csak ne bízzuk el magunkat, itt vas megyébe el nem tudnátok képzelni mekkora sötétség van rengeteg ember fejében, nagyon sok a fideszes. mi meg nagy buborékba vagyunk, kérlek csak ne vegyétek félvállról
46 éves vagyok, és a legszebb felnőtt éveim többségét a Fidesz alatt éltem le. De a Fidesz ezt javarészt csak akadályozta, mint segítette. Ideje menniük, hálás vagyok Nagy Mártonnak és Matolcsynak, hogy személyes inkompetenciájukkal olyan szinten lerohasztották a gazdaságot, hogy végre felébredtek az emberek.
Szintén, első szavazásomon 98-ban voltam olyan hulye, hogy rájuk szavaztam. Hamar rájöttem, hogy nem kellett volna, már 1998-2002 közt kimutatták a foguk fehérjét . 2006-os tüntetésen történtek meg azóta se kerültek napvilágra ( tudniillik ki hívta a tv székház ostromához az embereket…)
Simán lehet a Tisza is szar, döntöttél, rossz volt, tanultál belőle, teljesen oké. Sokmindent nem lehet előre látni, 1998-ban volt egy csomó igéret amit közel se teljesítettek.
Pont a ti generációtok az, akiben nagy reményeim vannak. Meg a kicsit még fiatalabbak, akik már szavazhatnak. Végignéztétek a COVID online oktatás balfaszkodást. Nyomtátok a tanáraitok mellett a tanártüntetést, sztrájkot. Elvették tőletek a suliban a telefonjaitokat. Tájékozottabbak és politikailag érzékenyebbek vagytok, mint szerintem bármelyik korábbi generáció.
'89-es vagyok és mióta szavazóképes nem jelentett semmit a szavazatom. Én nem szövök romantikus álmokat, de legyen végre valami más.
Csak mondom, hogy Belgiumban is le kell adni az iskolaban a telefont, kulonben szerinted mennyire figyelne ez a generacio az orakon? Igy is kb 5 mp az attention spanjuk.
'92. Mindig ellene szavaztam. Mikor azzal jönnek, hogy mennyi mindent kaptunk tőle én csak a 2000-ben kapott Ezer esztendő című olvasó- és daloskönyvet tudom felhozni.
néha belegondolok, hogy vannak fiatalok, akik ebben éltek egész életükben, nekem vannak emlékeim a fidesz előtti időkről is bőven, egészen más az, hogy nem csak állami tiltásokba, falakba ütközik az ember és van egy normális közhangulat, nem csak a propaganda és a hergelés.
A duci 28 éve lett először miniszterelnök, és már akkor sem volt százas. Aztán 2002-ben veszített, akkor eltört benne valami. 2006-ban kijott az öszödi beszéd, a fidesz szervezett egy akkora zavargást, amivel azóta is példálóznak rendőrségi körökben. Ez, és hogy Gy. F. gyáva módon nem mondott le, csak 2009-ben, ezzel megágyazott a 2010-es első fideszkétharmadnak.
Ami igazán durva, hogy az idei első szavazók eddigi tudatos életükben ugyanaz volt a miniszterelnök.
Igen. Direkt visszanéztem régi videókat róla. Mármint Orbánról.
Nem volt százas. 2010 választás előtt már látszott egy szarhazi!
Viszont hihetetlen MP mennyivel tehetségesebb.
Én már 1948-ban tudtam, hogy Orbán Viktor őrült. (Ávós voltam)
A viccet félre téve, ne haluzzunk ekkorákat. 1948 után hirtelen mindenki partizán lett. 1990 után meg 56-os. 2002-ben mindenki szoci lett. 2010-ben meg mindenki az újjászületett polgári Magyarországot ünnepelte.
Csak szavazzunk le a Tiszára, de tartsuk meg a józan eszünk.
Az egy igen érdekes találkozó volt. Erkölcsi értelemben Orbán válasza demivanozás. Ennek ellenére szerintem akkor Orbánnak volt igaza, hiszen az MSZP mérhetetlen mennyiségű vagyont játszott át, illetve az összes pártnak voltak székházügyei, a különbség annyi, hogy Simicska ügyesebb volt.
Szerintem ez volt az első lépés amikor Orbán rájött, hogy az elefántcsont-toronyba zárkózás az összes liberális párt halálához fog vezetni. 2002 után pedig rájött, hogy a viszonylagos jó kormányzás sem fontos. Egy a lényeg, hogy te irányítsd a saját történetedet, ahhoz pedig sajtó kell és mélyállam. Ezt az előző elit tanította neki. Mit tanul majd az új elit? Ez a kérdés.
Elotte sem volt szazas. Az apjatol kapott traumak miatt koran kialakult benne egy gyozelmi kenyszer. 2002-ben nem tort el benne semmi, csak modszert valtott. Az elso 16 ev probalkozas es kiserletezes volt.
Van egy elméletem, hogy 2006 ban Orbánék az 56 os forradalom 50. évfordulóján akarták látványosan elkergetni a szocikat. Csak nemgyüttbe, hiába tola meg nekik a mai mihasznák is.
Sebaj majd most a 70. évfodulón tényleg elkergertjük a moszkovita féreg bandát.
Bárki (bármelyik párt) van hatalmon, ébernek kell lenni és kritikusnak. Mindenki ígér mindenfélét '90 óta, MDF, MSZP, DK stb., most a Tisza. Soha nem szavaztam a Fideszre, 90 óta ellenszenves az egész, de a fél országot megvezették... Úgyhogy, csak nyitott szemmel! ;-)
95-ös vagyok. 2014-ben már szavazhattam. Egész felnőtt életemben nem ismertem mást mint a Fidesz ellen szavazni. Elképesztő érzés, hogy most sikeres is lesz
90-ben születtem, 2010-ben még rájuk szavaztam, mert kurvára elegem volt Gyurcsányékból, 2014-ben külföldön éltem, de akkor már félelmetesnek tartottam a második kétharmadot, a CEU ügy óta pedig ott vagyok minden ellenzéki tüntetésen.
Ne feledjük, hogy míg nyugati világban nagyon nagy pontossággal működik, addig keleteurópában, főleg Magyarországon, ahol hivatalosan be is van tiltva kevésbé pontos. Amit mutat az a nyugat megítélése, azonban ők kevésbé látnak bele a helyi dolgokba, mint szavazatvásárlás, gerrymandering stb. A crypto befektetők többsége itt nyugati országokból származik. Magyarok kevésbé vannak jelen az oldalon. Ennek ellenére én is szeretnék hinni benne, inkább csak egy újabb hopium lélegeztetőgép
Mérés? Nincs itt semmilyen mérés. El is kéne felejteni már a polymarket kiposztolását minden alkalommal amikor változik. Lengyeleknél sem jött be, semmi köze nincs a valós kimenetelhez. A valódi méréseket, mint a Medián vagy a 21KK kutatásai, azokat lehet nézni.
Hát de akkor minden mérés. A Facebook méri hogy melyik posztot lájkolták többen. A Youtube méri, hogy melyik élőt nézték többen. A fülem méri, hogy melyik beszéd volt jobb. Az a baj a polymarkettel, hogy semmi független, egyéni információn nem alapul (kivéve amikor az amerikaiak bennfentes kereskednek). Ugyanazokat a híreket reagálja amiket mindenki lát. Kb. ugyanennyi validitása lenne a redditen "mérni" hogy most már a posztok 90%-a helyett 95%-a szól a Tiszáról.
A vatikáni fehér füst (fumata bianca) a konklávé sikeres lezárulását és az új pápa megválasztását jelzi. A Sixtus-kápolna kéményéből felszálló füstöt a szavazócédulák elégetésével, speciális vegyi anyagok hozzáadásával teszik fehérré, ami a "Habemus Papam" (van pápánk) örömhírt jelenti a téren várakozó híveknek.
Orbán helyében arra fogadnék, hogy ő lesz a következő miniszterelnök (az egy másik kategória a Polymarketen) majd utasítanám a golyósfingot, hogy a tiszás győzelem ellenére ajánlja őt miniszterelnöknek.
Ebben az esetben a legjobb, amit a tiszás parlamenti többség tehet, hogy megszavazza Orbánt, majd rögtön kezdeményezi az elmozdítását egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal.
Így Magyarország következő miniszterelnöke Orbán lenne (egy nagyon rövid időre), és a bennfentesek hatalmasat tudnának kaszálni a fogadáson.
Gyerekkúró Fideszéknek már vége van. De úgy fullon.
Olyan univerzális nemzeti összefogás és kibebaszott kozmikus Tiszás kétharmad van itten kilátásban, amilyet ez az ország még garantáltan nem szart. Fantáziájuk nincs arra a győzelemre ami itt mos jönni fog. Csak vasárnap lesz ez a tény mindenki számára kézzel fogható.
Április 12-én történelmet írunk basszátokmeg, de addig még meló van!
Nem tudom elhinni, hogy a mindent behálózó fidesz ezt engedni fogja. Átírják az adatbázisban a számokat vagy en nem tudom, csak hogy ne 2/3 legyen hanem épp sima Tisza győzelem.

Orbánék csalni tudnak. Igen, talán még nagyobbat is. De akkorát már bizonyosan nem fognak tudni amekkora aránnyal a Tisza nyerni fog.
Ugyanis nem áradás lesz itten április 12-én. Hanem özönvíz.
Ne kényelmesedjünk el. Ennek akkor van "vége" amikor az összes korrupt bűnöző személy, cég és államhivatal felderítve, elítvélve, megbüntentve, beszántva és rács mögött van. Ez még évek, ha nem évtizedek munkája.

Ha az általad vázoltak szerint definiáljuk a "vége van" kifejezést, úgy az álláspontod kétségtelenü vitathatatlan.
A "vége van" mondást viszont itt én az április 12 kontextusában használnám. Attól a naptól pedig Fideszéknek már nincs és nem is lesz vissza út. Mert az igazságszolgáltatás függetlenítése után itt nem random csontvázak, hanem komplett tömegsírok fognak Orbánékra zúdulni. De úgy nonsztop.
Nem tudom hogy érezzem magam amikor valaki Polymarketra hivatkozik mint hiteles forrás. Igen, sokszor egybeesik a kettő, de attól itt még eltérhet az, hogy mit gondol őszintén az ember és mi az amire merne pénzt tenni. Ráadásul itt főként nyugatiak fogadnak, akik eddig is azt hitték hogy "just vote him out" majd működni fog. Ezen kívül még azt a morális rothadás se tetszik, mint hogy azon fogadnak, hogy melyik várost bombázzák szarig az orosz-ukrán háborúban. Na meg a féktelen és egyértelmű manipuláció, amikor Trump fia besúg az apjának hogy meddig kell egy sajtótájékoztatót kihúznia, hogy az neki nyerjen pénzt.
A Fideszből egy ilyen óellenzék-szerű szerencsétlenkedő párt lesz 2030-ra akik tényleg a bejutásért fognak kaparni. Az mindent elmond hogy a szavazótáboruk szemmel láthatóan kizárólag buszoztatott, létminimum alatt élő 8 általánost sem végzettek akiknek a szavazatát a következő választásra már nem fognak tudni miből megvásárolni, illetve egy olyan nyugdíjas réteg amiből már alig marad élő addigra (persze ettől még szavazhatnak). Az is nagyon beszédes, hogy mennyire nincs jelen az online térben. Gyakorlatilag semennyire. Itt most értelemszerűen nem számoljuk a saját influenszereiket (amikből szintén nem marad semmi 4 év múlva). A jelenlegiekkel nem is lesz esély a megújulásra sem, 1-2 év alatt akár fel is oszolhat.
Azért nagyon ne bízzátok el magatokat. Rengeteg fideszes közép, felső-középosztálybeli van, akit a napi belpolitikai ügyek és megélhetés nem érdekel, csak az óriási geopolitikai stratégia és az eu jövője, stb. No meg a Tiszának 4 évig kormányoznia is kell valahogy, javarészt amatőrökkel úgy, hogy nem csak a Fidesz, hanem a politikailag sokkal képzettebb "óellenzék" is vissza akar majd térni 2030-ban. Na de legalább lesz egy kis izgalom!
Mondjuk ez nem fogja megakadályozni MP-t abban hogy mindenkiben aki elindul a választáson orbán emberét lássa, szegény most visszalépő pl. momentumosoknak keserű lesz a felismerés...
Jó, azért túlzásba ne essünk, erre kb semmi esély nincs, Szoros lesz, nagyon csendben reménykedek egy tisza-győzelemben, de még élénken él bennem az előző eredmény utáni csalódottság, és emiatt nem merem túlságosan beleélni magam. De nagyon drukkolok...
Semmi köze a mostani helyzetnek 22-höz. Akkor esélyét sem láttam, hogy valami nyomokban Gyurcsányt tartalmazó tákolmány (merem így nevezni, miután rögtön utána szét is esett, ennél radikálisabbat viszont itt nem kockáztatok meg:D) nem hogy leváltsa a kormányt, de hogy ne legyen újra 2/3. Ehhez nyilván hozzájárult a háború is. Nem sorolom fel az összes különbséget. De olyan szintű különbség van emberanyagban, minőségben, gazdasági helyzetben, körülményekben, FELMÉRÉSEKBEN, hogy én azon lennék meglepve, ha 2/3-nál gyengébb Tisza győzelem születik. Sorra mennek az emberek a független médiába. Dől szét az egész kóceráj. A medán mandátumbecslése szerint olyan erős 2/3 néz ki a Tiszának, amilyen a Fidesznek se volt úgy soha. Wáberer Gyurka lesz a Telexen 11-kor. Ezek az emberek nem beszélnének, ha nem vezetne az ellenzék NAGYON. Szerintem. Szoros? A Mi Hazánk bejutása, maximum. :)
én meg pont ugyanezt láttam. Mindenki a neten nyomta, hogy most aztán váltunk, soha többet fidesz. És én nem bízok az emberekben. Könyvelő vagyok, most csinálom sorban az szja-bevallásokat. Borítékolom, melyik ügyfél, ismerős lesz az, aki a fb-n ezerrel tolja, hogy csak a tisza, de a fideszre fogja húzni az ikszet a lóvé miatt (mondjuk saaaajnos nem volt időm eddig bevallást csinálni, tehát vissza még senki nem kapta, ráér az a választás után, hátha kevésbé befolyásol :D ).
Az utolsó másfél hónapban, a háború kitörése után egyedül a függetlenséggel nem vádolható Publicus jósolt egyszer döntetlent, a Medián, a Társadalomkutató de még az IDEA is elég magabiztos Fidesz győzelmet mondott.
Na most a fideszes cégeken kívül, akik látványosan teljesen mást mérnek, mindenki ennél jóval nagyobb előnyt mér az ellenzéknek, és az olló tágul.
Ez valami sport, hogy a semmin kell itt aggodalmaskodni?
Ha
1) Polymarketen, Kalshin 80% lenne a a Fidesz nyerési esély
2) 4ig meg a többi NER Nyrt. vágtatna tovább az egekbe, ahelyett, hogy csorogna szépen lefelé
3) Medián, 21 meg a szakmai alapon működő közvéleménykutatók 130 körüli Fidesz mandátummal számolna
4) nem jönne most már naponta elő, rendőr, titkosszolga, katona stb., hogy ezt nem lehet tovább bírni ép ésszel
arra mi volna a reakció?
A Tisza nyerni fog.
Egyébként meg mit kell örülni, ezután a 16 év után is maradt a Fidesznek 2-2.5M szavazója, akik 13-án is itt lesznek, és majd úgy három-hat hónap múlva jön a hisztérikus jeremiádák crescendója, hogy törzsfőnök úr alatt minden jobb volt.
Mire nincs semmi esély? Ez nem mandátumarány. \~80% esély a győzelemre. És ez még egy konzervatív szám. Egyáltalán nem lesz szoros, hagyjátok már abba ezt a doomerkedést, a piacok és a közvéleménykutatások szerint is eldőlt már.
Értem, de azzal analóg, és nem a várható mandátumaránnyal vagy listás szavazataránnyal. Azt hittem Carnation_77 félreértette, de a jelek szerint jól értelmezte, csak rettentő pesszimista.
De ez esetben egyezik a közvéleménykutatások alapján számolható valószínűséggel. A Partizán 78,5%-ra teszi a Tisza-többséget, és abban benne van a Nézőpont mérése, és az még nem is veszi figyelembe az elmúlt 1-2 hetet.
szerinted van arra esély, hogy a tisza négyszer nagyobb valószínűséggel viszi a választást? ugyan... kicsit nagyobb esélyük van, talán, jó lenne. De ennyivel nem esélyesebbek.
De, ennyivel esélyesebbek, nézd meg a Partizán Adatpontot pl. és az még nem is naprakész. A Medián adatai alapján szinte elhanyagolható az esélye, hogy ne legyen többsége a Tiszának. A Betfairnél 1.33 a szorzó, az is több mint 70%-nak felel meg.
Az egyéni körzetekben, ahol pár száz szavazat a különbség, csalni fognak. Nagyon kell nyerni listán, illetve a az erős körzetekben. Plusz mozgósítani, felügyelni a szegregatumokban
Please tell me this is not copium, nor the Fidesz and MAGA insiders (including Pootin) changing the odds to win bigger winnings? I could easily see Orban and his crook loyalists rigging this election, or altogether refusing to accept the results.
This is not copium, they are trailing very badly. And they are already rigging the election, but even then they are poised to lose. They need Belarus levels of “rigging” to change the outcome.
I will cry tears of joy if you all succeed. Hungary has been on my mind a lot these last several weeks. If Orban goes, Trump and Vance suffer a huge loss, and Europe and Ukraine both have so much weight off their shoulders. Then there's Hungarians themselves who will finally be able to address the gerrymandering, shrunk legislature, and rampant corruption in the nation.
I really hope that no matter what Peter Magyar is able to do, you all stand behind him as if he's Zelenskyy. Show Putin the best possible Hungary that cannot be trifled with.
I really need Tisza to win. It will literally make my year.
95-ben születtem, a Fidesz alatt nőttem fel nagyrészt, egy tönkretett gazdaságot látok, tönkretett egészségügyet, tönkretett oktatást. Nem mondom, hogy ha változás lesz fixen jobb lesz minden, de ezek után tényleg nehéz lenne még szarabb irányba elfordítani ezt a hajót. Bízok a változásban és remélem a születendő gyermekem már egy szebb Magyarországon élhet majd!
Azért szerintem ne igyunk előre a medve bőrére. 2 millió nyugdíjas mind el fog menni szavazni, vagy megy hozzájuk a mozgó urna. Ezt nem lesz azért olyan könnyű megverni, még ha az összes többi szavazó a Tiszára szavazna is, akkor is kva sok embernek ténylegesen el is kell jutni a szavazóhelyiségekig. Itt redditen is biztosan van olyan Tisza szimpatizáns, aki otthon fog maradni követve az "úgysem rajtam fog múlni" logikát.
Polymarkettől függetlenül a kurva anyjukat hogy egyáltalán még vágyakozik a győzelemre a Fidesz... Tanulmányaim után ahogy kikerültem dolgozni megkezdte a 16 éves "kormányzását" ez a semmirekellő banda van, szétbasztak minden lehetőséget arra hogy saját lábra álljak(meg rengeteg velem egykorú fiatal), életbenmaradásért megy a küzdelem lassan, fix utcára megyek ha baszakodni próbálnak a Tisza győzelmével!
Egyik este azt álmodtam, hogy a Tisza nyert, és olyan jól esett 🥺 Könyörgöm legyen már egy kis változás, szeretném érezni a legszebb éveimben, hogy Európai úniohoz tartozunk.
Akik annyira hisznek a Polymarketben mit éreznek? Közel 20%-ot esett Magyar, mert JD Vance betette a lábát az országba, és rengeteg unatkozó gazdag amerikai inkább Orbánra tett (azóta visszaállt az előnye Magyarnak).
De semmit nem tesz, főleg hogy a magyarok többsége nem fogad, pedig mi azt hiszem minden hírt átéltünk.
Menjetek el szavazni, ez az egy számít.
A polymarket kurva hasznos arra hogy megmutasson valamit amit már amúgy is tudsz ha figyeled a híreket. Amúgy (ha csak nem lesz sosem látott választási csalás) 100%, hogy a Tisza nyer.
TechnologyPretend232@reddit
De ez nem a Next Prime Minister of Hungary szavazás, hanem egy másik. Azzal mizu, amin Magyar vs. Orban van és még Kapitány is 1%-on állt legutóbb?
gy4k4@reddit
csak ne bízzuk el magunkat, itt vas megyébe el nem tudnátok képzelni mekkora sötétség van rengeteg ember fejében, nagyon sok a fideszes. mi meg nagy buborékba vagyunk, kérlek csak ne vegyétek félvállról
Born_Marionberry6611@reddit
Nógrádról ne is beszéljünk inkább xd
medson25@reddit
Tolna megyében is sajnos
Khal-Frodo-@reddit
Tolnaban Paks (T3) kell a 2/3hoz, Dombovar (T2) nem, az meg 2/3-os Tiszanal is narancsvidek
2nd2N0N@reddit
de Vas 2-3 talán még a kétharmadhoz sem kell.
patrik67@reddit
Sajnos csak megerősíteni tudom, de azért itt is látni javulást.
zdarovje@reddit
Sajnos tobb ilyen megye van
Khal-Frodo-@reddit
El kell menni, mindenkit el kell vinni
Top_Study833@reddit
Nagy bukó van kilátásban. El se hiszem. Mióta követem a politikát Orbán van. Felnőtt életem egészében ő volt. Rohadtul elég volt belőle.
Outrageous-Gene-565@reddit
2003-ban születtem. Életem javarészét ebben a rendszerben töltöttem. Mostmár megnéznék valami mást.
Sinaaaa@reddit
Azt akarod, hogy besorozzanak? (/s)
-mama 2026
Livergood83@reddit
A mamát? :D
Lonely-Yesterday7391@reddit
Abba a háborúba, amit természetesen az ukránok okoztak.
TheOros_Aresios@reddit
Ukrajnabol elobb hazaszokok, mint Iránbol vagy Csádból. =D
Outrageous-Gene-565@reddit
Poén amugy mert az egyik nagyszülőm kő fideszes. Meggyőzhetetlenül.
Sinaaaa@reddit
Szerintem kva szomorú, hogy komoly szempont a szavazata leadásakor, hogy ENGEM ne sorozzanak be, haragudni sem tudok érte.
CsordasBalazs@reddit
46 éves vagyok, és a legszebb felnőtt éveim többségét a Fidesz alatt éltem le. De a Fidesz ezt javarészt csak akadályozta, mint segítette. Ideje menniük, hálás vagyok Nagy Mártonnak és Matolcsynak, hogy személyes inkompetenciájukkal olyan szinten lerohasztották a gazdaságot, hogy végre felébredtek az emberek.
Livergood83@reddit
83-as vagyok! Detó így látom!
Appropriate-Bag5290@reddit
Szintén, első szavazásomon 98-ban voltam olyan hulye, hogy rájuk szavaztam. Hamar rájöttem, hogy nem kellett volna, már 1998-2002 közt kimutatták a foguk fehérjét . 2006-os tüntetésen történtek meg azóta se kerültek napvilágra ( tudniillik ki hívta a tv székház ostromához az embereket…)
CsordasBalazs@reddit
Simán lehet a Tisza is szar, döntöttél, rossz volt, tanultál belőle, teljesen oké. Sokmindent nem lehet előre látni, 1998-ban volt egy csomó igéret amit közel se teljesítettek.
marcodave@reddit
En Magyarországon költöztem 2015-ben. Előtte még nem tudtam semmit Magyarországról.
Én csak OV láttam a kormányban. Előző pár évben még bohóckottam kollégáimmal hogy "LeGaLaBb NeKtEk VaN sTaBiL kOrMáNy 🤡"
Aurielsan@reddit
Pont a ti generációtok az, akiben nagy reményeim vannak. Meg a kicsit még fiatalabbak, akik már szavazhatnak. Végignéztétek a COVID online oktatás balfaszkodást. Nyomtátok a tanáraitok mellett a tanártüntetést, sztrájkot. Elvették tőletek a suliban a telefonjaitokat. Tájékozottabbak és politikailag érzékenyebbek vagytok, mint szerintem bármelyik korábbi generáció. '89-es vagyok és mióta szavazóképes nem jelentett semmit a szavazatom. Én nem szövök romantikus álmokat, de legyen végre valami más.
Sufficient-Error4632@reddit
Csak mondom, hogy Belgiumban is le kell adni az iskolaban a telefont, kulonben szerinted mennyire figyelne ez a generacio az orakon? Igy is kb 5 mp az attention spanjuk.
ExplanationFew2864@reddit
Van aki magyarul se tud kozoluk mar attention spawn :)
Sufficient-Error4632@reddit
nem tudom,hogy mi az attention span magyar megfeleloje. a koncentracios idotartam kurva szarul hangzik
HLJU@reddit
Egy szó: figyelem
Pl. 5 másodpercig tart a figyelme, vagy 5 másodpercig tud figyelni / összpontosítani.
ExplanationFew2864@reddit
Csunyan is beszelnek, magyarul se tudnak :)
laasbuk@reddit
1989-ben születtem, és az összes választáson, amin szavazhattam, a FIDESZ nyert. Most már megnéznék BÁRMI mást.
mutyesz@reddit
95 ugyanezzel a világképpel
Puzzleheaded_Home_30@reddit
'94, szintén
Feriman22@reddit
92, és szintén. Emlékszem még alsós iskolás koromban is ő volt.
WhoisZsolti@reddit
91 szintén...
Lora_Loverstorm@reddit
89-es szintén. Ugyanezt gondolom, érzem.
Final_Environment895@reddit
En is
ApricotHoliday7341@reddit
'92. Mindig ellene szavaztam. Mikor azzal jönnek, hogy mennyi mindent kaptunk tőle én csak a 2000-ben kapott Ezer esztendő című olvasó- és daloskönyvet tudom felhozni.
Flat_Ad_2523@reddit
És az nem elég? Hálátlan/s
__Polarix__@reddit
2002
Egyetlen politikai emlékem az Orbán előtti időkről amikor a nagyszüleim 2006-ban elmentek szavazni, akkor magukkal vittek.
Joco413@reddit
Gyurcsány showt?
Outrageous-Gene-565@reddit
Igen
Sneaky_Extrovert99@reddit
99ben szulettem, amiota szavazati jogom van mindig a fidesz ellen szavaztam es mindig ok nyertek. Elegem van.
neverhadamango@reddit
Szintén 2003-mas vagyok, nagyon durva, hogy 1. osztályos koromtól állt fenn a rendszer 🥲
immira_@reddit
2005, szintúgy. 75%-át az életemnek a ner alatt éltem le 🥹
TheUglybunny123@reddit
néha belegondolok, hogy vannak fiatalok, akik ebben éltek egész életükben, nekem vannak emlékeim a fidesz előtti időkről is bőven, egészen más az, hogy nem csak állami tiltásokba, falakba ütközik az ember és van egy normális közhangulat, nem csak a propaganda és a hergelés.
Numerous_School8725@reddit
10 éves korom óta kizárólag Fidesz van...
AdBackground7998@reddit
Még nincs vége. Dolgozni kell ezerrel ebben a 3 napban! 😊
Outrageous-Gene-565@reddit
Tény
RIPalmyra@reddit
Gold-Paper-7480@reddit
A duci 28 éve lett először miniszterelnök, és már akkor sem volt százas. Aztán 2002-ben veszített, akkor eltört benne valami. 2006-ban kijott az öszödi beszéd, a fidesz szervezett egy akkora zavargást, amivel azóta is példálóznak rendőrségi körökben. Ez, és hogy Gy. F. gyáva módon nem mondott le, csak 2009-ben, ezzel megágyazott a 2010-es első fideszkétharmadnak.
Ami igazán durva, hogy az idei első szavazók eddigi tudatos életükben ugyanaz volt a miniszterelnök.
Top_Study833@reddit
Igen. Direkt visszanéztem régi videókat róla. Mármint Orbánról. Nem volt százas. 2010 választás előtt már látszott egy szarhazi! Viszont hihetetlen MP mennyivel tehetségesebb.
Theorbato@reddit
Már a Nagy Imre temetésen is messziről látszott, hogy gazember.
HLJU@reddit
Én már 1948-ban tudtam, hogy Orbán Viktor őrült. (Ávós voltam)
A viccet félre téve, ne haluzzunk ekkorákat. 1948 után hirtelen mindenki partizán lett. 1990 után meg 56-os. 2002-ben mindenki szoci lett. 2010-ben meg mindenki az újjászületett polgári Magyarországot ünnepelte.
Csak szavazzunk le a Tiszára, de tartsuk meg a józan eszünk.
Theorbato@reddit
Nekem már idős felnőttként 89-ben is hányingerem volt tőle.
HLJU@reddit
Nagynéném volt ilyen. Azt mondta még akkoriban: Orbánnak bakancsa van meg farka.
Rugdal meg baszogat.
Bár nem igazán tudta megmagyarázni a gyűlöletét akkor még.
Kádárt egy jó embernek tartotta akit bizonyos gonosz, reakciós komcsik megtévesztettek.
Hornt lezsernek és nagyon műveltnek.
Gyurcsányt pedig egy valódi úrnak.
Theorbato@reddit
Hamar visszaigazolást kaptam Szárszón a György Péter filózófus Orbánnak feltett kérdése megválaszolásakor.
HLJU@reddit
Az egy igen érdekes találkozó volt. Erkölcsi értelemben Orbán válasza demivanozás. Ennek ellenére szerintem akkor Orbánnak volt igaza, hiszen az MSZP mérhetetlen mennyiségű vagyont játszott át, illetve az összes pártnak voltak székházügyei, a különbség annyi, hogy Simicska ügyesebb volt.
Szerintem ez volt az első lépés amikor Orbán rájött, hogy az elefántcsont-toronyba zárkózás az összes liberális párt halálához fog vezetni. 2002 után pedig rájött, hogy a viszonylagos jó kormányzás sem fontos. Egy a lényeg, hogy te irányítsd a saját történetedet, ahhoz pedig sajtó kell és mélyállam. Ezt az előző elit tanította neki. Mit tanul majd az új elit? Ez a kérdés.
https://www.atv.hu/belfold/20150220/szarszo-1993-hetfo/
https://www.valaszonline.hu/2020/05/08/farkashazy-balatonszarszo-ungar-valasz/
Feriman22@reddit
Emberségeset olvastam, de az is igaz rá.
nulloid@reddit
Elotte sem volt szazas. Az apjatol kapott traumak miatt koran kialakult benne egy gyozelmi kenyszer. 2002-ben nem tort el benne semmi, csak modszert valtott. Az elso 16 ev probalkozas es kiserletezes volt.
Lonely-Yesterday7391@reddit
Abban a 2006-os zavargásban részt vevőket MP védte ügyvédként.... Nekem ő sem szimpatikus, de ha valaki el tudja zavarni OB-t, akkor legyen.
Hellcat1989@reddit
Van egy elméletem, hogy 2006 ban Orbánék az 56 os forradalom 50. évfordulóján akarták látványosan elkergetni a szocikat. Csak nemgyüttbe, hiába tola meg nekik a mai mihasznák is.
Sebaj majd most a 70. évfodulón tényleg elkergertjük a moszkovita féreg bandát.
Lonely-Yesterday7391@reddit
Bárki (bármelyik párt) van hatalmon, ébernek kell lenni és kritikusnak. Mindenki ígér mindenfélét '90 óta, MDF, MSZP, DK stb., most a Tisza. Soha nem szavaztam a Fideszre, 90 óta ellenszenves az egész, de a fél országot megvezették... Úgyhogy, csak nyitott szemmel! ;-)
Top_Study833@reddit
Ez így van de 3 nap alatt se fogsz garit szerezni erre. Ez kockázat. Amit en vállalok annak érdekében hátha jobb lesz! Rosszabb nem igen lehet!
En pont nem vagyok elvakult híve a petyanak, de meg kell próbálni
Zealousideal_Pay6429@reddit
Pontosan! Igy vagyok en is
DoctorTomee@reddit
95-ös vagyok. 2014-ben már szavazhattam. Egész felnőtt életemben nem ismertem mást mint a Fidesz ellen szavazni. Elképesztő érzés, hogy most sikeres is lesz
Greedy-Arm1833@reddit
Nekem meg egész életemben Orbán volt hatalmon. Szerintem nyertem.
rosegoldspring@reddit
90-ben születtem, 2010-ben még rájuk szavaztam, mert kurvára elegem volt Gyurcsányékból, 2014-ben külföldön éltem, de akkor már félelmetesnek tartottam a második kétharmadot, a CEU ügy óta pedig ott vagyok minden ellenzéki tüntetésen.
GroundbreakingElk456@reddit
Same
nadisarmany@reddit
Same.
SusCat_co@reddit
Same.
Double-Joke-6165@reddit
A fidesz is rá tette a pééézt?
HauntingLeek7466@reddit
Ne feledjük, hogy míg nyugati világban nagyon nagy pontossággal működik, addig keleteurópában, főleg Magyarországon, ahol hivatalosan be is van tiltva kevésbé pontos. Amit mutat az a nyugat megítélése, azonban ők kevésbé látnak bele a helyi dolgokba, mint szavazatvásárlás, gerrymandering stb. A crypto befektetők többsége itt nyugati országokból származik. Magyarok kevésbé vannak jelen az oldalon. Ennek ellenére én is szeretnék hinni benne, inkább csak egy újabb hopium lélegeztetőgép
chefko@reddit
100% igazad van. Ugyanez volt a lengyel vàlasztàsnàl is
Pebble-Sorter-8128@reddit
Rohadt büdös kurva anyjukat amiért egyik napról a másikra letiltották. A kurva istenit neki hogy nem lehet hagyni a piacot békén.
Aggravating-Act-4494@reddit
Ezt nem csak a zsebük töméséért tiltották be hanem mert rossz fényben tünteti fel a kolostor malacot
HungryPie8989@reddit
Nem iszunk előre a medve bőrére!
TadpoleSea286@reddit
yeahboii5@reddit (OP)
Igen, a miniszterelnökös mérés is szép. De a pártmérés szebb :)
Zerasad@reddit
Mérés? Nincs itt semmilyen mérés. El is kéne felejteni már a polymarket kiposztolását minden alkalommal amikor változik. Lengyeleknél sem jött be, semmi köze nincs a valós kimenetelhez. A valódi méréseket, mint a Medián vagy a 21KK kutatásai, azokat lehet nézni.
krmarci@reddit
A lengyeleknél a nyertes 40-60-ra állt, nem 20-80-ra.
gd42@reddit
Mérésnek mérés, csak nem reprezentatív közvéleménykutatás. Azzal kevered.
yeahboii5@reddit (OP)
Igen, mérés. A polimarket méri, hogy melyikre fogadtak többen. De értem mit akarsz mondani, és egyet is értek veled. Ez max hopium alapanyag.
Zerasad@reddit
Hát de akkor minden mérés. A Facebook méri hogy melyik posztot lájkolták többen. A Youtube méri, hogy melyik élőt nézték többen. A fülem méri, hogy melyik beszéd volt jobb. Az a baj a polymarkettel, hogy semmi független, egyéni információn nem alapul (kivéve amikor az amerikaiak bennfentes kereskednek). Ugyanazokat a híreket reagálja amiket mindenki lát. Kb. ugyanennyi validitása lenne a redditen "mérni" hogy most már a posztok 90%-a helyett 95%-a szól a Tiszáról.
Gold-Paper-7480@reddit
A helyére tette a ducit.
No_Scientist_7094@reddit
Faszim idejott, szetnezett es mar a gepen ratolt 5 millat mp-re
SpezSupporter@reddit
Majd örülünk, ha felszállt a fekete füst a karmelita kéményéből
TadpoleSea286@reddit
A vatikáni fehér füst (fumata bianca) a konklávé sikeres lezárulását és az új pápa megválasztását jelzi. A Sixtus-kápolna kéményéből felszálló füstöt a szavazócédulák elégetésével, speciális vegyi anyagok hozzáadásával teszik fehérré, ami a "Habemus Papam" (van pápánk) örömhírt jelenti a téren várakozó híveknek.
elkesetthusvetinyul@reddit
A Karmelitában pedig a nemkívánatos iratok megsemmisítését jelent(het)i
HouoinKyouma007@reddit
Medián hatás inkább
CharnamelessOne@reddit
Orbán helyében arra fogadnék, hogy ő lesz a következő miniszterelnök (az egy másik kategória a Polymarketen) majd utasítanám a golyósfingot, hogy a tiszás győzelem ellenére ajánlja őt miniszterelnöknek.
Ebben az esetben a legjobb, amit a tiszás parlamenti többség tehet, hogy megszavazza Orbánt, majd rögtön kezdeményezi az elmozdítását egy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal.
Így Magyarország következő miniszterelnöke Orbán lenne (egy nagyon rövid időre), és a bennfentesek hatalmasat tudnának kaszálni a fogadáson.
Altruistic-Page-9907@reddit
Make a good choice this time :)
lazac69@reddit
Ki a faszom fogadott az LMPre vagy a DKra?
CowZealousideal6151@reddit
Itt 1,87 1,25 helyett. Igaz, biztos alacsony limites
VehicleThis1878@reddit
Ne felejtsük el, hogy a piac is tévedhet. (Pl. Lengyel elnökválasztás, Argentín elnökválasztás)
Pocok5@reddit
Az a bizonyos <1% LMP szavazó:
beszteri@reddit
Még mindig nem hiszem el, hogy VÉGE lehet 😭.
byhellowiktor@reddit
Gyerekkúró Fideszéknek már vége van. De úgy fullon.
Olyan univerzális nemzeti összefogás és kibebaszott kozmikus Tiszás kétharmad van itten kilátásban, amilyet ez az ország még garantáltan nem szart. Fantáziájuk nincs arra a győzelemre ami itt mos jönni fog. Csak vasárnap lesz ez a tény mindenki számára kézzel fogható.
Április 12-én történelmet írunk basszátokmeg, de addig még meló van!
Kétharmadra fel!
Lonely-Yesterday7391@reddit
És utána is meló lesz, mert nem fog semmi senkinek az ölébe pottyanni, remélem, nem fogunk túl nagyot csalódni (az ördög nem alszik).
paribas@reddit
Nem tudom elhinni, hogy a mindent behálózó fidesz ezt engedni fogja. Átírják az adatbázisban a számokat vagy en nem tudom, csak hogy ne 2/3 legyen hanem épp sima Tisza győzelem.
gd42@reddit
Próbálkoznak mindennel.
Vidéki tiszás szavazatszámlálókat arról győzködnek, hogy menjenek haza ebédelni meg az úrnazárás után el lehet menni, nem kell ottmaradni számolni...
townsquad@reddit
Ha ilyen szinten el tudnák csalni nem költöttek volna többszáz milliárdot kampányra hanem ellopták volna.
byhellowiktor@reddit
Orbánék csalni tudnak. Igen, talán még nagyobbat is. De akkorát már bizonyosan nem fognak tudni amekkora aránnyal a Tisza nyerni fog.
Ugyanis nem áradás lesz itten április 12-én. Hanem özönvíz.
Feriman22@reddit
Csónakokat előkészíteni!
byhellowiktor@reddit
Fehervari@reddit
Imádom a lelkesedésed de egy kicsit már bővíthetnél a szókincsen
byhellowiktor@reddit
Április 12-ig sajna már csak ezzel tudok szolgálni, de utána igyekszem majd valamelyest újítani. Addig is köszi a megértést! xoxo
AnActualPlatypus@reddit
Ne kényelmesedjünk el. Ennek akkor van "vége" amikor az összes korrupt bűnöző személy, cég és államhivatal felderítve, elítvélve, megbüntentve, beszántva és rács mögött van. Ez még évek, ha nem évtizedek munkája.
byhellowiktor@reddit
Ha az általad vázoltak szerint definiáljuk a "vége van" kifejezést, úgy az álláspontod kétségtelenü vitathatatlan.
A "vége van" mondást viszont itt én az április 12 kontextusában használnám. Attól a naptól pedig Fideszéknek már nincs és nem is lesz vissza út. Mert az igazságszolgáltatás függetlenítése után itt nem random csontvázak, hanem komplett tömegsírok fognak Orbánékra zúdulni. De úgy nonsztop.
Joco413@reddit
Vége van kicsi
SzotyMAG@reddit
Nem tudom hogy érezzem magam amikor valaki Polymarketra hivatkozik mint hiteles forrás. Igen, sokszor egybeesik a kettő, de attól itt még eltérhet az, hogy mit gondol őszintén az ember és mi az amire merne pénzt tenni. Ráadásul itt főként nyugatiak fogadnak, akik eddig is azt hitték hogy "just vote him out" majd működni fog. Ezen kívül még azt a morális rothadás se tetszik, mint hogy azon fogadnak, hogy melyik várost bombázzák szarig az orosz-ukrán háborúban. Na meg a féktelen és egyértelmű manipuláció, amikor Trump fia besúg az apjának hogy meddig kell egy sajtótájékoztatót kihúznia, hogy az neki nyerjen pénzt.
dubar84@reddit
A Fideszből egy ilyen óellenzék-szerű szerencsétlenkedő párt lesz 2030-ra akik tényleg a bejutásért fognak kaparni. Az mindent elmond hogy a szavazótáboruk szemmel láthatóan kizárólag buszoztatott, létminimum alatt élő 8 általánost sem végzettek akiknek a szavazatát a következő választásra már nem fognak tudni miből megvásárolni, illetve egy olyan nyugdíjas réteg amiből már alig marad élő addigra (persze ettől még szavazhatnak). Az is nagyon beszédes, hogy mennyire nincs jelen az online térben. Gyakorlatilag semennyire. Itt most értelemszerűen nem számoljuk a saját influenszereiket (amikből szintén nem marad semmi 4 év múlva). A jelenlegiekkel nem is lesz esély a megújulásra sem, 1-2 év alatt akár fel is oszolhat.
Apprehensive-Yam180@reddit
Az fog érdekelni, hogy Vitya lelép azonnal a vereség után, vagy eljátsza még, hogy Ő a kapitány a süllyedő hajójukon?
Movie_Budget@reddit
Majd biztonságos távolból eljátssza, máshoz gyáva
Aggravating-Act-4494@reddit
Igen azt kétlem hogy teljesen eltűnne
Accomplished_Night84@reddit
Azért nagyon ne bízzátok el magatokat. Rengeteg fideszes közép, felső-középosztálybeli van, akit a napi belpolitikai ügyek és megélhetés nem érdekel, csak az óriási geopolitikai stratégia és az eu jövője, stb. No meg a Tiszának 4 évig kormányoznia is kell valahogy, javarészt amatőrökkel úgy, hogy nem csak a Fidesz, hanem a politikailag sokkal képzettebb "óellenzék" is vissza akar majd térni 2030-ban. Na de legalább lesz egy kis izgalom!
Pebble-Sorter-8128@reddit
Szerintem nem, lásd a DK és Mszp haldoklását is, kurva sokáig tartott.
someonecool_official@reddit
Arról nem beszélve, hogy sok fidesz szavazó fog kihalni addig, de újakat nem tudnak majd behúzni.
Select_Ant6161@reddit
Mondjuk ez nem fogja megakadályozni MP-t abban hogy mindenkiben aki elindul a választáson orbán emberét lássa, szegény most visszalépő pl. momentumosoknak keserű lesz a felismerés...
Swimming_Mention464@reddit
A szavazótáboruk fele addig kihal...
Patrickito@reddit
https://gyoztes.com
itt tudjátok követni vpn nélkül a polymarketet
Aggravating-Act-4494@reddit
És pénzt hogy lehet rá tenni? Nagyon gáz hogy letiltotta a magyar hatóság
zdarovje@reddit
Thx
Least-Temperature802@reddit
Jót kaszálnak majd a Fideszre fogadó! :)
yeahboii5@reddit (OP)
Meglátjuk ;) De ne töröld a kommented! :)
yeahboii5@reddit (OP)
yeahboii5@reddit (OP)
RemindMe! 4 days
yeahboii5@reddit (OP)
RemindMe! 4 days
RemindMeBot@reddit
I will be messaging you in 4 days on 2026-04-13 10:42:31 UTC to remind you of this link
CLICK THIS LINK to send a PM to also be reminded and to reduce spam.
^(Parent commenter can ) ^(delete this message to hide from others.)
RaidenHUN@reddit
És Fidesz meg betiltotta a polymarketet :D
Rahemz@reddit
Processing img mdkj1o5m55ug1...
boma7e@reddit
Mi lesz MP beszédjének első mondata? Kezdem én:
"Vége van Kicsi!"
Jazzlike-Voice-1038@reddit
Az az LMP mit keres ott? 😂
Carnation_77@reddit
Jó, azért túlzásba ne essünk, erre kb semmi esély nincs, Szoros lesz, nagyon csendben reménykedek egy tisza-győzelemben, de még élénken él bennem az előző eredmény utáni csalódottság, és emiatt nem merem túlságosan beleélni magam. De nagyon drukkolok...
yeahboii5@reddit (OP)
Szerintem félreérted. Ez nem azt mutatja, hogy 80%-ot fog kapni a Tisza. Hanem hogy 80% az esélye annak, hogy nyer (a polymarket használói szerint)
(És feltéve, hogy jól értelmezem)
aradebil@reddit
Nem jól értelmezed. Ez azt mutatja ,hogy aki fogadott erre, azoknak a 80%-a arra tette a pénzét hogy a Tisza fog nyerni.
hex64082@reddit
Te sem értelmezed jól, a pénz 80%-át tették a Tiszára.
aradebil@reddit
Valóban, jogos
Executioneer@reddit
Ez sem pontos 😆 azt mutatja hogy a feltett pénz 80%-a Tiszára ment, nem a fogadó személyek száma.
Carnation_77@reddit
jól értelmezed, én ís értettem, de nem tartom őket ennyivel esélyesebbnek.
spence54854@reddit
Ilyenkor jusson eszedbe ez a kép. 2022, Medián
2nd2N0N@reddit
tehát a Medián majdnem eltalálta, hogy hány mandátumot szerez a fidesz, az összefosást becsülte túl, a mi hazánkot pedig alul.
yagami666@reddit
Semmi köze a mostani helyzetnek 22-höz. Akkor esélyét sem láttam, hogy valami nyomokban Gyurcsányt tartalmazó tákolmány (merem így nevezni, miután rögtön utána szét is esett, ennél radikálisabbat viszont itt nem kockáztatok meg:D) nem hogy leváltsa a kormányt, de hogy ne legyen újra 2/3. Ehhez nyilván hozzájárult a háború is. Nem sorolom fel az összes különbséget. De olyan szintű különbség van emberanyagban, minőségben, gazdasági helyzetben, körülményekben, FELMÉRÉSEKBEN, hogy én azon lennék meglepve, ha 2/3-nál gyengébb Tisza győzelem születik. Sorra mennek az emberek a független médiába. Dől szét az egész kóceráj. A medán mandátumbecslése szerint olyan erős 2/3 néz ki a Tiszának, amilyen a Fidesznek se volt úgy soha. Wáberer Gyurka lesz a Telexen 11-kor. Ezek az emberek nem beszélnének, ha nem vezetne az ellenzék NAGYON. Szerintem. Szoros? A Mi Hazánk bejutása, maximum. :)
Carnation_77@reddit
én meg pont ugyanezt láttam. Mindenki a neten nyomta, hogy most aztán váltunk, soha többet fidesz. És én nem bízok az emberekben. Könyvelő vagyok, most csinálom sorban az szja-bevallásokat. Borítékolom, melyik ügyfél, ismerős lesz az, aki a fb-n ezerrel tolja, hogy csak a tisza, de a fideszre fogja húzni az ikszet a lóvé miatt (mondjuk saaaajnos nem volt időm eddig bevallást csinálni, tehát vissza még senki nem kapta, ráér az a választás után, hátha kevésbé befolyásol :D ).
Acrobatic-Pie6191@reddit
Akkor nem tájékozódtál eléggé, az akkori vereség mértéke meglepő volt, de a ténye nem, és a trendek nem az ellenzék mellett szóltak mint most.
Carnation_77@reddit
keresgélj, és nem egy olyan kk-t találsz, amiben bizony nem jósoltak nekik győzelmet.
Acrobatic-Pie6191@reddit
Az utolsó másfél hónapban, a háború kitörése után egyedül a függetlenséggel nem vádolható Publicus jósolt egyszer döntetlent, a Medián, a Társadalomkutató de még az IDEA is elég magabiztos Fidesz győzelmet mondott.
Na most a fideszes cégeken kívül, akik látványosan teljesen mást mérnek, mindenki ennél jóval nagyobb előnyt mér az ellenzéknek, és az olló tágul.
Ez valami sport, hogy a semmin kell itt aggodalmaskodni?
Christine_Fury58@reddit
Igen, ez kb. itt nemzeti sport.
yagami666@reddit
Na majd meglátod, legfeljebb kellemesen csalódsz. :)
Woofie10@reddit
80% az esély, hogy nyer a Tisza. Nem az, hogy 80% lesz a Tiszának
Carnation_77@reddit
Én se azt írtam... a 80% esély is sok. Talán kicsit nagyobb esélye van a tiszának, de nem ennyivel.
Safe_Cardiologist267@reddit
Valójában 99%, h a tisza győzni fog..
Carnation_77@reddit
a próféta szóljon belőled. Én nem bízom az emberekben, sajnos. De nagyon drukkolok, mert már elég volt.
Safe_Cardiologist267@reddit
Ámen
BSoft9@reddit
https://www.valasztas.partizan.hu/
ProfessionalHeavy857@reddit
Ha
1) Polymarketen, Kalshin 80% lenne a a Fidesz nyerési esély
2) 4ig meg a többi NER Nyrt. vágtatna tovább az egekbe, ahelyett, hogy csorogna szépen lefelé
3) Medián, 21 meg a szakmai alapon működő közvéleménykutatók 130 körüli Fidesz mandátummal számolna
4) nem jönne most már naponta elő, rendőr, titkosszolga, katona stb., hogy ezt nem lehet tovább bírni ép ésszel
arra mi volna a reakció?
A Tisza nyerni fog.
Egyébként meg mit kell örülni, ezután a 16 év után is maradt a Fidesznek 2-2.5M szavazója, akik 13-án is itt lesznek, és majd úgy három-hat hónap múlva jön a hisztérikus jeremiádák crescendója, hogy törzsfőnök úr alatt minden jobb volt.
Acrobatic-Pie6191@reddit
Mire nincs semmi esély? Ez nem mandátumarány. \~80% esély a győzelemre. És ez még egy konzervatív szám. Egyáltalán nem lesz szoros, hagyjátok már abba ezt a doomerkedést, a piacok és a közvéleménykutatások szerint is eldőlt már.
aradebil@reddit
Ez nem esély. A bent lévő pénz 80%-a Tisza győzelemre fogadott, ennyi.
No-Football-6611@reddit
Ez nem így van. Ez egy kereskedesi platform. Minden fogadasnal valaki az ellenkezojere tesz, nincs “ház”.
Acrobatic-Pie6191@reddit
Értem, de azzal analóg, és nem a várható mandátumaránnyal vagy listás szavazataránnyal. Azt hittem Carnation_77 félreértette, de a jelek szerint jól értelmezte, csak rettentő pesszimista.
Careless_Age8179@reddit
Választást kell nyerni nem közvéleménykutatást vagy a polymarketen. A polymarket nem mindig fedi a valóságot.
Acrobatic-Pie6191@reddit
De ez esetben egyezik a közvéleménykutatások alapján számolható valószínűséggel. A Partizán 78,5%-ra teszi a Tisza-többséget, és abban benne van a Nézőpont mérése, és az még nem is veszi figyelembe az elmúlt 1-2 hetet.
Carnation_77@reddit
szerinted van arra esély, hogy a tisza négyszer nagyobb valószínűséggel viszi a választást? ugyan... kicsit nagyobb esélyük van, talán, jó lenne. De ennyivel nem esélyesebbek.
Acrobatic-Pie6191@reddit
De, ennyivel esélyesebbek, nézd meg a Partizán Adatpontot pl. és az még nem is naprakész. A Medián adatai alapján szinte elhanyagolható az esélye, hogy ne legyen többsége a Tiszának. A Betfairnél 1.33 a szorzó, az is több mint 70%-nak felel meg.
drnst@reddit
LMP? 🤣
Total-Tank-881@reddit
Gold-Paper-7480@reddit
Ez Candeath Owens?
Joco413@reddit
Kár volt ide hívni JD-t.
chibbol@reddit
Fel se tűnt, hogy az LMP még egyáltalán pályán van 😅
panozzte@reddit
AML elengedte? Azert durva hogy a mi adoforintjainkon a Fidesz a Polymarketet befolyasolja propaganda celbol.
AnisiFructus@reddit
Ha most fogadnék az LMP-re és tényleg nyernének akkor rohadt sok pénzt kapnék...
Gold-Paper-7480@reddit
El se indultak a választáson, úgy nehéz nyerni.
AnisiFructus@reddit
Az csak még feljebb viszi a arányokat! :)
Dani0072009@reddit
Hopium administered
HauntingLeek7466@reddit
Úristen very big
FailedButterfly@reddit
Ezt már Linda Lovelace is felköhögné.
Naive-Horror4209@reddit
Az egyéni körzetekben, ahol pár száz szavazat a különbség, csalni fognak. Nagyon kell nyerni listán, illetve a az erős körzetekben. Plusz mozgósítani, felügyelni a szegregatumokban
Good_Mud_5454@reddit
Please tell me this is not copium, nor the Fidesz and MAGA insiders (including Pootin) changing the odds to win bigger winnings? I could easily see Orban and his crook loyalists rigging this election, or altogether refusing to accept the results.
Executioneer@reddit
This is not copium, they are trailing very badly. And they are already rigging the election, but even then they are poised to lose. They need Belarus levels of “rigging” to change the outcome.
Good_Mud_5454@reddit
I will cry tears of joy if you all succeed. Hungary has been on my mind a lot these last several weeks. If Orban goes, Trump and Vance suffer a huge loss, and Europe and Ukraine both have so much weight off their shoulders. Then there's Hungarians themselves who will finally be able to address the gerrymandering, shrunk legislature, and rampant corruption in the nation.
I really hope that no matter what Peter Magyar is able to do, you all stand behind him as if he's Zelenskyy. Show Putin the best possible Hungary that cannot be trifled with.
I really need Tisza to win. It will literally make my year.
Executioneer@reddit
Haha same. It will be a huge sigh of relief. The tension now is palpable.
KermiolHun@reddit
95-ben születtem, a Fidesz alatt nőttem fel nagyrészt, egy tönkretett gazdaságot látok, tönkretett egészségügyet, tönkretett oktatást. Nem mondom, hogy ha változás lesz fixen jobb lesz minden, de ezek után tényleg nehéz lenne még szarabb irányba elfordítani ezt a hajót. Bízok a változásban és remélem a születendő gyermekem már egy szebb Magyarországon élhet majd!
pmcblob@reddit
Ideje megtenni Viktort nagy téttel. 🙃
Swimming_Mention464@reddit
Erre egy kicsit felállt.
lumpy95@reddit
Én elmennék dokihoz a helyedben, lehet van kis gondod. Erre nagyon fel kellene állnia, nem csak kicsit
tombolda@reddit
Nem kicsit, nagyon
Swimming_Mention464@reddit
Reggel van és öreg vagyok 😀😁🤣
HauntingLeek7466@reddit
Úristen very big
dieItalienischer@reddit
Hopefully you can give Orban the Szálasi treatment before he runs off to join the dictator retirement home in Moscow
TadpoleSea286@reddit
Heckler-asd@reddit
Gold-Paper-7480@reddit
Pápagyilkos Vance.
Fedorazisten@reddit
bevállalom az lmp-t :D:D Ungár lesz a miniszterelnök!
Zealousideal-Type357@reddit
🤤🤤🤤
Longjumping-Debt9266@reddit
Ez Handrás parókában?
Neurodivergens@reddit
Ne izgass fel még jobban! 🤣
Wide_Reference5819@reddit
😂😂😂😂👌🏽
Original-Ad7128@reddit
DD♥️
Neurodivergens@reddit
🔥🔥
VATAFAck@reddit
Ezek vajon milyen adatokból dolgoznak?
AppropriateResolve73@reddit
Az érdekelne, hogy a Tisza 2/3 esélyét mekkorára méri a polymarket. Valaki egy screenshot légyszi?
TurnipAny5847@reddit
Wtf mi tortent?
Executioneer@reddit
Medián becslés, Vance, besült “robbantás”
TurnipAny5847@reddit
szuper vagy köszönöm!
Sinaaaa@reddit
Azért szerintem ne igyunk előre a medve bőrére. 2 millió nyugdíjas mind el fog menni szavazni, vagy megy hozzájuk a mozgó urna. Ezt nem lesz azért olyan könnyű megverni, még ha az összes többi szavazó a Tiszára szavazna is, akkor is kva sok embernek ténylegesen el is kell jutni a szavazóhelyiségekig. Itt redditen is biztosan van olyan Tisza szimpatizáns, aki otthon fog maradni követve az "úgysem rajtam fog múlni" logikát.
paribas@reddit
“elmentünk kirándulni, olyan szép idő volt”
thinktank_bacsi@reddit
Kell még egy-két lakosság-ellenes szokásos Orbán-aljasság és meglesz a 90-10-es arány.
CryExisting3899@reddit
Polymarkettől függetlenül a kurva anyjukat hogy egyáltalán még vágyakozik a győzelemre a Fidesz... Tanulmányaim után ahogy kikerültem dolgozni megkezdte a 16 éves "kormányzását" ez a semmirekellő banda van, szétbasztak minden lehetőséget arra hogy saját lábra álljak(meg rengeteg velem egykorú fiatal), életbenmaradásért megy a küzdelem lassan, fix utcára megyek ha baszakodni próbálnak a Tisza győzelmével!
AirborneThunderstorm@reddit
Amikor Ugnár fogadott az lmp...
Pap_mate@reddit
all in a DK-ra
hajasmark@reddit
Ez így egymás után kicsit komikus
Ill_Knee_9349@reddit
Egyik este azt álmodtam, hogy a Tisza nyert, és olyan jól esett 🥺 Könyörgöm legyen már egy kis változás, szeretném érezni a legszebb éveimben, hogy Európai úniohoz tartozunk.
Lovi97@reddit
En nem ismertem ezt az oldalt regebben. Miket mutatott az elozo valasztasokon?
breaksbreaks@reddit
LMP stablecoin when?
toxicdog@reddit
https://jup.ag/prediction/POLY-106614
Jupiter is hasonlót mutat
breaksbreaks@reddit
Klára Dobrev stablecoin when?
InspectorSlight9596@reddit
Itt amúgy hogy lehet fogadni?
No-Interaction-2724@reddit
STOP THE COUNT!
kmartin0607@reddit
Miért kéne megállítani, ha lehet ez még rosszabb is nekik
RagingBullHun@reddit
Hát oké, de ezt a trámpelnök mondja, aki oubán barátja.
kmartin0607@reddit
Sokan utálják ezt a sikeres üzletembert!
Tudja meg ön is, hogy miért!
medway00@reddit
Stop the cunt!
NemFeri@reddit
Akik annyira hisznek a Polymarketben mit éreznek? Közel 20%-ot esett Magyar, mert JD Vance betette a lábát az országba, és rengeteg unatkozó gazdag amerikai inkább Orbánra tett (azóta visszaállt az előnye Magyarnak). De semmit nem tesz, főleg hogy a magyarok többsége nem fogad, pedig mi azt hiszem minden hírt átéltünk. Menjetek el szavazni, ez az egy számít.
According_Hold_7485@reddit
Hihetetlen ezt látni
deathgrinderallat@reddit
A polymarket kurva hasznos arra hogy megmutasson valamit amit már amúgy is tudsz ha figyeled a híreket. Amúgy (ha csak nem lesz sosem látott választási csalás) 100%, hogy a Tisza nyer.
KovaLaMa@reddit
A JD Vance átok lesújt
LordLacko@reddit
facepalmdesign@reddit
Akkor biztos így lesz.
Tyrandeh@reddit
Nincs jelentősége
Cultural-Sir-2858@reddit
Az ellopott pénzből arra is jut, hogy maguk ellen fogadjanak és manipulálják a számokat
Lorenzo_von_M@reddit
Kismatolcsy ide fektette a maradék szajrét még
No-Highway666@reddit
Mondanám hogy nehezen, de kivertem rá. De erre 5 másodperc alatt durrantam.
zorroaster79@reddit
Tudom hogy nem idén lesz, de én már most azt várom, mikor a fidesz nem jut be a parlamentbe.
Ilovefallaboveall@reddit
Én is ezt várom, de idén beérem a dk-val is.
deakvarSWAG@reddit
srácok izé a polymarket nem alkalm… GECI 80 SZÁZALÉK??!
Manzaranita@reddit
Ez de szép!!!!
Massive-Drive-6375@reddit
Vége van!
Humbug888@reddit
Ellenőrizzék a számát hogy nem e lopott. MOST!