Gundalf egyik legnagyobb hagyatéka az lesz a magyar társadalomban (már az AVH kijátszásán kívül), hogy az ő hatására szerintem végre leáldozóban lesz Magyarországon a kockák stigmatizációja/bullyingja.
Azért nem IT-s körökben van még mindig egy marginalizáció/pici lenézés. Van egy 7 éves munkára használt lapim, aminek már a billentyűzete tropa, úgyhogy bolhán szedtem össze egy külsőt, ami csodával határos módon működik is. Egy hibája: RGB-s gamereknek szánt billentyűzet.
Ahányszor használom jegyzetelésre, dokumentumírásra, annyiszor kapom az ívet, hogy jót Minecraftoztam-e.
Remélhetőleg ezt kihalasztjuk. (Vagy pro gamer move-ként beleállok, osu!catch-ben bemutatom, miket művel egy világranglistán top 4k-s játékos a munka mellett, és kicsit lejjebb vesz. Majd eldöntöm. Egyelőre van nagyobb gondunk ilyen pitiáner dolgokhoz képest.)
Ma még fizetnek is érte, ha streameled. Kb 20éve CoD2-ben úgy toltam, hogy sokszor megkaptam, hogy biztos csalok (nem csaltam). Sok pénzt össze tudtam volna lapátolni az akkori skillemmel a mai világban.
Sajnos ezt megsem tudta atadni magyar peter ket ev alatt.. :D nembaj, valamelyikuk mar torolte is a lekezelo kommentjet, gondolom rajott milyen kellemetlen.
Az a baj, ha en is egy nem 100%ban egyetértő kommentet irok, a Tisza szektasok egyből szétoltanak (holott en is Tiszára szavazok) szóval van mindenhol baj jelenleg😀
Szerintem éppen ideje, hogy legyenek újra hőseink, akikre büszkék lehetünk, akik bekerülnek a történelem könyvekbe és jó példával szolgálnak a jövő nemzedékek számára.
Ennek a ket velemenynek viszont el kellene fernie egymas mellett anelkul, hogy en kapjam a lenezo kommenteket :D gondolom ezzel te is egyet tudsz erteni.
persze, mindenki ideg, de ez az utalkozas es egymasnak ugras az, aminek pont veget akarnank vetni egy rendszervaltassal. Es ha azt mondanam, h fideszes vagyok, meg meg is ertenem, h miert hurrognak le, de bazdki “veletek vagyok”, ahogy veletek voltam mindig is, es csak azert, mert nem ugyanaz a velemenyem, kapom az ivet. :D hat beszarok
ha egy átlagos vasárnap reggel téged is meggyanúsítanak pedo vádakkal de nem csicskulsz be, illetve visszautasítasz kb. 100millió kenőpénzt árulásért, akkor utána szerintem is joggal mondhatsz ilyet, addig viszont jár neki a tisztelet
Ki mondta hogy nem tisztelem? :D:D omg. Neki is kuldenek penzt ha lenne gyujtes, ahogy szabo bencenek is kuldtem (sot, en mar elejen, amikor még a cél ertek meg sem volt). BOCSANAT, hogy arra, hogy ALAIRAST OSZT, azt mondom, hogy nekem ez mar picit sok.
Elfogulatlanul tudod értékelni a kommentet, nem böksz oda csak azért is ahol sok a plusz vagy mínusz. Pár óra múlva majd megjelenik a szám, ha lecsengett. Egy ideje (jó ideje) így van.
Fit-Career4225@reddit
Úgy posztoljátok ezt, mintha ez nem lenne ugyanannyira gáz, mint amikor Fideszes vagy DK-s arcok rajonganak valamelyik prominens arcukért.
Flaky-Ad457@reddit
“Fehér Gandalf (Gundalf) vagyok és visszatértem hozzátok, épp, mikor fordul a szerencse.”
Zealousideal-Type357@reddit
Super_Hotel_8875@reddit
Egyébként Ílyen az aláirása:
01000111 01110101 01101110 01100100 01100001 01101100 01100110
Hamuka_Kongregate@reddit
Gundalf egyik legnagyobb hagyatéka az lesz a magyar társadalomban (már az AVH kijátszásán kívül), hogy az ő hatására szerintem végre leáldozóban lesz Magyarországon a kockák stigmatizációja/bullyingja.
Lord_WC@reddit
Kutya nem bullyingolja a kockákat, téged bullyingoltak legfeljebb, és az csak egy indok volt, hogy kocka vagy. Ha nem vagy az más miatt csinálják.
Darkmacsek9@reddit
Teljes objektivitast megtartva lesullyedtem a szemelyeskedo szintedre es nem lepett meg a post historyd lol
rencebence@reddit
Szerintem mióta kialakult az IT-sok jól keresnek azóta közel nincs ilyen stigma.
Hamuka_Kongregate@reddit
Azért nem IT-s körökben van még mindig egy marginalizáció/pici lenézés. Van egy 7 éves munkára használt lapim, aminek már a billentyűzete tropa, úgyhogy bolhán szedtem össze egy külsőt, ami csodával határos módon működik is. Egy hibája: RGB-s gamereknek szánt billentyűzet.
Ahányszor használom jegyzetelésre, dokumentumírásra, annyiszor kapom az ívet, hogy jót Minecraftoztam-e. Remélhetőleg ezt kihalasztjuk. (Vagy pro gamer move-ként beleállok, osu!catch-ben bemutatom, miket művel egy világranglistán top 4k-s játékos a munka mellett, és kicsit lejjebb vesz. Majd eldöntöm. Egyelőre van nagyobb gondunk ilyen pitiáner dolgokhoz képest.)
turorudika@reddit
lol, olyan hulye vagyok hogy a masodik felet nem is ertem
Dear_Badger9645@reddit
Mármint nem tudod “lefordítani” vagy nem tudod mi az?
A kettő között van egy szakadék.
turorudika@reddit
nem tudom mi az
Darkmacsek9@reddit
16 eves koromban tanultam, hogy nemetul a boszorkany az hex, majd matekoran megtanultuk, hogy van a dodekahedron es a hexadekagon
therogueunderdog@reddit
16-os számrendszer.
Interesting-Gear-992@reddit
Dude: Hey, what's your address?
Gundalf: 192.168.1.17
Dude: No, I mean your home address.
Gundalf: 127.0.0.1
Dude: No! I mean phisical address!
Gundalf: 00:1A:2B:3C:4D:5E
Doggy4@reddit
01100110 01100001 01110011 01111010 01100001
Raidon04@reddit
01001110 01101001 01100011 01100101 00100000 01110100 01101001 01110100 01110011
WildLatteAvocado@reddit
Bezzeg a mi időnkben még ciki volt, hogy kocka voltam /s
lhrad@reddit
A legkevesbe sem /s...
Darkmacsek9@reddit
Kocka bullying is real
Darkmacsek9@reddit
Vagom hogy /s, de valahol igaz, eleg lett volna egy 8 evvel kesobb szuletnem es budos kocka helyett master hackmaxxer lehettem volna a suliban
Notanaltatall31@reddit
Legtöbb hacker nem iskolában tanulja, nincsen erikus hacker OKJ középiskolában. Szóval egész nyugodtan, sose késő
westwars@reddit
erotikus?
Minimum-Schedule5579@reddit
hát, szopott az ÁH miatta, szóval....
Notanaltatall31@reddit
Erikás, köszi javítottam
MoTaDo4@reddit
Ma még fizetnek is érte, ha streameled. Kb 20éve CoD2-ben úgy toltam, hogy sokszor megkaptam, hogy biztos csalok (nem csaltam). Sok pénzt össze tudtam volna lapátolni az akkori skillemmel a mai világban.
Kifliszallito_auto@reddit
És vajon úgy írja alá hogy Gundalf?
Salt_Shock8044@reddit
Nem, Hrabóczki Dánielként írta alá ;)
pontleszarom@reddit
noob :D
Naive-Horror4209@reddit
Gyönyörű!
OkFaithlessness9944@reddit
Kicsit mar sok nekem ez a hos csinalas
Hungry-End4281@reddit
Ki nem szarja le, hogy neked mi a sok?!
puli_420@reddit
árad a szeretet a te kommented alatt is, ahogy nézem
szeretetország
OkFaithlessness9944@reddit
Sajnos ezt megsem tudta atadni magyar peter ket ev alatt.. :D nembaj, valamelyikuk mar torolte is a lekezelo kommentjet, gondolom rajott milyen kellemetlen.
Born-Hotel-3299@reddit
Az a baj, ha en is egy nem 100%ban egyetértő kommentet irok, a Tisza szektasok egyből szétoltanak (holott en is Tiszára szavazok) szóval van mindenhol baj jelenleg😀
FluidPlate7505@reddit
Szerintem éppen ideje, hogy legyenek újra hőseink, akikre büszkék lehetünk, akik bekerülnek a történelem könyvekbe és jó példával szolgálnak a jövő nemzedékek számára.
OkFaithlessness9944@reddit
Ennek a ket velemenynek viszont el kellene fernie egymas mellett anelkul, hogy en kapjam a lenezo kommenteket :D gondolom ezzel te is egyet tudsz erteni.
DitchWillow@reddit
Kicsit nyálas valóban, de legalább gyűlölködés helyett pozitivitás van ami baromira ráfér már az országra.
OkFaithlessness9944@reddit
Igen, ebben egyetertek. Helyette jon a “gyulolkodes” az en kommentemre, nem marad el :D
DitchWillow@reddit
Majd választások után megenyhül mindenki, most valahol megértem hogy tiszta ideg mindenki és egyből elkattan az agyuk, ne vedd magadra :)
OkFaithlessness9944@reddit
persze, mindenki ideg, de ez az utalkozas es egymasnak ugras az, aminek pont veget akarnank vetni egy rendszervaltassal. Es ha azt mondanam, h fideszes vagyok, meg meg is ertenem, h miert hurrognak le, de bazdki “veletek vagyok”, ahogy veletek voltam mindig is, es csak azert, mert nem ugyanaz a velemenyem, kapom az ivet. :D hat beszarok
Acrobatic_Quiet_3706@reddit
Senki nem kerdezett babam
OkFaithlessness9944@reddit
Nyugi, nem kell szetszedni, csak azert mert valamirol nem gondolom ugyanazt, mint ti. :D
Leviv8@reddit
Új vagy itt?
OkFaithlessness9944@reddit
Ne legyetek mar ennyire lekezeloek uramisten :D
redditmobbo@reddit (OP)
ha egy átlagos vasárnap reggel téged is meggyanúsítanak pedo vádakkal de nem csicskulsz be, illetve visszautasítasz kb. 100millió kenőpénzt árulásért, akkor utána szerintem is joggal mondhatsz ilyet, addig viszont jár neki a tisztelet
OkFaithlessness9944@reddit
Ki mondta hogy nem tisztelem? :D:D omg. Neki is kuldenek penzt ha lenne gyujtes, ahogy szabo bencenek is kuldtem (sot, en mar elejen, amikor még a cél ertek meg sem volt). BOCSANAT, hogy arra, hogy ALAIRAST OSZT, azt mondom, hogy nekem ez mar picit sok.
Mrlaslie712@reddit
Oké,szia!✋
zakarias91@reddit
Ott ahol Gundalf jár még 1200 as fordulaton sem fognak megszáradni a bugyik ahogy látom
James-from-Hungary@reddit
Miért nem mutatja ez a sub a felpontozásokat a kommenteken?
JudieSkyBird@reddit
Asszem 5 vagy 6 órával a kommentelés után mutatja.
egyszeruen_1xu@reddit
Van hogy még később
James-from-Hungary@reddit
Értem. Köszi az infót!
vastagkolbasz@reddit
Elfogulatlanul tudod értékelni a kommentet, nem böksz oda csak azért is ahol sok a plusz vagy mínusz. Pár óra múlva majd megjelenik a szám, ha lecsengett. Egy ideje (jó ideje) így van.
James-from-Hungary@reddit
Köszi neked is!
VisibleMammal@reddit
Milyen szürreális lehet ez
Aegis-Tac@reddit
legend!
Ready-Tadpole8339@reddit
Van programod karácsonyra? “Írjak eggyet”?
dorindagold@reddit
Brutal sokan vannak kint. Tele a főtér !! Ismerem Renit is. Rendes tisztesseges ember .