A történet egyik tanulsága itt is az, hogy a képviseleti demokrácia legnagyobb gyengesége nem csak az, hogy néha rossz emberek kerülnek pozícióba, hanem az, hogy túl sok minden múlik túl kevés emberen. Ha néhány döntéshozót kell meggyőzni, megnyomni, kompromittálni vagy egyszerűen politikailag bekeríteni, akkor a közérdek nagyon könnyen háttérbe szorul. Az M3-as metró ügye pont ezt mutatja: nem kellett az egész várost meggyőzni arról, hogy a rosszabb megoldás a jobb, elég volt egy zárt hatalmi láncban áttolni, és utána utasok százezrei viselik évekig a következményét.

A részvételi demokrácia itt nem idealista díszlet lenne, hanem konkrét hatalomvédelmi eszköz. Minél több a nyilvános kontroll, a szakmai ellenőrzés, az érdemi társadalmi beleszólás és az intézményes visszacsatolás, annál nehezebb egy ország vagy egy város stratégiai döntéseit néhány szereplőn keresztül idegen érdekekhez igazítani. Néhány embert sakkban lehet tartani. Egy egész, valóban bevont nyilvánosságot már sokkal nehezebb. A képviseleti logika gyorsabb, de sérülékenyebb. A részvételi logika lassabb, viszont ellenállóbb az elfoglalással szemben.

Szóval szerintem ez a poszt nem csak arról szól, hogy az orosz érdek egyszer felülírta a magyart. Arról is szól, hogy minden olyan rendszer újra és újra kiszolgáltatott lesz, amelyben a polgár négyévente delegál, aztán legfeljebb utólag háborodik fel. Ha a közérdek védelmét komolyan gondoljuk, akkor nem elég jobb képviselőket keresni. Olyan demokratikus formákat kell építeni, ahol a közösség nem csak szavaz, hanem közben is lát, kérdez, ellenőriz és beleszól.