van szó, mint az MSZP-nél és a Fidesznél. Süllyedjenek csak be 1% alá...
izz420@reddit
Persze, hogy más is. Szerintem lehet hallottál is már a párt ígéreteiről :)
Sharp_Objective_1171@reddit
Nem folyékony formula. 🙃
izz420@reddit
Mit tudsz? Én nem értek ezekhez, milyen anyag látszik rajta?
Rumcajsz_Herkules96@reddit
Amilyen koncentrált és összeszedett volt a tegnapi előadásán, ahhoz képest zongorázni lehet ma a szubsztanciát.
Sharp_Objective_1171@reddit
Ott max tépett előtte. Itt az elején jó ideig rá sem nézett GM-ra, túlpörgött, hadart...
MrGeorgeSorosSmite@reddit
Kit érdekel? Annyira érdekes, mintha Fiala és Horn csinálna róla egy 40 perces podcastot.
crrry06@reddit
~~oszinten, leszarom~~ mostmar csak akkor akarok hallani ezekrol amikor 0.99%-os eredmenyukon kell rohogni
greengochili@reddit
Hagy tippeljek...
- nem úgy volt
- nem én voltam
- nem ismerem
- ott se voltam
- nem értem a kérdést sem
- sértő a feltételezés is
:-)
ZealousidealPage7525@reddit
nem emlekszem
ncrb_05@reddit
Majd utánanézek.
Savings_Peach_9898@reddit
Gulyást cosplayel.
Key-Faithlessness940@reddit
Kijózanodott?
Sharp_Objective_1171@reddit
Nem. A füvet leküldte valami durvább cuccal.
Used-Garage-4261@reddit
Ez a Mérő Veras film ez egy nagy 0. Attol meg baszodjanak meg hogy elindulnak.
beti88@reddit
Nem emlékszik baszmeg hogy àtvett-e 18 millàt vagy sem... Ahogy kinéz az ember, nem lep meg hogy nem emlékszik
WildLatteAvocado@reddit
Kurvára nem érdekel senkit a NER bérenc tolvaj.
Frequent-Buy-5250@reddit
Tiborcz leszolt, hogy azaz óvoda ingatlanbiiznisz még áll.
Vynloar@reddit
Yesssssss!
Szunyog_a_sarokban@reddit
Hey_Barbee@reddit
Most nézem és full kellemetlen az egész… szurkolok hogy max 1% legyen
Sharp_Objective_1171@reddit
El ne érjék az 1%-t, fizessenek csak, ha már beálltak a drogos bohóc mögé.
Normal-Record2439@reddit
Ne legyen 1% se, fizessék vissza a kampánypénzeket
L3kvar0spalacsinta@reddit
Jó reggelt kívánok Gergőnek is, örülök hogy a húsvéti nagy ivás-tépés közben eszébe jutott, hogy van egy pártja
pagyar_meter90@reddit
Senkit nem érdekelnek. Remélem 0.99%-uk lesz max.
Countingframes@reddit
Tehát igazak
Tesz-vesz@reddit
hát nem nagyon fogták meg a bolond bölcsészek stúdiójában a másik hitványkodó kutyás elnököt sem.