Csak ezt ne, amit a Fideszben is utáltunk, azt ne ismételjük meg a Tiszánál és Magyar Péternél... Nem kell ennyire kinyalni a seggét. Rá fogok szavazni, nyugi.
Rengeteget agyalok, honnan jön ez a zsigeri személyi kultusz áhítása a magyarok nagy részénél, még a fiatalabb generációk körében is. Kádár->Orbán/Gyurcsány után rögtön itt van az új. Szociológusok segíthetnének megérteni, mert magamtól sokra nem jutottam.
Ez egy mély és sokrétű kérdés, amivel magyar szociológusok, történészek és politológusok évtizedek óta foglalkoznak. A jelenség mögött nem egyetlen ok, hanem több, egymásra rakódó társadalmi és pszichológiai réteg húzódik meg.
Íme a legfontosabb szempontok, amik segíthetnek kontextusba helyezni ezt az "áhítást":
1. A paternalista államkép (Az "Állam mint Gondoskodó Apa")
A magyar történelem során – a Habsburgoktól a Horthy-korszakon át a Kádár-rendszerig – az állam ritkán volt a polgárok által kontrollált szolgáltató. Ehelyett egy felettünk álló, hatalmas entitásként jelent meg, amely "ad" (segélyt, munkát, biztonságot) vagy "elvesz".
Ez kialakított egy függőségi viszonyt: ha az állam az apa, akkor kell egy erős családfő (vezér), aki rendet tart és megvédi az övéit.
A felelősség áthárítása kényelmes: ha van egy "erős ember", nekem nem kell részt vennem a bonyolult demokratikus folyamatokban.
2. A "Kádári alku" öröksége
A Kádár-rendszer lényege a viszonylagos anyagi biztonság volt a politikai szabadság feladásáért cserébe. Ez a mentalitás mélyen beleégett a társadalomba:
Biztonság > Szabadság: Sokan a demokráciát a 90-es évek zűrzavarával, a bizonytalansággal azonosítják.
Ezzel szemben a személyi kultuszra építő rendszerek a kiszámíthatóság illúzióját adják.
3. A rendszerváltás "elmaradt" katarzisa
Szociológiai szempontból (például Hankiss Elemér munkássága alapján) a magyar társadalom nem ment át egy valódi belső polgárosodáson.
A demokrácia intézményei kiépültek 1989-ben, de a demokratikus kultúra (vitakészség, kompromisszum, alulról szerveződő civil kurázsi) nem tudott ilyen gyorsan kifejlődni.
Vákuum keletkezett, amit a politika "megváltó-várással" töltött ki.
4. A törzsi gondolkodás és a polarizáció
A modern politika (nem csak nálunk, de nálunk extrém módon) a csapatsportok logikáját követi.
A vezér nem egy sima politikus, hanem a "törzs" szimbóluma.
Ha a vezért támadják, a választó úgy érzi, a saját identitását támadják. Ezért bocsátanak meg olyan hibákat a kedvencüknek, amiket egy "egyszerű" szakembernek soha.
5. Miért a fiatalok?
Ez a legérdekesebb pont. A szocializáció nem csak az iskolában, hanem a családi mintákon keresztül történik.
Transzgenerációs hatás: Ha a szülőktől azt hallják, hogy "kell egy erős kéz, mert a magyar embernek az kell", ez a minta továbbél.
Egyszerű válaszok igénye: A globalizált, végtelenül komplex világban egy karizmatikus figura, aki megmondja a "tutit" és kijelöli az ellenséget, pszichológiai biztonságérzetet ad.
Összegezve: Nem arról van szó, hogy a magyarok "szolgának születtek", hanem arról, hogy a történelmi traumák és az elmaradt polgárosodás miatt a kollektív biztonságérzetünk alacsony. A személyi kultusz pedig egyfajta politikai "nyugtató": azt ígéri, hogy valaki vigyáz ránk, és nekünk nem kell a döntések súlyát cipelnünk.
Ha esetleg ezek a teljesen ismeretlen emberek nyilatkozhattak volna, az sokat segített volna a megítélésüknek. Másodsorban elvileg sok tízezren, vagy százezren szavazhattak a jelölt-jelöltekre nem? Akkor meg hogyhogy ismeretlenek?
Őszintén, tök mindegy kit raknak ki, úgyis a párt alapján fognak a szimpatizánsok szavazni. De ezeket az ismeretleneket elvileg a szimpatizánsok választották ki az applikációban, nem?
Meg szerintem ezekkel a videókkal nem azt éri el a készítő/posztoló, hogy a bizonytalanokat behúzza, hanem inkább - hogy ha még gondolkodott is a tisztában -, vasárnapig annyit cringeeljenek, hogy fixen nem mennek el szavazni 🤨
Szóval nem tudom, mi a cél ezzel, de szerintem az ellenkezőjét fogja elérni. Hanyagolni kéne ezeket
szerintem is őrületesen cringe, de be kell lásd, hogy akik ezt szerették a fideszben, azok ezt szeretik ebben a postban is. Mondom ezt úgy, hogy a személyi kultusz a legesleggusztustalanabb dolog.
Én nem egy személyre szavazok, hanem egy pártra. A fideszesek Orbán Viktorra szavaznak (a vezérükre). A tiszások a Tiszára szavaznak (kiváló szakemberekre). Ez ennyi.
Egyébként jó videó lett, én se szeretem ezt a személyi kultusz cuccot, de a videó elején a gyerekkori fotókat mutatták a videóba, én is láttam. Tehát érdemes megnézni a vidit, utána itt tolni, hogy “szektások vezére”
Imádom ezt a "azé szavazunk a tiszára mert jó szakemberek" szöveget.
Sorolj fel 5 szakembert a Tiszából. Már ez nem menne, de ha mégis. Nevesítsd a "szakterületüket". Aztán, hogy milyen eredmény alapján gondolod őket kiválónak.
Google keresés nélkül természetesen.
Az összes vagyonomat feltenném rá, hogy nem menne. Abban is biztos vagyok hogy gőzöd nincs ki fia borja a Tisza jelöltje a körzetedben, csak azt hogy rá kell szavazni mert Tisza.
És még nem is feltétlen téged vagy a tiszaszekta embereit hibáztatom itt. Az egész kampány arra lett építve, hogy kultuszt építsenek MP köré. Konkrétan megszólalni se hagyták a jelöltjeiket.
Nem ismersz, szóval nekem ne vergődj. 2024 márciusa óta aktívan követem a Tisza elindulásától a politikai helyzetet. Végig néztem mindent, ahogy kinőtte magát a párt, és sok országjárást/rendezvényr is végig követtem Youtubeon.
Mondok egy párat: Bóna Szabolcs~mezőgazdaság, Kapitány István~gazdaság és energetika, Orbán Anita~külügy, Hegedüs Zsolt~egészségügy, Kármán András~adóügyek, Bódis Kriszta~társadalompolitika, Forsthoffer Ágnes~turisztika, Ruszin-Szendi-Romulusz~honvédelem, Nagy Ervin~kultúra, Kulcsár Krisztián~sport … Sorolharnám még. Igenis ismerem a pártot és a programjukat is. Nem vagyok tájékozatlan. Tetszik a programjuk, az emberek, az egész közösség, a szeretet. Itt nem érzem a gyűlölködést. A jelöltet is ismerem személyesen a körzetemben. Nem vagyok szigettag, de aktívan követem a közéletet.
A kedvencem Kapitány István, őt tisztelem a legjobban. Forshoffer Ágnest, Bódis Krisztát, Bóna Szabolcsot, Nagy Ervint, Radnai Márkot is nagyon szeretem, ilyen emberekre van szüksége Magyarországnak!
Jó vergődést fidesz “szekta” , ha már nálatok ez a szó divat
Pedig eléggé olyan a videó. Gondolom ha Orbánról készülne hasonló videó, te hányál a legdurvábban attól. Szóval ami nem tetszett a Fideszben, azt ne nézzük már el másoknak sem. Mert így folyton egy vezért kapunk.
Péter még nem ártott az országnak, így még csípem. Orbán már sokat ártott, így már nem tudom szeretni. 😀 Ha követ el rosszat, hidd el, hogy nem fognak tetszeni ezek a videók. Most csak szimpátiából terszik, nem azért, mert vezérre van szükségem
Gratulálok ennek a sok kreténnek akik ilyen videókat gyártanak és éljeneznek ezek hallatán. Nemtudom hogy a szolgalelküség vagy mi beszél belőletek, de ha ezt folytatjátok 15 év múlva ugyanúgy lesz egy új fideszünk akitől meg kell szabadulni..
Ne csináljunk már belőle személyi kultuszt könyörgöm… kva gázok ezek a videók, ezek okozták az orbán rendszert is… egy következetes rendszer kell, amiben ő a nép legfőbb szolgája, nehogymár messiásként tekintsünk rá. A végén 15 év múlva megint lesz egy orbánunk…
Nem nagyon sorolható be pártba, ilyen Szikra-mozgalom / Iványi féle erős liberális beütéssel.
Na egy ilyen pártra szívesen szavaznék, ha lenne. Ha nem, akkor talán Momentum, ha már volt merszük visszalépni (=először ismerték fel, hogy semmi esélyük a kormányváltó hangulat ellen).
Same, én is liberális melegként ellenzéki leszek, de alapvetően támogatni fogom a TISZA azon intézkedéseit amik nekem okésak, ameddig nem lesznek új NER.
Gyönyörű látni, ahogy a Tisza szépen, módszeresen átvedlik egy ellenzéki Fidésszé. Lenyűgöző ez a politikai bálványimádás, ugyanaz a kritika nélküli, vallásos fanatizmus és habzó szájú messiásvárás, csak más a logó a zászlón. És a legszebb az egészben az az ordító kognitív disszonancia, ahogy ezek az emberek közben szentül meg vannak győződve a saját intellektuális és független felsőbbrendűségükről. Lecserélték a szentképet a falon, de a szekta megmaradt.
Ne a Tiszát hibáztassuk már, hogy a magyar emberek imádnak személyi kultuszt építeni emberekre. Én is sajnálom, hogy ez van és nekem sem szimpatikus MP, de rajta kívül van egy csomó hozzá értő ember a Tiszában, akik bizonyítottak.
A szüleim miután kiszerettettem őket a fideszből,pár évre rá most “tiszások”
Marha nehéz tudatosítani bennük,hogy nem szerelmet,vallást,vagy futball klubbot választasz,hanem egy pártot,ami téged szolgál.Ők vannak te érted,nem te ő értük.Tiszára szavazni KELL,de Tiszásnak lenni,NEM KELL.
De jó úton haladok.
Ez a KELL is erős, bár Tiszára fogok szavazni. De van a családomban fideszes, nem veszekszem, mert úgy vagyok vele, mindenkinek azért van szavazati joga hogy saját maga eldöntse kit választ.
Nem úgy KELL,ahogy gondolod.Mi otthon utáljuk Orbánt,ezért a Tiszára KELL szavaznunk,hogy Orbánék eltakarodjanak.Tetszik a program is,amit a Tiszától látok,és mivel csak a Tiszának van ereje mellett normális,értékrendemnek megfelelő programja,rá KELL szavaznom.
Szerintem is. Ajánlom mindenkinek a Land Of The Blind c. filmet Ralph Fiennes és Donald Sutherland főszereplésével. Kell a változás és a Tisza tűnik az egyetlen potens erőnek jelenleg, de én kurvára félek egy újabb 2/3-tól (bármennyire szükséges) és az egyre nyilvánvalóbbá váló szektásodástól :(
Én kezdem teljesen belebetegedni ebbe az egészbe. Borsod megyében élek, a Zemplénben. Idáig bárkivel próbáltam erről beszélni a környezetemben mindenki a fideszre szavaz,vagy el sem megy szavazni. Teljesen elveszett a hitem a kormányváltásban.
Mi szukseg megint a szemelyi kultusz epitesere? Pont ezt nem akarjuk. Leszarom ki van a Tisza elen, csak csinaljak a dolgukat, hozzak rendbe a demokratikus intezmenyeket, aztan egy egyenlo es szabad valasztason merettessek meg magukat is.
Nem ő szabadítja fel, hanem mi magunkat, csak úgy tűnik nekünk valami össznépi genovese-hatás kell, valaki aki elkezdi aztán már egyre többen merik, kell valaki aki megteszi az első magabiztos lépéseket...na mindegy, attól még rá szavazok, de nem fogom bálványozni.
Van egy két ténylegesen "tiszaszektás" rétege a szavazótábornak, és nekem nagyon cringe őket látni. Hányok a személyi kultusztól, és ha a Fidesztől sem néztük el, akkor a Tiszától sem.
Nálunk egy pár napja egy csávó elkezdte reggel üvöltözni, hogy "áradjon a Tisza".
Értem én az indulatot, de azért arra ébredni, hogy egy feldühödött ember üvöltözik az ablakod alatt az egyik lehető leggyorsabb módja annak, hogy minden szimpátiát elveszítsen egy politikai mozgalom. A "tiszaszektások" körülbelül ugyanez, csak online.
Pontosan, nem azért szavazunk a Tiszára hogy most tiszabirkák legyenek majd a volt narancsbirkákból... Az elsők között leszek aki otthagyja a pártot, ha elindul ebbe az irányba.
Ettől még rájuk szavazok, mert le kell váltani ezt a rezsimet.
Még akkor sem rajonganék így körbe politikust, ha liberális, meleg lenne, jól is nézne ki, karizmatikus lenne. Rémesen gáz ez, nem a szerelmed Magyar Péter, hanem egy politikus.
A szektásimádat egy újabb NER előszobája, amiből nem kérünk.
Hű halljátok én nagyon sok mindent megértek, hajrá tisza, meg most vagy soha meg minden, de ez azért már egy kicsit sok. A személyi kultusz a politikában még soha nem vezetett jóra.
Az ilyen imázs videókra nincs pont szükségünk. Pont ebből szeretnénk kimászni, és ettől megszabadulni, hogy nem egyik megváltó alakot próbáljuk egy másikra cserélni. Hanem végre a politikát próbáljuk megtisztítani ettől is. Persze köszönjük Magyar Péternek és fontos említeni a csapatának és az önkénteseknek a munkáját.(egy fecske nem csinál nyarat) Minden embernek kell megköszönni, aki beáll a rendszerváltás mögé, aki kimegy beszédekre, aki adakozik, és aki jelenlétével támogat.
Explorer_1990_@reddit
Csak ezt ne, amit a Fideszben is utáltunk, azt ne ismételjük meg a Tiszánál és Magyar Péternél... Nem kell ennyire kinyalni a seggét. Rá fogok szavazni, nyugi.
Intrepid4444444@reddit
Rengeteget agyalok, honnan jön ez a zsigeri személyi kultusz áhítása a magyarok nagy részénél, még a fiatalabb generációk körében is. Kádár->Orbán/Gyurcsány után rögtön itt van az új. Szociológusok segíthetnének megérteni, mert magamtól sokra nem jutottam.
PostSure1858@reddit
Az az érzésem, amikor a személyi kultuszt tanították, nem figyeltél oda.
Segítek, EZ NEM AZ.
Intrepid4444444@reddit
JA JÓ MAJD LEGŐZEEBB FYGELEK MARGITKÁM VAN BOGÀCSA GYERE ÁT!!!
BurnerACC1988@reddit
Ez egy mély és sokrétű kérdés, amivel magyar szociológusok, történészek és politológusok évtizedek óta foglalkoznak. A jelenség mögött nem egyetlen ok, hanem több, egymásra rakódó társadalmi és pszichológiai réteg húzódik meg. Íme a legfontosabb szempontok, amik segíthetnek kontextusba helyezni ezt az "áhítást": 1. A paternalista államkép (Az "Állam mint Gondoskodó Apa") A magyar történelem során – a Habsburgoktól a Horthy-korszakon át a Kádár-rendszerig – az állam ritkán volt a polgárok által kontrollált szolgáltató. Ehelyett egy felettünk álló, hatalmas entitásként jelent meg, amely "ad" (segélyt, munkát, biztonságot) vagy "elvesz". Ez kialakított egy függőségi viszonyt: ha az állam az apa, akkor kell egy erős családfő (vezér), aki rendet tart és megvédi az övéit. A felelősség áthárítása kényelmes: ha van egy "erős ember", nekem nem kell részt vennem a bonyolult demokratikus folyamatokban. 2. A "Kádári alku" öröksége A Kádár-rendszer lényege a viszonylagos anyagi biztonság volt a politikai szabadság feladásáért cserébe. Ez a mentalitás mélyen beleégett a társadalomba: Biztonság > Szabadság: Sokan a demokráciát a 90-es évek zűrzavarával, a bizonytalansággal azonosítják. Ezzel szemben a személyi kultuszra építő rendszerek a kiszámíthatóság illúzióját adják. 3. A rendszerváltás "elmaradt" katarzisa Szociológiai szempontból (például Hankiss Elemér munkássága alapján) a magyar társadalom nem ment át egy valódi belső polgárosodáson. A demokrácia intézményei kiépültek 1989-ben, de a demokratikus kultúra (vitakészség, kompromisszum, alulról szerveződő civil kurázsi) nem tudott ilyen gyorsan kifejlődni. Vákuum keletkezett, amit a politika "megváltó-várással" töltött ki. 4. A törzsi gondolkodás és a polarizáció A modern politika (nem csak nálunk, de nálunk extrém módon) a csapatsportok logikáját követi. A vezér nem egy sima politikus, hanem a "törzs" szimbóluma. Ha a vezért támadják, a választó úgy érzi, a saját identitását támadják. Ezért bocsátanak meg olyan hibákat a kedvencüknek, amiket egy "egyszerű" szakembernek soha. 5. Miért a fiatalok? Ez a legérdekesebb pont. A szocializáció nem csak az iskolában, hanem a családi mintákon keresztül történik. Transzgenerációs hatás: Ha a szülőktől azt hallják, hogy "kell egy erős kéz, mert a magyar embernek az kell", ez a minta továbbél. Egyszerű válaszok igénye: A globalizált, végtelenül komplex világban egy karizmatikus figura, aki megmondja a "tutit" és kijelöli az ellenséget, pszichológiai biztonságérzetet ad. Összegezve: Nem arról van szó, hogy a magyarok "szolgának születtek", hanem arról, hogy a történelmi traumák és az elmaradt polgárosodás miatt a kollektív biztonságérzetünk alacsony. A személyi kultusz pedig egyfajta politikai "nyugtató": azt ígéri, hogy valaki vigyáz ránk, és nekünk nem kell a döntések súlyát cipelnünk.
bolygocsira@reddit
Kösz chatgpt
MeasurementRich1183@reddit
Ferenc Jóska, Horthy kimaradt
scandi-boholooks@reddit
Igen, én is a Tiszára szavazok, de ez már 'kicsit' személyi kultusz vibe...
boo_its_Donald_Trump@reddit
Kicsit??? Lassan az orbán körüli kultusz is kutyafasza ehhez képest! Elég csak megnézni a jelöltek plakátjait. Mindegyiken ott virít mp is
Opposite-Silver-4819@reddit
az mondjuk teljesen logikus húzás. nem rakhatnak totál ismeretlen embereket plakátra
boo_its_Donald_Trump@reddit
Ha esetleg ezek a teljesen ismeretlen emberek nyilatkozhattak volna, az sokat segített volna a megítélésüknek. Másodsorban elvileg sok tízezren, vagy százezren szavazhattak a jelölt-jelöltekre nem? Akkor meg hogyhogy ismeretlenek?
Opposite-Silver-4819@reddit
jo, akkor ne akard erteni, amit irtam
Zerasad@reddit
Az mondjuk megérhető. Minden jelölt teljesen új szereplő, szinte ismeretlen. Kell mellé MP, hogy legyen ismert arc.
boo_its_Donald_Trump@reddit
Őszintén, tök mindegy kit raknak ki, úgyis a párt alapján fognak a szimpatizánsok szavazni. De ezeket az ismeretleneket elvileg a szimpatizánsok választották ki az applikációban, nem?
scandi-boholooks@reddit
Meg szerintem ezekkel a videókkal nem azt éri el a készítő/posztoló, hogy a bizonytalanokat behúzza, hanem inkább - hogy ha még gondolkodott is a tisztában -, vasárnapig annyit cringeeljenek, hogy fixen nem mennek el szavazni 🤨 Szóval nem tudom, mi a cél ezzel, de szerintem az ellenkezőjét fogja elérni. Hanyagolni kéne ezeket
BigDDani@reddit
szerintem is őrületesen cringe, de be kell lásd, hogy akik ezt szerették a fideszben, azok ezt szeretik ebben a postban is. Mondom ezt úgy, hogy a személyi kultusz a legesleggusztustalanabb dolog.
miaszos@reddit
Felszopókampány. dettó
lvl100Troglodyte@reddit
Ide sajnos egy olyan idézetet kellene írnom, ami a Ponyvaregényben hangzik el Winston Wolftól a kipucolt autó kapcsán...
Majd a ciklus végén meg lehet nézni mizu... Maradjunk ennyiben.
Ezt a bálványozást mindenkorra el kellene már felejteni. Ne kelljen már egy István vagy Koppány mindig.
habosbabafos456@reddit
Open-Quantity-4290@reddit
XD na jó, menjetek a picsába
Kovaron78@reddit
Bő nyállal, elvtársak, jó mélyre!
Inevitable_Barber_50@reddit
Én nem egy személyre szavazok, hanem egy pártra. A fideszesek Orbán Viktorra szavaznak (a vezérükre). A tiszások a Tiszára szavaznak (kiváló szakemberekre). Ez ennyi. Egyébként jó videó lett, én se szeretem ezt a személyi kultusz cuccot, de a videó elején a gyerekkori fotókat mutatták a videóba, én is láttam. Tehát érdemes megnézni a vidit, utána itt tolni, hogy “szektások vezére”
w0zzer_@reddit
Imádom ezt a "azé szavazunk a tiszára mert jó szakemberek" szöveget.
Sorolj fel 5 szakembert a Tiszából. Már ez nem menne, de ha mégis. Nevesítsd a "szakterületüket". Aztán, hogy milyen eredmény alapján gondolod őket kiválónak.
Google keresés nélkül természetesen.
Az összes vagyonomat feltenném rá, hogy nem menne. Abban is biztos vagyok hogy gőzöd nincs ki fia borja a Tisza jelöltje a körzetedben, csak azt hogy rá kell szavazni mert Tisza.
És még nem is feltétlen téged vagy a tiszaszekta embereit hibáztatom itt. Az egész kampány arra lett építve, hogy kultuszt építsenek MP köré. Konkrétan megszólalni se hagyták a jelöltjeiket.
Inevitable_Barber_50@reddit
Nem ismersz, szóval nekem ne vergődj. 2024 márciusa óta aktívan követem a Tisza elindulásától a politikai helyzetet. Végig néztem mindent, ahogy kinőtte magát a párt, és sok országjárást/rendezvényr is végig követtem Youtubeon. Mondok egy párat: Bóna Szabolcs~mezőgazdaság, Kapitány István~gazdaság és energetika, Orbán Anita~külügy, Hegedüs Zsolt~egészségügy, Kármán András~adóügyek, Bódis Kriszta~társadalompolitika, Forsthoffer Ágnes~turisztika, Ruszin-Szendi-Romulusz~honvédelem, Nagy Ervin~kultúra, Kulcsár Krisztián~sport … Sorolharnám még. Igenis ismerem a pártot és a programjukat is. Nem vagyok tájékozatlan. Tetszik a programjuk, az emberek, az egész közösség, a szeretet. Itt nem érzem a gyűlölködést. A jelöltet is ismerem személyesen a körzetemben. Nem vagyok szigettag, de aktívan követem a közéletet. A kedvencem Kapitány István, őt tisztelem a legjobban. Forshoffer Ágnest, Bódis Krisztát, Bóna Szabolcsot, Nagy Ervint, Radnai Márkot is nagyon szeretem, ilyen emberekre van szüksége Magyarországnak! Jó vergődést fidesz “szekta” , ha már nálatok ez a szó divat
Explorer_1990_@reddit
Pedig eléggé olyan a videó. Gondolom ha Orbánról készülne hasonló videó, te hányál a legdurvábban attól. Szóval ami nem tetszett a Fideszben, azt ne nézzük már el másoknak sem. Mert így folyton egy vezért kapunk.
Inevitable_Barber_50@reddit
Nem hánynék, tovább görgetnék. Nem szoktam kommentharcokat vívni :D
Explorer_1990_@reddit
Pont ez a leszarom hozzáállás vezetett a NER személyi kultuszához :D Vagyis nem tanultál semmit az emúlt 16 évből.
Inevitable_Barber_50@reddit
Péter még nem ártott az országnak, így még csípem. Orbán már sokat ártott, így már nem tudom szeretni. 😀 Ha követ el rosszat, hidd el, hogy nem fognak tetszeni ezek a videók. Most csak szimpátiából terszik, nem azért, mert vezérre van szükségem
Key-Location1376@reddit
Verd ki rá, attól talán megnyugszol…
Processing img wceo84neustg1...
Cautious-Ad-4457@reddit
Gratulálok ennek a sok kreténnek akik ilyen videókat gyártanak és éljeneznek ezek hallatán. Nemtudom hogy a szolgalelküség vagy mi beszél belőletek, de ha ezt folytatjátok 15 év múlva ugyanúgy lesz egy új fideszünk akitől meg kell szabadulni..
Cautious-Ad-4457@reddit
Ne csináljunk már belőle személyi kultuszt könyörgöm… kva gázok ezek a videók, ezek okozták az orbán rendszert is… egy következetes rendszer kell, amiben ő a nép legfőbb szolgája, nehogymár messiásként tekintsünk rá. A végén 15 év múlva megint lesz egy orbánunk…
mokanykolyok@reddit
Amikor hónapokkal ezelőtt a személyi kultusz építéséről és az elvakultságról beszéltem kaptam a downvoteot...
lpontos@reddit
Ez kurva gáz… nemá!
Responsible-Roll5255@reddit
MP4PM
Such_Caterpillar2221@reddit
Rá fogok szavazni 5 nap múlva, hogy eltakarítsuk ezt a 16 évnyi szemetet vasárnap.
Hétfőtől pedig újra ellenzéki leszek.
Western_Today_7475@reddit
Majd ellenzékiként Fideszes, vagy MHM-es leszel? :D
sunnydreamswriter@reddit
szintén.
HUNCronos@reddit
BeGentle1mNewHere@reddit
ArjunaKrisna@reddit
BeGentle1mNewHere@reddit
Amúgy viccen kívül, nem az lenne szavazópolgárként a dolgunk, hogy örök ellenzékiek legyünk?
Ki másnak lenne a feladata számon kérni a kormány munkáját, mint nekünk?
laszlonator@reddit
hát alapvetően az Országgyűlésnek, az Alkotmánybíróságnak, az ÁSZ-nek és a Kúriának, aztán a médiának és a civil társadalomnak is
ppeti26@reddit
tehát fideszes? /s
CivilizedManners@reddit
Fellow Momentum támogató?
Such_Caterpillar2221@reddit
Nem nagyon sorolható be pártba, ilyen Szikra-mozgalom / Iványi féle erős liberális beütéssel.
Na egy ilyen pártra szívesen szavaznék, ha lenne. Ha nem, akkor talán Momentum, ha már volt merszük visszalépni (=először ismerték fel, hogy semmi esélyük a kormányváltó hangulat ellen).
Own-North9279@reddit
Mo.n nincs igény egy liberális pártra. Kelet-Európában ez teljesen életidegen.
oklozozsir@reddit
Szlovákiai Momentum majdnem két éve vezet a közvélemény-kutatásokban.
Own-North9279@reddit
Ott is hasonlóan tiszta választások lesznek.
Explorer_1990_@reddit
Same, én is liberális melegként ellenzéki leszek, de alapvetően támogatni fogom a TISZA azon intézkedéseit amik nekem okésak, ameddig nem lesznek új NER.
Western_Today_7475@reddit
Ez nagyon gáz OP....
beshekh@reddit
Gyönyörű látni, ahogy a Tisza szépen, módszeresen átvedlik egy ellenzéki Fidésszé. Lenyűgöző ez a politikai bálványimádás, ugyanaz a kritika nélküli, vallásos fanatizmus és habzó szájú messiásvárás, csak más a logó a zászlón. És a legszebb az egészben az az ordító kognitív disszonancia, ahogy ezek az emberek közben szentül meg vannak győződve a saját intellektuális és független felsőbbrendűségükről. Lecserélték a szentképet a falon, de a szekta megmaradt.
sunnydreamswriter@reddit
ettől én is hányok. akkor már inkább a szexvideó.
Embarrassed_Ad_170@reddit
Hogyan riaszd el az embereket a tiszától, ha MP fanatikus vagy:
paccc93@reddit
A személyi kultusz rossz! Okés?
Unreliable-Expert@reddit
Valaki takrítsa már el ezt a szennyet, ha jól tudom nem fostszombat van.
Classic-Activity7683@reddit
Oké, megtudtam, hogy epilepsziás vagyok. Ennek ellenére is a TISZÁRA fogok szavazni.
kamasuka84@reddit
Na pont az ilyenek miatt tudok csak befogott orral a Tiszára szavazni.
altoluce@reddit
Ne a Tiszát hibáztassuk már, hogy a magyar emberek imádnak személyi kultuszt építeni emberekre. Én is sajnálom, hogy ez van és nekem sem szimpatikus MP, de rajta kívül van egy csomó hozzá értő ember a Tiszában, akik bizonyítottak.
kamasuka84@reddit
Azért MP egója és személyisége se a kultusz ellen dolgozott, ezt valljuk be.
Extension-Cress-6326@reddit
Miert
RufusDaMan2@reddit
én is rá fogok szavazni de a faszom már, hogy ez a tetves ország nem bír meglenni személyi kultusz nélkül
Extension-Cress-6326@reddit
Nagyon felbasz
Fit_Pizza3098@reddit
A szüleim miután kiszerettettem őket a fideszből,pár évre rá most “tiszások” Marha nehéz tudatosítani bennük,hogy nem szerelmet,vallást,vagy futball klubbot választasz,hanem egy pártot,ami téged szolgál.Ők vannak te érted,nem te ő értük.Tiszára szavazni KELL,de Tiszásnak lenni,NEM KELL. De jó úton haladok.
Fit-Pay7309@reddit
Ez a KELL is erős, bár Tiszára fogok szavazni. De van a családomban fideszes, nem veszekszem, mert úgy vagyok vele, mindenkinek azért van szavazati joga hogy saját maga eldöntse kit választ.
Fit_Pizza3098@reddit
Nem úgy KELL,ahogy gondolod.Mi otthon utáljuk Orbánt,ezért a Tiszára KELL szavaznunk,hogy Orbánék eltakarodjanak.Tetszik a program is,amit a Tiszától látok,és mivel csak a Tiszának van ereje mellett normális,értékrendemnek megfelelő programja,rá KELL szavaznom.
Ratox@reddit
Én még mindig Gyurcsányt siratom
ptalovesddl@reddit
Én is. Nem lehet egyszerű meztelen csokoládéként élnie napjait.
Acceptable-Pin6469@reddit
Köszi, hogy leírtad helyettem, húbasszameg, ez de kellemetlen egy videó, te jó ég
Kreareddit@reddit
-pirosarany
bolygocsira@reddit
Rossz vége lesz srácok 😕
Optimal708@reddit
Szerintem is. Ajánlom mindenkinek a Land Of The Blind c. filmet Ralph Fiennes és Donald Sutherland főszereplésével. Kell a változás és a Tisza tűnik az egyetlen potens erőnek jelenleg, de én kurvára félek egy újabb 2/3-tól (bármennyire szükséges) és az egyre nyilvánvalóbbá váló szektásodástól :(
centerfoldangel@reddit
80 évesen is az leszek, aki beleszeret egy színészbe, és letölti minden filmjét, a szarokat is, de ez már nekem is sok.
Own-North9279@reddit
Ne legyünk az új fidesz vagy dk. Mert ez a személyi kultusz arra hajaz.
Boring_Breath_4234@reddit
már késő..
Sensitive_Pitch_4456@reddit
Bálványimádást be kéne fejezni.
GrassNo7577@reddit
Mit láttam
lemonloth@reddit
redtrianglelmotive@reddit
Ha szerzel valahonnan emlékmegsemmisítőt, szóljál nekem is
onehedgeman@reddit
New-Income3919@reddit
A legkisebb fia hasonlít legjobban a gyermekkori Péterre szerintem.
Boring_Breath_4234@reddit
ha lesz kormányváltás ha nem.. a szervilizmus tuti megmarad..
w0zzer_@reddit
Szekta váltja a szektát.
Csak ez most jobb lesz mert az én szektám győz. (minden redditor véleménye az r/hun) Szerintem megmosolyogtató mennyire hasonlít a két tábor.
Boring_Breath_4234@reddit
az ellenkéziségben mindig ez a "romantikus", hogy olyan könnyű nagy dolgokat mondani és azokban hinni..
laszlonator@reddit
a szavazók ugyanazok
Few_Simple9049@reddit
Semmiből nem tanul ez a kibaszott ország
BrilliantMethod1@reddit
Ok_Rough547@reddit
Ez az személyi kultusz jesszszssszsz
pxyvqr74@reddit
Upset-Resident-9456@reddit
Én kezdem teljesen belebetegedni ebbe az egészbe. Borsod megyében élek, a Zemplénben. Idáig bárkivel próbáltam erről beszélni a környezetemben mindenki a fideszre szavaz,vagy el sem megy szavazni. Teljesen elveszett a hitem a kormányváltásban.
TallentX@reddit
Legyen igy
the-real-vuk@reddit
Mi szukseg megint a szemelyi kultusz epitesere? Pont ezt nem akarjuk. Leszarom ki van a Tisza elen, csak csinaljak a dolgukat, hozzak rendbe a demokratikus intezmenyeket, aztan egy egyenlo es szabad valasztason merettessek meg magukat is.
Dennis_a_komisz@reddit
Nem ő szabadítja fel, hanem mi magunkat, csak úgy tűnik nekünk valami össznépi genovese-hatás kell, valaki aki elkezdi aztán már egyre többen merik, kell valaki aki megteszi az első magabiztos lépéseket...na mindegy, attól még rá szavazok, de nem fogom bálványozni.
csabberfej@reddit
Baszki, nemár. Pont erről ugat, hogy a régi mintákat le kell vetkőzni.
BeGentle1mNewHere@reddit
Hú baszki ez már azért vallási fanatizmus
Impressive-Farm420@reddit
Úgy látom van egy hangos réteg, akiknek mindent vallássá és identitássá kell tennie mert amúgy kevesebbnek érzik maguk.
Konzol vs PC, Android vs iPhone, elektromos autó vs belsőégésű, húsevő vs vegán, fidesz vs tisza
Explorer_1990_@reddit
Van egy két ténylegesen "tiszaszektás" rétege a szavazótábornak, és nekem nagyon cringe őket látni. Hányok a személyi kultusztól, és ha a Fidesztől sem néztük el, akkor a Tiszától sem.
Pont ez a személyi kultusz az, amit kihasználnak.
Slow-School-7313@reddit
Nálunk egy pár napja egy csávó elkezdte reggel üvöltözni, hogy "áradjon a Tisza".
Értem én az indulatot, de azért arra ébredni, hogy egy feldühödött ember üvöltözik az ablakod alatt az egyik lehető leggyorsabb módja annak, hogy minden szimpátiát elveszítsen egy politikai mozgalom. A "tiszaszektások" körülbelül ugyanez, csak online.
Explorer_1990_@reddit
Pontosan, nem azért szavazunk a Tiszára hogy most tiszabirkák legyenek majd a volt narancsbirkákból... Az elsők között leszek aki otthagyja a pártot, ha elindul ebbe az irányba.
Ettől még rájuk szavazok, mert le kell váltani ezt a rezsimet.
galadrien1919@reddit
Ne szopjuk le mindjárt ?Új csillag hát persze ...ahhoz bizonyítani is kell ,mert pofázni meg igérgetni bárki tud .
ScallionCreative7806@reddit
nudlimate@reddit
Ejjha! Ez egy picit ijesztő. :D
Jazmi-123@reddit
Szükségtelen az ilyen videó, amúgy meg kiég tőle a szemem meg az agyam.
Ok-Artichoke7567@reddit
*** epilepsy warning ***
fuckumean1@reddit
Szekta kategória - ne rajongjatok már egy politikusért ennyire
acecombine@reddit
kicsit too much, de most inkább az legyen mint kevés...
HighnLaw@reddit
Explorer_1990_@reddit
Még akkor sem rajonganék így körbe politikust, ha liberális, meleg lenne, jól is nézne ki, karizmatikus lenne. Rémesen gáz ez, nem a szerelmed Magyar Péter, hanem egy politikus.
A szektásimádat egy újabb NER előszobája, amiből nem kérünk.
hobbyhacker@reddit
szopd már le máshol
Always-Win-0222@reddit
mi a büdös fos ez. takarodj már vmi nyugdíjas fb csoportba, ott rajongjál eszetlenül baszdmeg
Few_Simple9049@reddit
Geeez. Nyugdíjasok az interneten.
Explorer_1990_@reddit
A "napraforgó" tegnap fideszes, most tiszások hajlamosak erre a talpnyalásra
laszlonator@reddit
ez meg mi a faszom
Maryfromthebloc@reddit
Hagyjuk már ezt a paraszociális, politikus imádatot LÉGYSZI!!! Elég volt!!!
MarbleBC@reddit
Azt hiszem a kevesebb több elvét ízlelgetni kéne a tiktokkernek.
Suspish_Capybara@reddit
Jézusom...
PO-ll-UX@reddit
Na ez vitt minket az orbáni őrületbe
ScreamSonic@reddit
5☀️ és 🐟i.
TravorFrancis@reddit
Viszlát, és kösz a halakat!
Otherwise-Badger1061@reddit
Hali? Toni? Lazaci? Guppi i? Mi i? :D
GrouchySnow9407@reddit
Talán hali lesz, mint elköszönés. :D de nem vagyok biztos benne
Otherwise-Badger1061@reddit
Baszod... tényleg :D
Ok_Capital_6729@reddit
Azért szektások ne legyetek már...
jozozoltan29@reddit
Hű halljátok én nagyon sok mindent megértek, hajrá tisza, meg most vagy soha meg minden, de ez azért már egy kicsit sok. A személyi kultusz a politikában még soha nem vezetett jóra.
Desperate-Surround-5@reddit
ez mondjuk többet árt mint a legtöbb amit a fidesz művelt az elmúlt pár hónapban
One-Edge1094@reddit
"Az atombomba mi vagyunk."
kiralyig@reddit
Az ilyen imázs videókra nincs pont szükségünk. Pont ebből szeretnénk kimászni, és ettől megszabadulni, hogy nem egyik megváltó alakot próbáljuk egy másikra cserélni. Hanem végre a politikát próbáljuk megtisztítani ettől is. Persze köszönjük Magyar Péternek és fontos említeni a csapatának és az önkénteseknek a munkáját.(egy fecske nem csinál nyarat) Minden embernek kell megköszönni, aki beáll a rendszerváltás mögé, aki kimegy beszédekre, aki adakozik, és aki jelenlétével támogat.
megatitan09@reddit
Túltolod
Worldly-Problem-8728@reddit
Ez egy kicsit azért soknak tűnik.
Rich_Desk3734@reddit
Remélem igazat szólsz.