Az én munkahelyemet anno felvásárolta egy fideszes oligarcha. Mindenki rettegett, hogy elveszítjük a munkánkat és mileszmost. Én is féltem, nagyon rossz előérzetem volt. Bejött az új tulajdonos és mézes-mázos volt, hitegetett, jövőt vízionált, motivációs beszédeket tartott, az ő irodája mindig nyitva, őt bárki megkeresheti. Az emberek megnyugodtak. Én egyre inkább éreztem, hogy hamarosan innen menni kell. 3 hónapon belül olyan lett a közhangulat, hogy mindenki a másikat figyelte, hogy mivel nyomhatja fel, érzelmi terror kimaxolva. (Ha tejszínt ittál a reggeli kávéhoz és nem tejet, kiszámlázták bszki, mindenért fel voltunk nyomva. Ha hoztál magadnak kávétejszínt, akkor meg luxizunk, luxizunk?)

Beszéltem a kollégákkal, ők nem értették mi a bajom, hiszen milyen jó fej volt, milyen szuper jövőt festett le nekünk az all-staff-on, stb. Részletes beszámolót kellett írnom, hogy miért akarok kivenni egy pénteki napot szabira, mert orvoshoz vittem volna a gyereket, még a beutaló másolatát is bekérték, hogy hova, kihez kell vinnem a gyereket. Természetesen nem adtam át, ez az én szememben nonszensz, ilyet nem kérhet a munkáltató.

Olyan brutálisan erős nyomással írják felül az etikai, morális iránytűt, hogy az valami elképesztő. A kollégáim már nem is értették, hogy mi a bajom, most mit számít, hogy bekérik a gyerek orvosi beutalóját, biztos kamuzok és csak lógni akarok. Na mondom az kemény, hogy idejönnek és azonnal hazugsággal vádolnak.

Nem sokat teketóriáztam, beadtam a felmondásom és onnantól én voltam az áruló. Elmentem betegállományba, qrvára nem érdekelt, de ilyen közegben én nem dolgozom. Bármit kinézek a fideszesekből, szerintem bármire képesek. A saját kollégáim is olyanok lettek. Embertelen, empátiahiányos kápók.