Mi következik most

Posted by DesperateRegime2026@reddit | hungary | View on Reddit | 139 comments

Rácz Andrásra mindig is érdemes volt odafigyelni. Most kiderült, hogy konkrétan egy az egyben megjósolta a jövőt. Én magam sem gondoltam volna egyébként, hogy ezt még ezek után meglépik, de ennyi botrány után úgy látszik, ilyen szintű a kétségbeesés. Aki még nem tette, olvassa el - érdemes az első részt is elolvasni.

Rácz Andrást nem féltem, mert elég felkészült ahhoz, hogy tudja, hogy mire számíthat, nem fogja váratlanul érni, ha őt is előveszi a TEK, vagy bármilyen másik szerv. Magunkat viszont annál jobban féltem.

Aki szerint ez az egész röhejes, uncsi, megmondtuk előre, orbán vergődik: szerintem nincs igaza. Igen, megmondtuk előre, igen, RA megírta, igen, párhuzamosan az oroszok is besegítenek, átlátszó az egész - de csak nekünk. A cél itt most kettős lehet: a bizonytalanok meggyőzése kellő számban és a Tisza tönkretétele.

Úgyhogy elmondom, hogy szerintem mire számíthatunk a következő napokban:

  1. Mindenhonnan ez a hír fog ömleni. A kormánynak valahogy kezelnie kell a halmozódó botrányok eredményezte válságot, ezért most ezzel akarja elterelni a figyelmünket. Az M1-en, a rádióban, mindenhol jönni fognak a rendkívüli bejelentések. Azon sem csodálkoznék, ha SMS-ben is megkapná mindenki, mint a hóhelyzet idején. Ezzel garantálják, hogy minél több emberhez jusson el. Orbán nem akar engem, titeket meggyőzni - neki most az a célja, hogy a bizonytalanokban félelmet keltsen.

  2. Meg fog jelenni pár napon belül, de talán már ma estig az ukrán szál, ez nyilvánvaló. Nekem az a tippem, hogy nem egyszerre, hanem egymás után fogják nyilvánosságra hozni az egyre ijesztőbbnek szánt részleteket. A cél, hogy minél hangosabb legyen az "ukrán merénylet" - narratíva.

  3. Meg fog jelenni a Tisza-ukrán szál. Ennek az egésznek csak abban az esetben van értelme, ha belekeverik a Tiszát. Szerintem végig ez a cél. Ez persze kockázatos rájuk nézve. De én mégis arra számítok, hogy pár napon belül elő fognak hozakodni valami mondvacsinált anyaggal (gondolom, az oroszok gyártják le), amiben a Tisza állítólagos ukránok általi finanszírozására lesz bizonyíték.

  4. Az, hogy mi lesz a végkimenetel, szerintem attól függ, hogy erre az előző pontra hogyan reagál a méréseik szerint a magyar társadalom. Ha olyasmi lesz a reakció, mint 4 éve, ha úgy látják, hogy elég bizonytalant sikerül átbillenteni, akkor talán ennyiben marad az ügy - a szavazás után, ha az nekik hoz kedvező kimenetelt, már "késő lesz reklamálni".

  5. Mivel azonban már nagyon régóta szó van erről, és RA egy az egyben megírta, hogy ez lesz, lehetséges, hogy ez nem lesz elég, és jön a rendkívüli vészhelyzet. Ebben az esetben pedig elhalasztják a választást, aminek a következményei beláthatatlanok. Itt most ugye arról van szó, hogy a mi oldalunkon van három millió civil szavazó, náluk pedig 2 millió zombi, ismeretlen számú meggyőzhető bizonytalan + a rendvédelmi szervek, akik, amíg nincs kormányváltás, nem tehetik meg, hogy oldalt váltanak.

Nekem az az érzésem, hogy Orbán nem akarja ezt a végkimenetelt, mert nagyon kockázatos, ezért inkább a bizonytalanok háborús riogatása fog még nagyon intenzitásra kapcsolni, és megpróbálnak annyi embert behülyíteni, ami szerintük elég a választás megfordításához.

Magyar Pétert ez az egész nehéz helyzetbe hozza: ugyan igaz, hogy hónapok óta beszélünk hamis zászlós műveletről, de ha Orbán vészhelyzetet hirdet, összeukránozza a Tiszát, stb., akkor a bizonytalanok szemében nem fog jól kinézni, hogy MP az egészet tagadja. Ez tehát egy csapdahelyzet MP számára.

Közel vagyunk a polgárháborúhoz. De ne legyen igazam.