Szeritnem pontosan ezért tette. Ismeri az újabb mérési eredményeket, látta realistán mi történik és mi fog. Akkor is nyert volna már a TISZA jelöltje, ha marad, viszont akkor az az ő karakterét teljesen kinyírja (nem mintha eddig minta lett volna). Így, hogy visszalép csak jobban tud kijönni belőle, főleg ha nyer a TISZA-s. Talán azt is remélheti, ha új kormány lesz a TISZA emiatt majd nem úgy vizsgálódik és esetleg ő megússza a börtönt.
Csak azért mert kiderült hogy a mkkp is csak egy megélhetési politikusokból álló kamupárt, és ez nekem nem tetszik nem lettem politikailag befolyásolva.
Fogadunk, hogy Mészáros Lőrinc többet adakozott az elmúlt pár évben, mint a kutyagecik? Vagy te? Mondjuk többet is lopott, ahogy a kutyapárt is többet lopott, mint én vagy a kommentelő akinek válaszoltál, de az nem számít, ha jól értem.
Én voltam olyan hülye/őrült, hogy szántam. SZÁZÖTVEN MILLIÓ forint eltűnt, erre az a válasz, hogy hát nem volt mindenről számla és még kezdők voltak. Érted. Kezdők. 2022-ben. Nagy Dávid "Nem tudom, nem voltam ott, ja, hogy ott voltam, akkor nem is úgy történt" magyarázkodását még Gulyás Gergő is megirigyelte volna. Kovács Gergő meg... Ő nem akart a dokumentumfilmben szerepelni, mert ott csak reagálhatott volna, ezért csinált inkább X nappal később egy... reakcióvideót...
Nem eltűnt, hanem az ÁSZ szerint nem szabályosan lett felhasználva.
"az MKKP a kampányra kapott költségvetési támogatás közel felét, 46,02%- át, mintegy 198,7 M Ft-ot nem a Ve. 140. §-ában nevesített kampányeszközökre használta fel (ilyen nevesített kampányeszköz a plakát, a jelölő szervezet vagy jelölt által történő közvetlen megkeresés, a politikai reklám és politikai hirdetés és a választási gyűlés), hanem pályázat útján szétosztotta a pályázó magánszemélyek és szervezetek által megjelölt, választáshoz és kampányhoz nem egyértelműen kapcsolódó célok megvalósítására (…)”
Az ÁSZ ezért 11 milliós bírsággal súlytotta a pártot, amit magánadakozásokból fizettek ki, nem közpénzből. Az általad említett 70 milliónak nem találtam nyomát a neten.
Továbbá, a videóban ha jól emlékszem két szám hangzik el 7 (Nagy Dávid szerint) és 21 millió (előző pénzügyi vezető szerint) forintos pénztárhiány, ND indoklása alapján ezek 2022 előtt keletkeztek megfelelő számlázási rendszer hiánya miatt, valamit a fent említett pályáztatási rendszer átgondolatlan és hanyag számlakezelési gyakorlatából (többezer számla, mikro projektek támogatása pártízezer forintokkal). Ezeket 3.5-3.5 M értékben a pártelnökökkel visszafizetteték.
Elhangzik a videóban még, hogy a KG 2 millió forint értékben vett fel munkabér előleget, amit később visszafizetett a pártnak.
Őszintén inkább érzem azt, hogy a népharag most ellenük irányult politikai okokból és MNB-szintű korrupciót próbál oda vizonálni, ahol inkább hanyagság és felkészületlenség volt.
Ráindulnak a tiszára, hogy hatalomban tartsák a fideszt. Ez ugyan nem önmagában nem bűncselekmény, de elhelyezi őket valahol a DK és az LMP környékén. Nagy Dávid és Kovács Gergő hányingerkeltő cinizmusa és gúnyolódása sem bűncselekmény, de olyan emberekre, akik ennyire láthatóan élvezik, hogy 10 millió magyar faszával verik a csalánt a párttámogatásért (vagy ki tudja miért) egyáltalán nem vagyok kíváncsi, ahogy Pócs János, Dobrev Klára vagy Tiborz véleménye se igazán érdekel azok után, amit biztosra lehet tudni róluk.
Ezzel együtt belenéztem Kovács kínos magyarázkodásába, amiben a bicskanyitogató gúnyolódás mellett olyanok hangzottak el, hogy Tiborc nyilván azért találkozott titokban Kovács Gergővel, mert hogy PR jótékonykodást akart intézni, meg hogy valóban az apjától vette a kocsit, de becsszó nem volt túlárazva és becsszó ő is ugyanannyiért vette meg a párttól. Meg hogy ugyan valóban magánszámlára kérték a visszautalásokat azzal, hogy majd főnökúr elszámol a pénzzel, de hát ki lenne olyan hülye hogy így sikkasztana. Meg hogy valóban 7 éve nem elérhető a párt a székhelyén, de ez a bíróság hibája (hogy hét kibaszott év alatt nem sikerült elintézni a váltás, biztos a bíróság hibája) és ezek esetében bizony már felmerül bűncselekmények gyanúja is, amiket finoman szólva se sikerült tisztázni
En elkezdtem nezni kepzeld, egeszen addig neztem amig kijelentette, hogy azert nem vett reszt a dokumentum filmben, mert ha ott reagal az csak magyarazkodas lenne, es utana keszit egy videot amiben magyarazkodik. Na meg azt is mondta, hogy konnyu ugy beszelni, hogy a masik nem reagal ra. Na most akkor o mit csinalt az eloadasban, amiben egyedul volt?
Ja, meg füveztünk is, meg sikkasztottunk is, meg kiszolgáltuk ezt a velejéig romlott Fidesz-kormányt azzal, hogy nem léptünk vissza a TISZA javára. Micsoda közösség vagyunk!
A sikkasztás nem az volt, hogy nem léptetek vissza, nmhanem az, hogy 300 millióval tartoztatok volna a kampánypénzekből az államnak 2022-ben, de csak 150-et adtatok vissza. Eltűnt. 150. Millió. Ft. Nagy Dávid és Kovács Gergő válasza erre az, hogy hát még kezdők voltak, nem tudtak mindent lepapírozni. Ja, azt látom, hogy mostmár ügyesebben lepapírozzák a dolgokat, bár azért még most is becsúszik haverok kinevezése pályáztatás nélkül. Semmi para, a 70 milliós büntit kifizetitek az önkormányzati kasszából az ott lakók pénzéből, nincs itt semmi gond, tényleg.
Escobar kolumbiai volt. Ergo az összes kolumbiai egy narkós gyilkos volt. Próbáltam a peldaddal szemléltetni az eredeti kommenttel való problémát. Arról nem beszélve, hogy egy vád hangzott el, aminek volt több cáfolata.
Nem. Csak komikusnak tartom egy teljes közösség lehúzását. Megneztem az Ebek urát, Nagy Dávid partizanos inzetjuját es KG 2 órás liveját. Meghallgatva mindkét felet véleményes KG viselkedése, minimum hanyagul álltak a pénzekhez. A kritikák a KG személyével szemben merültek fel, ha jól tudom.
Én is tragédiának tartom, hogy a baloldali és liberális értékeknek nincs HITELES képviselete.,, Ez viszont még akkor se a DK lenne, ha 5 vagy 10 vagy 15 százalékon állnának. És hát nem is állnak.
De, a Tisza hiteles képviselete mindezeknek IS mert gyűjtőpárt. Nincs már olyan hogy baloldali párt, mert meghaladta a világ, ha lenne az a világ vicce lenne, az általa létrehozott környezet meg minden csak nem versenyképes, ugyanígy a tisztán liberális oldal, ne is legyenek ilyen pártok.
A gyűjtőpártozás általában populizmussal és aztán ezeknek az értékeknek a mellőzésével jár, szerintem ez egy jogos félelem, csak nem a dk a megoldás rá. (Ezt jól láthatóan baloldali meg liberális szavazók nagy többsége is így látja.)
Azt hogy a tisza minek lesz vagy nem lesz hiteles képviselete, azt egyelőre nem tudjuk, max remélhetünk.
Reméljük. Azért csináljuk, én személy szerint is sok energiát fektetek bele, de mint mondtam, szerintem vegytisztán ezek a fogalmak nem léteznek, sőt kártékonyak, pl. én meg vagyok róla győződni, hogy a gazdaságpolitikát csak liberálisan szabad csinálni, az a leghatékonyabb, az biztosítja a legnagyobb növekedést, ugyanakkor egy csomó mindent meg konzervatív módon, szóval szerintem ezeknek a totális ideológiáknak lejárt az ideje, mindegyikből ki kell venni azt amiben az a legjobb.
Trey Parker es Matt Stone dorzsoli a tenyeret... 5 evadnyi South Park materiat szolgaltatott kis hazank az elmult 1,5-2 evben... Es ebbol az 5evadbol 3 kijon az utolso 3 het esemenyeibol..
Szuper jó neked,hogy életed 50. évében ez volt a legnehezebb döntés vala.Képzeld el hogy annak se egyszerű, aki már döntött aközött, hogy a gyerekének vesz cipőt, vagy befizeti a villanyszámlát. Na menjél szépen hív a munka vár a gyár!
Mondja, hogy váltsunk rendszert, erre listán leszavaz a kékfideszre... Jó, legalább volt annyi benne, hogy visszalép, de basszus, sikerült Tordait leüberelnie önmaga nevetségessé tételében, ami azért nem kis szó.
Aki még a dk nal kitart az már szektás és jó eséllyel tényleg nem fog leszavazni a tisza jelöltre már csak dacból sem :( De azért ha legalább pár ember megteszi már az is több mint a semmi
De komolyan: a csávó 1 tárgyalásnyira van a közügyektől való eltiltástól, be is baszott volna, ha nem lép vissza - és mellesleg marhára bebasz, hogy merte őt így indítani a DK jelöltként.
Azért ne emeljünk neki szobrot, szépen lavírozik. Elmond valamit a konokságról, hogy előbb tettem volna nagy összeget Hadházy visszalépésére, mint az övére. Be kell valljam csalódott vagyok, mindemellett Czeglédy Csabának köszönöm ennek ellenére.
Nagyon sajnálom Csaba. Nyugtasd magad azzal, hogy harmadannyi szavazatot jósoltak neked, mint a három hónapja politikus ellenfelednek, illetve, hogy a csillagból egyébként is nehezebb lett volna egyengetned országunkat. Klárikáéknak pedig valóban sok sikert, már csak ötszörözniük kell a szavazóik számát a maradék két napban és még akár be is juthatnak. Jó lenne, hisz az elmúlt ciklusokban is oly sokat tett értünk a "baloldal".
Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Dk bszze... de! Tejhatalom kell, hogy 16 évnyi módszeres, tejhatalommal elkövetett rombolást egyeltalán meg lehessen próbálni visszacsinálni!
dead97531@reddit (OP)
Január végi kutatás:
szty1@reddit
Fun fact: Vas01 a Nézőpontnál és az Alapjogokért Központ friss előrejelzésében is biztos Fidesz kategória :D
NotWolvarr@reddit
Nézőpont lassan ugyan arra a polcra kerül, mint a vadhajtasok, ha hitelességről van szó.
Tauntaunt@reddit
Mióta megalakult ott van.
Naive-Horror4209@reddit
Az Alapjogokert Központ néven mindig derülök
Salty_Quality4743@reddit
Szombathelyiként mondom hogy biztos nem Fidesz győzelem kategória :D
fruitdays@reddit
Ámen!
Duplicomposit@reddit
Bezzeg olyan latteavokádós választókerületek, mint Somogy 3 és Jász-Nagykun-Szolnok 4 tiszásak a Nézőpont szerint
Fedorazisten@reddit
Valszeg random dobálták a körzeteket ide oda úgy hogy azért a fidesznek jöjjön ki 65 körül..
ConsequenceBroad8120@reddit
Szeritnem pontosan ezért tette. Ismeri az újabb mérési eredményeket, látta realistán mi történik és mi fog. Akkor is nyert volna már a TISZA jelöltje, ha marad, viszont akkor az az ő karakterét teljesen kinyírja (nem mintha eddig minta lett volna). Így, hogy visszalép csak jobban tud kijönni belőle, főleg ha nyer a TISZA-s. Talán azt is remélheti, ha új kormány lesz a TISZA emiatt majd nem úgy vizsgálódik és esetleg ő megússza a börtönt.
fruitdays@reddit
A Fideszért tette. Hogy mentse a listás szavazatokat a DK-nak... Tisza 2x aki valtozást akar!
SomeCryptographer630@reddit
Kurvára remélem, hogy nem ússza meg!
majorannah@reddit
Ez azért sok töredékszavazat a Tiszának.
Naive-Horror4209@reddit
Én is erre gondoltam, ez több ezer töredékszavazat is lehet
Jokepu@reddit
Már neki se kell klára?
TodayImLedTasso@reddit
Azok, akik nem leptek vissza, h a bunozo Czegledy Csaba tobbet tett a rendszervaltasert, mint ok.
Dry-Zone-5921@reddit
Mint a bűnöző kutyapárt. Egészen hihetetlen h megcserélődött h kit mennyire utálok a politikában :D
msviktor@reddit
Nyugi, nem vagy egyedül a politikai befolyásolhatósággal ;)
Dry-Zone-5921@reddit
Bárcsak tudhatnám azt amit te :3
msviktor@reddit
én sem tudok semmit, csak azt látom hogy a magyarok se tundak semmit és ezért pörög a politikai iránytűjük 180 fokokat 4 évente.
Mi ez ha nem a politikai befolyásolhatóság mintapéldája? :)
Hecex@reddit
Csak azért mert kiderült hogy a mkkp is csak egy megélhetési politikusokból álló kamupárt, és ez nekem nem tetszik nem lettem politikailag befolyásolva.
Dazzling_Blood_231@reddit
Bűnöző kutyapárt. Azért nem kell a realitásérzékünket elveszíteni.
Acrobatic_Quiet_3706@reddit
Bunozoket a nevukon kell hivni
Dazzling_Blood_231@reddit
Értem. Feltételezem Te is segítettél rászorulóknak, gyűjtöttél, forrást biztosítottál civil kezdeményezéseknek, önkénteskedtél, felújítottál, közösséget szerveztél mint a bűnöző Kutyapárt közössége tette.
mimrock@reddit
Fogadunk, hogy Mészáros Lőrinc többet adakozott az elmúlt pár évben, mint a kutyagecik? Vagy te? Mondjuk többet is lopott, ahogy a kutyapárt is többet lopott, mint én vagy a kommentelő akinek válaszoltál, de az nem számít, ha jól értem.
Dazzling_Blood_231@reddit
Megnézted a cáfolatokat? Mit gondolsz róluk? Szántál udőt az ellenoldalmeghallgatására?
anygal@reddit
Én voltam olyan hülye/őrült, hogy szántam. SZÁZÖTVEN MILLIÓ forint eltűnt, erre az a válasz, hogy hát nem volt mindenről számla és még kezdők voltak. Érted. Kezdők. 2022-ben. Nagy Dávid "Nem tudom, nem voltam ott, ja, hogy ott voltam, akkor nem is úgy történt" magyarázkodását még Gulyás Gergő is megirigyelte volna. Kovács Gergő meg... Ő nem akart a dokumentumfilmben szerepelni, mert ott csak reagálhatott volna, ezért csinált inkább X nappal később egy... reakcióvideót...
Dazzling_Blood_231@reddit
Nem eltűnt, hanem az ÁSZ szerint nem szabályosan lett felhasználva.
"az MKKP a kampányra kapott költségvetési támogatás közel felét, 46,02%- át, mintegy 198,7 M Ft-ot nem a Ve. 140. §-ában nevesített kampányeszközökre használta fel (ilyen nevesített kampányeszköz a plakát, a jelölő szervezet vagy jelölt által történő közvetlen megkeresés, a politikai reklám és politikai hirdetés és a választási gyűlés), hanem pályázat útján szétosztotta a pályázó magánszemélyek és szervezetek által megjelölt, választáshoz és kampányhoz nem egyértelműen kapcsolódó célok megvalósítására (…)”
Az ÁSZ ezért 11 milliós bírsággal súlytotta a pártot, amit magánadakozásokból fizettek ki, nem közpénzből. Az általad említett 70 milliónak nem találtam nyomát a neten.
Továbbá, a videóban ha jól emlékszem két szám hangzik el 7 (Nagy Dávid szerint) és 21 millió (előző pénzügyi vezető szerint) forintos pénztárhiány, ND indoklása alapján ezek 2022 előtt keletkeztek megfelelő számlázási rendszer hiánya miatt, valamit a fent említett pályáztatási rendszer átgondolatlan és hanyag számlakezelési gyakorlatából (többezer számla, mikro projektek támogatása pártízezer forintokkal). Ezeket 3.5-3.5 M értékben a pártelnökökkel visszafizetteték.
Elhangzik a videóban még, hogy a KG 2 millió forint értékben vett fel munkabér előleget, amit később visszafizetett a pártnak.
Őszintén inkább érzem azt, hogy a népharag most ellenük irányult politikai okokból és MNB-szintű korrupciót próbál oda vizonálni, ahol inkább hanyagság és felkészületlenség volt.
anygal@reddit
A 70 (pontosabban 72) millió nem volt benne a videóban, azért kapták, mert Gergő havert nevezett ki zsíros állásra, pályáztatás nélkül.
mimrock@reddit
Ráindulnak a tiszára, hogy hatalomban tartsák a fideszt. Ez ugyan nem önmagában nem bűncselekmény, de elhelyezi őket valahol a DK és az LMP környékén. Nagy Dávid és Kovács Gergő hányingerkeltő cinizmusa és gúnyolódása sem bűncselekmény, de olyan emberekre, akik ennyire láthatóan élvezik, hogy 10 millió magyar faszával verik a csalánt a párttámogatásért (vagy ki tudja miért) egyáltalán nem vagyok kíváncsi, ahogy Pócs János, Dobrev Klára vagy Tiborz véleménye se igazán érdekel azok után, amit biztosra lehet tudni róluk.
Ezzel együtt belenéztem Kovács kínos magyarázkodásába, amiben a bicskanyitogató gúnyolódás mellett olyanok hangzottak el, hogy Tiborc nyilván azért találkozott titokban Kovács Gergővel, mert hogy PR jótékonykodást akart intézni, meg hogy valóban az apjától vette a kocsit, de becsszó nem volt túlárazva és becsszó ő is ugyanannyiért vette meg a párttól. Meg hogy ugyan valóban magánszámlára kérték a visszautalásokat azzal, hogy majd főnökúr elszámol a pénzzel, de hát ki lenne olyan hülye hogy így sikkasztana. Meg hogy valóban 7 éve nem elérhető a párt a székhelyén, de ez a bíróság hibája (hogy hét kibaszott év alatt nem sikerült elintézni a váltás, biztos a bíróság hibája) és ezek esetében bizony már felmerül bűncselekmények gyanúja is, amiket finoman szólva se sikerült tisztázni
Szóval ez nem most nem jött be.
Acrobatic_Quiet_3706@reddit
En elkezdtem nezni kepzeld, egeszen addig neztem amig kijelentette, hogy azert nem vett reszt a dokumentum filmben, mert ha ott reagal az csak magyarazkodas lenne, es utana keszit egy videot amiben magyarazkodik. Na meg azt is mondta, hogy konnyu ugy beszelni, hogy a masik nem reagal ra. Na most akkor o mit csinalt az eloadasban, amiben egyedul volt?
SomeCryptographer630@reddit
Ja, meg füveztünk is, meg sikkasztottunk is, meg kiszolgáltuk ezt a velejéig romlott Fidesz-kormányt azzal, hogy nem léptünk vissza a TISZA javára. Micsoda közösség vagyunk!
anygal@reddit
A sikkasztás nem az volt, hogy nem léptetek vissza, nmhanem az, hogy 300 millióval tartoztatok volna a kampánypénzekből az államnak 2022-ben, de csak 150-et adtatok vissza. Eltűnt. 150. Millió. Ft. Nagy Dávid és Kovács Gergő válasza erre az, hogy hát még kezdők voltak, nem tudtak mindent lepapírozni. Ja, azt látom, hogy mostmár ügyesebben lepapírozzák a dolgokat, bár azért még most is becsúszik haverok kinevezése pályáztatás nélkül. Semmi para, a 70 milliós büntit kifizetitek az önkormányzati kasszából az ott lakók pénzéből, nincs itt semmi gond, tényleg.
Dazzling_Blood_231@reddit
Ez hogy jött ide? Felhivtam ra a figyelmet, hogy egy emberrel kapcsolatban merültek fel problémák, de egy egesz közösség lett megbélyegezve.
potatopavilion@reddit
minden nap meglep, hogy ez a sub mennyire aranyos öregesen fűellenes
Acrobatic_Quiet_3706@reddit
Escobar is sokat segitett a szegenyeken, akkor mentsuk ot is fel a bunei alol? Vagy hol all meg a felmentes esete?
Dazzling_Blood_231@reddit
Escobar kolumbiai volt. Ergo az összes kolumbiai egy narkós gyilkos volt. Próbáltam a peldaddal szemléltetni az eredeti kommenttel való problémát. Arról nem beszélve, hogy egy vád hangzott el, aminek volt több cáfolata.
trollnemzet@reddit
Wow ezt az "összefüggést", amint felfogod, hogy mekkora baromság, már látom előre, hogy törölni fogod hogy ne gyűljenek a downvote-ok.
FrokamiRed@reddit
Kimaradsz hírekből?
Dazzling_Blood_231@reddit
Nem. Csak komikusnak tartom egy teljes közösség lehúzását. Megneztem az Ebek urát, Nagy Dávid partizanos inzetjuját es KG 2 órás liveját. Meghallgatva mindkét felet véleményes KG viselkedése, minimum hanyagul álltak a pénzekhez. A kritikák a KG személyével szemben merültek fel, ha jól tudom.
aradebil@reddit
Ez jövőheten megér majd egy önvizsgálatot
feliaxtheone@reddit
Better-Web-731@reddit
De hát nekünk Klári kell, meg Hadházy. /s
Pebble-Sorter-8128@reddit
Nyilván nem ok nélkül tette, hanem számít arra hogy ez számítani fog amikor eléri valami felelősségre vonás szerűség.
Szunyog_a_sarokban@reddit
Pedig ha igaz, amit MP mond, a felelősségrevonás/elmaradása nem politikai alapú lesz, hanem a független nyomozati és bírósági szervek döntenek.
Pebble-Sorter-8128@reddit
Ígérni ingyen van, de kétlem hogy a nagyobb ügyeknek nem lesz politikai vonzata.
SomeCryptographer630@reddit
Szegény Hadházy.. Pedig ő csak pénzt akart az újabb 60pusztai szafarira..
Tight-Astronomer989@reddit
Azt kell teljhatalom most, hogy szunjon meg ez a fos fideszes rendszer, te csíra..
Illustrious_Sock_823@reddit
Ahhoz képest elégge vigyorog
Classic-Activity7683@reddit
Cool-Bluey@reddit
Mit tett az ellenzék 16 év alatt a teljhatalom ellen?
Maximum-Fuel4239@reddit
Megvolt Klàrinèni vagy nem?
anacond1337@reddit
Remélem a következő az lesz, hogy önként bevonul a hűvösre
Soggy_Ad2829@reddit
W Csaba
ExtremeCookie9072@reddit
jó, bár a DK-ra leadott listás szavazata megy a lecsóba
dead97531@reddit (OP)
Vas 01 szavazólap akkor így fog kinézni:
AnarchiaKapitany@reddit
RÁPLI RÓBERT IGAZÁBÓL COLIN ROBINSON!!!4
Athlosz@reddit
xddd
Substantial-Yam7779@reddit
Kutyás jelölt ebben a körzetben egy Budapest XXII. Kerületi együttes képviselő volt 2024-ig 😂😂😂
TodayImLedTasso@reddit
Kovács Gergő is BAZ-ban indul, vagy hol
Terrible-Humor6779@reddit
Ő nem indul sehol. Suzi indul Ózdon.
TodayImLedTasso@reddit
Sorry. A lényeg ugyanaz.
Alert_Respect_1433@reddit
Én is tragédiának tartom, hogy a baloldali és liberális értékeknek nincs HITELES képviselete.,, Ez viszont még akkor se a DK lenne, ha 5 vagy 10 vagy 15 százalékon állnának. És hát nem is állnak.
First_Performance_14@reddit
De, a Tisza hiteles képviselete mindezeknek IS mert gyűjtőpárt. Nincs már olyan hogy baloldali párt, mert meghaladta a világ, ha lenne az a világ vicce lenne, az általa létrehozott környezet meg minden csak nem versenyképes, ugyanígy a tisztán liberális oldal, ne is legyenek ilyen pártok.
Alert_Respect_1433@reddit
A gyűjtőpártozás általában populizmussal és aztán ezeknek az értékeknek a mellőzésével jár, szerintem ez egy jogos félelem, csak nem a dk a megoldás rá. (Ezt jól láthatóan baloldali meg liberális szavazók nagy többsége is így látja.)
Azt hogy a tisza minek lesz vagy nem lesz hiteles képviselete, azt egyelőre nem tudjuk, max remélhetünk.
First_Performance_14@reddit
Reméljük. Azért csináljuk, én személy szerint is sok energiát fektetek bele, de mint mondtam, szerintem vegytisztán ezek a fogalmak nem léteznek, sőt kártékonyak, pl. én meg vagyok róla győződni, hogy a gazdaságpolitikát csak liberálisan szabad csinálni, az a leghatékonyabb, az biztosítja a legnagyobb növekedést, ugyanakkor egy csomó mindent meg konzervatív módon, szóval szerintem ezeknek a totális ideológiáknak lejárt az ideje, mindegyikből ki kell venni azt amiben az a legjobb.
Automatic_Swim_2998@reddit
dont_mess_with_tx@reddit
DK-ra szavaz listán
szopatoszamuraj@reddit
Na, egy konkrét bünőzőben (aki ráadásul dk-s) több a gerinc mint az ellenzék nagy részében.
Mi a fasz van itt emberek
fruitdays@reddit
És felmondta a Fideszes mantrát amit a DK tol.itt az utolsó héten. Listán DK-ra baszdmeg, nehogy bárki is...
Pebble-Sorter-8128@reddit
Opportunizmus, az van. Süllyedő hajó és patkányok.
Glass_Use2930@reddit
Így van.
hgaben90@reddit
Azért valahol jó jel ha az opportunisták elkezdenek parancsot megtagadni, a patkányok meg kaparják elkezdik kirágni magukat a hajó oldalán.
local_ghost_80@reddit
A nem visszalépett jelöltek közel sem az ellenzék nagy része.
Agitated_Parsley2576@reddit
Trey Parker es Matt Stone dorzsoli a tenyeret... 5 evadnyi South Park materiat szolgaltatott kis hazank az elmult 1,5-2 evben... Es ebbol az 5evadbol 3 kijon az utolso 3 het esemenyeibol..
Final_Environment895@reddit
Vege van geczy
Markieboiiiii@reddit
Ez helyileg hol van?
dead97531@reddit (OP)
Vas 01 szombathely
Markieboiiiii@reddit
Mármint a videón :D
dead97531@reddit (OP)
Ja :D a helyszínt nem ismerem.
This_Adeptness_6206@reddit
Szuper jó neked,hogy életed 50. évében ez volt a legnehezebb döntés vala.Képzeld el hogy annak se egyszerű, aki már döntött aközött, hogy a gyerekének vesz cipőt, vagy befizeti a villanyszámlát. Na menjél szépen hív a munka vár a gyár!
External-Software850@reddit
Hadházy when?
Commercial_Relief548@reddit
Ez az épület kurvajó élőben is. Am grat neki h visszalépett.
instapista5@reddit
ez még nem ül sitten??
Successful_Fee_6906@reddit
Dagi nem lájkolja ezt :(
Commercial-Orchid769@reddit
TheAestheticFur@reddit
Túl késő, már 4-től nem lehet. Ezek a korrupt rohadékok már ott lesznek a szavazólapon.
Hamuka_Kongregate@reddit
Mondja, hogy váltsunk rendszert, erre listán leszavaz a kékfideszre... Jó, legalább volt annyi benne, hogy visszalép, de basszus, sikerült Tordait leüberelnie önmaga nevetségessé tételében, ami azért nem kis szó.
PerspectiveLost4383@reddit
Ha azok akik rá szavaztak volna a tiszás jelöltre szavaznak, az töredékszavazatok miatt a rendszerváltást segítik.
Fedorazisten@reddit
Aki még a dk nal kitart az már szektás és jó eséllyel tényleg nem fog leszavazni a tisza jelöltre már csak dacból sem :( De azért ha legalább pár ember megteszi már az is több mint a semmi
Gold-Paper-7480@reddit
Ha meg a kutyák kékfidesz helyett a Tiszára szavaznának, akkor a listás szavazatok is a rendszerváltást segítenék.
Accurate-Ad199@reddit
Kopj fel es allj ala!
Elnezest mindenkitol
Caleb49@reddit
got me at "kiszállok"
lost me at "demokratikus koalíció"
sziszco@reddit
Bravo 👏👏👏 Legalább megtette azt amit mások is megtehetnének,a rendszerváltás ért!!🇭🇺🇭🇺
Lovi97@reddit
Nem egy kapkodos. ...
nemegyautomaton@reddit
Ez ki?
Orchidea0329@reddit
Ki ez a Czeglédy? Bocsi nem tudom
Cickanykoma@reddit
hontbandiúr csicskatársa. /s
GrassNo7577@reddit
2022-ig a DK nagyágyúja volt, a diákmunkások legjobb barátja, az ördög ügyvédje. Az akit szeretnél.
DzsINb0@reddit
Végre!
Gold-Paper-7480@reddit
Nem csípem őt, de emelem kalapom. Ez egy becsülendő tett.
SomeCryptographer630@reddit
Az nem baloldali párt volt, hanem megélhetési
Gold-Paper-7480@reddit
Lásd idézőjel és dőlt betű.
Alone-Work6751@reddit
Ritka nagy hülye.
No_Internet_8486@reddit
Gerincesebb mint az összes induló kutyás és dk-s azt kell mondjam
proficient_english@reddit
7 év fegyházban fog is kelleni a gerinc.
De komolyan: a csávó 1 tárgyalásnyira van a közügyektől való eltiltástól, be is baszott volna, ha nem lép vissza - és mellesleg marhára bebasz, hogy merte őt így indítani a DK jelöltként.
"It's like they're not even trying."
CrispyToken52@reddit
Világéletemben nem gondoltam volna hogy ez az ember előbb hozza majd meg ezt a döntést mint Hadházy.
Milyen timeline ez?
Taresz@reddit
Fuh nagyon tűz ez a drip
GrassNo7577@reddit
Beszarok, amikor benne is több gerinc van, mint Hadházyban
Unique_Emotion9785@reddit
Miért nincs még börtönben?
GORiARTY@reddit
Akkora királycsávó ez az ember, hogy könnybe lábad a szemem.
Nagy gratula!
Köszönjük szépen!
Abszolút respect!
Particular-Tomato927@reddit
Azért ne emeljünk neki szobrot, szépen lavírozik. Elmond valamit a konokságról, hogy előbb tettem volna nagy összeget Hadházy visszalépésére, mint az övére. Be kell valljam csalódott vagyok, mindemellett Czeglédy Csabának köszönöm ennek ellenére.
SomeCryptographer630@reddit
Hálából a Tököl helyett a szegedi csillagba megy!
pagyar_meter90@reddit
Kösz Csaba, de attól még egy féreg geci vagy
Vynloar@reddit
Hihetetlen, hogy egy elítélt DK-sba több gerinc szorult mint az kutyapártba és a többi DK többi jelöltjébe.
Weary-Development468@reddit
Igazából neki csak simán van józan esze és politikai érzéke. :D
RoughDream2562@reddit
Nagyon sajnálom Csaba. Nyugtasd magad azzal, hogy harmadannyi szavazatot jósoltak neked, mint a három hónapja politikus ellenfelednek, illetve, hogy a csillagból egyébként is nehezebb lett volna egyengetned országunkat. Klárikáéknak pedig valóban sok sikert, már csak ötszörözniük kell a szavazóik számát a maradék két napban és még akár be is juthatnak. Jó lenne, hisz az elmúlt ciklusokban is oly sokat tett értünk a "baloldal".
nakemu@reddit
https://jeloltek.dkp.hu/dr-czegledy-csaba 🤣 404 egyből
DelusionalDuck9@reddit
“Na végre egy normális döntés Czegótól, biztos tudja, hogy csak hátráltatná a választást. Turi nem fog semmi hülyeséget mon..”
Oh
Adventurous-Work-685@reddit
De tenyerbemaszo ez a fasz. A becsuleted nem tudta elvenni, mert sose volt.
United-Quarter-4577@reddit
Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Dk bszze... de! Tejhatalom kell, hogy 16 évnyi módszeres, tejhatalommal elkövetett rombolást egyeltalán meg lehessen próbálni visszacsinálni!
IAmReallyNotAR0b0t@reddit
Helyezkedik az elítélt dk-s bűnöző.
OptimalDot178@reddit
apokr1f@reddit
Ez a csávó nincs elítélve, közügyektől eltiltva? Mi a fasz van?
orbanviktorahosom@reddit
Nincs jogerősen elitélve, csak elsőfokon van
TurbulentCompany9108@reddit
Nem jogerős.
First_Performance_14@reddit
Idiótája. Mi a fasznak lép vissza ha azt kéri, hogy a DK-ra szavazzanak listán? Amit ad felét egyből vissza is veszi.
No_Internet_8486@reddit
Úgyse hallgat rá az a pár Szombathelyi mamóka, valószínűleg nem is látják a videót
Easy-North2167@reddit
Így legalább elmegy szavazni az a pár száz szavazója. Az egyénire adott szavazat fontosabb, lehet megalkuvó vagyok, de én ki tudok egyezni ezzel.
No_Internet_8486@reddit
Respect bro
No_March_257@reddit
nice
TurbulentCompany9108@reddit
Hát, igen. Csak most lesz a másodfok, még nincs jogerős ítélete.
majorannah@reddit
Szépen kicentizte. :o
TurbulentSmile8742@reddit
Hadházy leborotválta a szakállát..
NefariousnessGlum739@reddit
dk xd