Szóval úgy tűnik, hogy 6házy nem lépett vissza :(
Posted by Swimming_Mention464@reddit | hungary | View on Reddit | 303 comments
Sajnálom, kár érte. Csak remélni tudom, hogy vasárnap a zuglóiak visszaléptetik és hétfőn búcsúzik a politikától. Szerintem nem csak én unom már a 60pusztai posztjait, nem kell több ~~csokif~~ Hatvanpuszta :/
Nemisertemezt@reddit
Kutya ő is.
oldschusteman@reddit
Hadházy egy igazi harcos. Kevés kis emberek egyike akik nem hagyják magukat eltaposni, és ott üti a rendszert ahol tudja. Lehet egy kicsit bele is bolondult, kapott ő is rendesen a karaktergyilkossàgból. Kis ember, de mégis kiáll 40 emberrel tüntetni. Hiába nem értek egyet azzal hogy elindult, ezt az embert bántani, és álellenzékizni nagy hiba.
OptimalDot178@reddit
Amikor egy politikus 40 embert tud kivinni tüntetésre, ott magától be kellett volna látnia hogy vége van. Egyébként egyenes gerinccel félreállhatott volna, akár még lehetett volna oknyomozó újságíró, vagy bármi hasonló is. Helyette erőltette ezeket a tüntetéseket, meg a politizálást, mikor egyik sem megy neki
Mezesmad@reddit
Azok a tartalomgyártók, akik csak olyan közéleti és politikai dolgokba állnak bele, amik nagy tömegeket mozgatnak és mindenki azokról beszél, nem aktivisták és nem politikusok. (S ezt úgy mondom, hogy rengeteg eseménynél, demonstráció, megemlékezés, kerekasztal beszélgetés. Én kommunikáltam híresebb emberek között és kis eseményekre nem jöttek el, nem is válaszoltak, még, ha nagy számokat értünk el, akkor írtak ők) Rengeteg mindenről senki sem beszél, senki sem áll ki mellettük, de Hatvanpusztáért, az arcfelismerő kamerarendszer ellen, Iványi Gáborért, a vasműért vagy a gyülekezési törvényért, hajléktalanokért, a valódi kisebbségért igenis kiállt Ákos ha tíz emberrel, akkor velük, ha százezerrel, akkor velük! Ez a valódi emberség és az erős erkölcs, amiért én biztosan rászavaznék, ha zuglói lennék. Sőt, én „aljas balosként” a Tisza jelöltjét el sem indítottam volna ellene. Hadházy tizenhat éve látta a Fidesz gondjait, valakinek ehhez még kellett jó pár év és sok milliós kereset, hogy bekapcsoljon valami :,D Szóval egyetlenegy politikus, akit nem hagyom, hogy a mindenkinekpusztulniakellesmegintegymaradhatcsakketharmad az bedaráljon. (Miközben a mihasznánkosokról, ennél kevesebbet beszélünk)
ellenzeki_throwaway@reddit
Egy dolgot azért egy politikusnak még mérlegelnie kell. (És nem tudom, hogy Ákos ebben van-e).
Képzeld el, hogy ellenzéki politikus vagy. Nem vett meg a Fidesz, nem kapaszkodsz a székbe, nincsen semmi ilyesmi. Csak egy szimpla, tisztességes ellenzéki politikus, aki nem tudott olyan sikereket elérni, amilyeneket szeretett volna, nem tudott olyat teljesíteni, amit elvárt volna magától. Készen állsz gond nélkül elengedni az egészet a francba, a haza fontosabb az egódnál, meg minden.
Megjelenik a Tisza. Látsz aggasztó jeleket MP-vel kapcsolatban is, szervezeti szinten is. Aztán meglátod a körzeted jelöltjét és tudod, hogy szaros. Nem tudod sem időben, sem érdemben kihozni, hogy problémás az arc. Aztán hasonlókat hallasz más körzetekből is. Nem mindenhol, egy csomó helyről meg az jön, hogy rendben van az ottani jelölt.
De a legrosszabb rémálmaidban azt látod, hogy egy para vezető alatt egy problémás szervezetben, zsarolható képviselőkkel jön másik 16 év ugyanilyen szívás, ahol a választók ugyanúgy relativizálják a para dolgokat, ahogy a Fidesznél tették, az esetlegesen feloldódó EU-s források ugyanúgy maszkolják majd a további leszakadást, ahogy a 2010-es években tették… És ott ülsz majd 20 év múlva, az ország hasonlóan vagy nagyobb szarban, mint most és felteszed magadnak a kérdést: te mit tettél, hogy ne így legyen? Nagyobb felelőssége lesz egy ilyen helyzetben egy olyan tisztességes ellenzéki politikusnak, aki most hátralépett, csendben maradt, mint aki csak szimplán sosem volt politikus, csak behúzta most a Tiszára? Nyilván.
Legyen egyértelmű: az sosem lett volna opció, hogy jelöltállítás előtt kihozod a terhelő cuccokat a jelöltekről. A sajtó előbb hozza le jelenleg, hogy MP lángost evett, mint bármilyen terhelőt bármely tiszásról. Ha a saját felületeden hozod le, akkor egy “Fidesz-bérenc óellenzéki vagy, aki kétségbeesetten az utolsó rángatózásaival még próbál némi kárt okozni, de szerencsére nem sikerül”.
Félre me érts, egy ilyen embernek (tisztességes ellenzéki) a nem indulás a helyes döntés szerintem is. És én is azt gondolom, hogy a DK, a Kutyák nem az általam felvázoltak miatt maradtak versenyben. De egy Szabó Szabolcs, egy Tordai Bence, de még a Humanisták is (pontozzatok le, nem érdekel), ezen a szálon futottak. Ebben az esetben számomra a nem indulás 2+1 dologról szól: 1. A választó jogai szentek és sérthetetlenek. Ebbe beleértve azt is, hogy a választónak sérthetetlen joga hülyének lenni. 2. Egy haldokló, súlyos beteg demokrácia a büdös életben nem fog egészséges rendszernek életet adni. Ezt a tényt adott körülményként el kell fogadni. +1. Akármennyire negatívan is látom a helyzetet, ahogy a választó van, bennem is megvan a remény arra nézve, hogy nincs igazam, hogy teljesen rosszul látom a helyzetet. És reménykedek is abban, hogy így van.
GrassNo7577@reddit
Lemaradt a s, bro.
oldschusteman@reddit
Valami értelmeset is írnál? Kitalálom:
Hadházy rósz, mert elindul a választáson. Nyilván az ő hibája lesz ha nyer a fidesz.
GrassNo7577@reddit
Szerintem tök jó 10-15 ezer szavazatot a kukába dobni + a győzteskompenzációt kisebbre venni. Az tök jó.
Candid-Chipmunk7166@reddit
De hol volt a Velkey, hogy meggyőzzön engem, mint zuglói lakost, hogy rá szavazzak? Nem a Hadházyt kell hibáztatni, hanem a Velkeyt. Tegnap is Kaposváron volt. Értem, hogy ő MP személyi embere, de itt még semmit nem csinált. Hadházy meg ha nem is Zuglóban, de azért elég sok mindent csinált. Nehogy már én tegyek szívességet azzal, hogy csak azért vakon rászavazok, mert tiszás. A politikusok dolga megharcolni a szavazatomért, nem fordítva halló.
SnooDrawings6467@reddit
Nem tud a tisza mit csinálni. Az hogy itt tart az annak köszönhető hogy az egész eddigi ellenzéki brigád egy az egyben elutasitja. Igen ebben sajnos van normális politikus is aki nem érdemli meg. Ez van, ezt hívjuk járulékos veszteségnek. Ha lepacsizna Hadhazyval akkor elkezdene a többi is sorba állni és támogatást veszítene a párt. Ezt kell belátni, sok másik ellenzéki politikus ezt belátta. És biztos vagyok benne hogy Hadhazy is érti mi a helyzet csak nem hajlandó elfogadni.
ImaginationAware5761@reddit
Ez egy akkora baromság, és szégyen, hogy bekajáljátok amúgy.
Hűha, majd bekopog a Tiszához mondjuk Dobrev Klára meg Jakab Péter (hogy a legrosszabbakat mondjam), Magyar Péter meg azt mondja, hogy a büdös kurva anyádat, azt, és akkor a Tiszások már nem szavaznak majd Magyar Péterre? :D
SnooDrawings6467@reddit
Nem így értettem, hanem hogy hol húzod meg a határt, kit veszel át és kit nem. Amúgy a narrativa, hogy a jelöltek úgymond civilek és nem hivatásos politikusok bejön a népnek nagyon úgy tűnik
Candid-Chipmunk7166@reddit
De tudna. Pl egy ilyen necces kerületbe nem a kabinetfőnökét indítja, hanem valakit, aki 0-24 tud a körzettel foglalkozni, mert itt meg kéne győzni az embereket. Hadházy is érti biztos, de továbbra sem jogos elvárni, hogy visszalépjem. Ennyi erőből kérd meg a Radicsot, hogy lépjen vissza. Ha a Tisza meg a Velkey kellően megdolgozták az embereket, akkor úgyis ő lesz a befutó, Hadházynak meg 0 szavazata lesz. Ha nem, hát akkor meg el kell gondolkodni, hogy mit csináltak rosszul. De úgyis nyerni fog, nem értem mit kell ezen aggódni.
SnooDrawings6467@reddit
Abban igazad van, hogy lehet nem a legjobb választás volt, de lássuk be hogy egy olyan körzetből van szó, ahol azért lehet szavazobazis józan eszere számítani. Nem itt kell szarrá nyomni a kampányt, vannak neccessebb körzetek nyilván arra fogja az eroforrasokat összpontosítani a tisza. Azt meg te se gondoltad komolyan hogy Radicsot megkerni a visszalepesre ugyanaz mint Hadhazyt. Sose lenne 0 szavazata, mert sokan nem hajlandóak feladnii a meggyőződésüket és sérti az igazsagerzetuket, amit totál megertek de vegyuk mar eszre hogy mi a tet. Az elmult evben minden nap elhangzott hogy az emberek egy lampaoszlopra leszavaznanak csak takarodjon ez a mocsok banda. Minden elvitt szavazattal kevesebb lesz a lista, ebben igenis van felelőssége Hadhazynak, én is nagyon tisztelem az eddigi munkája miatt, de ez rossz döntés volt.
Candid-Chipmunk7166@reddit
A szavazóknak van felelőssége abban, hogy hova mennek a szavazatok, nem az indulóknak. Indulhatna 1000 párt is, ha a tisza jól végezte dolgát, mindenki oda fog szavazni. És így is lesz. De ha nem, az nem a Hadházy hibája.
AlteRedditor@reddit
Mondjuk azzal meggyőzhetne, hogy ő és a társai képesek voltak egy jól működő pártot létrehozni szemben Hadházyval.
Candid-Chipmunk7166@reddit
Na, akkor ez alapján mindenki rájuk fog szavazni, nem? Ha ez ennyire egyértelmű, akkor nem tudom mit kell a Hadházyn pörögni, úgyse szavaz rá senki, mert nincs egy jól működő pártja.
oldschusteman@reddit
Akkor hadházy hibája lesz ha nyer a fidesz vagy nem? Hadházy fizeti le az embereket krumplival? Ő rajzolta át a választási térképet? Vagy nem értem? Számolgatni én is tudok.
GrassNo7577@reddit
Hát ha nem lép vissza sosem mossa le magáról. De leszarom a mínuszokat, Ákos kiírja magát a politikával, majd a 20 zebrás embere küldhet neki pénzt a tita számlára, hogy éhen ne haljon azért.
Content_Funny121@reddit
Nem hiszem, hogy állatorvosként egy másodpercig is éhezne.
GrassNo7577@reddit
Ja csak ott dolgozni kell és van felelősség. Most meg kb a semmire kap milliókat
Anyadpitschaja@reddit
Mer a magyar peti nem? Hany ceg boardjaban is ul jelenleg? Es szed fel havonta 10 milliokat a semmire?
AlteRedditor@reddit
Na forrást kérek erre
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Minden szavvadal egyetértek, leginkább azzal, hogy a végére kicsit meg is ment miatta :/ Ellenzékinek is tartom ;)
Happy torta day!
EuphoricPumpkin4461@reddit
Én elismerem a munkáját és megértem a rajongóit. De 1 : Egyedül, ha a Fidesz nyer, megint semmit nem tud csinálni a parlamentben. 2: Elvesz töredék szavazatokat is, amivel a Fideszt erősíti. 3: Nem volt sikeres csapatmunkában eddig. Én ezen okok miatt úgy gondolom, hogy nem döntött racionálisan.
ellenzeki_throwaway@reddit
Dolgoztam vele. Kiver a víz a gondolattól, hogy esetleg valamikor újra dolgoznom kelljen vele. Gond nélkül bármikor behúznám rá.
hehelevo@reddit
Sok hadházy fan incoming
Decadoarkel@reddit
Tiszafasszopkodó kommentek jobbak?
Dtwng@reddit
Már itt verik a nyálukat.
Azutolsokorty@reddit
Semmi keresnivaloja ott, ugy kellesz kihuzni mint 2018 ban amikor foldon huztak ki az mtva bol
Decadoarkel@reddit
Te ilyen atigazolt fideszes vagy?
Spirited-Bass-1059@reddit
hat sztem k. ra csak te unod a hatvanpusztas posztjait. tobbet tett a rendszervaltasaert mint a tisza osszes kepviselojeloltje.
FlatAssociate3556@reddit
LOL persze, igen. Szerinted a törzs-Fidesz-szavazó cigánytelepeken hányan tudnak ezekről az ügyekről, hanyan hallottak egyaltalan Hadházyról. Es akkor ott van a Tiszás jelölt Baranyában, aki 5 nap alatt megy el 40 településre… na ez a különbség. Az egyik a NER feleségek ruhatárát kutatja meg Hatvanpuszta túrákat vezet (populista, bulvár szint…), meg kéthetente tüntet a szokásos 50 fős “tömegével”, a másik pedig reggeltől estig az emberekkel beszel. Szerinted tenyleg Hadházy tesz többet?? Hagyjuk már. Évek óta azon rinyál, hogy nem lehet szavazással eltakarítani a NERt - hoppá, kiderült, hogy kurvára el lehet.
Decadoarkel@reddit
Öcsém, a zebrázás miatt van 2/3 ra esély egyáltalán.
AntiSorosWeapon@reddit
minden szavaddal egyetértek
Rough-Echo7132@reddit
6házy egyedül többet tett a rendszerváltásért mint az összes többi benti parlamenti párt az elmúlt 16 évben
Ha 6házy párt lenne, (akár MZP-vel) rá szavaznék.
Ez az ember megfogta magát és utána ment a milliárdoknak a tolvajlásoknak, azt csinálta amiért fizetünk neki ellenzékiként.
Bár ezt csinálta volna az összes az elmúlt 16 évben.
Ha elkezdett fesleni cérnánként a rendszer akkor az Hadházy miatt történt. Hát kb szobrot érdemelne a csávó pár év múlva.
Beautiful-Gur5771@reddit
Már miért ne lépne vissza? Hisz ez a rendszer úgysem leváltható, nincs értelme elindulni a parlamentbe beülni meg pláne ugye?
False-Discipline-640@reddit
Nem leváltható a rendszer, de azért legitimálja azzal, hogy mindig elindul a választáson, de mivel ugye illegitim a rendszer nem fogja végezni azt a képviselői munkát amire több tízezer embert felhatalmazta őt. De azért a parlamenti fizut felveszi.
Peak roncsellenzékiség
Tao_Dragon@reddit
Pénz, pénz, pénzecske... 💰 💰 💰
Ugyan már kit érdekelnek olyan apróságok, mint a Kormány és Rendszerváltás? /s
Sajnos ezen és hasonló több ellenzéki indulós körzeteken csúszhat el a 2/3 TISZA többség, amivel valóban könnyen le lehetne építeni az eddigi 16+ év FITYISZ diktatúrát.
Hadházy eddigi korrupció-feltáró munkája hasznos volt, de most nem képes 9.5+ millió Magyarországon élő ember miatt félretenni kicsit az ego - ját, és pár évre kicsit hátrébb lépni a politikai pályától, ez elég nagy csalódás...
Vegetable_Town_7405@reddit
Ha miattuk megy el, letiltom őket mindenhol
Silent_Hedgehog_8660@reddit
Hú, most sztem megijedtek
Aranygaluska2142@reddit
Lolz
SquirrelOk7762@reddit
Tudtommal Velkey vezet az oevk-ban, úgyhogy semmi gond.
KurucHussar@reddit
Mondjuk azért a mostani Tisza oldalon is vannak ilyen logikátlanságok, nem ő volt az utolsó ilyen.
False-Discipline-640@reddit
Nem jut eszembe egy ilyen alak sem, de ha tényleg vannak nagyon remélem nem szerepelnek a szavazólapon
Beautiful-Gur5771@reddit
MP mondta, hogy nem fog politikai pályára lépni, aztán meg, hogy nem ül be az EP-be.
Mentségére szóljon, hogy nem plántálta a reménytelenséget az emberekbe. Sőt, miután beleállt a politikusi pályába, soha egyszer sem ejtette ki a száján, hogy nem lehet megverni a FIDESZ-t. Sőt. Évek óta az a komm, hogy a fidesz meg FOG bukni, le LESZ váltva a rendszer, stb.
alterEd39@reddit
Na jó de azt azért látjuk, hogy amikor ezt a Hadházy mondta, akkor valóban úgy látszott, hogy nem leváltható a rendszer demokratikusan. Amikor MP először nyilatkozott, akkor ő sem akart politikai pályára menni.
Az emberek mondanak dolgokat, majd a körülmények átszabják a helyzetet, ez megtörténik. Csak ugye Hadházy meg a roncsellenzék nem reagált ezekre a változásokra, MP és a Tisza pedig vagy igen, vagy egyenesen ők voltak a változás megindítói.
És akkor most az van, hogy omladozik az egész szar, és pörög ki a fidesz kezéből az irányítás, pontosan látjuk, hogyan lehet vagy leváltani demokratikusan, vagy megteremteni az alapot a nem demokratikus leváltásnak akár. 3-5 évvel ezelőtt még minden fotelharcos ült volna a picsáján búvalbaszva, most meg 100+ ezren kimennek MP rendezvényeire.
Vegetable_Town_7405@reddit
Ez a siker nem csak körülmény. Pl hadházy ugyan ezzel a lehetőséggel az első kanyarban elbukott volna
alterEd39@reddit
Nem, abszolút nem. Nem is mondtam, vagy legalább is nem szerettem volna ezt kihozni belőle, ez soktényezős.
A jó ember volt, jókor, jó helyen és jól él a lehetőséggel azóta is.
Dear_Badger9645@reddit
Egyébként pont ezért se jó párhuzam. Hadhazy ugyanazt mondja évek óta és az ellenkezőjét teszi.
Bár kétségkívül becsulendo a munkája, az utóbbi időben inkább csak hergel Hatvapuszta és aktuális divat termékek között ugrálva. Lássuk be, néhány oknyomozó újságíró sokkal többet tett képviselői kiváltságok nélkül.
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy nem csapatjátékos, de ezt az utóbbi időben új szintre emelte.
dailyvicodin@reddit
abban az első interjúban még lehet saját maga se gondolta, hogy ebből bármi lehet. nagyon nem MP felé lejtett a pálya, de a hazaszerető magyarok beálltak mellé és évek óta - valóban - lépésről lépésre, tégláról téglára szedik szét a rendszert.
instapista5@reddit
pl Velkey család
miaszos@reddit
Köszi. Nálam is akkor verte ki a biztositékot, igen felderített egykét dolgot de basszameg meg vagy választva akkor takarodjál be és üljél ott játszál a pöcsöddel vagy cs-zél a laptopon de legalább legyél ott vagy ne bohóckodjál, nekem is be kell mennem dolgozni. Egyetértek dolgokkal amit mond de ez basszus nekem egy vicc.
Joker_love_Batwoman@reddit
Nem úgy volt a story h a bajszos kitiltotta a parlamentből?
SomeCryptographer630@reddit
Ilyen ez a 🐴🌲szházy..
FieryHammer@reddit
Ki az a Pónifenyőszházy?
Szemszelu_lany@reddit
Lejárt a határidő
fruitdays@reddit
Attól még mondhatja szombat éjfélig, hogy visszalép s ne rá.szavazzanak.
dead97531@reddit
Reggel 9 óta nem volt frissítve a valasztas.hu magyarul még nem tudjuk, hogy kik léptek vissza hivatalosan.
Szemszelu_lany@reddit
Jogos, azt hittem legalább megnézte mielőtt posztolt
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Jogos, nem néztem meg :D
De szerintem Hadházy már flexelt volna vele, HA visszalépett volna...
mrsRollz_@reddit
Ugyan, most is épp hatvanpusztán van...
SomeCryptographer630@reddit
"nyenyenyeee, búcsúzom a milliós fizumtél és a 60pusztai szafaraitól" - ez valós lenne tőle egy idétlen szelfivel
Szemszelu_lany@reddit
Azt szombat reggel hétkor szokás, de bejelentette volna szerintem is
Best_Jelly_4094@reddit
Hadházy nem veszem fel a mandátumomat Ákos...... Régen nagyon tiszteltem de a 22-es választáskor az amit lenyomott mérhetetlenül szánalmas volt és sajnos a 26-os tevékenységével erre csak ráerősített.
Best_Jelly_4094@reddit
„a mandátum felvételére egy elcsalt választás után csak egyetlen mentség van: ha az azzal járó fizetésből élő politikusként végre azt csináljuk, amit az elfecsérelt előző négy évben csinálnunk kellett volna” - gyönyörűen öregedett mondat
Top_Study833@reddit
4,5%
Decent-Republic1738@reddit
Ha bejut miatta a tartályfejű parfümárus Radics akkor kiégek.
Siorac@reddit
Nincs erre valós esély.
Vagy mondhatom másképp is: ha abban a körzetben nevető harmadikként be tud futni a Radics, akkor országosan semmi esélye a Tiszának.
Immediate-Two9717@reddit
Van valamilyen frissebb kutatas, vagy mire alapozod, hogy nincsen valos esely ra? Szeretnek hinni benne, hogy nem fog neveto harmadikkent nyerni itt a fidesz
Feris94@reddit
Szeptemberben a Medián 56%-ot mért Hadházy + feltételezett Tiszás jelöltre, ls 24-et a a feltételezett Fideszes jelöltre. A 21-nek is ekkoriban jött ki mérése, ahol specifikusan ezek az arányok nagyon hasonló volt (a Hadházy/Tisza arány viszomt nagyon más).
Tehát ha nem erősödött semmit a rendszerváltó hangulat a 06-os oevek-ban, akkor egy 50/50 megoszlás 28%-ot jelentene a két rendszerellenes jelöltnek, ami több, mint a Fidesz 24%-a.
SquirrelOk7762@reddit
taktikaiszavazas.hu, ahol figyelembe veszik még a fideszes közvéleménykutatókat is, a Nézőpontot és a Társadalomkutatót, abból számolnak átlagot. Ott nagyon nagy fölénnyel vezet Velkey, Radics nem rúg labdába, Hadházy a harmadik.
Siorac@reddit
Ez az ország egyik legellenzékibb kerülete, ahol 30 százalékon állt a Fidesz két éve. Én nagyjából biztosra veszem, hogy azóta gyengültek is Budapesten (meg amúgy országosan is), 30 százalék alatt meg nem lehet nevető harmadikként nyerni. Annyira nem fog tudni szétaprózódni az ellenzéki szavazat.
OptimalDot178@reddit
Hadházynak sincs semmi esélye nincs nyerni, ahogy Radicsnak se. Szépen elvisz pár töredékszavazatot Hadházy, aztán ugyanúgy sima Tisza győzelem lesz
Feris94@reddit
Szeptemberben a Medián 56%-ot mért Hadházy + feltételezett Tiszás jelöltre, ls 24-et a a feltételezett Fideszes jelöltre. A 21-nek is ekkoriban jött ki mérése, ahol specifikusan ezek az arányok nagyon hasonló volt (a Hadházy/Tisza arány viszomt nagyon más).
Tehát ha nem erősödött semmit a rendszerváltó hangulat a 06-os oevek-ban, akkor egy 50/50 megooszlás 28%-ot jelentene a két rendszerellenes jelöltnek, ami több, mint a Fidesz 24%-a.
Silent_Hedgehog_8660@reddit
radiCs
Sea_Local2557@reddit
kettős mérce... hadhazy aki már akkor küzdött a rendszer ellen mikor MP még vette fel a fideszes pénzeket, gondolom az zavar, hogy ugyanúgy kell majd harcolnia MP ellen
Dear_Spot5099@reddit
Legalább tudjuk, hogy Ákosnak addig fontos a rendszer váltás amíg szavakban kell erősnek lenni. Legalább kírta magát a magyar jövőbeli politikai életből.
Dear_Spot5099@reddit
Mikor lépsz vissza Hadházy Ákos? Oknyomozó újságírót lehet parlamenti mandátum nélkül is folytatni? Most a rendszerváltás a legfontosabb, Ákos, hallgass a józan eszedre! Lépj vissza! ❤️ 🤍 💚 Tisza 2026
hahi69@reddit
te kibaszott hulye egy ember vagy
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Köszi, ez is egy vélemény! Gondolom akkor te vagy a helikopter vagy Ákos? :D
CapInfamous3219@reddit
Amúgy ha kihúznád a Tisza faszát a szádból és esetleg elkezdenéd azt is nézni hogy ki mit tett eddig le az asztalra és nem azt hogy ki mit ígér akkor lehet hogy leesne hogy Hadházy mennyi korrupciót, csalást, lopást stb derített fel. Miért kellene vissza lépjen? Hogy valaki aki csak ígér, lépjen a helyére? Nagy szükség lenne egy Tisza 3/3. Végülis még nem unjuk az egypártrendszert.
Amilektrevitrioelis@reddit
Mert a választáson indulás meg nyerés az nem egy olyan dolog, ami csak úgy jutalomként jár neked az oknyomozói munkádért.
Mert van olyan, hogy valaki a rendszert bomlasztó harcra alkalmas, a rendszer lebomlása utáni új parlamentben képviselőnek meg már nem.
2026-ban összeállt a népfront, és a stratégia most az volt, hogy az óellenzékből nem jöhet senki. Volt, aki ezt képes volt tudomásul venni, és egy mukkanás nélkül beállni a szurkolók közé, lásd MZP-t. Hadházy erre nem volt képes. Ezért kapja az ívet ő, ezért lesz elfelejtve ő, MZP pedig ezért áll köztiszteletben.
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Köszi, hogy emlékeztetsz Bencére, Szilveszterre, Gundalfra... Már el is felejettem Andi táskáit és a hatvanpusztai márvány, no meg a zebrákat se feledjük...
CapInfamous3219@reddit
Végülis ja, ha valaki éveken keresztül dolgozik azon hogy korrupciót derítsen fel (ami amúgy a te adódból van ellopva és a te érdekedbe kellene ezt vissza forgatni az ország javára) az lépjen vissza.
De ha valaki azért mert tele van a fasza azzal ami történik az országban és kiáll ellene akkor ezt egyből a Tiszának köszönjük és azon belül is személyesen Velkey György Lászlónak.
External-Software850@reddit
Miért legyen szimpatikus egy olyan ember, aki 4 éve mindenkit arra buzdított, hogy ne vegye fel a mandátumát, aztán ő végül felvette. Aki pár száz fős tüntik szervezésével bohóckodott. Az oknyomozáshoz nem kell mandátum, pl Direkt36.... de a képviselői fizu azért jól jön. Akkor is, ha nem lesz kormányváltás.
nembajaz@reddit
Szerinted ki az öregapád fasza állna ki, ha nincs ez a fura anomália, ami a Tisza körül történik az emberekkel?
CapInfamous3219@reddit
Senki nem mondta azt hogy rossz hogy kiállnak, vagy azt hogy rossz a Tisza. Az állításom az hogy politikailag hasznos embereket vissza léptetni a Tisza javára az konkrétan faszság.
Van egy csomó mindneki, akit vissza lehet léptetni mert semmit nem csinálnak és csak megélhetési politikusok. De ha van valaki, aki már évek óta dolgozik a rendszerváltáson az miért kellene vissza lépjen?
nembajaz@reddit
Miért lenne muszáj, nem? Indulhatna Tisza színekben is a bástya, ha már annyira hasznos akar lenni.
CapInfamous3219@reddit
Mondjuk azért mert ez nem opció. Meg amúgy ő sem szeretné ezt és a Tisza sem.
Meg azt sem szabad elfelejteni, hogy lett volna lehetősége a Tiszának előválasztás tartani, ahol ha elbukik Hadházy akkor vissza lép a Tisza javára, de ezt nem tartották meg és ezért most Hadházy van baszogatva.
viktorixbis@reddit
Emlékeim szerint Hadházyi próbált a Tisza belsős előválasztásán indulni, de nem engedték.
Athem@reddit
A jelenlegi helyzetben kockáztatni a legkisebb dolgon is egy Fidesz győzelmet abszolút nem éri meg. Szerintem sok tehetséges ember nem indul a jelenlegi választáson.
Hadházy nem is egy tehetséges politikus teszem hozzá, max oknyomozó. Nem az a lényeg, hogy MP-re szavazzanak az emberek, az a lényeg, hogy a Fidesz eltakarodjon.
Annak az esélyét kell minimalizálni, hogy ez a kormány maradjon. Most megkérdem tőled, mi a jobb? Hadházy marad vagy Fidesz eltakarodik?
Mert én rohadtul utálom az MKKP-t, de még a Kovácsra vagy Nagyra is behúznám az X-et, ha most ő lenne MP helyében és akkor is rinyálnék, ha nem lépnének vissza az emberek. Teljesen mindegy milyen mérések mellett: biztosra kell menni.
ParticularPhrase4757@reddit
Nagyobb szégyen lesz Radics mögött végeznie
halkszavu@reddit
Akkor is, ha Radics viszi a legtöbb szavazatot "Zuglóban"? Bár lehet, hogy az nem csak Hadházynak szégyen.
SquirrelOk7762@reddit
Arra nem fogadnék, vagy Velkey lesz (ennek nagyobb esélye van), vagy Hadházy (ennek alig van esélye).
7rrrrrrr7@reddit
Mindig is mufurc volt és éppen emiatt a destruktivitasa miatt aktivista és nem politikus
halkszavu@reddit
Legutóbb a Fidesz 36%-ot kapott. A MH ca. 4%-ot. Ha Hadházy 20% fölötti eredményt ér el, akkor szoros lesz. (Azóta ugyan átrajzolták a körzethatárokat, úgyhogy minden is lehet.)
B_Right_Choice_23@reddit
Ilyesmire számítok én is. Iszonyat erősen tolják Radicsot ebben az OEVK-ban, és sajnálatos módon a Fidesz mindig legalább 30% körül kapott "Zuglóban" eddig.
VisibleMammal@reddit
gtc376@reddit
Én segítettem Hadházy munkáját, de most egyéniben is meg listán is a Tiszára kell szavazni. KELL a 2/3. Ennyi.
Silent_Hedgehog_8660@reddit
Magyarul még pénzelted is ezt az ingyenélőt, gratulálok
gtc376@reddit
Nem pénzeltem és nem ingyenélő. A munkája nagyon is hasznos, de most tudni kell dönteni hogy mi a fontosabb. A fő cél a rezsim leváltása. Ennek mindent alá kell rendelni. Amúgy nem tetszik a stílusod, kicsit fogjunk vissza az arcból.
ph4tm4n@reddit
Zugloikent akkor most kire szavazzak? 😅
Nem ugy volt h Hadhazy vezet a korzetben es a Tiszas jelolt csak masodik? 🧐 Nem tiszta h mi a legjobb opcio most…
Eleg ambivalens erzeseim vannak a fickoval kapcsolatban amugy.
egyreszt:
masreszt:
Hulye volt itt mindenki amugy. Hadhazy is h maga alatt vagta a fat es olyan helyzetbe lavirozta magat ahol most mar nem tuti befuto a korzetben igy felerosodtek a visszalepest erolteto a hangok es hulye a Tisza is h nem tudtak sem hivatalosan sem a hatterben egyuttmukodni ezzel a korzettel kapcsolatban. Hadhazy volt fideszeskent arcvesztes nelkul is beleillik a Tiszas allomanyba es nem allt volna fel az “osszegyurcsanyozas” esete, de akar a hatterben csendben is rendezhettek volna a dolgot h raindulnak ugyan, de nem kampanyolnak ellene es nem eroltetik ezt a korzetet.
Komedia amit osszehoztak, az egyetlen mazli a fidesz egy olyan nevetseges arcot indit aki meg neveto harmadikkent sem fog tud befutni.
SquirrelOk7762@reddit
Nem vezet inkumbensként a körzetben. Velkey vezet.
JogallamiJoe@reddit
Egyértelmű Hadházy - legalábbis számomra. Gondolj erre úgy, hogy a Tisza a legtöbb körzetben nyerni fog. De nem lenne jó érzés egy olyan ember, aki biztosíték volna - akiben 100%-ig megbízol? Képzeld el, hogy mondjuk van valami tiszás korrupciós ügy. A Tisza valószínűleg össze fog zárni, vagy megpróbálja lerendezni belsős ügyként - mivel nem akar muníciót a Fidesznek. Hadházy a záloga annak, hogy ez ne történjen meg. Én ezt az egyetlen egy helyet simán feláldoznám ezért. Ráadásul Hadházy vérmesen fideszellenes, jobban, mint a legtöbb tiszás, ergo, támogatni fogja a Tiszát a kritikus fontosságú törvényekben. Ő a független kontroll őre és végrehajtója. Nagyon el kellene gondolnia ezen még a nagyon eltökélt tiszásoknak is, hogy megéri leszavazni rá.
FlatAssociate3556@reddit
Szerintem így közelítsd meg a kérdést, ha nem tudsz dönteni: tekintve, hogy elvileg a Tisza a 2/3 határán van, mit tartasz fontosabbnak? Minél nagyobb győzelemhez segíteni a Tiszát, hogy eltakarítsuk végre ezt a mocskos geci rendszert 16 ev utàn, vagy Hadházynak biztosítani újabb 4 évet.
Gokwds3@reddit
Ő az egyetlen akit egy kicsit megtudok érteni (kb 10%-ban)
az egyetlen a moslékellenzékből aki a 4 évet arra használta fel, hogy harcoljon.
Zongi88@reddit
Pont ezért nem értem. Harcolt a rendszer váltásért és amikor azzal segítené a legtöbbet, hogy félre áll, nem teszi meg. Számomra így vált azzá az emberré, aki megélhetési politikus, elvan az Orbán rendszerben a képviselői fizuval, juttatásokkal, cserébe álldemokráciát játszik. Szomorú.
Naive-Horror4209@reddit
A volt ellenzéknél ez szerintem egy egó dolog is. Ők évek óta harcolnak eredmény nélkül, aztán megjelenik a Fideszből egy fiatal férfi, aki két év alatt több embert szólít meg, mint ők valaha. Ezt szerintem sokuk nem tudta lenyelni, és az egójuk nem engedi őket visszalépni.
Csontigod@reddit
Azért azt is tegyük hozzá hogy ez a fideszből kiszakadt fiatal srác 2 év alatt több településen járt és mutatkozott be mintát összes óellenzéki patkány együtt a 16 év alatt ... Ezek után basszák telibe magukat , csak melegedni jártak be 16evig, 6házi még kb csak az utolsó két évben húzott bele keményen mert tudta hogy nincs már neki se maradása
SquirrelOk7762@reddit
Pontosan. Akkora munkát tett bele MP, hogy ennek töredékével is többre ment volna a régi ellenzék. Igaz, a hívószavaik is röhejesek voltak. Ugye, most is azzal foglalkozott a Klári, hogy vonjuk meg a határon túliak szavazatát, ez jókora szarvashiba volt.
ErikZorg@reddit
Fletó exe, ahogy elgfehéredett ujjakkal kapaszkodik.. mindennél többet mond
Gokwds3@reddit
minden politikus vagy megélhetési, vagy valami más miatt csinálja. MP azért kezdte el csinálni mert baszta hogy a hatalom elkezdte baszni a volt nejét. Ne érts félre, engem is basz amit hadházy csinál, de ő legalább kevésbé basz, mint a baszatlan kutyák.
Vangorf@reddit
xDDDd lófaszt, azért kezdte el MP mert nem kapott több löncshúst a húsosfazékból
Personal_Positive_53@reddit
Jaaaaaaaj! Hát hogy mered a poodle messiah-t megkérdőjelezni? Ő mindig, mindent jól és CSAK JÓL csinál és persze KIZÁRÓLAG a nép érdekében!
Mielőtt! Rájuk szavazok, de csak és kizárólag azért, mert nem bírnék a tükörbe nézni, ha a fideszre húznám az elmúlt évekbeli ámokfutásuk után. Élőben a kinyújtott kezét ignorálnám Petinek, meg nagyjából az összes pöcsös kollégájának.
kitmatka@reddit
Öreg hiba, de jogod van hozzá. Mélyen remélem viszont, hogy ilyen habitussal felhúzol egy bal ellenzéket és 4 vagy 8 év múlva láthatunk a patkóban! Még mielőtt elvágnád a torkom, őszintén remélem, hogy nekikezdesz. Mert nagyon meg vagy győződve az igazadról, ami remek politikusi attitűd.
Personal_Positive_53@reddit
Jó, talán elragadtattam magam.😄 Csak sajnos nagyon is jól ismerem az ő és a haverjai típusát. Tisztában vagyok vele, hogy itt most többről van szó, minthogy itt fintorogjak. De mélységesen megvetem az ilyen embereket. Nem is lennék alkalmas politikusnak.
SquirrelOk7762@reddit
Majd jelentkezz, ha lesz jobb, gáncs nélküli lovag, akiről ugyanúgy leperegnek a mocsokságok, mint MP-ről, mert erre még MZP se volt képes.
whatelseiselse@reddit
Mi szempontunkból nem kurva mindegy? Fidesz takarodjon, ez a fő cél.
Vangorf@reddit
Olyan szempontból nem kurva mindegy, hogy ne menjen már a hazudozás meg a hamis szent kultusz kiépítése.
whatelseiselse@reddit
Teljesen egyet értek, de nem erről van most szó. Másrészt sok sikert a hazudozások kiirtásában. Mindig is volt, mindig is lesz, az emberek orrba szájba hazudnak még a saját szüleinek is. Szállj le a realitás talajára. Tájékozódj és te próbálj meggyőződni a tényszerű igazról. Mindenki a saját igazát hazudja. Peace.
SquirrelOk7762@reddit
Nem hiszem, hogy csak erről volt szó. MP már évek óta morgott, minden társasági eseményen vitázott, elégedetlenségének és kritikájának adott hangot, miszerint rossz irányba megy a Fidesz, utálták is érte nagyon. Ahogy elváltak Judittal, ezt meg is torolták. Az már csak utolsó csepp volt a pohárban, hogy Judit még lemondani is kénytelen volt, azaz a Fidesz még meg is alázta, bár szerintem ezt megérdemelte.
Zongi88@reddit
Ennyi baszás közepette már elvesztettem a fonalat.
helota@reddit
Akkor baszd meg!
patrickrango@reddit
És engem ki fog megbaszni?
bugyburikszik@reddit
ez még megvan?
hajnali@reddit
Szia 🙋♂️
VisibleMammal@reddit
Megbaszott már az élet
One-Helicopter-4242@reddit
Szajer,Szijjarto,Orban Gazsi,Kocsis Mate egyszerre :)
Zongi88@reddit
Summon u/gokwsd3
BladePocok@reddit
Varga Judit pedig még így is rendszerhűséges maradt, mind a mai napig MP ellen van/beszél, minden téren.
Gokwds3@reddit
És?
BladePocok@reddit
Miért is érdekelte MP-t annyira a volt nejének a sorsa, ha ő maga lenyelte azt a békát és beletőrödött, nem lépett egyről a kettőre?
ErikZorg@reddit
Juci már fel volt építve, erre belökték a busz alá.. ki tudja hányadik örökösödési verseny ez már a fityeszen belül..
Gokwds3@reddit
Én két éve szakítottam az exemmel, de érdekel a sorsa :)
mperlaky@reddit
Úgy érzem a kutyákról, dkról tudjuk hogy a fidesz szekerét tolják ilyen olyan módon. Hadházy hasznos oknyomózó újságírói munkát végez, tett a rendszerváltásért, de a vissza nem lépése a bizonyíték hogy egy rossz politikus. Remélem ezt a zuglóiak is felismerik, mert nem éppen értük dolgozik képviselőként…
Infamous-Bed-7535@reddit
Mondjuk akár a Tisza is egyeztethetett volna vele és ott nem indítottak volna jelöltet. Hadházy munkásságát tisztelem és megértem, hogy nem lép vissza.
stuxnet93@reddit
roncsellenzékkel nem tárgyalnak hova gondolsz? Meg mit gondoltak volna a fideszes bizonytalanok? Jók azok az ex-fideszesek, őket még az újellenzekieknek is el lehet adni. :)
Ax3stazy@reddit
Hadhazy exfideszes
stuxnet93@reddit
ezért is fura, hogy nincs a pártban.. :)
Ax3stazy@reddit
Egyik kommented üti a màsikat.
jzp2107@reddit
én meg azt nem értem a tiszának miért kellett vele keménykednie
"óellenzéki"
ruszin szendi micsoda?
patyolat?
ha már méregetjük, az legalább annyira gáz, szerintem
ErikZorg@reddit
Mondjuk a faszi legalább szakmailag ábrázolható
Razcsi@reddit
Nem lép vissza meet úgy érzi neki ez jár az eddigi munkájáért
acecombine@reddit
a démonjai ellen? kimenni a búzatáblába az uniós táblához nem harc, elmondani a hídon, hogy ezek lopnak sem az., max Captain Obvious lehet.
A tiszát felhúzták kb másfél év alatt. Hol van Hadházy (vagy amúgy bárki más) ellenzéki csapata amivel harcba indulna? Ne romantikázzunk már...
Beautiful-Gur5771@reddit
Hogy a Tiszát felhúzták másfél év alatt? :D Vannak már itt olyan hangok, amik szerint kb. az egész kormányváltást a gazdasági körülményeknek köszönhetjük majd(magyarul most üres az emberek zsebe, 2022-ben meg nem volt az).
voragowl@reddit
Biztos az is benne van kicsit, de onmagaban erre fogni eleg cinikus lepes
ExplanationFew2864@reddit
Az a nagy helyzet hogy ez a fő ok. Ha jol menne a szeker, nem lenne egyre nehezebb a megelhetes, nem erdekelne az embereket a politika ilyen szinten.
voragowl@reddit
Nem tudom. Szerintem benne van a remeny is, hogy van komolyabban veheto kihivoja a fidesznek, viszont az aranyokat nem tudom beloni (marmint a megelhetes – remeny tengelyen).
merdaloki@reddit
Zsidai kiszámolta mennyi szavazója kellene lennie a Fidesznek, ha csak a reálbér számít.
Gokwds3@reddit
ki ment még ki a moslékellenzék közül?
acecombine@reddit
most komolyan a fidesz kutyáival érvelsz? :)
Gokwds3@reddit
da fak?
acecombine@reddit
ezt a hápikacsázást nyugodtan csapathatja mandátum nélkül is...
Ok-Menu7934@reddit
A parlamenti mandátuma adott neki sok helyre belépőt, és sok információt, amit újságíróként nem tudott volna megszerezni. Ő megpróbált élni azokkal a lehetőségekkel, amiket a rendszer engedett. Mást nem tudott tenni, nem az üres parlamentben tartott beszédeket, hanem elment, és megmutatta mindenki számára láthatóan: Tessék, itt van! Ezt ellopták. Pontosabban azt, hogy tessék, itt kellene lennie valaminek, de nincs. Megmutatta a tolvaj rendszer ezer arcát.
Az, hogy ez szerinted haszontalan, csak a te vélemenyed. Sok sok olyan szavazó állampolgár van, aki rajta keresztül kapott csak ilyen informáciokat.
Amúgy csak jelzem: A tiszás ellenfele Velkey György. Róla aztán végképp semmit nem tudok. Pedig az ő szavazója lennék. És van nekem is buborékom, de ő valahogy ezen kívül van. Miért nem tudok róla semmit kb? A Facebookon neki van 25K követője. Hadházynak 377K Nem barlangban élek, nem vagyok műszaki analfabéta, használok közösségi médiákat, olvasok, itt is jelen vagyok aktívan.
De most gondolkodás nélkül le kellene szavaznom valakire, akiről kb semmit nem tudok a néven kívül, csak a párt logót.
Részemről nagyon erős a dillemmám, még ha neked nem is tetszik: Listán nincs kérdés, de egyéniben igenis hajlok afelé, hogy Hadházyra tegyem a voksom. Ha behúzza a körzetet, a tiszás szavazatok mennek a Tisza listára. Hadházy Ákos nem lesz akadálya semminek véleményem szerint, ami a Tisza ígérete.
De ő igenis végzett olyan munkát, amit más nem csinált meg.
Mondom ezt úgy, hogy soha egyetlen "tüntetésére" sem mentem el, ellenben a Tisza rendezvényeivel.
ellenzeki_throwaway@reddit
Velkey György: személyesen van szerencsétlenségben ismerni. Egy tényérbemászó képű túlkoros szenteskedő selyemfiú, aki a saját cipőfűzőjét sem képes egyedül megkötni szerintem. Nincs mit!
ErikZorg@reddit
+1
Minorihaaku@reddit
Pont ezért szomorú, hogy a célegyenesben keresztbe tesz a győzelem lehetőségének
Any_Ad_8776@reddit
Egy fasz remelem eltunik a sullyesztobe. Mar csak miatta is a Tiszara szavaznek.
Vegetable_Town_7405@reddit
MEGÉLHETÉSI GECI MINDENKI. PONT.
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Kicsit szélmalomharcra sikeredett a végére... :/
vahokif@reddit
Aztán amikor tényleg tehetett volna valamit akkor inkább elindult faszt verni.
etik84@reddit
Kerületében szavatok Nem rá. És örülök, hogy korábban leszedték a Csabákat, de érdemi változás nem történt a kerületben.
FovarosiBlog@reddit
Szerintem az egy nagyon jó forgatókönyv lenne, ha kiesne a Parlamentből, aztán meghívnák korrupciós ügyeket feltárni, nyomozni a többiekkel együtt - Szabó stb. Adnám, ahogy Orbán kipakol Hatvanpusztáról, elmennék egy Matolcsy Ádámos luxusautó aukcióra, ahol Hadházy csapja le a kalapácsot, hogy akkor senki többet, harmadszor.
SquirrelOk7762@reddit
Ezt be lehetett borítékolni, nem is értem, ki bízott abban, hogy majd pont ő lép vissza. Ő, aki azt mondta, hogy parlamenten kívül kell politizálni, aztán mégis kezét-lábát törte, hogy megkapja a mandátumát.
cobiimi@reddit
Azért az sokatmondó, hogy a Tisza jelöltje nem igazán kampányol Zuglóban.
Warm_Indication5298@reddit
Ő volt az első és egyetlen, aki intézményesítette a lopás meg a korrupció elleni harcot. Az én szememben elévülhetetlen érdemeket szerzett.
MaedMary@reddit
Ezt már elfelejtették, úgy látszik. Itt is éveken át ment a reposztolása. Most pedig "Blikk-szint", és semmi értelme, amit csinál... Jó pár korrupciós ügy általa került be a közéleti diskurzusba, pl. OP "unja Hatvanpusztát", mégis országszerte az egyik, ha nem a legnagyobb jelképe lett az intézményes korrupciónak, valami, ami tisztán megfoghatóvá teszi a legszegényebbek számára is.
kdeja@reddit
És pont elég is volt ennyi belőle
Daell@reddit
April 13, CORRUPTION HAS OFFICIALLY ENDED IN HUNGARY
Ja, biztos így lesz.
SockSafe8365@reddit
Valid de ez nem valtoztat a valasztasi rendszerunkon
Interesting-Let-2287@reddit
Ő szolgáltatta a cirkuszt, a nép meg bekajálta.
merdaloki@reddit
Mit? Neki is inkább valamelyik fideszes miniszter facebookjat kellett volna kezelni meg Orbánnak tapsolni? Faszsag hogy elindul, de ezerszer különb ember Magyarnák
UnikornisMihaly2@reddit
De miért nem készült ebben a körzetben egy medián felmérés? A 3. kerületben kijött egy, amiből látszott, hogy Szabó Tímea 15%-on áll, esélytelen, vissza is lépett. Hadházynál nem zárnám ki, hogy megnyerheti.
lepketaplo@reddit
Én is ezt hiányolom… Aztán persze lehet, hogy vannak belső mérések, csak azok nem publikusak.
Old_Singer2927@reddit
ez az ember mindig is egy gyökér bohóc volt
GrassNo7577@reddit
Hadházynak este van. Mehet a f.szomba a 60pusztás haknizásával és a táskákkal is. Egy ügyet nem tárt fel, amit nem tudott volna bármelyik politikus.
A szememben Panyiék a tényfeltárók nem a fidesz szekerét toló Hadházy
u/hadhazyakos köpj fel és állj alá, szégyen az amivé váltál.
Silent_Hedgehog_8660@reddit
Mennyit utaltál ennek az ingyenélőnek? hadd röhögjünk
zalkfps@reddit
Az ugyeket nem mas politikusoknak tar(t) fel hanem a nyilvanossagnak
External-Software850@reddit
Jujj de meglepet.... /s
Silent_Hedgehog_8660@reddit
Miért nem lép vissza a tisza?
nyuszy@reddit
Basszátok meg, egészen pontosan olyan lett itt a kommentszekció, mint a fideszes nénik, csak nem Orbán Viktor mondta azt, hogy boldogak vagytok, hanem MP.
Athem@reddit
Szerintem te ugyanabba a hibába esel , mint sokan. A legtöbb ember pont leszarja, hogy MP vagy nem MP. Nem az a lényeg, hogy kire, hanem az ,hogy leváltsuk a 16 éve regnáló kormányt, amihez igenis vissza kellett volna lépnie Hadházynak.
Felőlem bárki lehetne ott MP helyett, még az a féreg Kovács Gergő is az MKKP-ből, akkor is leadnám rá a szavazatomat ebben a helyzetben és akkor is szidnám Hadházyt , hogy nem lépett vissza, mert ilyen helyzetben ezt kell tenni.
Úgy látszik nem mindenkinek elég 16 év arra, hogy tanuljon belőle.
nyuszy@reddit
16 év pontosan elég volt arra, hogy kiderüljön, ki az, aki az úgymond ellenzékből egyáltalán semmi értelmeset nem tett, és melyik pártoknak teljesen felesleges elindulnia is. (De azért ne legyenek kétségeink, a visszalépettek mindegyike egyértelműen látta, hogy úgysincs esélye.)
Értem azt is, amit te mondasz, de csak úgy próbáld meg objektíven szkrollozni a kommenteket ennél a posztnál, semmivel sem jobb a színvonal, mint a hithű fideszes vagy mihazánkos debilek fórumain, és ez gecire elkeserítő.
Athem@reddit
Ahogy említettem. Az emberek mérgesek és jogosan mert Hadházy nem lép vissza miközben most van az utolsó esély eltakarítani ezeket a pedofil/pedofilmentő, oroszfelszopó férgeket. Tetszik vagy sem, nincs több lehetőség.
Szerintem Hadházy pocsék politikus, de egy másik választáson pont leszarnám, hogy indul-e vagy sem. Jogosan vannak kiakadva az emberek, mert elég 1!!! mandátum, hogy azon múljon, hogy a Fidesz alakít-e kormányt vagy sem. Na, akkor mi lesz? Akkor is majd védeni fogod ezt a döntést, ha pont ezen múlik?
16 év...nem győzöm hangsúlyozni... 16 év után, te a véletlenre bízod az egész életedet , azért mert egy ember oknyomozó riportokat csinál? Komolyan? Ennyit ér a jövő?
Mert remélem tudod, hogy a közvélemény kutatások azok bizony nem tények. Szóval, tökre jogos amit az emberek mondanak itt, tökre jogos a felháborodás.
Aztán, ha innentől csak a Fidesz, hello unio, abban Hadházynak is szerepe lesz. Meg mindenkinek, aki rá szavaz, aki az MKKP-re, a DK-ra és így tovább. Végül is nem nagy tét.
nyuszy@reddit
Vagy esetleg nézd úgy, hogy a Tiszának derogált nem kifúrni az egyetlen valódi ellenzéki képviselőt.
Athem@reddit
Nope. A Tisza nagyon okosan nem engedte, hogy bárkivel összemossák. Ahogy mondtam, ez az egyetlen járható út.
Fun fact: szerintem MP MZP-t is kedveli, mégse beszél sosem róla és sosem működött vele együtt.
Megint megkérdezem, hogy 16 év alatt semmiből nem tanulunk? Hogy a Fidesz ellen nem lehet csak úgy játszani, anélkül, hogy a propaganda kicsináljon?
Továbbá: ahogy mondtam. Szerintem MZP és néhány momentumos sokkal tehetségesebb politikus, mint Hadházy. Mégis visszaléptek.
Én személy szerint nem látom szükségét.
Nem tudom mi kéne ahhoz, hogy megértsék 16 év után az emberek, hogy egy olyan országban élnek, ahol egy hibás mondat után is a levesbe mész. Hadházy NAGYON nem éri meg ezt a kockázatot.
Plusz, ha egy embernek engednek, utána engedni kell másnak is és hopp 2022 ismét.
Ezt szeretnéd?
nyuszy@reddit
Őszintén szólva inkább félek tőle, hogy kurva nagy lelkesedéssel megyünk csöbörből vödörbe, mint mondjuk 2010-ben.
Athem@reddit
Kérlek mondd el nekem, hogy mi lehet rosszabb egy pedofil/pedofilmentő, orosz felszopó kormánynál.
Plusz ez a mentalitás az, ami kb annyit tesz: "A következő pasid is arcon fog baszni, minek hagynád el? Erről már legalább tudod mekkorát üt."
Szörnyű...16 év, pedofilok, oroszok megölelve és te azon gondolkozol, hogy lehet jobb teljesen feladni a demokráciát, mint megpróbálni valami újat.
Na, látod. Ennek a mentalitással szólnak itt a kommentek. Mert, aki ennyire képtelen megragadni egy lehetőséget az megérdemelte ezt a 16 évet és meg megérdemelné az elkövetkezendőket is.
Tudod az ilyen megjegyzések után szívem szerint behúznám a Fideszre, igazából csak azért nem teszem mert pedofiloknak nincs helye a világban.
Hallod, ez szörnyű, annyira magyar...
nyuszy@reddit
Ne forgasd ki a szavaimat, kérlek. Nem az a kérdés, hogy a Fidesznek mennie kell (sőt, én még 2010-ben sem szavaztam rájuk, hanem inkább bárkire), de ettől még lehetnek fenntartásaim, hogy mi jön majd utána, és vannak jelek, ami miatt nem vagyok teljesen optimista. Persze ne legyen igazam!
Snefi71@reddit
Mehet a dk mellé a süllyesztőbe, nem fogok egy könnycseppet sem ejteni érte.
Nem sokkal voltunk vele előrébb, erőtlen volt, mint téli hajnalokon a napsütés.
Üres szájtépés volt csak amit le tudott tenni, mert hiába való volt amit felderített, az asztalra tett. (de ez kb a teljes ó ellenzékre is igaz)
be_happy_Attila@reddit
Nekem egy nem Tiszás politikus van akit nem szeretnék hogy vissza lépjen és az Hadházy
Lehet dobálni a köveket, leszarom, de annyira sokat tett az utóbbi években a NER lebontása érdekében, szeretném ott látni a következő ciklusnak és bár nagyon bízom a Tiszában, örülnék ha ott lenne mint “fék” hogy ha esetleg Fidesz 2.0-vá változna (a Fidesz se így kezdte) azt is jelezze
Patopista@reddit
Soha nem volt szimpatikus. Remelem megy a pöcegödörbe….
CulturalIntention410@reddit
Számomra normális politikusok egyike, mindegy hogy visszalép e vagy sem. Lehet unalmas amit csinál, de legalább kiderülnek a dolgok. Egy következmény nélküli országban élünk ahol minden hír max 2 hétig tart, de még lehet sokat is mondok. Örülök hogy van olyan aki foglalkozik azzal amiben mások nem.
AlteRedditor@reddit
Nem Zuglóban élsz, mi?
Lost_Assumption_1790@reddit
Hál’ istennek úgy látszik belefér. Én nem bánom. Attól hogy nem Tiszás még jó politikus, megérdemelne egy mandátumot.
G-Litch@reddit
Mondjuk az ő helye tényleg a parlamentben van
ThreeArmedYeti@reddit
Neki drukkolok. Nem semmi egyáltalán, amit véghezvitt tényfeltárás címszóval. Ezt úgy mondom, hogy az óellenzéket teljes mértékben megvetem három kivétellel. Egyikük Hadházy. Bízom benne, hogy ő jut be és tagja lesz az elszámoltató bizottságnak is.
Just-Ad-5972@reddit
Lehet az embernek erről véleménye, de mindenki, aki hazaárulózza, szégyellje magát! Hadházy már akkor kiállt a NER ellen amikor MP még bőven a haszonélvezője volt. Józan polgári ésszel teljesen értelmezhetetlen hazaárulózni az előbbit és bálványozni a másikat.
antboybp@reddit
Úgy tudom, az egy elég érdekes körzet, mert a második is bekerül a parlamentbe. Nem értem, hogy miért és hogyan, de ezért nem lépett vissza. Amúgy meg nagyon nagy szükség van a munkájára. Én őt mindenképpen a korrupcióellenes hivatal élén látnám.
Select_Ant6161@reddit
Aki Hadházy helyett inkább szavaz egy 141.-ik noname Tiszásra az igazából csak kormányfőváltást akar de semmi baja a mostani rendszerrel.
Signal-Use6336@reddit
O lesz az uj MZP
marcipanista@reddit
reddit politika. imádom.
Correct_Comedian6652@reddit
Kár érte. Kiváló ügynök volt. Minden tiszteletem a munkásságáé, de a végén én a mérleget fogom nézni.
Actual_Manufacturer5@reddit
politikuskent nem sokat tudott tenni eddig sem
Bassman-777@reddit
Én részemről szeretném látni Hadházy-t mint Elszámoltatási Biztos (Budai Gyula utódja, LOL).. vagy Elszámoltatási Minisztert ??
Szunyog_a_sarokban@reddit
Egyébként nála az volt az érzésem az utóbbi időben, hogy szimpla lájkvadászat, amit csinál. Ettől persze emelem kalapok a sok éves munkájáért, de a fasznak nem tudott hátrább lépni most.
Infamous-Bed-7535@reddit
Miért nem a Tisza állt be mögé? Hadházy sokkal több áldozatot hozott és nagyobb szerepet vállalt, mint az ellenzékiek 95%, ez tényszerű. Ezért harcolt, hogy ott legyen amikor összedől a rendszer és segíthesse az ország újraépítését, mint politikus amikor eljön az idő. Megértem őt és rá pont nem tudok nehesztelni a döntése miatt. Tisza mit vesztett volna, ha itt hivatalosan beáll mögé?
Easy-North2167@reddit
Mindent. Mert akkor már Jámborral is tegyünk kivételt. És a harmadikkal. És a negyedikkel. És így tovább. Ez elmúlt két évet csak ezzel a stratégiával lehetett idáig így elhozni, ahogy a Tisza elhozta. Én nagyon nem bánom, hogy olyan fogja végre képviselni a körzetet, akinek van köze is hozzá. Pláne, ha végre nem ellenzéki lesz, hanem kormánypárti és nem Fideszes. Hadházy mehet haza Szekszárdra igazgatni az állatkórházát, szép feladat az is és valószínűleg jóval hálásabb környezet.
nyuszy@reddit
Ugyan már, Hadházy pont ugyanolyan kiugrott fideszes, mint MP maga.
dobikasd@reddit
mától Szarházy
hehelevo@reddit
😂😂
Anyadpitschaja@reddit
Mi a bajod vele? Eleg sokat tett mar le az asztalra, nem a seggen ul. Vagy bele nem lesz szerelemes az atlag mp szavazo?
HouoinKyouma007@reddit
9-kor frissült utoljára a valasztas.hu, szóval még nem biztos
No-Football-6611@reddit
Akkor még lehetnek meglepetések.
narancsosbukta@reddit
Czeglédy azért visszalépett Szombathelyen, az legalább annyira fontos volt, mint Hadházy.
Vegetable_Town_7405@reddit
Narrátor: de nem volt
OptimalDot178@reddit
Czeglédy?
Life-Pomegranate474@reddit
Ő az egyetlen értelmes ember a Parlamentben
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Jelenleg igen. Már amikor nem a hatvanpusztai zebrákat spottingolja.
nembajaz@reddit
Meg amikor nem borítgat meg Suzuki Wagyonőröket sportos vezetési stílusával.
FineCaterpillar549@reddit
unpopular opinion, de pont Hadházy az, akinek a javára szép gesztus lett volna a Tisztelet és Szabadság pártja visszalép
nembajaz@reddit
Hadházyban pont azt nem szereti a nagyobb tömeg, amit egyébként Magyar esetében is nehezményez erősen: a one man show jelleget.
Neat-Rain-1671@reddit
Valaki magyarázza már el miért kell mindenkinek visszalépnie, ha a mérések szerint 2/3 lesz a Tiszának
nembajaz@reddit
Például mert nem a méréseken dől el, hanem a körzeteken többek közt.
FineCaterpillar549@reddit
Pércsi Vikit a parlamentbe!
Baldur_the_german@reddit
Megidézlek u/hadhazyakos
Kilgores4@reddit
Alig várom, hogy az eredmény screenshot-ját küldhessem neki a vérlázító válasz levelére
needsomerave@reddit
beszarnék, ha emiatt behúzná radics
pudingleves@reddit
25 százalékkal nehezen fogja
Easy-North2167@reddit
Ha kap annyit egyáltalán.
TurbulentSmile8742@reddit
fülét-farkát húzza be..
dani0723@reddit
én kibaszott ideges leszek.....
ConsequenceBroad8120@reddit
Nemesebb lett volna visszalépni. Nem tudom mennyire ment, vagy menne az állatorvosi praxisa , de úgy gondolom élne úgy, mint most képviselőként. Sőt, ha visszaalépne, akkor igen nagy az esélye én azt gondolom, hogy MP ezt nem felejti el és a vagyon visszaszerzési hivatalban (vagy bárhogy is hívják majd) jó állást adott volna neki, hiába nem TISZA-s. De anno már megmondták róla, hogy nem csapatjátékos.
GrassNo7577@reddit
de akkor dolgozni kellene, nem csak haknizni 60pusztán meg olyan dolgokat kiírni, amit mindenki tud. Ki ne csinálná havi sok millióért ezt?
ConsequenceBroad8120@reddit
Igen értem, amit mondasz, de ezen agyaltam már. Ha belegondolsz egy új hivatalban lehetne pontosan totál ez a feladata. Régebbi hivatalos iratokat bújja, bújná akkor is, hogy EU-s pályázatokat vizsgálna, összegyűjtené őket. Kimenne a helyszínre (akár kis csapatta), dokumentálna. Ez lenne az ő része, az egyéb jogi lépéseket és elkobzásokat büntetésket, más csinálná. Tehát azt csinálná, amit most, biztosan élvezné, hogy van is eredménye. Nem tudom megüzente-e, de én a helyében totál ezt az üzenetet, ha nem is közvetlenül egy bizalmasának elmondtam volna, olyan helyen, ahol mások ezt nem láthatják. Félreállok, de ezt szeretném, kérlek majd vegyetek be ezzel a szerepkörrel. Egy ember úgyis kevés erre, lett volna pár társa, akivel ezt vizsgálják. Tuti nyerő kombináció azt gondolom, win-win helyzet nekik a TISZA-nak és nekünk is.
GrassNo7577@reddit
Mondjuk szerintem a Tiszánál elásta magát örökre ezzel, hogy nem látja be, hogy csak a fideszt segíti már.
ConsequenceBroad8120@reddit
Értem, hogy most ez van. A kommentem arra vontkozott, ha korábban megállapodott volna velük. De szerintem nem annyira fogja érdekelni, ha nem nyer.
instapista5@reddit
miért lépne vissza? ha ő nincs jó pár dolog nincs, legyen már megengedve egy fószer aki a komplett ellenzéket képviselte egymagában mindennyomorával amikor még tisza a tervben se volt
Macskajaj100@reddit
De mit? Hatvanpuszta az egyetlen amit nem feltárt hanem tematizált. De a Fidesznek igazán fájó dolgokat mind a sajtó írta meg és tematizálta
instapista5@reddit
belsős korrupciót érintő ügyek nála landoltak, kihozta belőle a maximumot úgy hogy oda tartozott jó pár évvel ezelőtt, lényegében magyapéter nulladik verziója
siposbalint0@reddit
Szavaztam rá régebben zuglóiként, soha többet. Mehet a süllyesztőbe a NER többi hasznos hülyéjével együtt
Any_Table9811@reddit
1 kerület és egy emberként szerintem ténylegesen jelentős rendszer ellenes munkát végzett Hadházy. Korrupció ellenes fellépésére számíthatnánk a jövőben is.
Taktikai okokból amúgy valakinek vissza kellene lépnie. És másrészt van olyan érv is, hogy a Tisza frakció egysége fontosabb lehet, mint az hogy Hadházy egyedül bekerüljön. Viszont esetleg lehetne a Tisza külső lelkiismerete aki őket is számon kéri. Nem ott szavazok, viszont bármelyik visszalép szerintem elfogadható megoldás.
Ok-South3555@reddit
Csak máig lehetett visszalépni, ezután már nem. Felesleges Ákosra pocsékolni a szavazatot, mert a többség úgyis a Tiszásra szavaz, az Ákosra leadott szavazatok pedig mennek a kukába.
Ok-South3555@reddit
Majd vasárnap a választók helyrerakják Ákost és rájön mennyire felesleges volt elindulnia. Igazuk volt azoknak akik azt mondták fafejű, makacs ember, nem csapatember.
hifimatyi@reddit
Végre lesz ideje venni egy új szemüveget a kinyúlt szárú után.
BarkaPali@reddit
Erdekes, en nem unom azt, hogy szenne lopjak Orbanek az orszagot.
Zugloban meg a legjobb lenne, ha Hadhazy gyozne kis folennyel Velkeyvel szemben, mert ez hoz legtobb mandatumot a Fidesz ellen. Mert akkor Velkey toredekszavazatai mennek a listara, Hadhazy meg megkapja a mandatumot, a toredekszavazat vesztes pedig minimalis lesz.
Own_Hope_3377@reddit
Csak jóval többet ér egy mandátum mint a listás szavazatok...
BarkaPali@reddit
Ha Hadhazyt a Tisza Part potencialis szovetsegesnek tekinti, akkor ha Hadhazy nyer, 1 mandatum plusz a Velkeyre leadott szavazatok, ha Velkey nyer, akkor 1 mandatum, es annyi szavazat, amennyivel Velkey veri a masodik helyezettet, realisztikusan nezve utobbi kevesebb.
Own_Hope_3377@reddit
Jobban meg lehetne érteni Hadházy-t ha ott indul ahol ténylegesen jobban van köze a körzethez. El is indult Szekszárd körzetében, mind a két alkalommal csúnyán kikapott. NEm azért nyert 22-ben sem, mert ő Hadházy, hanem mert kvázi egy palack vízre is leszavaztak volna már akkor is BP-en. Könnyű úgy "nagy mellénnyel" lenni, hogy mondták indulj BP-en és "felment oda".
BarkaPali@reddit
Ugy nyert, hogy elobb legyozte elovalasztason a helyi MSZP-s maffiozot. A korzetek kepviselete meg egy vicc kategoria egy olyan rendszerben, ahol az egyeni korzeteken mulik a valasztas, azaz minden esetben felulirjak a parterdekek a valasztasnal a helyi erdekeket. Meg mondjuk Velkeynek sincs sok koze a korzethez, es nem is kampanyol a korzetben, eleve arra van alapozva a gyozelme, hogy megszavazzak mert Tisza, akkor meg megis milyen helyi erdekkepviseletrol beszelunk.
No-Football-6611@reddit
És a Tisza elveszíthet akár pár százezer szavazatot országosan, mert a régi ellenzékkel kooperál.
sorosterv666@reddit
Teljesen hülyeség a levezetés
BarkaPali@reddit
Hol benne a hiba?
No-Football-6611@reddit
Ott a hiba, hogy ehhez koordinálni kell, ehhez az kellene hogy a Tisza ezt kommunikálja, másképp nem megy. Ha ez megtörténik, országosan sokkal nagyobb kár lehet, mint ami előny lehetséges egyáltalán.
BarkaPali@reddit
De ki beszelt arrol, hogy koordinalni kellene? En annyit irtam, hogy matematikailag mi lenne a legjobb. Ez attol fuggetlenul is osszejohet vagy bukhat, hogy a Tisza mit csinal, a szavazokon mulik. A csapda benne az, hogy a masodik legjobb scenario, ha Hadhazyra nagyon kevesen szavaznak, majdnem minden szavazoja inkabb Velkeyre szavaz.
No-Football-6611@reddit
Nem kell, de mivel erre nem is számíthatott, így úgy indult, hogy ezzel valószínűleg kárt csinál. Nem tudom mi járhat a fejében, de most már igazából mindegy is.
Real-Programmer-548@reddit
Radics befogja húzni Hadházy miatt.
BarkaPali@reddit
Kozeleben sincs az 1/3-nak. Sokkal inkabb lehet aggodni pl. Hiller korzeteben, mert ott a mammerok, papperok lehet hogy megszokasbol ra szavaznak.
No-Football-6611@reddit
Viszont az lesz, hogy a Tiszás képviselő fog nyerni, kisebb nyertes kompenzációja lesz, és Hadházy szavazatai mennek a szemétbe
BarkaPali@reddit
Ez igy van.
NerevarineNo1@reddit
Nekem mi degy csak.legyen rendszwrváltás
prolipropilen@reddit
Az ő körzetében lakom, és rendesen tartok tőle hogy miatta be fogja húzni a fidesz. Sajnálom hogy erőltette ezt a jelöltséget pedig ugye szerinte a fidesz nem váltható le választáson…
assertive_eggplant@reddit
semmi realitása nincs Radics győzelmének…
Rossart@reddit
kurvára remélem mert messze a legirritálóbb budapesti fidesz jelölt... szégyen lenne ha pont ő jutna be hadházy miatt...
prolipropilen@reddit
legyen igazad!
kissinmyswedishboy@reddit
Radics nem fog győzni csak így megy a kukába egy csomó töredékszavazat
Candid-Chipmunk7166@reddit
Ugyan már, Radicsnak semmi esélye.
ImperialHeretic@reddit
Értékelem Ákos eddigi tevékenységét...mint oknyomozó riporter, csak kár hogy nem az.
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Írtam máshol is, hogy az oknyomozás Panyi Szabolcsnál és Kaufmann Balázsnál kezdődik. Hadházy a táska és óra spottingal egyelőre Blikk/Bors szintjén van... :/
msknowitnothingatall@reddit
Apámat direkt nem jelentettem át, hogy inkább a 14-ben szavazzon és ne a 8-ban.
penguinlord9@reddit
sulytalan a pali
MattSzaszko@reddit
Nem értem mit szeretne elérni. Nem hiszem, hogy lenne esélye bejutni képviselőnek.
A helyében visszalépnék, és próbálnék ilyen influenszerként megélni a jövőben. Nem szép kilátások, de még mindig méltóságteljesebb. Bár ezt egy bukta után is meg lehet próbálni, csak lépéshátrányból.
Nearby_Yesterday_584@reddit
Van egy állatkórháza Szekszárdon. Nincs szüksége másra a megélhetéshez. Csak egy fafej. Azt hiszi, hogy folytatnia kell a harcot.
GreenDevil97@reddit
Várható volt, de minden meg lesz jegyezve
kamasuka84@reddit
Igazán korrekt, demokratikus hozzáállás miszerint aki elindul a választáson, az vendettára számíthat.
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Ebben igazat adok neked, még ha nem is értek mindennel egyet veled.
GreenDevil97@reddit
Minden óellenzéki aki kockáztatja a választást, megérdemli, hogy ezt a jövőben felemlegessük, ha ismét az urnák előtt állunk…
Becsülöm hadházi munkáját, de konkrétan semmit sem tesz hozzà egyedül a parlamentben, plusz egy tiszásnak több haszna lenne.
Icandodgebulletsbaby@reddit
ne mondd már h ilye óellenzékes vagy, akkor azért károgsz állandóan?
jb9310@reddit
Csak azert nem ertem, mert ha visszalep meg siman lehetett volna oknyomozo ujsagiro, mukodtethetett volna valamilyen szervezetet (aminek fixen lett volna rendszeres tamogato tabora). Sot azt sem zarom ki ha nem is elso soros politikuskent, de valamilyen hasznos helyen szamitottak volna a munkajara. Ha ezen mulna a vegen a mandatum sorsa, akkor egy eletre elvagta most magat. En kivanom hogy ha mar igy dontott, akkor nyerjen a Tisza ebben a valaszto korzetben is es meruljon feledesbe ez a baki.
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Az oknyomozó újságírás Panyi Szabolcsnál és Kaufmann Balázsnál kezdődik. Hadházy egyelőre Blikk/Bors szinten van Andi táska spottingjaival...
jb9310@reddit
Persze ertem, nyilvan engem sem ez a resz erdekel. De pont amit a biroi vegrehajtoi reszen segitett kiteriteni, vagy amikor valaki egy ovodara szant EU-s penzbol epitett villat maganak azokat fontos volt bemutatni. Attol fuggetlenul, hogy milyen rendszer lesz itt, ilyen kritikus emberekre mindig szukseg lesz.
Swimming_Mention464@reddit (OP)
Ezt nem is vitatom, sőt... Lásd korábbi kommentem: https://www.reddit.com/r/hungary/comments/1m7au2m/comment/n4q1buu/?utm_source=share&utm_medium=web3x&utm_name=web3xcss&utm_term=1&utm_content=share_button
Temporary_Recipe_436@reddit
tudjátok mit? most mutatta meg az igazi énjét
vurhorston44@reddit
Legkesobb 2022-ben a mandatum-atvetelnel bemutatott cirkusza soran mar tiszta volt, hogy hova is kell ot helyezni azon a polcon.
Zaszlo_zaszlo_sziv@reddit
Processing img xssdir8ih6ug1...
Kepes_Kornyika@reddit
Hadházy olyan mint a magyar huszárroham a szovjet tankok ellen.
Hyrax_pillow@reddit
a kutyám szisztematikusan egy ideje a radics bela plakátoknál áll meg a nagy dolgát végezni, de megprobalom vele megértetni, hogy innentől a hadhazy plakátoknál is nyugodtan
Ezechiel-2517@reddit
Leírta magát gláriga, gyurcsók és a komplett kutyipárt szintjére. Dicstelenül ér véget a politikai ~~pálya~~ámokfutása.
Basic-Emergency-2707@reddit
Szarházy
gundampilot11@reddit
Mondanám, hogy nem kell több poszt, de így sem értették meg az Orbán hívek.
yeahboii5@reddit
Ákos, ezt soha nem fogom neked megbocsátani.
ChanceFill800@reddit
Hadházy jószándékú, de turbóautista sajnos. kicsit a rorschach-ra emlékeztet a watchmenből
Icandodgebulletsbaby@reddit
leszophat
Accomplished-Car-431@reddit
ilyenkor jön ki valakinek a valódi jelleme :(
turorudika@reddit
fasz
False-Discipline-640@reddit
Hadházy rohadt nagy csalódás. A végére kiderült, hogy része ugyanannak a roncsellenzéki megélhetési politikus csürhének, amit előszeretettel kritizált. Azt meg sose fogom megbocsátani neki, hogy éveken át ő szajkózta leghangosabb a "fideszt nem lehet leváltani" mantrát ami rengeteg ellenzékit érzelmű embert taszított az apátiába.
pagyar_meter90@reddit
Köpjön fel és álljon alá
Vegetable_Town_7405@reddit
Ők most mennek a feledés homályába.
Lonely_Fun245@reddit
Még 4 évig szeretne a Fidesz-kormány uralta orszag korrupciói ellen harcolni.
TurbulentSmile8742@reddit
Hát akkor jöjjön a szomorú vasárnap.
szty1@reddit
Erre elég kicsi volt az esély, most pakolta tele a kerületet még egy adag plakáttal. (Ezeken már rajta van, hogy listán Tisza, egyéniben Hadházy.)
Alone-Work6751@reddit
Csövesbánat.