Mennyire átlátszó a levélszavazat?
Posted by GameKapocs@reddit | hungary | View on Reddit | 32 comments
Lukács Csaba Partizán-interjúja után kíváncsi lettem, mennyire látszik át a borítékon a szavazólap.
A kisebb boríték esetében, amiben csak a szavazólap van, egy telefon vakujával is viszonylag könnyen kivehető a jelölés, még úgy is, hogy a lapot többször félbehajtottam.
A nagyobb borítéknál viszont, amelybe a kis boríték és az azonosító lap is kerül, már nem látható, hogy hova került az „X”. Elképzelhető, hogy egy nagyon erős fényforrással meg lehetne próbálni átnézni, de ez már annyira körülményes, hogy nem tűnik reálisnak.
Alufólia maradhat a helyén ezzel kapcsolatban.
Ok_Rough547@reddit
Érvényes a szavazat ha egy papírral extrán betekerem, becsomagolom? Nincs megrongálva és a jelölés is jó helyen van/szabványos.
snort_@reddit
Nem. Külön rá is írjak, hogy ha bármi van mellette, az egész érvénytelen.
GM8@reddit
Akkor nekik bizony a jó csalókurva anyjukat
GameKapocs@reddit (OP)
Szerintem, ha bármi extra van a borítekban, mint az azonosító lap és a szavazatos boríték akkor kockázatos már.
Ha a kis borítékot a félbehajtott azonosító lap közé teszed és úgy be a nagyobb borítékba, akkor nagyon nehéz átlátni rajta.
GM8@reddit
Nem értek hozzá, de miért lenne a szavazat érvénytelen, attól, hogy ha bármi más van a borítékban. Ha az egyértelműen nem kötődik a választáshoz, pl. üres papír, az mit befolyásolna? Csak olyan dolog miatt lehet érvénytelen a szavazat, amit a törvény kimond. Elvileg akár képeslapot is írhatnál mellé, meg az egész szavazólapot is összefirkálhatod, ha csak egyetlen karikában van 2 egymást metsző vonal, akkor érvényes.
Elvileg. De szerintem gyakorlatilag is.
teveherevere@reddit
Miért? Kibontják, ha fidesz akkor érvényes ha tisza akkor érvénytelen. Ennyi.
One-Vacation-4810@reddit
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1sgujb6/comment/of8wk1q/
PuddingTimely9450@reddit
Igazabol mindegy, ha mar ott tartanak, hogy atvilagitjak es nem latszik az X, tuti kidobjak.
Temporary_Recipe_436@reddit
Ez jó hír
GameKapocs@reddit (OP)
Próbáltam mindenféleképpen, de a nagy borítékban nagyon macerás kivenni hol az X. Tömegesen, hatékonyan nem lehet őket átnézni, csak nagyon durva erőforrásokkal.
AcousticGeofizikaiSz@reddit
ketlem, hogy ez problemat okozna nekik
PuddingTimely9450@reddit
Ez, a levelszavazatot be lehet dobni levelszavazos urnaba a aprilis 12-en.
Szoval, "elveszhet" a postan es bekerulhet az urnaba kesobb.
Wooden-Contract-2760@reddit
Egy tejeskakaó elkeverését nem képesek abszolválni.
AcousticGeofizikaiSz@reddit
kár lenne elvenni tőlük az érdemet, hogy lopni és csalni azért egész jól, formabontó, kreatív módon tudnak.
Ok_Chicken_5452@reddit
3000+ lumen és 6500K hideg fény. Ennyi is elég ezt egy led reflektor is tudja ami elfér egy kis asztalon.
Zakalwe_1@reddit
Vagy abba betekerni a szavazólapot ha kicsivel több kerül a buksira! De viccet félretéve valid észrevétel
One-Vacation-4810@reddit
Én vagy plusz kartonlapokat tennék bele, vagy az NVI helyében alapból Karikákat és X-eket nyomtatnék a borítékokra random. Lehet a nagy boríték belső oldalára, a kis borítéknál meg bárhova.
Legitimate_Change756@reddit
Én csak simán hajtottam még egyet rajta és fixen nem látni. Nem volt megszabva, hányszor hajtható össze a szavazólap
Ezechiel-2517@reddit
Mellé kell tenni néhány napilapból származó oldalt
Hot_Lengthiness4817@reddit
Azt írják, hogy attól érvénytelen lesz.
Ezechiel-2517@reddit
Ha más papír is van benne? Miért is?
Hot_Lengthiness4817@reddit
Milyen jó lenne, ha feltalálták volna már azt a borítékot, aminek olyan minta van a belsejében, ami miatt nem lehet átlátni rajta...
laszlotuss@reddit
Amennyire kell …
megselepgeci@reddit
Na bumm, akkor majd az lesz a policy, hogy ha nem látszik át akkor ellenzéki, szóval megy a kukába.
bbandyka@reddit
Teszteltem én is, látszik az ha benne van a borítékba is.. ( én a grow lámpánál néztem) mindbe
Úgy lehet valamennyire "rejteni" ha a kicsi borítékot betszed a papirba.
De ki tudja lehet az se számít ha megvan hozzá az erre kialakított lámpa 🤷
Ez van
GameKapocs@reddit (OP)
Kicsit én is eljátszottam a gondolattal, hogy ezeket hogyan lehetne átnézni hatékonyan.
Egy gyártósorszerűséget kellene létrehozni, ahol gyorsan jönnek a borítékok és egy erős lámpával megvilágítani, majd azt továbbadni. Egy ilyen dolgot, viszont nehéz lenne elrejteni.
Esetleg, ha minden trükk az asztalon van, akkor a gőzöléssel felnyittani őket és minden kis borítékot kicserélni arra amire akarják.
Lehetséges, de ide elmondhatatlan mértékü csaláa kell és erőforrás. Egy ilyent nem lehetne szerintem diszkréten, gyorsan és hatékonyan csinálni.
deadlift_bruh@reddit
Üveg asztal, alatta egy erős lámpa felfelé írányítva. Egyetem alatt így másoltam műszaki rajzokat.
GM8@reddit
Egy réteg alufóliát tegyél mellé, azt ha átvilágítja, akkor megérdemli, megdolgozott érte.
SerDavosHaihefa@reddit
Ne fossatok már basszus ennyire. Úgy csináltok, mintha ezen elmehetne a választás. Ha ezen megy el, meg a külhonin, akkor a Tisza sosem volt kormányzótöbbségű párt.
GM8@reddit
Egy réteg alufóliát tegyél mellé, azt világítsa át a fideszes csicska.
Beautiful-Rule34@reddit
Nagyon össze kell nyomni, hogy ne legyen légrés, és ráteszed egy erős lámpára, és máris látszik az a nagyon is.
izz420@reddit
Meg hát: mihez kezdenek vele ha megtudják kire szavaztam?
Ha meg kidobják, úgyse számít a 310e romániai meg a 40e szerbiai magyar mellett :) Az esélytelen nyugalmával tölthettem ki